Search Results

You are looking at 141 - 150 of 235 items for :

  • Author or Editor: László Péter x
  • Medical and Health Sciences x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Magyar Onkológia
Authors: Edit Rápolti, András Szigeti, Róbert Farkas, Szabolcs Bellyei, Árpád Boronkai, András Papp, Éva Gömöri, Örs Péter Horváth, and László Mangel

Neoadjuváns, szimultán radiokemoterápiával elérhető terápiás választ és a kezelési mellékhatásokat vizsgáltuk lokoregionálisan előrehaladott rectumtumoros betegeknél. A pécsi Onkoterápiás Intézetben 2005 és 2007 között 112 klinikailag II–III. stádiumú rectumtumoros beteg részesült neoadjuváns radiokemoterápiában. A kezelést megelőző staging részeként hasi-kismedencei CT (112), transzrektális UH (49), kismedencei MR (10), és PET-CT (1) vizsgálat történt. A sugárkezelés hason fekvő pozícióban, belly-board vékonybél-védelemmel, 18 MV fotonenergiával, 3D-CRT technikával, 45 Gy összdózissal (napi 1,8 Gy) történt, az irradiáció 1. és 5. hetében 5-FU és Ca-folinát kezeléssel. A radiokemoterápiát követő negyedik héten készült CT-t a RECIST-kritériumok alapján értékeltük. A radiokemoterápia után 6–9 héttel sebészeti beavatkozás történt, és a szövettant a Mandard-féle regressziós beosztás szerint értékeltük. Mellékhatásokat CTCAE v 3,0 szerint rögzítettük. Akut grade 1, 2 és 3-as gasztrointesztinális mellékhatás a betegek 12%-ánál, hematológiai toxicitás 9,5%-ban jelentkezett. A kontroll CT-vizsgálatok 64,85%-os válaszrátát mutattak. A Mandard-féle grádus 15%-ban TRG1, 30,4%-ban TRG2, 28%-ban TRG3, 24%-ban TRG4 volt, míg TRG5 2,6%-ban fordult elő. Műtéti megoldásra 89 betegnél került sor, 72 esetben R0 reszekcióval. Szövettanilag 46%-ban T, 34,5%-ban N kategóriában tapasztaltunk downstaginget. Fokozott műtéti szövődményrátáról nincs tudomásunk. A neoadjuváns kezelést követően 86 beteg követését végeztük el. 2009 márciusáig követett betegeink közül 48-an jelenleg is progressziómentesek (55,8%). Lokális recidíva 3 esetben fordult elő, 25 esetben pedig távoli áttét miatt progrediált a betegség, bár a lokális kontroll megtartott volt. 10 esetben lokális recidívát és távoli áttétet is diagnosztizáltunk. A betegek közül 17 hunyt el. A II–III. stádiumú rectumtumoros betegek neoadjuváns radiokemoterápiája alacsony toxicitású kezelés, mely eredményes és magas R0 reszekciós arányt tesz lehetővé.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Fancsovits, János Urbancsek, László Fónyad, Anna Sebestyén, Gézáné †Csorba, Ádám Lehner, Zita Kaszás, János Rigó jr., and Attila Bokor

Absztrakt

Bevezetés: A nőbetegek onkológiai kezelése a petefészek-működés károsodását okozhatja. Ennek megelőzésére lehetőség van a petefészekszövet mélyfagyasztására, hosszú távú tárolására, majd a petefészek-működést károsító beavatkozások után a szövetminták visszaültetésére. Célkitűzés: Jelen tanulmányban a szerzők azt vizsgálták, hogy a petefészekszövet-fagyasztás módszerei mennyiben befolyásolják a felolvasztott szövetminták életképességét. Módszer: A munka során 10 kutatási célra felajánlott szövetminta fagyasztását-felolvasztását végezték el, majd a szövetminták túlélését vizsgálták. Szövettani vizsgálatokkal hasonlították össze a friss és a fagyasztott-felolvasztott mintákban lévő tüszők állapotát, illetve meghatározták hormontermelésüket. Eredmények: Szövettani vizsgálatokkal igazolták, hogy a fagyasztott-felolvasztott mintákban az életképesnek tűnő tüszők száma 23%-kal csökkent, de még a szövettenyésztést követően is megfigyeltek életképes tüszőket. A felolvasztott szövetminták maximális ösztradioltermelése 908 pg/ml volt, és a hormontermelés mértéke a friss mintákéhoz hasonló értékeket mutatott. A felolvasztott szövetek progeszterontermelésének maximuma 1,95 ng/ml volt, amely elmaradt a friss szövetminták hormonértékeitől. Következtetések: A szerzők által alkalmazott petefészekszövet-fagyasztási módszerrel biztosítható a tüszők fagyasztás-felolvasztás utáni túlélése, így intézetükben megkezdték a módszer kísérleti klinikai alkalmazását daganatos betegek termékenységének megőrzése céljából. Orv. Hetil., 2016, 157(49), 1947–1954.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Lukovich, Noémi Csibi, Réka Brubel, Krisztina Tari, Szilvia Csuka, László Harsányi, János Rigó Jr., and Attila Bokor

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A colorectalis rendszert érintő endometriosis ellátása multidiszciplináris laparoszkópos teammel javasolt. A bélinfiltráció preoperatív felismerése ehhez elengedhetetlen. Betegek és módszer: 2009–2015 között prospektíven 383, endometriosissal diagnosztizált betegnél történt sigmoideoscopia. Intraluminalis endometriosis, fali infiltrációra jellemző másodlagos jelek (falmerevség, benyomat, megtöretés, vizsgálat alatti fájdalom, suffusio) kerültek feldolgozásra. Műtéti indikáció esetén a pozitív esetek multidiszciplináris, a negatív esetek nőgyógyász által végzett műtéten estek át. Eredmények: 224 (58,49%) pozitívnak talált beteg közül 108-nál multidiszciplináris műtét történt, a negatívnak bizonyult esetek közül 135 ginekológiai műtéten esett át. 108-ból 103 betegnél a műtét során is igazolódott a bél érintettsége, míg a negatív esetek közül nyolc esetben volt jelentős bélinfiltráció. Teljes sigmoideoscopiás vizsgálat 43,4%-ban volt kivitelezhető. Intraluminalis endometriosis 4,91%-ban, fali merevség 38,39%-ban, benyomat 45,54%-ban, megtöretés 57,14%-ban, fájdalom (narkózis nélkül végzett vizsgálatoknál) 26,06%-ban, suffusio 3,82%-ban fordult elő. A sigmoideoscopia szenzitivitása: 92,8%, specificitása: 96,2% volt. Következtetés: A sigmoideoscopia – tapasztalt endoszkópos esetében – kiemelkedő szenzitivitású eszköz a belet infiltráló endometriosis igazolásában. Orv. Hetil., 2017, 158(7), 264–269.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Major, Réka Gindele, Zsuzsanna Szabó, Natália Jóni, Zsuzsanna Kis, László Bora, Péter Bárdossy, Tamás Rácz, Tamás Karosi, and Zsuzsanna Bereczky

Absztrakt:

Bevezetés: A herediter haemorrhagiás teleangiectasia (HHT) egy 1 : 5000 – 1 : 10 000 prevalenciájú, autoszomális domináns módon öröklődő többszervi vascularis anomália. Diagnózisa a klinikai Curacao-kritériumokra épül. Az esetek körülbelül 85%-ában az ENG- vagy az ACVRL1-génben igazolhatók családspecifikus mutációk heterozigóta formában. Célkitűzés: Jelen tanulmányunkban 23 hazai HHT-család klinikai és genetikai vizsgálatát, családszűrését és az alapító hatások vizsgálatát tűztük ki célul. Módszer: A probandokat részben az intézményünk ellátási területének stratifikált populációs szűrésével, részben a genetikai vizsgálat igényével hozzánk forduló egyének között azonosítottuk. A diagnózis a karakterisztikus teleangiectasia lokalizációkkal kiegészített fül-orr-gégészeti fizikális vizsgálatból, a belszervi arteriovenosus malformatiók képalkotó vizsgálataiból, továbbá az ENG- és az ACVRL1-gén szekvenciaanalíziséből állt. A családszűrés része a családfa-analízis, az elsőfokú rokonok fizikális vizsgálata és családspecifikus mutációra történő genetikai szűrése, valamint a definitív/valószínű HHT-betegek és/vagy a mutációhordozó egyének esetében az arteriovenosus malformatiók képalkotó vizsgálata. Eredmények: Huszonkét családban 63 mutációhordozó egyént találtunk, közülük 48-an definitív, 12-en valószínű HHT-betegek. Hét ENG- és ugyanennyi ACVRL1-mutációt észleltünk, többségük patogén. Három esetben alapító hatás igazolódott. Egy definitív HHT-ban szenvedő proband valamennyi vizsgált HHT-specifikus locuson a vad típusú allélt hordozta. Következtetések: A genetikai teszt jelentős szereppel bír a HHT megerősítésében vagy kizárásában a patogén mutációval rendelkező családok fiatal tünetmentes tagjaiban. Az ENG- és az ACVRL-mutáció által okozott betegség tünettana átfedi egymást, így a genetikai leletnek prognosztikai jelentősége nincs. Az alapító mutációk azonosítása az illető régióból származó új HHT-betegek genetikai diagnosztikáját jelentősen egyszerűsítheti. Orv Hetil. 2019, 160(18): 710–719.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Dávid Garbaisz, Zsolt Turóczi, András Fülöp, Olivér Rosero, Péter Arányi, Péter Ónody, Gábor Lotz, Zoltán Rakonczay, Zsolt Balla, László Harsányi, and Attila Szijártó

Absztrakt

Bevezetés: Az infrarenalis aortaszakaszon végzett érműtétek utáni alsó végtagi ischaemiás-reperfusiós (IR) károsodás lokális és szisztémás szövődmények forrása. A folyamatban a tüdőszövet jelentős mértékben érintett. Célkitűzés: Az alsó végtagi IR károsodás hosszú távú tüdőszövődményeinek csökkentése posztkondicionálással. Anyagok és mód-szerek: Hím Wistar-patkányokon, 180 perces bilateralis alsó végtagi ischaemiát hoztunk létre. Az állatokat Áloperált, IR és Posztkondicionált (PostC, 6×10 sec) csoportokra osztottuk. A reperfusiós időtartamok alapján (24 és 72 óra) további alcsoportokat hoztunk létre. Szövettani vizsgálat, szérum szabadgyök-, IL-6-, szöveti Hsp72-szint, illetve a szöveti nedvességarány (W/D) és myeloperoxidáz (MPO) meghatározása történt. Eredmények: A detektálható tüdőkárosodás a PostC csoportok metszetein kedvezőbb képet mutat. A PostC csoport tüdő MPO aktivitása nem mutatott jelentős különbséget, a W/D arány mindkét időpontban szignifikánsan alacsonyabb volt (68% vs. 65%; 72% vs. 68%; p < 0,05). A PostC csoportokban a szabadgyök-szint (42,9 ± 8,0 vs. 6,4 ± 3,4; 27,3 ± 4,4 vs. 8,3 ± 4,0 RLU%) szignifikánsan alacsonyabb volt; az IL-6- (238,4 ± 31,1 vs. 209,1 ± 18,8; 190,0 ± 8,8 vs. 187,0 ± 14,9 pg/ml) és Hsp72-szint nem mutatott szignifikáns eltérést. Következtetés: A posztkondicionálás csökkentheti az alsó végtagi nagyérműtétek utáni hosszú távú tüdőkárosodást.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Károly Gábor Szabó, Adrienn Csiszkó, László Sasi-Szabó, Sándor Bányai, Zoltán Szentkereszty, Zsigmond Varga, Károly Fekete, Péter Sápy, László Damjanovich, and Zsolt Szentkereszty

Absztrakt

Esetismertetés: A szerzők két sikeresen operált beteg esetét ismertetik. A 79 éves anticoagulált nőbeteg többszörös mellkasi és hasi szúrt sérülést szenvedett, a jobb tüdő IV. szegmentumának és a vena cava inferior retrohepaticus szakaszának szúrt sérülését látták el. Az első műtét során a cava sérülését nem ismerték fel. A második műtét során a máj anterograd, finger-fracture technikával történt szétválasztását követően sikerült a cava sérülését feltárni és elvarrni. A máj állományának sebét perihepaticus packing módszerrel tamponálták. A 3. posztoperatív napon újabb műtét során a tampon eltávolítását végezték. A beteg meggyógyult. Egy másik, 25 éves férfi beteg tompa hasi sérülést szenvedett. Első ellátásként a májruptura tamponálása történt. Ezt követően sorozatos (7×) tamponcserékre került sor. Ismételten jelentkező hasüregi vérzés és epefolyás miatti reoperációkor az epehólyagon lévő kb. 1 mm-es perforatiós nyílás miatt cholecystectomia történt. Két nappal később ismételt vérzés miatt végzett haematomaevakuálás után a vena cava inferior retrohepaticus szakaszán lévő, kb. 3 mm-es sérülés elvarrása történt. Posztoperatív epefolyás miatt EST történt. A beteg gyógyultan otthonába távozott. Megbeszélés: Az áthatoló retrohepaticus vena cava sérülések mortalitása magas, mintegy 78%-ra tehető. A sérülés ellátása nemcsak érsebészeti, hanem májsebészeti jártasságot is igényel. A máj szúrt és tompa sérülésének ellátása során gondolni kell a vena cava inferior retrohepaticus szakaszának sérülésére is. A sérülés elvarrása gyógyuláshoz vezet. A parenchyma szétválasztása utáni vérzés perihepaticus „packing” módszerrel megbízhatóan kezelhető. A posztoperatív epefolyás EST-vel sikeresen kezelhető.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Ildikó Szelechman, Gábor Jancsó, Gergely Vadász, Gábor Kasza, László Sínay, Gábor Fazekas, Péter Hardi, Tibor Nagy, László Benkő, Melinda Gadácsi, Nikoletta Lima, Gábor Menyhei, and Endre Arató

Bevezetés: Az atherosclerosis okozta krónikus, súlyos keringészavarral járó perifériás érszűkületek kezelésére a medencei régióban a leggyakrabban végzett műtéti beavatkozások a thrombendarterectomia (TEA) vagy az áthidaló (bypass) megoldások. Bypass során biológiai vagy szintetikus graftok használatosak. A szintetikus graftokkal végzett érműtéteket követően fokozott a veszélye a graftfertőzés kialakulásának, aminek medencei folyamatokban 70–75% a halálozási aránya. Egy szeptikus aortobifemoralis graft esetünk ismertetésének tükrében szeretnénk bemutatni a kérdéskör indikációs nehézségeit, dilemmáit. Esetismertetés: 58 éves nőbeteg jobb alsó végtagi trophicus ulcusa hátterében az elvégzett DSA aortobiiliacalis stenosist, illetve occlusiót igazolt, mely miatt Dacron grafttal aortobifemoralis bypassműtétet végeztünk. Graftszár-reocclusio kapcsán észleltük a műér fertőzését, így in situ silver Dacron graftcsere mellett döntöttünk. Az ismételt egyoldali elzáródást femorofemoralis crossover bypassműtététtel oldottuk meg, szintén ezüsttel impregnált műér felhasználásával. Fentiek ellenére a szeptikus folyamat progrediált, ezért a műerek explantációjára kényszerültünk egyidejű autológ mélyvéna-áthidalás alkalmazásával. Összefoglalás: A szeptikus szövődmények megoldására ismeretesek extraanatomikus és lokális megoldások. Medencei fertőzésekben a legjobb eredményeket az autológ mélyvénával végzett áthidalások adják. Az infekció eliminálása szempontjából is ez a leghatékonyabb eljárás, de egyúttal a legmegterhelőbb beavatkozás is a műtéti idő meghosszabbodása és a vérvesztés miatt. Az ideális műtéti technika megválasztása mindig individuális kell hogy legyen, mérlegelve a beteg életkorát, terhelhetőségét, a rendelkezésre álló technikai és infrastrukturális hátteret.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Csaba Dzsinich, Miklós Vaszily, Gábor Vallus, Máté Dzsinich, Péter Berek, László Barta, Gábor Darabos, Gabriella Nyiri, Gabriella Nagy, Tibor Pataki, and László Szentpétery

Bevezetés: Az aortacoarctatio előfordulása 10 000 élve született gyermek közül 4 esetben várható. Isthmicus és atípusos, az aorta bármely szakaszán kialakuló változatait ismerjük. Számos sebészi és endovascularis megoldás ismert. Mindkét megoldás után késői szövődmények jelentkezhetnek, mint recoarctatio vagy aneurysmaképződés. Célkitűzés: A szerzők az aortacoarctatio késői szövődményeivel és azok megoldási lehetőségeivel kapcsolatos saját tapasztalatok elemzését tűzték ki célul. Módszer: 32 beteg kórtörténetének retrospektív elemzését végezték, akiknél 1990–2014 között gyermekkorban végzett coarctatioműtét szövődményének ellátására került sor 8–42 évvel a műtét után. Eredmények: 28 esetben a foltplasztika leszakadása okozott álaneurysmát, 2 esetben aortobronchialis fistulát, 2 betegnél anastomosisdisruptiót, 2 esetben graftstenosist. A distalis aortaív hibrid műtétét végezték 23 esetben, aortoaorticus isthmicus graft interpositiót 5 esetben, új aortoaorticus bypasst 2 esetben, új subclavioaorticus bypasst, graftfoltplasztikát és iliorenalis bypasst 1-1 esetben. Egy esetben hárítottak el intraoperatív vérzést és egy betegnél emphysemás bullaruptura miatt kétszer kényszerültek thoracotomiára. Következtetések: A szerzők rendkívül fontosnak tartják a betegek évenkénti ellenőrzését. A késői elváltozások kezelésében egyre inkább a hibrid műtétek kerültek előtérbe, de egyes súlyos esetekben továbbra is nyitott műtét jelentette a megfelelő megoldást. Orv. Hetil., 2014, 155(30), 1189–1195.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Katalin Lőrinczy, Péter László Lakatos, Miklós Tóth, Ágnes Salamon, Adrienn Nemes, Ágnes Anna Csontos, Bálint Fekete, Orsolya Terjék, László Herszényi, Márk Juhász, Zsolt Tulassay, and Pál Miheller

Bevezetés: A D-vitamin nemcsak a kalciumháztartásban játszik fontos szerepet, hanem immunológiai és sejtanyagcserét befolyásoló hatásokkal is bír. Gyulladásos bélbetegekben gyakrabban fordul elő D-vitamin-hiány, erről azonban hazai adat nem áll rendelkezésre. Célkitűzés: A szerzők gyulladásos bélbetegségben szenvedő betegek D-vitamin-szintjének felmérését tűzték ki célul. Módszer: 169 betegben az alapbetegség aktivitását, a csontanyagcserére vonatkozó laboratóriumi paramétereket és a D-vitamin szérumszintjét határozták meg. Eredmények: A betegek átlag-D-vitamin-szérumszintje 22,7±10,6 ng/ml volt. A betegek 20%-ában volt megfelelő a D-vitamin-ellátottság (>30 ng/ml), 52%-uknál D-vitamin-hiány (15–30 ng/ml), 28%-ánál pedig súlyos (<15 ng/ml) D-hipovitaminózis volt igazolható. Nem volt korreláció sem a klinikai aktivitási indexek (parciális Mayo-score: –0,143; Crohn-betegség-aktivitási index: –0,253), sem a laboratóriumi gyulladásos paraméterek (C-reaktív fehérje: r = 0,008; süllyedés: r = 0,012) és a D-vitamin-szint között. Következtetések: Gyulladásos bélbetegek D-vitamin-ellátottsága nem megfelelő. Bár a klinikai aktivitás és a D-vitamin-szint között nem találtak összefüggést, ajánlott a D-vitamin-szérumszint ellenőrzése, és szükség esetén pótlása. Orv. Hetil., 2013, 154(46), 1821–1828.

Open access
Magyar Sebészet
Authors: Endre Arató, Gábor Kasza, László Sinay, László Benkő, Gábor Fazekas, Péter Hardi, Árpád Füzi, Tibor Nagy, Shafei Masoud, Gábor Jancsó, Lajos Kollár, and Gábor Menyhei

Absztrakt

Esetismertetés: Közleményünkben egy relatíve ritka érsebészeti szövődmény nem szokványos műtéti megoldását ismertetjük. Esetünkben Leriche-syndroma miatt aortobifemoralis bypasst végeztünk a betegnél, melyet követően a beültetett Y graft septicussá vált, így az inficiált implantátum eltávolítására kényszerültünk. A hasi aorta elvarrása után az alsó végtagok keringésének biztosítása céljából axillobifemoralis bypassműtétet végeztünk. A későbbiek során a graft el-záródott, de 37 hónappal a műtétet követően a jobb arteria subclavia és az interpositum találkozásánál jelentős méretű anastomosis-aneurysma keletkezett. Ez az embolisatio, ruptura és kompresszió veszélye miatt újabb műtéti megoldást igényelt. A szokványos érsebészeti megoldás helyett (resectio, interpositio) endovascularis megoldást alkalmaztunk. Ennek során a jobb arteria brachialis feltárásából katétertechnikával, borított stent pozicionálásával iktattuk ki az álaneurysmát, megelőzve a vázolt szövődmények kialakulásának lehetőségét. Következtetés: Az újszerű, minimálisan invazív megoldás rendkívül alkalmas rá, hogy magas rizikójú betegeknél elkerüljük az anatómiai régióból fakadó egyéb képletek sérülését, minimalizáljuk a műtéti vérveszteséget, és csökkentsük a hosszú narkózist igénylő feltárásos műtétből fakadó általános szövődményeket.

Restricted access