Browse

You are looking at 31 - 40 of 10,327 items

Abstract

Epidemics and pandemics have happened throughout the history of mankind. Before the end of the 20th century, scientific progress successfully eradicated several of the pathogens. While no one has to be afraid of smallpox anymore, there are some new pathogens that have never caused human disease before. Coronaviruses are a family of enveloped RNA viruses. In the 21st century, three of them have caused serious pandemics, including severe acute respiratory syndrome in 2002 and Middle East Respiratory Syndrome in 2012. In 2019 severe acute respiratory syndrome coronavirus 2 (SARS-CoV-2) caused the coronavirus disease-19 (COVID-19) pandemic, which has destroyed hundreds of thousands of lives and continues to rage.

Open access

Abstract

Carbapenemase-producing and colistin resistant Klebsiella pneumoniae has become a worldwide healthcare problem. This study describes molecular characterization of carbapenemase-producing and colistin resistant clinical K. pneumoniae isolates.

A total of 93 non-replicate carbapenem and colistin resistant K. pneumoniae were recovered from clinical specimens in a university hospital during 2017–2019. Detection of bla OXA-48, bla KPC, bla NDM-1, bla IMP, bla VIM-1 and mcr-1, -2, -3, -4, -5, -6, -7, and -8 genes was performed by PCR. The bacterial isolates were assigned to clonal lineages by pulsed-field gel electrophoresis (PFGE) and multilocus sequence typing (MLST).

All isolates harbored bla OXA-48 and only two isolates harbored bla OXA-48, and bla NDM-1 genes together. In colistin resistant K. pneumoniae, mcr-1 was detected in two (2.1%) isolates. Ninety three isolates of K. pneumoniae were categorized into three clusters and five pulsotypes. MLST revealed two different sequence types, ST101 (89/93) and ST147 (4/93).

In our study ST101 was found to be a significantly dominant clone carrying bla OXA-48 and among our strains a low frequency of mcr-1 gene was determined. The emergence of colistin resistance was observed in K. pneumoniae ST101 isolates. ST101 may become a global threat in the dissemination of carbapenem and colistin resistance.

Open access

Összefoglaló. A 2020. év elején kirobbant COVID–19-világjárvány többek között ráirányította a figyelmet az életmentő-életfenntartó kezelések igazságos elosztásának érzékeny kérdésére is. Európán belül elsőként Olaszországot sújtotta a katasztrófa, a válsághelyzetben pedig az érzéstelenítés, fájdalomcsillapítás, újraélesztés és intenzív ellátás területén tevékenykedő szakemberek olasz társasága, a SIAARTI 2020. március 6-án közzétett egy 15 pontos ajánlást. E szerint utilitarista megközelítéssel a rendelkezésre álló szűkös erőforrásokat azon betegek kezelésére kellene fordítani, akik túlélési esélye nagyobb, valamint több életévre számíthatnak a jövőben, mert ez biztosíthatja a lehető legtöbb ember számára a lehető legnagyobb hasznot. A javaslat komoly szakmai vitát robbantott ki, amely egyértelművé tette, hogy az orvosi eszközök igazságos elosztására vonatkozó diskurzust feltétlenül folytatni kell, nemcsak Olaszországon belül, hanem a pandémiától sújtott többi államban is. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1899–1907.

Summary. Among other queries, the explosion of the COVID-19 pandemic at the beginning of 2020 has firmly put in focus the sensitive issue of how to allocate scarcely available life-saving treatments in a fair and just manner. The first European country to face an emergency caused by the pandemic was Italy. In a rapidly escalating crisis, on 6th March 2020, the Italian Society of Anaesthesia, Analgesia, Resuscitation, and Intensive Care (SIAARTI) issued a series of 15 recommendations, suggesting that a utilitarian approach should be adopted in Italian health care and the extremely scarce resources should be reserved for patients with a greater probability of survival and life expectancy, in order to maximize the benefits for the largest possible number of people. The recommendations generated a heated debate among health care professionals, thereby evidencing that similar discussions must be initiated and pursued in all countries affected by the pandemic. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1899–1907.

Open access

Összefoglaló. Bevezetés: Az atorvasztatin (koleszterincsökkentő), nifedipin (Ca2+-antagonista), kaptopril (angiotenzinkonvertáz-gátló) vegyületek a magas vérnyomás komplex kezelésének „alap”gyógyszerei. Mindhárom antioxidáns is. Célkitűzés: A tanulmány célja annak megválaszolása volt, hogy e molekulák gátolhatják-e a vérsejtek fagocitaműködését. Betegek és módszer: Magas vérnyomásos betegek: 15 fő, 39–80 éves, nő: 6, férfi: 9. Egészséges kontroll: 7 fő, 30–75 éves, nő: 3, férfi: 4. A vizsgálat a téli hónapokban zajlott. A zimozán- (Saccharomyces cerevisiae) részecskék fagocitózisa során képződő kemilumineszcencia mérése perifériás vérben a gyógyszerek jelenlétében történt luminométerrel. A gátlást a stimulációs index értékének csökkenésével jellemeztük. Eredmények: Mindhárom vegyület gátolta a kemilumineszcenciát (oxigénszabadgyök-képzést) a 65 év feletti, magas vérnyomásos betegek többségében: 11/13 főnél. Főleg magasabb életkorban és cukorbetegségben, de más társbetegségekben nőtt a gátlás. Következtetés: Az idős, magas vérnyomásos betegek fokozott orvosi figyelmet igényelnek a téli időszakokban, mivel antioxidáns hatással is rendelkező „alap”gyógyszereiknek, egyéntől függően, lehetnek gátló hatásaik a fagociták mikrobaölő, oxigénszabadgyök-termelő képességére. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1908–1913.

Summary. Introduction: Atorvastatin (cholesterol synthesis blocker), nifedipine (Ca2+ antagonist), captopril (angiotensin-convertase inhibitor) are basic drugs in the therapy of hypertension. They are also antioxidants. Objective: To investigate whether these molecules can inhibit the phagocytic activity of peripheral blood cells. Patients and method: Hypertension group: 15 patients with ages between 39–80 years (6 women and 9 men). Healthy control group: 7 individuals with ages between 30–75 years (3 women and 4 men). The study was carried out in wintertime. The measurement of phagocytic activity was carried out by luminometry in peripheral blood samples. Chemiluminescence intensities were determined by the engulfment of zymosan (Saccharomyces cerevisiae) particles in the presence of drugs. The inhibitory effects were characterized by the decreased values of the stimulation index. Results: All three substances decreased the chemiluminescence (reactive oxygen species production) in the majority of samples from hypertensive patients over 65 years: in 11 of 13 patients. Stronger inhibition was detected in older, diabetic patients with other co-morbidities, too. Conclusion: Older patients with hypertension require a special attention in wintertime. Antihypertensive drugs with antioxidant capabilities may have individually different inhibitory effects on the production of reactive oxygen species by phagocytes, which decreases their antimicrobial potency. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1908–1913.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Perlaky, János Kiss, Krisztián Szalay, Moghaddam Amin Maysam, Péter Ágoston and Miklós Szendrői

Összefoglaló. A malignus csonttumorok sebészi ellátása során kialakuló szegmentális csontdefektusok pótlása fontos szempont a végtagmegtartó sebészetben. Felnőttkorban a megoldás rendszerint tumorprotézis beültetése, 10 évesnél fiatalabb gyermekeknél azonban ez nehezen alkalmazható módszer a kis csontméret és az igen magas várható szövődményarány miatt. A bemutatott, hazánkban még ritkán alkalmazott beavatkozás, a tumoros csontszegmentum műtét alatti sugárkezelése, visszaültetése megfelelő rekonstrukciós lehetőség a végtag funkciójának megtartása mellett, csökkentve a későbbi reoperációk, protézisrevíziók számát. Célkitűzés: A hazánkban eddig az ismertetett módon végzett műtétek bemutatása, az eredmények összevetése nemzetközi irodalmi adatokkal. Módszer: Magyaroszágon eddig 12 alkalommal végeztünk végtagmegtartó műtétet malignus csonttumor miatt 12 évesnél fiatalabb gyermekeknél, és e műtétek során biológiai rekonstrukciós módszerként extracorporalis irradiatiót, autograft-reimplantatiót (ECRT, ECI) végeztünk. A műtétek mindegyike primer malignus csonttumor (Ewing-sarcoma 7 esetben, osteosarcoma 4 esetben, chondrosarcoma 1 esetben) miatt történt. Betegeink átlagéletkora 9 (3–12) év volt, az átlagos utánkövetési idő 32,5 (2–73) hónap. A felmérés során fizikális vizsgálat, valamint minden alkalommal röntgenfelvételek készítése történt, szükség esetén szövettani mintavétellel, vérelemzéssel vagy egyéb képalkotással kiegészítve. Eredményeinket nemzetközi irodalmi adatokkal hasonlítottuk össze. Eredmények: Lokális tumorkiújulást egyetlen esetben sem észleltünk, másik csontot érintő skip (’ugró’) metastasis miatt egy alkalommal amputatiót végeztünk. A szövődmények tekintetében eredményeink megfelelnek a nemzetközi irodalomban leírtaknak. Két esetben jelentkezett szeptikus szövődmény (16,7%). A resectiós sík radiológiai átépülése 3–9 hónap alatt történt meg az esetek 60%-ában. Álízület, grafttörés, graft részleges elhalása miatt 3 esetben végeztünk reoperációt, kétszer újabb allograft felhasználásával, egy esetben pedig tumorprotézis beültetésével. Betegeink szubjektív véleménye a módszerről pozitív, a legtöbb esetben megőrizték jó fizikai aktivitásukat, az esetleges reoperációk ellenére végtagjukat terhelik, akár sporttevékenységet is végeznek. Következtetések: Vizsgálatunk alapján az extracorporalis irradiatio hasznos biológiai rekonstrukciós módszer 12 évesnél fiatalabb gyermekek esetében szegmentális csontdefektusok pótlására tumoros indikációval. A felmerülő szövődmények aránya alatta marad a hasonló korban beültetett tumorprotézisek szövődményarányainak, ideális esetben pedig több, további kiterjesztett műtét elkerülhető vele. Szövődmény esetén a későbbiekben tumorprotézis-beültetés mint végtagmegtartó vészmegoldás még mindig elvégezhető. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1914–1919.

Summary. Introduction: Reconstruction of massive segmental bone defects is a crucial point of limb salvage surgeries after malignant bone tumor resections. Megaendoprostheses implantation is a commonly used method for adult patients, but hardly usable for children below 12 years old, because of the small size of the host bone and multiple mechanic complications. Objective: Extracorporeal irradiation and allograft reimplantation (ECRT, ECI) are promising methods for these young children for limb salvage, reducing the number of prostheses revisions, reoperations. Method: In Hungary, we performed limb salvage surgery for malignant bone tumor in 12 cases in children under 12 years old, using extracorporeally irradiated autografts as biological reconstruction. All cases were primary bone tumors (Ewing’s sarcoma: 7, osteosarcoma: 4, chondrosarcoma: 1). The average age of our patients was 9 (3–12) years, the average follow-up was 32.5 (2–73) months. At follow-up, we performed physical examination, X-ray, and other imaging methods if they were necessary. Our results were compared to international publications. Results: We observed no local recurrence, but in one case we had to perform above-knee amputation, due to a skip metastasis in the proximal tibia. The complication rates were similar to those reported in other papers. Septic complications were treated in two cases (16.7%). Total union of the resection lines was observed at 3–9 months in 60% of all cases. Reoperations were performed due to nonunion, or allograft fracture/partly desorganization in 3 cases, twice with new allograft, and with prostheses in one case. The subjective opinion of our patients is positive, they walk with full weightbearing, some of them do even light sporting activities. Conclusions: We found extracorporeal irradiation a useful and safe method for children under 12 years old for biological reconstruction after malignant bone tumor resection. Complication rate stays under the rate of growing prostheses complications, in optimal cases further radical, and extensive surgeries may be avoided. In the case of major complications, megaendoprostheses implantation later on is still an option as salvage procedure with limb salvage. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1914–1919.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Zsuzsanna Géhl, Béla Tamási, András Bánvölgyi and Zoltán Zsolt Nagy

Összefoglaló. Bevezetés és célkitűzés: A syphiliseredetű uveitis szemészeti és általános tüneteinek ismertetése, a prognózis elemzése olyan esetek kapcsán, amelyekben az uveitis kivizsgálása során derült fény a syphilisre. Módszer: 2011 és 2019 között 14 uveitises beteg vizsgálata során derült fény syphilisre (13 férfi, 1 nő), a tünetek 25 szemen jelentkeztek. A betegek adatait retrospektíven elemeztük. Eredmények: A betegek átlagéletkora 46 év volt (23–72 év). A szemészeti diagnózis felállítását követően 2 beteg nem jelent meg a további bőrgyógyászati és szemészeti vizsgálaton, 1 beteget más intézetben kezeltek. A gondozott 11 betegnél a gyulladásban érintett szemeken az első alkalommal észlelt átlagolt látóélesség a jobb szemen 0,71 (0,001–1,0), a bal szemen 0,53 (0,04–1,0) volt. A követési idő átlagosan 22 hónap (1–72) volt. A követési idő végén az átlagolt látóélesség a jobb szemen 0,9 (0,15–1,0), a bal szemen 0,82 (0,08–1,0) volt. A leggyakoribb szemészeti manifesztáció a hátsó uveitis volt, amely papillitis, chorioretinitis vagy kombinált formákban volt megfigyelhető, összesen 20 szemen. A neurosyphilis-protokoll alapján alkalmazott penicillinkezelés után a gyulladásos tünetek minden betegnél megszűntek, a követési idő végén a betegek többségénél a látóélesség teljes volt. A gyengébb látóélesség hátterében látóideg-atrophia, illetve a macula károsodása állt. Következtetés: Eseteinkben a betegek főként középkorú férfiak voltak. Bár jellemző volt a hátsószegmentum-érintettség, megfelelő kezelés mellett a prognózis jónak volt mondható. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1927–1935.

Summary. Introduction and objective: To describe the ocular and general characteristics and to assess prognosis of patients with uveitis, whose syphilis infection was revealed during uveitis workup. Method: Between 2011 and 2019, 14 uveitis patients were diagnosed with syphilis (13 males, 1 female) with symptoms in 25 eyes. Patients’ clinical records were analyzed retrospectively. Results: The mean age of patients was 46 years (range 23–72 years). 2 patients did not show up for further dermatological and ophthalmic examinations, and 1 patient was treated at another institute. In the 11 patients we treated, the mean visual acuity observed for the first time in the eyes affected by inflammation was 0.71 (0.001–1.0) in the right eye and 0.53 (0.04–1.0) in the left eye. The mean follow-up was 22 months (1–72). At the end of the follow-up period, the mean visual acuity was 0.9 (0.15–1.0) in the right eye and 0.82 (0.08–1.0) in the left eye. The most common ocular manifestation was posterior uveitis (papillitis, chorioretinitis, or in combined forms) in a total of 20 eyes. After receiving penicillin therapy according the neurosyphilis protocol, inflammatory symptoms resolved in all patients, and at the end of the follow-up, the majority of patients had complete visual recovery. Lower visual acuity was due to optic nerve atrophy and macular damage. Conclusion: In our case series, the patients were predominantly middle-aged men. Although most patients showed posterior segment involvement, with appropriate treatment the visual outcome was good. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1927–1935.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Eszter Erdélyi, Gréta Csorba, Beáta Kiss-Fekete, Gabriella Fekete-Szabó, Balázs Sztanó, Ágnes Kiricsi, Zita Zákány, Valéria Majoros, Veronika Gaál, Pálma Benedek, László Rovó and Zsolt Bella

Összefoglaló. Bevezetés és célkitűzés: A szerzők a posztoperatív fájdalom és a sebgyógyulás tekintetében prospektív vizsgálattal hasonlították össze gyermekeken (67 fő, 1–12 év) a hagyományos hidegeszközzel történő extracapsularis tonsillectomiát (23 fő) a microdebriderrel (23 fő) és a coblatorral (21 fő) végzett intracapsularis tonsillotomiával. Módszer: A vizsgálatok a betegek által kitöltött kérdőívek, valamint prospektív klinikai adatgyűjtés alapján történtek. Eredmények: Az intracapsularis tonsillotomia gyógyulási idejét 50%-kal rövidebbnek találtuk, és az első 13 napban szignifikánsan kevesebb fájdalommal és fájdalomcsillapító igénnyel járt, mint az extracapsularis tonsillectomia eseteiben. A tonsillotomiás csoporton belül egyedül a posztoperatív első napi fájdalom tekintetében észleltünk szignifikáns különbséget a két különböző módszer között a coblator javára (p<0,05). A vizsgálatokat retrospektív áttekintéssel is kiegészítettük, 4 évi gyermek- (1–15 éves) tonsillaműtéten átesett beteganyagunk (1487 fő) eredményeinek feldolgozásával. Tonsillectomia (1253 fő) után 7,7%-os utóvérzési arányt észleltünk, műtéti vérzéscsillapításra 1,3%-ban volt szükség. Tonsillotomia esetén (234 fő) 0,43%-os utóvérzési arányt regisztráltunk. Ebben a csoportban vérzés miatt nem, de 2 esetben ismételt obstrukciót okozó hypertrophia, 1 esetben góctünetek miatt reoperációt végeztünk (1,28%). Következtetés: Eredményeiket a szerzők a nemzetközi ajánlások tükrében elemezték. Az intracapsularis tonsillotomia kisebb fájdalommal, kisebb vérzéssel és kisebb megterheléssel jár. A közösségbe való aktív visszatérés akár egy hét után lehetséges a tonsillectomiára jellemző 3 héttel szemben, mindez jelentős szocioökonómiai előnyökkel járhat. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1920–1926.

Summary. Introduction and objective: Examining operated children in this prostective study inditerscompared (67 pts, 1–12 yrs) the extracapsular tonsillectomy with conventional cold-knife (23 pts) to extracapsular tonsillotomy with microdebrider (23 pts) and coblator (21 pts) for postoperative pain and wound-healing disorders. Method: The study was based on patient-completed questionnaires as well as prospective clinical data collection. Results: The recovery time of intracapsular tonsillotomy was found less than 50%, with less pain than in the cases of extracapsular tonsillectomy. Postoperative pain was significantly less in the tonsillototomy group than the tonsillectomy group. Within the tonsillotomy group, a significant difference was observed between the two different methods in favor of the coblator for only the postoperative first-day pain. The studies were supplemented with a retrospective review by processing the 4 yrs results of their pediatric (1–15-yrs) patients who underwent tonsillectomy (1487 pts). After tonsillectomy (1253 pts), a postoperative bleeding rate of 7.7% was observed, and surgical hemostasis was required in 1.3%. In the case of tonsillotomy (234 pts), a postoperative bleeding rate of 0.43% was recorded. In this group, reoperation was not performed due to bleeding, whereas it was neccesary in 2 cases due to hypertrophy causing repeated obstruction, in 1 case due by virtue of focal symptomes (1.28%). Conclusion: Our results were analyzed on the basis of international recommendations. Intracapsular tonsillotomy is associated with less pain, less bleeding, and less strain. Active return to the community is possible after up to a week compared to the 3 weeks typical of tonsillectomy, all of which can have significant socioeconomic benefits. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1920–1926.

Open access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Davide Monaco, Miguel Batista, Olga Amann, Barbara Padalino, Wouter Pieters, Mariacristina Morelli, Gianluca Accogli, Salvatore Desantis and Giovanni Michele Lacalandra

Abstract

The objectives of this study were to describe the parameters of dromedary camel epididymal spermatozoa collected by retrograde flushing (RF) technique and to evaluate the freezability of the collected sperm, diluted with and without the supplementation of seminal plasma (SP). Two experiments were conducted: in Experiment 1, ES were recovered within 6–8 h after castration; selected samples were diluted with a Tris-citrate egg-yolk glycerolated buffer and frozen. In Experiment 2, epididymides were stored for 24 h at 4 °C before RF and semen samples were frozen after dilution with a Tris-lactose egg-yolk glycerolated extender with and without 15% SP. In Experiment 1, eight semen samples were obtained from ten epididymides with a mean of 500 × 106 total spermatozoa recovered, per flushed epididymis. Mean post-thaw motility and progressive motility were 75 and 17%, respectively. In Experiment 2, 15 samples were collected, out of the 18 epididymides (mean number of collected spermatozoa: 700 × 106), and 13 of these samples were of excellent quality. Post-thaw parameters were not satisfactory but the supplementation of the freezing medium with 15% SP improved the progressive motility and kinematic parameters of the spermatozoa.

Restricted access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Attila Dobos, György Gábor, Enikő Wehmann, Béla Dénes, Bettina Póth-Szebenyi, Áron B. Kovács and Miklós Gyuranecz

Abstract

Q fever is one of the commonest infectious diseases worldwide. A Coxiella burnetii prevalence of 97.6% has been found by ELISA and PCR tests of the bulk tank milk in dairy cattle farms of Hungary. The herd- and individual-level seroprevalence rates of C. burnetii in the examined dairy cows and farms have dramatically increased over the past ten years. Three high-producing industrial dairy farms were studied which had previously been found ELISA and PCR positive for C. burnetii by bulk tank milk testing. Coxiella burnetii was detected in 52% of the 321 cows tested by ELISA. Pregnancy loss was detected in 18% of the cows between days 29–35 and days 60–70 of gestation. The study found a higher seropositivity rate (80.5%) in the cows that had lost their pregnancy and a seropositivity of 94.4% in the first-bred cows that had lost their pregnancy at an early stage. The ELISA-positive pregnant and aborted cows were further investigated by the complement fixation test (CFT). In dairy herds an average of 66.6% individual seropositivity was detected by the CFT (Phase II) in previously ELISA-positive animals that had lost their pregnancy and 64.5% in the pregnant animals. A higher (Phase I) seropositivity rate (50.0%) was found in the cows with pregnancy loss than in the pregnant animals (38.5%). The high prevalence of C. burnetii in dairy farms is a major risk factor related to pregnancy loss.

Restricted access