Browse

You are looking at 801 - 900 of 10,077 items

Authors: László Rovó, Ádám Bach, László Szakács, Zsolt Bella and György Lázár

Absztrakt:

A légutak és a tápcsatorna felső szakaszának általános érzéstelenítésben történő, mikroszkópasszisztált direkt endoszkópiája a fül-orr-gégészet egyik alapvető diagnosztikai és terápiás módszere. A műtéti feltárás minősége a terület jó vizualizálhatósága és a mikrosebészeti eszközök kellő manőverezhetősége szempontjából kulcsfontosságú. A leggyakrabban alkalmazott Kleinsasser-laringoszkóp mellett a retrocricoid régió feltárására a kettős lapocú Weerda-laringoszkóp előnyösebb választás. A szűk anatómiai viszonyok, az algarat és a gége több alrégiójára is kiterjedő elváltozások vizsgálata és manipulálása bizonyos esetekben azonban még ezzel az eszközzel is problémás lehet. A szerzők négy eset kapcsán bemutatják az általuk módosított, aszimmetrikus lapochosszúságú Weerda-laringoszkópok alkalmazását. Az eszközökkel a retrocricoid régió, az algarat hátsó falának distalis és a nyelőcső proximalis része is jól vizualizálható. A módosítások lehetővé teszik új műtéti technikák bevezetését az alkalmazott mikrosebészeti eszközök számának növelésével és még rugalmasabb használatával. Orv Hetil. 2019; 160(7): 264–269.

Open access
Authors: Imre Boncz, Dóra Endrei, Tímea Csákvári, István Ágoston, Péter Cserháti, Bálint Molics and Andor Sebestyén

Absztrakt

Bevezetés: A mozgásszervi és bizonyos agyi keringési zavarokhoz kapcsolódó kórképek előfordulási gyakoriságának emelkedésével egyre nagyobb igény mutatkozik a neuromusculoskeletalis rehabilitációs ellátásokra. Célkitűzés: Elemzésünk célja a neuromusculoskeletalis rehabilitációs fekvőbeteg-ellátás szakmapolitikai indikátorainak feltérképezése Magyarországon. Módszerek: Elemzésünkhöz a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) finanszírozási adatbázisát használtuk. Az elemzés a 2014 és 2017 közötti időszakot öleli fel. Vizsgáltuk a rehabilitációsmedicina-ágyak megoszlását, a betegforgalmat, a betegutakat. Elemeztük a rehabilitációs ellátások hozzáférésének (ágyszám) és igénybevételének (betegszámok) területi egyenlőtlenségeit. Eredmények: Magyarországon 2017-ben a közfinanszírozott rehabilitációs medicina alaptevékenység végzéséhez összesen 6798 ágy állt rendelkezésre (6,94 ágy/10 000 lakos). A legalacsonyabb ágyszámot Komárom-Esztergom (1,5 ágy/10 000 lakos), Somogy (2,0) és Pest (2,7) megyében találtuk. A 10 000 lakosra jutó legmagasabb ágyszámot Zala (12,6 ágy/10 000 lakos), Győr-Moson-Sopron (12,2) és Baranya (11,5) megyében találtuk. A 10 000 lakosra jutó több mint kétszeres igénybevételi különbségek (Komárom-Esztergom megye: 52,3 beteg; Győr-Moson-Sopron megye: 136 beteg) is területi egyenetlenséget igazolnak. A beteg- és esetszám 2014 és 2017 között növekedő tendenciát mutat, míg az átlagos ápolási idő 21,8 és 22,4 nap között változott évente. A 10 000 lakosra jutó ágyszám és betegszám közötti összefüggés korrelációs együtthatója igen magas, 0,798-as érték. Következtetés: A neuromusculoskeletalis rehabilitáció területén jelentős területi egyenlőtlenségeket találunk mind az ágyszámkapacitásokban, mind az igénybevételi betegforgalmi mutatókban. Orv Hetil. 2019; 160(Suppl 1): 13–21.

Open access

Absztrakt:

A közlemény az orozomukoid és ezen belül a sziálsav molekuláris szerkezetét, strukturális sajátosságát mutatja be, valamint ismerteti élettani, kórélettani és klinikai tulajdonságait, illetve szerepét. Az orozomukoid a lipokalinok családjába, illetve az immunokalinok családjába tartozó, az immunrendszerre ható antiinflammatoricus, valamint transzportmolekula. Az orozomukoid további sajátossága, hogy lektinekhez tud kapcsolódni. Az orozomukoid elterjedt a természetben, és további vizsgálata révén a funkciójával, biológiai szerepével kapcsolatos ismeretek is gazdagodni fognak. A cikkben a klinikai vonatkozások is említést nyernek. Orv Hetil. 2019; 160(8): 283–290.

Open access
Authors: Tibor Szarvas, Anita Csizmarik, Miklós Szűcs and Péter Nyirády

Absztrakt:

A nagy áteresztőképességű molekuláris vizsgálómódszereknek az elmúlt évek során végbement rohamos fejlődése lehetővé tette a tumorok genetikai, epigenetikai, transzkriptom- és fehérjeszintű molekuláris hátterének átfogó és mélyreható elemzését. A nagyszámú tumormintán elvégzett vizsgálatok óriási mennyiségű adatot szolgáltattak, melyek klinikai szempontból történő feldolgozása, értelmezése jelenleg még zajlik, de már most is jelentős új felismerésekhez járult hozzá. Az ilyen típusú kutatások a közelmúltban a prosztatarák esetében is azonosították azokat a legfontosabb molekuláris eltéréseket, melyek szerepet játszanak e tumor kialakulásában és progressziójában. Összefoglaló munkánkban áttekintést nyújtunk a primer és az előrehaladott prosztatarák közelmúltban kidolgozott molekuláris alcsoportbeosztásáról, valamint a leggyakrabban sérült jelátviteli utakról, úgymint az androgénreceptor-, PI3K-, sejtciklust szabályozó útvonalakról és a DNS-hiba-javító mechanizmusokról. Ennek kapcsán áttekintjük a prosztatarák genetikai eltéréseire tervezett célzott terápiás szerek már alkalmazott, valamint még klinikai kipróbálás alatt álló típusait. Orv Hetil. 2019; 160(7): 252–263.

Open access

Absztrakt:

A hypertoniás betegek gondozása és terápiájának összeállítása különösen nagy odafigyelést igényel. A társbetegségek és egyidejűleg alkalmazott egyéb medikációk sorában figyelembe kell venni a glaucomát és a kezelésére használt szemcseppeket is. A szemcseppek hatóanyaga a ductus nasolacrimalison keresztül az orr és a garat nyálkahártyájáról, illetve a kötőhártya és a sclera erein keresztül az enterohepaticus ’first pass’ effektus kikerülésével juthat a vérkeringésbe – úgy, mintha intravénásan adtuk volna. Ily módon szisztémás mellékhatásai és interakciói jelentkezhetnek. A szerzők bemutatnak egy beteget is, aki évek óta ismétlődő eszméletvesztés miatt állt különböző kivizsgálások alatt, negatív eredménnyel. A Hypertonia Ambulancián derült fény a timololt is tartalmazó kombinált szemcsepp és a tablettában adott kalciumantagonista közös oki szerepére. A szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy a béta-receptor-blokkolókhoz köthető szisztémás mellékhatások (vérnyomásesés, bradycardia, légzészavar, depresszió) észlelése esetén mindig gondolni kell a szemcseppben bevitt béta-receptor-blokkoló oki szerepére. Számolni kell ugyanakkor a szisztémás gyógyszer-interakciók lehetőségével is. Különösen veszélyes lehet a dihidropiridin típusú kalciumantagonistával kialakult interakció. Ilyen esetben a szemész szakorvossal konzultálva célszerű a béta-blokkolót tartalmazó szemcseppet más hatástani csoportba tartozó szerre cserélni. Orv Hetil. 2019; 160(8): 309–313.

Restricted access

Absztrakt

Bevezetés: A megváltozott munkaképességű személyek részére kifizetett és jelenleg az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének közel 30%-át kitevő pénzbeli ellátásokra való jogosultság megállapítása, a keret racionális felhasználása régóta komoly problémákat vet fel. Célkitűzés: A tanulmány célja az elmúlt 25 év statisztikai adatainak és a jogszabályi környezet változásának az összehasonlító vizsgálata. Módszerek: Vizsgálatainkat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, a Központi Statisztikai Hivatal adatsoraira, valamint az Állami Számvevőszék, továbbá a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartási jelentéseire alapoztuk. A vizsgált időszakra vonatkozóan elemeztük a megváltozott munkaképességű személyek számára kifizetett pénzbeli ellátások mértékét, az azok csökkentésére tett intézkedéseket, illetve az alapul fekvő jogszabályi háttér változását. Hosszmetszetben vizsgáltuk a háttérben húzódó komplex társadalmi, szociológiai folyamatainak vonatkozó dimenziót, továbbá a megváltozott munkaképesség orvosszakmai értékelésének rendszerét, illetve a komplex rehabilitációs ellátások megjelenését, hatásait. Eredmények: Az elmúlt 25 évben az eltérő megnevezés alatt (rokkantság, munkaképesség-csökkenés, egészségkárosodás, rehabilitációs ellátás) kifizetett pénzbeli ellátások (járadék, nyugellátás) az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének még ma is meghatározó részét képezik (2016-ban 315 milliárd forint). Komoly erőfeszítések történtek arra, hogy a régebben alapvetően automatikusan folyósított rokkantsági nyugdíj és járadék rendszerét a megmaradt egészségi állapotra építő, azt megtartó, javító komplex orvosi, foglalkozási és szociális rehabilitációval váltsák fel. Az intézkedések célja alapvetően a költségvetés kiadásainak csökkentése, illetve a kifizetett összeg rehabilitációs ellátásokra építő eredményesebb hasznosulása. Következtetés: A vizsgált hosszú időperiódusban lezajló társadalmi, szociológiai változások sajnálatosan elősegítették a rokkantsági ellátást igénybe vevők számának kezdetben gyors emelkedését, majd magas szinten stabilizálódását és a költségvetés jelentős terhelését. Ezt a pénzbeni ellátás rehabilitációs szemléletű átalakítása sem volt képes kellően ellensúlyozni. Orv Hetil. 2019; 160(Suppl 1): 29–36.

Open access
Authors: Ildikó Madurka, Tibor Bartók, Krisztina Kormosói-Tóth, Nóra Schönauer, Jenő Elek and Ilona Bobek

Absztrakt:

A súlyos akut légzési elégtelenség (ARDS) mortalitása elérheti a 60%-ot. A lélegeztetéssel összefüggő további tüdőkárosodás mértéke csökkenthető alacsony légúti nyomások és térfogatok alkalmazásával. A korszerű lélegeztetés ellenére fennálló hypoxaemia esetében felmerül az extracorporalis membránoxigenizáció lehetősége. A respirációs indikációval végzett kezelések száma világszerte nő, bár hatékonyságuk még nem egyértelműen bizonyított. Beszámolunk az Intézetünkben végzett sikeres, első venovenosus ECMO (VV ECMO-) kezeléssel ellátott ARDS-ről. Hatvanhét éves férfi közösségben szerzett tüdőgyulladásának hátterében Legionellát igazoltak. Empirikus, majd célzott antibiotikumterápia ellenére súlyos ARDS, szepszis alakult ki. Respiráltatással nem sikerült kielégítő oxigenizációt elérni, a hasra fordítás is csak átmeneti javulást hozott. A beteget áthelyezték Intézetünkbe potenciális extracorporalis ’life support’ (ECLS-) terápia céljából. A felvételi vérgáz súlyos hypoxaemiát, enyhe hypercapniát mutatott, PaO2/FiO2: 60, PaCO2: 53 Hgmm, PEEP: 14 Hgmm, PIP: 45 Hgmm respirációs paraméterek mellett. A mellkasröntgenen kétoldali gócos infiltrátumot, a szívultrahangon csökkent balkamra-funkciót (45%), tágabb jobb kamrát láttunk, emelkedett pulmonalis artériás nyomást mértünk (mPAP: 41 Hgmm). Femorojugularis venovenosus ECMO-kezelést indítottunk. Tüdőprotektív (FiO2: 0,5, TV: 3–4 ml/ttkg) lélegeztetés mellett a vérgázértékek az alkalmazott VV ECMO-technika elvárásainak megfelelően alakultak. 8 nap VV ECMO-kezelés után, további 5 nap alatt leszoktattuk a beteget a lélegeztetőgépről. Összességében 21 nap intenzív terápiát követően visszahelyeztük a küldő intézetbe, ahonnan rehabilitációt követően otthonába távozott. A fenti eset ismertetésével szeretnénk felhívni a figyelmet a respirációs indikációjú ECMO-kezelések jelentőségére, hogy ezek a kezelések a külföldi gyakorlathoz hasonlóan nagyobb teret nyerhessenek a hazai intenzív terápiás gyakorlatban. Orv Hetil. 2019; 160(6): 235–240.

Restricted access

Absztrakt

Bevezetés és célkitűzés: A tanulmány – a rendszerváltástól napjainkig eltelt időszak adatait vizsgálva – a szociális ellátások közül a gyermekvállalással kapcsolatosan kifizetett és jelenleg az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének pénzbeli ellátásokat terhelő részét, annak változásait tekinti át, kiemelt figyelmet fordítva az ellátások változásaira, nemzetközi relációira. Adatok és módszerek: A kutatás keretében az Egészségbiztosítási Alap, a Központi Statisztikai Hivatal, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és a Magyar Államkincstár adatainak elemzései és a szakirodalmi áttekintés során a magyar családpolitikai rendszer változásainak rendszerében elhelyezve elemezzük a szociális pénzbeli ellátások ezen csoportját. Eredmények: A magyar családpolitikát még napjainkban is alapvetően meghatározza a „3 évig otthon a gyerekkel” szemlélet. A gyermekkel otthon töltött hosszú időszak erősen megnehezíti az édesanyák munkaerőpiacról való időleges kilépését, majd visszailleszkedését, ami közvetlen hatást gyakorol a gazdaság termelékenységére. Bár a jelenlegi hazai szabályozás szerint az édesanya a gyermekgondozási díj teljes folyósítása mellett, már a kisgyermek 6 hónapos korától korlátlanul vállalhat munkát, a nyugat-európai országokkal összehasonlítva a részmunkaidős, valamint a távmunkában történő foglalkoztatás még mindig kezdetleges fázisban van. Felmérésünk szerint a magyar családok nagyobb része a gyermek megszületése után közvetlenül a gyermekgondozási segély ellátást veszi igénybe, tehát biztosítási jogviszony nélkül vállal gyermeket, így nem vesz részt a munkaerőpiaci folyamatokban. Amennyiben részt vesz is, még mindig magas a minimálbéren történő foglalkoztatás, ami ahhoz vezetett, hogy 2016–2017-ben a kétgyermekes kétkeresős családok 36%-a kényszerült a létminimum alatti jövedelemből élni. Következtetések: A vizsgált időszakban lezajló társadalmi, családpolitikai változások sajnálatos módon annak ellenére sem tudtak kellőképpen reagálni a demográfiai kihívásokra, hogy Magyarország – az európai és az OECD-országokkal összehasonlítva – kiemelkedően sokat költ családpolitikára. Orv Hetil. 2019; 160(Suppl 1): 43–48.

Open access
Authors: Ildikó Bódi, Krisztina H.-Minkó, Zsolt Prodán, Nándor Nagy and Imre Oláh

Absztrakt:

A thymus klasszikus hisztológiai tulajdonságai: a kéreg- és velőállomány, a Hassall-testek és a mirigyekre jellemző lebenyezettség. Az anti-páncitokeratin festése azt mutatja, hogy a kérgi és velőhámsejtek keratinmintázata különböző. A velőállomány további kompartmentekre különül: keratinpozitív hálózatra és keratinnegatív területre. A keratinpozitív hálózat összeköttetésben áll a kérgi hámreticulummal, míg a keratinnegatív terület folyamatos a septumok kötőszöveti állományával. A keratinnegatív területnek, a toknak és a septumnak a támasztószövete reticularis kötőszövet. A kéregállományt a tok és a septumok reticularis kötőszövetétől folyamatos bazális membrán választja el, de a keratinnegatív területek és a keratinpozitív hálózat határánál a bazális membrán szakadozottá válik. Ez az immunhisztokémiai lelet az első, amely magyarázhatja, hogy miért nincs a velőállományában vér-thymus barrier. A keratinnegatív terület és a septumok támasztószövetének azonossága azt sugallja, hogy a sövények és a keratinnegatív területek azonos eredetűek. A thymus tokja és sövényei a cranialis ganglionlécből származnak, ezért feltételezzük, hogy a keratinnegatív terület is ganglionléc-eredetű. A velőállomány vérerei a keratinnegatív területben helyezkednek el, ezért minden, a thymusból kilépő vagy abba belépő, immunológiailag kompetens sejtnek keresztül kell mennie a keratinnegatív területen. Ez azt sugallja, hogy a keratinnegatív terület a thymus tranzitzónája. A hematoxilin-eozin festés alapján megjelenő kéreg-velő határt nem reprezentálja sejtes háttér, de a keratinpozitív hálózat és a keratinnegatív terület között húzódó határt sejtes összetétele határozza meg (epithelium-mesenchyma). Feltételezzük, hogy a keratinnegatív terület és a keratinpozitív hálózat között lévő határ a thymus valódi szövettani és funkcionális határa. Orv Hetil. 2019; 160(5): 163–171.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A gyulladásos bélbetegség kezelésében alkalmazott tiopurinok (azatioprin és 6-merkaptopurin) metabolizmusában kulcsszerepet játszó tiopurin-S-metiltranszferáz enzim genetikai polimorfizmusa változó enzimaktivitást eredményez. A csökkent enzimaktivitás mieloszuppressziót, kifejezetten magas pedig hepatotoxicitást okoz standard tiopurindózis mellett. Négy allélvariáns (TMPT*2, TMPT*3A, TPMT*3B és TPMT*3C) felelős több mint 95%-ban a csökkent aktivitásért. Célkitűzés: A standard vagy csökkentett azatioprindózis ellenére is fellépő súlyos mellékhatások – úgymint csontvelő-depresszió, illetve hepatotoxicitás – gyakoriságának vizsgálata a fenti 4 variáns alléllal nem rendelkező gyulladásos bélbeteg gyermekeknél. Módszer: Retrospektív vizsgálat a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján gondozott, azatioprinkezelésben részesülő gyulladásos bélbeteg gyermekeknél. Eredmények: A fenti kritériumoknak 51 beteg felelt meg (44: Crohn-betegség, 7: colitis ulcerosa; a fiúk aránya: 28/51; átlagéletkor a diagnózis idején: 12,4 év). Az azatioprinkezelést két beteg önkényesen elhagyta, egy betegnél súlyos pancreatitis, egy másiknál pedig kifejezett influenzaszerű tünetek miatt állítottuk le. A fennmaradó 47 beteg egyikénél sem jelentkezett májtoxicitás, mely közvetve kifejezetten magas tiopurin-S-metiltranszferáz-aktivitásra utal. Négy betegnél (8,5%) 1 mg/kg/nap-nál alacsonyabb azatioprindózis esetén is fennálló mieloszuppresszió miatt a kezelést le kellett állítani, s ezt követően maradéktalan volt a csontvelői regeneráció. A fennmaradó 43 betegnél 2,17 ± 0,31 mg/kg/nap (átlag ± SD) dózisú azatioprinkezelés mellett csontvelő-depressziót nem észleltünk. Következtetés: Tiopurinkezelés esetén még normális tiopurin-S-metiltranszferáz-genotípus mellett is mindenképpen szükséges a rendszeres laborkontroll a mieloszuppresszió kockázata miatt. Mivel a genotípus meghatározása a 4 leggyakoribb allélt érintette, ritkább variáns(ok) vagy egyéb enzim polimorfizmusa is állhat a fenti 4 csontvelő-depressziós eset hátterében. A tiopurinmetabolitok monitorizálása elengedhetetlen segítséget nyújt az egyénre szabott kezelésben, azaz az elérhető legkevesebb mellékhatás mellett az optimális dózis beállításában. Orv Hetil. 2019; 160(5): 179–185.

Open access
Authors: I. Krisztina Mártha, Alina Cămărășan, Silvia Izabella Pop and Bernadette Kerekes Máthé

Absztrakt:

Bevezetés: A veleszületett csírahiány előfordulásának gyakorisága növekvő tendenciát mutat a mindennapi gyakorlatban. Az említett rendellenesség korai kórisméje ugyanúgy, mint a társult skeletalis eltéréseké, rendkívül fontos a sikeres és stabil végleges rehabilitáció tekintetében. Célkitűzés: 1–4 fogcsíra hiányában szenvedő páciensek kefalometriás leleteinek összehasonlítása a csírahiányban nem szenvedő kontrollcsoport mérési eredményeivel. Anyag és módszer: A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Fogszabályozás Tanszékének kétéves beteganyagából kiválasztott 41, csírahiányos páciens oldalirányú távröntgenjét értékeltük ki. Az így kapott eredményeket összehasonlítottuk a nem és életkor szerint hozzájuk rendelt kontrollcsoport értékeivel. Eredmények: A leggyakrabban kétoldali felső metsző és kétoldali alsó kisőrlő csírahiányával találkoztunk. A mandibula növekedési irányát előre jelző NSGn-szög vizsgálatakor statisztikailag szignifikáns eltéréseket találtunk a férfi (p = 0,012), az elülső (p = 0,010), illetve az oldalsó csírahiányosok (p = 0,024) csoportja és a kontrollcsoport között. A két állcsont egymáshoz viszonyított sagittalis helyzetét jelző ANB-szög vizsgálatakor statisztikai szempontból jelentős eltéréseket találtunk a nemek és a csírahiány fogíven belüli elhelyezkedése szerint elkülönített vizsgálati alcsoportok, illetve a kontrollcsoport között. Következtetés: A csírahiányos egyének skeletalis kefalometriás értékeit összevetve a nem és életkor szerint hozzájuk rendelt kontrollcsoport értékeivel, szignifikánsan több skeletalis 3. osztályt és a két állcsont síkja által bezárt szög hipodivergenciáját találtuk a csírahiányos csoportban. Orv Hetil. 2019; 160(6): 214–219.

Restricted access

Absztrakt:

A humán cytomegalovirus az emberiség 40–100%-ában infekciót okozó DNS-vírus, mely a primer fertőzést követően élethosszig tartó latens formában perzisztál a szervezetben. Valószínű, hogy a megfelelő specifikus immunválaszkészséggel rendelkező személyek szervezete is kölcsönhatásba kerül a jelen lévő vírussal, klinikailag jelentős problémák azonban elsősorban sérült immunitású egyénekben jelentkeznek. Főként a T-sejtes immunválasz károsodása következtében vírusreaktiváció, illetve szervkárosodást okozó cytomegalovirusbetegség léphet fel. A legsúlyosabban érintettek az AIDS-stádiumban lévő HIV-fertőzöttek, valamint a szerv- és őssejt-transzplantációval kezelt betegek. Az egyes csoportokban fontos felmérni a kimutatható kockázati tényezőket, ugyanis a cytomegalovirusreaktiváció és -betegség közvetlen és közvetett módon veszélyezteti az érintettek életműködéseit és túlélését. A vírus reaktiválódásának és szöveti hatásának kimutatására hagyományos és molekuláris biológiai, valamint szövettani módszerek állnak rendelkezésre. Az érintett betegcsoportok korszerű ellátása során fontos a cytomegalovirusinfekció aktuális kockázatának megfelelő értékelése és ennek megfelelő antivirális stratégia kialakítása.Orv Hetil. 2019; 160(3): 83–92.

Restricted access

Absztrakt:

A 2-es típusú diabetes mellitus progresszív betegség, amelynek következtében az endogén inzulin szekréciója fokozatosan nagyon alacsony szintre csökken. Amennyiben ez bekövetkezik, akkor inzulin nélkül a kezelés nem képes biztosítani a megfelelő anyagcserekontrollt. A szerzők annak a problémának keresik az okát, hogy miért késik gyakran az inzulinkezelés bevezetése a 2-es típusú cukorbetegekben annak ellenére, hogy ennek alapelvei részletesen ki vannak dolgozva. A késés okait két csoportra lehet osztani: az egyik a betegek félelme és ellenkezése (pszichológiai inzulinrezisztencia – PIR) különböző kognitív, emocionális és más okokból. A másik a „klinikai inercia”, amikor az orvos nem képes érthetően és meggyőzően elmagyarázni betegének, hogy miért szükséges az inzulinkezelés. A két oknak közös háttere van, és ez a 2-es típusú diabetes patogenezisének és az inzulinkezelés szükségessének elégtelen ismerete, illetve az orvos–beteg kommunikáció hiányossága. A szerzők a megoldást az orvosok és segítőtársaik (nővérek, edukátorok, pszichológusok) hatékonyabb graduális és posztgraduális oktatásában, a szakemberek együttműködésében és az ehhez kapcsolódó hatásos betegoktatásban látják. Orv Hetil. 2019; 160(3): 93–97.

Open access

Absztrakt:

Nincs a világnak olyan fejlett országa, amelynek egészségügyi szolgáltatórendszere zavartalanul működne. Az ok univerzális, ugyanis kivétel nélkül a szolgáltatások köz- és magánfinanszírozásának konfliktusára vezethető vissza. Ennek felszíni jelenségei igen sokoldalúak lehetnek: Magyarországon a hálapénzrendszerben összegződnek, amelynek eredeti mintája három évszázaddal ezelőtt keletkezett. Ha nem a valós okot kezeljük, minden kezdeményezésünk eredménytelenül fog végződni. Németország és az Egyesült Királyság mintaértékű rendszerei azért működnek hálapénz nélkül, mert egyensúlyi megoldást találtak a köz- és a magánfinanszírozás együttélésére. Magyarországon sincs más kiút az egyre értelmetlenebb pótcselekvések helyett, de egy új és hosszú távú társadalmi közmegegyezés csak tudományosan megalapozott bizonyítékokra építhető. Orv Hetil. 2019; 160(2): 50–56.

Open access
Authors: András Folyovich, Tamás Jarecsny, Dorottya Jánoska, Eszter Dudás, Katalin Anna Béres-Molnár, Nóra Botos, Dávid Biczó and Gergely Toldi

Absztrakt:

Bevezetés: Az étkezéssel fogyasztott növények egy részében jelentős mennyiségű flavonoid található, melyekről kimutatták, hogy javítják a kognitív funkciót. Egy korábbi elemzés alátámasztotta, hogy szoros szignifikáns lineáris korreláció mutatható ki az adott ország csokoládéfogyasztása és Nobel-díjasainak száma között. Ebben a vizsgálatban azonban Magyarország és a magyar Nobel-díjasok nem szerepelnek. Célkitűzés: Jelen közleményünk célja ennek pótlása, a magyar adatok elemzése a nemzetközi adatok tükrében. Módszer: A Nobel-díjasok országonkénti számát és a csokoládéfogyasztás nemzetközi adatait a fenti közlemény alapján vizsgáltuk. A csokoládéfogyasztás hazai mennyiségének meghatározása a Központi Statisztikai Hivatal adatain alapult. A vizsgált országok GDP-jének, valamint ezen összeg kutatásra fordított hányadának adatait a Világbank honlapjáról vettük át. Eredmények: Magyarországon 11 Nobel-díjas élt. Ennek alapján a vizsgált 24 ország rangsorában Magyarországot a 9. hely illeti meg. Csokoládéfogyasztásban ugyanakkor a 19. helyezett. Összefüggést találtunk a Nobel-díjasok száma és az adott ország GDP-jének egy főre eső hányada (r = 0,734; p = 0,001), illetve a GDP kutatásra fordított hányada között (r = 0,532; p = 0,01) között. Következtetés: A magyar tudósok eredményei nem támasztják alá a korábban felvetett, a Nobel-díjasok száma (az adott ország kognitív szintje) és a csokoládéfogyasztás közti kapcsolatot. Életútjuk inkább a gazdagabb országok tudományt támogató nagyobb lehetőségeire világít rá. Orv Hetil. 2019; 160(1): 26–29.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A Ménière-betegség a vestibularis szindrómák közé tartozik, melyek közül ugyan csupán a második leggyakoribb, jelentőségét mégis a kifejezett, életminőséget jelentősen befolyásoló tünetek adják. Ezek közé tartoznak a váratlanul, vegetatív tünetekkel jelentkező forgó jellegű szédüléses epizódok, tinnitus, füldugulás és sensorineuralis halláscsökkenés. Célkitűzés: Kutatásunkban arra kerestünk választ, hogy a hypertonia, valamint a diabetes hogyan és milyen mértékben befolyásolhatja betegeink állapotát és gyógyszeres kezelésük hatékonyságát. Hipotézisünk szerint a komorbiditások jelentős hatást fejtenek ki mind az életminőségre, mind pedig az életminőségi kontroll lehetséges eszközeinek hatékonyságára. Anyag és módszer: Hipotézisünk igazolására 105 (31 férfi, 74 nőbeteg, átlagéletkor: 57,4 év ± 11,05 SD) klinikai diagnózissal rendelkező, jelenleg is kontroll alatt álló Ménière-beteg követése történt meg, a MedSol-rendszerben elérhető kórlapok retrospektív módon történő elemzésével. Az adatok statisztikai elemzését az IBM SPSS V24-es program segítségével hajtottuk végre. Mivel a legtöbb paraméter nem mutatott normáleloszlást, nem parametrikus teszteket alkalmaztunk. Eredmények: Betegcsoportunk elemzésekor a komorbid betegek nagyobb arányú megjelenését tapasztaltuk. A hypertonia befolyásoló hatását támasztja alá a rohamok megjelenésében megfigyelhető tendencia, a betahisztinkezelés átlagosan magasabb napi dózisa, illetve a keringésjavító infúziós kezelések alkalmazásának magasabb igénye. Hallásromlás tekintetében a diabetes negatív hatását támasztja alá a nagyobb fokú hallásromlás magasabb aránya, illetve a hallásprofil változásában létrejövő magasabb arányú romló tendencia, hypertonia esetében pedig a szteroidkezelésre adott negatív válasz. Következtetés: Összességében azt mondhatjuk, hogy az egyes társbetegségek saját megfigyeléseink szerint egyértelműen negatívan befolyásolják Ménière-betegeink állapotát, gyógyszeres kezelésének hatékonyságát, ezért hangsúlyozzuk, hogy a megfelelő belgyógyászati kontroll elősegítheti a tüneti kezelés hatékonyságát, a panaszmentesség elérését. Orv Hetil. 2019; 160(4): 144–150.

Open access
Authors: Cecília Czakó, Gábor Sándor, Andrea Popper-Sachetti, Hajnalka Horváth, Illés Kovács, László Imre, Jeannette Tóth, Péter Birinyi, Zoltán Zsolt Nagy, Gyula Simon and Nóra Szentmáry

Absztrakt:

A Fusarium-, Acremonium- és Sarocladium-gombafajok nevezéktana 2017-ben megváltozott. A morfológiailag homogén, de filogenetikailag heterogén fajokat, illetve fajkomplexeket ma már nukleinsav-összetételük szerint a MALDI–TOF MS-vizsgálat segítségével el lehet különíteni. Ez indokolta a taxonómiai besorolás módosítását. Közleményünkben a Fusarium- és Sarocladium-fajok okozta szaruhártya-gyulladás (keratitis) klinikai lefolyását ismertetjük, összefoglaljuk a diagnosztikus és kezelési lehetőségeket. Mindezek jelentős kihívást jelentenek a szemorvos számára. Súlyos szövődményekhez vezet a késői felismerés és kezelés, a folyamat gyors progressziója, a kórokozó átjutása a Descemet-membránon, a gombaellenes terápia korlátozott hozzáférhetősége és penetrációja, valamint a gyakori terápiarezisztencia. A diagnózis felállításához az anamnézisben szereplő trauma vagy kontaktlencse-viselés, PCR és MALDI–TOF MS-vizsgálat, konfokális mikroszkópia, a minta mikrobiológiai tenyésztése és a gyulladás területéből vett citológiai minta mikroszkópos vizsgálata vezet. A primeren választandó konzervatív terápia a lokálisan alkalmazott 5%-os natamicin, illetve esetenként érzékenység meghatározását követően az 1%-os vorikonazol vagy 0,15–0,25%-os amfotericin B szemcsepp, ezenkívül a 0,02%-os polihexametilén-biguanid (PHMB) szemcsepp használatának sikeréről is beszámoltak. Fusarium okozta keratitisben napi 2 × 200 mg vorikonazol tabletta adása is javasolt lehet. Terápiarezisztens esetekben korai, széles átmérőjű perforáló keratoplasztika (PKP) végzendő, épben történő trepanációval. Megkésett diagnózis és specifikus kezelés esetén a gombafonalaknak a Descemet-membránon történt átjutásával az esetek mintegy negyedében a látás elvesztése és a szemgolyó eltávolítása következik be. Jelen közleményünk öt, Fusarium- és Sarocladium-fajok okozta keratitis klinikai lefolyásának változatosságát is bemutatja. Orv Hetil. 2019; 160(1): 2–11.

Open access

Absztrakt:

Az egészségügyi ellátórendszeren belül az ápolói pályán dolgozók fokozottan veszélyeztetettek a kiégési szindróma (érzelmi kimerültség, elszemélytelenedés, a személyes hatékonyság és a teljesítmény csökkenése) kialakulása szempontjából. A kiégés nemcsak az egyénre nézve bír kedvezőtlen egészségi és gazdasági következményekkel, hanem rontja a kezelési együttműködést és az ellátás minőségét, illetve befolyásolja a műhibák és a szövődmények előfordulási gyakoriságát is. Éppen ezért a kiégési szindróma felismerése, megelőzése és kezelése össztársadalmi érdekünk. A tanulmányban bemutatjuk a kiégés előfordulási gyakoriságát a hazánkban dolgozó ápolók körében, valamint a kiégés prevenciójának lehetséges színtereit és módjait, különös tekintettel a pszichológiai tanácsadás szerepére, illetve lehetőségeire. Mindez gyakorlati szempontú hozadékkal járhat a kiégés megelőzéséért folytatott küzdelemben. Orv Hetil. 2019; 160(1): 12–19.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A gyógyítók kiégése mind a hazai, mind a nemzetközi kutatásokban kiemelt jelentőséggel bír. Célkitűzés: A 2017-ben folytatott reprezentatív, hazai orvoskutatás (n = 5013) alapján bemutatni a kiégésmutatók alakulását, valamint e mutatók és a munkavégzés körülményei közötti összefüggéseket. Célul tűzzük ki továbbá a 2013. évi orvoskutatás eredményeivel való összevetést, valamint a kiégés és a reziliencia potenciális kapcsolatának vizsgálatát. Módszer: Online, kvantitatív felmérés eredményeinek deskriptív és többváltozós elemzése. Logisztikus regressziós analízis segítségével vizsgáltuk meg a kiégés egyes dimenzióinak, valamint a rezilienciának a kapcsolatát. Eredmények: A 2013. évi adatokkal való összevetésben az emocionális kimerülés és a teljesítményvesztés közepes és magas aránya megközelítőleg hasonlóan alakult (49% versus 49,9%, illetve 65,1% versus 68,9%). A deperszonalizáció esetében a 2013. évi adatokhoz képest (49%) csökkenést tapasztaltunk (40,2%). A fekvőbeteg-ellátásban dolgozók, a több munkahelyen helytállók és a rendszeresen ügyelők körében magasabb a kiégés. Többváltozós elemzésünk megmutatta, hogy a reziliencia hiánya fontos előrejelzője az emocionális kimerülésnek, a deperszonalizációnak és a teljesítménycsökkenésnek. Következtetés: Eredményeink azt mutatják, hogy a kiégés alakulásában és visszaszorításában a belső erőforrásoknak, a rugalmas megküzdésnek és a rezilienciának kulcsszerepe van. Orv Hetil. 2018; 160(3): 112–119.

Open access
Authors: Aliz-Beáta Tunyogi, Erzsébet Lázár, István Benedek jr., Johanna Sándor-Kéri, Annamária Zsigmond and István Benedek

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A krónikus myeloid leukaemia klonális myeloproliferativ megbetegedés; molekuláris alapját a BCR-ABL génátrendeződés jelenti, ami a 9-es és a 22-es kromoszóma transzlokációja miatt jön létre. A tirozinkináz-gátlók jelentették az első célzott kezelést a BCR-ABL kinázaktivitásának gátlására. A betegek monitorizálására használt molekuláris módszerek, amelyek a BCR-ABL transzkriptek mennyiségi mérését célozzák, elengedhetetlenné váltak a betegség diagnózisában, illetve a terápiás válasz követésében. Módszer: A Marosvásárhelyi Hematológiai és Csontvelő-átültetési Klinikán vizsgáltuk a krónikus myeloid leukaemiával diagnosztizált betegeket 2008 és 2018 között. Eredmények: Klinikánkon 59 beteg került követésre, az átlagéletkor 45 év volt, a férfi : nő arány 1,5 : 1. A betegek 80%-a krónikus fázisban volt. A Sokal-indexe 61%-nak alacsony, 27%-nak közepes, 12%-nak magas volt. Az átlagos követési idő 5 év és 9 hónap volt. 35 beteg molekuláris remissziót ért el átlag 11 hónappal a kezelés megkezdése után. Az 5 éves átlagos túlélés 80%, 10 évre 76%. A betegség fázisára lebontva a túléléseket 5 évre szignifikáns különbségeket találunk (98%, 85%, 20%). Ha a Sokal-indexet vizsgáljuk, az 5 éves túlélés függvényében 91%, 66%, 51%. A progressziómentes túlélés 5 évre 75%, 10 évre 50%. A Sokal-index függvényében az alacsony rizikójú betegek csupán 8%-a, míg a magas rizikócsoportba tartozók 77%-a progrediál. Az átlagos esély arra, hogy megmaradjon a molekuláris válasz, 5 évre 100%, 10 évre 91%, míg 15 évre csupán 52%. Következtetés: A növekvő BCR-ABL transzkriptszintek korai jelzői a terápiás válasz elvesztésének; ezáltal sikerült azonosítani azokat a betegeket, akiknek a kezelési stratégiáját újra kell értékelni. Orv Hetil. 2019; 160(2): 67–72.

Restricted access
Authors: Tamás Sztipits, Péter Mészáros, Zsolt Dubóczki, Gergely Oláh, Andreas Mózer, Tamás Strausz and Tamás Mersich

Absztrakt:

Bevezetés: A laparoszkópos technika a máj malignus daganatainak sebészetében egyre szélesebb körben elfogadott. A minimálinvazív technika előnyei mellett több nemzetközi tanulmány alapján a laparoszkópia nem jelent onkológiai kompromisszumot. Célkitűzés: Célunk az Intézetünkben végzett laparoszkópos és nyitott májreszekciók összehasonlítása a laparoszkópos tanulási fázis lezárultával. Módszer: Az osztályunkon 2013. 01. 01. és 2017. 03. 31. között végzett minor májreszekciók adatait retrospektív módon vizsgáltuk. Minor reszekciónak a maximum 2 szegmentumot érintő műtétet tekintettük. Elemeztük az eltávolított szegmentumok számát, a műtéti időt, a 30 napos morbiditást és mortalitást, a posztoperatív transzfúzió szükségességét, a kórházi ápolás hosszát, az R1-reszekciók arányát és reszekciósszél-távolságát. Eredmények: 2013. 01. 01. és 2017. 03. 31. között 178 minor májreszekciót végeztünk malignus májdaganat miatt, ebből 123 nyitott és 55 laparoszkópos beavatkozás volt. A kísérő betegségek, az életkor és a nemek tekintetében a betegcsoportok homogének voltak. A nyitott műtéti csoportban szignifikánsan több volt a bisegmentectomiák aránya (p<0,0001). A műtéti időtartam (p = 0,91) és a perioperatív transzfúzió (p = 0,102) tekintetében nem találtunk szignifikáns eltérést a hagyományos és a laparoszkópos csoport között. A posztoperatív szövődmények aránya nem mutatott szignifikáns különbséget (p = 0,50), a mortalitás is megegyezett (p = 0,34). Az R1-reszekciók és az átlagos reszekciós távolság tekintetében sem mutatkozott szignifikáns eltérés a két csoport tekintetében (p = 0,447; p = 0,263). A laparoszkópos csoport tagjai szignifikánsan kevesebb időt töltöttek kórházban (p = 0,0001), mint a hagyományos technikával operált betegek. Következtetés: Eredményeink alapján a laparoszkópos technika onkológiai-sebészeti kompromisszum nélkül, szignifikáns mértékben csökkentette az ápolási napok számát; a 30 napos morbiditás és mortalitás tekintetében nem találtunk különbséget. Alkalmazását vizsgálatunk alapján biztonságosnak tartjuk malignus májdaganatok esetében. Orv Hetil. 2019; 160(3): 104–111.

Restricted access
Authors: Anna Iljicsov, Magdolna Simó, Nárcisz Tegze, Miklós Szócska, Péter Mátyus and Dániel Bereczki

Absztrakt:

A rutin-betegellátás során hatalmas adattömeg keletkezik, amelyet jelenleg elszórva, többféle informatikai és papíralapú rendszerben tárolnak az egészségügyi intézményekben. A nagy adatbázisok elemzése egy adott betegség vonatkozásában segít egy populáció egészségügyi szükségleteinek meghatározásában és egészségügyi ellátásuk megszervezésében. Modellként a sclerosis multiplexet (SM) választottuk, melynek jól meghatározott diagnosztikus kritériumai vannak; a kezdeti diagnózis általában fekvőbeteg-ellátó intézményben történik, és a betegek gondozása és követése a járóbeteg-ellátásban zajlik. A sclerosis multiplex példáján célunk a nemzetközi és hazai adatbázisok feltérképezése és elemzése. A Semmelweis Egyetemen induló adattófejlesztés elemeként célnak tűztük ki a betegségspecifikus adatbázisok szükséges jellemzőinek meghatározását. A lényeges adatbeviteli kritériumok meghatározása céljából áttekintjük a legfontosabb nemzetközi SM-adatbázisokat. Vizsgáljuk a rögzített adatokat, az adatbázisok struktúráját, kitérünk az adatvédelmi szempontokra, az egyes adatbázisok hozzáférhetőségére és alkalmazási lehetőségeire. A SM helyi adatbázisok kezdetben elsősorban a betegek hatékonyabb gondozását célozták. Következő lépésként helyi és nemzetközi tudományos kutatásokhoz is szükség volt a betegek adataira. A betegségspecifikus adatbázisok létrehozása nagy jelentőségű volt a finanszírozók számára is, és a nagy betegpopulációról szerzett hosszú távú információk (úgynevezett „real-world” adatok) rendkívül fontosak a készítmények hatékonyságának és mellékhatásainak pontosabb megítélésére a populáció szintjén. Elemzésünk hozzájárul egy egészségügyi intézményi „adattó” létrehozásának szempontjaira fókuszáló projekthez, melyben a Semmelweis Egyetem egyes klinikái és diagnosztikus egységei mellett a Digitális Egészségtudományi Intézet is részt vesz. Orv Hetil. 2019; 160(4): 123–130.

Open access
Restricted access
Authors: Anna Iljicsov, Magdolna Simó, Nárcisz Tegze, Miklós Szócska, Péter Mátyus and Dániel Bereczki

Absztrakt:

Bevezetés: A rutin-betegellátás során keletkező adatok többféle digitális és papíralapú rendszerben jönnek létre, egy adott beteg gondozása során előkeresésük nehézkes. A sclerosis multiplex (SM) a fiatalkorban jelentkező leggyakoribb neurológiai betegség, jelentős egészségügyi és gazdasági következményekkel. Célkitűzés: Célunk egy jól használható, kellően részletes adatbázis létrehozása, mely gyorsan hozzáférhetővé teszi a SM-beteg adatainak áttekintését, rögzítését és elemzését. Helyi regiszterünk létrehozásának tapasztalatai alapján dolgozzuk ki egy korszerű adatbázis modelljét. Módszer: Az adatbázis alapját Excel-programban hoztuk létre, majd a nemzetközileg is használt iMed-rendszerben dolgoztunk. A regiszterben az alapadatok mellett rögzítettük a megjelenéseket, a relapsusokat, a kísérő betegségeket, az MRI, liquor-, kiváltottválasz- és egyéb laboratóriumi vizsgálatok leletét, a gyógyszeres és nem gyógyszeres kezeléseket. Eredmények: Az adatbázis jelenleg 316 beteg adatát tartalmazza. MRI a betegek 96%-ánál, liquorvizsgálat 45%-nál történt. A SM-altípusok között a betegség kezdetekor a primer progresszív kórforma aránya 9%. A kórlefolyás során immunmoduláns kezelésben a betegek 82%-a részesült. Következtetés: Az adatbevitel jelenlegi „hagyományos” módszere időigényes, a manuális adatbevitel és a PDF formátumban történő adatexport (leletek) a mai informatikai lehetőségek mellett elavultak. A korszerű és mind klinikai, mind kutatási célokra alkalmazható, helyi betegségspecifikus adatbázis folyamatos és nagyrészt automatikus adatbevitelt igényel. Ehhez elvárás az egységes dokumentációs nyelv és struktúra kialakítása és a különböző digitális rendszerekben rendelkezésre álló információk automatizált átemelése. A mindezt teljesítő leendő regiszter működési modelljét mutatjuk be, amely egy egészségügyi adattóra épül. Orv Hetil. 2019; 160(4): 131–137.

Open access

Absztrakt:

A szerzők egy gennyes meningitisben szenvedő férfi beteg esetét ismertetik, akinél az infekció hátterében a Streptococcus suis kóroki szerepét igazolták. A baktérium kolonizáló ágensként megtalálható különböző állatok (sertések, kérődzők, macskák, kutyák, szarvasok, lovak) felső légutaiban, tápcsatornájában, nemi szervein. A kórokozó elsősorban állatpatogén, de humán esetek is előfordulnak zoonoticus eredettel. A megbetegedés elsősorban szepszis, meningitis képében jelentkezik mind az állati, mind a humán esetekben. A betegség prevalenciája földrészenként igen eltérő, a legmagasabb Ázsiában. A megbetegedések kialakulásában alapvető különbség figyelhető meg az ázsiai, illetve európai és amerikai régiók között, melyet eltérő kulturális és étkezési szokások befolyásolnak. A baktérium megjelenésére hazánkban elsősorban foglalkozási megbetegedésként kell számítani, de a fellendülő turizmus következtében behurcolt esetek is előfordulhatnak. A kórokozó pontos mikrobiológiai diagnosztikájához elengedhetetlen a modern identifikálómódszerek megléte. A szerzők szeretnék felhívni a figyelmet erre a súlyos infekciót okozó baktériumra, ezért fontosnak tartják a szakirodalomban fellelhető ismeretek összefoglalását és közlését. Orv Hetil. 2019; 160(1): 30–34.

Open access
Authors: Dezső Ribli, Richárd Zsuppán, Péter Pollner, Anna Horváth, Zoltán Bánsághi, István Csabai, Viktor Bérczi and Zsuzsa Unger

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A számítógépes ’mélytanulás’ (deep learning) az elmúlt két évtized számítástechnikai fejlődésének legjelentősebb ajándéka. A számítógépes mélytanulásban rejlő – egyelőre még beláthatatlan – lehetőségek megértése, befogadása és alkalmazása a medicina megkerülhetetlen feladata. Módszer: Ajándék és feladat, hiszen az exponenciálisan növekvő adatok (képalkotó vizsgálati, laboratóriumi, terápiaválasztási lehetőségek, terápia-kölcsönhatások stb.) „bitjeinek” tengerében minden vágyunk és deklarációnk ellenére mind kevésbé tudjuk a személyre és állapotra, a tumorra és környezetére szabott individuális ellátást megvalósítani. Eredmények: A jelen pillanatban felelős ellátóként – és nem kevésbé felelős finanszírozóként – azt élhetjük meg, hogy egyéni és közösségi szinten is szuboptimális folyamatokat tartunk fenn, aminek oka egyszerre az adatok bősége, ugyanakkor az ellátáshoz individuálisan fontos adatok hiánya. A számítógépes mélytanulás, a medicina lényegét adó ember–ember közti találkozás gyógyító erejét nem csorbítva – hanem inkább kiterjesztve –, ebben kínál fényt az alagútban. Következtetés: Belátva tehát saját adatintegrációs és ismereti korlátainkat, nekünk, orvosoknak és ellátásfinanszírozóknak – sajátos előítéleteinket és félelmeinket feladva – kell megtanulni a számítógépes mélytanulásban rejlő különleges lehetőségeket, melyek nemcsak a képalkotó diagnosztikában, hanem már napi realitásként a terápia területén is használhatók (immunterápia). A közlemény ehhez igyekszik kedvet csinálni. Orv Hetil. 2019; 160(4): 138–143.

Open access
Authors: Márta Zsoldos, Attila Pajor and Henriette Pusztafalvi

Absztrakt:

Az utóbbi évtizedekben a metabolikus szindróma, a 2-es típusú diabetes, a cardiovascularis betegségek, az elhízás és a depresszió gyakorisága megnőtt. Mivel a szexuális funkciózavar is gyakran fordul elő, az irodalmi adatok áttekintésével arra a kérdésre kerestünk választ, hogy milyen összefüggés áll fenn a szexuális funkciózavar és a metabolikus szindróma, illetve annak komponensei között. Kimutattuk, hogy a metabolikus szindróma klinikai és biokémiai komponensei – mint a cardiovascularis betegség, a 2-es típusú diabetes, a hasi elhízás és a depresszió, továbbá az inzulinrezisztencia, az atherogen dyslipidaemia, a hypogonadismus, a krónikus szisztémás gyulladás és az endothel funkciózavara – mind hátrányosan befolyásolják a szexuális funkciót. A szexuális izgalmi fázis zavara férfiakban kifejezetten és nőkben mérsékelten függ össze a cardiovascularis betegségekkel. Diabetesben a microvascularis károsodás és az autonóm neuropathia jelentősen rontja a szexuális funkciót. Az erekciós zavar és a női szexuális izgalmi reakció, illetve orgazmus zavara összefüggést mutat az inzulinrezisztenciával, az atherogen dyslipidaemiával és az elhízással járó szisztémás gyulladásos reakcióval. A szexuális funkciózavar, különösen férfiakban, korai jele lehet a metabolikus szindróma későbbi súlyos szövődményeinek. A metabolikus szindróma komponensei és a szexuális funkciózavar egyaránt helyreállítható, elsősorban az életmód megváltoztatásával. Orv Hetil. 2019; 160(3): 98–103.

Open access
Authors: András Jánosi, Gábor Csató, Ferenc Péter Pach, György Pápai, Gergely Erdős and Péter Andréka

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A szerzők az ST-elevációval járó szívinfaktus miatt kezelt és invazív ellátásban részesülő betegek prehospitális késését vizsgálták. Módszer: A Nemzeti Szívinfarktus Regiszter adatbázisában 2014. 01. 01. és 2016. 03. 31. között 7146 olyan beteg volt, akinél percutan coronariaintervenció történt, és az időintervallumok rendelkezésre álltak. A betegek 46%-ánál (3288 beteg) találtunk mentési adatokat, akiknél a következő időintervallumok vizsgálatára került sor: a panasz kezdetétől a mentőszolgálat értesítéséig eltelt idő (a beteg késési ideje = BKI), a helyszínre érkezés (M1), a helyszíni ellátás (M2) és a centrumba érkezés ideje (M3). Amennyiben az első kórházban szívkatéteres laboratórium nem volt, akkor meghatároztuk a Szívkatéteres centrumba érkezésig eltelt időt. A betegeket két csoportba osztottuk: az első felvevőintézet szívkatéteres lehetőséggel rendelkező centrum (C) vagy ilyen feltétellel nem rendelkező kórház (K) volt. Eredmények: Közvetlenül centrumba került felvételre (primer transzport) 2621 beteg (79,7%), míg 667 betegnél szekunder transzport történt. A primer transzporttal C-ba került betegek fiatalabbak voltak. A BKI mediánja a C csoportban 114, a K csoportban 121 perc volt. Az M1- és M2-időben lényeges különbség nem volt. Az M3-idő a C csoportban hosszabb volt. A szekunder transzport további 98 perc késéssel járt. A teljes ischaemiás idő lényegesen hosszabb volt a K csoportban, mint a C csoport betegeinél (356 versus 260 perc). Következtetés: Az infarktus miatt kezelt betegek hazai ellátása tovább javítható a beteg döntési idejének csökkentésével, valamint a primer transzport arányának növelésével. A mentési idők (M1, M2, M3) megfelelnek az elvárásoknak, de az M2-idő további elemzésével lehetővé válhat a helyszíni ellátás idejének további rövidítése. A centrumokban a felvételtől az ér megnyitásáig eltelt idő optimális. Orv Hetil. 2019; 160(1): 20–25.

Restricted access
Authors: Tamara Horváth, András Papp, Mónika Kiricsi, Nóra Igaz, Vivien Trenka, Gábor Kozma, László Tiszlavicz, Zsolt Rázga and Tünde Vezér

Absztrakt:

Bevezetés: Napjainkban a nanotechnológia intenzív terjedésével nő a munkahelyi és lakossági nanorészecske-expozíció veszélye. Jelenleg azonban kevés tudományosan megalapozott, ellentmondásmentes ismeret áll rendelkezésre a nehézfém nanorészecskék toxicitásáról és potenciális egészségkárosító hatásairól. Célkitűzés: Szubakut, intratrachealisan instillált, pálcika alakú titán-dioxid (TiO2)-nanorészecskék indukálta tüdőszövet-károsodás vizsgálata morfológiai, kémiai és biokémiai módszerekkel, patkánymodellben. Módszer: Az általános toxicitást (test- és szervtömegváltozás), a lokális (alveolaris üregekben/epithelben, hilusi nyirokcsomóban zajló) akut és krónikus celluláris toxicitást (gyulladás, sejtpusztulás), továbbá az oxidatív stresszt fény- és elektronmikroszkópiával, valamint biokémiai (lipidperoxidáció, reaktívoxigén-gyök, proinflammatoricus citokin expressziója) úton mértük. Eredmények: A kezelt csoportok testtömegében dózis- és időfüggő eltérés nem volt, azonban a tüdők tömege és Ti-tartalma a dózissal arányosan nőtt. A tüdőszövet fény- és elektronmikroszkópos vizsgálata igazolta a nanorészecskék jelenlétét az alveolaris térben szabadon és az alveolaris epitheltől független macrophagok phagosomáiban. A lokális akut alveolitis krónikussá válását alátámasztotta az alveolaris régió macrophagszámának dózisfüggő növekedése, az interstitium ödémája és megvastagodása, valamint egyes proinflammatoricus citokinek (interleukin-1a, LIX, L-szelektin, vascularis endothelialis növekedési faktor) fokozott expressziója. A kezelt állatok tüdőszövetében az oxidatív stressz és a lipidperoxidáció jelentősen fokozódott. A kezelt tüdők tömege, Ti-tartalma és a lipidperoxidáció mértéke között korrelációt találtunk. Az alveolaris epithel-capillaris endothel barrier elégtelenségére utaltak a nanorészecskékkel telt falósejtek a hilusi nyirokcsomóban, ami felveti a nanorészecskék szisztémás keringésbe és távolabbi szervekbe jutásának és akut szisztémás gyulladás kialakulásának lehetőségét. Következtetés: Az alsó légutakba jutott TiO2-nanorészecskék etiológiai tényezőként szerepelhetnek az akut, illetve idült légúti gyulladással és/vagy progrediáló fibrosissal és obstrukcióval járó légzőszervi betegségek (például idült obstruktív tüdőbetegség, asztma) kialakulásában és/vagy progressziójában, melyben jelentősége lehet az autophagiának és az immunválasz (lymphocytaműködés) károsodásának. Orv Hetil. 2019; 160(2): 57–66.

Open access

Absztrakt:

Az összefoglaló közlemény áttekinti a hypertoniabetegség kialakulásának főbb stádiumait a rizikófaktoroktól az endotheldiszfunkción, a vascularis stiffnessen és a sclerotisatión keresztül a célszervkárosodások kialakulásáig. Bemutatja a sóbevitel patogenetikai szerepét, és elemzi azokat a renalis és extrarenalis mechanizmusokat, melyek szerepet játszhatnak a sószenzitív hypertonia kialakulásában. A korábban általánosan elfogadott elmélet, miszerint a vese elégtelen nátriumexkréciója és a következményes extracelluláris (EC) volumenexpanzió felelős a vérnyomás emelkedéséért, módosításra szorul, mivel disszociációt igazoltak egyrészt a retineált nátrium mennyisége és az EC volumene, másrészt a retineált nátrium és a vérnyomás között. Kimutatták, hogy a subcutan interstitium negatív töltéshordozó makromolekulái (glükózaminoglikánok, GAG-k) a nátriumionokat ozmotikusan inaktív formában reverzibilisen megkötik, a szöveti hypertonicitas monocyta/macrophag akkumulációhoz vezet, és ezen sejtek aktivációja a tonicity-responsive enhancer binding protein (TonEBP) expressziójához, ezen keresztül a vascularis endothelialis növekedési faktor C szekréciójához, valamint a lymphangiogenesis és a nitrogén-monoxid (NO)-termelés fokozódásához vezet. Az expandált lymphás rendszer az interstitium fölös nátrium- és folyadékkészleteit a keringésbe drenálja. A rendszer pufferfunkciójának beszűkülése hypertonia kialakulásához vagy súlyosbodásához vezet. Hasonló puffer- és barrierfunkciót tulajdonítanak a vascularis endothelium luminális felszínét borító glycocalyxnak is. Amennyiben az erek nátriumterhelése meghaladja a glycocalyx pufferkapacitását, az endothelsejtek felszínén a nátriumcsatornák expressziója és aktivitása fokozódik, a sejtek nátriumtartalma megnő, NO-termelésük csökken, a sejtek merevvé válnak következményesen fokozott vascularis rezisztenciával. Fontos felismerés, hogy a magas sóbevitel a vérnyomástól függetlenül is jelentős patogenetikai tényező a célszervkárosodás kialakulásában. A kóros történések hátterében a Th17-sejtek indukcióját és aktiválását, valamint számos proinflammatoricus és profibroticus citokin fokozott expresszióját mutatták ki. Orv Hetil. 2019; 160(2): 43–49.

Open access
Authors: István Tóth, Bálint Kaszás, Gábor Horváth, Zalán Piski, Péter Bakó, László Lujber, Imre Gerlinger and Péter Révész

Absztrakt:

A Wegener-granulomatosis – újabb nevén polyangitis granulomatosis – súlyos, antineutrofil citoplazmatikus antitest asszociálta, kis ereket érintő vasculitis, melyet a légúti traktus és a renalis rendszer nekrotizáló, granulomatosus gyulladása jellemez. A fülészeti manifesztációk a kórkép korai fázisában fordulhatnak elő, melyek közül a leggyakrabban savós középfülgyulladás, maszkolt otomastoiditis, esetenként sensorineuralis halláscsökkenés jelentkezhet. A diagnózis felállítása a klinikai képen, az immunszerológiai, valamint a hisztopatológiai vizsgálatokon alapszik. A kombinált immunszuppresszív terápia mellett a lokális manifesztációk szanálása szükséges. A terápiarezisztens, Wegener-granulomatosis talaján kialakult elhúzódó középfülgyulladás gyakran komoly kihívás elé állítja a fül-orr-gégészt. Ilyen esetekben a felkészült fülsebész kezében stabil megoldást jelent a subtotalis petrosectomia, amellyel zárt, reakciómentes középfül kerül kialakításra, s abban szimultán vagy halasztottan végezhető hallásrehabilitáció modern, implantálható hallásjavító készülékekkel. A jelen közleményben a szerzők áttekintik a vonatkozó irodalmat és egy esetbemutatáson keresztül ismertetik a Wegener-granulomatosis fülészeti megjelenésének komplex ellátását a modern szakmai szemlélet jegyében. Orv Hetil. 2019; 160(4): 151–157.

Open access
Authors: Ádám Jóna, László Pinczés, Ferenc Magyari and Zsófia Miltényi
Restricted access
Authors: A Yabluchanskiy, Z Ungvari, A Csiszar and S Tarantini

Aging remains the most pervasive risk factor for a wide range of chronic diseases that afflict modern societies. In the United States alone, incidence of age-related diseases (e.g., cardiovascular disease, stroke, Alzheimer’s disease, vascular cognitive impairment and dementia, cancer, hypertension, type-2 diabetes, chronic obstructive pulmonary disease, and osteoarthritis) is on the rise, posing an unsustainable socioeconomic burden even for the most developed countries. Tackling each and every age-related disease alone is proving to be costly and ineffective. The emerging field of geroscience has posed itself as an interdisciplinary approach that aims to understand the relationship between the biology of aging and the pathophysiology of chronic age-related diseases. According to the geroscience concept, aging is the single major risk factor that underlies several age-related chronic diseases, and manipulation of cellular and systemic aging processes can delay the manifestation and/or severity of these age-related chronic pathologies. The goal of this endeavor is to achieve health improvements by preventing/delaying the pathogenesis of several age-related diseases simultaneously in the elderly population by targeting key cellular and molecular processes of aging instead of managing diseases of aging as they arise individually. In this review, we discuss recent advances in the field of geroscience, highlighting their implications for potential future therapeutic targets and the associated scientific challenges and opportunities that lay ahead.

Restricted access

Purpose

Gastritis is found to be one of the most common gastrointestinal diseases worldwide. However, current therapeutic agents cause side effects, interaction, and recurrence. Allantoin has anti-inflammatory and wound healing properties. In this study, the therapeutic effect of allantoin has been assessed on the histopathological indices and gastric mucosal barrier of male rats.

Methods

Male rats were equally divided into control, ethanol-induced gastritis, and allantoin groups. The therapeutic groups consisted of gastritis plus 12.5 mg/kg allantoin, gastritis plus 25 mg/kg allantoin, and gastritis plus 50 mg/kg allantoin groups. After 5 days of allantoin administration, the rats were sacrificed and a part of their gastric tissue was maintained at −70 °C for prostaglandin E2 (PGE2) and non-protein sulfhydryl (NP-SH) measurements. Another part was stained with hematoxylin and eosin and Masson’s trichrome.

Results

We found that Allantoin increased parietal and mucosal cell counts and mucosal thickness after gastritis induction. In addition, the number of leukocytes and vessels decreased in both of the mucosal and the submucosal layers. Allatoin improved gastric ulcer in all treatment groups. Gastric levels of PGE2 and NP-SH increased after allantoin treatment.

Conclusion

This study indicated that allantoin had a considerable effect on gastritis treatment, which seems to result from the reinforcement of gastric mucosal barrier.

Restricted access

Purpose

The effectiveness of psychotherapeutic techniques with breast cancer patients has been extensively studied; however, there is limited information available on subjective experiences of patients. The aim of this study was to establish a category system and describe the characteristics of patients’ subjective experiences in three different intervention groups: hypnosis, music, and special attention.

Materials and methods

Content analysis of short interviews after 21 sessions of intervention was conducted to examine and compare subjective experiences in hypnosis, music, and special attention. Two types of coding system were developed: Characteristics of Involvement (CI) and Intensity of Involvement (II).

Results

Based on CI, the most dominant subjective experience of breast cancer patients was the “Pleasant Somatic Experience.” Furthermore, “Visualisation of Symbols” was the most frequent in the hypnosis intervention. Based on II, most common experience of the special attention group was coded as “low intensity.” The frequencies of “low/high intensity” experiences were different between hypnosis and music interventions. “High intensity” was more dominant in hypnosis than music intervention.

Conclusions

Both category systems may be reliable tools to examine patients’ subjective experience. Hypnosis as intervention can result in more extended subjective experiences in CI and II.

Open access
Authors: E Burgettiné Böszörményi, S Németh, A Fodor, K Bélafiné Bakó, D Vozik, Z Csima and I Barcs

Introduction

The prevalence of invasive fungal diseases shows an increasing trend. Due to the frequent but unprofessional usage of antifungal medications, the fungi show decreasing susceptibility towards these agents and this trend may lead to the emergence of resistant pathogens. There is a great need to develop antifungal medications with new mechanisms. One of these options is to apply proteins with natural antifungal effects. The objective was to measure the antifungal efficacy of Xenorhabdus budapestensis in vitro on clinical Candida species (Candida albicans, Candida lusitaniae, Candida krusei, Candida kefyr, Candida tropicalis, and Candida glabrata). Materials and methods: We defined the sensitivity of the Candida species towards antibiotics. We conducted agar diffusion tests with the cleaned biopreparation of X. budapestensis (100%) and its dilutions (80%, 60%, 40%, and 20%). Zones of inhibition were measured after 24, 48, and 96 hr.

Results

Most of the tested Candida species have shown sensitivity to the biopreparation and its 40% dilution. The area of the zones of inhibition did not decrease after several days. The most sensitive species was C. lusitaniae and the least sensitive was C. krusei.

Conclusion

We assume that the proteins produced by X. budapestensis have antifungal effect, as the area of the zones of inhibition did not change.

Open access

Purpose

The purpose of this study is to establish the alterations in the activity of the autonomic nervous system (ANS) via heart rate variability (HRV) in subjects exposed to 1 h of exogenous hypoxia for 10 consecutive days.

Methods

Twelve healthy non-smoker males at mean age of 29.8 ± 7.4 (mean ± SD) breathed hypoxic air delivered through hypoxicator (FiО2 = 12.3% ± 1.5%) for 1 h in 10 consecutive days. Pulse oximetry and electrocardiography were monitored during the visit and HRV was calculated for the entire 1-h hypoxic period.

Results

Comparing the last hypoxic visit to the first, subjects had higher standard deviation of normal-to-normal interbeat intervals (SDNNs) (65.7 ± 32.5 vs. 81.1 ± 32.0 ms, p = 0.013) and root mean square of successive R–R interval difference (RMSSD) (58.1 ± 30.9 vs. 76.5 ± 34.6 ms, p = 0.029) as well as higher lnTotal power (8.1 ± 1.1 vs. 8.5 ± 0.9 ms2, p = 0.015) and high frequency (lnHF) (6.8 ± 1.3 vs. 7.5 ± 1.2 ms2, p = 0.05) and lower LF/HF (2.4 ± 1.4 vs. 1.5 ± 1.0, p = 0.026). Changes in saturation (87.0 ± 7.1 vs. 90.8 ± 5.0%, p = 0.039) and heart rate (67.1 ± 8.9 vs. 62.5 ± 6.0 beats/min, p = 0.040) were also observed.

Conclusions

Intermittent hypoxic training consisting of 1-h hypoxic exposure for 10 consecutive days could diminish the effects of acute exogenous hypoxia on the ANS characterized by an increased autonomic control (SDNN and total power) with augmentation of the parasympathetic nervous system activity (increased RMSSD and HF and decreased LF/HF). Therefore, it could be applied as a pre-acclimatization technique aiming at an increase in the autonomic control and oxygen saturation in subjects with upcoming sojourn to high altitude.

Restricted access

Dissemination of pathogenic multiresistant bacteria is of public health concern. Reliable data can be difficult to obtain, especially in developing countries. This work aimed to characterize the skin and oropharyngeal microbiota, as well as their antimicrobial resistance profiles, of East-Timor populations to identify potentially pathogenic Gram-positive cocci. In order to assess the prevalence of pathogenic bacteria in East-Timor, the oropharyngeal and skin microbiota of 74 individuals was characterized. Gram-positive cocci were evaluated and their antimicrobial resistance profiles were determined. A total of 228 oropharyngeal and 278 skin samples were obtained. The population consisted of 36.5% of asymptomatic carriers of Gram-positive cocci. Kocuria rosea (n = 7, 19.4%), Staphylococcus spp. (n = 6, 16.7%), and Micrococcus luteus (n = 6, 16.7%) were isolated, among others. Antimicrobial resistance levels ranged between 0% and 36.1%, and a multiresistance profile was observed in one third of the isolates. Gram-positive cocci colonization was associated with age group. Prevalence of multiresistant isolates was higher in males who were sampled at the refugee camp. Results show that the prevalence of antimicrobial resistance on East Timor may be underestimated. This study represents the first step toward the full characterization of potential pathogenic Gram-positive cocci present in the populations from East Timor.

Restricted access

Absztrakt:

A veleszületett immundefektusok száma meghaladja a 350-et, és körülbelül egynegyedüknek vannak neurológiai vonatkozásai. Még nagyobb hányadukban fordulhatnak elő súlyos központi idegrendszeri infekciók. Az idegrendszeri vonatkozású kórképek táblázatos összefoglalása mellett a szerző részletesen elemez egy jellegzetes betegséget. Az ataxia teleangiectasia oka az ATM-gén biallélikus mutációja, amely genomikus instabilitáshoz, fokozott tumorrizikóhoz, immundefektushoz, valamint elsősorban kisagyi neurodegenerációhoz vezet. A leggyakoribb, klasszikus kórformát törzs- és végtagataxia, oculomotoros apraxia, choreoathetosis, ritkán egyéb mozgászavar, beszéd- és nyelészavar jellemzi, jelentősebb kognitív deficit nincs. Teleangiectasiák a conjunctivákon és a bőrön általában 6 éves kor után jelennek meg. Gyakori infekciók jelezhetik a betegek 60–80%-ában előforduló immundefektust, melyre elsősorban súlyos sinopulmonalis infekciók hívják fel a figyelmet. A betegek hajlamosak malignus betegségekre. A kórlefolyás néha atípusos és/vagy késői kezdetű, ami megnehezíti a diagnózis megállapítását. A betegek szérumában majdnem mindig emelkedett az alfa-fetoprotein-szint, a koponya-MRI-n 7–8 éves kortól progresszív cerebellaris atrophia figyelhető meg. A kórisméhez az ATM-gén vizsgálata szükséges; a talált biallélikus patogénmutációk segítséget nyújtanak a családtervezésben, de esetleges jövőbeli génterápiának is az alapját képezik. Az ataxia teleangiectasia számos betegségtől különítendő el, melyek egy része ugyancsak a primer immundeficientiák közé tartozik. Oki terápia jelenleg nincs, a betegek a legtöbbször fiatal felnőtt korukig élnek. Orv Hetil. 2018; 159(49): 2057–2064.

Restricted access

Absztrakt:

A fogászati érzéstelenítés az egyik leggyakrabban végzett orvosi beavatkozás. Szemészeti szövődmények ugyan ritkán fordulnak elő, ezek azonban ijesztőek lehetnek, és orvosi-jogi kérdéseket is felvethetnek. A fogorvosoknak és szájsebészeknek tisztában kell lenniük ezekkel a mellékhatásokkal, a kezelésben a szem- és sürgősségi orvosoknak komoly szerepük lehet. A mellékhatások szerencsére általában átmenetiek. Differenciáldiagnózis szempontjából a legfontosabb a vérzéses vagy ischaemiás stroke, ezért lényeges ezek kizárása, a vitális paraméterek megfigyelése. A megfelelő pszichológiai vezetés létfontosságú. A tervezett fogorvosi-szájsebészeti beavatkozás általában elvégezhető, de csak akkor, ha a páciens ehhez hozzájárul. Közleményünkben egy intraoralis érzéstelenítés következtében kialakult átmeneti kettős látás és szemizombénulás esetét ismertetjük, valamint áttekintjük az ezzel kapcsolatos nemzetközi szakirodalmat. Orv Hetil. 2018; 159(52): 2212–2216.

Restricted access
Authors: Tímea Hevér, Zoltán Fórizs and Zoltán Lóderer

Absztrakt:

Bevezetés: Az akut mesenterialis ischaemia előfordulása a populáció öregedésével és a társbetegségek növekvő előfordulásával együtt emelkedik. A diagnosztika széles körű elérhetősége ellenére az időben történő felismerés és a megfelelő kezelés nem biztosított. Ennek okai a nem azonnal végzett obligát CT-angiographia és a belek rövid ischaemiás toleranciája miatt 4–6 órás időablakon belül elvégezhető érsebészeti beavatkozás elmaradása. Célkitűzés: Beteganyagunk retrospektív áttekintése során a műtétre kerülés idejét, az elzáródások típusait, a végezhető műtéti megoldásokat és a kórlefolyást elemeztük négy, általunk reprezentatívnak és említésre méltónak tartott eseten keresztül. Eredmények: 1. eset: Arteria mesenterica superior embólia bélelhalás nélkül, embolectomiát végeztünk. 2. eset: Arteria mesenterica superior thrombosis okozta főtörzsi elzáródásnál elkésett arteriás rekonstrukció után sem állt helyre a bél keringése. 3. eset: Szignifikáns főtörzsi szűkület esetében a néhány naposan felállított diagnosis és akut has esetében nem alakult ki kiterjedt bélelhalás. Thrombendarterectomiát végeztünk. 4. eset: Akut elzáródás krónikus mesenterialis ischaemia talaján korábbi AMS stentimplatáció után. Műtétnél talált életképes belek, bypass műtétet végeztünk. Következtetések: Az akut mesenterialis ischaemia ritka betegség, sokszor későn kerül felismerésre és ellátásra. A betegek egy része megmenthető, ha az érrekonstrukció és bélresectio egy ülésben az első ellátási helyen rövid időn belül megtörténik.

Restricted access
Restricted access
Authors: Radu Balau, Radu Deac, Judit Kovacs, Marius Harpa, Claudiu Ghiragosian, Hussam Al Hussein and Horatiu Suciu

Absztrakt:

Bevezetés: A balkamra-aneurysma az akut myocardialis infarctus súlyos szövődménye; jelentősen növeli a morbiditást, mortalitást. A sebészi korrekciós technikák fejlődése ellenére számtalan kérdőjel van e kórkép kezelésének optimális megközelítésével kapcsolatban. Célkitűzés: Tanulmányunk célja az ischaemiás eredetű balkamra-aneurysma két különböző sebészi technikával (endoventriculoplastica és lineáris varrat) végzett műtéti rekonstrukciója rövid és középtávú eredményeinek vizsgálata annak érdekében, hogy meghatározzuk, melyik eljárás előnyösebb. Módszer: A vizsgálatba 117 beteget vontunk be, 48 esetben (41%) endoventriculoplasticával (1. csoport), 69 betegnél (59%) lineáris varrattal (2. csoport) végeztük a balkamra-rekonstrukciót. 113 betegnél (96,5%) egy időben más eljárás is szükséges volt: 108 esetben műtéti myocardialis revascularisatio, 8 betegnél kamrai septumsutura, 18 esetben mitralisbillentyű-plastica történt. A rövid és középtávú morbiditást és mortalitást, az ejekciós frakció változásait és a szívelégtelenség súlyosságát (NYHA) elemeztük. Eredmények: A perioperatív mortalitás 11,11% volt, 4,2% az endoventriculoplasticás csoportban, 15,9% a lineárisvarrat-csoportban (p = 0,03). Az 5 éves túlélés 78,5% volt (88,7% az 1. csoportban és 71,2% a 2. csoportban). Mindkét csoportban javult a bal kamra ejekciós frakciója, a szív funkcionális osztályba sorolása (NYHA); az eredmények szignifikánsan jobbak voltak az endoventriculoplasticával műtött betegek csoportjában. Következtetések: A bal kamra műtéti rekonstrukciója jó korai és középtávú eredményeket mutató eljárás az ischaemiás balkamra-aneurysma korrigálására; az endoventriculoplastica jobb eredményeket biztosít a korai és középtávú mortalitás, az ejekciós frakció és a NYHA funkcionális osztály szempontjából. Orv Hetil. 2018; 159(51): 2167–2174.

Restricted access
Authors: Csenge Szeverényi, Zoltán Csernátony, Ágnes Balogh, Tünde Simon, Zoltán Kekecs and Katalin Varga

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A csípő- és térdprotézisműtétek jelentős megterheléssel járnak a betegek számára. A műtétek körüli gyógyszeres fájdalomcsillapítás és szorongásoldás mellett a betegek gyógyulása az orvos–beteg kommunikáció során könnyen alkalmazható terápiás szuggesztiókkal is segíthető. Módszer: Prospektív, randomizált, kontrollált tanulmányunkban csípő- és térdprotézisműtéten spinalis anesztéziában átesett betegeken vizsgáltuk a pozitív szuggesztiók hatását. A szuggesztiós csoport tagjai műtét előtti beszélgetés során, valamint műtét alatt hangfelvételről kapták a szuggesztiókat. Eredmények: A kontrollcsoporthoz (n = 50) képest a szuggesztiós csoportban (n = 45) alacsonyabb volt a műtét alatti fájdalomcsillapítók és adjuváns szerek iránti összesített igény (p = 0,037), jobb volt a betegek közérzetének átlagos változása a műtét utáni 2. [1,31 (0,57; 2,04); p<0,001], illetve 4. [0,97 (0,23; 1,7); p = 0,011] napon, és kevesebb transzfúzió adására (OR: 2,37; p = 0,004) volt szükség. Ugyanakkor nem mutatkozott különbség a műtét utáni gyógyszerek iránti igényben, a hospitalizáció időtartamában és a szövődmények gyakoriságában. Következtetés: Eredményeink igazolják, hogy a terápiás szuggesztiók alkalmazása a műtét körüli időszakban kedvezően befolyásolja a gyógyulási folyamatot. Orv Hetil. 2018; 159(48): 2011–2020.

Restricted access
Authors: Regina Molnár, Zoltán Sági, Zsuzsanna Fejes, Kálmán Törőcsik, Béla Köves and Edit Paulik

Absztrakt:

Bevezetés: Az orvos és betege közötti konzultáció napjainkban már nem korlátozódik a szóbeli, személyes találkozóra; számos új technikai lehetőség kínálkozik a kapcsolattartásra. Célkitűzés: Kutatásunk célja volt megvizsgálni, hogy két személyes konzultáció között milyen módon kommunikál egymással orvos és betege, valamint hogyan szeretnék a betegek szükség esetén orvosukat elérni. Módszer: Egy budapesti szakrendelőben várakozó potenciális betegek körében kérdőíves felmérést végeztünk, amely az alábbi kérdéscsoportokra épült: orvoshoz fordulási szokások, szakorvossal való kommunikáció módja, technikai eszközök használata és szociodemográfiai adatok. Statisztikai analízis: Egyszerű leíró jellegű elemzéseket, khi-négyzet-próbát és bináris logisztikus regressziót alkalmaztunk. Eredmények: A résztvevők (260 fő) 36,2%-a férfi, 63,8%-a nő volt. Minden negyedik betegre jellemző volt, hogy két személyes konzultáció között egyáltalán nem lépett kapcsolatba az orvosával. A többiek – tekintettel a különböző szociodemográfiai csoportokra, jelentősebb különbség nélkül – szükség esetén vonalas telefonon elérték az asszisztenst vagy közvetlenül orvosukat is; esetleg mobiltelefonon is. A betegek kétharmada több személyes konzultációt szeretne orvosával, fele szívesen írna e-mailt neki, harmada mobilon is hívná orvosát, ha lehetősége lenne rá. Több személyes konzultációt szeretnének dominánsan a férfiak, kisebb arányban az elváltak, az özvegyek, a szakmunkás-végzettségűek. Minden második beteg szívesen váltana e-mailt orvosával, főleg a fiatalok és a magasabb iskolai végzettségűek. Következtetés: A betegeknek az orvossal való szükséges konzultációra vonatkozó preferenciái szociodemográfiai csoportok szerint különböznek. Figyelembe véve eredményeinket, a feltételek megteremtésével a járóbeteg-rendelések hatékonyságát növelni lehetne. Orv Hetil. 2018; 159(50): 2136–2143.

Restricted access
Authors: Mónika Knáb, Tibor Szili-Kovács, Károly Márialigeti, János Móga and Andrea K. Borsodi

Karst areas have great environmental importance as sources of subsurface water and often maintain very sensitive ecosystems. In recent years, increasing number of microbiological studies focused on the bacterial communities of karst soils. In this study, diversity examinations on two distinct Hungarian karst areas, Aggtelek and Tapolca, were performed using parallel cultivation and molecular cloning methods. The phylogenetic affiliation of bacterial strains and molecular clones was determined based on their 16S rRNA gene sequences. Bacterial isolates were identified as members of the phyla Actinobacteria, Firmicutes, Proteobacteria, and Bacteroidetes. Besides the taxa identified by cultivation, members of the phyla Chloroflexi, Cyanobacteria, Acidobacteria, Verrucomicrobia, and Gemmatimonadetes were detected by the cloning. The difference in the composition of soil bacterial communities was related to geographic locations and soil types. Both the highest and the lowest bacterial diversities were detected in samples from Aggtelek National Park, characterized by Leptic Luvisol and Rendzic Leptosol soil types. The difference in the composition of bacterial communities between Rendzic Leptosol and Leptic Phaeozem soil types at Tapolca could be the result of human impacts.

Restricted access
Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: Az internet mélyebb implementálása az egészségügybe több szempontból is javítja az ellátást, de ehhez meg kell ismerni a betegek preferenciáit az internetalapú infokommunikációs eszközök egészségügyi célú használatát illetően. Célkitűzés: A betegek egészségügyi célú internethasználatára vonatkozó szokásainak, attitűdjének megismerését tűztük ki célul. Módszer: Kérdőíves felmérést végeztünk 2016. október és 2017. április között fül-orr-gégészeti magánrendelőnkben, vizsgálaton megjelent betegek körében. Eredmények: 208 kérdőívet elemeztünk. A betegek nagy része naponta használja az internetet, elsősorban mobileszközökön. Szinte mindegyikük keresett már egészségügyi információt online, 19%-uk rendszeresen. 53%-uk elégedett a tartalommal, és nyitottak az orvos által javasolt weboldalak irányában. A betegek 32%-a kommunikált már online orvosával, és 93%-uk elégedett volt ezzel a kapcsolati formával. A betegek 8%-a használ rendszeresen okostelefonon egészségügyi alkalmazást, 6%-uk egyéb internetalapú egészségügyi adatrögzítő eszközt. A páciensek 60%-a választott már online információk alapján kezelőorvost, 17%-uk pedig rendszeresen így keres doktort. A válaszadók 82%-a még nem osztott meg egészségével kapcsolatos információt a világhálón. Következtetések: A betegek nagy arányban az internetről tájékozódnak az egészségükkel kapcsolatban. Az ott fellelhető információ minőségével nem teljesen elégedettek, viszont orvosuktól elfogadnák, ha ajánlana honlapokat. Növelné a betegmegelégedettséget, akár a kezelés hatékonyságát is, ha a betegek online kommunikálhatnának orvosukkal. Az egészségügyi jellegű okostelefon-alkalmazások, digitális eszközök terén nem érezni igazi áttörést, az elvi igény is mérsékelt, és az online betegközösségek sem kifejezetten népszerűek. Viszont az orvostársadalomnak szembe kell néznie a ténnyel, hogy az orvosválasztás egyre nagyobb arányban a világhálón fellelhető információn alapul. Orv Hetil. 2018; 159(51): 2175–2182.

Restricted access
Authors: Vasile-Ioan Muntean, Orsolya Sárpataki, Adrian-Valentin Potârniche, Hemza Meghzili, Bogdan Sevastre and Ioan Marcus

In bovine medicine, blood transfusion practice represents an emergency therapy where time is critical. The aim of this study was to develop a mathematical model to calculate the required blood for transfusion, using parameters which could be easily determined on the spot. Twenty Holstein calves were assigned to two groups depending on body weight (100.1 ± 3.1 kg and 151.1 ± 3.0 kg, respectively). All animals were subjected to an anaemia induction protocol in isovolaemic conditions in order to reduce the packed cell volume (PCV) by more than one third. Twenty-four hours later, each group received an auto-transfusion therapy. In order to find a valid constant for specific weight categories with high confidence interval in cattle, we calculated the value of constant ‘CC’ for each individual, using a formula described for carnivores as a basis. The value of the constant for the 100.1 ± 3.1 kg and 151.1 ± 3.0 kg groups was 80.6315 ± 1.1069 and 76.5294 ± 2.5640, respectively. The comparison between the two groups demonstrated significantly different mean values (P = 0.0002, by t-test) and, furthermore, significantly different values of the constant distributions (P = 0.0001, by the Kolmogorov–Smirnov test).