Search Results
You are looking at 101 - 105 of 105 items for
- Author or Editor: Attila Kovács x
- Refine by Access: All Content x
Absztrakt
Célkitűzés: Akár colitis ulcerosa (CU), akár familiaris poliposis (FAP) miatt történik a J-pouchcsal rekonstruált proctocolectomia, a késői komplikációk vonatkozásában lényeges a colonnyálkahártya teljes eltávolítása, ugyanakkor a hosszú távú funkcionális eredmények érdekében nagy jelentőségű a minél kisebb traumával járó műtéti technika. Mindkét szempontnak megfelelni látszik az általunk 2000 óta alkalmazott, procedure for prolaps and haemorrhoids (PPH) géppel készített ileoanalis anastomosis. Betegek és módszer: 1990. márciustól 2016. szeptemberig 117 beteg került osztályunkon CU vagy FAP miatt J-pouchcsal készített és ileoanalis anastomosissal rekonstruált proctocolectomiára. Az első időszakban kézi anastomosist készítettünk (29 beteg), majd 2000-től használtuk rutinszerűen a PPH-gépet (88 beteg). Tehermentesítő ileostomát többnyire alkalmaztunk. A 117 beteg adatait kórházunk adatbázisából dolgoztuk fel, közülük 45 jelent meg kontrollvizsgálaton és további 31-et telefonon értünk el, így 76 beteg (65%) volt utánkövethető. Detektáltuk a székletürítés gyakoriságát, a loperamidszedést, az inkontinencia fokát (Wexner-score), valamint a perianalis dermatitist. Az átlagos követési idő a kézi varrattal készített anastomosis csoportban 18,6 év, a PPH-géppel készített csoportban 7,6 év volt. Eredmények: A kézzel varrt anastomosis csoportban 4/29 betegnél (13,8%) kényszerültünk a pouch exstirpatiójára és végleges ileostoma készítésére (két pouchitis, egy pouchelhalás és egy recidív rectumtumor), a napi átlagos székletürítés száma: 4,3, a Wexner-score 8,5 volt, 2/15 beteg él (13,3%) inkontinencia miatt ileostomával. A PPH-géppel készített anastomosis csoportban 4/88 betegnél (4,5%) távolítottuk el a pouchot (pouchitis), átlagosan 4,0 alkalommal volt naponta székletük, az inkontinenciascore 7,6 volt, 4/61 betegnél (6,6%) maradt inkontinencia miatt az ileostoma végleges. Konklúzió: Tapasztalataink alapján a PPH-géppel készített anastomosis technikailag jól kivitelezhető, elvi okok miatt a rectumnyálkahártya eltávolításának vonatkozásában hatékony, a funkcionális eredmények szempontjából pedig jobb eredményt észleltünk, mint a kézzel varrt anastomosis esetén. Adataink a kis esetszám miatt további megerősítésre szorulnak.
Absztrakt
Célkitűzés: A nyelőcső-reszekció többnyire rossz állapotú betegeken végzett, két testüreget megnyitó műtét, ennek megfelelően magas mortalitási és morbiditási adatokkal. Ennek javítása érdekében kerültek bevezetésre a kisebb megterhelést jelentő, minimálisan invazív módon végzett beavatkozások. A torakoszkóposan és laparoszkóposan végzett McKeown-műtét közvetlen posztoperatív szakra kifejtett hatását tanulmányoztuk 20 esetünk kapcsán, továbbá közlésre kerül az általunk alkalmazott műtéti technika. Betegek és módszer: Osztályunkon az elmúlt négy évben 20 torakoszkópos oesophagusreszekciót végeztünk laparoszkópos gyomorcsövesítéssel és nyaki anastomosissal. Egy beteg strictura, a másik 19 carcinoma miatt került műtétre, közülük 11 volt T4 stádiumú. 17 betegnél történt neoadjuváns kemoradioterápia előrehaladott stádium miatt. A rendszeres kontrollvizsgálatokat az onkológiai ambulancia végezte. Eredmények: Átlagosan 25 hónapos követési idő után nyolc betegünk van életben, közülük kettő áll kezelés alatt ismert recidív tumor miatt. 19 beteg a műtétet követően 12 órán belül extubálásra került, az intenzív osztályon töltött idő egy-két napra rövidült. A műtéti idő átlagosan 320 perc volt. Nyolc betegnél összeejtett tüdő mellett végeztük a mellkasi dissectiót, közülük három esetében alakult ki pneumonia, míg a ventilált tüdő mellett operált 12 beteg esetében egy alkalommal. Egy betegnél kényszerültünk sürgős konverzióra aortasérülés miatt, amit azonnali thoracotomia után sikerült ellátnunk. Egy beteget veszítettünk el 30 napon belül nyaki anastomosiselégtelenség, mediastinitis, oesophagotrachealis fistula miatt. Két betegnél kellett a posztoperatív szakban retorakoszkópiát és a ductus thoracicus lekötését elvégeznünk chylothorax miatt. Konklúzió: Megfigyelésünk szerint a minimálisan invazív nyelőcső-reszekció lényegesen alacsonyabb mortalitás és morbiditás mellett vezet azonos onkológiai eredményre a nyitottan végzett beavatkozással összehasonlítva. Ventilált tüdő mellett végzett mellkasi dissectio után a légúti komplikációk aránya tovább csökkent. Aorta-, illetve tracheaérintettség esetén mérlegelendő a thoracotomiából végzett exploráció és esetleges reszekció. Tapasztalataink az alacsony betegszám miatt további megerősítésre szorulnak.
Absztrakt
Bevezetés: A kóros elhízás és az okozott társbetegségek, elsősorban a 2-es típusú diabetes prevalenciája az elmúlt évtizedekben rohamos növekedésnek indult. Miután a konzervatív kezelési módszerek (diéta, tréning) legtöbbször nem hoznak megoldást, egyre nagyobb az igény a metabolikus sebészeti beavatkozásokra. Módszer: Osztályunkon az elmúlt hat és fél évben 514 laparoszkópos Roux Y gyomorbypassműtétet (LRYGB) és 54 laparoszkópos gyomorsleeve-reszekciót (LGSR) végeztünk. Random kiválasztott 40, gyomorbypassműtéten és 15 sleeve-reszekción átesett beteg adatait dolgoztuk fel. Ismertetésre kerülnek az alkalmazott indikációs kritériumok, a pre- és posztoperatív rutineljárások, az elért eredmények, illetve a komplikációk típusa és aránya. Eredmények: Tapasztalataink alapján mindkét műtéti beavatkozás relatív alacsony szövődményráta mellett végezhető és hosszú távon is hatékony mind a testsúlycsökkenés, mind a társbetegségek javulásának vonatkozásában. Gyomorbypass után nagyobb mértékű fogyást (testsúlyfelesleg-csökkenés 88% vs. 68%) és a 2-es típusú diabetes, a hypertonia és a gastrooesophagealis reflux magasabb arányú javulását tapasztaltuk a sleeve-reszekcióhoz viszonyítva. Konklúzió: Eredményeink alapján az LRYGB-t részesítjük előnyben, sleeve-reszekciót akkor indikálunk, amikor bypass végzésére nincs, illetve csak magas rizikó mellett volna lehetőség, természetesen figyelembe véve a beteg ez irányú, egyénre szabott igényeit is.
Absztrakt:
A szívelégtelenség az elmúlt évtizedek jelentős terápiás fejlődése ellenére is rossz prognózisú és különösen a nagyszámú kórházi felvétel miatt igen magas költségigényű kórkép. Mindezek miatt a magas szakmai színvonalú ellátás alapvető érdeke a betegeknek, az ellátóknak és a finanszírozóknak egyaránt. Egy adott kórkép vonatkozásában az ellátási színvonal értékelésének legjobb módszerét a betegségspecifikus regiszterek jelentik. Mind ez ideig Magyarországon a szívelégtelenségben szenvedő betegek jellemzőit, ellátását értékelő regiszter nem volt. E hiány pótlására hozta létre a Magyar Kardiológusok Társasága a Magyar Szívelégtelenség Regisztert. Jelen közlemény célja a regiszter céljainak, módszertanának, működésének és első éves eredményeinek bemutatása. A regiszter célja egy korszerű, internetalapú adatbázis kialakítása, ami nagyszámú, aktuálisan vagy korábban szívelégtelenség miatt kórházi felvételre került, illetve aktuálisan vagy korábban súlyos szívelégtelenség (NYHA III–IV.) miatt ambuláns ellátásban részesült beteg adatait összegzi. A regiszter kialakításában jelenleg 17 kardiológiai osztály vesz részt. A tervezett betegszám 2000. A betegeket első lépésben egy évig tervezzük követni (pilot vizsgálat), majd ezt követően, a megfelelő tapasztalatok értékelése után, hosszú távú követést tervezünk. A regiszterben adatokat gyűjtünk a szívelégtelenség típusára (csökkent – LVEF≤45% – vs. megtartott ejekciós – LVEF>45% – frakciójú szívelégtelenség), etiológiájára, a komorbiditásokra, a diagnózishoz felhasznált vizsgálatokra, a kezelés során alkalmazott terápiás módszerekre, valamint a hospitalizációra és a mortalitásra vonatkozóan. Az első év során a regiszterbe bevont 698 beteg kiindulási adatait értékelve azt láttuk, hogy a betegek többsége (87,8%) csökkent ejekciós frakciójú szívelégtelenségben szenved, 39,8%-ban a szívelégtelenség hátterében coronariabetegség áll, a társbetegségek közül leggyakoribb a hypertonia, ezt követik a diabetes mellitus, a veseelégtelenség és a COPD. A betegek 94,4%-a kapott ACE-gátlót vagy angiotenzinreceptor-blokkolót, 95,9%-a béta-receptor-blokkolót és 73,9%-a mineralokortikoidreceptor-antagonistát. A neurohormonális antagonista készítmények átlagos dózisa minden szer esetében meghaladta az irányelvekben meghatározott céldózisok felét. A kardiális reszinkronizációs kezelés alkalmazása 11,7%-os, az implantálható cardioverter defibrillátorral élők aránya 25,8% volt. A Magyar Szívelégtelenség Regiszterbe eddig bevont betegek gyógyszeres és eszközös kezelése megfelel az aktuális irányelvek előírásainak. Ez azonban minden bizonnyal nem azt jelenti, hogy hazánkban a szívelégtelenség-ellátással nincs probléma, hanem azt, hogy a szívelégtelenség kezelése iránt elkötelezett kardiológiai osztályokon az irányelveknek megfelelő szívelégtelenség-gondozással magas színvonalú betegellátás érhető el. Orv. Hetil., 2017, 158(3), 94–100.
Absztrakt:
Magyarországon az első tüdőtranszplantációt 2015. 12. 12-én végeztük el az Országos Onkológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem együttműködésével. Cikkünkben az elmúlt két és fél év eredményeit összegezzük. 2018 augusztusáig 55 tüdőtranszplantációra került sor. Az adatfeldolgozást retrospektív módszerrel végeztük. A várólistára helyezés a Tüdő Transzplantációs Bizottság javaslatára történt. A donortüdők agyhalott donorokból származtak. A posztoperatív gondozás a Semmelweis Egyetemen folytatódott. 2015. 12. 12. és 2018. 07. 31. között 76 szervkivételen vettünk részt: 45 magyar, 23 Eurotransplant-, 8 Eurotransplanton kívüli országban, ezekből 54 kétoldali és 1 egyoldali tüdőtranszplantáció valósult meg. A műtéteket egyoldali (n = 1), kétoldali thoracotomiából (n = 1) vagy ’clamshell’ betolásból (n = 53), venoarterialis extrakorporális membránoxigenizáció-támogatással végeztük. Három esetben az extrakorporális membránoxigenizáció-támogatást a posztoperatív szakban prolongáltuk, másik két betegnél extrakorporális membránoxigenizáció-bridge terápiát követően végeztük el a transzplantációt. Egy kombinált tüdő-vese transzplantáció is történt. A recipiensek alapbetegsége krónikus obstruktív tüdőbetegség (n = 28); fibrotizáló tüdőbetegség (n = 8); cystás fibrosis (n = 12); elsődleges pulmonalis hypertonia (n = 2); histiocytosis-X (n = 1); bronchiectasia (n = 2); lymphangioleiomyomatosis (n = 1) és bronchiolitis obliterans szindróma miatti retranszplantáció (n = 1) volt. Átlagéletkoruk 47,5 ± 15,18 év volt. A legfiatalabb beteg 13 éves volt. A várólistán 12 beteg hunyt el. A betegek átlagosan 24,6 ± 18,18 napot töltöttek az intenzív osztályon. A korai posztoperatív időszakban 2 beteget vesztettünk el. Tartós lélegeztetési igény miatt tracheostomát 13 esetben készítettünk. A betegek 1 éves túlélése 82,96% volt. A hazai tüdőtranszplantációs programban gyorsan emelkednek az esetszámok, ami más centrumok indulásához képest kivételes eredmény. A szövődmények és halálozások aránya más, nagy esetszámú centrumok számainak megfelel. A jövőben a várólista bővítését, az esetszámok további növelését, és az ’ex vivo lung perfusion’ (EVLP-) rendszer használatának bevezetését szeretnénk megvalósítani. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1859–1868.
