Browse

You are looking at 1 - 10 of 10,335 items

A Cinnamomum cassia, a kínai orvoslás fontos gyógynövénye

A fahéjszármazékok kontroll nélküli alkalmazásának veszélyei

Orvosi Hetilap
Authors: Anna Blázovics and B. Éva Héthelyi
Open access

Összefoglaló. Az élelmiszer-eredetű megbetegedések igen gyakoriak, bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre, mivel az enyhe, gyorsan múló gastrointestinalis tünetekkel a betegek nem fordulnak orvoshoz, vagy nem történik diagnosztikus vizsgálat. Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) adatai szerint az USA-ban évente 6 lakosból 1 esik át élelmiszer okozta tüneteken. Az ételintoxikációk során a baktérium által termelt toxinok okozzák a tüneteket, közülük a leggyakoribb a Clostridium perfringens, a Staphylococcus aureus és a Bacillus cereus okozta, élelmiszer-eredetű intoxikáció. A nem megfelelően tárolt vagy hőkezelt élelmiszerekben – beleértve a S. aureus által szennyezett anyatejet – ezen baktériumok életképesek maradnak, elszaporodnak, és toxint termelhetnek, illetve toxinjaik megőrzik megbetegítőképességüket. Az étel elfogyasztása után 3–12 órával hányást, hasmenést okoznak. A tünetek többnyire 24 órán belül megszűnnek. A Clostridium botulinum súlyos neurológiai tünetei miatt emelkedik ki a többi toxikoinfekció sorából. C. botulinum okozta tünetekre felnőtteknél házi készítésű konzervek és húskészítmények elfogyasztása után jelentkező gastrointestinalis vagy neurológiai tünetek esetén kell gondolnunk. A Clostridioides difficile szintén a toxinjai révén okoz súlyos, életveszélyes megbetegedést, továbbá az esetek 20–30%-ában számolnunk kell az infekció relapsusával. Növekvő gyakorisága miatt ismernünk érdemes a laboratóriumi és klinikai diagnosztika részleteit és a legmodernebb kezelési lehetőségeket, úgymint megfelelő mintavétel, mintatárolás és -szállítás, tenyésztés, toxinkimutatás, helyes tüneti kezelés, antibiotikumkombinációk, széklettranszplantáció és monoklonálisantitest-kezelés. Orv Hetil. 2020; 161(48): 2019–2028.

Summary. Foodborne diseases are quite common, however, accurate data are not available because patients do not visit doctors with mild, rapidly resolving symptoms and diagnostic tests are not performed. The Centers of Disease Control and Prevention (CDC) estimates that, in the USA, 1 in 6 citizens gets food poisoning yearly. Symptoms of intoxication are due to the toxins produced by bacteria, mostly by Clostridium perfringens, Staphylococcus aureus and Bacillus cereus. These bacteria can survive in not properly stored or heated food, including S. aureus contaminated breastmilk. They can multiply and produce toxins causing intoxications. The gastrointestinal symptoms start 3–12 hours after consumption of the contaminated food and resolve in 24 hours. Clostridium botulinum causes severe neurological symptoms that should be suspected after consumption of home-made cans, smoked hams and sausages. The disease caused by Clostridioides difficile is not a foodborne one, but C. difficile causes severe infection via its toxins. Another problem is that C. difficile infection recurs in 20–30% of cases. Due to the increasing incidence of foodborne diseases, it is worth to learn the precise clinical and laboratory diagnostic algorithms including sampling, storage and transportation of samples, cultivation of bacteria and differential diagnosis of these diseases, furthermore the most up-to-date symptomatic and causative treatment options like antibiotic combinations, stool transplantation and monoclonal antibodies. Orv Hetil. 2020; 161(48): 2019–2028.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Dorottya Balogh, Ede Biró, Gábor Garai, Gabriella Mohay, Dávid Semjén and Attila Vástyán

Összefoglaló. Csecsemőkorban a here cysticus elváltozásai ritka entitásnak számítanak. Az angol nyelvű szakirodalom kevés hasonló esetről számol be, a 2000-es évek elejéig publikált esetek harmadában orchiectomia történt. A hisztológia a leggyakrabban teratomát, a legritkábban egyszerű cystát igazol. Mindkét elváltozás jóindulatú, egyéves kor alatt a leggyakoribb. Közleményünkkel arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ezen esetek kezelése során törekedni kell a here megtartására. A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának Manuális Tanszékén és a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet I. Gyermek Ssebészeti és Traumatológiai Osztályán 2015 és 2018 között 4 csecsemőben észleltük a here cysticus elváltozását. A betegek kórtörténeti adatainak részletes retrospektív elemzését és a szakirodalom áttekintését végeztük. Mind a 4 alkalommal a csecsemő féléves kora előtt észleltek egyoldali, panaszokat nem okozó herezacskófél-megnagyobbodást. Az ultrahangvizsgálat 3 esetben szoliter cysticus képletet talált. 1 esetben szeptált, sűrű folyadékkal telt cysticus képletet véleményezett, számottevő hereállomány nem mutatkozott. Ennél a betegnél mágnesesrezonancia-vizsgálat is készült, mely teratoma lehetőségét vetette fel. A feltárás során mindegyik csecsemőben cysticus képletet találtunk. 3 betegnél hereszövet-megtartó műtétet (enucleatiót) végeztünk. 1 esetben az érdemben megtartható hereszövet hiánya, valamint teratoma gyanúja miatt orchiectomia történt. A kórszövettan két esetben egyszerű cystát, két esetben praepubertalis teratomát igazolt, melyek jóindulatú elváltozások. A here cysticus elváltozásai csecsemőkorban döntő többségben benignusak. Az egyszerű cysta és a praepubertalis teratoma egyaránt jóindulatú elváltozás, malignus transzformációra nem hajlamosak. A képalkotó eljárások közül az ultrahangvizsgálat elegendő lehet a kezelési terv felállításához. Mindig törekedni kell a here megtartására, a lehető legtöbb hereszövet megkímélésére. Kórszövettani vizsgálat nélkül a here eltávolítása ebben az életkorban nem javasolt. Orv Hetil. 2020; 161(48): 2043–2048.

Summary. Cystic lesions of the testis are rare in infancy. Few similar case-series were published in the English literature. Orchiectomy was reported in one-third of the cases until the early 2000s. Histology mostly confirms teratomas, rarely simple cysts. Both are benign and most common under the age of one year. Our aim is to draw attention to the importance of testicular sparing surgery (enucleatio), whenever possible. At the Medical Centre of the Department of Pediatrics of the Division of Paediatric Surgery, Pécs and at the Department of Pediatric Surgery and Traumatology of the Heim Pal Children’s Hospital, Budapest, four cystic testicular lesions were treated in infancy between 2015 and 2018. We performed retrospective analysis and reviewed relevant literature. Our patients were under six months and an unilateral, painless scrotal enlargement appeared. Ultrasound described cystic lesion in the testis in three cases. In one case a septated, echogenic, liquid-filled cystic lesion was detected, with no significant amount of testicular tissue. Magnetic resonance imaging scan of this patient predicted the diagnosis of teratoma. During the surgeries, cystic lesions were found in all cases. Enucleatio was performed in three patients. Orchiectomy was carried out once due to the suspicion of teratoma and the lack of salvageable testicular tissue. Histopathology confirmed simple cysts in two babies and prepubertal teratomas in the others. Testicular cystic lesions are predominantly benign in infancy. Simple cysts and prepubertal teratomas are benign, not prone to malignant transformation. Ultrasound is reliable for preoperative planning. Testicular tissue sparing surgery must be considered and without histopathology orchiectomy should not be performed. Orv Hetil. 2020; 161(48): 2043–2048.

Open access

Összefoglaló. Bevezetés: Csecsemőkorban a könnyezés gyakori oka a könnycsatorna veleszületett elzáródása, mely az esetek nagy részében 1 éves korra spontán oldódik. Célkitűzés: Retrospektív tanulmányunk célja a monocanalicularis szilikonsztent (Masterka®) implantációjával kapcsolatos eredményeink bemutatása. Módszer: 2015. január 1. és 2020. január 30. között monocanalicularis szilikonsztent implantációján átesett gyermekek adatait dolgoztuk fel. Bevonási kritériumként szerepelt a legalább 6 hónapja fennálló, konzervatív kezelésre nem szűnő könnyezés és emiatt előzetesen elvégzett szondázás, mely után a panaszok kiújultak. Kizárási kritérium volt a csontosan elzárt ductus nasolacrimalis és a hibás szemhéjállás. A műtét hatékonyságát a szilikonsztent eltávolítását követő legalább 2 hónap panaszmentességgel definiáltuk. Eredmények: 25 gyermek (10 lány [40%] és 15 fiú [60%]) összesen 30 szemén végeztünk szilikonsztent-beültetést. Az átlagéletkor 4,92 ± 3,03 év (1,5–12 év, n = 25) volt. Minden páciens a születése óta könnyezett. A műtét előtt váladékképződést 20 (66,67%, n = 30), krónikus szemhéj- és kötőhártya-gyulladást 10 (33,33%, n = 30) esetben észleltünk. Tompalátást, jelentős astigmiát nem találtunk. A sztentet átlagosan 3,5 ± 1,0 (n = 30) hónap után távolítottuk el. A műtétet követően 1 héttel 24 (80%, n = 30), 3 hónappal 28 (93,33%, n = 30) és 6 hónappal 24 (88,89%, n = 27) szem volt tünetmentes. Következtetés: A Masterka® implantációja egyszerűen kivitelezhető, kifejezetten hatékony módszer lehet az 1 évnél idősebb gyermekek veleszületett könnycsatorna-szűkületének megoldására, különösen olyan esetekben, amikor a korábbi szondázás nem vezetett eredményre, valamint hosszabb szakaszon észlelünk szűkületet. Ez utóbbi esetekben megfontolandó lenne a primer szilikonsztent-implantáció is. Orv Hetil. 2020; 161(48): 2037–2042.

Summary. Introduction: Congenital nasolacrimal duct obstruction is a common cause of epiphora in infants. In most cases, spontaneous resolution occurs by 1 year of age. Objective: Retrospective evaluation of clinical outcomes of monocanalicular lacrimal duct stent implantation (Masterka®). Method: Data of patients undergoing monocanalicular silicone stent implantation between 1st January 2015 and 30th January 2020 were evaluated. Inclusion criteria were resistant tearing to conservative therapy which had been persisting at least for 6 months, and previous probing did not resolve the symptoms. Exclusion criteria were associated bony obstruction or eyelid malposition. Treatment success was defined as complete resolution of epiphora at least two months after the procedure. Results: Implantation was performed on 30 eyes of 25 children (10 females [40%] and 15 males [60%]). The mean age was 4.92 ± 3.03 years (1.5–12 years, n = 25). Epiphora was a persistent symptom in every patient since birth. Preoperatively, discharge was observed in 20 (66.6%, n = 30) patients, while chronic blepharitis and conjunctivitis occurred in 10 (33.33%, n = 30) children. Amblyopia or significant astigmatism was not observed in any case. Stent was removed after 3.5 ± 1.0 (n = 30) months. At one week postoperatively 24 (80%, n = 30), at 3 months 28 (93.33%, n = 30) and at 6 months 24 (88.89%, n = 27) eyes were asymptomatic. Conclusion: Implantation of monocanalicular silicone stent is effective and easy-to-perform. It can resolve congenital tear duct stenosis, especially where previous probing was not successful and where stenosis is longer or occurs in several localizations. In the latter cases, primary stent implantation should be considered. Orv Hetil. 2020; 161(48): 2037–2042.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Kincső Sára Kovács, Anna Rebeka Kovács, Balázs Harangi, Rudolf Lampé and Péter Török

Összefoglaló. Bevezetés: Jelenleg a méh méretének pontos megítélése meglehetősen szubjektív, az azt leíró ultrahangleletek igen nagy eltérést mutatnak. Számos klinikai szituációban azonban nagyon fontos az eltérések méretének, elhelyezkedésének, meghatározott anatómiai pontokhoz való viszonyának pontos leírása. Célkitűzés: Célunk egy egységes mérési módszer kifejlesztése, mellyel sorvezetőt adunk a vizsgálók kezébe, így csökkentve az egyéni variabilitásból adódó eltéréseket. A standardizált adatok lehetőséget adnak a szisztematikus gyűjtésre, azok egységes feldolgozására, rendszerbe foglalására, tudományos értékelésére, segítséget nyújtva a mindennapi klinikai gyakorlatban és kutatásokban. Módszer: A méh általunk végzett ultrahangvizsgálatait, valamint a nemzetközi tanulmányokat alapul véve kívánunk javaslatot tenni egy egységes mérési módszer kialakítására, mellyel egyértelmű, pontos, reprodukálható adatokat kaphatunk a méhről. Eredmények: Létrehoztunk egy standardizált paraméterekkel rendelkező mérési eljárást Uteromap néven, melyet alkalmazva objektív méretadatokat kaphatunk a méh ultrahangvizsgálata során. Külön figyelmet fordítottunk arra, hogy az általunk létrehozni kívánt standardizált mérési eljárás alkalmas legyen minden általános, valamint speciális esetben is. A kipróbálás során a legelső 253 páciens adatait elemeztük retrospektív módon. Eredményeink szerint az idősebb életkor megnövekedett méhmagassággal és nagyobb hátsó falvastagsággal korrelált. Következtetés: Arra a következtetésre jutottunk, hogy standardizált mérési módszerünk alkalmazásával a méhről és elváltozásairól sokkal pontosabb, objektívebb és egységesebb adatokat nyerhetünk anélkül, hogy a vizsgálathoz szükséges idő szignifikánsan hosszabb lenne. Munkánk folytatásaként minél több vizsgáló bevonásával szeretnénk a standardizált módszert a mindennapi gyakorlatra kiterjeszteni, a felmerülő igények, javaslatok alapján fejleszteni és létrehozni egy nemzetközileg elfogadott, standardizált mérési eljárást, mellyel az ultrahangvizsgálatok minőségét növelhetnénk, azzal a végső céllal, hogy javítsuk a betegek biztonságát és az ellátás eredményességét. Orv Hetil. 2020; 161(48): 2029–2036.

Summary. Introduction: Currently, the accurate assessment of the size of the uterus is rather subjective as the related ultrasound findings show an immense difference. However, in several clinical situations it is crucial to accurately describe the size and location of abnormalities and their relationship to specific anatomical positions. Objective: We aim to develop a unified measurement method that can serve as a guide for the examiners, thus reducing variances due to individual variability. Standardized data provide an opportunity for systematic collection, unified processing, systematization, and scientific evaluation, assisting in everyday clinical practice and research. Method: Based on our ultrasound examinations and the international studies, we propose a unified measurement method that can provide precise, accurate and reproducible data on the uterus. Results: We have established a measurement procedure with standardized parameters called Uteromap, which obtained objective size data during the ultrasound examination of the uterus. Special attention was given to creating a standardized measurement procedure suitable for general and special cases, too. According to our results, older age was correlated with increased uterine height and greater posterior wall thickness. During the trial, the data of the first 253 patients were analyzed retrospectively. Conclusion: We concluded that our standardized measurement method could obtain more accurate, objective, and consistent data about the uterus and its lesions without significantly increasing the time of the examination. Continuing our work, we would like to extend the standardized method to everyday practice, develop and create an internationally accepted standardized measurement procedure based on the emerging needs and recommendations, with the ultimate aim of improving patient safety and effectiveness of care. Orv Hetil. 2020; 161(48): 2029–2036.

Open access

Abstract

This study investigated carbapenem resistance among Acinetobacter baumannii isolated from respiratory specimens. Epidemiological relationship of the isolates was also evaluated. In this study, 81 respiratory specimens of A. baumannii from AL Zahra Hospital were confirmed by phenotypic and genotypic methods. Antimicrobial susceptibility was performed by disc diffusion method. Carbapenem resistance genes were identified by PCR. The isolates were typed by RAPD-PCR and multilocus sequence typing (MLST) methods. All isolates were resistant to imipenem and 80 isolates to meropenem. Frequency of oxacillinase genes was as follows: bla OXA-23 gene was positive in 74 (91.3%), bla OXA-24 gene in 50 (61.7%) and bla OXA-58 was not found in any isolates. On the other hand 22 (27.2%) isolates contained bla IMP-1, 3 (3.7%) isolates contained bla IMP-2 gene, 5 (6.2%) isolates contained bla VIM-1, 4 (5%) isolates had bla VIM-2 and none of the isolates had bla SIM-1 gene. RAPD-PCR typing identified 16 different patterns, with one pattern being the most frequent one in 26 isolates. In MLST 6 different sequence types were identified, the most predominant being ST2 belonging to clonal complex 2. The results of this study showed high resistance to carbapenems as well as high abundance of oxacillinase genes.

Restricted access

Abstract

The aim of this study was to investigate the rate of resistance to macrolide-lincosamide-streptogramin B (MLSB) antibiotics, the mechanisms underlying this resistance and to evaluate their relationship with virulence genes profiles of 435 Bulgarian clinical isolates Staphylococcus aureus. The highest resistance was observed to penicillin (96.09%), followed by resistance to erythromycin and clindamycin (34.02 and 22.76%, respectively). Of the tested clinical strains of S. aureus, 96.09% contained the blaZ gene associated with penicillin resistance and 11.03%, the mecA gene responsible for methicillin resistance. The most prevalent were the erm genotypes associated with the presence mainly of ermA and ermC genes followed by ermB. The frequency rates of these genes, alone or in combinations were ermA 41.89%, ermB 27.70%, ermC 43.99%. The majority of Bulgarian macrolide resistant S. aureus exhibited cMLS phenotype, in 58.78% (P = 0.0036). The following virulence genotypes were present significantly more often in the macrolide resistant S. aureus isolates among the studied ones: hlg; hlg,seb; hlg,seb,sec; hlg,seb,seh; hlg,sec; hlg,sec,sei; hlg,sec,sei; hlg,sei; hlg,sei,sej; hlg,sej. This survey found correlation between the virulence profiles with a small number of genes and macrolide resistance among Bulgarian clinical S. aureus isolates, in contrast to sensitive strains, which possessed profiles predominantly with multiple genes.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Bacsur, Soma Skribanek, Ágnes Milassin, Klaudia Farkas, Renáta Bor, Anna Fábián, Mariann Rutka, Anita Bálint, Kata Judit Szántó, Tibor Tóth, Ferenc Nagy, Zoltán Szepes, Krisztina Boda and Tamás Molnár

Összefoglaló. Bevezetés: A gyulladásos bélbetegségek kezelésében a tumornekrózisfaktor-alfa-ellenes (anti-TNFα) antitestek elsődleges választási lehetőséget jelentenek a kortikoszteroid- és immunmoduláns kezelésre refrakter páciensek kezelési stratégiájában. Ezek a hatóanyagok hatékonyak, ám hosszú távú hatásosságukkal kapcsolatban sok az ellentmondás. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja megvizsgálni az anti-TNFα-terápia (infliximab [IFX], adalimumab [ADA]) hosszú távú hatékonyságát gyulladásos bélbetegek körében. Módszerek: Retrospektív, adatgyűjtéses vizsgálatunkba a Szegedi Tudományegyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikáján gondozott, 18–65 év közötti gyulladásos bélbetegeket vontunk be. Az adatgyűjtést a Klinika informatikai rendszeréből végeztük a betegek ambuláns megjelenéseinek kezelőlapjaiból, illetve a zárójelentésekből. Eredmények: 102 beteg adatait elemeztük (Crohn-beteg: 67 fő, colitis ulcerosás: 35 fő). A Crohn-betegség diagnózisát követően átlagosan 7,84 év, a colitis ulcerosa diagnózisát követően átlagosan 9,86 év telt el az első anti-TNFα-terápia elkezdéséig. Az első kezelési ciklus átlagosan 2,64 évig tartott, a ciklus végén az IFX-t kapó betegek 50%-ánál, az ADA-t kapó betegek 46%-ánál volt remisszióban a betegség. A második kezelési ciklus átlagosan 4,67 évig tartott, a ciklus végén az IFX-t kapó betegek 36%-a, az ADA-t kapó betegek 40%-a volt remisszióban. Az első, illetve a második kezelési ciklus alatt az allergiás reakciók gyakorisága IFX esetében 13% és 18%, ADA esetében 4% és 3% volt. A primer hatástalanság és a másodlagos hatásvesztés az első ciklusban IFX esetében 4% és 10,5%, ADA esetében 11,5% és 19% volt. A második kezelési ciklusban IFX esetében 9%-ban és 18%-ban, ADA esetében 23%-ban és 10%-ban jelentették a ciklus végét. Következtetés: Az anti-TNFα-terápiák eredményeink alapján hosszú távon is hatékonynak és biztonságosnak bizonyultak. Másodlagos hatásvesztés kisebb arányban fordult elő a vizsgált populációban az irodalmi adatokhoz képest. Orv Hetil. 2020; 161(47): 1989–1994.

Summary. Introduction: Anti-tumor necrosis factor-alpha (anti-TNFα) treatment is reserved for steroid-dependent or steroid/immunomodulator-refractory inflammatory bowel diseases patients. These agents are effective, however, their long-term safety is still questionable. Objective: We aimed to assess the long-term efficacy and safety of two anti-TNFα therapies. Methods: In our retrospective study, we reviewed medical records via the administration system of the First Department of Medicine, University of Szeged. Female and male patients, aged between 18–65 years who received anti-TNFα therapy between 2010–2019 were enrolled. Results: 102 patients with inflammatory bowel disease were enrolled (Crohn’s disease: 67, ulcerative colitis: 35). The first anti-TNFα therapy was introduced after an average 7.84 and 9.86 years from diagnosis of Crohn’s disease and ulcerative colitis. The first treatment period lasted for 2.64 years; 50% of patients receiving IFX and 46% of patients receiving ADA were in remission at the end of the period. The second treatment period lasted for 4.67 years, 36% of IFX-treated patients and 40% of ADA-treated patients were in remission at the end of the period. 13% and 18% of patients treated by IFX and 4% and 3% of patients treated by ADA experienced infusion reaction during the first and the second treatment period. Primary non-response and loss of response rates were 4% and 10.5% (IFX) and 11.5% and 19% (ADA) during the first treatment period. These rates were 9% and 18% (IFX) and 23% and 10% (ADA) during the second treatment period. Conclusion: Our study confirmed the long-term efficacy and safety of the anti-TNFα therapies. Loss of response rate is lower in our population compared to the literature. Orv Hetil. 2020; 161(47): 1989–1994.

Open access

Arrhythmiarizikó és cardialis szövődmények áramütéses balesetet követően

Szakirodalmi áttekintés és sürgősségi ellátási protokoll

Orvosi Hetilap
Authors: Dávid Pilecky, Enikő Kovács and Endre Zima

Összefoglaló. Az áramütés súlyos esetben hirtelen halállal vagy több szervrendszer kiterjedt károsodásával járhat. A magasfeszültségű áramütés (>1000 V) általában súlyosabb égési sérülésekkel és magasabb kórházi mortalitással jár, mint az alacsonyfeszültségű, de a sérülések súlyosságát a feszültségen kívül a test ellenállása, az áramexpozíció ideje, az áram fajtája, erőssége és útja is befolyásolja. A kritikus állapotú vagy súlyos égési sérüléseket szenvedett betegek sürgősségi ellátása komplex és multidiszciplináris szemléletet igényel. A súlyos szövődményekkel járó áramütéses balesetek ugyanakkor a fejlett országokban ritkák: az áramütés következtében sürgősségi osztályon jelentkező betegek döntő többsége panaszmentesen vagy minor panaszokkal kerül felvételre. A ritmuszavarok az áramütéses balesetek messze leggyakoribb cardialis szövődményei, és rendszerint közvetlenül az áramütés után jelentkeznek. Az elektromos áram kamrafibrillációt vagy asystoliát is kiválthat, mely a baleset helyszínén ellátás nélkül halálhoz vezethet. Bár sok helyen elterjedt gyakorlat az áramütést szenvedett betegek rutinszerű monitorozása, a klinikailag releváns arrhythmiák összességében ritkák, és a felvételi EKG alapján diagnosztizálhatók, ezért EKG-monitorozás csak meghatározott rizikófaktorok esetén szükséges. Jelen munkánk célja összefoglalni az áramütést szenvedett betegek optimális sürgősségi ellátásával kapcsolatos legfontosabb szempontokat, különös tekintettel az áramütéses balesetet követően fellépő cardialis szövődményekre és arrhythmiákra, valamint az EKG-monitorozás indikációira. Orv Hetil. 2020; 161(47): 1979–1988.

Summary. Electrical accidents (EA) may cause sudden death or severe injuries of multiple organs. High voltage injuries (>1000 V) are associated with more severe burn injuries and higher in-hospital mortality than low voltage injuries, however, the severity of complications depends on several other factors like resistance of the body, duration of current exposition, intensity, type and pathway of current. Critically ill patients with severe burns and/or other injuries require a multidisciplinary intensive treatment. However, such complications are rare in the developed countries: most patients present in the emergency department with no or minor symptoms and do not require hospital admission. Arrhythmias are the most frequent cardiac complications after EA. Electrical current may cause ventricular fibrillation or asystolia which can lead to death on the scene. In patients presenting in the emergency department, clinically relevant arrhythmias are rare and can be diagnosed by a 12-lead ECG, therefore a systematic monitoring may not be indicated. Aim of our work is to review the most frequent complications after an electrical accident with special focus on cardiac complications and arrhythmias. The other aim of the manuscript is to summarize the most important aspects of emergency treatment and indication for ECG monitoring after electrical accident. Orv Hetil. 2020; 161(47): 1979–1988.

Open access