Search Results

You are looking at 91 - 100 of 102 items for

  • Author or Editor: Zsuzsanna László x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Archaeologiai Értesítő
Authors: László Domboróczki, Anna Budek, László Daróczi-Szabó, Małgorzata Kaczanowska, Tomasz Kalicki, Edyta Kłusakiewicz, Janusz K. Kozłowski, Angela Kreuz, Péter Pomázi, Michał Wasilewski, and Zsuzsanna K. Zoffmann

The topographical position and size of the site, the number of detected houses, the presence of the early phase make the Apc-Berekalja I settlement one of the most significant sites of the LBK in Hungary. The ongoing processing of the excavation data provided already some very important observations. The geoarchaeological results demonstrated the presence of the in situ soil of the Neolithic period and effects of floods on the settlement. The study of the chipped and ground stone material coming from the Neolithic features revealed no conspicuous changes in the lithic industry of the settlement from the pre-Notenkopf to Želiezovce phases of the LBK. Lithic raw materials came exclusively from territories to the east of the site, which is an evidence of the isolation of the LBK groups that inhabited Apc.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Nemes, Fanni Gelley, Gergely Zádori, Katalin Földes, Gábor Firneisz, Dénes Görög, Imre Fehérvári, László Kóbori, Zsuzsanna Gerlei, János Fazakas, Simon Pápai, Attila Doros, Péter Nagy, Gabriella Lengyel, Zsuzsa Schaff, and Enikő Sárváry

A de novo diabetes mellitus a májátültetés gyakori szövődménye. Célkitűzés: A de novo diabetes gyakoriságát, jelentőségét és a kockázati tényezők szerepét vizsgáltuk. Módszer: 1995 és 2009 között 310 májátültetett beteg adatait dolgoztuk fel retrospektív módszerrel. De novo diabetest állapítottunk meg, ha az éhomi vércukor a 3. posztoperatív hónapon túl ismételten >6,8 mmol/l volt, és/vagy a májátültetés után tartós, a 3. posztoperatív hónapot meghaladóan is fenntartott antidiabetikus terápia indult. Eredmények: De novo diabetes a betegek 20%-ánál (63 beteg) alakult ki. A de novo és a kontrollcsoport között az alábbiakban találtunk különbséget. Donor-testtömegindex (24±3 vs. 22,4±3,6 kg/m 2 , p = 0,003), férfi nem (58% vs. 33%, p = 0,002). Recipienséletkor (47,6±7,2 vs. 38,3±14,6 év, p<0,001), -testtömegindex (26,7±3,8 vs. 23,3±5,6 kg/m 2 , p<0,001), férfi nem (60% vs. 44%, p = 0,031). A de novo diabetesesek csoportjában a betegek 66%-át HCV talaján kialakult cirrhosis miatt transzplantálták, a kontrollcsoportban ez csak 23% volt (p<0,001). Az 1, 3, 5 és 8 éves kumulatív betegtúlélés a kontrollcsoportban 95%, 91%, 88% és 88%, a de novo csoportban a megfelelő értékek 87%, 79%, 79% és 64% (p = 0,011). Az 1, 3, 5 és 8 éves kumulatív grafttúlélés a kontrollcsoportban 92%, 87%, 86% és 79%, a de novo csoportban a megfelelő értékek 87%, 79%, 79%, 65% (p = NS). Azoknál a betegeknél, akiknél a C-vírus korai (6 hónapon belüli) kiújulását észleltük, többségben de novo diabetes is kialakult (74% vs. kontroll 26%, p = 0,03). A betegek 53%-ában észleltünk tízszeres vírustiter-emelkedést a műtét utáni 6 hónapon belül a preoperatív értékhez viszonyítva diabetes kialakulása esetén, a kontrollnál ez 20% volt (p = 0,028). A de novo csoportban magasabb volt az átlagos (Ishak-Knodell) fibrosis score az antivirális kezelés megkezdését követően 1 évvel (2,05±1,53 vs. 1,00±1,08, p = 0,039). Következtetés: Májátültetést követő de novo diabetes kockázati tényezői az időskor, elhízás, férfi nem és a C-vírus okozta cirrhosis. Víruspozitív betegek körében a korai rekurrencia, súlyosabb viraemia és az antivirális kezelés ellenére kialakuló súlyosabb fibrosis összefügg a de novo diabetes kialakulásával.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Anna Dávid, Henriett Butz, Zita Halász, Dóra Török, Gábor Nyirő, Ágota Muzsnai, Violetta Csákváry, Andrea Luczay, Ágnes Sallai, Éva Hosszú, Enikő Felszeghy, Attila Tar, Zsuzsanna Szántó, Gy. László Fekete, Imre Kun, Attila Patócs, and Rita Bertalan

Absztrakt:

Bevezetés: A SHOX gén izolált haploinsufficientiája az alacsonynövést okozó monogénes elváltozások leggyakoribb oka. A gén heterozigóta eltérése az idiopathiás alacsonynövéssel (ISS) diagnosztizált betegek 2–15%-ában, Leri–Weill-dyschondrosteosis szindróma (LWS) 50–90%-ában, valamint a Turner-szindrómában szenvedők csaknem 100%-ában igazolható. Célkitűzés: A SHOX gén haploinsufficientiája gyakoriságának meghatározása ISS-sel és LWS-sel diagnosztizált, valamint Turner-fenotípusú, de normális karyotypussal rendelkező betegek (TF) körében, valamint beazonosítani a SHOX géneltérésre jellemző dysmorphiás jeleket. Módszer: Összesen 144 betegben került sor a SHOX gén haploinsufficientia-vizsgálatára multiplex ligatiós próba Amplifikáció (MLPA) módszerrel. A betegek klinikai adatai (auxológiai paraméterek, csontrendszeri rendellenességek, dysmorphiás tünetek) és a pozitív genotípus közötti összefüggéseket statisztikai módszerekkel elemezték. Eredmények: A vizsgált 144 betegből 11 (7,6%) esetében igazolódott SHOX géneltérés, női dominanciával (8/11, 81%). A SHOX-pozitív betegeknek szignifikánsan magasabb volt a testtömegindexe (BMI) (5/11-ből vs. 20/133-ból mutatott emelkedett értéket, p<0,02), és gyakoribbak voltak a dysmorphiás tünetek (9/11 vs. 62/133, p = 0,02). A felső végtagokon megjelenő Madelung-deformitás SHOX-pozitív betegek között szintén szignifikánsan gyakrabban fordult elő (4/11, 36% vs. 14/133, 10%, p = 0,0066), mint a SHOX-negatívakban, de a vizsgálatkori életkor, az alacsonynövés mértéke, valamint az auxológiai mérések alapján számolt testarányok nem mutattak statisztikailag kimutatható különbséget a két csoport között. Következtetések: A SHOX gén haploinsufficientiájának előfordulási gyakorisága a vizsgált betegpopulációnkban megegyezik az irodalmi adatokkal. SHOX-pozitív esetekben, az idiopathiás alacsonynövés mellett, a dysmorphiás elváltozások pozitív prediktív értékkel bírnak a SHOX génelváltozások fennállására. Ugyanakkor a dysmorphiás jegyet nem mutató, de genetikailag pozitív eset arra utal, hogy a SHOX gén vizsgálata indokolt dysmorphiás tünetet nem mutató idiopathiás alacsonynövés esetén is. Orv Hetil. 2017; 158(34): 1351–1356.

Open access
Magyar Onkológia
Authors: Borbála Székely, Lilla Madaras, Gyöngyvér Szentmártoni, A. Marcell Szász, Zsuzsanna Baranyák, Liliána Szittya, László Torgyík, Éva Zergényi, Erika Borbényi, István Kenessey, Anna Korompay, Zoltán Langmár, Ferenc Bánhidy, Janina Kulka, and Magdolna Dank

Absztrakt

Az emlőrák diagnózisakor betöltött életkor alapján a két szélsőséges, egymástól várhatóan legjobban különböző csoportot a 35 évnél fiatalabb és a 70 évnél idősebb betegek csoportja képezi. A jelen vizsgálat célja e két csoport összehasonlításán keresztül annak alátámasztása, hogy az életkor prognosztikai faktornak tekinthető a vizsgált betegek esetében. A Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikáján 1995. október és 2009. március között kezelt 131 nőbeteg (80 idős és 51 fiatal) adatai kerültek feldolgozásra a diagnózis idején vizsgált prediktív és prognosztikus faktorok felhasználásával. Emellett vizsgáltuk a betegek teljes- (OS) és betegségmentes túlélését (DFS) is, valamint az ezeket befolyásoló faktorokat. Statisztikailag szignifikáns eltérés adódott a két csoport között a menarche időpontja, a reproduktív faktorok, a tumor hisztológiai jellemzői és immunfenotípusa tekintetében. A tumorméret, a nyirokcsomóstátusz és a Nottingham Prognosztikai Index (NPI) értékek tekintetében nem mutatkozott szignifikáns eltérés a két csoport között. Annak ellenére, hogy a fiatal betegek között több volt a vizsgálat végéig kialakult áttétes betegség, a betegségmentes túlélés tekintetében nem tapasztaltunk szignifikáns különbséget. A teljes túlélés azonban szignifikánsan hosszabbnak bizonyult az idős páciensek csoportjában. A fenti eredmények az irodalmi adatokkal egybehangzóan arra utalnak, hogy a fiatal nőknél a betegség rosszabb prognózisú, agresszívebb és rapidabb a klinikai lefolyás. Mivel egyik csoport sem tartozik a hazánkban szervezetten szűrt populációba, igen nagy jelentősége lenne az önvizsgálat (már iskolás korban történő) oktatásának, a tömegkommunikáció adta lehetőségek szélesebb körű kihasználásának, a pozitív familiáris anamnézissel bíró nők (különös tekintettel a fiatalok) esetében az egyéni követés megoldásának.

Restricted access
Magyar Onkológia
Authors: Csaba Polgár, Zsolt Orosz, Zsuzsanna Kahán, Gabriella Gábor, Nóra Jani, Gábor Cserni, Janaki Hadijev, Janina Kulka, Zoltán Sulyok, Gábor Boross, György Lázár, Zsolt László, Csaba Diczházi, Nóra Udvarhelyi, Éva Szabó, Zoltán Péntek, Tibor Major, and János Fodor

Absztrakt

A közlemény célja a magyarországi multicentrikus, randomizált DCIS vizsgálat korai eredményeinek ismertetése. 2000 és 2007 között 278 DCIS miatt emlőmegtartó műtéttel kezelt beteget randomizáltunk a lokális recidíva szempontjából meghatározott rizikócsoportok szerinti besorolás után. Alacsony/közepes kockázat esetén (n=29) a betegek 50 Gy sugárkezelésben vagy szoros obszervációban részesültek. Magas kockázat mellett (n=235) 50 Gy vagy 50 Gy + 16 Gy tumorágy “boost” besugárzást adtunk. Igen magas kockázat (pozitív sebészi szél) esetén (n=14) a betegek emelt dózisú (50 Gy + 16 Gy “boost”) sugárkezelésen vagy reoperáción (reexcízió + sugárkezelés vagy masztektómia) estek át. Immunhisztokémiai (IHK) módszerrel vizsgáltuk a lehetséges molekuláris prognosztikai markerek (ER, PR, Her2, p53, Bcl-2 és Ki-67) expresszióját. A 36 hónapos medián követési idő alatt az alacsony/közepes és igen magas rizikójú betegcsoportokban daganatkiújulást nem észleltünk. A magas rizikójú betegcsoportban 4 (1,7%) lokális recidíva és 1 (0,4%) távoli áttét alakult ki, emlődaganatos haláleset nem volt. A magas rizikójú betegcsoportban a helyi daganatkiújulás 3 és 5 éves valószínűsége 1,1% és 3,1% volt. A pozitív IHK reakció a Her2 (38%), p53 (37%) és Ki-67 (44%) markereknél a nukleáris grade-del korrelált. Ezzel szemben az ER- (77%), PR- (67%) és Bcl-2- (64%) pozitivitás szignifikáns inverz összefüggésben volt a grade-del. Korai eredményeink alapján az emlő-DCIS kezelésében az emlőmegtartó műtét és posztoperatív sugárkezelés alkalmazásával a helyi daganatkiújulás éves aránya 1% alatt marad. A molekuláris prognosztikai faktorok IHK vizsgálata segíthet a DCIS biológiai heterogenitásának feltérképezésében.

Restricted access

Az IGHV-mutációs státusz vizsgálata a Magyar Hematológiai és Transzfuziológiai Társaság Molekuláris Diagnosztika Munkacsoportjának laboratóriumaiban

Analysis of the IGHV mutation status in the laboratories of the Molecular Diagnostic Workgroup of the Hungarian Society for Hematology and Transfusion

Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Ákos Nagy, Hajnalka Andrikovics, Béla Kajtár, Anikó Ujfalusi, Zsuzsanna László, Lili Kotmayer, Dóra Csabán, András Bors, Anett Makkos-Weisz, Emese Kapitány, Adrienn Sulák, and Csaba Bödör

Összefoglaló. A Magyar Hematológiai és Transzfuziológiai Társaság (MHTT) Onkohematológiai Molekuláris Diagnosztikai Munkacsoportja öt egyetemi és országos onkohematológiai centrumban 2018 és 2020 között 2261 krónikus limfocitás leukémiában (CLL) szenvedő beteg immunglobulin nehézláncgénjének (IGHV-) vizsgálatát végezte el a rutindiagnosztika keretében, jelen írásunkban ezen eredményeket foglaljuk össze. A vizsgált minták 53,5%-a bizonyult nem mutált immunglobulin nehézlánccal rendelkező CLL-nek, mutált immunglobulint az esetek 41,6%-ában detektáltunk. Az átrendeződött immunglobulin-szekvenciákat 11%-ban tudtuk valamelyik CLL alcsoportba („subset”) besorolni, melyek közül a CLL#2, a CLL#1, a CLL#6, CLL#4, CLL#3 és a CLL#5 alcsoport bizonyult a leggyakoribbnak. A szerzők kiemelik, hogy az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően valamennyi hazai onkohematológiai diagnosztikus laboratóriumban elérhető a nemzetközi ajánlások alapján kivitelezett IGHV-mutáció-analízis.

Summary. The Hungarian Society of Hematology and Transfusiology’s Molecular Oncohematological Diagnostic Workgroup analyzed the mutational status of the immunoglobulin gene heavy chain region in 2261 CLL patient between 2018 and 2020 in five Hungarian oncohematological center. In this cohort 53.5% of the cases proved to have unmutated immunoglobulin gene, meanwhile mutated cases represented 41.6% of the entire cohort. We detected stereotype subsets in 11%, of which CLL#2, CLL#1, CLL#6, CLL#4, CLL#3, and CLL#5 were the most common. The authors highlight that collaborative efforts during the last few years lead to availability of the IGHV mutation analysis in the Hungarian diagnostic oncohematology laboratories as recommended by international standards.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Lajos Sándor Kiss, Tamás Szamosi, Tamás Molnár, Pál Miheller, László Lakatos, Áron Vincze, Károly Palatka, Zsolt Bartha, Beáta Gasztonyi, Ágnes Salamon, Gábor Horváth, Gábor Tamás Tóth, Klaudia Farkas, János Banai, Zsolt Tulassay, Ferenc Nagy, Mária Szenes, Gábor Veres, Barbara Dorottya Lovász, Zsuzsanna Végh, Petra Anna Golovics, Miklós Szathmári, Mária Papp, and Péter László Lakatos

Az adalimumab a tumornekrózis-faktor-alfát célzó, teljesen humán monoklonális antitest, amely randomizált klinikai vizsgálatokban hatékonynak bizonyult a Crohn-betegség kezelésében. A jelen tanulmányban a szerzők célja a középtávú klinikai hatásosság és a nyálkahártya-gyógyulás prediktorainak meghatározása volt a magyarországi speciális gasztroenterológiai centrumokban adalimumabkezelésben részesülő Crohn-betegekben. Módszer: A tanulmányba 201 Crohn-beteget vontak be. A klinikai adatok prospektíven kerültek rögzítésre, majd később feldogozásra (férfi/nő arány: 112/89; median életkor: 24 év; időtartam: nyolc év). Korábbi infliximabterápiában 97 (48,3%) beteg részesült, párhuzamosan kortikoszteroidot kapott a betegek 41,3%-a és azathioprint a betegek 69,2%-a (mindkettőt: 26,4%). Eredmények: A klinikai javulás és remisszió aránya a 24. héten 78% és 52%, illetve az 52. héten 69,4% és 44,4% volt. Az endoszkópos kép javulása, illetve a nyálkahártya-gyógyulás a betegek 43,1 és 23,6%-ában volt kimutatható. Logisztikus regressziós modellben a 12 hónapos klinikai kimenetel független prediktorai a klinikai válasz és normális C-reaktív fehérje a kezelés 12. hetében, a kombinált immunszuppresszió szükségessége az indukciós kezelés során, a rövidebb betegségtartam és a dohányzás voltak. A kezelés 12. hetében mért normális C-reaktív fehérje, a 24. héten tapasztalt klinikai remisszió, a korábbi relapsusok gyakorisága és a dohányzás állt összefüggésben a nyálkahártya-gyógyulás mértékével. A dózis emelésére a betegek 16,4%-ának volt szüksége. A párhuzamos azathioprinkezelés és a 12. héten tapasztalt klinikai remisszió csökkentette a dózisemelés esélyét. Következtetés: Az adalimumabkezelés során a középtávú klinikai hatékonyság és a nyálkahártya-gyógyulás előrejelzésében meghatározó tényezők a 12. héten tapasztalt klinikai hatékonyság és normális C-reaktív fehérje, a kombinált immunszuppresszió szükségessége, a luminalis betegség és a dohányzás voltak. A párhuzamos azathioprinkezelés csökkentheti a dózisemelés valószínűségét. Orv. Hetil., 2011, 152, 1433–1442.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: , Budapest, Üllői út 78., 1082, Csilla András, Péter Bartek, István Battyáni, János Bezsilla, György Bodoky, Barna Bogner, Attila Bursics, Tibor Csőszi, László Damjanovich, Magdolna Dank, Zsófia Dankovics, Pál Ákos Deák, Kristóf Dede, Attila Doros, Ibolyka Dudás, Tamás Györke, Oszkár Hahn, Erika Hartmann, Erika Hitre, Zsolt Horváth, Marianna Imre, Károly Kalmár Nagy, Zsolt Káposztás, László Kóbori, Péter Kupcsulik, László Landherr, Zoltán Lóderer, László Mangel, Zoltán Máthé, Tamás Mersich, Klára Mezei, Elemér Mohos, Attila Oláh, Péter Pajor, András Palkó, Zsuzsanna Pápai, András Papp, Mihály Patyánik, András Petri, János Révész, Ágnes Ruzsa, Krisztina Schlachter, László Sikorszki, István Sipőcz, Eszter Székely, Attila Szijártó, László Torday, Lajos Barna Tóth, Edit Dósa, László Harsányi, Gábor István, György Lázár, József Lövey, Zsuzsa Schaff, Ákos Szűcs, and András Vereczkei
Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Lilla Tamási, Gábor Speer, and Viktória Csilla Éva Margit Judit Ágnes Orsolya Zoltán Andrea Ildikó Gyöngyi Nikolett Emese Judit Maha Zsolt Marianna Anna Márta Zsuzsanna Károly Krisztina Erika Tibor Zoltán Csilla Imre Éva Ljubomir Aranka László Erika Emil Gabriella Eszter Réka Miklós Magdolna Márta Gabriella Orlovszki

Absztrakt:

Bevezetés: A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) sok szervrendszert érint, ezért a légúti áramlás korlátozottságának mértéke önmagában nem tükrözi a COPD teljes betegségterhét. Magyarországon nincsenek a járóbeteg-ellátásban alkalmazott COPD-kérdőívekről országos adatok, így arról sem, hogy a betegek mennyire találják könnyűnek vagy nehéznek a kitöltést. Célkitűzés és módszer: A vizsgálat célkitűzése az egészségi állapotra vonatkozó, beteg által kitöltött, irányelvek javasolta kérdőívek (CCQ, CAT, mMRC, EQ-5D-5L) eredményeinek értékelése olyan COPD-s betegeknél, akik a mindennapos betegellátásban, 16 hetes kezelési szakaszban glikopirrónium-bromid-terápiát kaptak (korábban terápiában nem részesültek, vagy kiegészítő kombinációban más hörgőtágítókkal kapták, vagy váltás történt egyéb terápiáról). A vizsgálat nyílt elrendezésű, multicentrikus, beavatkozással nem járó, megfigyeléses volt. Eredmények: A vizsgálatba vont 527 beteg átlagéletkora 63,8 ± 9,64 év, az átlagos FEV1 59,8 ± 15,12% volt. Az első és az utolsó vizit között, mindhárom kezelési csoportban, klinikailag jelentősen csökkentek a CCQ-átlagpontszámok, az összes CCQ-alpontszám, a CAT- és az mMRC-pontszámok, növekedtek ugyanakkor az EQ-5D-5L- és a VAS-pontszámok. A vizsgálók szerint a CAT-teszt jobban tükrözte a betegek állapotát (84,7%), mint a CCQ vagy az mMRC. A betegek szerint is a CAT-teszt a legegyszerűbb és a legkönnyebben érthető (83,2%). Az utolsó viziten szignifikáns különbség volt a CCQ- és a CAT- (rs = 0,711, p<0,001), a CCQ- és az mMRC- (rs = 0,524, p<0,001), illetve a CAT- és az mMRC- (rs = 0,475, p<0,001) pontszámok között. Következtetés: Eredményeink azt igazolták, hogy a CAT-teszt a legkönnyebben érthető a betegeknek, és a vizsgálóorvosok szerint is a CAT tükrözte a legjobban betegeik állapotát, így a CAT-teszt tűnik a legígéretesebb eszköznek a COPD tüneteinek értékelésében. Orv Hetil. 2020; 161(8): 295–305.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Alajos Pár, Gabriella Pár, István Tornai, Ferenc Szalay, Dalma Várszegi, Edit Fráter, Mária Papp, Gabriella Lengyel, János †Fehér, Márta Varga, Judit Gervain, János Schuller, Zsuzsanna Nemes, Zoltán Péterfi, Anna Tusnádi, Béla Hunyady, Attila Haragh, Zsolt Szinku, László Pálinkás, Tímea Berki, Áron Vincze, Péter Kisfali, and Béla Melegh

Bevezetés: Krónikus hepatitis C-vírus-fertőzésben a citokineket kódoló génvariánsok szerepének kutatása az érdeklődés előterébe került. Célkitűzés: A szerzők krónikus hepatitis C-vírus-fertőzöttekben vizsgálták az IL28B-polimorfizmusok előfordulását és az egyes variánsok hatását az interferonalapú antivirális kezelés kimenetelére. Meghatározták az összefüggést az IL28B genotípusok és a betegek perifériás vérében az aktivált monocyták és lymphocyták Th1/Th2 citokin termelése között. Módszer: A genetikai tanulmányba 748 krónikus hepatitis C-vírus-fertőzött egyént vontak be. Közülük 420 beteget kezeltek pegilált interferon alfa 2a/2b injekcióval és per os ribavirinnel 24–72 héten át. A kezelés utáni követési időszak tartama 24 hét volt. A peginterferonnal és ribavirinnel kezelt betegek közül 195 (46,4%) ért el tartós virológiai választ, vagyis 24 héttel a kezelés befejezése után hepatitis C-vírus-RNS-negativitást. Kontrollként 105 egészséges egyén szolgált, normális májpróbákkal és negatív hepatitis B- és C-vírus, valamint humán immundeficientiavírus-szerológiával. Genotipizáltak még 475 egészséges roma egyént (230 férfi, 245 nő, átlagéletkor 47±8 év). Az IL28B rs12979860 polimorfizmust Custom Taqman SNP Genotyping Assays (Applied Biosystems, Life Technologies, Foster, CA, USA) segítségével határozták meg. A Th1/Th2 citokinszint-vizsgálatokhoz 40 hepatitis C-vírus-fertőzött beteg TLR-4 ligand lipopoliszacharidával aktivált perifériás vér monocytáinak, valamint PMA+Ionomycin stimulált lymphocytáinak tumornekrózis-faktor-α-, interleukin-2-, interferon-γ-, interleukin-2- és interleukin-4-termelését mérték a sejtek felülúszójában FACS-CBA, Becton–Dickinson-teszttel. Eredmények: Az IL28B rs12979860 CC genotípus hepatitis C-vírus-fertőzött betegekben kisebb gyakorisággal fordult elő, mint a kontrollban (26,1% vs. 51,4%, OR 0,333, p<0,001), míg a T-allél a betegekben volt gyakoribb (73,9% vs. 48,6%, OR 3,003, p<0,001). Az IL28B CC genotípusú peginterferonnal és ribavirinnel kezelt betegekben a tartós virológiai válasz aránya 58,6%, a CT genotípusúakban 40,8% (OR 2,057, p = 0,002), míg a T-allélt hordozókban 41,8% volt (OR 1,976, p = 0,002). Az aktivált monocyták tumornekrózis-faktor-α-termelése magasabb volt IL28B CC genotípusú betegekben, mint a nem CC genotípusúak esetében (p<0,01). Hasonlóképpen, az aktivált lymphocyták tumornekrózis-faktor-α-, interleukin-2- és interferon-γ-termelése is szignifikánsan magasabb volt IL28B CC-hordozó egyénekben (p<0,01). Következtetések: Az IL28B CC protektív hatású krónikus hepatitis C-vírus-fertőzéssel szemben, és pozitív prediktora a tartós virológiai válasznak az interferonalapú antivirális terápia során. Hepatitis C-vírus-fertőzött betegekben IL28B CC genotípus esetén fokozott Th1 citokin termelése indukálható a perifériás vér monocytáiban és lymphocytáiban, ami szerepet játszhat a vírus gyors immunológiai kontrolljában és a tartós virológiai válasz létrejöttében. Orv. Hetil., 2013, 154, 1261–1268.

Open access