Browse

You are looking at 201 - 300 of 10,077 items

Authors: Zahra Javanmard, Behrooz Sadeghi Kalani, Shabnam Razavi, Narges Nodeh Farahani, Rokhsareh Mohammadzadeh, Fatemeh Javanmard and Gholamreza Irajian

Helicobacter pylori is the most common cause of chronic infection in human and is associated with gastritis, peptic ulcer disease, and adenocarcinoma of mucosa-associated lymphoid tissue cells. Peptide nucleic acid (PNA) is a synthetic compound, which can inhibit the production of a particular gene. This study aimed to investigate the effect of PNA on inhibiting the expression of cagA. After confirmation of the desired gene by polymerase chain reaction (PCR), the antisense sequence was designed against cagA gene. The minimum inhibitory concentrations of conjugated PNA against H. pylori was determined. The effect of the compound on the expression level of the cagA was investigated in HT29 cell culture using real-time PCR. The results showed 2 and 3 log reduction in bacterial count after 8- and 24-h treatment with 4 and 8 μM of the compound, respectively. The lowest expression level of the cagA gene was observed at a concentration of 8 μM after 6 h. The results of this study showed that cell-penetrating peptide antisense can be employed as effective tools for inhibiting the target gene mRNA for various purposes. Moreover, further research is necessary to assess the potency, safety, and pharmacokinetics of CPP-PNAs for clinical prevention and treatment of infections due to H. pylori.

Restricted access
Authors: Gábor Kérő, László Frigyesi, Tamás Szabó, Péter Than and Csaba Vermes

Absztrakt:

Bevezetés: A spasticus cerebralis paresisben szenvedő betegek kezelésének egyik legfontosabb faktora az állást és a járásképességet befolyásoló equinuscontractura műtéti megoldása. Klinikánkon nyílt Z-achillotenotomia mellett az Achilles-ín percutan tripla hemisectióját végezzük rutinszerűen. Célkitűzés: Munkánk célja volt, hogy a klinikánkon spasticus cerebralis paresises betegeken végzett achillotenotomiák hosszú távú eredményeit elemezzük, keressük a fő komplikációk prediszponáló faktorait, illetve összehasonlítsuk a nyílt és percutan végzett műtétek hosszú távú kimenetelét. Módszer: Klinikánkon 1990 és 2006 között 211 betegnél, összesen 347 esetben végeztük el az Achilles-ín megnyújtását. 261 esetben percutan, 86 esetben pedig nyílt feltárásból történtek a műtétek. Munkánk során a betegek átlagosan 15 éves utánkövetésének retrospektív analízisét végeztük el. Az egyes esetek hosszú távú eredményeit a műtéti életkor, az alapbetegség topográfiai megjelenési formája és a cerebralis paresis súlyossága alapján elemeztük. A betegek járóképességét, illetve annak változását a kezelés során az úgynevezett ’Physician Rating Scale’ pontrendszer szerint értékeltük. Eredmények: Recidív equinuscontractura miatt 74 esetben végeztünk reachillotenotomiát (21,3%); 14 esetben (4%) a reachillotenotomiát második alkalommal is el kellett végezni. Túlkorrekcióval 12 esetben (3,5%) találkoztunk. Fiatalabb életkorban (<7 év) operált, illetve súlyosabb paresis (GMFCS II–III.) esetén bizonyult a recidívaráta a legmagasabbnak (~26%). A recidíva 9 és 14 éves kor között jelentős halmozódást mutatott. Következtetés: A műtétet követő legfontosabb komplikáció a recidíva volt. Recidíva a legnagyobb arányban a fiatalabb korban operált, az alapbetegség súlyosabb formájában szenvedő betegeknél jelentkezett. Megfigyeltük, hogy a recidíva szoros összefüggést mutat a testnövekedéssel, illetve halmozódást mutat serdülőkorban. Orv Hetil. 2020; 161(8): 306–312.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A multifaktoriális, nem teljesen tisztázott patomechanizmusú, gyógyszer okozta állcsontelhalás kezelése napjainkban is nagy kihívást jelent a maxillofacialis sebészek és fogorvosok, valamint az onkológiai és oszteológiai gyógyszert felíró kezelőorvosok számára. Célkitűzés: Közleményünkben célul tűztük ki, hogy az aktuális szakirodalom áttekintését követően bemutassuk a változásokat a gyógyszer okozta állcsontelhalások patogenezisének, rizikótényezőinek, klinikai megjelenési formáinak, illetve a megelőzési és az új terápiás lehetőségeknek a tekintetében. Az elérhető nemzetközi ajánlások összehasonlításán, a nem sebészi és a sebészi, valamint a stádiumspecifikus kezelési módok evidenciaalapú bemutatásán túl a különböző orvosi-fogorvosi diszciplinákat érintő specifikumok bemutatására is törekszünk. Módszer: Az elmúlt 5 évben – az egyre növekvő számú betegségorientált adatbázisnak köszönhetően – a szakirodalomban megnőtt a szisztematikus szakirodalmi áttekintések (systematic reviews), ajánlások és metaanalízisek száma; ezek áttekintését és összehasonlító elemzését végeztük el a kitűzött célok vonatkozásában. Eredmények: Az American Association of Oral and Maxillofacial Surgeons munkacsoportjának legutóbbi ajánlása óta eltelt 4 évben is számos új gyógyszerhatástani csoport került a klinikusok látókörébe mint osteonecrosist indukáló potenciális ágens, így a betegség nómenklatúrája tovább cizellálódott, a betegcsoportok tovább specifikálódtak. A rizikóbetegek köre kiszélesedett, új betegpopulációknak (reumatológiai-oszteológiai betegek, immunszupprimáltak, transzplantáltak, új onkológiai ’target’ [célzott] terápiában részesülők) kell a súlyos mellékhatás kialakulásával számolniuk. Következtetés: Noha a betegcsoport kezelésében számos kérdés továbbra is nyitva áll, a korábbi empirikus kezelési formák helyett egyre erősebb evidenciákon alapuló, egyénspecifikus, stádiumadaptált terápiás megoldások körvonalazódnak. Orv Hetil. 2020; 161(6): 214–223.

Open access
Authors: Árpád Kormányos, Péter Domsik, Anita Kalapos, Imelda Marton, Dóra Földeák, Szabolcs Modok, Nándor Gyenes, Zita Borbényi and Attila Nemes

Absztrakt:

Bevezetés: A hypereosinophilia-szindróma (HES) és az immunglobulinkönnyűlánc-amyloidosis (ALA) két ritka hematológiai betegség, melyek cardialis eltérésekkel járnak együtt. Célkitűzés: A jelen vizsgálat célja a HES- és ALA-betegek bal kamrai (BK-i) deformációs paramétereinek összehasonlító vizsgálata volt háromdimenziós speckle-tracking echokardiográfia (3DSTE) segítségével. Módszer: A vizsgálatok során 10 HES-beteg (átlagos életkor: 60,9 ± 14,7 év) és 19 ALA-ban szenvedő páciens (átlagos életkor: 63,4 ± 7,8 év, 13 férfi) eredményeit elemeztük. Kontrollcsoportként 13, korban és nemben egyeztetett, egészséges felnőtt szolgált (átlagos életkor: 59,2 ± 4,3 év, 5 férfi). Valamennyi esetben teljes körű kétdimenziós Doppler-echokardiográfiás vizsgálat készült 3DSTE-vel kiegészítve. Eredmények: A kontrollcsoporthoz képest az ALA-betegcsoportban mért valamennyi basalis szegmentális BK-i strain szignifikánsan alacsonyabbnak mutatkozott. Az ALA-betegek globális és átlagolt szegmentális BK-i longitudinális strain (LS) értékei az egészséges kontrollcsoporthoz hasonlítva szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyultak. A HES-betegcsoport és az egészséges kontrollok összehasonlítása során szignifikáns különbséget tapasztaltunk a globális BK-LS tekintetében, míg a szegmentális basalis BK-LS is szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyult a HES-betegekben. A HES- és az ALA-betegcsoport értékeit összehasonlítva a basalis BK-i radiális és 3D strain mutatott szignifikáns eltérést. Következtetések: A 3DSTE alkalmas módszer a HES- és az ALA-betegcsoportban a BK-i deformációs mechanika részletes vizsgálatára. Mindkét betegcsoportban jelentős deformációs eltérések tapasztalhatók, ALA fennállása esetén az eltérések kifejezettebbek. Orv Hetil. 2020; 161(5): 169–176.

Open access

Absztrakt:

Az 1-es típusú diabetes mortalitása, bár csökkenő tendenciát mutatva, jelentősen meghaladja a standard mortalitást. Ez egyúttal a diabetesszel megélt életévek rövidülésével jár együtt. Az esetismertetés tárgya egy 86 éves diabetestartammal a 91. életévét megélő nőbeteg, akit több mint 55 éven keresztül egyetlen orvos – a szerző – kezelt/gondozott. Az 1932-ben, ötéves korában fellépett diabetest először naponta háromszor adagolt gyors hatású inzulinnal, majd 1940-től kezdve naponta egyszer alkalmazott gyors hatású és cink-protamin inzulinnal, később sertés, majd humán kristályos cinkinzulinnal, majd az utolsó 16 évben gyors hatású NPH-inzulin keverékével kezelték. Ennek oka az volt, hogy a beteg rögeszmésen ragaszkodott a napi egyszeri inzulinadáshoz, és hogy esetében mindegyik inzulin hatástartama 24 órásnak bizonyult. Az évtizedeken át folyamatosan túladagolt egyszeri inzulinadás következménye a szinte naponta, főként az éjjeli órákban fellépő hypoglykaemia lett, következményes nagyfokú vércukor-ingadozásokkal. Az 1930-as évek közepétől a hatvanas évekig polarimetriás, majd száraz kémiás módszerrel vizeletcukor-önellenőrzést végzett a nyolcvanas évek elejéig, majd áttért a vércukor-önellenőrzésre. Az ötvenes években két sikertelen terhessége volt, 2010–11-ben egymás után jobb, majd bal oldali combnyaktörést szenvedett, majd mindkét szemén megműtötték a cataractáját. Az utolsó 25 évben HbA1c-szintje 7% körül mozgott. Sem retinopathia, sem nephropathia nem fejlődött ki nála, csupán súlyos neuropathia okozott panaszokat az utolsó években. Emellett időskori száraz maculadegeneratiója miatt látása folyamatosan romlott. Elnyerte a ’Joslin 75’ medált is. Élete utolsó két hónapjában engedte, hogy degludek + glulizin inzulinnal intenzíven kezeljék. Halálát myocardialis infarctus okozta. Bár a vércukor-ingadozások minimalizálása és a tartósan jó anyagcsere-vezetés jelentősen javítja a diabetesesek életkilátásait, esetünkben jó fél évszázadon keresztül egyik sem állt fenn. Ezért az extrém hosszú diabetestartamra nem találtunk magyarázatot. Orv Hetil. 2020; 161(5): 193–197.

Open access

Absztrakt:

A nem alkoholos eredetű zsírmáj a leggyakoribb májbetegség világszerte. Kialakulásában szerepet játszik az egészségtelen táplálkozás, a túlzott kalória- és szénhidrátbevitel, valamint az inaktív életmód. Az egészséges életmódnak, a fokozott fizikai aktivitásnak jelentős szerepe van a betegek gyógyításában. Több vizsgálat igazolta, hogy a rendszeres testmozgásnak kedvező hatása van a máj szövettani eltéréseire, javul az inzulinnal szembeni érzékenység, nő a lipogenezis, javul a szénhidrát-anyagcsere, csökken a steatosis és a fibrosis. A testmozgás hatására csökken a visceralis zsírszövet, melynek fontos szerepe van a májban zajló gyulladásban és kötőszövet-átépülésben. A bélbaktériumok összetételének változása szintén hozzájárulhat a kedvező szövettani változásokhoz. Az emberek mindennapi élete sok esetben nem kedvez a rendszeres fizikai aktivitásnak, sokan nem tudják és nem is akarják ezt elfogadni. A kezelés első és legfontosabb része a betegek meggyőzése a változtatás szükségességéről. A megfelelő fizikai aktivitás önmagában, diéta nélkül képes a májbetegség javítására. Orv Hetil. 2020; 161(6): 203–207.

Open access
Authors: Marianna Mile, Csilla Tatai, Balázs Fábián and Zoltán Csiki

Absztrakt:

Az időskorú személyek száma és társadalmi aránya folyamatosan növekszik, különös tekintettel az európai országokra, de ez a világ teljes népességére is vonatkozik. Az idősebb korosztály arányának további gyarapodásával az öregedő társadalom egészségi állapotának romlása okozta szociális és egészségügyi szférákat érintő többletköltségek is egyre tovább emelkednek. Az öregedés folyamata az egészségi állapot romlásának és az általános funkcióképesség csökkenésének testi vonatkozásain túl a mentális, kognitív teljesítmény romlásával is együtt jár, ami tovább nehezíti az idős korosztály mindennapjait. Ezek a tények felhívják a figyelmet a beavatkozás megjósolható szükségességére. A korábbi vizsgálati eredmények szerint a fizikai aktivitás alkalmas lehet a kognitív működés javítására, a romlás megállítására és megelőzésére. A jelen közleményben áttekintjük a fizikai aktivitásnak a kognitív működésre kifejtett hatásait mind általánosságban, mind pedig három specifikus mozgásforma tekintetében, illetve a további aktuális kutatási irányokat is felvázoljuk. Orv Hetil. 2020; 161(5): 163–168.

Open access
Authors: Lilla Tamási, Gábor Speer and Viktória Csilla Éva Margit Judit Ágnes Orsolya Zoltán Andrea Ildikó Gyöngyi Nikolett Emese Judit Maha Zsolt Marianna Anna Márta Zsuzsanna Károly Krisztina Erika Tibor Zoltán Csilla Imre Éva Ljubomir Aranka László Erika Emil Gabriella Eszter Réka Miklós Magdolna Márta Gabriella Orlovszki

Absztrakt:

Bevezetés: A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) sok szervrendszert érint, ezért a légúti áramlás korlátozottságának mértéke önmagában nem tükrözi a COPD teljes betegségterhét. Magyarországon nincsenek a járóbeteg-ellátásban alkalmazott COPD-kérdőívekről országos adatok, így arról sem, hogy a betegek mennyire találják könnyűnek vagy nehéznek a kitöltést. Célkitűzés és módszer: A vizsgálat célkitűzése az egészségi állapotra vonatkozó, beteg által kitöltött, irányelvek javasolta kérdőívek (CCQ, CAT, mMRC, EQ-5D-5L) eredményeinek értékelése olyan COPD-s betegeknél, akik a mindennapos betegellátásban, 16 hetes kezelési szakaszban glikopirrónium-bromid-terápiát kaptak (korábban terápiában nem részesültek, vagy kiegészítő kombinációban más hörgőtágítókkal kapták, vagy váltás történt egyéb terápiáról). A vizsgálat nyílt elrendezésű, multicentrikus, beavatkozással nem járó, megfigyeléses volt. Eredmények: A vizsgálatba vont 527 beteg átlagéletkora 63,8 ± 9,64 év, az átlagos FEV1 59,8 ± 15,12% volt. Az első és az utolsó vizit között, mindhárom kezelési csoportban, klinikailag jelentősen csökkentek a CCQ-átlagpontszámok, az összes CCQ-alpontszám, a CAT- és az mMRC-pontszámok, növekedtek ugyanakkor az EQ-5D-5L- és a VAS-pontszámok. A vizsgálók szerint a CAT-teszt jobban tükrözte a betegek állapotát (84,7%), mint a CCQ vagy az mMRC. A betegek szerint is a CAT-teszt a legegyszerűbb és a legkönnyebben érthető (83,2%). Az utolsó viziten szignifikáns különbség volt a CCQ- és a CAT- (rs = 0,711, p<0,001), a CCQ- és az mMRC- (rs = 0,524, p<0,001), illetve a CAT- és az mMRC- (rs = 0,475, p<0,001) pontszámok között. Következtetés: Eredményeink azt igazolták, hogy a CAT-teszt a legkönnyebben érthető a betegeknek, és a vizsgálóorvosok szerint is a CAT tükrözte a legjobban betegeik állapotát, így a CAT-teszt tűnik a legígéretesebb eszköznek a COPD tüneteinek értékelésében. Orv Hetil. 2020; 161(8): 295–305.

Open access
Authors: Szófia Szentpéteri, László Restár, Zsolt Németh and Mihály Vaszilkó

Absztrakt:

Bevezetés: A gyógyszer okozta állcsontnekrózis (MRONJ) prognózisában szerepet játszó lehetséges rizikófaktorok – az egyes faktorok esetében kapott eltérő eredmények miatt – továbbra is kutatások tárgyát képezik. Célkitűzés: Munkánk során a MRONJ prognózisában szerepet játszó lehetséges rizikófaktorokat vizsgáltuk. Módszer: Kutatásunkba a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján 2006 júniusa és 2013 novembere közötti időszakban MRONJ miatt sebészi terápiával kezelt pácienseket vontuk be, minden egyéb beválogatási kritérium nélkül. A megbetegedés prognózisát a stádiumjavulás, a gyógyulás és a relapsusráta alapján vizsgáltuk. Az utánkövetési idő minden beteg esetében minimum 5 év volt. Statisztikai analízis: Eredményeink kiértékelését a Fisher-féle egzakt teszt, a Mann–Whitney-teszt, a Kruskal–Wallis-próba és a khi-négyzet-teszt segítségével végeztük. Szignifikáns eredménynek fogadtuk el, ha a p<0,05 volt. A kiértékeléshez az SPSS Statistics 22.0 programot használtuk. Eredmények: Az első találkozáskor rögzített stádium szignifikánsan rontotta a megbetegedés prognózisát (p = 0,009). A diabetes mellitusban szenvedő betegek relapsusrátája a cukorbetegséggel nem rendelkezőkhöz viszonyítva szignifikánsan magasabb (p = 0,050). A relapsusráta tekintetében az ösztrogénellenes terápiában részesült betegek és a hormonkezelést nem kapott betegek közötti összefüggés szignifikáns (p = 0,036). A mandibulán kialakult nekrózisok prognózisa szignifikánsan rosszabb (p = 0,003), mintha a maxillában alakultak volna ki. Vizsgálati eredményeink a nem, az életkor, a biszfoszfonát adagolási formája, a nekrózist megelőző invazív szájüregi beavatkozások, valamint a kemoterápiás és szteroidkezelés esetében nem mutattak statisztikailag igazolható összefüggést a megbetegedés prognózisával. Következtetés: A kutatásunk során vizsgált tényezők közül a MRONJ prognózisát a diagnosztizáláskor észlelt stádium, az állcsont-lokalizáció, a kísérő betegségként fennálló diabetes mellitus, a biszfoszfonátterápia mellett alkalmazott ösztrogénellenes terápia befolyásolja. Orv Hetil. 2020; 161(8): 283–289.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A perkután etanolinjekciós (PEI) kezelést ugyan 30 éve alkalmazzák a pajzsmirigy jóindulatú göbeinél, a legalább 5 évet elérő átlagos követési időt felölelő tanulmány pajzsmirigycisztáknál (PMCI) és autonóm adenomáknál (AUAD) 2-2 akad, míg nem autonóm működésű, szolid göböknél (NASZ) egy sincs. Munkánkban jóindulatú pajzsmirigygöbök PEI-kezelésével szerzett hosszú távú tapasztalatainkról számolunk be. Módszer: 254, legalább 10 éve PEI-kezelt betegnél vizsgáltuk a kezelés hosszú távú sikerességét. Ennek feltétele, hogy a göb térfogata az eredeti 50%-a alatt maradjon, AUAD esetében emellett a betegeknek kezelés nélkül is euthyreoidnak kellett maradniuk. Eredmények: 79 PMCI esetében 79,4%, 100 AUAD-nál 37,1%, 75 NASZ-nél 69,4% volt a sikerességi arány 10 évvel a PEI után. Az összes sikertelennek bizonyult kezelés 23,3%-ában csak több mint 5 év követési idő után derült fény a kezelés sikertelenségére. A göbök térfogata a követési idő végén a kezelés előtti térfogat 29,8%-a lett PMCI, 39,6%-a NASZ és 48,9%-a AUAD esetében. PMCI esetében szignifikánsan eredményesebb volt a kezelés idősebbeknél, más paraméter (göbtérfogat, a beadott alkohol mennyisége, ezek aránya) nem mutatott szignifikáns kapcsolatot az eredményességgel. Következtetés: Mindhárom jóindulatú göb esetében az eddigi leghosszabb követési időt felölelő tanulmányunk megerősíti, hogy AUAD esetében csak kivételes esetekben, PMCI esetében általában ajánlható a PEI. NASZ esetében a módszernek szintén van létjogosultsága. A PEI hatásossága az idő előrehaladtával tovább csökken, ami a hosszú távú követés fontosságára hívja fel a figyelmet. Orv Hetil. 2020; 161(6): 224–231.

Restricted access
Authors: László Balog, Noémi Szakács, János Kiss and Judit Réka Hetthéssy

Absztrakt:

Bevezetés: Az osteoid osteoma az osteochondroma és a fibrosus dysplasia után a harmadik leggyakoribb jóindulatú csonttumor, mely a legtöbb esetben típusos tünetekkel, illetve radiológiai megjelenéssel jár. Jellemző az éjszakai fájdalom, mely nemszteroid gyulladáscsökkentők adására szűnik. Képalkotó vizsgálatokon a centralis „nidus” osteolyticus zónáját reaktív sclerosis veszi körül. A kézen előfordulása ritka, jellemző tünetei hiányozhatnak, illetve atípusos tünetekkel járhat. Röntgenfelvételeken megjelenéséből szintén hiányozhatnak a típusos jellemzők. Diagnosztikája ennek függvényében számos nehézségbe ütközhet. Klinikai/radiológiai gyanú esetén HRCT (nagy felbontású CT) vizsgálat végzése javasolt. Célkitűzés: Célunk, hogy összefoglaljuk ezen betegség patofiziológiáját, előfordulását, klinikai jellemzőit, valamint a diagnózis felállításának nehézségeit a kézen előforduló esetekben. Tárgyaljuk továbbá az ellátási lehetőségeket. Módszer: Retrospektív vizsgálatot végeztünk a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján 2014. március és 2018. december között. Beválasztási kritérium volt: osteoid osteoma miatt ellátásban részesült betegek a vizsgált periódus alatt. A kézen elhelyezkedő osteoid osteoma miatt műtéti ellátásban részesült 6 beteg anyagát esetismertetésként mutatjuk be. Eredmények: Ezen időszak alatt a klinikánkon kezelt osteoid osteomák száma 112 volt, ebből 8 esetben (7%) fordult elő kézen az elváltozás. A kézen előforduló elváltozások között 3 esetben hiányzott a típusos éjszakai fájdalom, valamint 1 esetben a nemszteroid gyulladáscsökkentőkre szűnő fájdalom. 6 esetben végeztünk nyitott műtéti ellátást, excochleatiót, jó eredménnyel. Következtetés: Az osteoid osteoma előfordulása a kézen ritka, típusos tünetei elmaradhatnak, atípusos tünetek jelentkezhetnek. Radiológiai megjelenése röntgenfelvételeken szegényes lehet, klinikai gyanú esetén HRCT végzése javasolt. A rádiófrekvenciás termokoaguláció a kézen jelentkező osteoid osteomák esetén nehézségekbe ütközhet, az arany standard eljárás az excochleatio. Ezen műtét elvégzése esetén a panaszok enyhülését, megszűnését várhatjuk. Orv Hetil. 2020; 161(7): 263–268.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A neonatológia fejlődésével a koraszülöttek életben tarthatóságának határai kitolódtak, így nőtt az utóbetegségekkel túlélők aránya. A koraszülöttek későbbi életminőségét, életkilátásait és szociális integrációját leginkább befolyásoló kórképek a retinopathia prematurorum (ROP), az intraventricularis haemorrhagia (IVH) és a bronchopulmonalis dysplasia (BPD). Célkitűzés: A 2500 gramm alatti születési súlyú (LBW) kisgyermekek kétéves kori pszichomotoros fejlődésének leírása a leggyakoribb utóbetegségek (ROP, IVH, BPD) tekintetében. Módszer: Vizsgálati mintánkat 200 LBW-kisgyermek alkotta kétéves korban. A pszichomotoros készségeket a Brunet–Lézine-féle fejlődési skálával mértük fel, valamint az újszülöttkori zárójelentéseket elemeztük retrospektív módon. Eredmények: A születési súly az életkori korrekciót követően is pozitívan korrelált a kétéves kori fejlődési kvócienssel (FQ), míg a kórházi tartózkodás hossza negatívan. Az utóbetegségek közül az I/II. stádiumú újszülöttkori IVH nem, a III/IV. stádiumú azonban szignifikáns előrejelzőnek bizonyult az alacsonyabb FQ tekintetében. Hasonló összefüggést találtunk a ROP stádiumaival is, az enyhe fokú nem, a III/IV-es azonban szignifikánsan befolyásolta a kétéves kori pszichomotoros fejlettségi szintet. A BPD-nek nem találtuk jelentős összefüggését az FQ-val. A szignifikánsnak talált kórképek homogenitásvizsgálata azt mutatta, hogy egymástól független hatásokról beszélhetünk. Alátámasztottuk továbbá azon összefüggést, miszerint egy koraszülött minél több betegségben szenved, annál veszélyeztetettebb a későbbi fejlődési elmaradás tekintetében. Következtetés: Ajánljuk az 1500 gramm alatti születési súlyú gyermekek körében a fejlődésük szempontjából leginkább veszélyeztetettek – mint az újszülöttkori súlyos ROP-on és IVH-n átesettek – minél korábbi életszakaszban történő korai fejlesztését az esetleges képességdeficitek csökkentése érdekében és fejlődésük utánkövetését, így megelőzve későbbi mentális, motoros nehézségeket. Orv Hetil. 2020; 161(5): 183–192.

Open access
Authors: Ágnes Szirmai, Stefani Maihoub, András Molnár, Zoltán Fent, László Tamás and Gábor Polony

Absztrakt:

Bevezetés: A musculus (m.) stapedius és a m. tensor tympani (TT) inának átvágása egy minimálinvazív sebészi lehetőség a Ménière-betegség sebészi terápiájában. A feltételezett hatásmechanizmus szerint a tensor tympani medializálja a stapest az ovális ablakban, és ennek, valamint a stapediusínnak az átvágása befolyásolja a belső fül nyomásviszonyait Ménière-betegségben. Célkitűzés: Dizziness Handicap Inventory (DHI) – szédülésterheltségi skála – és Tinnitus Handicap Inventory (THI) – fülzúgásterheltségi skála – segítségével annak megállapítása, hogy a tenotomia hogyan befolyásolja a Ménière-betegek életminőségét. Módszer: Diagnosztizált, egyoldali Ménière-betegeket vizsgáltunk (22 beteg), akik előzetes beleegyezésük után tenotomia műtéten estek át, általános vagy helyi érzéstelenítésben. A betegek a műtét előtt, a műtét után 3 hónappal és egy évvel töltöttek ki kérdőívet, és beszámoltak betegségük tüneteiről. Statisztikai analízis: A statisztikai analízis az IBM SPSS V24-es programmal készült. Mivel a vizsgált paraméterek nem mutattak normáleloszlást, nemparametrikus tesztet (Mann–Whitney-féle U-teszt) alkalmaztunk. Szignifikanciaszintnek minden esetben a p<0,05 értéket tekintettük. Eredmények: A DHI-értékek minden betegben szignifikánsan csökkentek, azaz életminőségük jelentősen javult. Elmondásuk szerint szédüléses rohamaik ritkábbá váltak, rövidültek. A fülzúgás szignifikánsan csökkent. Minden beteg állapotjavulásról számolt be. Következtetés: Bár a műtét hatásának patomechanizmusa (a stapes medializációjának csökkenése az ovális ablakban) nem teljesen tisztázott, és az utánkövetési idő sem hosszú, a rohamok súlyosságának csökkentésével a tenotomia ígéretes, minimálinvazív sebészi lehetőségnek tűnik a konzervatív terápiára rezisztens, Ménière-betegségben szenvedő betegek életminőségének javításában. Orv Hetil. 2020; 161(5): 177–182.

Open access
Authors: Tamás Zombori, Gréta Juhász-Nagy, László Tiszlavicz, Gábor Cserni, József Furák, Klára Szalontai and Regina Pálföldi

Absztrakt:

A rosszul differenciált neuroendocrin tumorok közé tartozik a jól ismert kissejtes carcinoma, valamint a ritka nagysejtes neuroendocrin carcinoma. A két daganat hasonló morfológiai képe, a betegség agresszív viselkedése, illetve a vitatott kezelési ajánlások miatt a diagnózis felállítása és a terápia megválasztása multidiszciplináris megközelítést igényel. Bal oldali fejfájás, hányinger, homályos látás miatt került felvételre az 52 éves nőbeteg. A képalkotó vizsgálat bal occipitalisan, illetve a kisagyban metasztázisra gyanús képletet ábrázolt. Az idegsebészeten mindkét tumort eltávolították. A szövettani vizsgálat neuroendocrin carcinoma agyi áttétét igazolta. A mellkas CT-vizsgálata a bal tüdőben kontrasztanyagot halmozó képletet igazolt. A bronchoszkópos biopsziás minta nagysejtes neuroendocrin carcinomát kórismézett. Posztoperatív koponyabesugárzást és a kissejtes tüdőrák protokollja szerinti kemoterápiát alkalmaztak. Rövidesen progresszió és atelectasia miatt mellkasbesugárzás kezdődött, amelyet ismételt agyi áttétek miatt meg kellett szakítani. A kemoterápiát a nem kissejtes tüdőrák protokollja alapján folytatták. Három hónap után mellkasi progresszió, kisagyi és csontáttétek jelentkeztek. A beteg 14 hónap kezelés után elhunyt. A nagysejtes neuroendocrin carcinoma rossz prognózisú, az esetek 25–50%-ában agyi áttétet adó tüdődaganat. A korai stádiumú nagysejtes neuroendocrin carcinoma esetében a sebészeti kezelés szerepe elsődleges, az adjuváns kemoterápia mérlegelendő. A kemoterápia során a nem kissejtes tüdőrák protokollja az elfogadott, de az irodalmi adatok alapján a kissejtes carcinoma kezelési sémája is mérlegelhető. Orv Hetil. 2020; 161(8): 313–319.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A benignus paroxysmalis positionalis vertigo (BPPV) a leggyakoribb belsőfül-eredetű szédüléses kórkép. Legfontosabb tünete a szédülés, amelyet tipikus fejmozdítás vált ki, sok esetben azonban vegetatív tünetek is társulnak. Etiológiája alapján idiopathiás és szekunder (egyéb vestibularis eltéréshez társulva, például Ménière-betegség, neuritis vestibularis) BPPV különíthető el. Célkitűzés: Kutatásunk célja olyan, kraniokorpográf által vizsgált paraméter azonosítása, amely segíthet az idiopathiás és a szekunder BPPV elkülönítésében. Anyag és módszer: Kutatásunkba 135, BPPV-ben szenvedő beteget vontunk be, emellett 140 ép egyensúlyrendszerű alanyt is vizsgáltunk ultrahangos-számítógépes kraniokorpográf segítségével. A statisztikai elemzéseket az IBM SPSS V24 szoftver segítségével hajtottuk végre. Eredmények: 109 betegnél igazolódott idiopathiás, míg 26 beteg esetén szekunder BPPV. A kraniokorpográfos leletek elemzése alapján szignifikáns különbség adódott a ’forehead covering area’ (fejmozgás által lefedett terület) és a ’self-spin’ (tengely körüli forgás) paraméterekben, ezek gyakrabban kórosak szekunder BPPV esetén. Következtetés: Az ultrahangos kraniokorpográf segítségével a BPPV modern és objektív diagnosztikája biztosítható, elsősorban a szekunder típusú esetekben. Orv Hetil. 2020; 161(6): 208–213.

Open access

Absztrakt:

A legújabb definíció szerint rövidbél-szindrómának nevezzük a bél jelentős hosszának elvesztése után kialakuló elégtelen bélműködés tünetegyüttesét, melyben a homeostasis és fejlődés-növekedés csak a hiányzó víz és elektrolit, illetve makrotápanyagok parenteralis pótlásával tartható fenn. A rövid bélben lezajló lassú természetes adaptációs folyamat a veszteséget csak bizonyos mértékben képes kompenzálni. Ennek megfelelően megkülönböztetünk (1) akut, (2) elhúzódó és (3) krónikus típust. A kórkép a leggyakrabban gyermekkorban jelentkezik nekrotizáló enterocolitis, malrotatio, volvulus, hasfalzáródási rendellenesség és ilealis atresia következményeként. A legnagyobb kihívást a krónikus típus ellátása okozza, bár a multidiszciplináris szemléletnek köszönhetően folyamatosan javul a betegek hosszú távú túlélése és életminősége, béltranszplantációra egyre ritkábban van szükség. A szerzők célja az intestinalis rehabilitáció legfontosabb szempontjainak – fokozott gasztrinszekréció, „high-output” stoma, csökkent tranzitidő, a centrális vénás kanülök ápolása, az enteralis, illetve parenteralis táplálás és az adaptáció serkentése – összegzése mellett a legújabb sebészi kezelési lehetőségek, köztük az autológ intestinalis rekonstrukció (AIRS) módszereinek, a passzázslassításnak (az ileocoecalis billentyű pótlása), a „bélhosszabbítás”-nak (LILT, STEP, SILT) és a felszívófelszínt növelő eljárásoknak (kontrollált bélexpanzió) az áttekintése volt. Ezeken túl a szerzők érintik a jelenlegi kutatások (disztrakciós enterogenezis, ’tissue engineering’) legújabb eredményeit. Orv Hetil. 2020; 161(7): 243–251.

Open access
Authors: Márton Berczeli, Zoltán Oláh, Lilla Szatai, László Daróczi and Péter Sótonyi

Absztrakt:

A thoracoabdominalis aortaaneurysmák kezelése az érsebészet egyik legnagyobb kihívása. Sürgős esetekben ezen komplex aneurysmák endovascularis ellátásának lehetőségei limitáltak. Az óriás méretű (10 cm-t meghaladó) thoracoabdominalis aortaaneurysma rendkívül ritka jelenség, ellátása mindig betegspecifikus, egyedi kezelést igényel. A tervezett kezelés alacsonyabb morbiditási aránnyal jár, különösen a gerincvelő-sérülés tekintetében. Esetünkben egy 19,2 cm maximális átmérőjű, Crawford V típusú thoracoabdominalis aortaaneurysma sikeres kezelését mutatjuk be. A férfi beteget először akutan, nyitottan operáltuk tartott ruptura miatt, majd később halasztott időpontban endovascularisan folytattuk ellátását. A 64 éves férfi beteget mellkasi és hasi panaszok miatt vettük fel intézetünkbe(1) stabil hemodinamikai paraméterekkel. Kontrasztanyagos CT-angiográfiás vizsgálat igazolta a 19,2 cm legnagyobb átmérőjű, többszörös thoracoabdominalis aortaaneurysmáját, kompressziós jelekkel, haemothoraxszal és az alsó szakasz tartott rupturájával. Az anatómia, az extrém méret, a kompressziós tünetek és a haemothorax miatt a nyitott műtéti megoldást választottuk, és intraoperatívan döntöttünk végül a kétszakaszos ellátás mellett. Első lépésben a rupturált szakasz ellátására egy aortoaorticus Dacron interpositumot implantáltunk úgy, hogy a visceralis szakaszt egy ferde ’patch’ segítségével rekonsruáltuk, majd a második lépésben végeztük el a mellkasi sztentgraft beültetését. Az egyéves kontrollon a beteg panaszmentes volt, ’endoleak’ nem ábrázolódott. Az óriás aortaaneurysmák ritka klinikai entitások, főleg a thoracoabdominalis régióban. A kompressziós tünetek, a haemothorax és a jelentős anatómiai változások miatt az endovascularis beavatkozás kivitelezhetősége erősen kérdéses. Ruptura esetén azonnali ellátásuk jelenleg szinte csak nyitottan végezhető. A többlépcsős beavatkozás csökkentheti a gerincvelő-károsodás veszélyét, ezért megfelelő anatómia esetén megfontolandó ennek a ritka betegségnek a kezelésében. Orv Hetil. 2020; 161(7): 269–274.

Open access
Open access
Authors: János Tomcsányi and Péter Arányi

Absztrakt:

Akut légzési elégtelenség miatt felvett 70 éves férfi betegnél a felvételi EKG pitvari tachycardiát és makro-T-hullám-alternánst mutatott, amely a sinusrhythmus helyreállása után megszűnt. Az EKG-jelenséget sem QT-megnyúlás, sem heveny ischaemia nem kísérte. Az eset arra hívja fel a figyelmet, hogy makro-T-hullám-alternáns jelentkezhet pitvari tachycardia következtében is, amely esetünkben akut respiratoricus insufficientia miatt lépett fel. Orv Hetil. 2020; 161(7): 275–277.

Restricted access
Authors: Tímea Rengeiné Kiss, Anikó Smudla, Elek Dinya, László Kóbori, László Piros, József Szabó, Zoltán Máthé, Sándor Illés, Tamás Mándli, Tamás Szabó, Mónika Szabó, Szabolcs Tóth, Gellért Tőzsér, Csaba Túri, Balázs Füle, Péter Kanizsai and János Fazakas

Absztrakt:

Bevezetés: A májtranszplantáció során a haemostasis a hagyományos alvadásifaktor-szintekkel és a viszkoelasztikus tesztekkel monitorizálható, nem szokványos megközelítése a coagulatiósfaktor-specifikus vérveszteség dinamikus követése. Célkitűzés: Kutatásunk célja az alvadásifaktor-specifikus vérveszteség alapján kiszámolt térfogati tartalékok vizsgálata, a vér- és faktorkészítmény-mentes májtranszplantáció első 48 órájában a Child–Pugh-score tükrében is. Módszer: 59, vér- és faktorkészítményt nem igénylő, májtranszplantált beteg hagyományos alvadásifaktor-szintjeit, viszkoelasztikus paramétereit és faktorspecifikus vérveszteségeit elemeztük Gross-metódus segítségével, kiindulási és „coagulopathiás” triggerszintek alapján. A haemostasistartalékokat Child–Pugh-osztályozás szerint is összehasonlítottuk. A hagyományos laboratóriumi vizsgálatok és a faktorspecifikus térfogati tartalékok kiszámítása a májtranszplantáció előtt (T1), végén (T2) és 12–24–48 órával utána (T3–T4–T5) történt. A viszkoelasztikus tesztek eredményeit a májtranszplantáció előtt (T1) és végén (T2) rögzítettük. Eredmények: A műtét végére az alapszintről a fibrinogén 1,2 g/l-rel, míg a protrombin és az V-ös, a VII-es és a X-es faktor 26–40%-kal csökkent. A posztoperatív időszakban a fibrinogénszint 0,9 g/l-rel (T2–T4, p<0,001), míg a II-es, az V-ös, a VII-es és a X-es faktor szintje 12–30%-kal emelkedett (T3–T5, p<0,001). A viszkoelasztikus tesztek paraméterei a normáltartományban maradtak a műtét végén is (T1–T2). A haemostasis-össztartalék 61%-os csökkenést mutatott az operáció végére (p<0,001), azonban a posztoperatív második napra elérte a kiindulási érték 88%-át. A kiindulási tartalékok a Child–Pugh A csoporthoz viszonyítva a dekompenzált Child–Pugh B és C csoportnál 36–41%-kal alacsonyabbak voltak, a 48. órára azonban a különbség már nem volt szignifikáns. Következtetés: A haemostasis térfogatalapú megközelítése kiegészíti a hagyományos laboratóriumi vizsgálatokat és a viszkoelasztikus teszteket, mivel dinamikusan jelzi a haemostasis aktuális tartalékát faktoronként, és a „leggyengébb láncszemet” mutatja meg a rendszerben. Orv Hetil. 2020; 161(7): 252–262.

Open access
Authors: Anita Sejben, László Tiszlavicz, József Furák, Krisztina Boros, Zoltán Sápi and Tamás Zombori

Absztrakt:

A pulmonalis arterialis intimalis sarcoma ritka, magas mortalitású daganat, mely lokalizációja miatt a pulmonalis embolia, valamint a tüdőgyulladás tünettanát utánozhatja. A diagnózis felállítása és a megfelelő kezelés kiválasztása körül számos kérdés merülhet fel. Egy 46 éves, korábban hereseminoma, pulmonalis embolia, asztma, valamint pollenallergia miatt kezelés alatt álló férfi kontroll mellkasi CT-felvételén bal oldalon a mediastinalis pleurát infiltráló, az arteria pulmonalist teljesen elzáró, összességében 7–8 cm-es térfoglaló folyamatot írtak le. A hörgőbiopsziás mintából orsósejtes tumor diagnózisa született, illetve leiomyoma, leiomyomatosus hyperplasia, illetve leiomyosarcoma lehetőségét vetették fel. A fennálló obstrukció miatt a beteg bal oldali tüdőeltávolításon esett át. A szövettani vizsgálat a pulmonalis artériákban terjedő, orsósejtes daganatot kórismézett, immunhisztokémiailag diffúz SMA- és fokális MDM2-pozitivitással, valamint magas proliferációs aktivitással. A h-caldesmon, az S100 protein, az ERG, valamint a pancitokeratin-immunfestések negatívnak bizonyultak. Fluoreszcens in situ hibridizációval a tumorsejtek mintegy 10%-ában polysomiát, illetve MDM2-amplifikációt lehetett igazolni, aminek alapján a „high-grade” pulmonalis arterialis intimalis sarcoma diagnózisa megerősítésre került. Féléves követés alatt a betegség nem újult ki. A pulmonalis arterialis intimalis sarcoma pontos incidenciája nem ismert. Egyes források szerint a krónikus pulmonalis hypertoniás betegek 1–4%-ánál fordul elő. A tünetek közül a fogyás kelti fel a leginkább a daganatos betegség gyanúját. A képalkotó és a kórszövettani vizsgálatoknak kulcsszerepük van a diagnózis felállításában. A daganat rossz kórjóslata miatt a minél korábbi felismerés és a kemoterápiával kombinált sebészi kezelés javíthatja a túlélési lehetőségeket. Orv Hetil. 2020; 161(6): 232–236.

Open access
Authors: Gábor Skaliczki, Attila Szatmári, Imre Sallai, Imre Antal, Balázs Kiss, Zoltán Bejek, Gergely Holnapy, Tibor Major, Gábor Czirók and Tamás Terebessy

Absztrakt:

Bevezetés: Csípőprotézis-beültetés után gyakran van szükség vértranszfúzióra, mely esetenként komoly mellékhatásokkal járhat, nehezen hozzáférhető és költséges. Célkitűzés: Munkánk célja az volt, hogy megvizsgáljuk, saját gyakorlatunkban milyen gyakran van szükség primer csípőprotézis-beültetés során vérátömlesztésre, és ennek gyakoriságát mely tényezők befolyásolják. Módszer: Vizsgálatunkban 210, csípőprotézis-beültetésen átesett beteg anyagát dolgoztuk fel. Feljegyeztük a műtét előtti hemoglobin- és hematokritértékeket, a betegek életkorát, nemét, testtömegindexét, a beültetett protézis típusát, a drénhasználatot, valamint a perioperatív időszakban használt véralvadásgátló és a műtét során alkalmazott vérzéscsökkentő szereket. Az adatokat összevetettük az alkalmazott transzfúzió mennyiségével és típusával. Eredmények: Összesen a betegek 41%-a kapott vérkészítményt, az allogén transzfúzió aránya 8,6% volt. Az autotranszfúziós betegek nem igényeltek allogénvér-átömlesztést. A transzfúziós igény függött a preoperatív hemoglobin- és hematokritértékektől, a protézis típusától, a drénhasználattól és a vérzéscsillapító szerek használatától. A vérátömlesztés mennyisége nem mutatott összefüggést a betegek nemével és testtömegindexével. Következtetés: Vizsgálatunk alapján allogén vér transzfúziójára az esetek kevesebb mint 10%-ában van szükség primer csípőprotézis-beültetés során. A vérátömlesztést a leginkább a preoperatív hemoglobin- és hematokritértékek, valamint az alkalmazott, fibrinolízist gátló szerek befolyásolják. Az autotranszfúzió alkalmas módszer az allogénvér-átömlesztés elkerülésére. Orv Hetil. 2020; 161(8): 290–294.

Open access
Authors: Babett Tóth, Zoltán Dénes, Emese Kudron, Beáta Barta, Dóra Szennai and Dóra Terjék

Absztrakt:

Bevezetés: Jelenleg nem rendelkezünk kielégítő adatokkal a rehabilitációs kezelések alatti táplálási problémák megoldásairól. Az alultápláltság és a szekunder sarcopenia komorbiditási tényezők, melyek növelik a szövődményeket, továbbá csökkentik a rehabilitációs kezelés eredményességét. Célkitűzés: A vizsgálat célja az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet betegeinek alultápláltságkockázat-felmérése egy adott időpontban. Módszer: A malnutritiokockázat-szűrés a ’Malnutrition Universal Screening Tool’ skálával történt. Eredmények: Az ellátottak közül (n = 331; átlagéletkor: 59 év) 44% esetében malnutritiokockázat állt fenn. Ebből a betegek 19%-a közepes, míg 25%-a fokozott kockázattal rendelkezett a felmérés időpontjában. A minta 176 férfiből és 155 nőből állt (53%/47%). Az ellátottak 50%-a testtömegindexük alapján a 22–29,9 kg/m2-es interkvartilis-tartományba esett (átlagos testtömegindex 26 kg/m2; s = 6,36). Az Agysérültek Rehabilitációs Osztályának betegei között mutatkozott a legnagyobb számban alultápláltság-kockázat (62,5%, 25 fő). Következtetések: Kombinált, malnutritiokockázatot szűrő módszer kialakítása szükséges a rehabilitációs intézetek betegcsoportjainak esetében, mert a jelenleg használt módszerek nem minden esetben elég szenzitívek. Orv Hetil. 2020; 161(1): 11–16.

Restricted access
Authors: Botond Lakatos, Helga Szabó, Katalin Csordás, Gábor Tatai, Radka Nikolova, Judit Csomor, Péter Reményi, Tamás Masszi, István Vályi-Nagy and János Sinkó

Absztrakt:

Bevezetés: Az autológ haemopoeticus őssejtek transzplantációja ígéretes kezelési lehetőség egyes malignus és nem malignus betegségek körében. A beavatkozás ugyanakkor szövődményekkel járhat, ezek közül kiemelkedő fontosságúak a korai, illetve késői poszttranszplantációs szakban fellépő infekciók. Célkitűzés: A korai (<+100 nap) poszttranszplantációs infekciók gyakoriságának és kórokozóinak vizsgálata, továbbá a halálozás rizikótényezőinek meghatározása. Módszer: A 2007 és 2014 között intézetünkben autológ haemopoeticus őssejtek transzplantációjával kezelt 699 beteg prospektíven gyűjtött adatait retrospektív módon vizsgáltuk és dolgoztuk fel. Eredmények: A 699 beteg medián életkora 56 (interkvartilis tartomány: 43–62) év, 54%-uk (376 fő) férfi. 25 pácienst más centrumba irányítottak vissza további gondozásra, 19 beteg utánkövetése pedig megszakadt. A betegek 69,8%-ában (488 fő) fordult elő neutropeniás láz. 96 betegben (13,7%) összesen 102 infekciós epizódot azonosítottunk. A leggyakrabban – összesen 49 epizódban – bacteriaemiát észleltünk. Ezek előfordulási mediánja 7 (5–11) nap volt a transzplantációt követően. A bacteriaemiák döntő többsége (33/49) a megtapadás előtt lépett fel. Incidenciájuk a malignus lymphomában szenvedő betegek esetében szignifikánsan magasabb volt, mint a plazmasejt-rendellenességekben szenvedő csoportban (p = 0,0005, OR: 2,41, 95% CI: 1,49–3,99). Vírusfertőzés 12, míg bizonyított vagy valószínű invazív gombainfekció 8 alkalommal következett be. A poszttranszplantációs +100 napig követett 655 páciensnél a kórházi halálozás 2,4% (16 fő) volt, amelyből 8 haláleset infekciós szövődménnyel állt összefüggésben. A korai infekciók kedvezőtlenül befolyásolták a túlélést (p = 0,0001). Következtetés: Autológőssejt-transzplantáltakban az ismeretlen eredetű, neutropeniás láz gyakori. A dokumentált bacteriaemiák aránya azonban alacsony. A plazmasejtes alapbetegség miatt kezeltekhez képest a lymphomás betegekben nagyobb valószínűséggel lép fel bacteriaemia. A korai infekciók rontják a túlélés esélyeit, így megelőzésük és hatékony kezelésük továbbra is kiemelt fontosságú. Orv Hetil. 2020; 161(3): 103–109.

Restricted access

Absztrakt:

A hormonális imprinting (bevésődés) a célhormon és a fejlődő hormonreceptor első találkozása alkalmával történik meg, és életreszólóan meghatározza a receptor kötési képességét. Elmaradása esetén a komplex működése tartósan hiányossá válik. Az imprinting optimális időpontja perinatalisan van, amikor a fejlődési ablak nyitva áll: ez megteremti annak lehetőségét, hogy a célhormonhoz hasonló molekulák (rokon hormonok, szintetikus hormonok, endokrin disruptorok stb.) kapcsolódjanak a receptorhoz, ami hibás imprinting kialakulásához vezet. Az orvostudományi adatbázis (PubMed) tanulmányozása arra enged következtetni, hogy a fejlődési ablak nyitva tartása alkalmával nemcsak a célhormonhoz hasonló molekulák tudnak hibás imprintinget létrehozni, de a legkülönbözőbb gyógyszerek is (nem feltétlenül endokrin célpontokon); ez arra utal, hogy a hibás imprinting kialakulásában a fiziológiás molekulaszerkezethez való hasonlóságnál fontosabb szerepet játszik a kritikus periódus (a fejlődési ablak nyitottsága), ami megengedi az idegen molekulák általi provokációt. A gyógyszerek által kiváltott imprinting hatása a hormonális hibás imprintinghez hasonlóan tartós és hosszú idő után fellépő elváltozásokban (betegségekben) mutatkozik meg. Kritikus fejlődési periódus nemcsak perinatalisan van, de a pubertáskor is igényli a fiziológiás átprogramozást, és megengedi idegen molekulák (gyógyszerek) beavatkozását, ami ugyancsak késői betegségek megjelenéséhez vezet (pubertal origin of health and disease = POHaD). Míg hormonszerű hibás imprinterek esetében a receptorok játszhatnak szerepet a hibás imprinting kialakulásában, a gyógyszerek imprintingje esetében ez (figyelembe véve széles körű különbözőségüket) nem bizonyított, így a hatásmechanizmus tisztázatlan. Ez azonban nem akadályozhatja a jelzett időpontokban a gyógyszerelés elkerülését vagy maximális óvatossággal történő használatát. Orv Hetil. 2020; 161(2): 43–49.

Open access
Authors: Beáta Csiszár, Álmos Németh, Zsolt Márton, János Riba, Péter Csécsei, Tihamér Molnár, László Deres, Róbert Halmosi, Kálmán Tóth and Péter Kenyeres

Absztrakt:

Bevezetés: Citokeratin-18 (CK-18) az újraélesztés kapcsán kialakuló ischaemiás-reperfúziós károsodás kiváltotta teljes sejthalál során kerül a véráramba. Kaszpázok által hasított formája specifikus az apoptózis folyamatára. A markerek számos kórképben prognosztikus értékűnek bizonyultak. Tanulmányunkban elsőként vizsgáltuk prognosztikus értéküket reanimált betegpopulációban. Módszer: 40, sikeresen újraélesztett betegnél határoztuk meg a sejthalálmarkerek szintjét 6 órán belül, 24 és 72 óra múlva. Ezeket összevetettük a 30 napos túléléssel, a neurológiai kimenetellel, a szervfunkciós károsodást jellemző laboratóriumi, fizikális és terápiás jellemzőkkel, valamint a reanimáció körülményeivel. Eredmények: A reanimált betegek CK-18-plazmakoncentrációja a szakirodalomban leírt egészséges, posztoperatív és szeptikus populáció értékeinek a többszöröse volt (3842 vs. 242; 559; 1644 ng/l); a hasított és intakt CK-18 aránya alacsonyabb volt (0,14 vs. 0,58; 0,22; 0,24), ami jelentős sejtkárosodásra és a nekrózis dominanciájára utal. A markerek szintje azonban nem mutatott összefüggést a túléléssel, a neurológiai statusszal és a reanimáció körülményeivel sem. Veseelégtelenség esetén a CK-18 szintjének csökkenése elmaradt. Szignifikáns negatív korrelációt figyeltünk meg a 6 órás hemoglobin- és CK-18-szint között (r = –0,400, p<0,01), a 30 napos túlélésnek mégis az alacsonyabb hemoglobinértékek kedveztek. Következtetés: Várakozásunkkal ellentétben a vizsgált markerek nem bírtak prognosztikus értékkel újraélesztett betegpopulációban. A kimenetelt valószínűleg nem a teljes sejtkárosodás, hanem egy kisebb, a fenti markerekkel szenzitíven nem vizsgálható kritikus szerepű sejtpopuláció károsodása, valamint a beteg tartalékkapacitásai befolyásolják. Orv Hetil. 2020; 161(1): 26–32.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A mentális betegek stigmatizációja mind a hazai, mind a nemzetközi kutatásokban kiemelt jelentőséggel bír. Az érintetteknek a társadalmi előítéleteken túl az egészségügyi szakemberek stigmatizáló attitűdjével is meg kell küzdeniük. Célkitűzés: A vizsgálat során a pszichiátriai betegségekkel kapcsolatos sztereotípiák, a stigmatizáló egészségügyi szakdolgozói attitűdök jelenlétét kerestük. Célunk volt továbbá az ápolási munkát végző dolgozók körében a mentális betegségekkel kapcsolatos ismeretek felmérése. Az eredmények tükrében az ápolóképzések reformjával kapcsolatos javaslatok tételét tűztük ki célul. Módszer: A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (mentésügyi, sürgősségi betegellátási, pszichiátriai ápolási és felnőttápolási tagozat) tagjainak körében végzett online, kvantitatív, kérdőíves felmérés eredményeinek deskriptív és többváltozós elemzése. Eredmények: A kitöltött kérdőívek közül 495 volt értékelhető (n = 495). A pszichiátrián dolgozó ápolókat kevésbé stigmatizáló attitűd jellemzi a mentés és a sürgősségi ellátás, illetve az egyéb területeken dolgozókénál. Erőteljesebben megjelenik a stigmatizáló attitűd a hosszabb ideje a szakmában tevékenykedőknél. Kevésbé stigmatizáló attitűd jellemzi a főiskolai vagy egyetemi végzettségűeket, mint a középfokú végzettségűeket. A vizsgálatban részt vevő összes ápoló közel fele (47%) tartja hiányosnak felkészültségét a mentális betegségekkel kapcsolatosan. Tagozati bontásban a mentés és a sürgősségi ellátás dolgozóinál 49%, a felnőttápolási tagozat tagjainál 55% ez az arány. A pszichiátriai ápolók körében is viszonylag nagy (28%) azok aránya, akik hiányosnak ítélik meg felkészültségüket, ugyanakkor természetesen a megfelelő felkészültséget is ez a csoport választotta a legnagyobb arányban (37%). Következtetés: A pszichiátria oktatását az ápolóképzések minden szintjén szükséges hatékonyabbá tenni. Fontos lenne továbbá az érzékenyítő, stigma elleni módszerek beépítése és az empátia fejlesztése. Orv Hetil. 2020; 161(2): 56–66.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A krónikus obstruktív tüdőbetegség jelentős egészségügyi teher mind a beteg, mind a társadalom részére. Betegoktatással ez a teher csökkenthető, így magyar környezetben kerestük az optimális tartalmat ehhez. Célkitűzés: 1) A tüdőgyógyászok véleményére épülő betegoktatási tartalom tervezése; 2) a tüdőgyógyászok magatartásának és percepcióinak megismerése; 3) a beteg adherenciája (együttműködése) javítási lehetőségeinek felmérése. Módszer: Országszerte 20 gondozóban, kórházban és rehabilitációs központban dolgozó tüdőgyógyásszal készítettünk interjút. A struktúrát úgy alakítottuk ki, hogy egy betegoktató program kulcselemeit definiáljuk, valamint hogy teret engedjünk a percepciók, terápiás attitűdök felfedésének. Eredmények: Az átlagos krónikus obstruktív tüdőbeteg dohányos, férfi, alulszocializált, köhög, fullad, és 40 évnél idősebb. Betegségét nem veszi komolyan, csak súlyosabb esetben fordul orvoshoz, adherenciája is csak ekkor nő meg. Ez a hatás gyakran átmeneti, csak a rosszullétre korlátozódik. Az adherencia szerint három csoport különíthető el: marginális jó adherencia (kb. 10%) mellett az átlag 30–40% között van, és a betegek jelentős része (60%) minimális adherenciával bír. Az inhalátor használata ideális esetben maximum 3 lépésből áll, könnyen reprodukálható és elmagyarázható. Következtetés: Az oktatóprogram keretét meghatározó szempontok a megfelelő betegkép (személyre szabás), a tüdőgyógyászati, helyszíni oktatás, az orvos–beteg kapcsolat, a betegek hozzáállása és az életmódbeli változtatások (leszokás a dohányzásról), valamint a megfelelő inhalátor kiválasztása. Orv Hetil. 2020; 161(3): 95–102.

Open access
Authors: Zsuzsanna Gurdán, Gábor Gelencsér, Zsuzsanna Lengyel and József Szalma

Absztrakt:

A Gorlin–Goltz-szindróma autoszomális dominánsan öröklődő kórkép. Vezető tünetei az állcsontok keratocystái, a multiplex basaliomák, csontvázfejlődési rendellenességek, intracranialis calcificatio és tenyéri, talpi dyskeratosis. A szindróma egyik leggyakoribb és sokszor először észrevehető tünete az állcsonti keratocysta. A szerzők munkájukban egy fogszabályozó osztályon diagnosztizált és kezelt gyermek esetét mutatják be. A betegség ritka előfordulása ellenére fontos a korai, fiatalkorban történő felismerés. A betegek rendszeres gondozásával megelőzhetők az akár életet veszélyeztető elváltozások és a radikális műtéttel járó kezelések. Orv Hetil. 2020; 161(2): 67–74.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A gyógynövények alkalmazása egyre szélesebb körben terjed világszerte, használatuk során azonban számos gyógyszer-interakcióval, mellékhatással kell számolni. Magyarországon még nem végeztek vegyes műtéti profilú beteganyagon gyógynövények alkalmazásával kapcsolatos vizsgálatot. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja az volt, hogy felmérjük egy városi kórház és egy egyetemi klinika betegei között a leggyakrabban használt gyógynövények fajtáit, alkalmazási gyakoriságukat és ennek hajlamosító tényezőit. Módszer: Anonim, kérdőíves felmérést végeztünk két helyen: a Jávorszky Ödön Kórházban és a Semmelweis Egyetem I. Sz. Sebészeti Klinikáján. Összesen ezer kérdőívet osztottunk ki, melyből 612 kérdőív került feldolgozásra leíró statisztikai elemzéssel, χ2-próbával és Fisher-féle egzakt teszttel. Eredmények: A válaszadók 34,3%-a használt már valaha gyógynövényt, 19,6%-uk a műtét előtti két hétben. A legnépszerűbb gyógynövény az élettartam-prevalenciát tekintve a fokhagyma, a kamilla és a citromfű volt, míg a műtét előtti kéthetes időintervallumban a fokhagyma, a gyömbér és a csipkebogyó. A felmérésben szereplők 58,5%-a szenvedett valamilyen társbetegségben, melyek közül a daganatos betegségek, gastrooesophagealis reflux és endokrin betegség esetén a gyógynövény-felhasználás szignifikánsan gyakoribb volt. A betegek 64,4%-a általános sebészeti beavatkozásra várt, köztük a gyógynövény-felhasználás népszerűbb. A szociodemográfiai tényezőket vizsgálva elmondható, hogy a gyógynövények alkalmazására hajlamosít a női nem, a magas iskolázottság, a 60 év feletti életkor és a fővárosi környezet. Következtetés: Vizsgálatunk alapján az elektív műtétre váró betegek harmada használt gyógynövénykészítményeket, ötödük a műtétet megelőző két hétben. Alkalmazásuk gyakoribb a női nem, magas iskolázottság, daganatos vagy endokrin betegség és 60 év feletti életkor esetén. A gyógynövények fogyasztásáról az alkalmazók alig ötöde számolt be a kezelőorvosának. Orv Hetil. 2020; 161(1): 17–25.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A lepedékkel, tüszőkkel fedett, gyulladt tonsilla gyakori elváltozásnak számít a gyermekgyógyászatban. A tünet hátterében az esetek nagyobb részében vírusfertőzés (Epstein–Barr-vírus [EBV], cytomegalovirus [CMV], influenza, parainfluenza, adenovírus) áll; csak kisebb arányban baktériumok, melyek közül az A-csoportú streptococcusok által okozott fertőzés kiemelendő. A jelenlegi irányelvek alapján nem ajánlott rutinszerű, preventív antibiotikumkezelés az A-csoportú streptococcusok által okozott szövődmények megelőzésére. Célkitűzés: Célunk volt meghatározni, hogy a lepedékes tonsillitis miatt felvett gyermekek esetén jelenthet-e differenciáldiagnosztikai segítséget a laboratóriumi értékek változása a felesleges antibiotikumhasználat elkerülésében. Módszer: A vizsgálat során 133 beteg 135, exsudativ tonsillitis miatt történt megjelenésének adatait elemeztük. A betegeket két csoportba osztottuk. Az 1. csoportba kerültek azok a betegek, akiknél EBV vagy CMV kóroki szerepe volt igazolható, míg a 2. csoportba azokat a betegeket soroltuk, akiknél szerológiai módszerekkel nem volt igazolható vírusfertőzés. Eredmények: A vizsgálati eredmények alapján 2016 és 2017 között az exsudativ tonsillitisek többségénél (66/135, 48,8%) a CMV és az EBV kóroki szerepe volt igazolható szerológiai módszerrel, míg Streptococcus pyogenes jelenléte csak néhány esetben (3/65, 4,61%) volt kimutatható torokváladékból. A betegek jelentős, 92%-a a fentiek ellenére antibiotikumkezelésben részesült. Következtetés: Retrospektív felmérésünk eredményei is alátámasztották, hogy a klinikai tünetek és a fizikális status alapján nem lehetséges a kóroki tényezőt megítélni, sőt a legtöbb esetben a kvalitatív vérkép eltérései és a gyulladásos markerek – például a C-reaktív protein (CRP) – emelkedése sem jelez egyértelműen bakteriális infekciót. Ellenben a transzaminázértékek emelkedése magas pozitív prediktív értékkel utal vírusfertőzésre, azon belül is a vizsgálat tárgyát képező CMV- és EBV-infekcióra. A laborvizsgálatok ez irányú kiterjesztésével a felesleges antibiotikumhasználat jelentősen csökkenthető. Orv Hetil. 2020; 161(2): 50–55.

Open access
Authors: Andrea Emese Jakab, Erzsébet Valéria Hidvégi, Miklós Illyés, Attila Cziráki, Tibor Kalmár, Zoltán Maróti and Csaba Bereczki

Absztrakt:

Bevezetés: Napjainkban világszerte folyamatosan emelkedik a túlsúly és az elhízás előfordulási gyakorisága. Ez a jelenség nemcsak a felnőtt-, hanem a gyermek- és serdülőpopulációt is érinti. Ugyanakkor a túlsúly és az elhízás nem csupán kórállapotok, hanem számos egyéb megbetegedésnek, így emelkedett és magas vérnyomásnak a kialakulásához is vezethetnek. Célkitűzés: Célunk az volt, hogy megvizsgáljuk a túlsúlyhoz és az elhízáshoz társult emelkedett és magas vérnyomás előfordulási gyakoriságát magyarországi 3−18 éves korú populációban. Módszer: A vizsgálatba 2005 és 2018 között összesen 8624 (fiú = 4719) gyermeket és serdülőt vontunk be. Normál testsúlyú, túlsúlyos és elhízott csoportokat a testtömegindex alapján képeztünk. Az emelkedett (≥90–<95 percentilis) és magas (≥95 percentilis) vérnyomás diagnózisát részletes noninvazív kivizsgálás (laboratóriumi vizsgálat, hasi ultrahang, gyermekkardiológiai vizsgálat, 24 órás vérnyomás-monitorizálás) eredményeként állítottuk fel. Eredmények: Vizsgálatunkban a túlsúly és az elhízás együttes előfordulási gyakorisága 23,5% volt, ezen belül fiúknál 26,4%, míg lányoknál 20%. A túlsúlyos gyermekek és serdülők csoportjában az emelkedett vérnyomás prevalenciája 9,8%, az elhízottaknál 4,6% volt, míg a magas vérnyomás előfordulási gyakorisága 8,3% (esélyhányados: 1,1; 95% CI) volt a túlsúlyosak és 26,7% (esélyhányados: 3,6; 95% CI) az elhízottak között. Következtetés: Tudomásunk szerint először közlünk magyarországi adatokat nagyszámú kortárs gyermek- és serdülőpopuláció esetében az emelkedett és magas vérnyomásnak a túlsúlyhoz és az elhízáshoz társuló előfordulási gyakoriságáról. A túlsúly és az elhízás a társult hypertoniával a szív-ér rendszeri betegségek kialakulása szempontjából fokozott kockázatot jelent. Éppen ezért kiemelkedően fontos a jól működő primer prevenciós stratégiák kialakítása. Orv Hetil. 2020; 161(4): 151–160.

Open access
Authors: Ildikó Hircsu, Annamária Gazdag, Miklós Bodor, Eszter Berta, Mónika Andrási, Zsolt Kanyári, Ferenc Győry, Sándor Barna, Harjit Pal Bhattoa, Béla Nagy, V. Endre Nagy and Annamária Erdei

Absztrakt:

A szerzők egy multiplex endokrin neoplasia-2A (MEN2A) szindrómában szenvedő beteg esetét ismertetik, akinél 55 éves korban hasi panaszok miatti részletes kivizsgálás részeként derült fény kétoldali mellékvese-térfoglalásra és pajzsmirigygöbre. Az utóbbi miatt végzett thyreoidectomia szövettani lelete medullaris pajzsmirigy-carcinomát igazolt. A mellékvese-térfoglalások hormon- és képalkotó vizsgálatok alapján bilaterális phaeochromocytomának bizonyultak. Tünetmentes primer hyperparathyreosisra is fény derült. Laparoszkópos adrenalectomia és mellékpajzsmirigy-adenoma eltávolítása történt. A beteg pozitív családi anamnézise és a klinikai kép alapján felmerülő MEN2A-szindrómát genetikai vizsgálattal bizonyítottuk. Az elsőfokú rokonok szűrése során a beteg 25 éves lánygyermeke génhordozónak bizonyult, nála preventív thyreoidectomiára került sor, és a szövettan többgócú medullaris carcinomát igazolt. Az eset kapcsán a szerzők áttekintik a MEN2A-szindróma klinikai jellemzőit, és hangsúlyozzák a genetikai vizsgálat és a családszűrés fontosságát. Orv Hetil. 2020; 161(2): 75–79.

Open access
Authors: Miklós Szabó, Renáta Kun, László Hajba, Roland Koncz, András Guttman and Eszter Csánky

Absztrakt:

A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) világszerte előkelő helyet foglal el a morbiditási és mortalitási statisztikákban. A COPD megelőzhető és kezelhető betegség, kialakulásáért döntően a dohányzás tehető felelőssé. A prevenció kulcsfontosságú, de korlátozottan kivitelezhető, így a rizikó meghatározása és a korai noninvazív diagnosztika révén lehetne tovább csökkenteni a COPD miatti halálozást. A fejlődő diagnosztikus technikák ellenére az optimális szűrővizsgálat felfedezése még várat magára. Kellően szenzitív és specifikus biomarkerek felfedezése megfelelő eszközt adhat a klinikus kezébe a betegség korai diagnosztizálásához, a differenciáldiagnosztikához, a fenotipizáláshoz és a prognózis becsléséhez. Közleményünkben a COPD vonatkozásában a közelmúltban felfedezett potenciális fehérje és glikán biomarkereket foglaljuk össze. Orv Hetil. 2020; 161(4): 123–128.

Open access

Absztrakt:

A vesesejtes carcinoma (RCC) többféle, a veséből kiinduló rosszindulatú daganattípus gyűjtőneve. Az egyes entitások sajátos epidemiológiai, morfológiai, immunhisztokémiai, genetikai és klinikai jellemvonásokkal bírnak. Ezek együttes figyelembevételével került publikálásra 2016-ban a vesedaganatok aktuális WHO-klasszifikációja. Az eltelt három év során újabb, provizórikus RCC-altípusok kerültek leírásra, melyek egyelőre nem képezik részét a hivatalos beosztásnak. Ebben az összefoglalóban ezek az entitások kerülnek részletes áttekintésre. A szerzők bemutatják a következő daganattípusok klinikopatológiai jellegzetességeit: pajzsmirigyszerű follicularis carcinoma, az ALK-transzlokációhoz társult carcinoma, vesesejtes carcinoma prominens simaizomstromával, fumarát-hidratáz-deficiens carcinoma, bifázisos squamoid papillaris carcinoma, eosinophil solid és cysticus carcinoma, atrophiás vesére emlékeztető carcinoma, világossejtes carcinoma óriássejtekkel és emperipolesissel, Warthin-szerű papillaris carcinoma, low-grade oncocytás vesetumor (CD117-negatív, CK7-pozitív), high-grade oncocytás vesetumor, TCEB1-mutáns carcinoma és neuroendokrin vonásokkal rendelkező chromophob carcinoma. Ha a patológus követi az aktuális leletezési protokollokat, akkor ezek az entitások jórészt nem osztályozható RCC-ként kerülnek diagnosztizálásra. A munka meg kívánja ismertetni ezeket az altípusokat a hazai patológus-, onkológus- és urológusközösséggel azért, hogy javuljon a diagnosztikus pontosság, valamint hogy elkezdődhessen az ilyen esetek gyűjtése és további célzott vizsgálata is. Orv Hetil. 2020; 161(3): 83–94.

Open access
Authors: Róbert Pilisi, Tamás Tényi, András Büki, Norbert Kovács, Antal Zemplényi, Gabriella Sebestyén, Péter Osváth, Sándor Fekete and Viktor Vörös

Absztrakt:

A repetitív transcranialis mágneses stimulációs eljárás egy olyan neuromodulációs technika, melynek gyorsan fejlődő területe jelentheti az egyik biztonságos, alternatív megközelítési módot bizonyos mentális zavarok, elsősorban a terápiarezisztens major depresszív zavar kezelésében. Célunk a transcranialis mágneses stimulációs kezelés jelenlegi kutatási és klinikai alkalmazási lehetőségeinek bemutatása a szakirodalmi adatok és a klinikai gyakorlat áttekintése alapján. Mióta ismertté vált, hogy külső mágneses forrással neuronok depolarizálhatók, mind a neurológia, mind a pszichiátria az eljárás lehetséges klinikai használatát kutatja. Napjainkig a módszer a pszichiátria területén belül a major depresszív zavar és a kényszeres zavar kezelésében engedélyezett, de egyéb betegségek (például szkizofrénia, bipoláris zavar) kezelésében is kutatják lehetséges alkalmazását. A transcranialis mágneses stimulációs rendszerek fejlesztésének következő lépcsőjét jelenti a mágnesesrezonancia-felvétel alapján, helymeghatározó algoritmusok segítségével, valós időben navigált mágneses stimulációs készülékek kidolgozása. Az úgynevezett neuronavigációs rendszerek lehetővé teszik a depresszió kialakulásáért felelős idegi hálózatok pontos célzását, így a dorsolateralis praefrontalis kéreg excitabilitásának fokozását a bal féltekén és csökkentését a jobb féltekén. Az eljárás kevés kontraindikációval bír, és a megfelelő körültekintéssel választott indikáció és betegpopuláció esetén mellékhatások is alacsony számban jelentkeznek. A transcranialis mágneses stimulációs kezelés mára bizonyítottan hatékony módszerré vált bizonyos mentális zavarok, elsősorban a terápiarezisztens major depresszív zavar kezelésében. A jövőben a neuronavigációs neuromodulációs kezelések, azon belül is a repetitív transcranialis mágneses stimulációs kezelés térhódítása várható a pszichiátria és a neurológia területén. Jelenleg Magyarországon több centrumban is végeznek különböző indikációkban mágneses stimulációs kezeléseket, ám az eljárás mentális zavarokban történő alkalmazásának finanszírozási befogadása és beépítése a mindennapi klinikai gyakorlatba még várat magára. Orv Hetil. 2020; 161(1): 3–10.

Open access

Absztrakt:

A mindennapi fogászati praxisban igen fontos a sterilitás. Az egyes eszközök és anyagok csírátlanítása azonban eltérő módszereket igényel. A hőérzékeny és rugalmas, elasztikus anyagok esetén a legelterjedtebb sterilizálási módok azért nem használhatók, mert alacsonyabb hőmérsékletű sterilizálás szükséges, hogy ne veszítsék el eredeti fizikai tulajdonságaikat. Ezen anyagok közé tartozik a kofferdam lepedő is, mely rugalmasságától megfosztva alkalmatlanná válik izolálási feladatának ellátására a fogmegtartó kezelések során. Gumilepedő csírátlanítására ritkán kerül sor, bizonyos esetek megoldása azonban megkívánhatja azt. Ilyen szituációban a fogorvosnak viszonylag limitált, sokszor nehezen elérhető eszköztárból kell választania. Közleményünk sorra veszi a sterilizálóeljárásokat, különös figyelmet szentelve a plazmasterilizálásnak, illetve a hidrogén-peroxid-gázt használó eljárásoknak. Esetbemutatásunkban egy kiterjedt, a fog koronai és gyökéri területét is érintő ínyszél alá terjedő fraktúra ellátása során az adhezív technika alkalmazhatóságát hidrogén-peroxid-gázt használó készülékben sterilizált kofferdam lepedő felhelyezésével biztosítottuk. Orv Hetil. 2020; 161(3): 110–115.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: Az elsőéves hallgatók tanulmányi sikerességét – a preegyetemi tapasztalatokat is figyelembe véve – előre jelző összetevőket, jellemzőket találhatunk mind egyéni, mind infrastrukturális szinten, melyek mérhetők és felhasználhatók a tanulmányi eredményesség növeléséhez, és hozzájárulnak a hallgatói mentális egészség fenntartásához. Célkitűzés: Orvosi, fogorvosi, gyógyszerészi és egészégügyi szervezői tanulmányokat kezdő hallgatók körében, tanulmányi sikerességet előjelző jellemzők felkutatása. Módszer: A Semmelweis Egyetem elsőéves hallgatói (n = 550) körében kérdőíves adatgyűjtéssel kapott adatbázis elemzése. Logisztikus regresszióval határoztuk meg a hallgatói eredményességet befolyásoló szignifikáns magyarázó változókat. Eredmények: Elkülönültek a különböző karok és presztízscsatornák eredményességet elősegítő tényezői és a hallgatói szükségletek, amelyek teljesülése egyben a hallgatói mentális egészség fenntartását is szolgálja. Két csoportot definiáltunk: (i) kartól független tényezők (például perzisztenciaérték, vallásos hit, WHO-jóllétérték, a sport fontossága, bizalom), (ii) karra jellemző tényezők (például ÁOK, FOK: szülői hatás a tanulásra, GYTK: a kapcsolatok fontossága nagy, EKK: a szülői végzettség meghatározó). Következtetés: A hallgatói élet megkezdésekor mérésekkel felszínre kerülhetnek olyan tényezők, amelyek ismerete elősegítheti a későbbi sikeres tanulmányokat, megelőzve a lemorzsolódást. A tanulmányok alatt ezek a jellemzők folyamatosan monitorozhatók, így a hallgatói sikeresség érdekében a szükséges beavatkozások megtörténhetnek. Orv Hetil. 2020; 161(4): 139–150.

Open access
Authors: Zsófia Ocsovszky, Beatrix Rafael, Tamás Martos, Márta Csabai, Zsolt Bagyura, Viola Sallay and Béla Merkely

Absztrakt:

Bevezetés: A cardiovascularis megbetegedések vezető haláloki tényezőként évente 4 millió halált okoznak Európában. Az életmód mellett 25–40%-ra becsülik a pszichoszociális tényezők szerepét a betegség létrejöttében. A felnőttkori szociális izoláció a krónikus stressz forrása, és másfélszeres rizikót jelent a betegség kialakulására. A társas támogatás alacsony szintje és a társas izoláció növeli a depresszió, a magas vérnyomás és az elhízás valószínűségét, ezáltal növelve a szív- és érrendszeri megbetegedések előfordulását is. Célkitűzés: A jelen kutatásban arra voltunk kíváncsiak, hogy hogyan függ össze a vizsgálati személyek egészségmagatartása társas kapcsolataikkal. Továbbá a már korábban validált Multidimenzionális Társas Támogatás Skálát adaptáltuk az egészség területére. Módszer: Az online kérdőíves adatfelvétel 2018 őszén történt (n = 507). Felvételre került a Társas Támogatás Skála egészségre adaptált változata, a szubjektív egészségi állapot, a szubjektív anyagi helyzet, felvettük a Rövidített Beck Depresszió Kérdőívet, valamint a WHO Rövidített Jóllét Kérdőívet és az Észlelt Stressz Kérdőívet. Eredmények: A megerősítő faktorelemzés összességében igazolta az eredeti háromfaktoros struktúra meglétét (Cronbach-alfák = 0,945, 0,950 és 0,905). A regressziós modellek szerint az egészséggel kapcsolatban a barátoktól kapott társas támogatás tendenciaszerű pozitív összefüggést mutat az intenzív testmozgással (B = 0,205, béta = 0,096, p = 0,093). Logisztikus regressziós modellben vizsgálva, az egészséggel kapcsolatban kapott társas támogatás nem áll összefüggésben a dohányzással. Csupán az iskolai végzettség mutatkozott szignifikáns tényezőnek (B = –1,284, OR = 0,277, p = 0,000). Következtetés: A Társas Támogatás Skála egészséges életmódra adaptált változatának pszichometriai mutatói mintánkon megfelelőnek bizonyultak. A társas támogatás összefüggést mutatott a mentális egészség mutatóival (depresszió, stressz-szint, jóllét), valamint tendenciaszerű összefüggést a testmozgással. Orv Hetil. 2020; 161(4): 129–138.

Open access
Authors: Tibor Németh, Balázs Pécsy, Tibor Géczi, Katalin Sas, László Szpisjak, Anna Rieth, Valéria Kiss, Ferenc Szőnyegi, László Tiszlavicz, Tamás Zombori, György Lázár and József Furák

Absztrakt:

A Castleman-betegség egy ritka, lymphoproliferativ betegség, melynek pontos oka ismeretlen. Diagnosztikájának alapja az adekvát szövettani vizsgálat. Míg az unilocularis formánál a betegség a leggyakrabban a mellkast érinti, és az épben történő sebészi eltávolítás a tünetek megszűnését eredményezheti, addig a multilocularis formánál egyéb kezelési formák egészíthetik ki vagy válthatják fel a műtéti eltávolítást. Munkánkban egy Castleman-betegség miatt multidiszciplináris kezelésen átesett beteg esetét mutatjuk be. Az 56 éves férfi betegnél kivizsgálása előtt 18 héttel, egy felső légúti infekciót követően beszédnehezítettség, nyelészavar, felső és alsó végtagi progresszív paresis jelentkezett. Plazmaferézisre a beteg panaszai átmenetileg megszűntek ugyan, de a sebészi mintavételek a mellkas-CT-n látott mediastinalis lymphadenomegalia eredetét nem tudták igazolni. Így az 5 cm-es subcarinalis nyirokcsomó eltávolítása vagy mintavételezése miatt került a beteg osztályunkra. Átvételkor mind a négy végtagon jelentős atrófia, hipotónia, tetraplegia volt látható, és testszerte areflexia igazolódott. Osztályunkon posterolateralis thoracotomiából eltávolítottuk az 5,5 × 3,5 cm-es subcarinalis nyirokcsomó-konglomerátumot. A szövettani vizsgálat Castleman-betegséget jelzett. 3 nappal a műtét után a végtagok mozgása megindult, a 9. napon már járókerettel járóképessé vált, ezt követően neurológiai rehabilitációs osztályra került. Ekkor a felső végtagokban közel megtartott, míg az alsó végtagokban 4/5-ös izomerőt észleltek. Ezt követően a beteg metilprednizolon-, B1-vitamin-, kalcium-citrát- és famotidinkezelésben részesült; 2 héttel átvétele után otthonába bocsátották, ekkor már járókeret nélkül biztonságosan közlekedett. Tünetei 3 hónappal a műtét után csaknem teljes mértékben megszűntek. A Castleman-betegség diagnosztikája és kezelése multidiszciplináris feladat. Ha a páciens műtéti teherbíró képessége engedi, akkor az unilocularis Castleman-betegség terápiás eszköztárában a sebészeti eltávolításnak kiemelt szerepe kell, hogy legyen. OrvHetil. 2020; 161(1): 33–38.

Open access
Authors: Elham Rayzan, Gholamreza Pouladfar, Nima Parvaneh, Mohammad Shahrooei, Zahra Aryan and Nima Rezaei

Chronic granulomatous disease is a non-prevalent genetic disorder due to different structural gene mutations encoding components of nicotinamide adenine dinucleotide phosphate oxidase complex. Nicotinamide adenine dinucleotide phosphate oxidase is a complex made by a group of five proteins (subunit) and plays an important role in the innate immune system. Five structural genes are responsible for encoding each subunit, in which cytochrome b-245 alpha chain (also known as p22-phox) is encoded by CYBA gene. CYBA gene mutation leads to a group of autosomal dominant chronic granulomatous disease. Decreased level or lack of nicotinamide adenine dinucleotide phosphate oxidase leaves affected individuals vulnerable to many types of infections and excessive inflammation. In this study, a family affected by BCGitis caused by a novel intronic autosomal recessive CYBA mutation (88,713,158 C > T) has been described. The proband is a 5-year-old girl with chronic granulomatous disease who was referred to the clinic due to BCGitis. The culprit mutation was detected following whole genome sequencing and was confirmed among the family members by Sanger sequencing. Being symptom-free at the time of diagnosis, despite the proband’s mother homozygosity, was a characteristic feature of this report. Remarkably, none of the CYBA-mutated members, as a known chronic granulomatous disease causing gene, has expressed symptoms other than regional lymph node enlargements. This might explain the gene mutation site importance in demonstrating different manifestations.

Restricted access

Aminoglycosides are widely recommended for treatment of Acinetobacter baumannii infections in combination with β-lactams or quinolones. This cross-sectional study was aimed to investigate the coexistence of aminoglycoside modifying enzyme (AME) genes among A. baumannii isolates from clinical samples in Ahvaz, Iran. A total of 85 clinical A. baumannii isolates typed by ERIC-PCR were investigated for the presence of AME genes, including ant(3″)-Ia, aac(6′)-Ib, aac(3′)-Ia, ant(2″)-Ia, and aph(3′)-VIa by PCR. The resistance rates to aminoglycoside agents were evaluated by disk diffusion. In this study, 84 out of 85 A. baumannii isolates were resistant to at least one of the aminoglycosides and harbored at least one AME gene. The most common gene encoding AMEs was aph (3′)VIa, followed by aac(3′)-Ia, ant(3″)-Ia, ant (2″)-Ia, and aac(6′)-Ib. The aminoglycoside-resistant genotypes were completely matched to resistant phenotypes to each one of the aminoglycoside agents. There was a clear association between AME gene types and the phenotype of resistance to aminoglycosides with their ERIC-PCR types. Our findings highlight the coexistence of AME genes and clonal dissemination of multiresistant A. baumannii in hospital setting.

Restricted access
Authors: Lei Shi, Tanja Stachon, Lorenz Latta, Mohamed Ibrahem Elhawy, Gubesh Gunaratnam, Erika Orosz, Albrecht F. Kiderlen, Berthold Seitz, Markus Bischoff and Nóra Szentmáry

We aimed to compare LDH release assay, trypan blue and fluorescent stainings, and non-nutrient Escherichia coli plate assay in determining treatment efficacy of antiamoebic agents against Acanthamoeba castellanii trophozoites/cysts, in vitro. 1BU trophozoites/cysts were challenged with 0.02% polyhexamethylene biguanid (PHMB), 0.1% propamidine isethionate (PD), and 0.0065% miltefosine (MF). Efficacies of the drugs were determined by LDH release and trypan blue assays, by Hoechst 33343, calcein-AM, and ethidium homodimer-1 fluorescent dyes, and by a non-nutrient agar E. coli plate assay. All three antiamoebic agents induced a significant LDH release from trophozoites, compared to controls (p < 0.0001). Fluorescent-dye staining in untreated 1BU trophozoites/cysts was negligible, but using antiamoebic agents, there was 59.3%–100% trypan blue, 100% Hoechst 33342, 0%–75.3% calcein-AM, and 100% ethidium homodimer-1 positivity. On E. coli plates, in controls and MF-treated 1BU trophozoites/cysts, new trophozoites appeared within 24 h, encystment occurred after 5 weeks. In PHMB- and PD-treated 1BU throphozoites/cysts, irregularly shaped, smaller trophozoites appeared after 72 h, which failed to form new cysts within 5 weeks. None of the enzymatic- and dye-based viability assays tested here generated survival rates for trophozoites/cysts that were comparable with those yielded with the non-nutrient agar E. coli plate assay, suggesting that the culture-based assay is the best method to study the treatment efficacy of drugs against Acanthamoeba.

Restricted access

Acinetobacter baumannii is an opportunistic pathogen that is reported as a major cause of nosocomial infections. The aim of this study was to investigate the biofilm formation by A. baumannii clinical and soil isolates, to display their susceptibility to 11 antibiotics and to study a possible relationship between formation of biofilm and multidrug resistance. During 8 months period, from June 2016 to January 2017, a total of 52 clinical and 22 soil isolates of A. baumannii were collected and identified through conventional phenotypic, chromo agar, biochemical tests, API 20E system, and confirmed genotypically by PCR for bla OXA-51-like gene. Antibiotic susceptibility of isolates was determined by standard disk diffusion method according to Clinical and Laboratory Standard Institute. The biofilm formation was studied using Congo red agar, test tube, and microtiter plate methods. The clinical isolates were 100% resistance to ciprofloxacin, ceftazidime, piperacillin, 96.15% to gentamicin, 96.15% to imipenem, 92.31% to meropenem, and 78.85% to amikacin. The soil A. baumannii isolates were 100% sensitive to imipenem, meropenem, and gentamicin, and 90.1% to ciprofloxacin. All A. baumannii isolates (clinical and soil) were susceptible to polymyxin B. The percentage of biofilm formation in Congo red agar, test tube, and microtiter plate assays was 10.81%, 63.51%, and 86.48%, respectively. More robust biofilm former population was mainly among non-MDR isolates. Isolates with a higher level of resistance tended to form weaker biofilms. The soil isolates exhibited less resistance to antibiotics than clinical isolates. However, the soil isolates produce stronger biofilms than clinical isolates.

Restricted access

Acinetobacter baumannii has emerged as an important nosocomial pathogen due to its ability to survive in hospital settings and its antimicrobial resistance. It is one of the key pathogens in ventilator-associated pneumonia (VAP). The aim of this study was to characterize the mechanisms of quinolone resistance among A. baumannii isolates causing VAP and to investigate the presence of the novel abaQ gene among them. Quinolone-resistant A. baumannii isolates causing VAP were collected over a period of 4 months. Mutations within gyrA and parC were analyzed and the presence of qnrA, qnrB, qnrS, and abaQ was investigated genotypically. Twenty-one A. baumannii isolates were collected, most of them (76.2%) were extensively drug-resistant (XDR) and only one isolate (4.8%) was pandrug-resistant (PDR). All isolates showed high level of resistance to ciprofloxacin, while qnrA, qnrB and qnrS were absent among our isolates. This is the first report of A. baumannii isolates co-harboring Ser81Leu in gyrA and Ser84Leu in parC together with the novel abaQ gene. Interestingly, a new mutation in gyrA quinolone resistance-determining region Arg89Cys was detected among two of our isolates. The emergence of XDR and PDR isolates among A. baumannii causing VAP is an alarming threat.

Restricted access

The protista Acanthamoeba is a free-living amoeba existing in various environments. A number of species among protista are recognized as human pathogens, potentially causing Acanthamoeba keratitis (AK), granulomatous amoebic encephalitis (GAE), and chronic granulomatous lesions. In this study, 10 rhizosphere samples were collected from maize and alfalfa plants in experimental station at Institute of Genetics, Microbiology and Biotechnology, Szent István University. We detected Acanthamoeba based on the quantitative real-time PCR assay and sequence analysis of the 18S rRNA gene. All studied molecular biological methods are suitable for the detection of Acanthamoeba infection in humans. The quantitative real-time PCR-based methods are more sensitive, simple, and easy to perform; moreover, these are opening avenue to detect the effect of number of parasites on human disease. Acanthamoeba species were detected in five (5/10; 50%) samples. All Acanthamoeba strains belonged to T4 genotype, the main AK-related genotype worldwide. Our result confirmed Acanthamoeba strains in rhizosphere that should be considered as a potential health risk associated with human activities in the environment.

Restricted access
Authors: Adile Muhtarova, Kalina Mihova, Rumyana Markovska, Ivan Mitov, Radka Kaneva and Raina Gergova

Group A streptococcus (GAS) is a human pathogen causing a broad range of infections, linked with global morbidity and mortality. Macrolide resistance rates vary significantly in different parts of the world. Driving factors of the emergence and spread of resistant clones are not clearly understood. We investigated 102 macrolide-resistant GAS strains collected during the period 2014–2018 from various clinical specimens from Bulgarian patients. Strains were characterized by the presence of mefA/mefE, ermA, and ermB using polymerase chain reaction and sequencing for mefA/mefE. Resistant strains were studied by emm sequence typing and emm-cluster system. Most prevalent emm types among the macrolide-resistant GAS strains were emm28 (22.55%), emm12 (17.65%), and emm4 (16.66%). Almost all (87.25%) of the macrolide-resistant isolates harboring ermB were emm28. The isolates that carried ermA were predominantly emm12 (38.24%) and emm77 (38.24%), with fewer emm89 (23.53%). The isolates harbored predominantly mefE (49 isolates) and only 9 strains carried mefA. The most prevalent emm clusters among the GAS isolates were E4 (40.20%), A-C4 (17.65%), and E1 (16.66%). The study’s results suggest that dissemination of specific clones in GAS population may also be the reason for the increasing macrolide-resistance rate in our country.

Restricted access
Authors: Nurver Ulger Toprak, Alida C. M. Veloo, Edit Urban, Ingrid Wybo, Helene Jean-Pierre, Trefor Morris, Ulrik Stenz Justesen, Vesna Tripkovic, Samo Jeverica, Guner Soyletir, Elisabeth Nagy and on behalf of the ESCMID Study Group for Anaerobic Infections (ESGAI)

In this multicenter study, we aimed to evaluate the performance of MALDI Biotyper and VITEK MS, for identification of Prevotella species. Three hundred and fourteen clinical isolates, collected in eight European countries between January 2014 and April 2016, were identified at the collecting sites by MALDI Biotyper (versions 3.0 and 3.1) and then reidentified by VITEK MS (version 3.0) in the central laboratory. 16S rRNA gene sequencing was used as a standard method. According to sequence analysis, the 314 Prevotella strains belonged to 19 species. MALDI Biotyper correctly identified 281 (89.5%) isolates to the species level and 33 (10.5%) only at the genus level. VITEK MS correctly identified 253 (80.6%) isolates at the species level and 276 (87.9%) isolates at the genus level. Thirty-three isolates belonging to P. bergensis, P. conceptionensis, P. corporis, P. histicola, and P. nanciensis, unavailable in the VITEK MS 3.0 database, were resulted in genus level or no identification. Six Prevotella strains, belonged to P. veroralis, P. timonensis, and P. conceptionensis not represented in the MALDI Biotyper system database, were misidentified at the genus level. In conclusion, both VITEK MS and MALDI Biotyper provided reliable and rapid identification. However, the permanent extension of the databases is needed.

Restricted access
Authors: Alicja Sękowska, Michał Chudy and Eugenia Gospodarek-Komkowska

In recent years, colistin has been the drug of choice for treatment of nosocomial infections, especially in bloodstream infections, lower respiratory tract infections, or urinary tract infections. In this study, 65 multidrug-resistant Klebsiella pneumoniae isolated from different clinical samples were included. Minimum inhibitory concentration (MIC) of colistin was detected by broth microdilution method in three different ways. For selected K. pneumoniae strains, eazyplex SuperBug mcr-1 test was performed. This test detects mcr-1 gene, which encodes a colistin-resistance determinant. Most of the analyzed K. pneumoniae strains were resistant to colistin in all applied methods. The exception was two strains, where MIC of colistin was 2 mg/L in SensiTest Colistin and MIC-Strip Colistin tests. In MIC COL test, MIC for these strains was 4 mg/L. All analyzed strains produced extended-spectrum beta-lactamases and 11 (16.9%) metallo-beta-lactamases. Eleven (16.9%) K. pneumoniae strains were resistant to all antibiotics, whereas 17 (26.1%) were susceptible to only one drug. Colistin MIC values varied from 2 to >64 mg/L in MIC-Strip Colistin test; from 2 to >16 mg/L in SensiTest Colistin and from 4 to >16 mg/L in MIC COL test. None of the analyzed K. pneumoniae strains carried mcr-1 gene. Data of this work suggest that resistance to colistin emerged among multidrug-resistant K. pneumoniae strains. The tests allowed for reliable estimation of susceptibility to colistin and could be used in microbiological diagnostics.

Restricted access
Authors: Milica Jovanović, Sofie M. van Dorp, Mitra Drakulović, Dubravka Papić, Sladjana Pavić, Snežana Jovanović, Aleksandar Lešić, Miloš Korać, Ivana Milošević and Ed J. Kuijper

Clostridium (Clostridioides) difficile infections (CDIs) are among the most frequent healthcare-associated infections in Serbia. In 2013, Serbia participated in the European Clostridium difficile Infection Surveillance Network (ECDIS-Net) who launched a pilot study to enhance laboratory capacity and standardize surveillance for CDI. Two clinics of Clinical Center of Serbia [Clinic for Infectious and Tropical Diseases (CITD) and Clinic of Orthopedic Surgery and Traumatology (COT)] from Belgrade and one general hospital from another metropolitan area of Serbia, Užice, participated. During a period of 3 months in 2013, all patients with diagnosed CDI were included. The CDI incidence rates in CITD, COT, and General Hospital Užice were 19.0, 12.2, and 3.9 per 10,000 patient-days, respectively. In total, 49 patients were enrolled in the study with average age of 72 years. A complicated course of CDI was found in 14.3% of all patients. Six (12.2%) of 49 patients died, but not attributable to CDI. Of 39 C. difficile isolates, available for ribotyping, 78.9% belonged to ribotype 027; other PCR ribotypes were 001, 015, 002, 005, 010, 014, and 276. Antimicrobial susceptibility testing revealed low levels of MIC50 and MIC90 for metronidazole (0.5 μg/ml both) and vancomycin (0.25 and 0.5 μg/ml), while 28 strains of ribotype 027 were resistant to moxifloxacin with MIC ≥4 μg/ml. National surveillance is important to obtain more insight in the epidemiology of CDI and to compare the results with other European countries. This study by ECDIS-Net gives bases for a national surveillance of CDI in Serbia.

Restricted access