Search Results

Absztrakt:

Bevezetés: Nemzetközi tapasztalatok alapján a COVID–19-fertőzött, kórházban kezelt betegek több mint 30%-ában vénás, artériás és microvascularis thrombosis, disszeminált intravascularis véralvadási zavar, illetve thromboembolia alakul ki. Ennek laboratóriumi jellemzői a magas D-dimer- és fibrinogénszint, valamint a megnyúlt prothrombinidő és aktivált parciális thromboplastinidő. Módszer: Az esetbemutatások során intenzív osztályon kezelt, COVID–19-fertőzött betegek (n = 3) ClotPro® trombolasztométeres (EX-test, IN-test, FIB-test, RVV-test és TPA-test) eredményeit értékeltük a klinikai állapottal összefüggésben. Eredmények: A ClotPro®-paraméterek procoagulatiót, hypercoagulatiót, fibrinolysist vagy annak „shut down” megnyilvánulását jelezték, és összhangban voltak a hagyományos alvadási tesztekkel, illetve a kompenzált disszeminált intravascularis coagulopathia meghatározásával. Következtetés: Eredményeink magyarázatot adhatnak a vénás thromboemboliás szövődményekre, támogatják a terápiás alvadásgátló kezelés és a thrombocytaaggregáció-gátlás fontosságát. A gyógyszer típusának, adagolási algoritmusának, optimális időtartamának meghatározásához intervenciós klinikai vizsgálatok szükségesek, ezek engedélyeztetése folyamatban van. Orv Hetil. 2020; 161(22): 899–907.

A szívsebészet fejlődésének köszönhetően folyamatosan emelkedik azon veleszületett szívbetegek száma, akik megérik a felnőttkort. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy milyen kihívásokkal kell szembesülni e betegek ellátásában. A közleményben a szerzők áttekintik a hazai és nemzetközi adatok alapján a felnőttkorban előforduló, veleszületetten szívhibás betegek kezelésének problémáit. A felnőttkorban felismert egyszerű szívhibák, a műtéti beavatkozások utáni residuumok, kinőtt graftok és billentyűk, a primer, illetve operált coarctatio aortae ellátása továbbra sem jelent problémát. A Senning/Mustard műtéten átesett nagyér-transzpozíciós betegek, illetve „Fontan-keringéssel” korrigált egykamrás betegek nagyon gondos ellenőrzése lenne szükséges az esetleges szívtranszplantáció idejének megállapításához. A szerzők véleménye szerint az emelkedő betegszám ellenére csak célzott betegcsoportok okoznak problémákat. Gondolni kell: 1. a korrekción átesett, panaszmentes betegek (Fallot-IV, Ross-műtét stb.) ellenőrzésére is, 2. a zárt csoportot alkotó Senning/Mustard betegek folyamatos gondozására (mágneses rezonanciás vizsgálat, echokardiográfia, szérum brain natriureticus peptid vizsgálata), 3. az „egykamrás” betegek szívátültetésre való előkészítésére, fokozott figyelemmel a társszerveken (máj, tüdő) kialakuló károsodásra. A magzati kardiológia fejlődése miatt jelentősen csökken a komplex szívhibák száma, ezért a megoldás e betegeknél a csecsemőkori szívátültetés lehetne. Orv. Hetil., 2015, 156(3), 92–97.

Absztrakt

Bevezetés: A szívhibákkal született betegek száma és életkora növekszik. Célkitűzés: A szerzők arra a kérdésre kerestek választ, milyen számban és eredménnyel operálhatók az idős, 60 év felettiek veleszületett szívhibái. Módszer: 2013–2015 között 77 felnőtt, 36 negyvenévesnél fiatalabb és 41 idősebb, köztük 12 hatvanéves kor feletti beteget operáltak. A különböző műtétek száma a következő volt (zárójelben az egyes korcsoportokban végzett műtétek száma): 5 (3, 2, 0) Ross, 19 (12, 1, 6) aortaműbillentyű-beültetés, 1 (0, 0, 1) subaorticus membránreszekció, 8 (4, 3, 1) Bentall/aorta ascendens cseréje, 5 (0, 3, 2) myectomia mitralisműbillentyű-beültetéssel vagy a nélkül, 1 (1, 0, 0) coarctatio aortae rekonstrukciója, 2 (1, 1, 0) ductus arteriosus ligatura, 4 (0, 3, 1) jobbkamra-kifolyási pálya rekonstrukciója biológiai műbillentyűvel, 5 (5, 0, 0) homograft, 1 (0, 1, 0) BioValsalva-beültetés, 3 (1, 2, 0) teljes atrioventricularis septumdefektus primer rekonstrukciója, 2 (1, 1, 0) műbillentyű-beültetés, 10 (4, 6, 0) kamrai septumdefektus, 5 (2, 3, 0) pitvari septumdefektus zárása, 1 (1, 0, 0) teljes cavopulmonalis anasztomózis, 1 (0, 1, 0) congenitalis korrigált nagyér-transzpozíció műbillentyű-beültetéssel, 2 (0, 1, 1) Ebstein-betegségben billentyűplasztika és 2 (1, 0, 1) műbillentyű-beültetés. Eredmények: Műtéti mortalitás nem volt, korai halálozás 1 esetben teljes cavopulmonalis anasztomózis műtét után fordult elő többszervi elégtelenség miatt. Következtetések: Számolni kell az egyre magasabb életkorú veleszületett szívhibás betegekkel, akiknél a szívbetegség jó eredménnyel korrigálható 60 éves életkor felett is a congenitalis és szerzett szívhibák megoldásában jártas szívsebészeti osztályon. Orv. Hetil., 2016, 157(21), 820–824.

Absztrakt:

A 30 éves, komplex pulmonalis atresiás betegnél csecsemőkorban az unifokalizálás eldönthetősége miatt exploratio, 10 éves korban rekonstrukciós műtét (kamrai sövényhiány zárása, unifokalizáció, jobb kamra–arteria pulmonalis folytonosságának kialakítása homografttal) történt. A mindkét kamra csökkent működését okozó aortabillentyű-elégtelenség és ascendenstágulat, illetve homograftelégtelenség miatt az aortabillentyű plasztikája, a pulmonalis billentyű, illetve az aorta ascendens és arteria pulmonalis törzs cseréje vált szükségessé. Magyarországon betegünk az első, akinél ilyen redoműtét történt. A műtét sikere igazolja, hogy megfelelő gondozás, diagnosztika (echokardiográfia, MR, CT) mellett az időben történt műtét jó korai és késői eredményt biztosíthat a komplex szívhibás, felnőttkorú betegek számára. Orv. Hetil., 2017, 158(14), 546–549.

Összefoglaló. Bevezetés: A cukorbetegségben nő a simaizmok tónusa, és megváltozik az elasztin és a kollagén szerkezete. Mivel a tüdőszövetben ezek a strukturális elemek meghatározóak, a cukorbetegség várhatóan módosítja a légutak és a tüdőszövet mechanikai és funkcionális viselkedését. Célkitűzés: Vizsgálatunk során diabetesben szenvedő, elhízott és nem elhízott betegeink körében tanulmányoztuk a légzésmechanikai elváltozásokat és a gázcserefunkciót. Módszer: Elektív szívsebészeti beavatkozásra kerülő, normál testalkatú betegeket diabetesben nem szenvedő (n = 80), illetve cukorbeteg (n = 35) csoportokra osztottuk. További két betegcsoportba elhízott és nem cukorbeteg (n = 47), valamint elhízott és diabetesben szenvedő (n = 33) betegek kerültek. A légzőrendszer mechanikai tulajdonságait kényszerített oszcillációs technikával határoztuk meg, mellyel a légúti ellenállás (Raw), valamint a szöveti csillapítás (G) és rugalmasság (H) tényezői jellemezhetők. Volumetriás kapnográfia segítségével a kapnogram 3. fázisának meredekségét és a légzési térfogat különböző ventilációs/perfúziós illeszkedési zavaraiból adódó holttérfrakciókat határoztuk meg. Az intrapulmonalis shuntfrakciót és az oxigenizációs indexet (PaO₂/FiO₂) artériás és centrális vénás vérgázmintákból határoztuk meg. Eredmények: A megfelelő kontrollcsoportokhoz hasonlítva a cukorbetegség önmagában is növelte az Raw (7,4 ± 5 vs. 3,0 ± 1,7 H₂Ocm.s/l), a G (11,3 ± 4,9 vs. 6,2 ± 2,4 H₂Ocm/l) és a H (32,3 ± 12,0 vs. 25,1± 6,9 H₂Ocm/l) értékét (p<0,001 mindegyik betegcsoportnál), de ez nem járt együtt a gázcserefunckció romlásával. Hasonló patológiás elváltozásokat észleltünk elhízás során a légzésmechanikában és az alveolaris heterogenitásban, amelyek azonban a gázcsere hatékonyságát is rontották. Következtetés: Cukorbetegségben a légzésmechanika romlását a fokozott hypoxiás pulmonalis vasoconstrictio ellensúlyozni képes, ezzel kivédve az intrapulmonalis shunt növekedését és az oxigenizációs képesség romlását. Orv Hetil. 2022; 163(2): 63–73.

Summary. Introduction: While sustained hyperglicemia affects the smooth muscle tone and the elastin-collagen network, the effect of diabetes mellitus on the function and structure of the airways and the lung parenchyma has not been characterized, and the confounding influence of obesity has not been elucidated. Objective: To reveal the separate and additive roles of diabetes mellitus and obesity on the respiratory function. Method: Non-obese mechanically ventilated patients were categorized as control non-diabetic (n = 80) and diabetic (n = 35) groups. Obese patients with (n = 33) or without (n = 47) associated diabetes were also enrolled. Forced oscillation technique was applied to measure airway resistance (Raw), tissue damping (G), and tissue elastance (H). Capnography was utilized to determine phase 3 slopes and ventilation dead space parameters. Arterial and central venous blood samples were analyzed to assess intrapulmonary shunt fraction (Qs/Qt) and the lung oxygenation index (PaO₂/FiO₂). Results: Diabetes without obesity increased the Raw (7.4 ± 5 cmH₂O.s/l vs. 3.0 ± 1.7 cmH₂O.s/l), G (11.3 ± 4.9 cmH₂O/l vs. 6.2 ± 2.4 cmH₂O/l), and H (32.3 ± 12.0 cmH₂O/l vs. 25.1 ± 6.9 cmH₂O/l, (p<0.001 for all), compared with the corresponding control groups. Capnographic phase 3 slope was increased in diabetes without significant changes in PaO₂/FiO₂ or Qs/Qt. While similar detrimental changes in respiratory mechanics and alveolar heterogeneity were observed in obese patients without diabetes, these alterations also compromised gas exchange. Conclusion: The intrinsic mechanical abnormalities in the airways and lung tissue induced by diabetes are counterbalanced by hypoxic pulmonary vasoconstriction, thereby maintaining intrapulmonary shunt fraction and oxygenation ability of the lungs. Orv Hetil. 2022; 163(2): 63–73.

Összefoglaló. Az extracorporalis membránoxigenizációt egyre gyakrabban alkalmazzák világszerte refrakter légzési és/vagy keringési elégtelenség kezelésében. Intézetünkben 2015-ben kezdtük meg a program előkészítését és felépítését. Célunk az extracorporalis membránoxigenizációs kezelés élettani alapjainak rövid ismertetése, különös tekintettel a venovenosus konfigurációra, és az eddig kezelt eseteink eredményeinek összefoglalása. Az irodalom szisztematikus áttekintése és a kezelt esetek adatainak retrospektív értékelése voltak a módszereink. 2016 óta összesen 14 beteg esetében használtunk extracorporalis membránoxigenizációt (8 férfi, 6 nő, életkor 51 ± 15 év, APACHE II. score 24 ± 7). Az indikáció 9 esetben súlyos refrakter hypoxaemiás légzési elégtelenség, 1 esetben tracheooesophagealis fistula és légzési elégtelenség, 1 esetben műtét alatti támogatás tervezett trachearekonstrukció során és 3 beteg esetében refrakter cardiogen shock volt. Az extracorporalis membránoxigenizáció 11 betegben a légzés, 3 betegben a keringés támogatását szolgálta, 13 venovenosus, 1 venoarteriosus konfigurációban. Az extracorporalis támogatás ideje légzéstámogatás esetében 14 ± 6 nap, a cardialis támogatások esetében 5 ± 4 nap volt. Az intenzív osztályos ápolási idő 27 ± 13, illetve 21 ± 17 nap volt a két betegcsoportban. 9 beteget jó funkcionális állapotban bocsátottunk el, 5 beteg halt meg osztályunkon, további 3 később a kórházi bennfekvés során. Az extracorporalis membránoxigenizációs program regionális centrumokban Magyarországon is megvalósítható. A nemzetközi ajánlások, oktatási módszerek alkalmazásával a nemzetközi irodalomban közölt túlélési eredményekhez hasonló eredmények érhetők el hazánkban is. Orv Hetil. 2021; 162(11): 425–431.

Summary. Extracorporeal membrane oxygenisation is commonly used worldwide for refractory respiratory and circulatory failure. We started to organise the introduction of this therapeutic modality in 2015. Our aim is to give a short review about extracorporeal life support, especially veno-venous extracorporeal membrane oxygenation, and to present our first results. We provide a systematic review of the currently available literature and a summary of our first treatments. As of 2016, we supported 14 patients with extracorporeal membrane oxygenisation (8 men, age 51 ± 15 years, APACHE II score 24 ± 7). The indications were refractory hypoxaemic respiratory failure in 9, tracheo-oesophageal fistula and respiratory failure in 1, support during surgery for planned tracheal reconstruction in 1, and refractory cardiogenic shock in 3 patients. We provided respiratory support in 11, circulatory support in 3 cases, with 13 veno-venous and 1 veno-arterial configuration. The support lasted for 14 ± 6 days in respiratory, and for 5 ± 4 days in cardiac cases. Intensive care length of stay was 27 ± 13 and 21 ± 17 days in the two patient groups. We discharged 9 patients in good functional state, 5 patients died during intensive care and further 3 later, during the hospital stay. Our results show that the implementation of an extracoporeal membrane oxygenation program is feasible in Hungarian tertiary centers. In line with international recommendations and adapting international training courses, the survival is very similar to that reported in the literature. Orv Hetil. 2021; 162(11): 425–431.

Absztrakt:

Az alacsony perctérfogat szindróma jelentősen emeli a szívműtétek szövődményeit és a halálozást, megnyújtja az intenzív osztályos és kórházi tartózkodási időt. A kezelésére alkalmazott katecholaminterápiának nemkívánatos szisztémás és kardiális mellékhatásai lehetnek. A levoszimendán érzékenyebbé teszi a szívizom kalciumcsatornáit kalciumra, és megnyitja az adenozin-trifoszfát (ATP)-szenzitív káliumcsatornákat (K_ATP) is. Ennek köszönhetően javítja a szív teljesítményét, nem növeli a szívizom oxigénigényét, valamint védőhatást fejt ki a szívre és számos egyéb szervre is. A korábbiakban megjelent irodalom és szakértői vélemények alapján 2015-ben publikálták a szakértői véleményeket tartalmazó európai dokumentumot a levoszimendán szívsebészeti perioperatív alkalmazásáról. Ennek figyelembevételével, továbbá a hét magyar szívcentrum és a gyermekszívcentrum (szívsebész, aneszteziológus és kardiológus képviselőinek) bevonásával kidolgoztuk a magyar ajánlást, melynek két meghatározó pillére van: az irodalmi evidenciák és a magyar centrumok képviselőinek tapasztalatai. Az áttekintett területek: koszorúérműtétek, billentyűműtétek, keringéstámogató eszközök és szívtranszplantáció, mind felnőtt, mind gyermek szívsebészeti beavatkozások vonatkozásában. Orv Hetil. 2018; 159(22): 870–877.