Search Results

You are looking at 11 - 17 of 17 items for

  • Author or Editor: Csaba Földesi x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Alternatív módszer a szívelégtelenség reszinkronizációs kezelésére: az elektróda transapicalis beültetése

Alternative method for cardiac resynchronization: transapical lead implantation

Magyar Sebészet
Authors: Imre Kassai, Csaba Földesi, Andrea Székely, Csilla Mihalik, and Tamás Szili-Török

Absztrakt

Percutan transzvénás úton a sinus coronarius oldalágába vezetett elektródával jelentős arányban sikertelen a reszinkronizációs kezelés, ezért ezeknek a betegeknek alternatív módszerre van szükségük. Célkitűzésünk, hogy egy alapjaiban új lehetőséget ismertessünk a bal kamrába transapicalisan beültetett endocardialis, aktív fixációs elektróda alkalmazásával. Ennek a módszernek a szívcsúcs feltárása, megszúrása és Seldinger-technika szerinti bevezetés az alapja. A bal kamrán belül az elektróda elhelyezését röntgen-képerősítő segítségével lehet nyomon követni. A módszer előnyei, hogy minimálisan invazív sebészi beavatkozás, a bal kamrában endocardialis ingerlést biztosít, és nem érinti a mitralis billentyűt.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Csaba Földesi, Attila Kardos, Attila Mihálcz, Zoltán Som, Gabriella Hódi, Péter Andréka, and Tamás Szili-Török

A pitvarfibrilláció a leggyakoribb tartós szívritmuszavar, amelynek prevalenciája az utóbbi évtizedekben egyre nőtt és így népegészségügyi problémává vált. Az antiaritmiásgyógyszer-választék bővülése ellenére a pitvarfibrilláció farmakoterápiájának továbbra is jelentős korlátai vannak. Mindezek miatt egyre nagyobb hangsúlyt kaptak a nem gyógyszeres megszüntetést és ritmusmegőrzést célzó technikai fejlesztések, köztük a legnagyobb fejlődést és perspektívát mutató transzkatéteres ablatiós technikák, amelyekhez energiaforrásként jellemzően rádiófrekvenciás energiát használunk. Az ablatiós technikától és a nem elhanyagolható interperszonális különbségektől függően (mind az operatőr, mind a beteg oldaláról) a rádiófrekvenciás ablatio alkalmazása esetén olyan, potenciálisan életveszélyes szövődményektől is kell tartani, mint a tüdővénák stenosisa, illetve atriooesophagealis fisztula kialakulása. A cryoablatio a transzkatéteres ablatio olyan speciális formája, amely nem égetéssel, hanem fagyasztással szünteti meg az aritmiaszubsztrátot. A cryoballonos ablatio során a tüdővénákat átmenetileg ballonnal okkludáljuk, majd a vénaszájadék körkörös fagyasztása révén érhető el a tüdővéna komplett izolációja, amely a paroxizmális pitvarfibrilláció ablatiós kezelésének sarokköve. A cryoballonos ablatióval a rádiófrekvenciás ablatióval megegyező tartós aritmiamentesség érhető el megnövekedett biztonságosság mellett. Intézetünkben hazánkban elsőként végeztünk cryoballonos ablatiót paroxizmális pitvarfibrillációban szenvedő betegeken. Az ennek kapcsán közölt jelen összefoglalóval szeretnénk felhívni a figyelmet e módszer előnyeire, amely viszonylagos egyszerűségével lehetővé teheti, hogy a jövőben e beavatkozás gyorsan és széles körben elterjedjen.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Attila Mihálcz, Csaba Földesi, Attila Kardos, Károly Ladunga, and Tamás Szili-Török

Pitvarfibrilláció miatt végzett pulmonalis vena izolációját követően a betegek egy részénél iatrogén bal pitvari tachycardia jelentkezik. Cél: A sotalolterápia hatásosságának összehasonlítása az 1C tip. propafenonnal szemben, a postablatiós arrhythmiák kezelésében. Módszer és eredmények: A vizsgálatba 75, pitvarfibrillációban szenvedő beteget (átlagéletkor 55,4 ± 7,14 év) választottunk, akiknél a pulmonalis vénák valódi elektromos izolálását végeztük. A beavatkozás során az elektromos izolációt körkörös multipoláris katéterrel ellenőriztük. Az ablatiót követően folytattuk az antiarrhythmiás terápiát még minimum 6 hétig, de célunk annak leépítése volt. Az utánkövetést 1, majd 3 havonta tervezett, ambuláns vizsgálatok alapján végeztük. A 12. hónap végén 67 betegnél tudtuk a protokoll szerint gyűjtött adatokat elemezni. 21 betegnél jelentkezett 3 hónapot követően tartósan bal pitvari tachycardia (31,3%). 11 beteg propafenon-, 4 beteg amiodaron- és 6 beteg sotalolterápiában részesült. Az első két csoportnál sotalolterápiára váltottunk, míg az utolsó csoportnál propafenonterápiát kezdtünk. A 12. hónap végére a sotalol hatásossága 80%, a propafenon hatásossága 20% volt. Következtetések: Adataink alapján PV-izolációt követően a sotalolterápia nem hatásosabb a bal pitvari tachycardiák megelőzésében, mint a propafenon. A 3 hónapon túl fellépő postablatiós bal pitvari tachycardiák kezelésében a sotalol hatásosabb, mint az IC-csoportba tartozó propafenon.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: József Borbola, Csaba Földesi, Attila Kardos, and Zoltán Som

Összefoglaló. Bevezetés: Az inadekvát, aránytalan sinuscsomó-tachycardia a szív nomotop ingerképzési zavarával járó, nem ritka klinikai szindróma. A szívritmuszavar-entitást a nem paroxysmalis, magas nyugalmi sinusfrekvencia, a fizikai/pszichés stresszre adott aránytalan sinustachycardia, valamint főként palpitációs panaszok jellemzik. Célkitűzés: Az aránytalan sinuscsomó-tachycardiás betegeink gyógyszeres kezelésével szerzett tapasztalataink ismertetése. Módszerek: 2008 és 2018 között 104 beteget (92 nő, 12 férfi; átlagéletkor 31 ± 10 év) kezeltünk ezzel a szívritmuszavarral. A betegek kivizsgálásuk után 12 elvezetéses EKG-, terheléses EKG-, valamint 24 órás Holter-monitoros EKG-megfigyeléseken vettek részt a gyógyszeres kezelés előtt és után (bizoprolol: 2 × 5 mg/nap; ivabradin: 2 × 5 mg/nap). Az életminőség változását a European Heart Rhythm Association (EHRA) tüneti skálája szerint állapítottuk meg. Eredmények: Mindkét gyógyszer jelentősen csökkentette a nyugalmi sinusfrekvenciát (kontroll: 102 ± 10/min; bizoprolol: 78 ± 6/min; ivabradin: 74 ± 8/min, mindkettő: p<0,0001). A gyógyszeres kezelés nélküli, 24 órás Holter-monitoros EKG-felvételek során mért szívfrekvenciák (minimum–maximum [átlag] sinusfrekvencia/min) a kontrollértékekről (58 ± 8–159 ± 14 [94 ± 6]/min) mindkét gyógyszerre egyaránt szignifikánsan csökkentek (bizoprolol: 53 ± 7–132 ± 13 [77 ± 9]/min [mindhárom: p<0,0001]; ivabradin 51 ± 6–134 ± 18 [77 ± 8]/min [mindhárom: p<0,0001]). A terheléses EKG-vizsgálatok előtt (kontroll: 99 ± 13/min; bizoprolol 81 ± 11/min [p<0,0001]; ivabradin: 84 ± 10/min [p<0,0001]) és a terhelés csúcspontján mért sinusfrekvenciák (kontroll: 164 ± 15/min; bizoprolol: 140 ± 16/min [p<0,0001]; ivabradin: 142 ± 14/min [p<0,0001]) is jelentősen mérséklődtek. Az azonos dózisban adott két gyógyszer szívfrekvencia-csökkentő hatásai között számottevő különbséget nem tapasztaltunk. Az életminőséget tükröző EHRA tüneti skálán (kontroll: 2,3 ± 0,7) mind a bizoprolol (1,4 ± 1,4; p<0,0001), mind az ivabradin (1,1 ± 0,2; p<0,0001) egyformán csökkentette a betegek tüneteit, panaszait. Számottevő cardiovascularis mellékhatás egyik betegcsoportban sem jelentkezett. Következtetések: Vizsgálati eredményeink alapján megállapítható, hogy az aránytalan sinuscsomó-tachycardiás betegek gyógyszeres kezelésére: (1) a kardiospecifikus adrenerg béta-blokkoló bizoprolol és az If-csatorna-gátló ivabradin egyaránt hatékonynak és biztonságosnak bizonyult; (2) az azonos adagban adott két gyógyszer hatékonysága között számottevő különbség nem volt; (3) a gyógyszeres kezelés nemcsak a sinusfrekvenciát csökkentette, hanem a betegek panaszait, tüneteit is mérsékelte. Orv Hetil. 2020; 161(46): 1953–1958.

Summary. Introduction: The inadequate, inappropriate sinus-node tachycardia is not a rare clinical syndrome, defined as a disturbance of the nomotopic impulse formation of the heart. This cardiac arrhythmic entity is characterized by a non-paroxismal, increased sinus rate at rest, and/or inadequate response to physical and/or emotional stress and palpitations. Objective: The aim of this study was to describe our experiences with pharmacological therapy of patients with inappropriate sinus tachycardia syndrome. Methods: Between 2008 and 2018, 104 patients (92 women, 12 men, mean age: 31 ± 10 years) were treated with this cardiac arrhythmia entity. All patients underwent 12-lead ECG, 24-hour Holter-ECG monitoring and standard bicycle dynamic exercise tests before and after drug treatment (bisoprolol: 5 mg bid; ivabradine: 5 mg bid). Changes in the quality of life were estimated by using the European Heart Rhythm Association (EHRA) score. Results: Both drugs decreased significantly the resting heart rate (control: 102 ± 10/min; bisoprolol 78 ± 6/min (p<0.0001), ivabradine: 74 ± 8/min (p<0.0001). The results of the parameters of the 24-hour Holter ECG recordings (expressed as minimal–maximal [average] heart rate/min) with drug therapy showed a significant decrease from control values in all three parameters: control 58 ± 8–159 ± 14 (94 ± 6)/min; bisoprolol 53 ± 7–132 ±13 (77 ± 9)/min (all three: p<0.0001); ivabradine: 51 ± 6–134 ± 18 (77 ± 8)/min (all three: p<0.0001). The sinus rate reduced significantly both before the bicycle dynamic exercise tests (control: 99 ± 13/min; bisoprolol: 81 ± 11/min [p<0.0001]; ivabradine: 84 ± 10/min [p<0.0001]) and at the peaks of the exercise test (control: 164 ± 15/min; bisoprolol: 140 ± 16/min [p<0.0001]; ivabradine 142 ± 14/min [p<0.0001]). The heart rate reducing effects of the two drugs did not differ significantly. The EHRA quality of life score was equally improved by the two drugs (control: 2.3 ± 0.7; bisoprolol: 1.4 ± 1.4 [p<0.0001]; ivabradine: 1.1 ± 0.2 [p<0.0001]). No cardiovascular side effects were observed while taking bisoprolol or ivabradine. Conclusions: Based on our clinical results, it can be pointed out that in the drug therapy of patients with inappropriate sinus node tachycardia: (1) bisoprolol (5 mg bid) and ivabradine (5 mg bid) proved to be equally effective and safe; (2) the heart rate reducing effect of the two drugs – given in the same dosage – did not differ considerably; (3) the pharmacological therapy significantly decreased not only the sinus frequency, but also reduced the symptoms of the patients. Orv Hetil. 2020; 161(46): 1953–1958.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Szili-Török, Csaba Földesi, Berthold Stegeman, Zsolt Török, Éva Sitkei, Tamás Farkas, and László Rudas

A szimpatikus aktivitás kamrai ritmuszavarokat serkentő hatása jól ismert. Kevésbé tudott, hogy hemodinamikailag destabilizáló kamrai ritmuszavarok idején a szimpatikus aktivitásfokozódás vérnyomás-stabilizáló (protektív) szerepet játszik. Súlyos balkamra-elégtelenségben szenvedő 62 esztendős betegünk szív-elektrofiziológiai vizsgálata során a szimpatikus izom idegaktivitásának direkt mérésével demonstráltuk az arrhythmiára adott szimpatikus választ. Az eset bemutatásával a ritmuszavarok és az autonóm idegrendszer komplex kapcsolatára hívjuk fel a figyelmet.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Attila Mihálcz, Pál Ábrahám, Attila Kardos, Csaba Földesi, and Tamás Szili-Török

A pitvarfibrilláció és a krónikus szívelégtelenség a kardiológiai betegségek két nagy csoportját alkotják, amelyek gyakran együtt jelentkeznek. A kardiális reszinkronizációs terápia egy fontos, nem gyógyszeres, eszközös terápiás lehetőség előrehaladott szívelégtelenségben, amelynek morbiditás- és mortalitáscsökkentő hatását nagy randomizált vizsgálatok igazolták. A legutóbbi európai és amerikai ajánlás javasolja bizonyos esetekben a reszinkronizációs kezelést pitvarfibrilláló szívelégtelen betegekben. A jelen összefoglaló az aktuális irodalmi áttekintés alapján elemzi a pitvarfibrilláció és krónikus szívelégtelenség együttesét, a reszinkronizációs terápia hatását pitvarfibrilláció esetén, valamint a terápiás lehetőségeket ritmuskontroll vagy frekvenciakontroll tekintetében. A szerzők részletezik, hogyan befolyásolja a pitvarfibrilláció a biventricularis ingerlést, hogyan mérsékelhető a pitvari tachyarrhythmia negatív hatása, miközben a problémakörről egy átfogó képet alkotnak. Orv. Hetil., 2011, 152, 1757–1763.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zsuzsanna Kis, Csaba Földesi, Mátyás Pál, Zoltán Som, Andrea Csillik, Pál Ábrahám, András Temesvári, Géza Fontos, András Szatmári, Péter Andréka, and Attila Kardos

A pitvarfibrilláció okozta thromboemboliás események megelőzésének „gold standard”-ja a K-vitamin-antagonistákkal történő antikoaguláns terápia. A pitvarfibrilláló betegek egy része a fenti gyógyszerek szedésével kapcsolatos nehézségek miatt nem részesül effektív véralvadásgátló kezelésben. Az ineffektív véralvadásgátlás következtében kialakult bal pitvari fülcsethrombus, mint a leggyakoribb kardiogén emboliaforrás, feloldása komoly kihívást okozhat a „hagyományos” antikoaguláns kezelésre nem reagáló, illetve az azt nem toleráló betegek körében. A szerzők tudomása szerint első ízben számolnak be egy nem valvularis perzisztens pitvarfibrilláló, magas stroke-kockázatú, a „hagyományos” antikoaguláns kezelésre intoleráns, váltott antikoaguláns rezsim mellett is perzisztáló bal pitvari fülcsethrombussal élő nőbeteg direkt trombin inhibitorral való sikeres fülcsethrombus-feloldásáról, illetve az azt követő percutan bal pitvari fülcsezárásról. Orv. Hetil., 2013, 154, 262–265.

Restricted access