Search Results
You are looking at 11 - 20 of 22 items for
- Author or Editor: Janina Kulka x
- Refine by Access: All Content x
A 5-year-old female degu ( Octodon degus ) showed the clinical sign of metrorrhagia. During ovariohysterectomy a circumscribed tumoural lesion was found in the right uterine horn. The histopathological diagnosis of this soft tissue mass was primary benign cavernous angioleiomyoma of the uterus. During immunohistochemical analysis the neoplastic endothelial cells of this mixed mesenchymal tumour showed strong membrane positivity for the endothelial marker claudin-5 but were negative for CD31 (another endothelial marker). The endothelial cells of the internal positive control tissues such as intact peritumoural vessels were positive for claudin-5 but negative for the CD31 endothelial marker. As it has been described also in other species, it seems that claudin-5 is a better endothelial marker than CD31 for the detection of normal and neoplastic endothelial cells in different tissues of degus.
The recently identified claudins are dominant components of tight junctions, responsible for cell adhesion, polarity and paracellular permeability. Certain claudins have been shown to have relevance in tumour development. The aim of the present study was to analyse the expression of claudin-1,-2,-3,-4,-5,-7 and-10 in normal canine mammary glands. Samples from the inguinal mammary regions of 20 non-castrated, 1–13 years old female dogs were studied. Immunohistochemical analysis was performed on conventional specimens and tissue microarrays. The results of the immunohistochemical reactions detecting claudins in tissue sections were photodocumented. The immunoreactivity of claudins was quantitatively analysed on digital images using Leica QWin morphometry software. Intense membranous immunolabelling was found for claudin-1,-3 and-7, intense membranous with non-granular cytoplasmic immunolabelling for claudin-2, moderate membranous immunolabelling for claudin-4 and-5, and weak membranous immunolabelling for claudin-10. The occurrence of tight junctions was confirmed by ultrathin section electron microscopy. The available data suggested that claudins might be proteins preserved throughout the evolution of mammals. The results of our study support the concept that they are indeed preserved, since the same type of claudins, in identical distribution, could be detected in our canine mammary tissue samples as could be found in human mammary tissue.
In our recent investigation, angiogenesis was evaluated and quantified by immunohistochemical evaluation of microvessel density (MVD) using claudin-5 (CLDN-5) as a marker for vascular endothelium in 67 canine mammary gland tumours. Computer image analysis was used to measure the intratumoural MVD. Higher intratumoural MVD was detected in malignant simple neoplasms compared with benign tumours. Furthermore, the results of MVD were correlated with histological grade, higher grades being accompanied by higher MVD. In simple adenomas and grade I tubular-tubulopapillary simple carcinomas the intratumoural microvessels were wide and regular in shape with evident erythrocytes in their lumen. In grade III solid carcinomas the microvessels were smaller, less regular and had irregular shape, often without a distinct lumen, and isolated endothelial cells were frequently present. In the complex carcinomas MVD was low and the intratumoural microvessels were mostly irregular in shape without a distinct lumen. The evaluation of MVD by CLDN-5 immunohistochemistry may give useful additional information on the angiogenic potential of breast cancers in dogs.
Absztrakt
Bevezetés: A vastagbéldaganatokra jellemző genetikai instabilitás megnyilvánulhat több úton: kromoszomális instabilitás, mikroszatellita-instabilitás, illetve „CpG-island methylator phenotype”. Ezek pontosabb karakterizálásával a rendelkezésre álló kezelések elviekben optimalizálhatók lehetnek. Célkitűzés: A szerzők a mikroszatellita-instabilitás előfordulását, heterogenitását, prognosztikus és prediktív potenciálját vizsgálták 122 primer colontumor szisztematikusan szelektált régióiban és 69 párosított májmetasztázisban. Módszer: Szöveti multiblokkok kialakítása után az MLH1, MSH2, MSH6 és PMS2 kifejeződését vizsgálták immunhisztokémiai módszerrel. Eredmények: A betegek 11,5%-a (14/122) rendelkezett mikroszatellita-instabil fenotípusú daganattal. A különböző tumorrégiók fehérjekifejeződésében nem volt jelentős különbség. A primer tumor–májmetasztázis párok esetében 20,2%-ban a kettő más mismatch repair státusba volt sorolható. A relapsusmentes és teljes túlélést tekintve a mismatch repair státus nem volt prognosztikus. Az 5-fluorouracil-, oxaliplatin-, irinotecan-, bevacizumab-, cetuximab-, panitumumabterápia hatékonyságát tekintve mismatch repair státus nem volt prediktív a progressziómentes és teljes túlélés adatai alapján. Következtetések: A prognosztikus faktorok pontosabb meghatározása nagyobb esetszámú, pontosan szelektált vizsgálat keretében hatékonyabbá teheti a kezelés megválasztását. Orv. Hetil., 2015, 156(36), 1460–1471.
Bevezetés: Az FDG-PET-CT kiválóan alkalmas az életképes tumorszövetek kimutatására, jelentősége kiemelkedő az onkológiai diagnosztikában. Célkitűzés: A szerzők retrospektív vizsgálatukban a PET-CT-n mért metabolikus tumorválasz és a proliferációt jellemző Ki-67 marker összefüggéseit keresték. Módszerek: Harminc beteg esetében rögzítették a staging FDG-PET-CT felvételeken (kezelés előtt és után) a SUV (Standardized Uptake Value) és a méret változásait a primer tumor és az axillaris nyirokcsomó régió területén. A SUV-változást összevetették a core-biopsziás, valamint műtéti szövettan KI-67 értékével. Eredmények: A primer tumorok, valamint az axilla esetében is a metabolikus aktivitás, valamint – szerényebben ugyan – a méret is szignifikáns csökkenést mutatott a kezelés hatására. A Ki-67 szintén szignifikánsan csökkent. Szignifikáns korrelációt találtak a terápiát megelőző Ki-67 és SUV, a kezdeti Ki-67 és a SUV-változás, illetve a Ki-67-változás és a SUV-változás között is. Következtetések: A metabolikus változások érzékenyebb markernek bizonyultak a válaszkövetésben a morfometrián alapuló mérésnél a patológiai remisszió tükrében, még nem standardizált, klinikai körülmények között is. Orv. Hetil., 2012, 153, 1958–1964.
Absztrakt:
Bevezetés: Szervmegtartó műtéttel eltávolított emlőrákoknál fontos a sebészi szélek állapotának vizsgálata, dokumentálása. Ha az eltávolítás nem az épben történik, általában kiegészítő kezelés (ismételt sebészet, tumorágy-besugárzás) javasolt. Célkitűzés: Szervmegtartó műtéttel eltávolított női emlőrákok patológiai leleteinek sebészi szélekre vonatkozó információtartalmának elemzése, a nem ép szélek gyakoriságának felmérése és nem ép szélek esetén a további kezelések gyakoriságának becslése. Módszer: Nyolc magyar patológiai részlegből származó, mellrák miatt végzett szervmegtartó műtéthez tartozó patológiai leletek elemzése, nem ép szél esetén további lokális kezelésre vonatkozó adatok gyűjtésével. Eredmények: Kizárások után 386 leletet elemeztünk. Az ép szél korábbi definíciója (<5 mm) alapján 200, az újabb értelmezés (0 mm) alapján 32 lelet dokumentált nem ép széleket. Lobularis carcinoma esetén gyakoribb volt a szélek pozitivitása, mint nem lobularis rákok esetén. Az épben eltávolított tumorok műtéti anyaga nagyobb tömegű volt. Reoperáció 43/180, illetve 12/22 esetben történt a régi és az új definíció szerinti nem ép szélek esetén. A nem reoperált betegek közül csak 75/137 kapott biztosan külön tumorágy-besugárzást; sok esetben a ’boost’ kezelésről nem állt rendelkezésre információ. Reziduális tumor a reoperált betegek közül csak 15/43-nál igazolódott, 9-nél közülük úgy, hogy a festett szélben a primer műtéti anyagban nem írtak le daganatot. Következtetések: A patológiai leletek sebészi szélre vonatkozó információtartalma nem teljes körű. Az új biztonságos szél definíciója csökkentette a nem ép szél előfordulási gyakoriságát, de alkalmazásakor ép szélek mellett is maradhat reziduális daganat az emlőben, amint azt a reoperációs minták igazolják. Nem épben történő tumoreltávolításkor az esetek egy részében nem történik sem további sebészi kezelés, sem külön tumorágy-besugárzás. Orv Hetil. 2019; 160(26): 1036–1044.
Terhességi emlőráknak a várandósság ideje alatt, illetve a szülést követő egy éven belül kialakuló rosszindulatú emlődaganatot nevezzük. Háromezer várandós nőből körülbelül 1-ben alakul ki. A tumor incidenciája növekedő tendenciát mutat, amelyben elsősorban a gyermekvállalás egyre későbbi életkorra való kitolódása játszhat szerepet. A várandós állapot késlekedést okozhat mind a diagnózis felállításában, mind a megfelelő kezelés elindításában. Közleményünkben egy 30 éves nőbeteg esetét ismertetjük, aki első terhességének 21. hetében önvizsgálat során észlelte a jobb emlő bőrének gyulladásos elváltozását, és a hónaljárokban levő megnagyobbodott nyirokcsomókat. Az antibiotikus kezelésre a páciens panaszai nem javultak, ezért az axillaris képlet vékonytű-aspirációs citológiai vizsgálatát végezték el, amelynek során metasztatikus emlőrák igazolódott. A klinikánkon végzett vizsgálat során cT4 cN3 lokoregionális kiterjedésű daganatot véleményeztünk. Az emlő bőrének elváltozása gyulladásos emlőrákra utalt, emellett axillaris, valamint supraclavicularis nyirokcsomó-konglomerátumot is tapintottunk. A core-bioptátum értékelése során hormonreceptor-negatív, Her-2-pozitív, grade III differenciáltságú invazív carcinoma igazolódott. Neonatológiai és onkológiai konzíliumot követően a beteg úgy döntött, hogy a várandósság alatt elzárkózik a kemoterápiás kezeléstől, ezért a 30. gesztációs héten elektív császármetszést végeztünk. A további vizsgálatok távoli áttétet nem igazoltak, így primer szisztémás kemoterápiát kezdtünk, majd ezt követően mastectomia és axillaris blokkdisszekció történt. Az eltávolított emlőállományban visszamaradt tumort a kórszövettani vizsgálat során már nem azonosítottunk, a szöveti kép alapján komplett patológiai remissziót véleményeztünk. A sugárkezelés befejezése után trastuzumabkezelést indítottunk. Az ellenőrző vizsgálatok a páciensnél eddig sem helyi kiújulást, sem távoli áttétet nem igazoltak. Az újszülött generalizált izomtónus-eloszlási zavarok miatt jelenleg is fejlődésneurológiai gondozás alatt áll.
Bevezetés: Közepesen differenciált (grade 2) tumorok esetén a beteg prognózisa és a terápia eredményessége e tényező alapján nem becsülhető meg biztonsággal. Célkitűzés: Vizsgálni a szerzők által leírt, kromoszomális instabilitást tükröző prognosztikus génexpressziós indexet kiegészítve további génekkel egy kiterjesztett betegcsoporton. Módszerek: Publikus adatbázisokból választottak ki kilenc cél-, valamint három kontrollgént. Ezek expresszióját valós idejű polimeráz láncreakcióval határozták meg. Az analízisben 249, formalinban fixált, paraffinba ágyazott emlőcarcinoma vizsgálatát végezték el és az eredményeiket a betegségmentes túléléssel összefüggésben elemezték. Eredmények: A gének expressziójának mértéke alapján a grade 2 carcinomák a grade 1, illetve a grade 3 tumorokhoz hasonló prognózisú csoportokra különültek el. Pusztán a FOXM1, TOP2A és CLDN4 gének együttes vizsgálatával a grade 2 daganatok magas és alacsony kockázatú alcsoportokba oszthatóak. Következtetés: Megfelelően választott kontrollgének vizsgálatával három célgén expressziója alapján a hisztológiai grade-től függetlenül elkülöníthető az emlőcarcinomák jó és rossz prognózisú csoportja. Orv. Hetil., 2013, 154, 627–632.
Absztrakt
Az emlőrák diagnózisakor betöltött életkor alapján a két szélsőséges, egymástól várhatóan legjobban különböző csoportot a 35 évnél fiatalabb és a 70 évnél idősebb betegek csoportja képezi. A jelen vizsgálat célja e két csoport összehasonlításán keresztül annak alátámasztása, hogy az életkor prognosztikai faktornak tekinthető a vizsgált betegek esetében. A Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikáján 1995. október és 2009. március között kezelt 131 nőbeteg (80 idős és 51 fiatal) adatai kerültek feldolgozásra a diagnózis idején vizsgált prediktív és prognosztikus faktorok felhasználásával. Emellett vizsgáltuk a betegek teljes- (OS) és betegségmentes túlélését (DFS) is, valamint az ezeket befolyásoló faktorokat. Statisztikailag szignifikáns eltérés adódott a két csoport között a menarche időpontja, a reproduktív faktorok, a tumor hisztológiai jellemzői és immunfenotípusa tekintetében. A tumorméret, a nyirokcsomóstátusz és a Nottingham Prognosztikai Index (NPI) értékek tekintetében nem mutatkozott szignifikáns eltérés a két csoport között. Annak ellenére, hogy a fiatal betegek között több volt a vizsgálat végéig kialakult áttétes betegség, a betegségmentes túlélés tekintetében nem tapasztaltunk szignifikáns különbséget. A teljes túlélés azonban szignifikánsan hosszabbnak bizonyult az idős páciensek csoportjában. A fenti eredmények az irodalmi adatokkal egybehangzóan arra utalnak, hogy a fiatal nőknél a betegség rosszabb prognózisú, agresszívebb és rapidabb a klinikai lefolyás. Mivel egyik csoport sem tartozik a hazánkban szervezetten szűrt populációba, igen nagy jelentősége lenne az önvizsgálat (már iskolás korban történő) oktatásának, a tömegkommunikáció adta lehetőségek szélesebb körű kihasználásának, a pozitív familiáris anamnézissel bíró nők (különös tekintettel a fiatalok) esetében az egyéni követés megoldásának.
