Search Results

You are looking at 11 - 15 of 15 items for :

  • Author or Editor: Árpád Kovács x
  • Medical and Health Sciences x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: Dávid Sipos, Veronika Varga, Attila András Pandur, András Kedves, Melinda Petőné Csima, Szabolcs Cseh, József Betlehem, Mariann Moizs, Imre Repa, and Árpád Kovács

Absztrakt:

Bevezetés: A segítő szakmákban dolgozó szakembereket veszélyeztető kiégésnek széles körű negatív hatásai lehetnek, ami a betegellátás minőségét és az egészségügyi rendszer hatékonyságát is befolyásolhatja. Célkitűzés: A kutatás célja volt feltárni, hogy a magyarországi radiológiai osztályon dolgozó szakdolgozókat milyen mértékben veszélyezteti a kiégés. Módszer: Kvantitatív, keresztmetszeti, leíró kutatás keretében az adatgyűjtésre 2018. június–szeptember intervallumban online felületen megosztott kérdőív segítségével, radiológiai osztályon dolgozó szakdolgozók körében került sor egyszerű, nem véletlenszerű mintavétel alkalmazásával, anonim módon. A saját szerkesztésű kérdőív a szociodemográfiai és a munkavégzés jellegével kapcsolatos jellemzők mellett a Maslach Burnout Inventory (MBI) nemzetközileg validált kérdőívet is tartalmazta. Eredmények: Az adatok tisztítását követően összesen 404 fő válaszait vontuk be a statisztikai elemzésbe. A többségében megyei kórházakban alkalmazott szakdolgozók átlagosan 18,3 éve (SD 13,7) dolgoznak az egészségügyi ellátórendszerben. A kiégésnek a deperszonalizáció és emocionális kimerülés dimenziójában a minta enyhén emelkedett értékű kiégést mutat. Az iskolai végzettség, az életkor és az egészségügyben eltöltött évek száma szignifikánsan befolyásolta mindhárom, kiégéssel kapcsolatos dimenziót (p≤0,05). A 31–35 éves korcsoport és a 16–20 éve a pályán lévő válaszadók tekinthetők a legveszélyeztetettebb csoportnak a kiégés mindhárom dimenziójában. Az MSc-végzettséggel rendelkezők emocionális kimerülési értéke szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyult társaikéhoz viszonyítva. Következtetés: A deperszonalizáció és az emocionális kimerülés emelkedett értéke jelző értékkel bírhat a munkáltatók számára. A kapott eredmények a nemzetközi szakirodalomban leírtakkal jól korrelálnak. Orv Hetil. 2019; 160(27): 1070–1077.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Szendrei, Tamás Magyarlaki, Gábor Kovács, Ágnes Nagy, Árpád Szomor, Lenke Molnár, Mariann Dávid, Margit Tőkés-Füzesi, Orsolya Rideg, László Pótó, László Pajor, Béla Kajtár, and Hajna Losonczy

Az utóbbi években krónikus lymphoid leukaemiában új prognosztikai faktorok vizsgálata került a figyelem középpontjába. A citogenetikai eltérések, az immunglobulin-nehézlánc génmutációs státusza, a CD38- és ZAP70-expresszió mind a közelmúltban megismert prognosztikus faktorok, de kevés az adat a multidrog-rezisztencia jelentőségéről. Célok: A tanulmány célja genetikai, expressziós és funkcionális szinten jellemezni 82 krónikus lymphoid leukaemiában szenvedő beteg multidrog-rezisztenciájának sajátosságait, és vizsgálni azok összefüggését a betegek túlélésével és a kezelésre adott válasszal. Módszerek: a szerzők 66 betegnél vizsgálták az MDR-1 gén ben – Light Cycler Real Time PCR segítségével meghatározott – „Single Nucleotid Polymorphism” sajátosságot, amely irodalmi adatok szerint a P-glikoprotein expresszióját befolyásolja. Összesen 82 betegnél áramlási citometria során anti-P-glikoprotein monoklonális antitest segítségével a P-glikoprotein- expresszió t, az ún. calcein-verapamil teszttel pedig a multidrog-rezisztencia funkcióját vizsgálták. A kezelésre adott választ 35 betegnél vizsgálták, a statisztikai elemzésnél Fischer-tesztet alkalmazva. A túlélési analízist a teljes beteganyagon elvégezték ( n = 82, Log-rank-teszt). Eredmények: Az irodalmi adatokkal ellentétben a szerzők nem találtak korrelációt a vizsgált három multidrogrezisztencia-teszt között. A kezelésre adott választ vizsgálva 35 kezelt betegből 13 nonrespondernek, 22 pedig respondernek bizonyult. A P-glikoprotein-pozitív fenotípusú esetek ( n = 9) 89%-ban klinikailag nonrespondernek bizonyultak (9 P-glikoprotein-pozitív krónikus lymphoid leukaemiás beteg közül 8 nonresponder volt), a P-glikoprotein-negatív esetek ( n = 26) pedig 80%-ban jó terápiás választ mutattak (26 P-glikoprotein-negatív beteg közül 21 responder) ( p < 0,001). Az átlagos várható túlélésben is jelentős, bár nem szignifikáns ( p = 0,106) különbséget észleltek (84 vs 203 hónap). Következtetések: A vizsgált három laboratóriumi paraméter közül a P-glikoprotein sejtfelszíni jelenléte a leginkább releváns adat krónikus lymphoid leukaemiában a kemorezisztencia előjelzésére és a túléléssel kapcsolatban is prognosztikai faktorként értékelhető.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Zsolt Nagy, Huba J. Kiss, Ágnes I. Takács, Kinga Kránitz, Cecília Czakó, Tamás Filkorn, Árpád Dunai, Gábor L. Sándor, and Illés Kovács

Bevezetés: A szürkehályog-műtétek eredményeinek javítására kifejlesztett femtolézer-asszisztált szürkehályog-műtétek tökéletesítésére nagy energiák összpontosulnak. Célkitűzés: A femtolézer-asszisztált szürkehályog-műtétek során alkalmazott új, 2.16-os vezérlőszoftverrel és a módosított kezelési maszkkal (SoftFit®) nyert tapasztalatok értékelése. Módszer: A 2.16-os szoftvert és az új kezelési maszkot 100 páciens 100 szemén alkalmazták femtolézer-asszisztált szürkehályog-műtétek során. Eredmények: A megújult rendszerrel a femtolézeres előkezelés 45–60 másodpercre csökkent. Az új kezelési maszk kisebb mérete könnyebb illesztést tett lehetővé akár gyermekszemen is. A maszkot rögzítő szívóerő 40–50 Hgmm-ről 16–20 Hgmm-re csökkent. A subconjunctivalis suffusio aránya 40%-ról 15–20%-ra csökkent, súlyossága mérséklődött. Szaruhártyaredők nem jelentkeztek, a szabadon lebegő capsulotomiák aránya 30%-ról 97%-ra nőtt. A lézerkezeléshez szükséges energia csaknem 50%-kal csökkent. A tervezettnek megfelelő cornealis sebek könnyen megnyithatóak és pontosan záródóak voltak. Következtetések: A SoftFit® kezelési maszk és az új szoftver a femtolézer-asszisztált szürkehályog-műtétek alkalmazási lehetőségeit bővítette, lehetővé téve a gyermekkori szürkehályog-műtétekben történő alkalmazást. A fejlesztések a módszer biztonságosságát és kiszámíthatóságát tovább növelték. Orv. Hetil., 2015, 156(6), 221–225.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Judit Müller, Zsuzsanna Molnár, Árpád Illés, Monika Csóka, Zsuzsanna Jakab, Beáta Deák, Tamás Schneider, Erika Várady, András Rosta, Zsófia Simon, Katalin Keresztes, Lajos Gergely, and Gábor Kovács

Az adolescenskorú Hodgkin-lymphomás betegek egy része felnőtt-, más része pedig gyerekosztályokon kerül ellátásra. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja a 14–21 év közötti Hodgkin-lymphomás betegek kezelési és túlélési eredményeinek összehasonlítása két, felnőtteket (F) kezelő intézet és a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat (GY) tíz központjának adatai alapján. Módszerek: 1990 januárja és 2004 decembere között 138 Hodgkin-lymphomás, 14–21 év közötti beteget diagnosztizáltunk és kezeltünk két felnőttintézményben (95: OOI és 43: DEOEC), míg 107-et a gyermekonkológiai központokban. Eredmények: A férfi-nő arány 1:1,51 (F) és 1:1,38 (GY), az átlagéletkor 18,6 (F), illetve 15,7 (GY) év volt. A klinikai stádiumok szerinti megoszlás a két csoportban csak kis eltérést mutatott. A szövettani megoszlás a két csoportban (F és GY): nodularis sclerosis 47% és 59%, kevert sejtes 45% és 25%, lymphocytagazdag klasszikus 1,5% és 10%, lymphocytaszegény 4% és 1%, nodularislymphocyta-túlsúlyos 1,5% és 3%, nem volt besorolható 1% és 2%. A betegek döntő többsége ABVD (F), illetve OPPA/OEPA ± COPP kezelést (GY) kapott. A betegek 80%-a (F) és 91%-a (GY) részesült irradiációs kezelésben. A betegek 14%-ánál (F) és 13%-ánál (GY) észleltük az alapbetegség relapsusát. Az F-csoport betegei közül 16-ot veszítettünk el, a GY-csoportból 7-et. A betegek 5 és 10 éves teljes túlélése (OS) a két csoportban nem különbözött szignifikánsan. Az eseménymentes túlélés (EFS) 5 és 10 évnél az F-csoportban 76,5 ± 4% és 72,5 ± 4%, míg a GY-csoportban mindkét időpontban 85,3 ± 3% volt ( p = 0,0452). Következtetés: A Hodgkin-lymphoma jól kezelhető adolescenskorban, a betegek 80-90%-a véglegesen meggyógyul. Adataink szerint a gyermekintézményekben kezeltek eseménymentes túlélése jobb, mint a felnőttintéz­ményben kezelteké. Ennek alapján javasoljuk, hogy a 14–18 év közötti fiatalok gyermekonkológiai központokban vagy az ott alkalmazott protokoll szerint részesüljenek kezelésben.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Döbrönte, Mária Szenes, Beáta Gasztonyi, Lajos Csermely, Márta Kovács, László Lakatos, Lilla Lakner, Gábor Mester, Tünde Pandur, Árpád Patai, Péter Pák, Gyula Pécsi, István Rácz, Krisztina Sarang, Anikó Stöckert, András Székely, and Lajos Varga Szabó

Bevezetés: A nemzetközi irányelvek az endoszkópos vizsgálatok végzését rutinszerűen pulzoximetriás monitorozás mellett javasolják, a hazai gyakorlatban azonban ez a vizsgálóhelyek többségében még nem érvényesül. Célkitűzés: A szerzők objektív adatokkal alátámasztva kívánták felhívni a figyelmet a hazai gyakorlat megváltoztatásának szükségességére. Módszer: Multicentrikus, prospektív, 11 vizsgálóhely részvételével végzett vizsgálatban összesen 1249 (közülük 1183 szedációban és 66 a nélkül történt) endoszkópos vizsgálat során végzett pulzoximetriás monitorozás eredményeit értékelték. Eredmények: 239 esetben, az összes eset 19,1%-ában észlelték a vizsgálat során az oxigénszaturáció 90% alá csökkenését, leggyakrabban ERCP (31,2%) és jejunoscopia során (20%). A hypoxaemia vizsgálatfüggő kockázati tényezőjének bizonyult a vizsgálat időtartama, valamint a pethidin (31,31%) és a pethidin és midazolam kombinációban végzett (34,38%) sedoanalgesiás premedikáció, betegfüggő kockázati tényezőnek pedig az időskor, az elhízás, nyugtató-altató hatású szerek szedése, továbbá a súlyos kísérő cardiopulmonalis társbetegség, illetve az Amerikai Anaesthesiologiai Társaság III. és IV. fizikális státus szerinti kockázati fokozata. Következtetés: A betegek biztonsága megköveteli, hogy pulzoximéter és oxigénszupplementáció lehetősége minden endoszkópos laboratóriumban rendelkezésre álljon. A pulzoximetria rutinszerű alkalmazása javasolt endoszkópia során, különös tekintettel a hypoxaemia kockázati tényezőire. Orv. Hetil., 2013, 154, 825–833.

Restricted access