Browse

You are looking at 71 - 80 of 10,133 items

Authors: Bálint Gergely Szabó, Ilona Bobek, Marienn Réti, László Gopcsa, Dóra Mathiász, Botond Lakatos, Gabriella Bekő, Mónika Pető, János Sinkó, Gábor Mikala, Zoltán Kis, János Szlávik, Péter Reményi and István Vályi-Nagy

Absztrakt:

A COVID–19 a SARS-CoV-2 vírus által okozott, járványosan terjedő, légúti kiindulású betegség. A kórokozó magas patogenitású, zoonotikus eredetű humán coronavírus, mely hatékonyan terjed emberről emberre cseppfertőzéssel és közeli kontaktussal. A vírusdiagnosztika a légutakból vett minta PCR-vizsgálatán alapul, melynek ismétlésére szükség lehet a fertőzés kizárására. A PCR-eredményt a klinikummal egybe kell vetni, mivel a preszimptomatikus beteg már vírust üríthet, a gyógyultak PCR-pozitivitása pedig hetekig elhúzódik. A terápiás stratégiák két ágát az antivirális gyógyszerek, valamint a hiperinflammációt gátló immunmodulánsok adják. Jelen összefoglalásunk a második azon két társközlemény közül, melyek célja a 2020. május 25-ig elérhető legfőbb nemzetközi és hazai betegséggel kapcsolatos eredmények ismertetése, elsősorban, de nem kizárólag hematológus kollégák számára.

Open access
Authors: Ágnes Vincze, Andrea Megyeri, Antónia Losonczi, Éva Pintér, Zsolt Nagy and Judit Demeter

Absztrakt:

Bevezetés: A betegségnek jelentést adó reprezentációs keret azonosítása alapvető ahhoz, hogy megértsük a betegek eltérő viselkedését; csoportos felmérése azonban számos kihívást tartogat. Megbízható, betegségspecifikus mérőeszközök hiányában a betegségreprezentációról a betegségnarratíva központi metaforája mentén is képet kaphatunk. Célkitűzés: Pilotvizsgálatunk célja lyphomával élő betegek betegségnarratíváinak feldolgozása, az ezekben fellelhető metaforák csoportosítása, illetve annak felmérése, hogy az egyes metaforák megjelenése mellett milyen érzelmi állapot azonosítható. Módszer: Kvalitatív adatgyűjtésünk félig strukturált interjúhelyzetben történt. A metaforák, illetve más értelemadó keret megjelenését és csoportosítását 2 független megítélő végezte. A betegek emellett 10 fokú vizuális-analóg skálán értékelték azt, hogy a beszámolójuk mennyire volt érzelmi szempontból felkavaró. Statisztikai analízis: A kvantifikált adatokat egyszempontos varianciaanalízis segítségével elemeztük. Eredmények: Vizsgálatunkban 27 lymphomával élő beteg vett részt. A beszámolók 40,7%-ában volt metafora azonosítható, amelyből 29,6% „harc”, 11,1% „út” metafora kategóriába sorolható. A „harc” metafora mellett olyan mértékben jelentek meg intenzív érzelmek, mint abban az esetben, amikor a személy számára nem volt előhívható semmilyen értelemadó keret, amire a helyzete értelmezésében támaszkodhatna. Következtetések: A vizsgált lyphomás betegeknél a daganatos betegségekben jellemző metaforák jelentek meg. A „harc”-cal kapcsolatos metaforák a biológiai működés leírásában is alapvetők, meghatározzák a közgondolkodást. Krónikus betegségekben a „harc”-os metaforák a betegséggel való szembesülés kezdeti időszakát követően kevésbé kidolgozott betegségreprezentációra utalhatnak, ami intenzívebb érzelmi állapottal jár. Vizsgálatunk megerősíti a feltevést, miszerint a reprezentáció befolyásolásával lehetőség nyílhat a betegséggel együtt járó érzelmi állapot módosítására. A fogalomkör meghatározott betegcsoporton belüli pontosabb megértése elvezethet specifikus, betegségreprezentációt mérő eszköz kidolgozásához.

Open access
Authors: Bánk Keczer, Nándor Csuja, András Fülöp, Damján Pekli, László Harsányi, István Hritz and Attila Szijártó

Absztrakt:

A laparoszkópos cholecystectomia (LC) a leggyakrabban végzett műtétek egyike. A beavatkozás ritka, ugyanakkor nagyon súlyos szövődménye az epeúti sérülés. Célunk az LC, valamint laparoszkópos kezdés után konvertált műtétek során bekövetkezett epeúti sérülések és szövődményeik, valamint ezek ellátásának vizsgálata volt.

Vizsgálatainkat a Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikáján 2006–2016 között epehólyag-eltávolításra került betegek dokumentációjának retrospektív elemzésével végeztük.

Tizenegy év alatt 4 885 cholecystectomiát végeztünk. Ebből 4 558 (93,3%) laparoszkópos műtét, melyből 30 betegnél fordult elő valamilyen szövődmény, ami az összes LC 0,66%-a. A konvertált műtétek közül 7,95%-ban (26/327) lépett fel szövődmény. Más intézményből 22 szövődményes beteget utaltak Klinikánkra. Epeút-, illetve érsérülés 41 esetben fordult elő (61%, 41/78). Epeúti sérülés ellátása során 25 esetben került sor epeúti intervencióra (ERCP), 92%-os siker aránnyal. Reoperációra az epeúti sérült betegek 68%-nál volt szükség (28/41), melynek során a végleges epeúti rekonstrukció 82%-ban hepaticojejunostomia segítségével történt.

Következtetés: A laparoszkópos cholecystectomia a XXI. században is rutin beavatkozásának tekinthető, ugyanakkor a szövődmények terápiás megoldása továbbra is nehéz. A szövődményes esetek ellátása csak nagy gyakorlatú, multidiszciplináris háttérrel rendelkező intézményekben javasolt.

Open access
Authors: Botond Lakatos, László Gopcsa, Enikő Gondos, Alexandra Riczu, Zsuzsa Várnai, Éva Nagy, Eszter Molnár, Gabriella Bekő, Ilona Bobek, Péter Reményi, János Szlávik, János Sinkó and István Vályi-Nagy

Absztrakt:

Az elmúlt hónapokban pandémiához vezető, Kínából induló, új koronavírus okozta megbetegedés (COVID–19) rámutatott az emberiség kiszolgáltatottságára. Aktuálisan a COVID–19 kezelésére randomizált kontrollált vizsgálattal igazolt hatékonyságú, törzskönyvezett gyógyszer nem áll rendelkezésre. A súlyos akut légúti tünetegyüttest okozó koronavírus-2 (SARS-CoV-2) a jelen munka írásáig – a legóvatosabb becslések szerint is – közel 4 millió fertőzésért és megközelítőleg 300 000 halálesetért felelős. A patomechanizmus mélyebb megismerése fedte fel, hogy a fatális esetek hátterében az immunválasz diszregulációja, a citokinvihar-szindróma (CRS) áll. Eddigi ismereteink alapján a COVID–19-ben kialakuló citokinvihar sarkalatos szereplője az interleukin-6 (IL6). Esetleírások és kis betegcsoportokon végzett vizsgálatok eredményei alapján az IL6 monoklonális antitest gátló terápia (tocilizumab) eredményesnek mutatkozik a citokinvihar kezelésében. A szerzők egy eset leírása kapcsán foglalják össze a legfrissebb ismereteket a COVID–19 terápiájával kapcsolatosan. A jelen esetismertetés súlyos COVID–19-ben szenvedő betegben kialakult CRS sikeres terápiáját mutatja be, melynek során – a szerzők tudomása szerint – hazánkban elsőként került sor tocilizumab alkalmazására infektológiai osztályon. Orv Hetil. 2020; 161(26): 1070–1077.

Open access
Authors: György Fogarassy, Ágnes Fogarassyné Vathy, Tamás Kováts, Lajos Hornyák, István Kenessey, Gábor Veress, Csaba Polgár and Tamás Forster

Absztrakt:

Bevezetés: Az antraciklinkezeléshez kapcsolódó szívelégtelenség kialakulását jelentősen befolyásolja az alkalmazott kumulatív dózis. Korábban publikált adatok szerint doxorubicin esetén, 450 mg/m2 alatti kumulatív dózis mellett, alacsony a szívelégtelenség kialakulásának rizikója. Mivel a jelenlegi gyakorlatban a doxorubicinterápia során általában nem érik el ezt a dózist, a kezelés következtében kialakuló szívelégtelenség kiváltásában egyéb tényezők játszanak jelentős szerepet. Célkitűzés: Célunk a jelenlegi gyakorlat szerint alkalmazott doxorubicinkezeléshez kapcsolódó szívelégtelenség rizikótényezőinek részletes feltárása volt. Módszer: A hazai egészségügyi finanszírozási adatbázisok és a Nemzeti Rákregiszter adatainak felhasználásával retrospektív elemzést végeztünk, melybe azokat a betegeket vontuk be, akiknél 2004 és 2015 között emlődaganat igazolódott szövettani vizsgálattal. Kizárólag azokat a betegeket elemeztük, akiknél a kórelőzményben nem szerepelt kemoterápia vagy szívelégtelenségre utaló adat a daganat igazolódása előtt. A szívelégtelenségi végpontot az I50-es diagnóziskódnak a fekvőbeteg- vagy a boncolási dokumentumban való megjelenésével definiáltuk. Statisztikai analízis: A szívelégtelenség kialakulásának esélyét befolyásoló tényezőket többváltozós bináris logisztikus regresszió alkalmazásával azonosítottuk. A társbetegségek és a demográfiai adatok mellett az onkológiai stádiumot és az onkológiai kezelések kumulatív dózisait is figyelembe vettük az elemzésben. Eredmények: A 3288, doxorubicinnel kezelt betegnél a szívelégtelenségi végpont kumulatív incidenciája 6,2%-nak adódott. A szívelégtelenség előfordulása fokozódott 400 mg/m2 fölötti doxorubicin kumulatív dózis esetén. Nagymértékben nőtt a rizikó az életkor előrehaladtával is, már 50 év felett szignifikáns kockázatnövekedés volt megfigyelhető. Emellett magasabb rizikóval kapcsolódott a cukorbetegség, a pirimidinanalógok, a karboplatin (platinaalapú szer) és a bevacizumab jelenléte. Következtetés: A hazai finanszírozási adatbázisok és a Rákregiszter adatbázisának integrált elemzése révén a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően alkalmazott doxorubicinkezeléshez kapcsolódó szívelégtelenség rizikótényezői populációszinten azonosíthatók voltak. Orv Hetil. 2020; 161(26): 1094–1102.

Open access

EKG-gyöngyszem: EKG a beteg hátán a COVID–19-pandémiában

(A COVID–19-pandémia orvosszakmai kérdései)

Author: János Tomcsányi

Absztrakt:

Az elhúzódó, hason történő lélegeztetés csökkenti a mortalitást akut légúti distressz szindróma (ARDS) során és ennek kapcsán valószínűleg COVID–19 esetén is. Habár a COVID–19 a leginkább légúti megbetegedéssel jár, számos esetben jelentkezik cardialis diszfunkció. Ezért az EKG, illetve az EKG-monitorozás fontos szerepet játszik a hason történő lélegeztetés esetén is. Ugyanakkor e testhelyzetváltozásnak az EKG-ra gyakorolt hatása nem ismert. Egy egészséges, 30 éves férfi betegen a beteg hátára helyezett elektródák EKG-képe egy lezajlott infarktus QRS-változásait utánozza a V1–3 elvezetésekben. Ennek ismerete azért fontos, mert segítségünkre van a valóban kóros EKG-jelek elkülönítésében. Orv Hetil. 2020; 161(26): 1103–1104.

Restricted access
Authors: Csaba Dzsinich and István Tomcsányi
Restricted access
Authors: Dóra Solymosi, Brigitte Diczig, Miklós Sárdy and Györgyi Pónyai

Absztrakt:

Bevezetés: Az étel adverz reakciók gyakorisága egyre nő; a felnőtt populáció 10–20%-a tapasztal ilyen jellegű panaszokat, melyeket a legtöbbször ételallergiának hisznek, annak ellenére, hogy a nem immunmediált ételintoleranciák és az egyéb szerveket érintő (például gasztroenterológiai) kórfolyamatok nagyobb eséllyel okozzák ezeket. Célkitűzés: Célunk volt, hogy részleteiben megismerjük az étel adverz reakciókkal jelentkező felnőtt betegcsoportot és az ételallergiának vélt tünetek, tünetegyüttesek valós hátterét. Emellett, a kérdéskör kapcsán, az interdiszciplinaritás tükrében szeretnénk hangsúlyozni a differenciáldiagnosztika és a társszakmákkal történő együttműködés jelentőségét. Módszer: 406 felnőtt (>18) beteg allergodermatológiai vizsgálatára került sor élelmiszerekhez kapcsolódó tünetek felmérése, azonosítása és elkülönítése céljából. A páciensek változatos tünetekkel jelentkeztek, melyek mindegyikét „ételallergia” jeleként azonosították. Alapos anamnézisfelvétel és orvosi vizsgálat után, amennyiben indokoltnak bizonyult, specifikus-IgE-tesztek elvégzése történt. Szükség esetén a pácienseket társszakmák képviselőihez irányítottuk a kivizsgálás komplettálásához. Eredmények: 307 (75,6%) nő és 99 (24,4%) férfi vizsgálatára került sor. A betegcsoport átlagéletkora 43,6 év volt. A leggyakoribb objektivizálható bőrgyógyászati diagnózis az urticaria (44,1%) volt. Releváns IgE-mediált ételallergiát a 406 eset közül 6 betegnél (1,5%) tudtunk igazolni. Oralisallergia-szindrómát 35 (8,6%) esetben diagnosztizáltunk. Biogénamin-intolerancia 50,2%-ban, valamint egyéb társbetegségek (gasztroenterológiai: 62,1%, krónikus gyulladás: 22,2%) merültek fel provokáló faktorként a tünetek hátterében. A betegek által szedett és étkezéssel egyidejűleg bevett gyógyszerek mellékhatásait azonosítottuk 20 esetben. Következtetés: Adataink szerint a betegek által ételekhez kötött reakciók hátterében a biogénamin-intolerancia nagyon gyakori, viszont az ételallergiák száma túlbecsült. Az egészségügyben dolgozók és a betegek felé is fontos hangsúlyozni az adverz ételreakciók mögött meghúzódó változatos kóroktant. A differenciáció alapja mindig alapos anamnézisfelvétel, orvosi vizsgálat és személyre szabott kivizsgálás kell, hogy legyen. Orv Hetil. 2020; 161(25): 1042–1049.

Open access
Authors: Árpád Illés and Csaba Bödör
Restricted access

Clostridioides (formerly Clostridium) difficile infections (CDIs) are becoming more common and more serious. C. difficile is the etiologic agent of antibiotic-associated diarrhea, pseudomembranous enterocolitis, and toxic megacolon while CDIs recur in 7.9% of patients. About 42.9 CDI cases/10,000 patient-days are diagnosed each day in Europe, whereas in Poland 5.6 CDI cases/10,000 patient-days are reported; however, the median for European countries is 2.9 CDI cases/10,000 patient-days. Epidemiology of CDIs has changed in recent years and risk of developing the disease has doubled in the past decade that is largely determined by use of antibiotics. Studies show that rate of antibiotic consumption in the non-hospital sector in Poland is much higher than the European average (27 vs. 21.8 DDD/1,000 patient-days), and this value has increased in recent years. Antibiotic consumption has also increased in the hospital sector, especially in the intensive care units – 1,520 DDD/1,000 patient-days (ranging from 620 to 3,960 DDD/1,000 patient-days) – and was significantly higher than in Germany 1,305 (ranging from 463 to 2,216 DDD/1,000 patient-days) or in Sweden 1,147 (ranging from 605 to 2,134 DDD/1,000 patient-days). The recent rise in CDI incidence has prompted a search for alternative treatments. Great hope is placed in probiotics, bacteriocins, monoclonal antibodies, bacteriophages, and developing new vaccines.

Restricted access