Előfordul, hogy még szubtotális pajzsmirigy-reszekciót követően is az indirekt laringoszkópia rekurrens paresist igazol. Szinte minden sebész kidolgozott már valamilyen egyéni technikát a nervus rekurrens védelmében. A szerzők arra kerestek választ, hogy az idegtapintási eljárás kellően hatékony-e a mindennapi, radikalitásra törekvő sebészi gyakorlatban. Anyag és módszer: 2001. január 1. és 2008. december 31. között 1228 nervus laryngeus rekurrenst preparáltak ki 702 pajzsmirigyműtét során. Minden betegnél megtalálták és a gégébe lépésig követték azokat. A golyva a betegek 38,6%-ában (271/702) substernalis terjedést mutatott, míg tracheakompressziót és diszlokációt 19,5%-ban (137/702) észleltek. 8,4%-ban recidív pajzsmirigy-elváltozás miatt történt a beavatkozás. Lobectomiára 82,2%-ban került sor (1009/1228), near totális reszekciót 15,5%-ban (191/1228), míg szubtotális reszekciót mindössze 2,3%-ban (28/1228) végeztek. Eredmények: Az idegtapintási eljárás 80,7%-ban segítette a rekurrens megtalálását (991/1228), 8,7%-ban azonban fals pozitívnak bizonyult (107/1228), míg 10,6%-ban (130/1228) egyáltalán nem segített helyének pontos tisztázásában. A módszer a jobb és bal oldal vonatkozásában markáns különbséget mutatott. Míg jobb oldalon mindössze 3,4%-ban észleltek fals pozitivitást, addig bal oldalon ez 14,3%-nak bizonyult. Ugyanakkor viszont, míg bal oldalon csak 4,8%-ban volt sikertelen a tapintási kísérlet, jobb oldalon ez 16,2%-nak adódott. Definitív rekurrens paresist 0,8%-ban észleltek (10/1228), míg tranziens paresissel 1,4%-ban (17/1228) szembesültek. Okkult malignitást 5,6%-ban találtak (39/702). Következtetések: Véleményük szerint napjainkban már nem maradt indikációja a szubtotális reszekciónak még benignus multiplex göbös golyva esetében sem, mivel klinikai és patofiziológiai evidenciák vannak arra vonatkozóan, hogy a maradék állomány a recidíva bölcsője, annak összes potenciális veszélyforrásával együtt. Az idegtapintási módszer hasznos eleme a radikális pajzsmirigyműtéteknek, de csak az orientáció szempontjából, a vizualizálást nem helyettesíti.

Absztrakt:

A gastrointestinalis vérzés gyakori előfordulása, súlyossága miatt kiemelkedő népegészségügyi jelentőséggel bír. Az antikoagulált és/vagy rendszeres thrombocytaaggregáció-gátló készítményeket, nemszteroid gyulladásgátlókat szedő, idősödő populáció arányának növekedésével az emésztőszervi vérzés a jövőben várhatóan számban és súlyosságban is egyre növekvő terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre. A gastrointestinalis vérzés ellátásában a sürgősségi szakember mellett a gasztroenterológus-endoszkóposnak van alapvető szerepe. A társszakmák (radiológus, invazív radiológus, intenzív terapeuta, sebész) képviselői sok esetben nem mellőzhetők a döntéshozatalban, a betegek ellátásában. Az érintett szakterületek képviselői szükségét érezték egy átfogó, multidiszciplináris, közösen elfogadott szemléletet tükröző, gyakorlati szemléletű hazai iránymutatás összeállításának az érvényes nemzetközi irányelvek alapján. A szerzők részletesen tárgyalják a gastrointestinalis vérzés ellátásának feltételeit, a kezdeti betegészlelést, a rizikóbecslést, a laborvizsgálatokat, a betegek resuscitatióját, valamint a vérzések diagnosztikájának és terápiájának lépéseit a vérzésforrás lokalizációja szerint külön csoportosítva. A szerzők iránymutatást adnak az elsődleges ellátás sikertelensége, illetve az ismételten fellépő vérzés eseteiben, végül a sebészet mai helyét is definiálják a gastrointestinalis vérzésekben. Orv Hetil. 2020; 161(30): 1231–1242.