Browse

You are looking at 61 - 70 of 10,057 items

Absztrakt:

Bevezetés: Urothelium béleli a vesemedencét, a húgyvezetéket, a húgyhólyagot és a húgycső proximalis harmadát, így ezen területek bármelyikén kialakulhat átmeneti sejtes carcinoma. A felső üregrendszeri daganatok ritka elváltozások, jelentőségüket azonban az adja, hogy a húgyhólyagban gyakori a recidíva, mely kockázatának felmérésére a mai napig nem alakult ki egységesen elfogadott rizikóbecslés. Célkitűzés: A felső üregrendszeri daganatos betegek adatainak általános jellemzése, illetve a húgyhólyag-recidívára vonatkozó rizikóbecslés. Módszer: A 2005. január 1. és 2016. december 31. közötti időszakban a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikáján radikális ureteronephrectomiával kezelt betegek adatainak tanulmányozása, statisztikai elemzése. Eredmények: Átmeneti sejtes felső üregrendszeri daganat 135 betegnél igazolódott. A betegeket a műtéttől számítva átlagosan 32 hónapig (SD: 30,25) követték, ezalatt 31 betegnél (23%) találtak húgyhólyag-recidívát, átlagosan 19,6 hónap (SD: 29,7) után. Minél idősebb korban fedezték fel a betegnél a primer daganatot, annál hamarabb észleltek kiújulást a húgyhólyagban (p = 0,007). A diagnóziskor ismert magas vérnyomás esetén is szignifikánsan korábban tért vissza az elváltozás (p = 0,035). Következtetés: A vizsgálat eredményei alapján az idősebb és multimorbid betegek esetében a daganat hamarabb recidivált a húgyhólyagban, ezért az ő figyelmüket különösen érdemes felhívni a rendszeres, cystoscopiát is magában foglaló ellenőrző vizsgálat fontosságára már a kezelés megkezdésekor. Orv Hetil. 2020; 161(21): 881–888.

Open access

Absztrakt:

A mal de débarquement szindróma ritka, vestibularis kórkép; legfőbb jellegzetessége az utazás, mozgó járművön (hajón, repülőn) tartózkodás után vagy spontán kialakuló tartós, hintázó, billegő egyensúlyzavar. A tünetek átmenetileg megszűnnek ismételt járműre szállás, például autóval utazás során. A krónikus fáradtság, szorongás, depresszió gyakran társuló panaszok. A diagnózis felállítása kihívást jelent, sokszor a páciensek maguk ismerik fel a betegséget. A pontos patofiziológia és definitív kezelési mód nem ismert, az optokineticus stimulációval végzett kezelés és a transcranialis mágneses stimuláció új terápiás perspektívát kínál. Tanulmányunkban 5 beteget mutatunk be, akiknél tartós, hónapokon át fennálló, folyamatos, imbolygó jellegű egyensúlyzavar alakult ki. Vizsgálatuk során normál belsőfül-funkciót vagy nem specifikus eltéréseket, továbbá negatív koponya mágneses rezonanciás vizsgálati leletet regisztráltunk. A kórlefolyás bemutatásán keresztül feltárjuk azokat a differenciáldiagnosztikai kérdéseket, amelyek segítségül szolgálnak a kórkép felismerésében. Ismertetjük az etiológiai háttérre vonatkozó elméleteket, a különböző kezelési módokkal elért nemzetközi eredményeket, továbbá a saját beteganyagunkon alkalmazott terápiás próbálkozásokat. A mal de débarquement szindróma diagnózisa kizáráson alapul, gyakran nem kerül felismerésre. Típusos kórtörténet, negatív vagy nem specifikus vizsgálati eredmények mellett érdemes megfontolni e kórkép diagnózisát. A korai diagnózis csökkentheti az orvosi vizitek és a nélkülözhető vizsgálatok számát. A gyakori diagnosztikus tévedés tovább fokozhatja a betegséggel társuló romló életminőséget, szorongást, depressziót. Orv Hetil. 2020; 161(20): 846–851.

Full access
Miscellaneum
Full access
Miscellaneum
Full access
Miscellaneum
Full access

Absztrakt:

Egy hétéves leánygyermek az alsó állcsont lingualis felszínén szimmetrikusan elhelyezkedő, fájdalmatlan, diffúz, nem gyulladásos eredetű ínyduzzanat miatt került a Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikájára. A családi kórtörténetből kiderült, hogy a páciens édesanyja és testvére Recklinghausen-kórban szenved, a neurofibromatosis-1 (NF1) jellegzetes bőrtüneteivel. Mindketten tagjai a Nemzeti NF Regiszternek. Az extraoralis vizsgálat során a mandibula protrusiója volt észlelhető. Az intraoralis vizsgálatkor az íny mindkét állcsonton buccalisan teljesen ép és gyulladásmentes volt. A páciensen a neurofibromatosis (NF1) egyéb jellegzetes bőrtünetei nem voltak észlelhetők. Szülői beleegyezéssel lokális érzéstelenítés mellett került sor a lingualis szövetszaporulat sebészi eltávolítására és ennek hisztológiai vizsgálatára. A szövettani vizsgálat igazolta a solitaer neurofibroma diagnózisát. A posztoperatív gyógyulás zavartalan volt. A páciens fiatal életkorára, valamint az elváltozás nem in toto eltávolítására való tekintettel a gyermeket folyamatosan ellenőrizzük. Másfél évvel a műtétet követően recidíva nem lépett fel. A panoráma-röntgenfelvételen az életkornak megfelelő vegyes fogazatot és a zavartalan fogváltás jeleit észleltük, egyéb kóros skeletalis elváltozás nélkül. Nagyon ritka, hogy egy genetikailag igazolt Recklinghausen-kórban szenvedő családban egy hétéves páciens szájában hisztológiailag igazolt bilateralis gingivalis neurofibroma fejlődjön ki, egyéb jellegzetes bőrelváltozások nélkül. Eddig ilyen esetet az elérhető nemzetközi irodalomban nem véltünk felfedezni. Orv Hetil. 2020; 161(22): 924–930.

Open access

Absztrakt:

A sebészi és az intenzív terápia jelentős fejlődése ellenére a nyelőcső-perforatio napjainkban is súlyos, életet veszélyeztető állapot. A háttérben álló kiváltó okok, a kísérő betegségek, a lokalizáció és a kialakuló gyulladás eltérő mértéke miatt néha váratlan szituációval találkozik a sebész. Az 58 éves nőbetegnél a gyomor mellűri inkarcerált herniája miatt kialakult oesophagusperforatio és a következményes nekrotizáló mediastinitis miatt végeztünk oesophagusexstirpatiót, cervicalis oesophagostomiát alakítottunk ki. A tápcsatorna rekonstrukciója során a nyelőcsőcsonk ismeretlen eredetű, teljes hosszát érintő „zsugorodását” találtuk. A csőgyomrot a hypopharynxra anasztomizáltuk, a kialakult insufficientia konzervatív terápiára szanálódott. A beteg komplex nyelésterápia után visszanyerte részleges nyelési képességét. A nem tumoros alapbetegség miatt képzett hypopharyngogastrostoma irodalmi ritkaság. Kényszerhelyzetben, mint amilyen az esetünk is volt, választható műtéti megoldás. A beavatkozást azonban teammunkán alapuló rehabilitációnak kell követnie, amelynek során kiemelt szerepe van a nyelési terápiának. Orv Hetil. 2020; 161(18): 756–760.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A nonvalvularis pitvarfibrilláció (PF) orális antikoagulánssal (OAK) történő kezelésekor a terápiahűség igen jelentős tényező a stroke-prevencióban. Célkitűzés: OAK-terápiában részesülő, PF-ban szenvedő betegek esetében az antikoaguláns-terápiák (K-vitamin-antagonista [KVA] és az új orális antikoagulánsok [NOAK]) egyéves perzisztenciájának vizsgálata. Módszer: A szerzők pitvarfibrilláció-indikációban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatbázisában, 2016 második félévében (bevonási időszak) valamilyen orális antikoaguláns- (OAK = KVA/NOAK) terápiában részesülő betegek perzisztenciáját vizsgálták a vényforgalmi adatok felhasználásával, az első kiváltástól számított 12 hónapig (60 napos ’grace’ periódussal). Eredmények: A bevonási kritériumoknak 122 870 beteg felelt meg. A betegek közül 18 650 beteg kezdett újonnan, míg 104 220 beteg volt már valamelyik OAK-terápián. Az új betegek között a NOAK-terápia egyéves perzisztenciája 65,7%, míg a KVA-terápiáé 39,0% volt (p<0,001). A már kezelt betegek esetében az egyéves perzisztencia a NOAK esetében 72,6%-nak, a KVA esetében 53,9%-nak bizonyult (p<0,001). Az új betegeknél a NOAK-terápián belül a rivaroxaban egyéves perzisztenciája 65,7%, az apixabané 62,6%, a dabigatráné 59,2% volt (logrank p<0,001 minden összehasonlításban, kivéve rivaroxaban vs. apixaban: p = 0,017, dabigatrán vs. apixaban: p<0,01). A már NOAK-kal kezelt betegek egyéves perzisztenciája a rivaroxaban esetében 73,4%, az apixaban esetében 68,0%, a dabigatrán esetében 68,4% volt (logrank p<0,001 minden összehasonlításban, kivéve apixaban vs. dabigatrán, NS). Következtetések: PF-ban a KVA-terápiához képest a NOAK-ok egyéves perzisztenciája szignifikánsan magasabb volt (új betegeknél és már kezelteknél). A NOAK-ok közül a rivaroxaban egyéves perzisztenciája volt a legelőnyösebb mindkét vizsgált betegcsoportban. Orv Hetil. 2020; 161(20): 839–845.

Open access