Search Results
You are looking at 91 - 100 of 245 items for
- Author or Editor: Anikó x
- Refine by Access: All Content x
Az egészségügyi szakdolgozók kiégettségének összefüggése az egészségügyi ellátás során kialakuló agressziós cselekmények gyakoriságával és a munkahelyi konfliktussal
The relationship of mental health status, violent acts and workplace conflicts among health care providers
Elméleti háttér: Az egészségügyi szakdolgozók kiégettségét számos kutatás bizonyította már itthon és külföldön is. Sokan vizsgálták az egészségügyben a páciensek és a hozzátartozóik részéről jelentkező agressziót is, amelynek számos oka lehet: alkohol vagy kábítószer általi befolyásoltság, mentális betegségek, hosszú várakozási idő, túlzsúfoltság, nagy hőség és zaj, amely növeli a feszültséget a páciensben. Hazánkban még nem vizsgálták a kiégés összefüggését az agresszióval és a munkahelyi konfliktussal egészségügyi szakdolgozók körében. Cél: Felmérni egészségügyi szakdolgozók körében a kiégettség mértékét, és annak összefüggését a munkahelyen átélt agresszív cselekményekkel, valamint megvizsgálni, hogy a kiégés összefügghet-e a munkahelyi konfliktusok gyakoriságával. Módszerek: A keresztmetszeti vizsgálat egy saját szerkesztésű on-line kérdőívvel történt, amely a saját kérdéseken túl tartalmazta a Kiégés Leltárt, a Nyílt Agresszió Skálát és a Csoporton belüli Konfliktus Skálát. A mintavétel nem-véletlenszerű mintavételi eljárással, azon belül kényelmi mintavétellel történt. Eredmények: A válaszadók 44,2%-a valamilyen mértékben érintett a kiégés által, 4,6% soha nem élt át konfliktust a munkahelyén, és 4,4% nem szenvedett el agresszív cselekményt a betegtől vagy hozzátartozójától. Szignifikáns eltérés volt kimutatható az egyes kiégettségi csoportok között az agresszióra vonatkozó érintettségben (χ2(3) = 97,698; p < 0,001): minél kiégettebb a válaszadó, annál gyakrabban élt át agresszív eseményt. A kiégettség mértékének növekedésével a munkahelyi konfliktusok száma is növekszik (F(3) = 66,967; p < 0,001). Következtetések: Az agresszió a hazai egészségügyben is számottevő mértékben jelen van. A kiégés összefügg a munkahelyen átélt agresszív eseményekkel és a munkahelyi konfliktussal, amely nagy valószínűséggel még tovább rombolja a dolgozó lelkiállapotát. A szakdolgozók lelki egészségének javítása többek között növelné a betegelégedettséget és a betegbiztonságot is.
Háttér: A kiégés prevalenciája egyre magasabb az egyetemi/főiskolai hallgatók körében, de Magyarországon egyelőre nem áll rendelkezésre olyan validált mérőeszköz, mely a kiégés szintjét megbízhatóan méri ebben a populációban. Célkitűzés: A Maslach Kiégés-teszt Hallgatói Változata (Maslach Burnout Inventory-Student Version; MBI-SS) hazai adaptációjának leírása és pszichometriai jellemzőinek elemzése. Módszerek: Keresztmetszeti vizsgálatot végeztünk önkitöltős kérdőíves felméréssel 496 orvostanhallgató és mérnökhallgató körében. A konstruktumérvényesség vizsgálatához a Rövidített Beck Depresszió Kérdőívet, az Észlelt Stressz Kérdőívet, valamint egy szomatikus tüneteket mérő tesztet használtuk, míg a konvergens validitás megállapításához az MBI humán szférára használatos, hallgatókra módosított változatát (MBI-HHS) alkalmaztuk. A faktorszerkezet ellenőrzésére exploratív faktoranalízist végeztünk. Eredmények: Az MBI-SS belső megbízhatósága igen jónak bizonyult (Cronbach-alfa=0,82). Az MBI-SS időbeli stabilitását mérő teszt-reteszt vizsgálat eredményei szintén magas korrelációt mutattak (r=0,73, p<0,0001). Az MBI-SS 15 itemének exploratív faktoranalízise hármas struktúrát alkotott (kimerülés, cinizmus és hatékonyságcsökkenés). Az MBI-HSS-sel való konvergensvaliditás vizsgálat erős korrelációt mutatott (r=0,71, p<0,001), míg a depressziót, stresszt és szomatikus tüneteket vizsgáló tesztekkel való diszkrimináns validitás közepes korrelációt jelzett (r=0,34–0,61; p≤0,003). Konklúzió: Az MBI-SS kérdőív magyar változata megbízható és érvényes mérőeszköznek bizonyult a hallgatói kiégés mérésében.
Niels Birbaumer - Robert F. Schmidt: Biologische Psychologie; David G. Myers: Psychologie; Freddie Strasser - Paul Randolph: Mediáció. A konfliktusmegoldás lélektani aspektusai; Borsos Szabolcs: A perszonalizmus mint az önismeret filozófiája
Pedagógusok, iskola, bizalom – egy mozgalmas évtized változásai
Teachers, Schools, Trust – Changes in a Busy Decade
Absztrakt:
Tanulmányunk három pedagógus-adatfelvétel (2004, 2009, 2014) alapján arra keresi a választ, hogy 2004 és 2014 között miként alakult a pedagógusok által észlelt szervezeti bizalom az iskolákban, az adatfelvételi évek (mint időtényezők) magyarázzák-e a gyakorló pedagógusok bizalmi szintjét, illetve, hogy mely tényezők befolyásolják jelentősen a pedagógusok szervezeti bizalommal kapcsolatos személyes percepcióit. A lineáris regressziós modelleken alapuló eredményeink azt jelzik, hogy a vizsgált 10 éves időszak változásai nem írhatók le lineáris folyamatként: 2004-hez képest 2009-ben bizalomnövekedés, ezt követően 2014-ben viszont jelentős bizalomcsökkenés következett be. Hozzátéve, hogy 2014-ben az egyéni jellemzők helyett már egyértelműen a formális (regionális elhelyezkedés, fenntartó) és informális jellemzők (tantestületen belüli légkör) gyakoroltak jelentős hatást a pedagógusok szervezeti bizalommal kapcsolatos percepcióira.
Bevezetés: A halláskárosodás az egyik leggyakoribb krónikus egészségkárosodás. Időskorban a halláscsökkenés és a fülzúgás gyakorisága növekszik. Cél: A szerzők célul tűzték ki a halláscsökkenés és a fülzúgás előfordulási gyakoriságának vizsgálatát 2-es típusú diabeteses betegekben és kontrollegyénekben, valamint lehetséges kapcsolatuk tanulmányozását a HbA1c-értékkel és a vizsgált egyének életkorával. Módszerek: A vizsgálatot a Semmelweis Egyetem, II. Belgyógyászati Klinikán gondozott 103, 2-es típusú diabeteses betegen végezték (47 férfi, 56 nő; életkor 61,6±10,3 év, átlag±SD; tartomány: 33–88 év). Az eredményeket a Magyarországon szervezett átfogó egészségvédelmi szűrőprogramban (MÁESZ) részt vett 2-es típusú diabeteses (n = 589, 253 férfi, 336 nő; életkor 55,4±11,0 év, átlag±SD; tartomány: 26–97 év) és nem diabeteses személy (n = 15 622, 7002 férfi, 8620 nő; életkor 55,1±11,1 év, átlag±SD; tartomány: 26–98 év) eredményeihez hasonlították. A halláscsökkenést minden csoportban Interacoustics gyártmányú, AS608 típusú szűrő audiométerrel vizsgálták. A fülzúgást kérdőíves módszerrel mérték fel. Eredmények: A halláscsökkenés és fülzúgás külön vagy együtt kiemelkedően gyakrabban fordult elő a klinikán kezelt 2-es típusú diabeteses betegekben (az esetek 80%-ában) az átfogó egészségvédelmi szűrőprogramban részt vett 2-es típusú diabeteses (az esetek 34%-ában) és nem diabeteses személyekhez képest (az esetek 14%-ában). Nem találtak szignifikáns összefüggést 2-es típusú diabeteses betegekben a HbA1c-érték és a halláskárosodás, illetve fülzúgás előfordulása között. A halláskárosodás korábbi életkorban fordult elő cukorbetegekben. Következtetések: Az eredmények 2-es típusú diabeteses betegekben a halláscsökkenés és fülzúgás nagyobb gyakoriságát és korábbi életkorban való jelentkezését támasztják alá. Nem igazolható kapcsolat a halláskárosodás és a HbA1c között. Orv. Hetil., 2013, 154, 363–368.
A diabetes mellitus incidenciája és prevalenciája világszerte növekszik. Míg a 2-es típus esetében a háttérben álló okok viszonylag egyértelműek, az 1-es típus esetében egyre növekvő mennyiségű, de csak töredékes információval rendelkezünk. A genetikai kockázati tényezők megléte – különösen az MHC-gének vonatkozásában – egyértelmű, de egyre bővül a nem MHC-génpolimorfizmusok szerepét alátámasztó adatok mennyisége. A jövő egyik fontos kérdése, hogy a genetikai adatok bővülő tárháza mikor és hogyan vihet közelebb megbízhatóbb diagnosztikus, idővel talán terápiás lehetőségekhez. A patomechanizmus oldaláról is egyre többet tudunk mind az immunológiai sebezhetőségről (az autotolerancia kényes egyensúlya, a regulátoros T-sejtek szerepe), mind a környezetből jövő triggerek potenciális szerepéről (idegen tápanyagok korai bevezetése, vírusfertőzések). Az enteroinsularis tengelynek, az inkretin hormonok β-sejtekre gyakorolt protektív hatásának pontosabb megismerése már talán új terápiás lehetőségek felé mutat. Jelen közleményben a szerzők kísérletet tesznek a patomechanizmus körvonalazódó összefüggéseinek, egyben lehetséges terápiás szerepüknek ismertetésére. Orv. Hetil., 2012, 153, 1047–1056.
A Rey komplex ábrateszt fejlődési és klinikai alkalmazására a szakirodalom széleskörűen hivatkozik. Tanulmányunkban bemutatjuk André Rey genfi pszichológust, akinek neve leginkább Claparède és Piaget nevével társul. A Rey-tesztek arzenálja minden kognitív funkcióra kiterjed, tanulmányunkat a Rey komplex ábrateszt bemutatására korlátozzuk. Fejlődési és klinikai pszichológiai példák és a felnőtt neuropszichológiai példák egymást követik. A Rey-teszt új és új elméleti hátteret kap. Így a komplex ábra feladat a fejlődési megközelítés mellett bevonult a bonyolult és a kognitív folyamatokat tekintve összetett végrehajtó (avagy frontális lebeny) feladatok közé.
A tanulmány azt a kérdést járja körül, hogy élettörténeti szövegekben mennyiben jelenik meg az elbeszélő selfkoherenciája. Bizonyos emlékezeti és narratív koherenciamutatók feltételezhetően szoros kapcsolatban állnak a selfkoherenciával, így a kérdésre segítenek választ adni. Kiindulásunk alapját Fitzgerald (1992, 1996) selfnarratív elmélete képezi, amelyet a reminiszcenciahatás értelmezésére dolgozott ki. Ez az elmélet a személyes integráltságot a felidézett eseményeknek az élettörténeti időben való eloszlási mintázatában keresi. Fitzgerald (1992) eljárását követő, 25 idős személlyel végzett vizsgálatunkban a reminiszcenciagörbe (vagyis az adott életkori szakaszra vonatkozó emlékek relatív gyakoriságának eloszlása) egyértelműen mutatja a reminiszcenciahatást: az emlékek száma 16 és 20 éves kor között tendenciaszerűen emelkedik, majd 21 és 30 éves kor között éri el maximumát, végül a 31-35 éves életkori szakaszban radikálisan csökken. Az elemzés következő lépcsőjében a narratív koherencia megállapítására K. J. Gergen és M. M. Gergen (1988) jól formáltsági kritériumrendszerét alkalmaztuk. Ennek a mutatónak a használata leszűkíti a reminiszcenciahatás tartományát 21 és 25 év közé. Eredményünk a selfnarratív hipotézis kiegészítéseként értelmezhető: 1. azok a személyek, akik a leginkább jól formált, koherens történeteket idézik fel, elsősorban ebből a szűkebb reminiszcenciacsúcsból választják jelentős életeseményeiket; 2. a jól formált csoporttal szemben a kevésbé jól formált eseményeket elbeszélő személyek egyáltalán nem mutattak reminiszcenciahatást; 3. a szűkebb reminiszcenciaövezet érvényességét, a személyek jól formáltsági csoportjaitól függetlenül, az emlékek kronológiai mintázatának és jól formáltságának összevetése is alátámasztja. Az önéletrajzi narratívumok elemzésében alkalmazott harmadik eljárás a történetek „általánosított tanulságait" kifejező indexelés (Schank, 1990, 1999). Mintánkban nem találtunk összefüggést a reminiszcenciahatás és a történetek indexelhetősége között, annak ellenére, hogy azok a személyek, akik koherens történeteket meséltek, egyben indexelhetőbb emlékekkel is rendelkeztek. Értelmezésünk szerint a jelentős események felidézését irányító általánosított tanulságok explicit használata nem köthető meghatározott életszakaszhoz, a koherens életút felépítéséhez viszont szükség van tanulságos emlékekre.
A dolgozatban áttekintjük a talajban élő állatok és az arbuszkuláris mikorrhizagombák (AM-gomba) közötti sokféle kapcsolatrendszert. Várható, hogy a klímaváltozások következtében növekszik a száraz időszakok gyakorisága. Ilyen körülmények között a mikorrhiza-gombák jelentősége a növények tápanyag- és vízfelvételében a jelenlegi állapothoz képest növekedni fog.
Célunk, hogy bemutassuk az állatok hatását az AM-gombákra és ezen keresztül a növényi tápanyagfelvételre, valamint a növények növekedésére.
A különböző talajlakó állatfajok hatása az AM-gombákra egyidejűleg lehet pozitív és negatív is, ezért a hatások eredőjeként tapasztalt jelenségek magyarázata sokszor igen bonyolult.
