Browse

You are looking at 1 - 100 of 10,209 items for :

  • Medical and Health Sciences x
Clear All

Abstract

Purpose

Assessment of pressure ulcers is an indicator of nursing care quality. In physically handicapped patients, the risk is elevated, due to the neuropathy and incontinence that frequently accompany paresis and paralysis. We conducted a systematic review of 4 assessment scales to assess their use and usefulness for these patients.

Materials/methods

We searched 5 databases for articles published between 2016 and 2018 that included terms related to the risk of pressure ulcers in physically handicapped patients, including the names of 4 assessment scales (Norton, Braden, Waterlow and Spinal Cord Injury Pressure Ulcer Scale). One hundred and three sources were returned, from which we selected 10. We also selected an earlier source, for a total of 11.

Results

The Braden and Waterlow scales are popular in clinical practice. The Norton scale is used for scientific comparisons and in clinical practice only sporadically. Expert opinion suggests that acceptance of the Spinal Cord Injury Pressure Ulcer Scale could reduce the incidence of pressure ulcers in physically handicapped patients.

Conclusions

Introduction of a scale designed for handicapped patients, combined with better preventive measures, could result in the bedsore reduction of pressure ulcers. Research testing the effectiveness of the Spinal Cord Injury Pressure Ulcer Scale in the Czech population is needed to validate its use in clinical practice.

Open access
Authors: Orsolya Kutasi, Orsolya Fehér, Sára Sárdi, Nándor Balogh, Anna Nagy, Leticia Moravszki, Emese Bódai and Ottó Szenci

Abstract

West Nile virus (WNV) is a zoonotic arbovirus transmitted by mosquitoes between wild birds (natural hosts) and other vertebrates. Horses and humans are incidental, dead-end hosts, but can develop severe neurological disorders. Owing to the close contact of cerebrospinal fluid (CSF) with the extracellular fluid of the brain, the analysis of CSF composition can reflect central nervous system (CNS) impairments enabling the diagnosis and understanding of various neurodegenerative CNS disorders. Our objective was to compare the findings from the CSF samples of horses with neuroinvasive WNV infection with those of healthy controls. We compared findings from fifteen CSF samples of 13 horses with acute WNV encephalomyelitis with those of 20 healthy controls. Protein, particular enzymes and ions, glucose and lactate showed abnormal levels in a significant number of WNV cases. None of the six horses with elevated glucose concentrations survived. Rather neutrophilic than mononuclear pleocytosis was identified with WNV infection. Neutrophils probably play a role in the development of inflammatory response and brain damage. Although elevated glucose levels reliably predicted the outcome, they might be the consequence of increased plasma levels and reflect general stress rather than CNS pathophysiology. The CSF findings of WNV encephalomyelitis patients are non-specific and variable but facilitate the differential diagnosis.

Open access

Abstract

In this paper we report the phenotypic and partial genetic characterisation of a novel bacterium strain isolated from a cat with severe nephritis. Multilocus sequence analysis was performed on the 16S rRNA and three housekeeping (recN, rpoB, infB) gene sequences obtained by PCR. In accordance with the results of phenotypic tests, the phylogenetic analyses confirmed the relatedness of the new strain (6036) to the family Pasteurellaceae. On the phylogenetic trees, strain 6036 appeared in a separate branch, closest to that of the type species (Frederiksenia canicola) of the genus Frederiksenia. These two bacteria shared 95.14 and 76.88% identity in their partial 16S rRNA and recN gene sequences, respectively. The rpoB- and infB-based phylogenetic analyses indicated that strain 6036 is most closely related to Bibersteinia trehalosi (with 90.58% identity) and [Haemophilus] felis ATCC 49733 (89.50% identity), respectively. The predicted genome identity values, based on the recN gene sequences, suggested that strain 6036 can be classified into the genus Frederiksenia as a novel species. A PCR method, specific to strain 6036, was developed to allow its rapid and accurate identification and differentiation from F. canicola and other species of Pasteurellaceae. The minimal inhibitory concentrations of 18 antimicrobial agents for strain 6036 were also determined.

Open access
Authors: Eszter Balogh, Anna Boglárka Dálnoki, László Rózsa, Viktória Johanna Debnár, Orsolya Varga-Balogh, József Rátky, Attila Zsolnai and István Anton

Abstract

When using artificial insemination in porcine reproduction, one of the most important requirements is the suitable quality of semen regarding its total motility (TM) and progressive motility (PM). Computer-assisted sperm analysis (CASA) is an appropriate method to analyse the quality of semen. Recently a portable instrument has been developed to help specialists in their everyday field work. In our study, semen quality was measured simultaneously by the portable device (Ongo) and a laboratory CASA system (Microptic) to compare TM and PM values obtained by these appliances at a concentration of 50 × 106 spermatozoa/mL. Agreement between measurements was evaluated with a Bland-Altman plot. Strong correlation was found between the investigated instruments for all the three parameters, i.e. sperm concentration, TM and PM. However, a few measurements fell outside the defined range of acceptance.

Open access

Abstract

Newcastle disease virus (NDV) remains a constant threat to the poultry industry even with intensive vaccination programmes. In the present study, 40 samples were collected from farms showing high mortalities in some Egyptian governorates between 2016 and 2018. Tracheal samples were collected for virus isolation and confirmed by real-time RT-PCR. Molecular characterisation was performed by sequencing, followed by phylogenetic analysis of the novel sequences. Histopathological and immunohistochemical examinations were performed on different organs from NDV-infected broilers. The phylogenetic analysis revealed that the NDV isolates from different areas of Egypt were genetically closely related and all belonged to genotype VII. The histopathological hallmarks included haemorrhagic tracheitis, interstitial pneumonia with syncytia formation, haemorrhagic proventriculitis, necrotising pancreatitis, pan-lymphoid depletion, non-suppurative encephalitis and nephritis. Immunological detection of NDV antigen clarified the widespread presence of viral antigen in different organs with severe lesions. The present study confirmed that a virulent NDV of genotype VII became the predominant strain, causing severe outbreaks in poultry farms in Egypt. The presence of viral antigen in different organs indicates the pantropic nature of the virus. Immunohistochemistry was a very useful diagnostic tool for the detection of NDV antigen.

Restricted access

Abstract

The aim of this study was to investigate the variability of the slope of the pelvis in different dog breeds and the correlation between pelvic slope and femoral subluxation. The sacrum–pelvis angle (SPA), the angulation between the sacrum and the axis of the ilium was created to represent the differences in the slope of the pelvis on lateral pelvic radiographs. The Norberg angle (NA) was used to quantify the femoral subluxation on hip-extended radiographs. Archived standard ventrodorsal hip radiographs and lateral lumbosacral radiographs of the same dogs were retrieved and a single observer measured the SPA and the NA in each case. A total of 180 dogs from six different breeds were sampled. The SPA varied between 40° and 71.5° and the NA between 71.2° and 113.9°. The findings indicated that there are significant individual and interbreed variations in the slope of the pelvis. However, no significant relationship between the slope of the pelvis and femoral subluxation could be identified.

Restricted access

Abstract

The purpose of this study was to investigate retrospectively the prevalence of the complicated and uncomplicated forms of babesiosis and to evaluate various laboratory and clinical parameters of dogs infected with Babesia canis in order to assess their prognostic value regarding the outcomes of the disease. Medical records, complete blood count and serum biochemical analysis from the animal hospital information system of 240 dogs were reviewed and evaluated retrospectively. Binary logistic regression analysis was used to ascertain correlations between alterations in the obtained parameters and survival probability. The results showed that creatinine levels of more than 5 mg/dL and phosphate levels of more than 3 mmol/L have a highly significant link to death (P ≤ 0.001). Albumin levels of <2.2 g/dL (P = 0.003) and a rectal body temperature below 38 °C (P ≤ 0.001) may also serve as prognostic markers for the severity of the disease. If renal involvement was present, 33.9% of the dogs died, while 40.0% of the dogs died in the presence of pancreatitis. The parameters creatinine, phosphate, albumin and rectal temperature serve as reliable predictive markers of an increased risk of death in the case of an infection with B. canis.

Restricted access

Abstract

Vancomycin-resistant enterococcus (VRE) is a global threat to public health. Knowledge about the occurrence of vanA-carrying enterococci in broiler and environmental samples is important as antibiotic resistance can be transferred to human bacteria. The aim of this study was to investigate the presence of VRE in broiler cloacal and environmental (house) samples and to genotype the isolates. In this study, 350 swabs were collected from broiler farms. All samples were plated onto enterococcus selective agar containing 6 mg/L vancomycin and 64 mg/L ceftazidime. Minimum inhibitory concentration (MIC) values were determined for vancomycin and teicoplanin. Vancomycin-resistant Enterococcus faecium (VREfm) was isolated from 6 out of 300 (2%) broiler cloacal samples and 13 out of 50 (26%) house samples. All E. faecium isolates had vanA genes. All VREfm isolates (19 isolates) were confirmed to be 95% similar to each other. In conclusion, although 20 years have passed since the ban on avoparcin in Turkey, the present study shows that VREfm isolates are still present in broiler production and especially in broiler houses, and most importantly, a major VREfm clone was isolated from broiler cloacal and house samples.

Restricted access
Authors: Melinda Fábián, Györgyi Pónyai, Gergely Szombath, Eszter Nagy, Zsolt Komlósi, Ágnes Szigeti, Kende Lőrincz, Bernadett Hidvégi and Márta Medvecz

Absztrakt:

A nemszteroid gyulladáscsökkentők (NSAID-ok) lokális és szisztémás formában történő alkalmazása egyre elterjedtebbé vált, az ezzel kapcsolatos adverz reakciók gyakoriak. A szerzők egy 49 éves férfi beteg esetét ismertetik, aki lábszárak fájdalma miatt etofenamáttartalmú lokális készítményt alkalmazott, majd az alkalmazás helyén, UV-expozíciót követően, haemorrhagiás, atípusos, kontaktdermatitisnek megfelelő bőrtünetek jelentek meg. Tüneteinek rapid terjedése miatt sürgősségi fekvőbeteg-ellátásra szorult. Fizikális vizsgálata során az etofenamátexpozíció helyén, mindkét lábszáron, valamint azon túlmenően a karokon, valamint a törzsön és az arcon bevérzett, konfluáló, erythemás seropapulákat és maculákat láttunk, melyek mellett testszerte és a buccalis nyálkahártyán petechiák voltak megfigyelhetők. A nagy kiterjedésű és aspecifikus bőrtünetek, a fizikális vizsgálattal észlelt splenomegalia, valamint a perifériás vérképeltérés miatt indított onkohematológiai kivizsgálás során hajas sejtes leukaemia diagnózisa igazolódott. Epicutan tesztelés (ET) során az etofenamáttartalmú gélre adott, erősen pozitív reakció mellett fakátrány-, propilén-glikol-, propolisz-, ’fragrance mix I’, metilizotiazolinon-, benzoesav- és perubalzsam-poliszenzibilizáció volt verifikálható. Az etofenamát hatóanyaggal elvégzett lymphocytatranszformációs teszt (LTT) és CD69-expresszió-vizsgálat negatív eredményt adott. Orv Hetil. 2020; 161(38): 1646–1651.

Restricted access

Absztrakt:

A súlyos trauma/politraumatizáció a halálozás gyakori oka, a fiatal korosztályban pedig a vezető halálozási ok. A korai halálozásért gyakran a kivérzés felelős. Ennek hátterében a vérzés megindulását követően, sokszor már korán kialakuló, a vérzést tovább fokozó traumás véralvadási zavar (TIC: trauma-induced coagulopathy) áll. Másrészről a vérzéses traumás sokk ellátásakor alkalmazott, nagy mennyiségű vérkészítmény, a masszív transzfúzió súlyos – akár halálos – szövődményekhez vezethet. A masszív traumás vérzés korszerű szemléletű, agresszív ellátása mind a kivérzés és halálozás, mind a késői szövődmények elkerülésében hatékony. Emellett e szemlélet szervesen illeszkedik a vérgazdálkodási koncepcióhoz. Az összefoglaló közlemény az akut trauma ellátásán belül a traumás vérzés, illetve a traumás véralvadási zavar korszerű, célirányos, preventív szemléletű ellátásával foglalkozik, a hangsúlyt az elvi háttérre helyezve. Célja, hogy az ilyen irányú ellátásban közvetlenül részt nem vevők is átlássák e tevékenység lényegét. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1599–1605.

Open access
Authors: Imelda Marton, Szilvia Agócs and Barna Babik

Absztrakt:

Világszerte magas az anaemia prevalenciája, a vashiányos anaemia az ötödik leggyakoribb eltérés a Globális betegségteher című tanulmány szerint. Hátterében számos tényező, összetett patomechanizmus állhat, az etiológia nagy változatosságot mutat életkor, nem és földrajzi eloszlás szerint. Az anaemia prevalenciája emelkedik az életkorral. A demográfiai változások, a népesség idősödése jelenleg nagyobb léptékű, mint a korábbi évtizedekben, és ez jelentős kihívás elé állítja a társadalmakat és az egészségügyi rendszereket. Az időskori anaemia átlagos prevalenciája 17%, de ennél lényegesen magasabb az ápolási otthonokban élő (47%) és a hospitalizációra került idősek (40%) között. Oka általában multifaktoriális, és gyakran a komorbiditások miatt egyidejűleg több mechanizmus is szerepet játszik a kialakulásában. A preoperatív anaemia prevalenciája magasabb (35%), mint az anaemia gyakorisága az átlagpopulációban, és evidenciák igazolták kedvezőtlen hatását a posztoperatív morbiditásra és mortalitásra. Időben történő felismerése és korrekciója multidiszciplináris feladat és közös felelősség mind a vértakarékos betegellátás, mind a betegek életkilátásainak javítása szempontjából. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1569–1573.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A claudicatio intermittens jelentős negatív hatással van a betegek életminőségére. A különböző revascularisatiós eljárások és a noninvazív orvosi kezelések javíthatják a betegek járását. A cilostazol I.A ajánlással rendelkezik a claudicatio intermittens kezelésére. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja a 3 hónapos cilostazolkezelésnek az egészséggel kapcsolatos életminőségre és az alsó végtag funkcionális kapacitására gyakorolt hatásának értékelése a klinikai gyakorlatban, claudicatio intermittensben szenvedő diabeteses (DM) és nem diabeteses (NDM) betegek körében. Módszer: A tanulmány multicentrikus, beavatkozással nem járó vizsgálat, amelybe 812, ambuláns kezelés alatt álló, perifériás verőérbetegségben szenvedő beteg (Fontaine II. stádium, átlagéletkor: 67,17 év, férfi/nő: 58,25/41,75%, 318 diabeteses) került beválasztásra, akik cilostazolkezelést kaptak (50 vagy 100 mg naponta kétszer) 3 hónapig. Az életminőséget az EQ-5D-3L-kérdőívvel, a funkcionális kapacitást a WELCH-kérdőívvel értékeltük. A fájdalommentes és maximális járástávolságnak, valamint a boka-kar indexnek a mérése megtörtént a vizsgálat indulásakor és a 3 hónapos kezelés után. Eredmények: A vizsgálat befejezése után az EQ-5D-index javult (kiindulási érték: NDM –0,45 ± 0,22, DM –0,48 ± 0,23, 3. hónap: –0,24 ± 0,18, –0,27 ± 0,19; p<0,0001), és a WELCH-pontszám szintén szignifikánsan nőtt (kiindulási érték: NDM 20 ± 14, DM 18 ± 14; 3. hónap: 33 ± 19, 29 ± 16; p<0,0001) mindkét betegcsoportban. Mind a fájdalommentes, mind a maximális járástávolság nőtt: NDM 59,2% (medián: 50,0%), 46,58 (medián: 40,51%), és DM 42,85% (medián: 43,33%), 41,61% (medián: 34,68%) (p<0,001). Következtetés: 3 hónapos cilostazolkezelés javította az életminőséget és az alsó végtagi funkcionális kapacitást claudicatio intermittensben szenvedő betegekben, diabetes esetén is. A WELCH-kérdőív hasznos eszköznek bizonyult a klinikai gyakorlatban a claudicatio kezelése során a járóképesség értékelésére. Orv Hetil. 2020; 161(38): 1637–1645.

Open access

Absztrakt:

A fenntartó kezelésmódok elsősorban a gyermekkori akut lymphoid leukaemiában voltak általánosak, felnőttkorban ritkábbak. Fokozatosan alakultak ki fenntartó kezelési módok néhány felnőttkori hematológiai betegségben, például néhány lymphomában – például follicularis lymphoma, köpenysejtes lymphoma –, s az elmúlt években a myeloma fenntartó kezelése egyre jelentősebb teret nyert. Mára egyre több onkohematológiai entitás fenntartó kezelése egyre erősödő tendencia, sokszor a kezdetben csak az indukciós vagy relapsusos esetekben hatékonynak bizonyuló kis molekulák előtérbe kerülése várható fenntartó készítményként is. Myelomában a prognózisfüggő fenntartó kezelési mód, mely gyakran akár a visszaesésig tart, mára minden nemzetközi és komolyabb ajánlás része. Az elmúlt években megjelentek fenntartó kezelési módok a felnőttkori akut myeloid leukaemiában is, teljesen új elemként akár transzplantációt követően, akár a nélkül. Megváltozott az a szemlélet, hogy egy nehéz kemoterápia vagy éppen a csontvelő-átültetés azért is jó, mert utána kezelésmentessé válhat a betegek túlnyomó része. Fontos az is, hogy a fenntartó kezelés ne legyen megterhelő, ne kelljen túl sok időt a kórházban tölteni, minél inkább egyszerű, akár tablettás formájú lehessen. Vannak tendenciák arra, hogy az indukció, a konszolidáció és a fenntartó kezelés (például a myeloma egyes esetei) egyre inkább kontinuumot képezzenek. Orv Hetil. 2020; 161(38): 1623–1628.

Open access
Authors: Imre Sallai, Ádám Nagy, Attila Szatmári, György Kocsis, Andor Huszár, Dániel Tamás Kovács, Ildikó Kalina, Görgy Zsiga, Imre Antal and Gábor Skaliczki

Absztrakt:

Bevezetés: A vállsebészeti képalkotó diagnosztika „arany standardja” a mágnesesrezonancia-képalkotás (MRI). A konvencionális MRI szenzitivitása teljes vastagságú szakadások esetében 85% fölötti, a részleges rotátorköpeny-szakadás esetében ennek csupán a fele. Hasonlóan alacsony a diagnosztikai pontossága az elülső labrumlaesio különböző variációinak detektálásában, továbbá a glenohumeralis szalagok sérülésekor is. Az ízületbe adott direkt kontrasztanyag ezeket a diagnosztikai pontatlanságokat javítani tudja. Módszer: A Semmelweis Egyetemen 2018 februárjában végeztük el az első vállízületi MR-artrográfiát. A vizsgált időszak 17 hónap volt, mely idő alatt huszonkilenc (n = 29) vizsgálat történt. Az ízület feltöltése röntgenátvilágító kontrollja alatt, perkután technikával történt. A feltöltéshez gadolíniumalapú kontrasztanyagot használtunk. Eredmények: A vizsgált 29 betegnél a beadott kontrasztanyag 26 esetben (89,9%) jó pozíciót, valamint jó distensiót mutatott. Az összes vállízületi vizsgálat közül 9 esetben (31%) végeztünk műtéti beavatkozást; a műtéti kép alapján felállított diagnózisok 8 esetben (88,9%) megegyeztek a radiológiai véleménnyel. Következtetés: Az intraarticularis térbe adott kontrasztanyag az ízületben lévő struktúrák láthatóságát és megítélhetőségét jelentősen javítja; beadása röntgenátvilágító kontroll segítségével biztonságos, az ízületből rövid idő múlva felszívódik, eddigi tapasztalataink szerint problémát utólag nem okoz. A natív MR-vizsgálattal nehezen megítélhető sérülések felismerését jelentősen javítja, a műtét előtti tervezést segíti. Orv Hetil. 2020; 161(36): 1514–1521.

Open access
Authors: Márta Péntek, Zsuzsanna Beretzky, Valentin Brodszky, J. Attila Szabó, Levente Kovács, Áron Kincses, Petra Baji, Zsombor Zrubka, Fanni Rencz and László Gulácsi

Absztrakt:

Bevezetés: A betegségek jelentősen befolyásolhatják az egyének munkaképességét, beleértve a munkából való hiányzást (absenteeism) és a csökkent hatékonyságú munkavégzést (presenteeism). Célkitűzés: A hazai felnőtt lakosság egészséggel összefüggő munkaképességének felmérése és lakossági normaértékek kialakítása a munkaképességre és tevékenységcsökkenésre vonatkozó (WPAI-) kérdőívvel. Módszer: Keresztmetszeti kérdőíves vizsgálatot végeztünk 2019-ben reprezentatív felnőtt lakossági minta (n = 2023) bevonásával. Felmértük a résztvevők szociodemográfiai jellemzőit. A válaszadók munkaképességét a WPAI-kérdőívvel, egészségi állapotát az EQ-5D-3L-kérdőívvel és az Európai Minimum Egészség Modul (MEHM) kérdéseivel vizsgáltuk. Statisztikai analízis: Leíró statisztikai elemzéseket végeztünk, Mann–Whitney-, illetve Kruskal–Wallis-teszttel vizsgáltuk az alcsoportok közötti különbségeket. Spearman-féle rangkorrelációval elemeztük a WPAI kapcsolatát az életkorral és az EQ-5D-3L-indexszel. Eredmények: A fizetett munkaviszonyban levők (n = 1194, 59%) közül 70 fő (6%) hiányzott a munkából a felmérést megelőző héten, ez átlagosan heti 1,9 (SD = 8,5) óra munkaidő-veszteséget jelent. Presenteeism 166 főnél (14%) fordult elő. A WPAI-absenteeism átlagosan 3,6%, a presenteeism 4,4%, a napi tevékenységek hatékonyságának csökkenése a teljes mintában 9,5% volt. Az absenteeism nem korrelált az életkorral, és nem különbözött jelentősen a vizsgált szociodemográfiai jellemzők szerint. A presenteeism a dolgozó nyugdíjasok, rokkantnyugdíjasok és a részmunkaidősök körében volt a legmagasabb. A presenteeism közepes (r = –0,379), az absenteeism gyenge (r = –0,113) kapcsolatot mutatott az EQ-5D-3L-indexszel. Közepes, illetve erős korrelációt találtunk a napi tevékenységek hatékonysága és az életkor (r = 0,412), valamint az EQ-5D-3L-index (r = –0,592) között. A MEHM szerinti állapotok rosszabbodásával szignifikánsan rosszabb WPAI-eredményeket mértünk. Következtetés: Kutatásunk elsőként nyújt hazai lakossági referenciaértékeket az egészséggel összefüggő munkaképességről a WPAI-kérdőívvel. A presenteeism területén jelentkező munkaképesség-csökkenés fokozott figyelmet érdemel a munkáltatók, a munkaügyi, egészségügyi és szociális szektor részéről. Orv Hetil. 2020; 161(36): 1522–1533.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Az irányelvek és a képzések hatására hazánkban az elmúlt évtizedben mind a betegágy melletti haemostasismonitorozás, mind a faktorkészítmények elérhetősége, alkalmazása megnőtt, illetve a vérkészítmény-felhasználás csökkent. A felmérés célja az intenzív osztályok (ITO) protokolljainak, személyi, tárgyi feltételeinek vizsgálata volt az ellátás és a betegbiztonság további fejlesztéséhez. Módszer: Az aktív betegellátó intézetek aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályainak e-mailben elküldött kérdőívvel 2019 tavaszán vizsgáltuk az irányelv és a helyi protokollok alkalmazását, a képzettség mértékét, a haemostasissal kapcsolatos elérhető diagnosztikai lehetőségeket, valamint a transzfúziós, illetve a haemostasis helyreállítására szolgáló stabil faktor- és gyógyszerkészítmények elérhetőségét. Eredmények: Az ITO-k 49%-a 46 kérdőívet küldött vissza. 91,3%-uk alkalmaz irányelvet, 43,5%-uk helyi protokollt is. 6 ITO a haemostasisról, 17 pedig a Patient Blood Management (PBM-) programról szóló továbbképzés hiányát jelezte. A Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság (MAITT) szakmai irányelvét alkalmazók 65,1%-a számolt be arról, hogy a vörösvérsejtkoncentrátum-felhasználás csökkent, ez az arány friss fagyasztott plazma (FFP) esetén 67,4%, míg thrombocyta esetén 30,2% volt. A vérkép, az INR, az APTI és a fibrinogén kivételével a laboratóriumi vizsgálatok és a viszkoelasztikus tesztek elérhetősége korlátozott. Ahol a viszkoelasztikus tesztek elérhetők, és csökkent a vörösvérsejt-felhasználás, ITO-ágyanként 2,9-szer több orvos vett részt haemostasisképzésen. A FFP és a thrombocyta esetében ez az arány 1,7–2,5-szeres volt. Egy beteg masszív vérzésének ellátásához szükséges faktorkészítmény-mennyiséggel az ITO-k 32%-a rendelkezett. Következtetés: A haemostasis- és a PBM-képzések megfelelő eszköz-, faktorkészítmény- és gyógyszer-elérhetőségek mellett javítják a betegellátást. A PBM-program térnyerése és a betegbiztonság javítása érdekében a perioperatív szakmák és a háziorvosok képzésével, a társszakmákkal való egyeztetéssel párhuzamosan az ellátás és a finanszírozási háttér újrastrukturálása szükséges. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1606–1616.

Open access

Absztrakt:

A Nemzeti Véradó és Vérmentő Program célja a vérkészítmények észszerű és indokolt alkalmazásának támogatása és az irracionális transzfúziós gyakorlat megszüntetése, ezáltal a betegbiztonság növelése. Az általános elvek mellett a programnak vannak speciális szülészeti vonatkozásai is. A szülészeti, különösen a postpartum vérzések ugyanis világszerte az anyai halálozás vezető okai közé tartoznak, előfordulásuk pedig a fejlett országokban emelkedő tendenciát mutat. A szülésre való felkészülés fontos elemei a vérkép rendezése, a rutinszerű profilaktikus vagy terápiás vaspótlás és a szülészeti vérzés tekintetében nagy rizikóval rendelkező gravidák időben történő kiszűrése, gondozása. A peripartum vérzések legfőbb okai az abruptio placentae, placenta praevia, uterusatonia, szövetretenció a méh üregében, sérülés, a haemostasisrendszer zavarai és ezek kombinációi. A postpartum vérzés megelőzése érdekében a szülés során fontos a lepényi szak aktív vezetése, melynek alapvető eleme az uterotonikumok profilaktikus alkalmazása. A vérmentő technikák használata – megfelelő indikációval – császármetszés és postpartum vérzés során is megfontolandó. A szülészeti vérzések kezelése során a legfőbb prioritás a lumenes, sebészi vérzés szülész által történő ellátása. A masszív vérzéshez társuló szekunder coagulopathia megszüntetése érdekében a faktorkoncentrátum-alapú, viszkoelasztikus teszttel monitorozott, egyénre szabott kezelési mód preferált, de ilyenkor a terhesség során érvényes – és a nem terhes állapottól eltérő – referencia- és célértékeket kell alkalmaznunk. A szülészeti vérzések részben a megelőzhető halálokok közé tartoznak. A Nemzeti Véradó és Vérmentő Program szülészeti alkalmazásával reményeink szerint tovább javíthatók a szülészeti vérzésekből származó morbiditási és mortalitásai adatok. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1588–1598.

Open access
Authors: Barna Babik, János Fazakas, Andrea Matusovits, János Gál and Béla Fülesdi
Open access
Authors: Éva Zöllei and László Rudas

Absztrakt:

A perifériás pulzus tapintása évezredeken keresztül az orvosok egyetlen eszköze volt a keringés megítélésére. A pulzus frekvenciájának, amplitúdójának és mintázatának vizsgálata olyan megfigyeléseket tett lehetővé, melyeket a modern orvostudomány gyakran megerősít, és igyekszünk a kórfolyamatokat pontosan feltárni. A klasszikus megfigyelések egyike a paradox pulzus (PP), mely eltérő kórállapotokban potenciálisan életveszélyes állapotokra, asztmás rohamra, pericardialis tamponádra vagy súlyos hypovolaemiára hívhatja fel a figyelmet. Összefoglalónkban bemutatjuk a PP magyarázatát, és szemléltetjük azt is, hogy miként értelmezhető a jelenség a modern orvosi eszközök világában. Orv Hetil. 2020; 161(38): 1629–1635.

Open access
Authors: Tamás Palicz, Tibor Sas, József Tisóczki, Balázs Bencsik and Tamás Joó

Absztrakt:

Az elmúlt években az egészségügyi adatok értékessége és az egészségügyi folyamatok sajátosságai miatt az adatokkal történő visszaélés egyre nagyobb jelentőséggel rendelkezik. Az Európai Unió általános adatvédelmi szabályozása mellett az általános információbiztonsági, köztük a technológiai és humán szempontok is újraértékelődtek. Cikkünkben bemutatjuk, hogy milyen jelentősége van a zsarolóvírus-támadásoknak az egészségügyi szektorban. A nemzetközi, elsősorban USA-beli adatok alapján az intézményi támadások egyik legfontosabb módszere az elkövetkező években a zsarolóvírus-támadás lesz, és ennek – különösen az egészségügyben, ahol szenzitív és értékes adatok mellett az idő tényleg életet jelent – a jelentősége várhatóan nőni fog. A zsarolóvírusok az adatok titkosítása és az alaptevékenységek blokkolása miatt jelentős hatással lehetnek a gyógyítófolyamatok eredményességére is. A jelenlegi nemzetközi helyzet bemutatása mellett a cikkben kitérünk a legfontosabb lehetséges teendőkre is, amelyeket a mindennapi gyógyítófolyamatokban részt vevők is alkalmazni tudnak a betegellátás folyamatossága érdekében. Orv Hetil. 2020; 161(36): 1498–1505.

Open access
Authors: Barna Babik, János Fazakas, Andrea Matusovits, János Gál and Béla Fülesdi

Absztrakt:

Az emberi vörösvértest-koncentrátum és thrombocytaszuszpenzió labilis készítmények, ezért biológiai és gazdasági okokból nem szereplői a nemzetközi (gyógyszer)piacnak, így nem is pótolhatók külső forrásból. A humán allogén vörösvértest- és thrombocytakészítményeket a fentiek alapján a közös nemzeti vagyon részének kell tekintenünk. Újratermelésük, optimális felhasználásuk rendszerszintű gondolkodást, az esetleges hiányukból fakadó közös kockázatok közös feladatokat és közös felelősséget jelenítenek meg a betegellátás gyakorló résztvevői és irányítói számára egyaránt. A transzfúzióra került vörösvérsejt-koncentrátum mennyisége a fejlett egészségügyi rendszerrel rendelkező országokban az utóbbi években csökken. A változások mögött kezdetben a megengedő (liberális) és megszorító (restriktív) transzfúziós határérték (trigger) fogalmának és gyakorlatának terjedése állt, később megjelent a perioperatív vérfelhasználás komplex, átgondolt rendszere, a Patient Blood Management, illetve Nemzeti Véradó és Vérmentő Program, és paradigmaváltás jelentkezett az életveszélyes perioperatív vérzések ellátásában is. A biztonságos és elégséges vérellátás ezzel párhuzamos, erőteljes kihívása, hogy világszerte csökken a véradási hajlandóság. Az emberi vörösvértest-koncentrátum és thrombocytaszuszpenzió felhasználásának észszerűsítése elengedhetetlen Magyarországon. Egészséggazdasági intézkedésként segíthetné a vérmegtakarítást, ha az életveszélyes vérzések ellátása során a haemostasis helyreállítására használt allogén készítményekre, illetve stabil faktorkoncentrátumokra fordítható, jelenleg mereven elkülönített pénzügyi források az intézmények számára átjárhatóvá válnának. A perioperatív felhasználást klinikai eszközökkel csökkentené a Nemzeti Véradó és Vérmentő Program széles körű terjesztése, mely összetett és összehangolt oktatási, interdiszciplináris szervező és logisztikai, irányítói munkát kíván. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1545–1553.

Open access
Authors: Zsolt Oláh, Béla Fülesdi, János Gál, Andrea Matusovits and Barna Babik

Absztrakt:

A perioperatív Patient Blood Management hazai adaptációja, a Nemzeti Véradó és Vérmentő Program átfogó, komplex megközelítést alkalmazó, multidiszciplináris konszenzuson alapuló és egyénre szabott klinikai gyakorlat, mely támogatja a vérkészítmények észszerű és indokolt alkalmazását, de megszünteti az irracionális transzfúziós gyakorlatot. A program gyakorlati megvalósítása három pilléren nyugszik: 1) a vérkép rendezése, lehetőleg transzfúzió nélkül; restriktív transzfúziós gyakorlat alkalmazása; 2) a vérvesztés minimalizálása; 3) az anaemiával szembeni tolerancia fokozása. A nagy vérzésveszéllyel járó műtétek előtt az anaemia mihamarabbi észlelése, az etiológia tisztázása és megfelelő kezelése a legfontosabb a vérkép rendezése érdekében. A vérvesztés minimalizálása a veleszületett vagy szerzett vérzékenységben szenvedő betegek kiszűrésével és megfelelő műtéti előkészítésével, az antikoaguláns, illetve thrombocytaaggregáció-gátló készítmények műtét előtti, az aktuális ajánlások szerint történő kihagyásával, szükség esetén hatásuk felfüggesztésével érhető el. Előnyben részesítendők a minimálinvazív eljárások. A műtét alatt a sebész részéről fontos az atraumatikus technika és a gondos lokális vérzéscsillapítás. Az autológ vérmentési technikák és ellenjavallat hiányában a kontrollált hypotensio szintén csökkenti az elvesztett vér mennyiségét. Perioperatív vérzés ellátása során a nemzetközi ajánlásokat tartalmazó, de a helyi viszonyokhoz adaptált kezelési protokoll alkalmazása szükséges, mely ideális esetben faktorkoncentrátum-alapú, viszkoelasztikus teszttel monitorozott, célvezérelt és egyénre szabott. A teljes perioperatív időszakban biztosítani kell az oxigén kereslet/kínálat ideális arányát, kerülve az oxigénadósság kialakulását. A homeostasis helyreállítása és fenntartása alapvető jelentőségű a haemostasisrendszer hatékony működéséhez és az oxigénadósság elkerüléséhez is. A Nemzeti Véradó és Vérmentő Program alkalmazása növeli a betegbiztonságot, csökkenti a betegellátás költségeit, és országos szinten elősegíti a vérkészítmény-ellátás biztosítását. Sikeres bevezetése mindannyiunk közös érdeke. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1554–1568.

Open access
Authors: Bálint Szalai, Éva Hercegh, Nóra Magyar, Dániel Déri, Mónika Rózsa, Zsuzsanna Molnár, Dávid Kuti, Zoltán Kis, Katalin Szomor, Mária Takács and Erzsébet Barcsay

Absztrakt:

Bevezetés: Magyarországon 2020. március 4-én sikerült először kimutatni a SARS-CoV-2 jelenlétét két iráni beteg felső légúti mintájában. Az első pozitív esetek megjelenését követően felmerült a kérdés, hogy a vírus mikor kerülhetett be Magyarországra, esetleg okozott-e korábban megbetegedést. 2020. március 4-ét megelőzően a kifejezetten SARS-CoV-2-vizsgálatra beküldött 224 légúti minta közül egyetlen sem bizonyult pozitívnak a fent említett 2 minta kivételével. Célkitűzés: A Nemzeti Népegészségügyi Központ Légúti Vírusok Nemzeti Referencia Laboratóriuma célul tűzte ki, hogy a 2020. január 1. és 2020. április 19. között légútivírus-vizsgálatra beérkezett mintákat visszamenőlegesen megvizsgálja az új koronavírus irányában. Módszer: A tanulmányhoz felhasználtuk egyrészt az influenzafigyelő szolgálatban részt vevő, virológiai mintavételezésre is felkért (ún. sentinel) orvosok által rendszeresen vett, hetente beküldött légúti mintákat, másrészt az egyéb, diagnosztikus céllal beérkezett beteganyagokat. A vizsgálatokat real-time PCR-módszerrel végeztük. Eredmények: A sentinel orvosok által beküldött 465 légúti mintából egy sem bizonyult SARS-CoV-2-pozitívnak. Az egyéb (nem SARS-CoV-2) légúti diagnosztikus vizsgálatra érkező 551 minta között sem találtunk március 4-e előtt vett pozitív mintát. Következtetések: Ezen adatok alapján valószínűsíthető, hogy az elsőként 2020. március 4-én diagnosztizált esetek előtt a SARS-CoV-2 nem okozott klinikai tünetekkel járó fertőzést az országban. Orv Hetil. 2020; 161(38): 1619–1622.

Open access
Authors: Tamás Vereb, Lilla Éva Augusztin, László Seres and József Piffkó

Absztrakt:

Bevezetés: Napjainkban egyre növekszik a sikeres szervátültetésen átesett páciensek száma. A transzplantációt követően alkalmazott immunszuppresszív terápiának, a korszerű peri- és posztoperatív ellátásnak köszönhetően a páciensek várható élettartama is jelentősen kitolódott. Ennek következtében a fogorvosi-szájsebészeti ellátás során gyakrabban találkozhatunk ilyen betegekkel, jelen ismereteink szerint azonban jelenleg nem áll rendelkezésre széles körben elterjedt, magyar nyelvű kezelési irányelv. Célkitűzés: A 10 000. magyar szervtranszplantáció apropóján munkacsoportunk célul tűzte ki, hogy az egyre növekvő számú beteget érintő, a fogorvosi-szájsebészeti ellátás során sokszor kihívást jelentő témakörben, a nemzetközi szakirodalmat áttekintve, jó gyakorlatokon és evidenciaalapú ellátási protokollokon nyugvó ajánlást ismertessünk a transzplantált betegek perioperatív fogorvosi-szájsebészeti ellátásáról. Anyag és módszer: A 2010. és 2019. év közötti, angol és magyar nyelvű szakirodalom áttekintését és összehasonlító elemzését végeztük el az említett témakörben. Eredmények: A nemzetközi irodalomban kevés és alacsony evidenciájú vizsgálat áll rendelkezésre. Ezeket áttekintve részletesen bemutatjuk a transzplantációt szükségessé tevő kórképek vonatkozó rizikófaktorait, a transzplantált betegek perioperatív, korai, illetve késői posztoperatív fogorvosi-szájsebészeti teendőit, és kitérünk a szervspecifikus megfontolásokra, valamint az alkalmazott gyógyszeres kezelés lehetséges szájüregi manifesztációira. Következtetés: Az élethosszig alkalmazott gyógyszeres kezelés, a mesterségesen gyengített immunológiai status fokozott figyelmet igényel az egészségügyi személyzettől a betegellátás során. A kezelőorvos és a fogorvos együttműködése nélkülözhetetlen a betegbiztonság fenntartása érdekében. A gyulladásos kórképek fokozott veszélyt jelenthetnek a páciensre, ezért a jó szájhigiéné fenntartása nélkülözhetetlen. A rendszeres fogorvosi kontroll, a korai felismerés és az adekvát terápia elengedhetetlen feltételei a hosszú távú szövődménymentes túlélésnek. Orv Heti. 2020; 161(36): 1506–1513.

Open access
Authors: György Koszta, Gábor Tihamér Sira and Krisztina Béczy

Absztrakt:

A vérkészítményekhez való hozzáférés világszerte egyre korlátozottabbá válik. A rendelkezésre álló források észszerű felhasználása emiatt is kiemelt jelentőségű napjaink perioperatív betegellátásában. Az összes vérkészítmény-felhasználás közel fele a cardiovascularis sebészetben történik. A jelen közleményben összefoglaltuk a vérkészítmény-megtakarítás lehetséges módszereit a szívsebészeti betegellátás kapcsán, kiemelve a súlyos perioperatív vérzés kezelésével és megelőzésével kapcsolatos szempontokat. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1579–1587.

Open access

Absztrakt:

A központi idegrendszeren végzett műtéti beavatkozások és a spontán intracerebralis vérzések speciális kihívást jelentenek a vérzésmenedzsment során, hiszen egyrészt az agy az anaemiára és a következményes hypoxiára legérzékenyebb szervünk, másrészt a zárt koponyaüregben növekvő vérzés intracranialis nyomásfokozódás esetén közvetlen életveszélyt okoz. A szerzők részletesen összefoglalják a neurointenzív ellátás és a neuroanesztézia során alkalmazott kezelési lehetőségeket. Elektív idegsebészeti műtétek esetén a perioperatív ellátásban kiemelt szerepet kap a hemoglobinkoncentráció, a fibrinogénszint és a thrombocytaszám szervspecifikus optimalizációja. Előzetesen szedett antikoaguláns és antithromboticus szerek esetén sürgősségi esetekben a célzott gyógyszeres korrekciót kell előnyben részesíteni. Intracerebralis vérzések esetén a szervtámogató kezelés mellett etiológiától függő, célzott diagnosztikán alapuló vérzéscsillapítás javasolt. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1574–1578.

Open access

Abstract

In this study, feed naturally containing Fusarium mycotoxins was fed to gilts during the perinatal period, and the effects on the thymus were investigated in one-week-old piglets. Twenty gilts were divided into equal control (0.26 mg deoxynivalenol, DON) and experimental (5.08 mg DON, 0.09 mg zearalenone and 21.61 mg fusaric acid per kg of feed) groups. One suckling piglet from each litter (n = 20) was sacrificed at one week of age to obtain thymus samples for further analysis. The cortex to medulla ratio of the thymus was morphometrically analysed using NIS Elements BR (Nikon) software. Paraffin-embedded thymus sections were stained to quantify apoptosis (with terminal deoxynucleotidyl transferase-mediated dUTP nick-end labelling – TUNEL method), cellular proliferation (Ki-67) and macrophages (MAC 387). The results showed that the thymus cortex (P = 0.023) to medulla (P = 0.023) ratio was significantly lower in the experimental group. The number of apoptotic cells (cortex, P = 0.010, medulla, P = 0.001) and the number of proliferating cells in the thymus cortex (P = 0.001) and medulla (P < 0.001) were significantly higher in the experimental group. Our results indicate that feeding Fusarium mycotoxins to a parent animal during the perinatal period induces significant alterations in the thymus of one-week-old piglets, which indicates an immunosuppressive effect in piglets.

Restricted access
Authors: Katiuska Satué, Esterina Fazio, Cristina Cravana, Marco Quartuccio, Maria Marcilla and Pietro Medica

Abstract

The aim of the study was to assess the physiological reference values for systemic and intrafollicular placental growth factor (PlGF) concentrations in different categories of follicular sizes in cycling mares, according to progesterone (P4) and oestradiol (E2) patterns. Sixty ovaries were taken after slaughter from 30 clinically healthy mares. Regarding their size, the follicles were classified into three different categories, i.e. small (20–30 mm), medium-sized (31–40 mm) and large (≥41 mm), and follicular fluid (FF) was sampled from each single follicle. Intrafollicular PlGF concentrations were significantly increased in larger and medium-sized follicles compared to small follicles, and their values were 1.48 and 1.36 times higher than the systemic values, respectively. On the other hand, systemic PlGF concentrations were 1.3 times higher than those in the FF of follicles of small size. Intrafollicular P4 concentrations were significantly higher in larger follicles than in small ones, and their concentrations were 6.74 and 3.42 times higher than the systemic values, respectively. Intrafollicular E2 concentrations were significantly higher in large and medium-sized follicles than in follicles of small size, and their concentrations were 21.1, 15.4 and 8.35 times higher than the systemic values, respectively. Intrafollicular and systemic PlGF concentrations were strongly and positively correlated; nevertheless, no correlations between intrafollicular and systemic steroid hormones, PlGF and follicle diameters, PlGF and E2, or PlGF and P4 were observed. This represents the first study to characterise systemic and intrafollicular PlGF concentrations in cycling normal mares, providing evidence that the bioavailability of this factor in follicles of medium and large sizes was higher than in small follicles, independently of steroid hormone concentrations. Further studies are needed to assess the presumable implications of PlGF in follicular angiogenesis in mares, similar to those already observed in women and primates.

Restricted access
Authors: Ottó Szenci, Kamal Touati, Noelita Melo De Sousa, Jean-Luc Hornick, Gijsbert Cornelis van der Weyden, Marcel Antonie Marie Taverne and Jean-François Beckers

Abstract

The aim of this study was to further develop and extensively describe a surgical technique in order to realise long-term fetal blood sampling in the bovine species. Eleven Holstein–Friesian 6- to 8-month pregnant cows (4–10 years old) were used for this study. Gestational age on the day of surgery varied from approximately 180 days (n = 1) to 240 days (minimum: 232 days, maximum 252 days; n = 10). The fetal medial tarsal artery was catheterised in pregnant cows with a polyvinyl catheter in dorsal recumbency under general anaesthesia. Although 5 out of 11 operations (45.5%) performed between 232 and 252 days of gestation were lost due to different causes mainly associated with peritonitis and septicaemia, the mean interval between operations and calvings was 42.5 days (between 27 and 95 days). It is important to emphasise that a well-trained surgical team is needed for bovine fetal cannulation in order to be able to decrease the risk factors during the operations. Due to the fact that after 5 unsuccessful cases none of the pregnancies were lost, this skill can be reached, and our technique can enable bovine fetal blood sampling for long-term endocrinological and physiological investigations before and during parturition.

Open access

Abstract

Metabolic acidosis is diagnosed based on the concentration of bicarbonate ions and partial pressure of carbon dioxide in arterial blood, although acid–base balance (ABB) disorders may also be diagnosed based on the serum ion concentrations in order to determine the values of strong ion difference (SID), anion gap (AG), corrected anion gap (AGcorr) and chloride/sodium ratio (Cl/Na+). The aim of this study was to assess and compare the classic model, the value of the AG, AGcorr, and Cl/Na+ in the diagnosis of ABB disorders in cats with chronic kidney disease (CKD). The study group consisted of 80 cats with CKD, divided into four groups based on the guidelines of the International Renal Interest Society (IRIS). The control group (C) included 20 healthy cats. Metabolic acidosis – diagnosed based on the classic model (Hendersson–Hasselbalch equation) – was found in IRIS group IV. AG, AGcorr, SID calculated for IRIS groups II, III and IV were lower than in group C, while the value of AGdiff and Cl/Na+ in those groups was higher than in group C. We can conclude that ABB analysis using the classic model enabled the detection of ABB disorders in cats in stage IV CKD. However, the analysis of the AG, AGcorr and Cl/Na+ values enabled the diagnosis of acid–base balance disorders in cats with IRIS stage II, III and IV CKD.

Restricted access
Authors: Igor Ribeiro dos Santos, Daniel Ricardo Rissi, Betânia Pereira Borges, Guilherme Reis Blume and Fabiano José Ferreira de Sant’Ana

Abstract

A 10-year-old female coati (Nasua nasua) was necropsied after an 8-day history of apathy, weight loss and dehydration. Gross changes consisted of multifocal to coalescing nodules ranging from 0.5 to 2.0 cm in diameter in the wall of the small intestine, adjacent to the mesentery and in the mesenteric lymph nodes. Histologically, neoplastic CD3-positive lymphocytes infiltrated all layers of the intestine, as well as the mesenteric adipose tissue and mesenteric lymph nodes. Based on the pathological and immunohistochemical findings, a diagnosis of intestinal T-cell lymphoma was made.

Restricted access

Abstract

Implants have been considered the treatment of choice to replace missing teeth, unfortunately, peri-implant disease is still an unresolved issue. Contaminated implants may be decontaminated by physical debridement and chemical disinfectants; however, there is a lack of consensus regarding the ideal techniques/agents to be used for the decontamination. The objective of our study was to compare the decontaminating efficacy of different chemical agents on a titanium surface contaminated with Porphyromonas gingivalis, a typical representative of the bacterial flora associated with peri-implantitis. Commercially pure Ti grade 4 discs with a polished surface were treated with a mouthwash containing chlorhexidine digluconate (0.1%), povidone-iodine (PVP-iodine) solution (10%) or citric acid monohydrate (40%). Qualitative and quantitative assessment of cellular growth and survival were assessed by a 3-(4,5-dimethylthiazol-2-yl)-2,5-diphenyl tetrazolium bromide (MTT) assay and scanning electron microscopy (SEM). Significant differences in the quantity of P. gingivalis could be observed after 6 days of incubation. A numerical, but not statistically significant (P = 0.066) decrease in the amount of living bacteria was observed in the group treated with the PVP-iodine solution as compared to the control group. The chlorhexidine (CHX)-treated group presented with significantly higher cell counts, as compared to the PVP-iodine-treated group (P = 0.032), while this was not observed compared to the control group and citric acid-treated group. Our results have also been verified by SEM measurements. Our results suggest that for P. gingivalis contamination on a titanium surface in vitro, PVP-iodine is a superior decontaminant, compared to citric acid and chlorhexidine-digulconate solution.

Open access

Abstract

Approaching the process of normal ageing with a health psychology model was an important development in health science. In earlier healing models, questions of old age were either ignored or dealt with only in the context of various diseases. Definitions of the stages of human life have changed and pushed the limits of old age to a higher level. The expanding human life course raises important medical, psychological, and sociological issues. The definition of ageing and the characteristics of normal ageing need to be reconsidered. The cognitive representations of ageing people are a good reflection of how they think about themselves, the world, and the stage of life ahead. The contribution of health psychology as a modern approach to healthy ageing has greatly altered the attitudes of healthcare professionals. The concept of active old age helps to deal with the growing number of elderly people in a new context. In this brief overview of the health psychology approach to normal ageing, we aim to help healthcare professionals better manage the problems in their daily work. In a brief introduction, we review the physical and mental symptoms of ageing. We strive to isolate the normal variants from gerontopsychiatric and neuropsychiatric disorders. While normal ageing does not require clinical attention, psychiatric disorders do, and we briefly describe the therapeutic forms. Psychoeducation, group therapy, and supportive techniques prove to be the most effective.

Open access
Authors: László Mangel, Miklós Lukács, András Hajnal, Henrik Sárkány, Mónika Forgács-Menyhért, Zsuzsanna Varga, Eszter Herendi, Emőke Papp, Zsuzsanna Jéglné Illés, Nóra Szigeti, Róbert Almási, Sándor Ferencz, Péter Kanizsai, Andor Sebestyén and Ágnes Csikós

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Az előrehaladott, áttétes daganatos betegek megfelelő tüneti és életvégi ellátása, illetve ennek elérése komoly kihívás minden egészségügyi ellátó számára. A palliatív onkoteamrendszer kialakításával célunk a betegek időbeni palliatív ellátásba vonása és a konzekvencia nélküli sürgősségi kivizsgálások és ellátások számának lehetőség szerinti csökkentése volt. Módszer és eredmények: A palliatív onkoteam megbeszéléseit kéthetente tartottuk meg; a team állandó tagjai palliatív szakorvos, onkológus, belgyógyász, pszichiáter, szakápoló, pszichológus voltak, de időszakosan más szakemberek is csatlakoztak. 2019 májusa és 2020 januárja között 93, előrehaladott stádiumú daganatos betegnél 97 eseti megbeszélést tartottunk, egy-egy ülésen 6–10 beteg esetét tárgyaltuk végig. Minden esetben meghatároztuk a beteg további palliatív ellátásának formáját (szakrendelésen jelentkezés, otthoni szakellátás, intézeti elhelyezés) és azt, hogy adott esetben még szóba jön-e további aktív onkológiai ellátás. A megbeszélésre került betegek esetében pár hónap eltelte után a felesleges sürgősségi megjelenések számában egyértelmű csökkenés mutatkozott. Következtetés: A kezdeti, sokszor heves érzelmekkel is kísért megbeszélések rövid időn belül komoly operatív szakmai fórummá váltak. Úgy gondoljuk, hogy ez a rendszer is komolyan hozzájárulhat ahhoz, hogy az előrehaladott daganatos betegek időben palliatív szakellátáshoz jussanak, és ahhoz is, hogy a gyógyító onkológiai attitűd fokozatosan segítő orvosi hozzáállássá tudjon válni. Orv Hetil. 2020; 161(34): 1423–1430.

Open access
Authors: Anna Egresi, Dóra Drexler, Krisztina Hagymási, Anna Blázovics, Zsuzsanna Jakab, Ibolya Kocsis, Sarolta Dakó, Anna Bacsárdi and Gabriella Lengyel

Absztrakt:

Bevezetés: Napjainkban az egészséges életmódra törekvés fontos ösztönző tényező mind a bio-, mind a funkcionális élelmiszerek fogyasztására. A bioélelmiszerek kevesebb növényvédőszer-maradékot és szignifikánsan több, egészségre kedvező vegyületeket tartalmaznak, mint például a növényi termékek polifenoljait, valamint a tejben és a húskészítményekben található, többszörösen telítetlen zsírsavakat. A legújabb tanulmányok szerint a bél–máj tengely fontos szerepet játszik a nem alkoholos zsírmájbetegség (NAFLD) patogenezisében, így a pre- és probiotikumok terápiás eszközök lehetnek. Az ökológiai gazdálkodásból származó joghurtok egészségre gyakorolt hatásait az úgynevezett hagyományos joghurtokkal azért nehéz összehasonlítani, mert nincs kellően érzékeny biomarker. Célkitűzés: Munkánk során azt vizsgáltuk, hogy különböző biomarkerek mennyire használhatók annak kimutatására, hogy hogyan hat a hagyományos és az ökológiai joghurt a NAFLD-ben szenvedő betegek állapotára. Betegek és módszer: Prospektív, kohorszos vizsgálatot végeztünk 37 (életkor = 51,73 ± 11,82, férfi = 21, nő = 16), nem alkoholos zsírmájbetegségben szenvedő beteg bevonásával. A NAFLD diagnosztizálása ultrahangvizsgálaton és egyéb etiológia kizárásán alapult. A betegeket shear wave elasztográfiával is megvizsgáltuk a májfibrosis stádiumának meghatározására. A betegeket véletlenszerűen két csoportra osztottuk. A betegek egyenként 8 héten keresztül napi 300 gramm ökológiai (n = 21) vagy hagyományos (n = 16) gazdálkodásból származó joghurtot fogyasztottak. 37 rutin laboratóriumi adatot vizsgáltunk, mértünk 4 citokinkoncentrációt, 3 redoxhomeosztázis-markert és 14 testösszetétel-értéket a joghurtok fogyasztása előtt, befejezéskor, valamint 12 héttel a befejezés után. Eredmények: Mindkét joghurt fogyasztását követően enyhén növekedett a D-vitamin-szint, és minimálisan csökkent a LDL-szint, a többi 35 rutin laboratóriumi adatban statisztikailag nem volt különbség. Az adiponektin (8793,64 ± 5365,98 pg/ml – 13 161,33 ± 8346,24 pg/ml) és a leptin (161,70 ± 158,41 – 277,94 ± 188,15 pg/ml) szintje megemelkedett a 8 hetes joghurtfogyasztás után a „hagyományos csoportban”. Ezzel szemben a kezelés után az adiponektinszintek szignifikáns csökkenését tapasztaltuk az „ökológiai csoportban” (12 017,57143 ± 7122,12 – 8833,5 ± 5216,17). A két csoportban csak az adiponektin tendenciája különbözött. Az indukált szabad gyökök mennyisége statisztikailag szintén alacsonyabb (10,05 ± 16,67 – 5,58 ± 4,41) volt közvetlenül a joghurtok fogyasztása után. A testösszetétel-mérés eredményei (testsúly, teljes testvíz, fehérje, ásványi anyagok, testzsírtömeg, vázizomtömeg, testtömegindex, testzsírszázalék, visceralis zsír területe, alapanyagcsere, derék-csípő arány, a csontok ásványianyag-tartalma, testsejttömeg) között nem volt szignifikáns különbség. Következtetés: Ezek az adatok arra utalnak, hogy az adiponektin lehetséges biomarkerként szerepelhet a nem alkoholos zsírmájbetegségben alkalmazott probiotikus kezelés hatékonyságának értékeléséhez. Munkánk az alapját képezheti a jövőbeli tanulmányoknak, amelyek a (bio)joghurt fogyasztása és az egészségre gyakorolt hatások közötti összefüggéseket vizsgálják. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1466–1474.

Open access
Authors: Ádám Remport, Zsuzsanna Gerlei, Orsolya Cseprekál, László Wagner, Katalin Földes, Adrienn Marton, Attila Patonai, Szilárd Török, Anita Haboub-Sandil, Marina Varga, Attila Doros, Anikó Smudla, János Fazakas and László Kóbori

Absztrakt:

Az új koronavírus okozta COVID–19-járvány kihívást jelent a szervátültetett betegek ellátását illetően is, ezért lényegesnek tartjuk az ezzel kapcsolatos friss ismeretek megosztását a hazai ellátásban dolgozók számára. Nagyobb esetszámmal májátültetettekről még nincsenek adatok az irodalomban, vesetranszplantáltak esetén azonban a spanyol és a francia adatbázisok 18,6%-os és 13%-os halálozásról számoltak be, ami kissé magasabb az ottani átlagpopulációénál. Tünetmentes esetekben SARS-CoV-2-pozitív PCR-eredmény birtokában nem szükséges a transzplantáltak immunszuppresszív terápiáján változtatni, azonban láz, gastrointestinalis vagy légúti tünetek kialakulását követően a mikofenolsav és mTOR-gátló készítmények elhagyása javasolt, és a kalcineurininhibitorok vérszintjét a legalacsonyabb effektív szintre kell csökkenteni. Tüdőkárosodás észlelését követően vesetranszplantáltak esetében a kalcineurininhibitorokat is le kell állítani, míg a májtranszplantáltak esetében a dózis csökkentése szükséges a fenntartó kortikoszteroid mellett. Ez utóbbi dózisának emelése szükséges hyperinflammatiós szindróma (HIS) kialakulásakor. A HIS terápiás befolyásolására transzplantáltakban is sikerrel lehet alkalmazni az IL1- és IL6-gátló monoklonális antitesteket. Célzott vírusellenes készítmény nem áll rendelkezésre, a legszerencsésebb, ha a beteg bevonható a remdesivir vagy a favipiravir klinikai vizsgálatába. A hidroxiklorokin transzplantáltaknak is adható, bár hatékonysága és biztonságossága kérdésessé vált. A lopinavir/ritonavir kombináció a kalcineurininhibitorokkal fennálló súlyos gyógyszerkölcsönhatás miatt nem adható. A SARS-CoV-2 cytopathiás hatása endotheldiszfunkciót okoz, amely prokoaguláns állapot kialakulásához vezet, emellett megváltozik a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer egyensúlya is. Fontos ezért a betegek kezelése során a thrombosisprofilaxis korai elkezdése alacsony molekulasúlyú heparinnal és alacsony dózisú acetilszalicilsavval. Az angiotenzinkonvertálóenzim-gátló (ACEI) és az angiotenzin-II-receptor-antagonista (ARB) terápiára beállított betegek kezelését a COVID–19 miatt nem szabad abbahagyni. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1310–1321.

Open access
Authors: Hajnalka Horváth, Mónika Ecsedy, Illés Kovács, Gábor László Sándor, Klaudia Mallár, Cecília Czakó, Zoltán Zsolt Nagy and Anikó Somogyi

Absztrakt:

Bevezetés: A swept source optikaikoherencia-tomográfia egy új, noninvazív eszköz, amely lehetővé teszi a retina mellett a chorioidea vizsgálatát, és segítséget nyújthat a diabeteses chorioidopathia patogenezisének megismerésében. Célkitűzés: Diabeteses retinopathia különböző súlyosságú stádiumaiban a chorioideavastagság meghatározása, valamint a különböző terápiás lehetőségek és a jól ismert általános rizikófaktorok (a diabetes fennállási ideje, típusa, hemoglobin-A1c-szint, hypertonia) chorioideavastagsággal való korrelációjának meghatározása. Módszer: Prospektív keresztmetszeti vizsgálat Swept Source DRI Triton optikaikoherencia-tomográfia segítségével. Macula- és chorioideavastagság-térképet készítettünk 60 diabeteses beteg 117 szeméről. Kontrollcsoportként 24 fő 45 szemét vizsgáltuk. A chorioideavastagság változásának a cukorbetegséggel, valamint a szisztémás rizikófaktorokkal való összefüggését elemeztük. A chorioideavastagság és a diabeteses retinopathia súlyossága (nincs, nonproliferatív/proliferatív stádium) közötti kapcsolatot, valamint a panretinalis lézerkezelés hatását is vizsgáltuk. Eredmények: Cukorbetegekben szignifikánsan alacsonyabb chorioideavastagságot találtunk egészséges kontrollcsoporttal összehasonlítva (p<0,05). Az egész beteganyagot vizsgálva az életkor (p<0,001) és a hypertonia jelenléte (p<0,05) szignifikáns korrelációt mutatott a chorioidea elvékonyodásával. A cukorbetegség fennállási ideje és a chorioidea elvékonyodása között szignifikáns összefüggést mutattunk ki (p<0,05). A szisztémás rizikófaktorokat többváltozós modellben vizsgálva a betegség fennállási ideje a chorioideavastagság-csökkenés szignifikáns prediktora maradt (β –0,18, p = 0,02). Szignifikánsan alacsonyabbnak találtuk a chorioideavastagságot a proliferatív retinopathiában szenvedő és a panretinalis lézerkezelésen átesett betegekben a nonproliferatív csoporttal összehasonlítva (p<0,05). Következtetés: Vizsgálatunk igazolta, hogy a szisztémás rizikófaktorok (életkor, hypertonia, a diabetes fennállási ideje) mellett a diabetes jelenléte és a diabeteses retinopathia progressziója is hatással van a chorioidea elvékonyodására. A továbbiakban kimutattuk, hogy panretinalis lézerkezelés hatására a chorioideavastagság szignifikáns csökkenése figyelhető meg. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1475–1482.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A korai nemzetközi adatok szerint a COVID–19-pandémia alatt az akut ischaemiás stroke miatti intézményi felvételek száma csökkent, és a kezelésig eltelt idő megnőtt. Célkitűzés: Azt vizsgáltuk, hogy a COVID–19-pandémia a magyarországi akut ischaemiás stroke ellátásra is hatással volt-e. Módszer: A járvány által érintett, 2020. 03. 01. és 2020. 04. 30. közötti időszakban egy egyetemi stroke-centrumban akut ischaemiás stroke miatt felvettek adatait hasonlítottuk 2019 azonos periódusához. A demográfiai és klinikai jellemzők mellett elemeztük az intravénás és az endovascularis kezelések arányát és az ellátás időbeli mutatóit. Eredmények: A COVID-időszakban 86, a kontrollidőszakban 97 akut ischaemiás stroke beteget láttunk el. A két időszak a demográfiai és a klinikai jellemzők szempontjából kiegyensúlyozott volt. A járvány alatt az endovascularis kezelések aránya nem változott (8%), az intravénás thrombolysisek aránya 26%-ról 16%-ra csökkent. A COVID-időszakban a stroke kezdetétől az intravénás kezelés megkezdéséig eltelt idő átlagosan 20 perccel nőtt, míg a kórházba érkezéstől a kezelésig eltelt idő átlagosan csak 5 perccel növekedett. A járvány alatt a 24 órán túl érkezettek aránya 13%-kal növekedett (p = 0,046). A beérkezési időkategóriák közötti átrendeződésben a többváltozós (vizsgálat éve, NIHSS, életkor) logisztikus regresszió alapján leginkább a vizsgálat évének (p = 0,096) lehet szerepe. Következtetések: A COVID-időszakban akut ischaemiás stroke miatt felvettek száma 11%-kal csökkent, a reperfúziós kezeléssel biztosan nem kezelhető, 24 órán túl érkező esetek aránya szignifikánsan növekedett. Míg az endovascularis beavatkozások aránya nem változott, az intravénás thrombolysisek abszolút aránya 10%-kal csökkent, és az intravénás kezelésig eltelt idő tendenciaszerűen megnőtt. Ezekben a változásokban magának a COVID–19-járványnak és a hozzá kapcsolódó kórházi ellátáson kívüli faktoroknak lehet a legnagyobb szerepükOrv Hetil. 2020; 161(34): 1395–1399.

Open access

Absztrakt:

Az elektronikus cigaretták és/vagy vaporizálással összefüggő tüdősérülés (electronic cigarette and vaping associated lung injury, EVALI) szindrómát először az Amerikai Egyesült Államokban (USA) írták le, és összefüggésbe hozták a kannabinoidok használatával (e-szívás) és az E-vitamin-acetát-expozícióval (amely egy [a kannabinoidok hígítására] szolgáló olajos adalékanyag). Mivel az esetszámok epidemiológiai szempontból nem voltak túl magasak, illetve a rendelkezésre álló adatok sem voltak konzisztensek, több feltételezés is napvilágot látott a jelenség magyarázatára. A mintavétel standardizáltságának hiánya, az önbevalláson alapuló, inhomogén felhasználói szokások, a rendkívül sok tényezős lehetséges kóroki, illetve a szabályozatlanságból származó kereskedelmi és jogi kiskapuk (mint például az online terjeszthetőség, a feketepiac térnyerése vagy a hatóanyagok/vivőanyagok mennyiségének és minőségének önkényes változtatása) közrejátszhatnak az adatok kétséges validitásában. Továbbá érdekes, de semmiképpen nem elhanyagolható kérdésként merült fel az is, hogy miért nem regisztráltak EVALI-eseteket az USA-n kívül, amikor az elektronikus cigaretták világszerte óriási népszerűségnek örvendenek? Jelen összefoglalónkban arra keressük a választ, hogy valóban az E-vitamin-acetát-e az oka ennek a komplex szindrómának, hogy milyen esetleges nem egészségügyi tényezők járulhattak hozzá az EVALI gyors növekedéséhez, valamint az esetszámok ugyanolyan gyors hanyatlásához, illetve az elektronikus cigaretták biztonságos, standardizált használata rejt-e lehetőségeket egyes gyógyszerek, például a kannabinoidok biztonságos módon történő szervezetbe juttatásában. Orv Hetil. 2020; 161(31): 1281–1285.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: A szerzők a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei leukaemia/lymphoma regiszterben 36 év alatt (1983. január 1. és 2018. december 31. között) 5159 újonnan felismert, malignus hematológiai betegségben szenvedő, megyéjükben élő felnőtt beteg adatait rögzítették. Célkitűzés: Az egyes hematológiai malignitások megyei incidenciájának, az incidencia évek során tapasztalt változásának, valamint hematológiai malignitások társulásának és családon belüli előfordulásának az ismertetése. Módszer: A regiszter adatainak áttekintése, részletes, statisztikai számításokkal is alátámasztott elemzése. Eredmények: Megyéjükben a Hodgkin-kór és a non-Hodgkin-lymphoma incidenciája (1,49, illetve 7,12/100 000 lakos/év) kissé elmarad a közölt értékektől, essentialis thrombocythaemia esetében (1,96) meghaladja azt. A többi hematológiai malignitásé megegyezik az irodalmi adatokkal. Az incidencia idők során tapasztalható változása valamennyi entitás esetében egyezik az irodalomból ismert tendenciával. Malignus hematológiai kórképek társulását 35 beteg esetében, familiáris előfordulását 88 családban tapasztalták. Következtetés: A Hodgkin-kór, a non-Hodgkin-lymphoma és az essentialis thrombocythaemia kivételével az egyes hematológiai malignitások megyei incidenciája egyezik az irodalmi adatokkal, az incidencia idők során tapasztalt változása valamennyi entitás esetében megfelel azoknak. Malignus hematológiai kórképek ilyen nagy számú társulását elemző hazai közlemény nem ismeretes. Az oldalági leszármazottakban, valamint a testvérekben előforduló betegségtársulásokban kimutatott antepozíció nemzetközi viszonylatban is újdonságnak számít. Orv Hetil. 2020; 161(34): 1400–1413.

Open access

Absztrakt:

Célunk egy új műtéti eljárás, a mikroszkóp asszisztálta submandibularis retropharyngealis densnyúlvány reszekciójának bemutatása „key-hole” behatolásból. Páciensünk motorbaleset kapcsán szenvedte el a CII. nyakcsigolya fognyúlványtörését. Eltávolítottuk a CII. nyakcsigolya densnyúlványának felső kétharmadával együtt a nyúltvelői kompressziót okozó corticalis fragmentumot. Ennél a műtéti eljárásnál elkerülhető a hagyományos transoralis behatoláskor előforduló velopharyngealis elégtelenség, ugyanakkor biztosított a densnyúlványhoz való hozzáférés. Az új eljárás mellett szólt az MR-vizsgálattal igazolt ventralis dúrasérülés, amely a transoralis feltáráskor előforduló velopharyngealis elégtelenség magas kockázatával együtt növeli a sebgyógyulási zavar és a szeptikus állapot előfordulását. A submandibularis „key-hole” technika során szövetragasztó mellett több rétegben volt lehetőség vitális lágy részekkel tamponálni a dúrasérülés helyét. A mikroszkóp asszisztálta submandibularis „key-hole” műtéti eljárást követően elvégzett posztoperatív CT- és MR-vizsgálat visszaigazolta a nyúltvelő teljes dekompresszióját. A páciens tetraplegiás neurológiai állapota teljes mértékben regrediált. Nyolc hónappal a műtétet követően a páciens önellátó. Az általunk alkalmazott technika a továbbiakban mérlegelendő alternatívaként szolgálhat a klasszikus, transoralis transpharyngealis vagy endoszkópos endonasalis densreszekcióval szemben. Orv Hetil. 2020; 161(31): 1302–1306.

Open access
Authors: Dóra Bodnár, Ákos Levente Kiss and Gyula Réti

Absztrakt:

Az invaginatio az egyik leggyakoribb gyermekkori akut hasi kórkép, melynek értelmezése, kezelése lényegesen változott az elmúlt évtizedekben. Patogenezisében korábban a hypertrophiás Peyer-plakkok és polipok tehetetlenségének tulajdonítottak elsődleges szerepet. A lipopoliszacharid indukálta invaginatio állatmodelljének megjelenésével, a rotavírus-vakcina bevezetésével, a szezonalitással és az enteralis idegrendszer postnatalis változásaival nyert újabb ismeretek nyilvánvalóvá tették, hogy a bélmotilitasnak is szerepe van az etiológiában. A kezelésben alapvetően a konzervatív eljárások váltak dominánssá, melyek hatékonysága egyre növekedett. A korábban röntgen-képerősítő alatt végzett hidrosztatikus desinvaginatiót kiváltotta a biztonságosabbnak és hatékonyabbnak tartott pneumatikus desinvaginatio, majd a sugárterhelés kiváltása céljából az ultrahangkontroll alatt végzett hidrosztatikus módszerhez tértek vissza. A kórházi felvétel helyett egyre több intézetben az ambuláns ellátást preferálják. Vitatott a desinvaginatiós manőver alatt alkalmazott gyógyszerek – például a glükagon és a ciklooxigenázgátlók – szerepe a hatékonyság növelésében és a recidíva kivédésében. A műtéti kezelésben a nyílt műtét helyett a minimálinvazív laparoszkópos eljárás tör előre. A szerzők az irodalmi adatok áttekintésével elemzik az invaginatio értelmezésében és kezelésében történt változásokat és az aktuális trendet. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1331–1338.

Open access
Restricted access
Restricted access

Absztrakt:

A 2013-as évet követő, fokozódó nemzetközi migrációs nyomás váratlan kihívások elé állította az európai uniós tranzit- és célországok egészségügyi ellátórendszereit és szakembereit. Európa-szerte is egyre inkább előtérbe került az olyan, ún. ’kulturálisan kompetens’ egészségügyi ellátórendszerek kialakításának fontossága, amelyek képesek alkalmazkodni és megfelelő választ adni a változó összetételű populációk szükségleteire, valamint figyelembe veszik a kulturális, vallási és nyelvi sokszínűséget. Ma már köztudott, hogy az egészségi állapotban mutatkozó egyenlőtlenségek hátterében főként társadalmi-gazdasági tényezők állnak, és hogy ezek az egyenlőtlenségek egyes etnikai és kulturális kisebbségek körében különösen nyilvánvalóak. Esetükben ehhez hozzáadódik, hogy gyakran még az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés is komoly akadályokba ütközik, beleértve a nyelvi és kulturális különbségekből eredő akadályokat, amelyek elsődlegesen az ellátórendszer és a beteg közötti kommunikáció és egyéb interakciók során manifesztálódnak. A kommunikációs nehézségek és félreértések az ellátók körében frusztrációhoz és előítéletekhez, a betegek részéről pedig az orvossal való együttműködés hiányához is vezethetnek, így hosszú távon hozzájárulhatnak a betegek rosszabb egészségi mutatóihoz. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy a lehető legjobb minőségű egészségügyi ellátás biztosítása érdekében a többségi társadalomtól eltérő nyelvű, kultúrájú, vallású migráns, etnikai vagy más kisebbségi populációk ellátása során egyre nagyobb figyelmet kell fordítani a különbözőségekből fakadó nehézségek leküzdésére, és ennek egyik fontos lépése az interkulturális kompetenciák fejlesztése az egészségügyi ellátórendszerben. Közleményünkben az interkulturális kompetencia fogalmát, tartalmát és fejlesztési lehetőségeit járjuk körül klinikai és egészségügyi környezetben. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1322–1330.

Open access
Authors: Eszter Nagy, Zsolt István Komlósi, Dalma Fanni Márton, Adrienn Halász, Péter Gergely and Anikó Somogyi

Absztrakt:

Napjainkban az inzulin-túlérzékenységi reakciók az inzulinterápia ritka mellékhatásának számítanak. Az inzulinallergiának vélt esetek kétharmadában a tünetek kiváltásáért azonban nem az inzulin a felelős. A szerzők egy inzulinnal kezelt, 64 éves nőbeteg esetét mutatják be, akinél az inzulinterápia alatt jelentkező allergiás tünetek hátterét lymphocytatranszformációs teszt (LTT) segítségével próbálták tisztázni. Vizsgálataik az inzulinnal szembeni túlérzékenységet nem támasztották alá, ugyanakkor a protaminra pozitív LTT halallergia gyanúját vetette fel. A kiegészítő immunszerológiai vizsgálatok a diabetesszel társult, de korábban nem ismert pajzsmirigybetegségre is felhívták a figyelmet. Tudomásunk szerint ez az első olyan esetismertetés Magyarországon, amely a feltételezett inzulin-túlérzékenységi reakció valódi okát LTT segítségével próbálta tisztázni. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1483–1487.

Open access
Authors: György Lázár, János Tajti Jr., Melinda Látos, Attila Paszt, Zsolt Simonka, Szabolcs Ábrahám, Kornél Kovách, Klaudia Farkas and Tamás Molnár

Absztrakt:

Bevezetés: A colitis ulcerosában szenvedő betegpopuláció 20–30%-a szorul élete során sebészi kezelésre. Napjainkban a proctocolectomia ileoanalis pouch képzésével az általánosan elfogadott műtéti módszer, melynél egyre szélesebb körben alkalmazzák a laparoszkópos technikát. Célkitűzés: Az elmúlt 13 évben szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be colitis ulcerosa kezelésében a hagyományos és a minimálisan invazív technika vonatkozásában. Módszer: 2005. január 1. és 2018. május 31. között 89 beteg (48 nő és 41 férfi) került műtétre intézetünkben colitis ulcerosa miatt. A betegek átlagéletkora a laparoszkópos és a nyitott csoportban 45,06 ± 14,4, illetve 39,8 ± 13,4 év volt. Vizsgáltuk a műtétre kerülő betegek általános állapotát, a műtéti beavatkozások korai és késői eredményeit, különös tekintettel a szövődményekre és az életminőség változásaira. Eredmények: Perioperatív időszakban a két csoport ápolási napjainak számában (10,3 ± 3,3 vs. 11,2 ± 3,7) és transzfúziós igényében (2,6 ± 2,2 vs. 2,8 ± 1,7) különbséget nem találtunk, azonban a laparoszkópos műtéteket követően az intenzív osztályon töltött napok száma (2,1 ± 0,9 vs. 2,5 ± 1,6) és a passzázs megindulásának napja (1,2 ± 0,5 vs. 1,6 ± 0,7) szignifikánsan rövidebb volt. Hosszú távú szövődmények, mint a passzázszavar, a septicus állapot, a posztoperatív sérvek és az „egyéb” komplikációk száma a laparoszkópos csoportban szignifikánsan kevesebb volt. Az akut műtéteket vizsgálva a laparoszkópia szignifikáns előnye igazolódott a műtét utáni passzázsrendeződés napjainak kapcsán (1,2 ± 0,4 vs. 1,8 ± 0,7). Következtetés: A colitis ulcerosa sebészi kezelésében a minimálisan invazív technika a nyitott műtétekhez képest kedvezőbb perioperatív eredményeket és hosszú távon jobb életminőséget biztosít, a kevesebb késői szövődmény megjelenésének és a betegek stabilabb pszichés állapotának következtében. Orv Hetil. 2020; 161(33): 1363–1372.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A lumbalis derékfájás a társadalomra és a gazdaságra is jelentős hatással bíró tényező. Magyarországon a derék- vagy hátfájástól szenved a lakosság 21%-a, és tízből hatan gyógyszert is szednek a betegségre. A fájdalom kezelésének terápiája összetett, jelenleg nincs egységesen igazolt, hatékony módszer a betegség kezelésére. A derékfájdalommal kapcsolatban négy összetevőt érdemes megvizsgálni: a gerinc geometriáját, a gerinc degeneratív morfológiai elváltozásait, a betegeknek az elváltozással együtt járó fájdalmát és a funkciókárosodás mértékét. Célkitűzés: Megvizsgálni a lumbalis lordosis eloszlásának és a porckorongok degenerációjának kapcsolatát matematikai analízissel és annak szoftveres alkalmazásával. Módszer: 60 beteg MRI-felvételeinek algoritmikus elemzése és diszkriminanciaanalízis alkalmazásával degenerációs osztályokba történő besorolása. Eredmények: A kidolgozott degenerációs osztályokba sorolás esetén három vizsgált független változó mutat szignifikáns hatást: a nem, az életkor és a kitérési százalék (K), a sztenderdként használt Cobb-szög viszont nem. Az alkalmazott diszkriminanciafüggvények összes helyes besorolási (ún. prediktív) értéke 83%, a legrelevánsabb, súlyos degenerációs osztályba történő helyes besorolási érték pedig 92%. Következtetés: A vizsgálati minta elemzése alapján a nem, az életkor és a lumbalis gerinc geometriáját jellemző K (lordosisdisztribúció) értékeivel az ágyéki gerinc átlagos degenerációjának mértéke indirekt módon meghatározható az ingyenesen és online használható Spinalyze Software segítségével. Orv Hetil. 2020; 161(31): 1286–1292.

Open access

Absztrakt:

Az autophagiának fontos szerepe van a sejtműködés egyensúlyának fenntartásában. Aktivitásának csökkenése kulcsfontosságú különböző májbetegségek kialakulásában és progressziójában. A csökkent autophagia hozzájárul a sejtek elzsírosodásához, az endoplasmaticus reticulum stressz fokozásához és a májbetegség előrehaladásához nem alkoholos eredetű zsírmájban. A krónikus alkoholfogyasztás gátolja az autophagiát. Alfa-1-antitripszin-hiányban az autophagia hozzájárul az endoplasmaticus reticulumban lerakódott kóros fehérjék lebontásához. A hepatitis C- és B-vírusok felhasználják az autophagiát saját replikációjukhoz. A hepatitis C-vírus nem strukturális 5A és 5B fehérjéi serkentik az autophagosoma-képződést. A mikro-RNS-ek a génexpresszió módosításával szerepet játszanak számos fiziológiás és patológiás folyamatban, így az autophagia szabályozásában is. A mikro-RNS-122 a HCV-replikációban játszik szerepet. HBV-fertőzésben a mikro-RNS-ek befolyásolják a sejthalált, a DNS-károsodást, a vírus rekombinációját és a sejten belüli jelátvitelt. Nem alkoholos eredetű zsírmájban a mikro-RNS-122 a zsír- és szénhidrát-anyagcserén keresztül fejti ki hatását. Alkoholos májbetegségekben a mikro-RNS-ek az oxidatív stressz és a szabadgyök-képződés útján befolyásolják a betegséget. A mikro-RNS-ek hatással vannak az autophagiára, és az autophagia is befolyásolja a mikro-RNS-ek expresszióját. Kölcsönhatásuk megismerése közelebb visz a májbetegségek kialakulásának megértéséhez. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1449–1455.

Open access

Absztrakt:

Az idült májbetegségek a megbetegedési és halálozási statisztikák vezető okai. A vírusfertőzések, toxikus bántalmak, anyagcsere-, autoimmun, tárolási betegségek okozta májkárosodások, a károsító hatás tartós fennállása esetén, a máj kötőszövetes átépüléséhez vezethetnek. A folyamat komplex, nem is minden részletében ismert; egyértelmű szerepük van benne sejteknek, citokinek, kemokinek felszabadulásának, bizonyos hepatokinek megváltozott elválasztásának, a lipotoxicitásnak, a veleszületett immunitásnak, a bélmikrobiomnak, a fémionoknak, valamint a szabad gyökös folyamatoknak is. Az idült májbetegségek gyakran tünetszegényen zajlanak, gyakran már csak a kötőszövetes átépülés, a májelégtelenség vagy a hepatocellularis carcinoma stádiumában kerülnek kórismézésre, amikor a kórjóslat rossz, és a kezelési lehetőségek is korlátozottak. A kutatások középpontját képezi olyan nem invazív, megfelelően érzékeny és fajlagos biomarkerek megtalálása, amelyek a májbiopszia szükségét csökkentik, a májban zajló folyamatot, a progresszióját jelezhetik, valamint a kezelés hatását is lemérik. A szerzők ismertetik a leggyakoribb idült májbetegségek progressziójában szerepet játszó folyamatokat, külön kitérve az egyes kórképekben a pro/antioxidáns egyensúlyt jellemző paraméterekre, hangsúlyozva egy kombinált biomarker szükségességét. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1441–1448.

Open access