Browse

You are looking at 501 - 600 of 10,077 items

Absztrakt:

Bevezetés: A rövid alvási idő, illetve a rossz alvásminőség összefüggésben állhat az elhízással, ezen összefüggést azonban még nem tanulmányozták roma populációkban. Célkitűzés: Alvási szokások tanulmányozása két felnőtt roma alcsoportban (a gazdag gábor és a szegény lovári romáknál), illetve a helyi nem roma lakosságnál, elhízással összefüggésben, tudva, hogy a roma népesség sajátos társadalmi és kulturális jellemzőkkel rendelkezik, gyorsan változó életmóddal. Módszer: Populációalapú keresztmetszeti felmérést végeztünk Erdélyben, Maros megyében, a Nyárád mentén, ahol nagyobb gábor roma, illetve lovári roma közösség él a magyar populáció mellett. A csoportok nemben és életkorban megfeleltek egymásnak. Eredmények: Az alvás időtartama 7,18 ± 1,6 óra volt a gábor romáknál, 7,67 ± 1,5 óra a lovári romáknál és 7,37 ± 1,5 óra a nem romáknál. Átlagosan a romák 70%-ánál volt elegendő az alvási idő (≥7 óra). A gábor romák 38,6%-ánál, a lovári romák 27,1%-ánál és a nem roma lakosság 23,5%-ánál volt rossz az alvás minősége (p = 0,05). A gábor romáknak szignifikánsan magasabb volt a testtömegindexük (31,1 ± 4,6 versus 27,4 ± 5,2 és 28,66 ± 5,7 kg/m2, p = 0,004), és ez szignifikáns fordított összefüggést mutatott az alvási idővel (F = 14,85, p<0,000). Következtetés: A gábor romáknál jóval magasabb arányban fordult elő rossz minőségű alvás. Az alvási időtartam és az alvás minősége összefüggésben volt az elhízással, főként a roma népesség körében. Orv Hetil. 2019; 160(32): 1279–1283.

Restricted access
Authors: Zoltán Iszlai, Éva Szövördi and Tamás Karosi

Absztrakt:

Esetbemutatásunkban a világviszonylatban is ritkának számító glomus vagale tumorok kivizsgálásáról, terápiájáról adunk összefogó képet. A jellemzően középkorú nőket érintő betegség unilaterálisan elhelyezkedő nyaki tumoros elváltozás képében jelenik meg, melyre nem minden esetben jellemző a felette érezhető pulzáció (Fontaine-jel), a glomus caroticum tumorokkal szemben. Nagy hangsúlyt fektetve a fül-orr-gégészeti fizikális vizsgálatra, a betegség pontos diagnózisát a CT-angiográfia adja meg. Figyelembe véve a kiterjedést, a szomszédos erekhez, idegekhez, izmokhoz, illetve csontszerkezetű képletekhez (koponyaalap, nyaki gerinc) való viszonyt, az esetek nagy részében sebészi beavatkozás mellett döntünk. A bemutatott beteg kezelése 2017 szeptemberében történt Osztályunkon. Orv Hetil. 2019; 160(34): 1358–1362.

Restricted access
Authors: István Fedor, Éva Zöld and Zsolt Barta

Absztrakt:

A coeliakia (gluténszenzitív enteropathia) széleskörűen ismert betegség, mégis számos tévhit övezi. Bármely életkorban jelentkező, több szervrendszert érintő, változatos formákban mutatkozó autoimmun betegség, amelyet sokan tévesen csak a gastrointestinalis (GI-) rendszerre korlátozódó kórfolyamatként ismernek. Gondot jelent, hogy idősebb életkorban sokszor késik a diagnózis, mert szintén tévesen a gyermekkorral asszociálják. Árnyalja a képet, hogy a „klasszikusan” ismert gastrointestinalis tünetek kevésbé prevalensek felnőttkorban, és gyakrabban más szervrendszerek érintettsége okozta tünetek (idegrendszeri, cardiovascularis, hepatobiliaris, hematológiai vagy endokrin rendellenességek) miatt kerül a beteg orvoshoz. A coeliakia extraintestinalis manifesztációi kevésbé ismertek, viszont gyakoriak, ami indokolja azok ismertetését. Közleményünk célja egy rövid, nem teljes körű áttekintés a gluténérzékenység extraintestinalis megjelenési formáiról, gyakrabban leírt társbetegségekről a régebbi és újabb szakirodalom alapján. Orv Hetil. 2019; 160(34): 1327–1334.

Open access
Authors: Dominika Lendvai-Emmert, Vanessza Emmert, Katalin Fusz, Viktória Prémusz, Viktória Németh, Roland Ligetvári and Gergely Péter Tóth

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Kisgyermekek körében a leggyakrabban előforduló ételallergia a tehéntejfehérje-allergia, melynek klinikai megnyilvánulása igen változatos; emiatt a betegség diagnosztizálása sok esetben kihívást jelent, ami a korrekt diagnózis késői felállításához vezethet. Humánrészvizsgálatunk célja az allergia fennállásának kimutatására szolgáló diagnosztikai módszerek vizsgálata, valamint a betegséggel összefüggő viselkedésbeli problémák objektív paraméterekkel való alátámasztása. Módszer: Vizsgálatunkba tehéntejfehérje-allergia gyanúját felvető tünetekkel érkező gyermekeket vontunk be (n = 47). A kutatásban részt vevő gyermekektől nyál- és vérmintát vettünk, valamint saját szerkesztésű kérdőívet (a DSM-5 figyelemhiányos hiperaktivitási zavarra vonatkozó tünetlistáját is tartalmazza) töltettünk ki a szülőkkel. A klinikumban az allergia kimutatásának egyik leggyakoribb diagnosztikai módszere a Prick-teszt, mely esetünkben 47 (n = 47, átlagéletkor: 7,36 év) gyermekből 2-nél adott tejre pozitív eredményt. A gyakorlatban leginkább gyógyszerallergia kimutatására használt lymphocytatranszformációs teszt 8 gyermeknél pozitív, további 4-nél kétes eredményt mutatott. A pszichés eltéréseket vizsgáló részkutatásunkban (n = 43, átlagéletkor: 7,88 év,) a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar tünetlistája alapján a kapott pontok a diéta előtti értékhez képest (6,88, SD: 4,43) szignifikáns csökkenést mutattak 3 hónap eliminációs diétát követően (4,48, SD: 3,69, p = 0,001). Az alvászavart panaszként említők figyelemhiányra/hiperaktivitásra vonatkozó pontjainál (10,62, SD: 4,23) szignifikáns csökkenést tapasztaltunk a diétát követően (6,69, SD: 4,59, p = 0,009). A nyálkortizolszintek tekintetében a diéta előtti és utáni értékekben nem tapasztaltunk szignifikáns eltérést. Eredmények: Elmondhatjuk, hogy önmagában a Prick- és a lymphocytatranszformációs teszt nem alkalmas a tehéntejfehérje-allergia fennállásának kimutatására. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a tejfehérje indukálta figyelemzavar, fokozott impulzivitás, illetve alvászavar tekintetében az eliminációs diéta a tünetek mérsékeltebb előfordulását vagy akár teljes megszűnését eredményezi. Következtetés: Vizsgálataink eredményeinek tükrében elmondhatjuk, hogy a klinikai tünetekben látványos javulás csak a szigorúan betartott diéta mellett várható. Orv Hetil. 2019; 160(33): 1311–1318.

Open access
Authors: Judit Kiss, Valéria Gaál, Zoltán Nyul and Bernadett Mosdósi

Absztrakt:

Bevezetés: Az uveitis a szem középső burkát alkotó képletek gyulladásával járó betegség, melynek incidenciája alacsony. Hátterében a leggyakrabban autoimmun megbetegedések és infekciók állnak. Az autoimmun kórképek közül a juvenilis idiopathiás arthritishez asszociáltan előforduló uveitis a leggyakoribb. A betegek jelentős része a lokális szemészeti kezelésre kevésbé mutat javulást, így szükség lehet immunmoduláló terápia bevezetésére. Célkitűzés és módszer: Retrospektív vizsgálatunkban összesen 33 gyermek adatait elemeztük, akiket az elmúlt 5 év során a Pécsi Gyermekgyógyászati és Szemészeti Klinikán uveitisszel diagnosztizáltak és kezeltek. Eredmények: A betegek átlagéletkora 9,3 (0,3–17,8) év volt. A nemi megoszlásban lényeges különbséget nem észleltünk, de juvenilis idiopathiás arthritishez társult uveitis esetén női túlsúlyt találtunk. Az esetek 60%-ában (20/33) sikerült a betegség háttérében etiológiai faktort azonosítani. 12 betegnél juvenilis idiopathiás arthritishez, két esetben Behcet-kórhoz, egy gyermeknél gyulladásos bélbetegséghez társultan alakult ki uveitis. 5 betegnél az uveitis hátterében infekció igazolódott. A kórkép az autoimmun betegségek többségében anterior, ezzel szemben infekciók esetén posterior lokalizációjú volt. A betegek többsége a lokális szerek mellett szisztémás terápiában is részesült. 3 gyermek szisztémás szteroidot kapott, 18 esetben betegséglefolyást módosító reumaellenes szer, per os metotrexátkezelés került bevezetésre. 13 betegnél a súlyos betegségaktivitásra való tekintettel biológiai terápiát (adalimumabinjekció) indítottunk. A gyógyszer bevezetését követően átlagosan 1,45 (0,75–2,5) hónapon belül remisszió alakult ki. Következtetés: A gyermekkori uveitis kiemelt jelentőséggel bír. A korai diagnózis, a megfelelő terápia, a rendszeres kontrollvizsgálatok a társszakmák szoros együttműködését igénylik. Orv Hetil. 2019; 160(34): 1335–1339.

Open access

Absztrakt:

A közlemény célja, hogy a biológiai háttér feltárásán túlmenően olyan új elvi és kezelési megközelítéseket tárjon fel a reprodukcióval foglalkozó klinikusok számára, amelyek a meddő és infertilis párok jobb és eredményesebb ellátását szolgálják. A humán vonatkozásban a sikertelen terhességek 75%-a eredménytelen beágyazódás következménye, és a beágyazódási kudarc a korlátja az IVF-kezelések eredményességének is. A beágyazódáshoz és a szüléshez ún. „jó”, módosított gyulladás szükséges, de a terhesség legnagyobb részében a gyulladás fenyegeti a terhesség megtartását. Ekkor a gyulladásmentes állapotnak a fenntartása rendkívül fontos, ezáltal lehetővé téve a magzaton az anyai epigenetikai hatások érvényesülését, ami az extrauterin élethez való minél jobb alkalmazkodást teszi lehetővé az utódok számára. A terhesség gyulladásmentes állapotának fenntartásában a lepény által termelt (a luteoplacentaris shift után) nagy mennyiségű progeszteron hormonnak döntő szerepe van. Többen leírták, hogy a beágyazódás alatti gyulladás az embrióra mint egy idegen testre adott ősi válaszként értelmezhető. A normálterhesség során ezt a gyulladást a trophoblastok indítják el, és magában foglalja egyrészt a természetes ölősejtek összetoborzását az implantáció helyére, a neutrofil beszűrődés gátlását, másrészt egy sor gyulladásos citokin termelését. A „beágyazódási ablak” idején a méh feltöltött állapotba kerülve több gyulladásos jelet, így prosztaglandin E2-t és számos gyulladásos citokint, köztük a TNF-t, IL6-ot és IFNγ-t termel. A fetoplacentaris egység egy félig idegennek tekinthető oltvány, ún. „szemiallograft”, és az anyai gazdaszervezet (host) részéről a terhesség felismerése, a következményes anyai immuntolerancia kialakulása elengedhetetlen része a terhesség sikeres kiviselésének és az egészséges magzat megszületésének. A keringő progeszteron mennyiségének funkcionális vagy abszolút csökkenése, hiánya miatt (a 36. terhességi hét után a fiziológiásan is „öregedő” lepény csökkenő hormontermelésének következtében) elégtelenné válnak a progeszteronhatások, ami az IL8 és egyéb gyulladásos citokinek termelését és a terminusra jellemző gyulladást már nem képes visszaszorítani, és ez a méhnyak éréséhez, a fájások megindulásához és szüléshez vezet („jó” gyulladás). Orv Hetil. 2019; 160(32): 1247–1259.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Mivel a hagyományos, első vonalbeli Helicobacter pylori (H. p.)-eradicatiós kezelés hatékonysága hazánkban 75% alá csökkent, új protokoll kidolgozása szükséges. Módszer: Föltételezve, hogy a hagyományos kezelés (14 napos kettős standard dózisú protonpumpagátló [PPI], 2 × 1000 mg/die amoxicillin, 2 × 500 mg klaritromicin [PAC]) sikerességi aránya 75%, és az új protokoll (10 napos 4 × 120 mg bizmut-dicitrát, kétszeres standard dózisú PPI, 4 × 500 mg tetraciklin, 2 × 500 mg/die tinidazol [BQT]) eredményessége 95%, karonként 109 beteg bevonásával számoltunk. A páciensek beválasztására 5 Vas megyei endoszkópos laboratóriumban elvégzett felső tápcsatornai endoszkópia után került sor. A csoportok heterogenitását, a kezelés sikerességét és a mellékhatásokat Fisher-féle egzakt próbával értékeltük; a p<0,05 értéket szignifikánsnak tekintettük. Eredmények: A BQT-kezelésű csoportba 110 beteget vontunk be, míg a PAC-kezelésűbe 109 beteget. A két csoport között a kor, a nem és a kiirtás javallata alapján nem volt különbség. A H. p.-fertőzés felszámolásának sikeressége a BQT esetén 103/110 (93,6%), a PAC esetén pedig 81/109 (74,3%) volt (p<0,001). Az esélyhányados a BQT esetén a PAC-kezeléssel összehasonlítva 5,05 volt (95%-os megbízhatósági tartomány 2,02–14,42; p<0,001). A BQT esetén mellékhatás a betegek 34,5%-ában jelentkezett. Következtetés: A H. p. kiirtására javasolt a 10 napos bizmuttartalmú, kétszeres standard dózisú PPI-t, 4 × 500 mg/die tetraciklint és 2 × 500 mg/die tinidazolt tartalmazó kezelés, mivel ez hatékony, és elfogadható mellékhatásprofillal jár. Orv Hetil. 2019; 160(34): 1340–1345.

Open access
Authors: Eszter Kovács, Edmond Girasek, Anna Kozák, Márta Sziklai, Zsolt Bélteki, Annamária György, Hanna Páva and Miklós Szócska

Absztrakt:

Bevezetés: Az egészségügyi szakemberek mobilitása, illetve migrációja globális jelenségnek tekinthető. Az Európai Unió szinte minden tagállama rendszerszinten szembesül a munkaerő-áramlás jelenségeivel. Magyarország dominánsan küldő országnak tekinthető, ezért elengedhetetlen az egészségügyi munkaerő folyamatos helyzetelemzése, a tervezés és stratégiaalkotás hazai és nemzetközi szinten. Célkitűzés: A jelen kutatás célja és újdonsága az, hogy a magyarországi egészségügyi szakember-mobilitási folyamat azon következményét vizsgálja, hogy az elvándorlás milyen demográfiai profilt eredményez az itthon maradó szakember-populációban. Módszer: Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatósága Egészségügyi Ágazati Humánerőforrás Monitoring Rendszerének adatbázisából a külföldi munkavállaláshoz szükséges diplomaigazolások kérvényezésének vizsgálatát végeztük el, 2010 és 2017 közötti vizsgálati időszakban, életkor és területi megoszlás szerint. Eredmények: Hazánkban a mobilitásban érintett szakemberek létszáma az érvényes működési nyilvántartással rendelkezők létszámához viszonyítva az öt leginkább érintett szakterületen a következőképpen alakult: az aneszteziológia és intenzív terápia esetén a legmagasabb, 23,5%, a sebészetnél 17,9%, ezt követi a belgyógyászat 7,9%-kal, a csecsemő- és gyermekgyógyászat 7,4%-kal és a háziorvostan 6,4%-kal. Az eredmények értelmében a mobilitásban érintett öt szakterület szakorvosai legfőképp az 50+ korosztályból kerülnek ki, ezért érdemes és szükséges hangsúlyt fektetni a megfelelő utánpótlás képzésére és megtartására. Az adatok arra is rámutattak, hogy az ellátás esetében markánsak a területi egyenlőtlenségek: a fővárosi régió, illetve az orvosegyetemi városok, megyék vannak a legjobb helyzetben. Következtetés: Összességében elmondható, hogy a vizsgált szakterületeken a hátrányosabb helyzetű régiókban jellemző az elöregedő szakemberkorfa, illetve az alacsony szakember-ellátottság. A kutatás eredményei hangsúlyozzák az elöregedés problematikáját, valamint a területi diszkrepanciákat a kiáramlással veszélyeztetett szakterületek esetében. Orv Hetil. 2019; 160(31): 1223–1230.

Restricted access
Authors: Péter Legeza, Dávid Garbaisz, Zoltán Szeberin and Péter Sótonyi

Absztrakt:

A végstádiumú veseelégtelen betegek kezelésének folyamatos fejlődése és túlélési eredményeinek javulása következtében egyre nagyobb kihívást jelent tartós, jól működő arteriovenosus összeköttetés létrehozása. A HeRO (Hemodialysis Reliable Outflow) rendszer lehetővé teszi megfelelően funkcionáló arteriovenosus sönt képzését olyan betegekben, akiknél mindkét oldali centrális vénás elzáródás miatt felső végtagi sönt készítése már nem jönne szóba. Hazánkban először ültettünk be eredményesen HeRO graftot egy tartós hemodialízisben részesülő betegnél. Célunk az ezzel kapcsolatos tapasztalataink bemutatása. Esetismertetésünkben a betegdokumentációt, a pre- és posztoperatív képalkotó vizsgálatokat tekintettük át. Betegünk (73 éves nő) 12 éve részesül rendszeres hemodialíziskezelésben. Mindkét felső végtagon számos alkalommal történt arteriovenosus fistula létrehozása, fistulathrombectomia, valamint mindkét oldalon sor került tartós tunelizált dialíziskanül használatára. Bal oldali könyöktáji fistulájának elzáródását követően konvencionális sönt képzése nem jött szóba a mindkét oldalon kialakult vena subclavia occlusióra tekintettel, ezért HeRO graft implantációja mellett döntöttünk. A sikeres graftimplantációt követően 7, majd 12 hónappal történt graftthrombectomia és endovascularis intervenció, melyet követően ismét jó hatásfokú hemodialízis végezhető a grafton keresztül. A mindkét oldali felső testfél centrálisvéna-occlusiója esetén a HeRO graftrendszer megfelelő alternatívája lehet a tunelizált dialíziskanülöknek és alsó végtagi arteriovenosus összeköttetéseknek. Orv Hetil. 2019; 160(31). 1231–1234.

Open access
Authors: Ágnes Kiricsi, Piroska Fazekas, Attila Nagy, Zoltán Tóbiás, Zsolt Bella, László Rovó and Miklós Csanády

Absztrakt:

A laryngokele, azaz gégelégsérv a Morgagni-tasakok egy- vagy kétoldali kiboltosulásának következménye. Jóindulatú elváltozás, mely gyakran tünetszegény, és mellékleletként fedezik fel, azonban akár életet veszélyeztető légúti obstrukciót okozhat, mely azonnali sürgősségi gégemetszést tesz szükségessé. A szerzők három esetet és annak műtéti megoldásait mutatják be. Orv Hetil. 2019; 160(31): 1235–1240.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: Számos vizsgálat és metaanalízis alátámasztotta a metforminkezelés pozitív hatását a lipidparaméterekre, ugyanakkor a metforminkezelés cardiovascularis rizikóra gyakorolt hatása továbbra sem tisztázott. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja a metforminkezelés hatásának vizsgálata a lipidparaméterekre és a cardiovascularis rizikóra 2-es típusú cukorbetegekben. Módszer: Egy monocentrikus, keresztmetszeti vizsgálat keretében 102, antilipaemiás kezelésben nem részesülő, 2-es típusú cukorbeteg adatait dolgoztuk fel a szérum-lipidparaméterek és a cardiovascularis rizikó tekintetében (a United Kingdom Prospective Diabetes Study rizikókalkulátor alapján). A betegeket két csoportra osztottuk, metformint szedőkre (n = 52) és metforminterápiában nem részesülőkre (n = 50). Eredmények: A metforminkezelésben részesülő betegek esetében a glikémiás paraméterektől függetlenül szignifikánsan alacsonyabb össz- és LDL-koleszterin-szinteket találtunk (p<0,01, illetve p<0,05). A szisztolés vérnyomás, a HDL-koleszterin- és a trigliceridszintek, valamint a több paramétert vizsgáló, kockázatbecslő számítás alapján a szív-ér rendszeri kockázat tekintetében nem találtunk érdemi eltérést a két betegcsoport között. Következtetés: Vizsgálatunk megerősíti a metforminkezelés koleszterin- és LDL-koleszterin-szintekre gyakorolt pozitív hatását a cardiovascularis rizikó csökkentése nélkül. Orv Hetil. 2019; 160(34): 1346–1352.

Open access
Authors: Bence Mészáros, Béla Vasas and Róbert Paczona

Absztrakt:

Az ectomesenchymalis chondromyxoid tumor a szájüreg igen ritka benignus lágyrész-daganata, napjainkig mindösszesen 93 esetet közöltek a nemzetközi szakirodalomban. Klinikailag csaknem kizárólag a nyelvhát elülső harmadában alakul ki, lassan növekvő, változatos nagyságú, fájdalmatlan, tömött, submucosus csomó formájában jelentkezik. A tumort szövetileg myxoid/chondromyxoid stromában hálózatos szerkezetbe rendeződött, kerek, poligonális vagy orsó alakú sejtek építik fel. Habár a megjelenés nagyban hasonlít a bőr és a lágyrészek myoepitheliomájára, a hisztogenezis máig nem tisztázott, azonban egy újabban megjelent, nagy esetszámot tartalmazó közlemény RREB1-MKL2 génfúziót igazolt az esetek 90%-ában, ami a daganat önálló entitását bizonyíthatja. A pontos szövettani diagnózis felállítását az immunhisztokémiai vizsgálatok biztosítják. Közleményünkben egy 62 éves férfi betegünk esetét mutatjuk be, aki a nyelvcsúcsán észlelt egy 3 cm nagyságú, fájdalmatlan, lassan növekvő csomót. A tervezett műtéti beavatkozáson nem jelent meg, csak 4 évvel később jelentkezett ismét, ekkorra a sebészi kezelésbe már beleegyezett. A daganat eltávolítását követően 24 hónappal panaszmentes, lokális recidíva nem észlelhető. Orv Hetil. 2019; 160(33): 1319–1323.

Open access
Restricted access
Authors: Oszkár Hahn, Dávid Bárdos, Péter Kupcsulik, Attila Szijártó, András Fülöp, Bálint Kokas, Damján Pekli, Attila Zsirka-Klein, Ibolyka Dudás, Péter Pajor and László Harsányi

Absztrakt:

Bevezetés: A májtumorok reszekálhatóságának egyetlen biológiai feltétele a májreszekció után megmaradó, a májműködést még biztosítani képes elégséges májszövetmennyiség (FLR). A műtét után visszamaradó májszövet tömege még a műtét előtt megnöveszthető vena portae okklúziós eljárásokkal. A legújabb ilyen eljárás az Associating Liver Partition and Portal vein ligation for Staged hepatectomy (ALPPS), mely a legrövidebb idő alatt a legjelentősebb indukált hipertrófiát biztosítja. A műtét morbiditása és mortalitása az eljárás bevezetése idején azonban elfogadhatatlanul magas volt. Célkitűzés: A szövődmények csökkentése a betegszelekció pontosításával és a műtéti technika módosításával. Módszer: Műtéttechnikai módosításként a ’teljes mobilizálás’ technika helyett klinikánkon ún. ’no touch’ technikát dolgoztunk ki. Klinikánk betegadatait nemzetközi regiszterbe kapcsoltuk, melyben gyűjtjük a demográfiai adatok mellett az alapbetegség, a májműtét, illetve a szövettani jellemzőket, vizsgáljuk a morbiditást (Clavien–Dindo) és a mortalitást. A májtérfogat és -funkció mérésére CT-volumetriát, valamint 99mtechnécium-mebrofenin SPECT/CT-t alkalmazunk. Az adatokat multivarianciaanalízissel vizsgáltuk. Eredmények: A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának I. Sebészeti Klinikáján 2012 és 2018 között 20 ALPPS-műtétet végeztünk. A relatív térfogatnövekmény, illetve a reszekabilitás 96% vs. 86%, illetve 95% vs. 98% volt klinikánk és a regiszter 320 betegét vizsgálva. ’No touch’ technika alkalmazásakor a Clavien–Dindo III–IV. morbiditás és a mortalitás (22%–0%) szignifikánsan alacsonyabb volt, mint ’complete mobilization’ technika esetén (63%–36%; p<0,05). A regiszter betegadatainak multivarianciaanalízise alapján mortalitást fokozó független tényező volt a 60 év feletti kor, a máj macrosteatosisa, a nem colorectalis májtumor, a 300 percnél hosszabb műtét, a több, mint 2 egység vörösvértest-transzfúzió, illetve az elégtelen FLR-funkció a stage 2 előtt (p<0,05). Következtetés: Az ALPPS-műtét morbiditása és mortalitása helyes betegkiválasztással és ’no touch’ műtéttechnikával csökkenthető. Orv Hetil. 2019; 160(32): 1260–1269.

Open access
Restricted access
Authors: Péter Lukovich, Balázs Pőcze, Jenő Nagy, Tamás Szpiszár, Alpár György, Adrienn Boga, Emese Merza, Huba Szabó, Gábor Tamás Tóth, Gyula Demeter and György Bodoky

Absztrakt:

Bevezetés: A onkoterápia ígéretes gyógyszerei ellenére a primer és áttéti májtumorok kuratív kezelését egyelőre még mindig a műtét jelenti. A májdaganatok sebészetében ma már nem a reszekálandó májszövet mennyisége jelenti a kihívást, hanem a máj nagy ereit infiltráló tumorok. Betegek és módszer: Retrospektív vizsgálat során felmértük a Szent János Kórház Sebészeti Osztályán 2017. május 1. és 2019. május 1. között májreszekción átesett 33 beteg adatait. Vizsgáltuk a demográfiai, műtéti, szövettani adatokat és a posztoperatív szakot. Adataikat összehasonlítottuk a két vena cava reszekciót is igénylő betegünk adataival. Eredmények: A májreszekált betegek (LR) műtéti ideje 91,7 perc volt, míg a cavareszekált betegeknél (CR) 250 perc. Az átlagos transzfúziós igény 1,2 E volt az LR-csoportban és 5 E a CR-csoportban. R0-reszekciót elérni 23 esetben sikerült, 8 esetben R1-, míg 2 esetben csak R2-reszekciót sikerült végezni az LR-betegeknél, a CR-csoportban mindkét esetben R1-reszekciót. A posztoperatív intenzív osztályos kezelés hossza és az ápolási napok száma is nagyobb volt a CR-csoportban (5,0 versus 0,91 nap, illetve 10,5 versus 8,84 nap). Öt, colorectalis metasztázissal operált beteg adjuváns kemoterápia után került műtétre. Két esetben laparoszkópos reszekció történt, illetve két esetben a colorectalis tumorral egy ülésben került eltávolításra a májmetasztázis, ebből egy esetben mindkét beavatkozás laparoszkóposan történt. Következtetés: A nagy ereket (vena cava, vena hepatica) infiltráló tumorok során végzett érreszekciók jelenleg a májsebészet legtechnikásabb beavatkozásának számítanak. Az eseteink kapcsán áttekintett szakirodalom megerősíti, hogy a vena cava reszekcióját és rekonstrukcióját szükségessé tevő onkológiai májműtéteknek van létjogosultságuk. Orv Hetil. 2019; 160(33): 1304–1310.

Restricted access
Authors: András Salamon, Dénes Zádori, Emese Horváth, László Vécsei and Péter Klivényi

Absztrakt:

A myoclonusdystonia (DYT11) egy olyan ritka, autoszomális domináns módon öröklődő mozgászavar, melyet klinikailag myoclonus és/vagy dystonia jellemez. Hátterében leggyakrabban az ε-szarkoglikán-gén (SGCE) mutációi állnak. A betegség oki terápiája jelenleg nem ismert. Tüneti kezelésként a zonisamidra, az inzulinterápiára, a karbamazepinre, valamint a zolpidemre vonatkozó adatok állnak rendelkezésre. Amennyiben a tünettan gyógyszeresen nem uralható, kétoldali globus pallidus internus mélyagyi stimulációs kezeléstől várható javulás. A jelen közlemény célja Magyarországon elsőként a zonisamidkezelés hatékonyságának bemutatása egy genetikailag igazolt myoclonusdystoniás betegnél. 25 éves nőbetegünknek már gyermekkorában jelentkeztek az elsősorban a jobb felső végtagjára lokalizálódó, villanásszerű rángásai. E mellé elsősorban íráskor és járáskor jelentkező izomgörcsök társultak. Alkohol fogyasztása a tüneteket mérsékelte. Koponya-MRI-vizsgálat a panaszait magyarázó eltérést nem mutatott. Neurofiziológiai vizsgálatok subcorticalis myoclonust valószínűsítettek. A részletes fenotipizálást követően myoclonusdystonia iránydiagnózissal genetikai vizsgálat történt, amely a SGCE-gén 6. exonjának 709. pozíciójában egy heterozigóta formában jelen lévő citozin–timin cserét igazolt, amely korai stopkodon kialakulását okozta (c.709C>T, p.Arg237*). A kockázat-haszon arány mérlegelését követően zonisamidkezelés beállítása mellett döntöttünk, melyet 6 hét alatt fokozatosan emeltünk 300 mg/die dózisig. A myoclonus- és dystoniaspecifikus tesztek jelentős javulást mutattak a kezelés előtti állapothoz képest. Az ismertetett eset célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, annak potenciálisan életminőséget javító kezelésére, valamint a társszakmák (neurológus, pszichiáter, genetikus) közötti együttműködés fontosságára. Orv Hetil. 2019; 160(34): 1353–1357.

Open access
Authors: Otto Alexander Maneschg, Krisztina Knézy, Erika Maka, Fruzsina Benyó, Gábor Sándor and Zoltán Zsolt Nagy

Absztrakt:

Bevezetés: Az idiopathiás strabismus sursoadductorius jellemzője, hogy adductiós helyzetben a szemgolyó túlzottan felfelé áll, az alsó ferde külső szemizom túlműködése miatt. Ennek következménye lehet krónikus fejfájás, szemfájdalom, kettős képlátás és ferde fejtartás. Célkitűzés: Strabismus sursoadductorius esetén a musculus obliquus inferior dozírozott transzpozícióját követő klinikai eredmények bemutatása. Módszer: Retrospektív szemikvantitatív módszerrel vizsgáltuk azokat a betegeket (53 beteg), akiknél 6 éves periódusban (2012–2017) az alsó ferde szemizom dozírozott transzpozícióját végeztük a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján. A betegek átlagéletkora 12,8 év (min.–max.: 2–51 év) volt. A szemizom transzpozícióját (8 mm/10 mm/maximális) az említett izom túlműködése miatt a maximális adductióban mért vertikális deviáció (VD) függvényében végeztük. Maximális transzpozíció esetén az alsó ferde szemizom tapadását az alsó egyenes szemizom laterális széle elé helyeztük át. A kancsalsági szöget 5 tekintési irányban mértük meg a műtét előtt, valamint a műtét után 1 héttel, 1 hónappal és 3–6 hónappal. Meghatároztuk a betegek legjobb korrigált látóélességét, vizsgáltuk a betegek binokularitását és a műtét utáni szövődményeket. Eredmények: A műtét után 25 betegnél volt elfogadható binokularitás (Titmus 5). A látóélesség minden esetben stabil maradt a posztoperatív időszakban. A maximális adductióban mért vertikális deviáció 8 mm-es transzpozíció esetén 7,5º-kal, míg maximális transzpozíció esetén 12º-kal csökkent. Az első posztoperatív hét végén átlagosan 17,8 prizmadioptriával (PD) (p<0,01), az első hónap után 20,5 PD-val csökkent a VD, ami a műtét utáni 3–6 hónapos követési idő alatt tartósan stabil maradt. Következtetés: Strabismus sursoadductorius esetén ajánlott műtéti eljárás az alsó ferde szemizom dozírozott transzpozíciója. A funkcionális alul- és túlkorrekció előfordulása alacsony. Orv Hetil. 2019; 160(27): 1064–1069.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A magyarországi lakosság növekvő arányú részét képezi a roma populáció. Többszörösen hátrányos helyzetük egyik következménye a helytelen táplálkozás, mely számos esetben vezet elhízáshoz és az elhízás társbetegségeinek magas prevalenciájához. Célkitűzés: Primer antropometriai adatok gyűjtése alapján meghatározzuk a hazai roma kisebbségben a túlsúly és az elhízás előfordulási gyakoriságát, majd ezek és a fellelhető hivatalos statisztikai adatok alapján becslést és hosszú távú prognózist készítünk az elhízás okozta főbb megbetegedések betegségterheire vonatkozóan, nemek és korcsoportok szerinti bontásban. Módszer: A szerzők a nemzetközi és hazai adatforrások alapján, a Spectrum 5.0 szoftverrel előrejelzést készítettek a roma populáció várható létszámára vonatkozóan, majd antropometriai mérések alapján, a Dynamic Modeling for Health Impact Assessment szoftver alkalmazásával prognosztizálták az elhízás okozta főbb megbetegedések hosszú távú incidenciáját és prevalenciáját. Eredmények: A következő évtizedekben a roma lakosság száma a jelenlegi értéknek legalább a duplájára nő; a magyarországi romák körében a túlsúly és az elhízás prevalenciája nagyobb a teljes magyar lakossággal összehasonlítva. A következő évtizedekben az elhízáshoz kapcsolódó társbetegségek prevalenciája a nők esetében 6 ezerről 26 ezerre, a férfiaknál közel 6 ezerről több mint 17 ezerre nő. Az elhízottak körében a társbetegségek gyakorisága a jelenlegi érték több mint a háromszorosára emelkedik. Következtetések: Az egészségügyi ellátórendszernek fel kell készülnie az elhízás társbetegségeinek gyorsan növekvő arányú kezelésére a hazai romák körében. A helyzet hosszú távú javítása átgondolt prevenciós és intervenciós programok kialakítását teszi szükségessé. Orv Hetil. 2019; 160(28): 1097–1104.

Open access

Absztrakt:

Az érsérültek ellátása nem választható el a sebek kezelésétől, ennek folytán pedig kedvező kezelési módszerek után kutatva akár évezredekkel is visszakanyarodhatunk a múltba. A különböző háborús és háborúmentes időszakokban más és más típusú sérülések keletkeztek és keletkeznek napjainkban is. A leleményes ellátószemélyzet ennek megfelelően mindig igyekezett és igyekszik jobbnál jobb módszereket kifejleszteni a sérült testrész, illetve a sérülést elszenvedett ember életének megmentésére. Jelen dolgozat azt a célt tűzte ki, hogy egyrészt vázlatosan, de megmutassa azokat a nagyobb léptékű változásokat, amelyek eredményeképpen az érsérültek ellátása komoly minőségi változáson ment át az elmúlt évtizedekben, másrészt a hazai szakirodalom áttekintésével és abból néhány fontos közlés kiemelésével igazolja, hogy a korszerű technika alkalmazása révén a hazai érsebész- és traumatológustársadalom is megállja a helyét nemzetközi szinten is. Az érsérülések ellátása évezredekre nyúlik vissza. Az Ebers-papirusz szakszerű útmutatást adott a sebek kezeléséhez. Hippokratész nyomókötést javasolt. Később Ambroise Paré ligaturát alkalmazott. A háborús sérültek számos tapasztalattal szolgáltak. A huszadik század elején egyre gyakrabban használtak autológ vénákat. DeBakey amputációs rátája 49%, Hughesé 7–22%, Riché 12,7%. A sebészeti technikának, az antibiotikumoknak és a transzfúziók elterjedésének köszönhetően a csonkolási ráta lecsökkent. Az iraki és az afganisztáni háborúk – amelyek 2003 és 2011 között zajlottak – olyan súlyos sérülésekhez vezettek a robbantásos és lőtt sérülések által, mint még soha más háborúk. Napjaink kihívásai a közlekedési balesetekből és az erőszakos cselekményekből adódó sérülések. Az endovascularis intervencionális technika elterjedt. Orv Hetil. 2019; 160(28): 1112–1119.

Restricted access
Authors: Ágnes Fehér, Mónika Fekete, János Tamás Varga and Ildikó Horváth

Absztrakt:

Bevezetés: A védőoltásokkal szembeni bizalmatlanság már az orvosok körében is tapasztalható. Fontos, hogy a fiatal orvosgenerációk megfelelő tájékozottsággal rendelkezzenek, betegeiket meg tudják győzni az oltások hasznosságáról, maguk jó példát mutassanak e téren. Célkitűzés: A tanulmány célkitűzése a Semmelweis Egyetem általánosorvostan-hallgatóinak vakcinológiai ismereteit, valamint a védőoltásokhoz való hozzáállásukat felmérni a ’Népegészségtan és preventív medicina’ oktatása előtt és után. A kanyaró és a hepatitis B-vírus elleni védőoltások mellett hangsúlyt kapott a hallgatók véleménye az influenza elleni védőoltásról és hatékonyságáról. Módszer: Az adatgyűjtés önkéntes résztvevőkkel, anonim, önkitöltéses kérdőívekkel történt. Az oktatás és az átoltottság közötti összefüggés igazolása Pearson-féle korreláció számításával és egytényezős varianciaanalízissel történt. Eredmények: Tanulmányunkban rávilágítunk a vakcinológia oktatását követő ismeret- és attitűdváltozás mértékére. Az orvostanhallgatók tudása hiányos, negatív attitűdökkel rendelkeznek az influenza elleni oltással kapcsolatban. A válaszadók általánosságban hasznosnak tartották a védőoltásokat, azonban az influenza elleni vakcinát a kitöltőknek csak a kétharmada vélte fontosnak. A hallgatók influenzaátoltottsága oktatás előtt 6,5%, az oktatást követően 24% volt. A statisztikai számítások igazolták az összefüggést az oktatás és az átoltottság mértékének emelkedése között. A hallgatók kétharmada (67,8%) volt tisztában azzal, hogy az influenza elleni oltóanyagot járvány idején is be szabad adni. Meglepő módon a kézmosás fontosságának nagyobb szerepet tulajdonítottak a védőoltásnál az influenza megelőzésében. Következtetések: Az oktatás jelentősége vitathatatlan a leendő orvosok szemléletének, felelősségtudatos magatartásának alakításában. Megbízható tudást kell szerezniük, hogy gyakorló orvosként meggyőzzék betegeiket a fertőző betegségek primer prevenciója leghatékonyabb eszközének igénybevételéről. Szemléletváltás szükséges, hogy a védőoltással – megszakítva a fertőzési útvonalat – nemcsak a saját, de a környezetük, ezáltal a betegeik egészségének védelmét is szolgálják. Orv Hetil. 2019; 160(30): 1193–1199.

Open access
Authors: Sára Zsigrai, Alexandra Kalmár, Gábor Valcz, Krisztina Andrea Szigeti, Barbara Kinga Barták, Zsófia Brigitta Nagy, Péter Igaz, Zsolt Tulassay and Béla Molnár

Absztrakt:

A B9-vitaminhoz, vagy más néven foláthoz természetes és szintetikus formában juthatunk hozzá, főként zöldségfélék vagy folsavtartalmú táplálékkiegészítők fogyasztásával. Hozzájárul a sejtek megfelelő fejlődéséhez és osztódásához, ezáltal jelenléte nélkülözhetetlen bizonyos alapvető anyagcsere-folyamatok lejátszódásához. Környezeti tényezők, örökletes faktorok és az öregedés következtében fellépő szervezetszintű csökkenése genetikai, epigenetikai, valamint metabolikus változásokhoz is vezethet. Összefüggésbe hozható többek között a megaloblastos anaemia, különféle szív- és érrendszeri (például érelmeszesedés, stroke), szülészeti (például placentaleválás, spontán vetélés, koraszülés, velőcsőzáródási rendellenesség), neuropszichiátriai (például Alzheimer-kór, Parkinson-kór, depresszió) és daganatos megbetegedések kialakulásával. A vitamin a fent említett kórállapotok mindegyike esetén preventív hatású, azonban bizonyos daganatos megbetegedések szempontjából terápiás alkalmazásának ideje nagy körültekintést igényel, ugyanis a már fennálló rákelőző állapot progresszióját elősegítheti. Pótlása több mint 60 országban szabályozott keretek között folyik a lakosság minimális folsavellátottságának elérése és a folsavhiányhoz köthető kórállapotok megelőzése érdekében. Habár 1998-ban a táplálék dúsításának bevezetését aggodalom övezte a B9-vitamin karcinogenezisben betöltött feltételezett szerepe miatt, a jelenlegi statisztikai adatok nem támasztják alá ilyenfajta egészségkárosító hatását. Ellenben számos jótékony tulajdonsága mutatkozik meg, ami a kezdeményezéshez csatlakozó országok számának bővülését eredményezheti a közeljövőben. Amellett, hogy a folsav széles körben használt táplálékkiegészítő, az onkológiai gyógyászatban is előszeretettel alkalmazzák (leukovorin) egyes kemoterápiás szerek (például metotrexát, 5-fluorouracil) hatékonyságának fokozására. Orv Hetil. 2019; 160(28): 1087–1096.

Open access
Authors: Tamás Terebessy, Gyula Domos, Dalma Hevér, Nikoletta Horváth, Sándor Kiss and György Szőke

Absztrakt:

Bevezetés: Infantilis cerebralis paresisben, gyermekkorban, a spasticitas oldására a botulinumtoxin kedvező hatását széleskörűen igazolták. A járáskép javítására, a másodlagos deformitások és az ortopédiai műtétek megelőzésére, valamint a toxin hosszú távú kedvező eredményeire jelenleg nincs egyértelmű evidencia. Célkitűzés: Tanulmányunkban arra kerestünk választ, hogy rövid távon milyen eredmények érhetők el a toxin használatával, és a szülők hogyan értékelik gyermekük botoxkezelését. Módszer: Első betegcsoportunkban 18 gyermek musculus (m.) triceps surae kezelését, majd izomnyújtás céljából gipszelését végeztük. Második betegcsoportunkban 12 esetben történt többszintű alsó végtagi injektálás. Beavatkozás előtt és 4–6 héttel utána meghatároztuk az alsó végtagok ízületi mozgásterjedelmét, az izomtónust és a spasticitast. A második csoport járóképes gyermekein megfigyeléses és 3D-járásanalízist végeztünk. Rögzítettük a mellékhatásokat, és a gyermekek állapotáról szubjektív szülői véleményt kértünk. Eredmények: Első betegcsoportunkban bokaízületi mozgásterjedelem-javulást, izomtónus- és spasticitascsökkenést észleltünk. A második csoportban enyhült a csípő flexiós contracturája, javult a csípőabductio és a poplitealis szög. A megfigyelt járáskép és a műszeres mérések eredményei ugyanakkor alig változtak a botox hatására. A toxinkezelés farmakológiai időtartama alatt néhány esetben észleltünk múló, enyhe mellékhatásokat. Társuló pozitív hatásokról is kaptunk szülői visszajelzést: egyöntetűen jobb közérzetről, könnyedebb mozgásról, 3 esetben a nem injektált felső végtagok funkciójának javulásáról, 1-1 betegnél a dysarthria és a dysphagia csökkenéséről számoltak be. Következtetés: Vizsgálatunk megerősíti, hogy a spasticus m. triceps surae botoxkezelése gipszeléssel jelentős dorsalflexiós javulást eredményezhet. Proximális izomcsoportok érintettsége esetén a többszintű botulinumtoxin-kezelés ízületi mozgásterjedelem-javulást eredményezhet, de a járásképet eseteinkben kevéssé javította. Az ajánlások betartásával a botoxkezelés jelentős mellékhatásokat nem okoz. Az észlelt pozitív társuló hatások további vizsgálata szükséges. Orv Hetil. 2019; 160(28): 1105–1111.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: Az 1-es típusú (1TDM) cukorbetegségben szenvedő serdülők többségének HbA1 c-értéke világszerte a céltartomány felett van. Annak ellenére, hogy már számos kutatás foglalkozott a diabetesspecifikus adherencia vizsgálatával gyermek- és serdülőkorban, nem létezik rendszerszintű módszer, eljárás az öngondoskodás korlátainak azonosítására. Célkitűzés: A kutatás célja egy olyan magyar nyelvű, megbízható és valid kérdőív létrehozása, amely magában foglalja az 1-es típusú cukorbetegséggel kapcsolatos adherencia valamennyi területét. Módszer: A jelen kutatásban a figyelem középpontjában a gyermek- és serdülőkorban egyaránt használható, diabetesspecifikus adherenciát vizsgáló új kérdőívünk állt. A kérdőív teszteléséhez, itemredukciójához és skáláinak meghatározásához megbízhatósági elemzést (Cronbach-α mutatót), illetve faktoranalízist alkalmaztunk. Eredmények: Az eddigi angol nyelvű kérdőívek magyar nyelvre történő lefordítása, előtesztelése, majd a faktoranalízissel és megbízhatósági teszttel történt redukálása alapján létrehozott, 9 alskálát tartalmazó, 58 állításos új kérdőív megbízhatónak bizonyult a Cronbach-α mutató alapján. Következtetés: A létrehozott Diabetes Adherencia Kérdőív (DAK) megbízhatóan alkalmazható gyermek- és serdülőpopuláción, s adaptálható más krónikus betegek számára is. Orv Hetil. 2019; 160(29): 1136–1142.

Open access

Absztrakt:

A szerzők egy 52 éves nőbeteg esetét mutatják be, akinél a sorozatos syncopék hátterében generalizált tónusos-clonusos epilepsziás rohamok álltak, amit implantábilis loop recorder (ILR-) vizsgálat mozgási műtermékei alapján diagnosztizáltak. A beteg a beállított antiepileptikum hatására 9 hónapja panaszmentes. Orv Hetil. 2019; 160(29): 1143–1145.

Restricted access
Authors: Bence András Lázár, Ildikó Katalin Pribék, Csenge Kovács, Ildikó Demeter, János Kálmán, János Szemelyácz, Gábor Kelemen, Zoltán Janka, Zsolt Demetrovics and Bálint Andó

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Alkoholbetegek egészségügyi ellátása során az alkoholfogyasztás csökkentésével vagy annak elhagyásával alkohol okozta megvonási szindróma alakulhat ki. Jelenleg hazánkban nem áll rendelkezésre olyan standardizált mérőeszköz, amellyel az alkoholmegvonás tünetei mérhetők lennének. A nemzetközi szakirodalom, illetve irányelvek a megvonás tüneteinek monitorozására elsődlegesen a Clinical Institute Withdrawal Assessment of Alcohol, Revised mérőeszközt ajánlják, melynek hazai bevezetése hiánypótlónak tekinthető. A jelen vizsgálat célja a Clinical Institute Withdrawal Assessment of Alcohol, Revised hazai változata (Alkohol Megvonási Skála) pszichometriai mutatóinak feltárása, illetve a mérőeszköz alkalmazásának bemutatása. Módszer: A vizsgálat a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinikájára alkohol okozta megvonási szindróma iránydiagnózissal osztályra felvett páciensek (n = 30) körében történt, utánkövetéses elrendezésben. Kétnaponta, hat alkalommal került felvételre az Alkohol Megvonási Skála, illetve mellette a Klinikai Globális Összbenyomás – Súlyosság Skála. A felvételek során kapott átlagok összehasonlítása ismételt méréses varianciaanalízissel történt. Belső konzisztenciai mutatók (Cronbach-alfa, tétel-totál korreláció), konvergens és divergens validitási mutatók (Alkohol Megvonási Skála, illetve a Klinikai Globális Összbenyomás – Súlyosság Skála közötti Pearson korrelációs elemzés alapján) kerültek kiszámításra. Eredmények: Szignifikáns csökkenés volt megfigyelhető a 6 adatfelvételi időpontban az Alkohol Megvonási Skála (F = 202,46, p<0,001), illetve a Klinikai Globális Összbenyomás – Súlyosság Skála (F = 503,04, p<0,001) pontszámainak esetében. A Cronbach-alfa-értékek az első 3 mérési napon 0,7 felett voltak. Az egy időben felvett Alkohol Megvonási Skála és a Klinikai Globális Összbenyomás – Súlyosság Skála minden esetben 0,45 feletti korrelációt mutatott. Következtetés: Az Alkohol Megvonási Skála megbízható és érvényes mérőeszköz a megvonási tünetek részletes szimptomatológiai vizsgálatára. Így lehetővé teszi a hazai betegellátási gyakorlatban az alkoholmegvonás tüneteinek felismerését és súlyosságának meghatározását. Orv Hetil. 2019; 160(30): 1184–1192.

Open access

Absztrakt:

Az alapellátás terén olyan strukturális változtatás szükséges, amely nem teljes rendszerében változtatja meg az egészségügyi alapellátást, hanem lehetővé teszi, hogy a rosszabbul ellátott területeken – elsősorban kistérségi szinten – lehetővé váljék más gyakorlatok alkalmazása. Az erőforrások koncentrálása, az egészségügy finanszírozása kihívást és fejtörést okoz a politikusok és szakmapolitikus számára. Az 1990-es évek kezdetén, a rendszerváltás idején, az egészségügy átalakítása az alapellátással kezdődött. A kezdet a házi/családorvoslás volt, a finanszírozás gerincét a szabad orvosválasztásra alapozott korkorrigált fejkvóta képezte. A biztosítói juttatás ezzel együtt vegyes rendszerű lett. Ezt sok pró és kontra vélemény kísérte és kíséri jelenleg is, de az alapgondolat kiállta a próbáját: az európai jellemzőket és a magyar helyzetet áttekintve, a háziorvosi tételes betegforgalmi jelentések adatai alapján és az ezt megelőző években történt kutatások eredményeit elemezve igazolja a kapitációalapú finanszírozás helyességét, és vélelmezi, hogy e módszer, mint alap, egyszerű, manipulálhatatlan, kevés terhet ró a szolgáltatóra és a biztosítóra, és kis költségekkel jár. A realitásokra is figyelemmel végső soron az ellátás optimalizálását eredményezheti. Orv Hetil. 2019; 160(27): 1057–1063.

Open access
Authors: Gergely Fehér, Zsolt Nemeskéri, Gabriella Pusch, Iván Zádori, Gyula Bank, Zsuzsanna Gurdán, János Mészáros, Kornél Mák, Antal Tibold and Sámuel Komoly

Absztrakt:

Az orofacialis fájdalom egy gyűjtőszó, mely sokféle kórképet takarhat a gyulladásos kórképektől kezdve a neuropathiás fájdalomig. Maga a kórkép nem ritka, akár a populáció 7%-át érintheti. Sokszor maguk a betegek sem tudják, hogy panaszokkal fogászhoz vagy más szakemberhez forduljanak. A régió sok szakma határterületét képezi (fogászat, fülészet, szemészet, neurológia stb.), így nem meglepő, hogy egy-egy beteg akár 6–7 specialistánál megfordul. Összefoglaló közleményünk célja, hogy áttekintést adjunk a krónikus orofacialis fájdalommal járó kórképek diagnózisáról, az esetleges differenciáldiagnosztikai lehetőségekről és kezelési módokról. Orv Hetil. 2019; 160(27): 1047–1056.

Open access
Authors: Dániel Wettstein, Szabolcs József Tóth and Zoltán Máthé

Absztrakt:

A májtranszplantáció eredményei az elmúlt évtizedekben jelentősen javultak. Egyre több beteg számára jelent életmentő kezelést a májátültetés, miközben az indikációk köre is változik. A világszerte fennálló szervhiány azonban új stratégiák kidolgozására készteti a szakmát. A donorkritériumok észszerű kiterjesztésével, precízebb szervallokációval, személyre szabott donációval, élődonációval, gépi perfúzió alkalmazásával és a szívmegállást követő donáció bevezetésével új távlatok nyílnak, amelyek eredményeként a májtranszplantáció egyre több végstádiumú májbeteg számára válhat elérhetővé. Összefoglaló közleményünkben az új lehetőségeket és kihívásokat mutatjuk be a magyarországi májtranszplantációs program tükrében. Orv Hetil. 2019; 160(29): 1127–1135.

Open access
Authors: Barbara Kinga Barták, Eszter Márkus, Alexandra Kalmár, Orsolya Galamb, Krisztina Szigeti, Zsófia Brigitta Nagy, Sára Zsigrai, Zsolt Tulassay, Magdolna Dank, Péter Igaz and Béla Molnár

Absztrakt:

A vastagbélrák (CRC) incidenciája és mortalitása is kiemelkedően magas a közép-európai országokban, hazánkban a második leggyakoribb daganattípus mind a férfiak, mind a nők körében. Az évente újonnan regisztrált betegek száma 10 000 köré tehető. Ezek az adatok jelzik, hogy szükséges olyan szűrőmódszerek kifejlesztése, amelyek a betegek számára kevéssé megterhelőek, ezáltal növelhető a vizsgálatokon történő részvétel. A vérben található, sejten kívüli szabad DNS (skDNS) szintje bizonyos fiziológiás állapotokban megnő, többek között terhesség vagy erőteljes fizikai aktivitás esetén. Az skDNS koncentrációja azonban egyes kórállapotokban, például autoimmun és gyulladásos megbetegedésekben, valamint különböző daganattípusokban, többek között vastagbélrákban is emelkedett értéket mutat. Az skDNS eredetére, funkciójára és hatásmechanizmusára vonatkozóan számos tanulmány található a szakirodalomban. Jelen összefoglaló közleményünk célja a szabad DNS mennyiségi és minőségi változásainak ismertetése, funkcióinak áttekintése, valamint diagnosztikus alkalmazási lehetőségeinek bemutatása a vastagbélrák korai észlelésének szempontjából. A szabad-DNS-molekulák többféle módon kerülhetnek a keringésbe, az apoptózis és nekrózis mellett az élő sejtek által történő direkt szekréció is lehetséges. Daganat kialakulása esetén az egészséges és a rákos sejtek egyaránt képesek DNS-t kibocsátani a perifériás vérbe, így a tumorsejtekben bekövetkező genetikai (például mutáció: APC, KRAS, BRAF) és epigenetikai (például DNS-metiláció: SEPT9, SFRP1) elváltozásokat a szabad-DNS-frakcióban is vizsgálhatjuk. Számos nagy áteresztőképességű, érzékeny és automatizált módszer is rendelkezésünkre áll, amelyek lehetőséget biztosítanak a minták standardizált feldolgozására, illetve a markerek kvantitatív elemzésére. Ezek a fejlesztések segíthetnek különböző alternatív szűrési módszerek kialakításában, amelyek a klinikai gyakorlatba is könnyedén beépíthetők, így hozzájárulhatnak a betegségek mielőbbi diagnosztizálásához. Orv Hetil. 2019; 160(30): 1167–1177.

Open access
Authors: Dávid Sipos, Veronika Varga, Attila András Pandur, András Kedves, Melinda Petőné Csima, Szabolcs Cseh, József Betlehem, Mariann Moizs, Imre Repa and Árpád Kovács

Absztrakt:

Bevezetés: A segítő szakmákban dolgozó szakembereket veszélyeztető kiégésnek széles körű negatív hatásai lehetnek, ami a betegellátás minőségét és az egészségügyi rendszer hatékonyságát is befolyásolhatja. Célkitűzés: A kutatás célja volt feltárni, hogy a magyarországi radiológiai osztályon dolgozó szakdolgozókat milyen mértékben veszélyezteti a kiégés. Módszer: Kvantitatív, keresztmetszeti, leíró kutatás keretében az adatgyűjtésre 2018. június–szeptember intervallumban online felületen megosztott kérdőív segítségével, radiológiai osztályon dolgozó szakdolgozók körében került sor egyszerű, nem véletlenszerű mintavétel alkalmazásával, anonim módon. A saját szerkesztésű kérdőív a szociodemográfiai és a munkavégzés jellegével kapcsolatos jellemzők mellett a Maslach Burnout Inventory (MBI) nemzetközileg validált kérdőívet is tartalmazta. Eredmények: Az adatok tisztítását követően összesen 404 fő válaszait vontuk be a statisztikai elemzésbe. A többségében megyei kórházakban alkalmazott szakdolgozók átlagosan 18,3 éve (SD 13,7) dolgoznak az egészségügyi ellátórendszerben. A kiégésnek a deperszonalizáció és emocionális kimerülés dimenziójában a minta enyhén emelkedett értékű kiégést mutat. Az iskolai végzettség, az életkor és az egészségügyben eltöltött évek száma szignifikánsan befolyásolta mindhárom, kiégéssel kapcsolatos dimenziót (p≤0,05). A 31–35 éves korcsoport és a 16–20 éve a pályán lévő válaszadók tekinthetők a legveszélyeztetettebb csoportnak a kiégés mindhárom dimenziójában. Az MSc-végzettséggel rendelkezők emocionális kimerülési értéke szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyult társaikéhoz viszonyítva. Következtetés: A deperszonalizáció és az emocionális kimerülés emelkedett értéke jelző értékkel bírhat a munkáltatók számára. A kapott eredmények a nemzetközi szakirodalomban leírtakkal jól korrelálnak. Orv Hetil. 2019; 160(27): 1070–1077.

Open access

Absztrakt:

A szemfenéki artériás érelzáródás hirtelen, fájdalmatlan látásvesztéssel járó, sürgősségi ellátást igénylő állapot. A retina vérellátásáról a belső magvas rétegig a szemgolyó két különálló artériás rendszere közül a legtöbbször csak az arteria centralis retinae és ágrendszere gondoskodik. A cilioretinalis artéria egy olyan anatómiai variáns, melynek révén a macula vérellátásához a ciliaris artériás rendszer is hozzájárulhat, ami az arteria centralis retinaet érintő okklúzió bekövetkezése esetén döntő szerepet játszhat a centralis látás megőrzésében. Egy cilioretinalis artériával rendelkező 67 éves nőbeteg centralis retinalis artériás okklúziót követő spontán látásjavulását mutatjuk be fundusfotográfia és optikaikoherencia-tomográfiás felvételekkel. A páciens 1 hetes panaszokkal érkezett, ezért akut terápiában már nem tudtuk részesíteni. Kontrollvizsgálatai során azonban állapota fokozatosan javult, és spontán visszanyerte az 1,0-s látásélességét. A macula vérellátásában részt vevő cilioretinalis artéria jelenléte esetén arteria centralis retinae érelzáródást követően is lehetséges a látásélesség megőrzése, illetve látásromlás esetén az elzáródás előtti látásélesség spontán visszatérése. Orv Hetil. 2019; 160(29): 1146–1152.

Open access

Absztrakt:

A szervátültetések utáni immunszuppressziós kombinációs terápia fontos eleme a takrolimusz. A kalcineurininhibitor-csoportba tartozó gyógyszer terápiás tartománya szűk. A vérkoncentráció beállítása esetenként igen bonyolult, a mellékhatások elkerülése, valamint a megfelelő immunszuppresszió elérése érdekében azonban elkerülhetetlen. A cikkben a takrolimusz farmakokinetikai, farmakogenetikai és röviden a farmakodinámiai tulajdonságait foglaltuk össze. Részletesebben a citokróm enzimek egyéni variációit tekintjük át. Az irodalmi adatok áttekintése után egy új, a rizikócsoportba tartozó betegek kiszűrésére alkalmas módszer ismertetése következik. A koncentráció/dózis arány meghatározásával a kutatók megkülönböztetnek gyors és lassú metabolizáló betegcsoportokat. A gyors metabolizálókról általánosságban elmondható, hogy magasabb dózisokat igényelnek, és a szövődmények előfordulása körükben gyakoribb. Hosszabb távon eredményeik elmaradnak a lassú metabolizáló csoportéitól. A vesetranszplantációk hosszú távú jó eredményeihez ma már sokkal inkább hozzájárul a gondozási időszak problémáinak megoldása, mint maga a műtét. Ebbe a csoportba beletartozik az alapbetegségek megfelelő kezelése (magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség, endokrinológiai problémák), a szövődmények (például infekciók, malignus betegségek) időben történő felismerése, kezelése, valamint az immunszuppresszió pontos beállítása. Orv Hetil. 2019; 160(30): 1178–1183.

Open access

Absztrakt:

Az utóbbi évtizedekben elismertté vált a 18F-FDG-PET/CT nélkülözhetetlen szerepe a daganatos betegségek diagnosztikájában, stádiumbesorolásában és azok terápiára adott válaszának utánkövetésében. Ezen modern funkcionális és morfológiai képalkotást kombináló módszer használatának nemcsak onkológiai, hanem egyes kardiológiai kórképekben is vannak elfogadott evidenciái. Összefoglaló közleményünkben ismertetjük az optimalizált kardiológiai 18F-FDG-PET/CT vizsgálati protokollt és az ehhez szükséges beteg-előkészítés módszereit. Néhány esetben saját eredményekkel is illusztrálva áttekintjük az irodalmát a jól ismert „gold standard” myocardiumviabilitás és onkokardiológiai vizsgálatoknak, melyek mellett különös figyelmet fordítunk a szív gyulladásos megbetegedéseire. Ez a relatív újabb indikációs kör olyan betegségeket foglal magában, mint az infektív műbillentyű-endocarditis, cardialis implantált elektromos eszköz infekciója és a myocardium különböző eredetű gyulladásos megbetegedései, mint a sarcoidosis, amelyekben a 18F-FDG-PET/CT vizsgálatnak kitüntetett szerepe van, különösen a bizonytalan esetek differenciáldiagnosztikájában. Orv Hetil. 2019; 160(26): 1015–1024.

Open access

Absztrakt:

A kézirat a háziorvosi rendszer hazai bevezetése (1992) óta eltelt időszak főbb trendjeit és problémáit tekinti át. Részletezi és elemzi a humánerőforrás gondjait, a szakmai munka és a kompetencia problémáit, az alapellátási protokollok és a minőségbiztosítás hiányosságait, az adminisztratív terhelést, a finanszírozás helyzetét, a jogalkotást és a szakmapolitika formálását. Az alapellátásban jelenleg dolgozó orvosok szakképzettsége megfelelő. Munkaterhelésük a betegforgalom, a sok adminisztratív feladat és a lakosság alacsony egészségkultúrája miatt nagy. Bár az utóbbi években nőtt a finanszírozás, ennek összege még továbbra sem vonzó. A problémák megoldását az alapellátás prioritásként való kezelésében, már az orvosképzésben is megjelenő, vonzó életpályamodell kialakításában, a szakmai műhelymunkára épülő jogalkotásban, a koncepcionális tervezésben, a hatásvizsgálaton alapuló döntés-előkészítésben, a megfelelő minőségbiztosítási rendszer kiépítésében, a racionális szintre csökkentett adminisztrációban, a helyi igényeken alapuló új ellátási struktúrákban látja, igényelve az egyértelmű szakmapolitikai állásfoglalást és kommunikációt. A magasabb színvonalú alapellátás egyértelműen előnyösebb lenne az ország lakosságának. Orv Hetil. 2019; 160(24): 926–935.

Open access

Little information is available about the management of adrenalectomies in veterinary anaesthesia. The aim of this study was to describe the anaesthetic techniques, the complication rate and outcome of these cases. Data were collected retrospectively from patients' records. Descriptive statistics were performed with Student's t-tests and Chi-square tests where appropriate. Forty-one cases were included. The mean age was 124.7 ± 29.4 months and the median body weight was 23.1 kg (5.3–69 kg). Carcinoma was the most common diagnosis (34.1%). Premedication was most commonly achieved with methadone alone (70.7%) IV. Propofol was the most common induction agent (39%). An infusion of opioids (80.4%) and an epidural injection of morphine (70.7%) were the most common analgesic techniques. Hypotension was the most common complication observed (51.2%). The mortality rate was 14.6%. The lowest recorded oesophageal temperature was statistically associated with the incidence of haemorrhage (P = 0.025). The invasion of the vena cava (P = 0.001) was significantly associated with haemorrhagic complications. The survival rate was better when patients received hydrocortisone intra-operatively (P = 0.026). This study highlights some possible association between the anaesthetic management and the outcome of the procedure.

Restricted access

A 55-year-old man without any cardiac history has been admitted to Ist Department of Cardiology due to anterior wall infarction. In echocardiography (ECG), local anterior wall dysfunction has been observed, with good left ventricle ejection fraction. In angiography performed immediately after transfer to hospital, long lesion in left anterior descending coronary artery has been visualized with high angiographic suspicion of dissection and intramural coronary hematoma. Intravascular ultrasound (IVUS) has been performed and further confirmed the diagnosis of hematoma – LAD was stented using three coronary stents. IVUS has confirmed good position of stents. Integrillin has been used. Periprocedural time was uncomplicated. ECG showed resolution of myocardial infarction pattern and evolution of infarction has been observed. The patient was discharged home in good clinical condition. Coronary dissection and coronary hematoma are the potential cause of infarction and IVUS, despite optical coherence tomography being reference nowadays, is still a very valuable tool in diagnosis and treatment guiding in such cases.

Open access

Aims

The purpose of this study was to examine the anthropometric, body composition, and somatotype characteristics of Japanese young women and to focus on normal-weight obesity syndrome and sarcopenia diagnosis criteria.

Methods

A total of 124 Japanese university freshmen women were measured at body mass index (BMI), percent body fat and skeletal muscle index (SMI), usual gait test, and handgrip strength. The subjects were divided into obesity (≥30% body fat; BMI: ≥25.0 kg/m2), normal-weight obesity (≥30% body fat; BMI: 18.5–24.9 kg/m2), sarcopenia (handgrip, <18 kg; gait speed: ≤0.8 m/s; SMI: <5.7 kg/m2), or presarcopenia (SMI: <5.7 kg/m2). There were no subjects below the sarcopenia diagnosis criteria in usual gait speed, but not for handgrip (0.8%) and SMI (36.3%).

Results

The prevalence of presarcopenia group (36.3%) is higher than in the normal-weight obesity (16.9%) and obesity (4.8%) groups. Anthropometry and sarcopenia diagnosis assessments were significantly higher in normal-weight obesity and standard groups compared with presarcopenia group.

Discussion

The number of young women was higher in the presarcopenia group than in the normal-weight obesity group, suggesting that the improvement of intrinsic skeletal muscle mass rather than fat mass is important for Japanese young women.

Open access
Authors: Attila Farsang, Ildikó Bódi, Orsolya Fölker, Krisztina Minkó, Zsófia Benyeda, Ádám Bálint and Imre Oláh

The aim of this immunocytochemical study was to compare mannose-binding lectin (MBL) production induced by avian coronavirus in the spleen and caecal tonsil (CT). One-day-old specific-pathogen-free (SPF) chickens were experimentally infected with six QX field isolates and the H120 vaccine strain. In the negative control birds, the spleen was MBL negative, while the CT showed scattered MBL-positive cells in close proximity and within the surface epithelium and germinal centre (GC)-like cell clusters. MBL was detectable in the ellipsoid-associated cells (EACs) and cell clusters in the periarterial lymphoid sheath (PALS) by 7 days post infection (dpi). In both organs, the MBL-positive cells occupy antigen-exposed areas, indicating that GC formation depends on resident precursors of dendritic cells. The majority of MBL-positive EACs express the CD83 antigen, providing evidence that coronavirus infection facilitated the maturation of dendritic cell precursors. Surprisingly, co-localisation of MBL and CD83 was not detectable in the CT. In the spleen (associated with circulation), the EACs producing MBL and expressing CD83 are a common precursor of both follicular (FDC) and interdigitating dendritic cells (IDC). In the CT (gut-associated lymphoid tissue, GALT) the precursors of FDC and IDC are MBL-producing cells and CD83-positive cells, respectively. In the CT the two separate precursors of lymphoid dendritic cells provide some ‘autonomy’ for the GALT.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: Korai cochlearis implantáció révén a praelingualis (beszéd kialakulása előtti) siketek a halló társadalom teljes értékű tagjaivá válhatnak. A korai diagnosztika széles körben elérhető és megteremti a korai cochlearis implantáció lehetőségét, mégis gyakran a fiatal életkorra hivatkozva későbbre kerül a műtét időpontja. Célkitűzés: Célunk volt, hogy meghatározzuk a gyermek- és a felnőtthalántékcsont cochlearis implantáció szempontjából releváns anatómiai paramétereit és különbségeit, valamint ezek hatását a műtéti technikára és a műtét időpontjára. Módszer: Irodalmi kutatómunkával és saját beteganyagunkon felmértük a cochlearis implantátum belső elektronikai egységének és aktív elektródájának beültetése során leginkább releváns méreteket: a halántékcsont nagy felbontású komputertomográfiás képein megmértük a halántékcsont squamájának vastagságát, és meghatároztuk a mastoid üregrendszer dimenzióit és a recessus facialis méreteit. Eredmények: Felmérésünk alapján gyermekeknél szignifikánsan vékonyabbnak bizonyult a koponyacsont és a lágy rész, fejletlen a mastoid üregrendszer, ugyanakkor nincs szignifikáns különbség a recessus facialis méretében. Következtetés: Csecsemő- és gyermekkori műtétek alkalmával érdemes modern, vékony implantátumot választani, amelyet nem kell csontágyba süllyeszteni. A kerek ablak kiválóan vizualizálható a csecsemők fejletlen mastoid üregrendszerének feltárása által, ami kevesebb csontmunkát igényel, így gyorsabb és kíméletesebb lehet a műtét. Az alacsony életkor sajátosságai óvatosságra intik a fülsebészt, de nem kell a fontos képletek sérülésének nagyobb kockázatától tartania. Orv Hetil. 2019; 160(24): 936–943.

Open access
Authors: András Telekes and Dániel Deme

Absztrakt:

A fejlett országokban mindinkább nő az idős személyek számaránya, ami odavezet, hogy az idős betegek gyógyszeres terápiája egyre fontosabb helyet foglal el az egészségügyben. Fontos biológiai változások jellemzik az idős egyének szervezetét, melyeknek kihatásuk van a gyógyszerek farmakokinetikájára és farmakodinámiájára is. A vesefunkció fokozatos beszűkülése a gyógyszeradagolás módosítását igényelheti. Bizonyos gyógyszerek és gyógyszer-interakciók potenciális veszélyt jelentenek ezen populáció számára. Ezért az idős betegek kezelése során számos faktort kell mérlegelni, beleértve a társbetegségeket, a kognitív funkciót és a szociális helyzetet is. Ugyanakkor a gyógyszerterápiában, ezen belül a polypragmasiában részesülő idősek esetén a legrosszabb a gyógyszerek kockázat–haszon aránya. Ennélfogva a geriátriai farmakoterápia fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy az időskor fiziológiás változásait a napi gyakorlaton kívül már a gyógyszerfejlesztés és -kiszerelés megtervezése során is figyelembe vegyék. A jelen közlemény áttekinti az idős betegek gyógyszeres kezelését befolyásoló legfontosabb faktorokat. Orv Hetil. 2019; 160(23): 896–907.

Restricted access

Absztrakt:

A daganatterápiát forradalmasította az immuncheckpointgátlók, elsősorban a CTLA4-, PD1- és PDL1-gátlók bevezetése. Alkalmazásuk igazi nyertesei a malignus daganatos betegek: bizonyos tumorlokalizációk esetén ezek a kezelések a legnehezebben uralható rosszindulatú betegségeket is hosszú remisszióban tudják tartani. A kezelések különböző fajtáinak hatásmechanizmusában megnyilvánuló különbségek eltérő mellékhatásprofilban nyilvánulnak meg. A szervspecifikus mellékhatások mellett manifeszt autoimmun betegségek is jelentkezhetnek. A mellékhatás-management terén szemléletváltás szükséges: a szövődmények elhárítását célzó tevékenységeink során nem szabad megfeledkezni arról, hogy az immuncheckpointgátló kezelések mellékhatásai mennyire eltérnek a klasszikus gyógyszeres onkoterápiáknál megszokottól. Ezen tünetek pontos differenciálása esetleges infekciótól vagy a daganatos betegség progressziójától nélkülözhetetlen, de nem egyszerű differenciáldiagnosztikai feladat. Szerencsére számos ajánlás jelent meg az immuncheckpointgátló kezelés mellékhatásainak elhárításával, kezelésével kapcsolatban. Orv Hetil. 2019; 160(23): 887–895.

Open access
Authors: Krisztián Kovács, Barna Vásárhelyi, Béla Gyarmati and Gellért Karvaly

Absztrakt:

Az ösztrogénhormonok metabolizmusa során oxidált formák, szerkezeti izomerek és konjugált termékek jelennek meg számos szövetben lokálisan, emellett a szisztémás keringésben. A metabolizmus megváltozása feltételezhetően számos kórfolyamattal összefügg. A célzott ösztrogénmetabolomikai kutatásokra idáig jórészt postmenopausalis, illetve malignitásokkal és adverz immunrendszeri folyamatokkal összefüggésben került sor. Noha az ösztriol gestatiót fenntartó szerepe és az ösztrogénmetabolitok biológiai aktivitása ismert, viszonylag kis számú közleményben foglalkoztak e vegyületek várandósság alatti keletkezésével és átalakulásaival. Áttekintő közleményünkben bemutatjuk az ösztrogénmetabolitok terhesség alatt történő képződését, illetve összefoglaljuk az ismereteket a gestatiós komplikációkban azonosított szerepükre vonatkozóan. Orv Hetil. 2019; 160(26): 1007–1014.

Open access
Authors: László Váróczy, Eszter Kun and Sándor Tóth

Absztrakt:

A myeloma multiplexben szenvedő betegek kezelési és túlélési eredményei az utóbbi években jelentősen javultak. A diagnózis felállítása ugyanakkor nem könnyű, hiszen a klinikai tünetek számos egyéb, banális kórképet is utánozhatnak.

Vizsgálatunk során anonim, önkitöltős kérdőív segítségével szereztünk információkat myeloma multiplexben szenvedő betegekről, érintve a demográfiai jellemzőket, a diagnózis megszületésének körülményeit, a kezeléseket, az életkörülmények változását a kórlefolyás során.

A 2017. október – 2018. január közötti időszakban összesen 39 főt (20 nő, 19 férfi, átlagéletkor: 63 év) vontunk be a felmérésbe. A betegek 69%-ánál panaszok miatt indult el kivizsgálás, de 31%-nál a diagnózist tünetmentes állapotban, véletlenszerűen állapították meg. Az esetek csaknem felében kevesebb mint 3 hónap után született meg a myeloma multiplex diagnózisa, ám 21%-ban 1 évnél is hosszabb telt el. A betegek benyomása szerint a diagnózisig eltelt idő alatt az állapotuk inkább rosszabbodott. A betegek többsége háziorvosnál, reumatológusnál, illetve belgyógyásznál jelentkezett először a panaszaival. A diagnózis megismerésekor elsősorban negatív érzelmek uralkodtak el rajtuk. A betegek többsége részletes vagy rövid tájékoztatást kapott a betegséggel kapcsolatos tudnivalókról. A betegségükkel és a kezelési lehetőségekkel kapcsolatos tájékoztatást többnyire megfelelőnek ítélték, ugyanakkor 26% számolt be arról, hogy a kapott tájékoztatást csak részben értette meg. Többségük kombinált kezelésben részesült, mely tablettás és injekciós készítményt is tartalmazott, kétharmaduk esett át őssejt-transzplantáción, 8%-uk pedig alternatív terápiás eljárást is kipróbált. A kezelési eljárás kiválasztásakor döntő szempont volt az élettartam meghosszabbítása és a jó életminőség megóvása. A legfőbb problémát a terápia mellékhatásai és a negatív emóciók (félelem, bizonytalanság, stressz) jelentették.

Eredményeink megerősítik, hogy a myeloma multiplexes betegek gondozása során az effektív diagnosztikai és terápiás eljárások mellett fontos szerepe van a megfelelő tájékoztatásnak és pszichés vezetésnek is.

Open access

The purpose of this study was to compare the acute muscular response with resistance exercise between the following conditions [labeled (% one-repetition maximum/% arterial occlusion pressure)]: high-load (70/0), very low-load (15/0), very low-load with moderate (15/40), and high (15/80) blood flow restriction pressures. Twenty-three participants completed four sets of unilateral knee extension to failure (up to 90 repetitions) with each condition, one condition per leg, each day. Muscle thickness and maximal voluntary contraction (MVC) were measured before (Pre), immediately after (Post-0), and 15 min after (Post-15) exercise and electromyography (EMG) amplitude during exercise. Pre to Post-0 muscle thickness changes in cm [95% CI] were greater with 15/40 [0.57 (0.41, 0.73)] and 15/80 [0.49 (0.35, 0.62)] compared to 70/0 [0.33 (0.25, 0.40)]. Pre to Post-0 MVC changes in Nm [95% CI] were higher with 15/40 [−127.0 (−162.1, −91.9)] and 15/80 [−133.6 (−162.8, −104.4)] compared to 70/0 [−48.4 (−70.1, −26.6)] and 15/0 [−98.4 (−121.9, −74.9)], which were also different. Over the first three repetitions, EMG increased across sets, whereas in the last three repetitions it did not. EMG was also different between conditions and was generally greater during 70/0. Repetitions decreased across sets reaching the lowest for 70/0, and for very low loads decreased with increased pressure. In trained participants exercising to failure, lower load and the application of restriction pressure augment changes in muscle thickness and torque. The EMG amplitude was augmented by load. Training studies should compare these conditions, as the results herein suggest some muscular adaptations may differ.

Restricted access
Authors: Pál Rafai and Viktor Jurkovich
Restricted access
Authors: Ildikó Végh, Kinga Harmat and Imre Gerlinger

Absztrakt:

A cervicalis vertigo létezése napjainkban is vita tárgyát képezi. A kórkép alaptézise, hogy a nyak rendellenessége szédülést okoz. Maga az elnevezés nem pontos, hiszen a leírások alapján nem is igazi vertigóról van szó. A cervicalis vertigóra leginkább jellemző tünetek a nyaki fájdalom vagy diszkomfortérzet, az egyensúlyzavar vagy bizonytalanságérzet és a nyaki mozgáskorlátozottság. A kórkép eredete nem tisztázott egyértelműen. A szakirodalom alapján négy, leginkább elfogadott hipotézisről beszélhetünk: neurovascularis, vascularis, proprioceptív elmélet és migrénasszociált cervicalis vertigo. Ezek közül a neurovascularis elmélet már idejétmúlt, létezése egyértelműen megcáfolható. A cervicalis vertigo diagnózisának felállításakor minden esetben az alábbi nehézségekkel szembesülünk: nincs a kórképre specifikus diagnosztikai módszer, cervicalis vertigóra pathognomicus klinikai elemek nem állnak rendelkezésre, egyértelmű terápiás ajánlás nem létezik. A kórkép felállítása kizárásos elven alapul, azonban a pszichogén vertigo lehetősége további nehézségek elé állítja a klinikusokat. Kezelését illetően a manuálterápiás eljárások – vestibularis fejlesztőgyakorlatokkal kombinálva – tűnnek a leginkább célravezetőnek. Orv Hetil. 2019; 160(25): 967–972.

Open access
Authors: Elena Nikolaevna Filatova, Nikolay Aleksandrovich Sakharnov, Dmitry Igorevich Knyazev and Oleg Vladimirovich Utkin

Transforming growth factor β 1 (TGFB1) likely contributes to the pathogenesis of Epstein-Barr virus (EBV)-mediated cancer. A microarray containing 59 probes for detecting mRNA of members of TGFB1-associated pathways was developed. mRNA expression of TGFB1 receptors and members of connected pathways were examined in peripheral blood leukocytes of patients during acute EBV infection and after recovery. TGFB1 and TGFBR2 mRNA expression was increased in patients with EBV infection. Similarly, mRNA expression of protein kinase C (PRKCB), MAP3K7, PDLIM7, and other members of TGFB1 and NF-κB signaling pathways increased. A shift of mRNA transcript variant expression of some key members (TGFBR2, PRKCB, and NFKBIB) of involved signaling pathways was detected. After the patients’ recovery, most of the altered mRNA expression has been normalized. We speculate that in patients with EBV infection, members of TGFB1-associated pathways contribute to the suppression of proapoptotic and induction of pro-survival factors in leukocytes. The modulation of TGFB1-associated pathways may be considered as a potential risk factor in the development of EBV-associated tumors in patients with acute EBV infection.

Restricted access