Browse

You are looking at 41 - 50 of 10,081 items

Authors: Endre Kolossváry, György Balázs, Edit Dósa, Mónika Moravszki, Zoltán Járai and Katalin Farkas

Absztrakt:

A Chapel Hill-i Konszenzuskonferencia által megfogalmazott beosztás szerint az óriássejtes arteritis és a Takayasu-arteritis tartozik a nagyérvasculitisek csoportjába. E kórállapotok felismerése döntően a klinikai kép értékelésén, valamint a különböző vascularis képalkotó módszerek alkalmazásán alapul. Az utóbbi lehetőséggel kapcsolatban az elmúlt években jelentős technológiai fejlődés figyelhető meg, amely már nemcsak a diagnózis felállítását, hanem a betegség kiterjedtségének és az érfali gyulladás fokának a megítélését is lehetővé teszi. Ezenfelül az érfali gyulladás későbbi szövődményeinek felismerése is lehetővé válik. Az ultrahang, a komputertomográfia és a mágnesesrezonancia-vizsgálat, valamint a pozitronemissziós tomográfia képviselik azokat a képalkotó modalitásokat, amelyek a bennük rejlő lehetőségek miatt elengedhetetlenek az érintett betegek felismeréséhez, valamint hatékony kezelésük és követésük tervezéséhez. Az ismeretek összefoglalása számos, az érintett betegek gondozásában potenciálisan érintett szakterület érdeklődésére tarthat számot. Orv Hetil. 2020; 161(23): 939–950.

Open access
Authors: Sándor Czibor, Emese Kristóf, Kinga Kecskés, Magdolna Barra, Péter Szántó, Pál Maurovich-Horvat and Tamás Györke

Absztrakt:

A koronavírus-betegség 2019 (COVID–19) szakmai irodalma meglehetős gyorsasággal bővül. Adatok jelzik, hogy sokszor nagy az ellentmondás egy-egy beteg esetében a klinikai kép és a radiológiai lelet súlyossága között. Esetismertetésünk egy tünetszegény beteg viszonylag súlyosabb radiológiai leleteit részletezi. Az onkológiai alapbetegségben szenvedő, 75 éves nőbetegnél a tervezett, onkológiai indikációval végzett F18-fluoro-dezoxi-glükóz pozitronemissziós tomográfia/komputertomográfia vizsgálat során a tüdőkben incidentálisan COVID–19-re utaló radiomorfológiai jeleket azonosítottunk. Azonnali izolációt követően a beteget a megfelelő osztályra helyeztük át, ahol a további vizsgálatok megerősítették a COVID–19 kórisméjét. Esetünk arra hívja fel a figyelmet, hogy járványügyi veszélyhelyzet idején az esendő betegek (magas életkorú, onkológiai betegségben szenvedők) tervezett képalkotó vizsgálata során az elkészült mellkas-CT azonnali kiértékelésének nagy a jelentősége, mert így időben azonosíthatunk a COVID–19 esetleges jelenlétére utaló radiomorfológiai eltéréseket, amelyek alapvetően meghatározzák az aktuális további teendőket. Orv Hetil. 2020; 161(23): 971–976.

Open access
Authors: László Farkas, György Lazáry, Ilona Köves, Violetta Csákváry, Rebeka Rónaky and Tamás Nagy

Absztrakt:

Az egészséges, hajlamosító tényező nélküli gyermekeknél a primer peritonitis rendkívül ritka. A klinikai kép egyértelmű hajlamosító tényezők és tünetek hiányában nem különbözik a szekunder peritonitisektől. Emiatt a diagnózis szinte mindig intraoperatív. Esetismertetés: 15 éves, korábban egészséges fiút kezeltünk enteritisnek megfelelő panaszokkal. A panaszok kezdetétől 24 órán belül akut has és szeptikus sokkos állapot alakult ki. A has komputertomográfos vizsgálatakor apró levegőzárványok látszottak a has középvonalában és a terminalis ileum mellett. Sürgősséggel laparotomiát végeztünk perforációs peritonitis gyanúja miatt. A műtét során azonban a purulens peritonitis hátterében perforációt nem találtunk. Széles spektrumú empirikus, majd célzott antibiotikumkúrát alkalmaztunk. A szeptikus sokkot és szövődményeit sikeresen kezeltük. A primer peritonitis forrását nem tudtuk azonosítani. A gyermek a hazabocsátása óta panaszmentes. Primer peritonitisnél a nem specifikus, rapidan progrediáló tünetek miatt a sürgős műtét általában elkerülhetetlen. Megfelelő antibiotikum- és szupportív terápiával a prognózis kedvező. Orv Hetil. 2020; 161(23): 977–979.

Open access

Absztrakt:

Fogamzás alkalmával a gének által meghatározottan egy új egyed jön létre, amelynek struktúráját és tulajdonságait (működését, a részletek együttműködését és annak időbeliségét, valamint erősségét (expresszivitását) gének feletti (epigenetikus) szabályozás rendezi, mely program formájában rögzül. Ez a program folyamatosan alakul és alakítható, miközben hibák történhetnek, melyek a program tartós elemeivé válnak, illetve megzavarják a fiziológiás program működését. Vannak az élet folyamán különösen érzékeny periódusok (mint a perinatalis (praenatalis – fetalis-neonatalis, korai postnatalis időszak), amikor az epigenetikus hatások (imprinting) fiziológiásan rögzülnek, és ezek közé sorolható a pubertás időszaka is. Ugyanakkor az átprogramozás nincs időkorlátok közé szorítva, hanem a sejtek fejlődési állapotától függ, így differenciálódó sejtekben (sejtcsoportokban) bármely életkorban megtörténhet. Az átprogramozott sejtek ezután az új programnak megfelelően funkcionálnak, az élet végéig. Ez az adott életfunkció normálistól való eltéréséhez, tartós meggyengüléséhez vagy éppen megerősödéséhez vezethet, de akár (a normális szabályozásból kiszakadva) daganatképződés alapja is lehet. A programozásban és átprogramozásban alapvető szerepe van az endokrin rendszernek (hormonoknak), így a környezetünkben megjelenő hormonszerű molekulák (endokrin diszruptorok) képesek életreszólóan megzavarni a programot, ami a hibás hormonális imprinting, illetve a DOHaD (Developmental Origin of Health and Disease) teóriájában nyeri el magyarázatát. Az átalakult (hibás) program az utódgenerációkra átöröklődik. Míg a perinatalisan fellépő, de csak később megnyilvánuló zavar már többé-kevésbé ismertnek és elismertnek tűnik (a hibás hormonális imprinting és a DOHaD teóriája), a későbbi életkorokban (elsősorban pubertáskorban), de bármely életkorban differenciálódó sejtekben történő átprogramozódás kevésbé ismert, pedig hasonló problémákat okozhat. A megváltozott program az utódgenerációkra öröklődik, és az utódban már ennek további átprogramozódása történik meg. Mindezt figyelembe véve az endokrin diszruptorok provokálta – felnőttkorban fellépő – betegségek szaporodása várható. Orv Hetil. 2020; 161(25): 1028–1034.

Open access
Authors: Cecília Czakó, Gábor Sándor, Hajnalka Horváth, Zsuzsanna Szepessy, Zoltán Zsolt Nagy and Illés Kovács

Absztrakt:

A különböző szerveket érintő betegségek gyógyításában szisztémásan alkalmazott gyógyszerek szemészeti mellékhatásai lehetnek tünetmentes elváltozások, azonban látást veszélyeztető kórképek is, mint a toxikus retinopathia vagy az opticus neuropathia. A szemészeti szűrővizsgálatok során a mellékhatások korai felismerésével a további progresszió és a maradandó látáskárosodás az esetek többségében megelőzhető. Összefoglaló közleményünkben a klinikai gyakorlatban széles körben használt gyógyszerek leggyakoribb és legjelentősebb szemészeti mellékhatásait ismertetjük. Célunk a gyógyszereket felíró orvosok tájékoztatása a terápia lehetséges szemészeti szövődményeiről, a szemészeti vizsgálatok fontosságáról és rendszerességéről. Orv Hetil. 2020; 161(23): 951–961.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A szívelégtelenség magas mortalitású, nagy betegpopulációt érintő, cardiovascularis betegség. A mortalitási adatok és azok változásai fontos információt jelentenek a kezelés hatékonyságának céljából. Célkitűzés: A szívelégtelenség miatti halálozás alakulásának és változásának tanulmányozása a 2010 előtti időszakhoz képest. Módszer: A 2017-ben szívelégtelenség miatt kezelt betegek számát, illetve mortalitási adatait elemeztem, a kórházi halálozást, valamint az 1–6–12 hónapos halálozást figyelembe véve. Az I50 és I42 BNO-kódokat vettem figyelembe, függetlenül attól, hogy az ápolást indokló fő- vagy mellékdiagnózisként szerepeltek. A mortalitásnál csak az összhalálozást értékeltem. Eredmények: A 2017. évben szívelégtelenség miatt szakorvosi ellátásban részesülők száma 1,1%-os prevalenciát adott. Ezen betegek kórházi halálozása 3,9% volt, míg az 1–6–12 hónapos halálozás 5,2–12–17%-nak adódott. Következtetések: A szívelégtelenség prevalenciája kisebb, mint a 2009-ben megadott 1,6%. Ez annak köszönhető, hogy most csak egy évet néztem, míg 2009-ben figyelembe vettük az előző 5 évben diagnosztizált szívbetegeket is, akik adott évben nem voltak szakorvosi ellátáson. A mortalitási adatok is jelentős javulást mutatnak 2009-hez képest, de még mindig a nyugat-európai értékek felett vannak. A javulás nagy valószínűséggel a túlélést nyújtó gyógyszerek jobb feltitrálásával, illetve a jobb adherenciával magyarázható. Orv Hetil. 2020; 161(24): 1012–1014.

Restricted access
Authors: Réka Borbála Tamás, Dóra Perczel-Forintos, Orsolya Máté and Zsuzsanna Gyenge

Absztrakt:

Bevezetés: A teljes populációt tekintve az alapellátásban és a szakellátásban megjelenők mintegy 25–30%-át teszik ki a „szomatizáló” betegek, akiknek testi tünetei mögött nem találnak orvosilag kimutatható szervi eltérést. A szomatikus panaszok gyakorisága az időskor mellett gyermek- és serdülőkorban a legmagasabb. A 7–12 év közötti gyermekek között a szomatikus tünetzavar jelenléte az alapellátásban közel 20%, a gyermekklinikák szakambulanciáin pedig 47%. A leggyakoribb szomatizációs panaszok a fejfájás, a hasfájás vagy a különböző végtagfájdalmak, amelyek magas komorbiditást mutatnak más mentális zavarokkal, elsősorban szorongásos megbetegedésekkel. A szomatizációs zavarok esetében mindig multikauzális problémáról van szó, amelynek kialakulásában a biológiai, környezeti és pszichés tényezők komplex módon kapcsolódnak össze. A tapasztalatok alapján a szomatizáló páciensek sokszor évekig vándorolnak az egészségügyi rendszerben, ahol adekvát kezelés hiányában legfeljebb gyógyszeres ellátásban részesülnek, így a panasz könnyen krónikussá válhat. Célkitűzés, módszer: Tanulmányunk célja a gyermekkori szomatizációs zavarok bizonyítottan hatékony kezelési módszereire vonatkozó legfrissebb szakirodalom áttekintése, különös tekintettel a komplex, pszichoterápiás lehetőségekre. Szemléltetésül egy szédüléssel, gastrointestinalis panaszokkal és alvászavarral küzdő serdülő fiú kognitív viselkedésterápiás kezelését ismertetjük. Megbeszélés: A hatékonyságvizsgálatok eredményei egyértelműen a kognitív viselkedésterápiát, valamint kiegészítésként a családterápiát/családkonzultációt javasolják a nagy gyakorisággal megjelenő szomatizációs zavarok adekvát kezelésére. A terápiás ellátás során a pszichoszociális stresszoroknak, az egészségszorongásnak, a katasztrofizáló gondolkodásnak a felismerésére és csökkentésére, az eredményes megküzdési és kommunikációs készségek kialakítására és az életkornak megfelelő aktivitás fenntartására kell fókuszálni. Következtetés: A biopszichoszociális szemléletű állapotfelmérés és kezelés kulcsfontosságú a szomatizáló betegeknél, hogy a megbetegedés kialakulásában és fenntartásában szerepet játszó pszichés és környezeti tényezőket feltérképezve, bizonyítottan hatékony kognitív viselkedésterápiában részesüljenek. Orv Hetil. 2020; 161(25): 1050–1058.

Open access
Author: Magyar Sebészet Szerkesztősége
Restricted access
Authors: Zsuzsa Győrffy, Sándor Békási, Noémi Szathmári-Mészáros and Orsolya Németh

Absztrakt:

A WHO által 2020. március 11-én hivatalosan is pandémiának nyilvánított COVID–19-járvány ismét felhívja a figyelmet a telemedicina lehetőségeire. Az új koronavírus-fertőzés megfékezése érdekében, az ellátórendszer működtetése során, a fertőződés kockázatának maximális csökkentése mellett új utakat, módszereket, platformokat kell találnunk. Célunk, hogy szakirodalmi összegzéssel és gyakorlati szempontú útmutatók révén, valamint a hazai telefogászat különleges példáján keresztül bemutassuk, milyen kísérletek történtek a COVID–19-járvány kapcsán a telemedicinának az ellátásba való bevonására mind a nemzetközi, mind pedig a hazai ellátórendszerek különböző szintjein. Mind a nemzetközi, mind a hazai adatok azt mutatják, hogy a telemedicina kiemelt szerepű lehet a triázs folyamatában, a fertőzöttek korai kiemelésében, diagnosztizálásában, ellátásában, betegútjának menedzselésében úgy, hogy a szakszemélyzet nem érintkezik a potenciálisan fertőzött páciensekkel. Ugyancsak fontos szerepe van a gondozott, krónikus betegséggel élő páciensek állapotának távoli monitorozásában, ellátásában és a veszélyeztetett egészségügyi dolgozói csoport ellátásba való visszakapcsolásában. A potenciális előnyök mellett nem szabad megfeledkeznünk a telemedicinális ellátás korlátairól, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy széles hozzáférhetősége miatt a veszélyhelyzet kapcsán kellő rugalmasságot adhat mind az alapellátás, mind a szakellátás számára. Éppen ezért mielőbb szükséges a hazai szakmai irányelveket, a jogi és a finanszírozási lehetőségeket e területen hosszú távon fenntartható módon is meghatározni.* Orv Hetil. 2020; 161(24): 983–992.

*Megjegyzés: A jelen cikk írását 2020. április 30-án zártuk le. A COVID–19-pandémia és az ezzel kapcsolatos kutatások, vizsgálatok dinamikusan változnak azóta is.

Open access