Search Results

Felnőttek esetén a szubjektív jóllét és a mentális egészség mérésére számos kérdőív áll rendelkezésre, de gyermekek esetén ilyen teszteknek szűkében vagyunk. A szubjektív jóllét mérése iskolai környezetben is fontos, magyar nyelvű teszt azonban az általános iskolai korosztály számára nem áll rendelkezésre. A jelen tanulmány célja Ivens (2007) e célra kialakított tesztjének magyarra adaptálása (IGYBH), illetve egy öt pilléren (jóllét, savoring, alkotó-végrehajtó hatékonyság, önreguláció, reziliencia) nyugvó felnőtt magyar mentális egészség teszt, a MET 10–14 éves korosztályra adaptálása. Az elvégzett pszichometriai elemzések igazolták mindkét teszt szerkezeti megfelelőségét 10 éves kor fölött, és pozitív eredményeket kaptunk a két teszt validitásával kapcsolatban is. Érdekes eredményként adódott, hogy magasabb osztályokban a tanulók szubjektívjóllét-szintje alacsonyabb.

Elméleti háttér: A mentális egészség egyfajta jóllét biológiai, pszichológiai, társadalmi és spirituális szinten, ezen kívül pedig képesség a pozitív állapotok fenntartására és megélésére, amelyhez a hatékony megküzdés és savoring, valamint a reziliencia és a dinamikus önszabályozás jelenléte is társul. A pozitív pszichológia egyik feladata, hogy érvényes teszteket dolgozzon ki a mentális egészség mérésére. Cél: A Mentális Egészség Teszt (MET) legújabb változatának átfogó pszichometriai ellenőrzése. Módszer: Két, online módon lefolytatott kérdőíves keresztmetszeti vizsgálat. I. 1540 fő (391 férfi, 1149 nő; átlagéletkor 52,0 év, SD = 11,3 év) demográfiai, valamint testi és lelki egészségre vonatkozó kérdések mellett kitöltötte az alábbi kérdőíveket: MET, PERMA Kérdőív, Globális Jóllét Kérdőív, Diener-féle Virágzás skála, Rövidített Savoring Hit Kérdőív, Rövidített Pszichológiai Immunrendszer Kérdőív. II. 1083 fő (233 férfi, 847 nő; átlagéletkor 33,9 év, SD = 12,2 év) demográfiai, a vallásosságra, valamint a testi és lelki egészségre vonatkozó kérdések mellett kitöltötte a MET, Aspirációs Index, Rövidített Beck Depresszió, WHO Jól-Lét, Élettel való Elégedettség, valamint Életcél Kérdőíveket. Eredmények: Az I. mintán elvégzett feltáró faktoranalízis megerősítette a MET ötfaktoros szerkezetét 17 tétellel, s az ezt tesztelő konfirmatív faktoranalízis jó illeszkedésű modellt jelzett. A II. mintában ugyanezen a faktorstruktúrán elvégzett konfirmatív faktoranalízis kiváló illeszkedésű (RMSEA = 0,051; pClose = 0,408; CFI = 0,950; TLI = 0,936). Az öt skála Cronbach-a értékei mindkét vizsgálatban 0,70 felettiek, magas belső konzisztenciát mutatva. A diszkriminációs validitást igazolja, hogy minden skálának van egy minimum 44%-os olyan egyedi része, amelyet a többi négy skála nem fed le. A skálák tartalmi validitását a mentális egészség 10 tesztjével, speciális tesztkérdésekkel és szociodemográfiai mutatókkal sikerült igazolni. Fontos eredmény továbbá, hogy a jóllét pozitív irányú kapcsolatot mutat az anyagi helyzettel; az alkotó-végrehajtó hatékonyság a flow-val és az iskolázottsággal; az önreguláció és a reziliencia az életkorral; a savoring pedig a nőknél minden életkorban magasabb, mint a férfiaknál. Következtetés: a MET a jóllét, a savoring, az alkotó-végrehajtó hatékonyság, az önreguláció és a reziliencia konstruktumok megbízható és érvényes mérőeszközének tekinthető.

Theoretical background: Beyond that mental health is related to biological, psychological, social, and spiritual well-being, it is a capacity to maintain and experience the positive conditions with effective coping, savoring, resilience and dynamic self-regulation skills. One of the most important responsibility of positive psychology is to construct scales measuring mental health. Aim: the purpose of this study is to present the psychometric characteristics of the new version of the Mental Health Test (MHT) based on five pillars. Method: Two online cross-sectional studies with self-report questionnaires. Study I: 1540 persons (391 men, 1149 women; mean age 52.0 years, SD = 11.3 years) filled in MHT, PERMA Profiler, Global Health, Diener's Flourishing Scale, Shortened Savoring and Shortened Psychological Immune Competence questionnaires along with questions about physical and psychological well-being and demographic data. Study II: 1083 persons (233 men, 847 women; mean age 33.9 years, SD = 12.2 years) filled in MHT, Aspiration Index, Shortened Beck Depression Inventory, WHO Well-Being Scale, Satisfaction with Life Scale, Purpose in Life Test, and Shortened Young Maladaptive Schema Questionnaire, along with questions about demographic data, religiosity, physical and mental health. Results: In Study I exploratory factor analysis identified the five-factor structure of MHT with 17 items, having also good fit measures in confirmative factor analysis. In Study II the five-factor model of the five subscales yielded excellent fit measures in confirmatory factor analysis (RMSEA = .051, pClose = .408, CFI = .950, TLI = .936). In both studies, Cronbach's a values of the five subscales (all above 0.70) indicated a high level of internal consistency. The discriminant validity is proven by the fact that each subscale had a minimum 44% part not covered by the set of other subscales. The content validity of the subscales was confirmed by ten tests about mental health, some special questions and socio-demographic indicators. Subscale of well-being showed a definite positive correlation with financial background. Creative and executing efficiency correlated with flow and education. We found also a positive correlation of self-regulation and resilience subscales with age, and women showed a higher level of savoring than men at all age levels. Conclusion: MHT can be considered a reliable and valid measurement tool for well-being, savoring, creative and executing efficiency, self-regulation and resilience dimensions of mental health.

A pitvarfibrilláció a leggyakoribb tartós szívritmuszavar, amelynek prevalenciája az utóbbi évtizedekben egyre nőtt és így népegészségügyi problémává vált. Az antiaritmiásgyógyszer-választék bővülése ellenére a pitvarfibrilláció farmakoterápiájának továbbra is jelentős korlátai vannak. Mindezek miatt egyre nagyobb hangsúlyt kaptak a nem gyógyszeres megszüntetést és ritmusmegőrzést célzó technikai fejlesztések, köztük a legnagyobb fejlődést és perspektívát mutató transzkatéteres ablatiós technikák, amelyekhez energiaforrásként jellemzően rádiófrekvenciás energiát használunk. Az ablatiós technikától és a nem elhanyagolható interperszonális különbségektől függően (mind az operatőr, mind a beteg oldaláról) a rádiófrekvenciás ablatio alkalmazása esetén olyan, potenciálisan életveszélyes szövődményektől is kell tartani, mint a tüdővénák stenosisa, illetve atriooesophagealis fisztula kialakulása. A cryoablatio a transzkatéteres ablatio olyan speciális formája, amely nem égetéssel, hanem fagyasztással szünteti meg az aritmiaszubsztrátot. A cryoballonos ablatio során a tüdővénákat átmenetileg ballonnal okkludáljuk, majd a vénaszájadék körkörös fagyasztása révén érhető el a tüdővéna komplett izolációja, amely a paroxizmális pitvarfibrilláció ablatiós kezelésének sarokköve. A cryoballonos ablatióval a rádiófrekvenciás ablatióval megegyező tartós aritmiamentesség érhető el megnövekedett biztonságosság mellett. Intézetünkben hazánkban elsőként végeztünk cryoballonos ablatiót paroxizmális pitvarfibrillációban szenvedő betegeken. Az ennek kapcsán közölt jelen összefoglalóval szeretnénk felhívni a figyelmet e módszer előnyeire, amely viszonylagos egyszerűségével lehetővé teheti, hogy a jövőben e beavatkozás gyorsan és széles körben elterjedjen.

Elméleti háttér: Az olyan válsághelyzetekben, mint a COVID-19, kiemelt hangsúlyt kell kapjon a segítő szakmákban dolgozó szakemberek pszichés támogatása a szolgáltatások fenntarthatósága és a kiégés megelőzése szempontjából. Különösen fontos a kiégés hátterében felismerhető vitális kimerültség mérése. Cél: Keresztmetszeti vizsgálatunk célja a segítő területen dolgozók vitális kimerültségének és ennek különböző háttérváltozókkal való összefüggéseinek vizsgálata a COVID-19 első hullámában. Módszerek: Online kérdőívünket az egészségügy, a szociális ellátás, az oktatás és a hitélet területén dolgozó szakemberek (n = 931) töltötték ki. A kérdőív a vitális kimerültség felmérése mellett kitért a szociodemográfiai, fizikai (egészség-magatartással kapcsolatos), munkahelyi és családi jellemzők feltérképezésére. Eredmények: Megállapítottuk, hogy az egészségügyi és szociális dolgozók kimerültebbek, mint mások (F(1, 929) = 16,801; p < 0,001). A vitális kimerültség alakulásában a következő változóknak tulajdoníthattunk nagyobb prediktív hatást: az alvás minőségének változása ( β = 0,292; p < 0,01), a család és munka egyensúlyának változása ( β = –0,238; p < 0,01) és a szubjektív egészségi állapot ( β = –0,201; p < 0,01). Közepes erősségű összefüggést láttunk az étkezések gyakoriságának változása és az alvásminőség változása között (χ ²(4, n = 931) = 144,8; p < 0,001), valamint a család-munka egyensúly változása és az alvás minőségének változása között (χ ²(12, n = 788) = 171,4; p < 0,001). Következtetések: Az alvás megfelelő minőségének és mennyiségének, a rendszeres étkezésnek és a fizikai aktivitásnak nemcsak megelőző szerepe, hanem stabilizáló ereje van akut krízisekben is. Az egyéni tényezőkön túl a munkáltatóknak is fontos szerepük van az alkalmazottak jóllétének megőrzésében, hiszen a munkahelyi kommunikáció és a munkakörülmények is jelentős mértékben befolyásolják azt.

Theoretical background: In a critical situations such as COVID-19, priority should be given to the psychological support of helping professionals regarding the sustainability of services and prevention of burnout. It’s exceptionally important to measure the vital exhaustion that might be a reason of burnout. Aim: The purpose of this study was to investigate helping professionals’ vital exhaustion in relation to different groups of background variables during the first period of the COVID-19 pandemic. Methods: Helping professionals from health and social care, education, and the field of religion (n = 931) were contacted with an online questionnaire in Hungary in the spring of 2020. After calculating descriptive statistics of vital exhauson, we examined the sociodemographic, physical (related to health behavior), professional and personal background variables. Results: Health and social care workers were more exhausted than members of other helping professions (F(1, 929) = 16.801, p < 0.001). In the development of vital exhaustion, we could attribute a greater predictive effect to the following variables: change in the quality of sleep ( β = 0.292, p < 0.01), change in family-work balance ( β = –0.238, p < 0.01), and subjective health ( β = –0.201, p < 0.01). We could attribute a moderate correlation between changes in the frequency of meals and changes in sleep quality (χ ²(4, n = 931) = 144.8, p < 0.001), and changes in family-work balance and changes in sleep quality (χ ²(12, n = 788) = 171.4, p < 0.001). Conclusions: Proper quality and quantity of sleep, regular meals, and physical activity not only have preventive significance but they also have a stabilizing effect in acute crises. Work conditions and communication at work can have a major influence on wellbeing. Therefore beyond the individual factors employers also play an important role to maintain their employees’ wellbeing.

A vékonybél stromatumorai az összes vékonybél-stromatumor 35%-át alkotják. A SIST-tumorok egyik vezető klinikai tünete a gastrointestinalis vérzés. A kapszulás endoszkópia forradalmasította a vékonybél-diagnosztikát, mivel a módszer alkalmas a teljes vékonybél vizualizálására, a betegek számára jól tolerálható, és a szövődmények száma alacsony. Tisztázatlan eredetű, obskúrus gastrointestinalis vérzések esetén negatív felső endoszkópiát és kolonoszkópiát követően következő diagnosztikus lépésként javasolt módszer. Esetismertetés: 2 beteg (58 és 69 év, egy férfi és egy nő) vizsgálatát végeztük el tisztázatlan eredetű gastrointestinalis vérzés miatt negatív felső endoszkópiát és kolonoszkópiát követően kapszulás endoszkópiával. A videofelvételeket mindegyik esetben két független vizsgáló értékelte. Mindkét esetben a kapszula a 8 órás vizsgálati idő alatt elérte a Bauchin-billentyűt, a teljes vékonybél jól vizualizálható volt. A vizsgálatok értékelése során a vékonybél vérzésének hátterében egyik esetben a makroszkópos kép alapján tumort véleményeztünk, a másik esetben a vérzésforrás magasságát tudtuk kijelölni, az észlelés alatt is aktívan vérző laesio típusát azonban nem. A vérzésforrás pontosítása miatt a második esetben kettős ballonos enteroszkópia történt. A sebészeti beavatkozásokat követő hisztológiai és immunhisztokémiai vizsgálatok során orsósejtes GIST-tumorok igazolódtak. A Fletcher-klasszifikációt alapul véve, a tumorméret és a mitotikus index alapján mindkét eset alacsony rizikócsoportba sorolható. Következtetés: A kapszulás vékonybél-endoszkópia korai diagnózist és definitív terápiát eredményez, és ezzel a betegek túlélése jelentősen javulhat.

A veleszületett szívbetegségek miatt végzett szívsebészeti beavatkozások után nem ritka a ritmuszavarok megjelenése. A ritmuszavarok egy része a szívbetegség előrehaladása miatt lép fel, de jelentős hányada éppen a szívsebészeti műtétek következményeként jön létre. A gyógyszeres próbálkozások gyakran csődöt mondanak ezekben az esetekben, az intervenciós kezelés pedig bonyolult lehet az aritmia kiindulásának összetett jellege miatt. Célkitűzés és módszer: A szerzők közleményükben a veleszületett szívbetegség miatt operált betegeiknél 2004 és 2006 között végzett katéteres ablatiós beavatkozások eredményeit foglalják össze retrospektív elemzéssel. Eredmények: A vizsgált időszakban 26 esetben végeztek katéteres ablatiós beavatkozást, 24 betegnél eredményesen (92%). Kiújulás miatt ismételt beavatkozásra 3 esetben került sor (11%). Jelentős szövődményt nem észleltek, kisebb szövődmény (vérömleny a szúrás helyén) 4 esetben fordult elő. Következtetések: Ebben a betegcsoportban a katéteres ablatiók hatásásos esélyt nyújtanak a gyógyszeres kezeléssel szemben, kis megterhelést rónak a betegekre, és gyógyító eljárásnak számítanak. Ugyanakkor az összetett ritmuszavarok kezelése megfelelő szakértelmet és technológiai hátteret kíván, a klasszikus aritmiákhoz képest a beavatkozás megismétlése gyakrabban válik szükségessé.

Bevezetés: A Parkinson-kór olyan neurodegeneratív kórkép, melynek tüneti kezelése hatékonyan megoldható, bár a terápiás ajánlások gyakran szorulnak finomításokra a gyarapodó tapasztalatok birtokában. Célkitűzés: Azt kívántuk elemezni, hogy előrehaladott Parkinson-kóros betegeinknél az időközben megjelent szakértői ajánlások hogyan tükröződtek az intestinalis gél bevezetését megelőző időszakban. Módszer: Retrospektíven vizsgáltuk azokat az azonos szempontok alapján nyert adatokat, amelyek levodopa-karbidopa intestinalis gél kezelésben részesülő betegekre vonatkoztak. A 2011 és 2021 közötti periódust két ötévesre osztottuk fel, mivel az első öt év után fogadták el a klinikai döntéshozatalban az „5-2-1-es szabályt”. Eredmények: A vizsgált időszakban 150 betegnél kezdtük el a levodopa-karbidopa intestinalis gél kezelést. A második periódusban a betegek átlagéletkora alacsonyabb, a diagnózis óta eltelt idő rövidebb volt. Csúcsdózis dyskinesisei (p = 0,02), bifázisos dyskinesisei (p<0,001), hajnali akinesisei (p = 0,02) szignifikánsan kevesebb betegnek voltak a második öt évben. Szintén az utóbbi öt évben kevesebb beteget érintett a megkésett „on” (p = 0,03), a „no on” (p = 0,02) és a „freezing” jelenség (p = 0,01). A Hoehn–Yahr-skála átlagos pontszáma is kisebb volt a második periódusban, míg az MMSE átlagos pontszáma nagyobb volt (p<0,001). A levodopa napi adagjai nagyobbak (p<0,01) voltak a második csoportban, az adagolási frekvencia nem változott jelentősen. Következtetés: Tízéves időszakot vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy a második öt évben szignifikánsan jobb fizikális és kognitív állapotban került sor az előrehaladott Parkinson-kóros betegeknél a levodopa-karbidopa intestinalis gél bevezetésére. A szakértői ajánlásokhoz viszonyítva még mindig súlyosabb klinikai képet tapasztalunk az eszközös kezelés elkezdésekor, de ennek az invazív módszernek már javult az elfogadása mind a betegek, mind az őket alapszinten ellátó családorvosok és területi neurológusok részéről. Orv Hetil. 2022; 163(30): 1189–1195.

Absztrakt:

Az új koronavírus okozta COVID–19-járvány kihívást jelent a szervátültetett betegek ellátását illetően is, ezért lényegesnek tartjuk az ezzel kapcsolatos friss ismeretek megosztását a hazai ellátásban dolgozók számára. Nagyobb esetszámmal májátültetettekről még nincsenek adatok az irodalomban, vesetranszplantáltak esetén azonban a spanyol és a francia adatbázisok 18,6%-os és 13%-os halálozásról számoltak be, ami kissé magasabb az ottani átlagpopulációénál. Tünetmentes esetekben SARS-CoV-2-pozitív PCR-eredmény birtokában nem szükséges a transzplantáltak immunszuppresszív terápiáján változtatni, azonban láz, gastrointestinalis vagy légúti tünetek kialakulását követően a mikofenolsav és mTOR-gátló készítmények elhagyása javasolt, és a kalcineurininhibitorok vérszintjét a legalacsonyabb effektív szintre kell csökkenteni. Tüdőkárosodás észlelését követően vesetranszplantáltak esetében a kalcineurininhibitorokat is le kell állítani, míg a májtranszplantáltak esetében a dózis csökkentése szükséges a fenntartó kortikoszteroid mellett. Ez utóbbi dózisának emelése szükséges hyperinflammatiós szindróma (HIS) kialakulásakor. A HIS terápiás befolyásolására transzplantáltakban is sikerrel lehet alkalmazni az IL1- és IL6-gátló monoklonális antitesteket. Célzott vírusellenes készítmény nem áll rendelkezésre, a legszerencsésebb, ha a beteg bevonható a remdesivir vagy a favipiravir klinikai vizsgálatába. A hidroxiklorokin transzplantáltaknak is adható, bár hatékonysága és biztonságossága kérdésessé vált. A lopinavir/ritonavir kombináció a kalcineurininhibitorokkal fennálló súlyos gyógyszerkölcsönhatás miatt nem adható. A SARS-CoV-2 cytopathiás hatása endotheldiszfunkciót okoz, amely prokoaguláns állapot kialakulásához vezet, emellett megváltozik a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer egyensúlya is. Fontos ezért a betegek kezelése során a thrombosisprofilaxis korai elkezdése alacsony molekulasúlyú heparinnal és alacsony dózisú acetilszalicilsavval. Az angiotenzinkonvertálóenzim-gátló (ACEI) és az angiotenzin-II-receptor-antagonista (ARB) terápiára beállított betegek kezelését a COVID–19 miatt nem szabad abbahagyni. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1310–1321.