Browse

You are looking at 81 - 90 of 10,081 items

Authors: István Hartyánszky, Sándor Varga, István Hartyánszky and Gábor Bogáts

Absztrakt:

A veleszületett szívhibák sebészi kezelése a technika fejlődésével folyamatosan változik. Az egyik legegyszerűbb, legközismertebb fejlődési rendellenesség a coarctatio aortae. A szerzők az elmúlt évtizedek során alkalmazott műtéti megoldásokat (’end-to-end’ anasztomózis, foltplasztikák, interpositumok), a műtéti lehetőségeket mutatják be, hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján ismertetik a különböző megoldások eredményeit, előnyeit, hátrányait. Nagy sebészi kihívást jelent az újszülöttkori súlyos aorta-hypoplasiával járó eseteknek, a későbbiekben a kialakuló restenosisoknak és az esetleges szövődményeknek (aneurysmák, dissectiók) a megoldása. A coarctatio aortae megoldásai még napjainkban is nehézségeket, sebészi kihívást jelentenek, hiszen ezeknek mások a megoldásai csecsemőkben és nagyobb gyermekekben, illetve felnőttkorban. Itt már sokszor kell alkalmazni a katéterintervenciós megoldásokat is, melyek helyes időzítése még napjainkban is nagy kihívást jelent. Orv Hetil. 2020; 161(21): 861–866.

Open access

Absztrakt:

Magyarország 2020. március 4-én jelentette az első COVID–19-fertőzésben szenvedő beteget. Az új koronavírusnak (SARS-CoV-2) az egészségügyben dolgozók vannak kitéve a legnagyobb mértékben, akik a jelenleg igazolt fertőzöttek 12%-át teszik ki. Az esetek 80%-a enyhe, középsúlyos tünetekkel vagy akár tünetmentesen zajlik. A vírus örökítőanyaga (egyszálú RNS) 30–40 napig mutatható ki RT-PCR technikával a légutakból, a vizeletből, a vérből vett mintákból és – főleg gyermekek esetében – a székletből. A szisztematikus tesztelés hiányában nincs adatunk, hogy a magyarországi járvány kezdete óta vajon hány egészségügyi dolgozó eshetett át a fertőzésen, akik maguk is kritikus fertőzőforrások lehetnek mind az általuk ellátott betegek, mind családtagjaik számára. Fontos lenne tudni keresztmetszeti és longitudinális vizsgálattal is, hogy milyen közöttük a betegséget már átvészeltek, azaz a védettek, az akut fázisban lévők, azaz a fertőzők, és a vírusnaivok, azaz a veszélyeztettek aránya. A rendelkezésre álló laboratóriumi diagnosztikai módszerek közül az RT-PCR mellett az újonnan elérhető, antitestalapú gyorstesztek jöhetnének szóba a kérdés megválaszolására, amelyek gyorsak, könnyen kivitelezhetők, olcsók, és alkalmasak lehetnek az egészségügyi dolgozók periodikus monitorizálására a SARS-CoV-2 által okozott, még ismeretlen időtartamú járvány alatt. Orv Hetil. 2020; 161(21): 854–860.

Open access

Absztrakt:

Mind a depresszió, mind a daganatos kórképek népbetegségek, melyek ráadásul sokszor komorbid módon fordulnak elő. Nem szisztematikus (narratív) összefoglaló tanulmányunkban röviden áttekintjük a depresszió és a malignus betegségek közti epidemiológiai összefüggéseket, melyek kapcsán elmondható, hogy 1) a depresszió előfordulási gyakorisága daganatos betegekben jóval meghaladja az átlagpopulációban mérhető értékeket; 2) depressziós páciensekben gyakrabban alakul ki malignus megbetegedés, és 3) a depresszió növeli a daganatspecifikus mortalitást. Az epidemiológiai összefüggések kapcsán röviden tárgyaljuk a daganatos betegek suicid halálozását is. Ezenkívül összefoglaljuk a két kórállapot gyakori együttállásának lehetséges etiológiai magyarázatait, ennek részeként azokat a biológiai és pszichológiai mechanizmusokat, amelyek magyarázhatják, hogy a depresszió (és/vagy annak kezelése) hogyan vezethet daganatok kialakulásához és vice versa. Végül röviden kitérünk még a depresszió szűrésének és kezelésének aspektusaira a daganatos betegek körében, megállapítva, hogy tekintettel a daganatos betegek között a depresszió aluldiagnosztizáltságára, az onkológiai ellátásban javasolt a depresszió szűrése, felhíva a figyelmet arra, hogy a szűrésnek csak akkor van létjogosultsága, ha a kiszűrt pozitív esetek pszichiáterhez való eljutása (ahol megtörténhet a klinikai diagnózis felállítása és valamiféle antidepresszív kezelés elindítása) biztosított. Orv Hetil. 2020; 161(22): 908–916.

Open access
Authors: Erika Marek, Réka Kalmár, Nóra Faubl, Zsuzsa Orsós and Tímea Németh

Absztrakt:

Bevezetés: Kutatásaink során egészségügyi dolgozók körében vizsgáltuk a legnagyobb hazai etnikai kisebbséggel, a roma populációval kapcsolatos előítéletek jelenlétét az egészségügyi ellátás során. Célkitűzés: Válaszokat kerestünk arra, hogy az ellátórendszerben esetlegesen jelen lévő előítélet mennyire befolyásolhatja ezen csoportok ellátáshoz való hozzáférését, az ellátás minőségét és ezeken keresztül a páciensek egészségét. Módszer: Félig strukturált interjúkat készítettünk 2017. június és 2018. május között 13 interjúalannyal. A diktafonnal rögzített interjúk leiratát kvalitatív módszerekkel értékeltük. Eredmények: Válaszadóink általánosságban megerősítették az előítéletek jelenlétét az egészségügyi ellátórendszerben. Kevéssé jellemző az előítéletes attitűd és diszkriminatív magatartás azokon az osztályokon, ahol eleve gyakoribb a hátrányos helyzetű (HIV-pozitív, hajléktalan) betegek előfordulása (például infektológia). Az előítéletesség nem kifejezetten a roma etnikai kisebbség felé irányul, hanem kiterjed olyan populációkra is, amelyek rossz társadalmi-gazdasági körülmények között, mélyszegénységben élnek, vagy amelyek rossz egészségi állapotának hátterében önromboló magatartásformák feltételezhetők (alkoholizmus, droghasználat). Válaszadóink határozott véleménye szerint az esetleges előítéletesség nem vezet a mindenki számára hozzáférhetőnél rosszabb ellátáshoz, sőt gyakran inkább pozitív diszkrimináció valósul meg. Az előítéletesség közvetlenül nem vezet rosszabb egészségi állapothoz, az azonban nem zárható ki, hogy közvetve hozzájárulhat, amennyiben a beteg egy korábban megélt vagy vélt negatív tapasztalat miatt a későbbiekben nem fordul időben orvoshoz. Következtetés: Felméréseink megerősítették a romák iránti előítéletesség alkalomszerű jelenlétét a hazai egészségügyi ellátórendszerben, vizsgálatunk alapján azonban a roma populáció rosszabb egészségi mutatóihoz ez kevéssé járul hozzá. Eredményeink felhívták a figyelmet arra is, hogy a megelőzés szempontjából kulcsfontosságú mindkét fél edukációja, valamint az ellátók kiégésprevenciója. Orv Hetil. 2020; 161(19): 789–796.

Open access
Authors: Márta Vitai, Györgyi Kovács, József Pauer, Botond Literáti Nagy, Katalin Bezzegh and László Korányi

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A világjárványt jelentő 2-es típusú diabetest (2DM) jelző géneltéréseket kerestünk – a mindennapos diagnosztika részére hozzáférhető – keringő fehérvérsejteken. Módszer: Anyagcseréjüket illetően egészséges, elsőfokú, 2-es típusú cukorbeteg rokonokkal rendelkező személyek (n = 6) izombiopsziás mintáinak mRNS-microarray-eredményét hasonlítottuk ugyancsak anyagcseréjüket illetően egészséges, de negatív családi anamnézisűek (n = 6) mintáival. A microarray-eredmények kvantitatív real-time (valós idejű) PCR-rel történő megerősítése után 8 gén expressziója maradt különböző, ezeket ellenőriztük a keringő fehérvérsejteken nagy esetszámú (n = 58 anyagcseréjüket illetően egészséges, nincs cukorbeteg rokon és n = 58 egészséges, cukorbeteg rokonnal rendelkező önkéntes) vizsgálatban. Eredmények: Nők és férfiak esetében is a SERPINF1-gén expressziója volt szignifikánsan alacsonyabb a fehérvérsejtekben a genetikai terhet hordók között (relatív kvantifikáció: FC – nő: = 0,69, p<6*10–3, FC – férfi: = 0,65, p<2*10–3). Ez az eltérés nem a romló anyagcsere következménye volt, miután a már diabeteses és még anyagcseréjüket illetően egészséges, de 2DM-rokonnal rendelkezők között nem különbözött. Így feltételeztük, hogy a SERPINF1-gén vérsejtbeli expressziójának eltérése valódi genetikai meghatározottságot jelent. Következtetés: A perifériás fehérvérsejteken mért SERPINF1-expresszió, valamint a lipid- és biokémiai paraméterek segítségével sikerült egy, a betegség jóslására alkalmas matematikai összefüggést találnunk, melyet nagyobb esetszámon történő ellenőrzés után – reményeink szerint – a diabetes „korai markereként” használhatunk. A LAMP2 expressziója nem különbözött a két anyagcseréjüket illetően egészséges csoport között, de az anyai öröklődéssel összefüggő eredményt kaptunk. Az anyai ágon történő öröklődés eseteiben szignifikánsan magasabb expressziós szintet kapunk, ami „parent of origin” hatást feltételez, jelezvén, hogy az anyától öröklött génnek meghatározó szerepe van. Orv Hetil. 2020; 161(18): 738–746.

Restricted access
Authors: Petra Terézia Kovács, Dániel Juhász, Orsolya Módos, Ildikó Kocsmár, András Terebessy, Gábor Lotz, Tibor Szarvas, Péter Nyirády and Péter Riesz

Absztrakt:

Bevezetés: Urothelium béleli a vesemedencét, a húgyvezetéket, a húgyhólyagot és a húgycső proximalis harmadát, így ezen területek bármelyikén kialakulhat átmeneti sejtes carcinoma. A felső üregrendszeri daganatok ritka elváltozások, jelentőségüket azonban az adja, hogy a húgyhólyagban gyakori a recidíva, mely kockázatának felmérésére a mai napig nem alakult ki egységesen elfogadott rizikóbecslés. Célkitűzés: A felső üregrendszeri daganatos betegek adatainak általános jellemzése, illetve a húgyhólyag-recidívára vonatkozó rizikóbecslés. Módszer: A 2005. január 1. és 2016. december 31. közötti időszakban a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikáján radikális ureteronephrectomiával kezelt betegek adatainak tanulmányozása, statisztikai elemzése. Eredmények: Átmeneti sejtes felső üregrendszeri daganat 135 betegnél igazolódott. A betegeket a műtéttől számítva átlagosan 32 hónapig (SD: 30,25) követték, ezalatt 31 betegnél (23%) találtak húgyhólyag-recidívát, átlagosan 19,6 hónap (SD: 29,7) után. Minél idősebb korban fedezték fel a betegnél a primer daganatot, annál hamarabb észleltek kiújulást a húgyhólyagban (p = 0,007). A diagnóziskor ismert magas vérnyomás esetén is szignifikánsan korábban tért vissza az elváltozás (p = 0,035). Következtetés: A vizsgálat eredményei alapján az idősebb és multimorbid betegek esetében a daganat hamarabb recidivált a húgyhólyagban, ezért az ő figyelmüket különösen érdemes felhívni a rendszeres, cystoscopiát is magában foglaló ellenőrző vizsgálat fontosságára már a kezelés megkezdésekor. Orv Hetil. 2020; 161(21): 881–888.

Open access
Authors: Zsuzsa Varga, Barnabás Horváth, Bálint Liktor, Ágnes Szirmai, T. László Tamás and Tamás Horváth

Absztrakt:

A mal de débarquement szindróma ritka, vestibularis kórkép; legfőbb jellegzetessége az utazás, mozgó járművön (hajón, repülőn) tartózkodás után vagy spontán kialakuló tartós, hintázó, billegő egyensúlyzavar. A tünetek átmenetileg megszűnnek ismételt járműre szállás, például autóval utazás során. A krónikus fáradtság, szorongás, depresszió gyakran társuló panaszok. A diagnózis felállítása kihívást jelent, sokszor a páciensek maguk ismerik fel a betegséget. A pontos patofiziológia és definitív kezelési mód nem ismert, az optokineticus stimulációval végzett kezelés és a transcranialis mágneses stimuláció új terápiás perspektívát kínál. Tanulmányunkban 5 beteget mutatunk be, akiknél tartós, hónapokon át fennálló, folyamatos, imbolygó jellegű egyensúlyzavar alakult ki. Vizsgálatuk során normál belsőfül-funkciót vagy nem specifikus eltéréseket, továbbá negatív koponya mágneses rezonanciás vizsgálati leletet regisztráltunk. A kórlefolyás bemutatásán keresztül feltárjuk azokat a differenciáldiagnosztikai kérdéseket, amelyek segítségül szolgálnak a kórkép felismerésében. Ismertetjük az etiológiai háttérre vonatkozó elméleteket, a különböző kezelési módokkal elért nemzetközi eredményeket, továbbá a saját beteganyagunkon alkalmazott terápiás próbálkozásokat. A mal de débarquement szindróma diagnózisa kizáráson alapul, gyakran nem kerül felismerésre. Típusos kórtörténet, negatív vagy nem specifikus vizsgálati eredmények mellett érdemes megfontolni e kórkép diagnózisát. A korai diagnózis csökkentheti az orvosi vizitek és a nélkülözhető vizsgálatok számát. A gyakori diagnosztikus tévedés tovább fokozhatja a betegséggel társuló romló életminőséget, szorongást, depressziót. Orv Hetil. 2020; 161(20): 846–851.

Restricted access