Search Results
You are looking at 11 - 20 of 35 items for :
- Author or Editor: László Márton x
- Medical and Health Sciences x
- Refine by Access: All Content x
A nyelőcső motilitási betegségeinek minimálisan invazív sebészete
Minimally invasiv surgery for motility disorders of the oesophagus
Bevezetés és célkitűzés
Vizsgálatunkban a nyelőcső motilitási betegségeinek minimálisan invazív műtéti kezelésében szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be a pharingo-oesophagealis (Zenker-) diverticulum, az epiphrenalis nyelőcső diverticulum és az achalasia cardiae vonatkozásában, hangsúlyt fektetve a perioperatív eredményekre és az életminőségre.
Anyag és módszerek
2003. január 1. és 2020. december 31. között Zenker, epiphrenalis diverticulum és achalasia miatt műtéttel kezelt és gondozott betegeket vontunk be a vizsgálatokba. Zenker-diverticulum miatt transoralis stapler diverticulostomiát 17, transcervicalis diverticulectomiat és cricomyotomiat 23 esetben, epiphrenalis diverticulum miatt 14 betegnél laparoscopos transhiatalis diverticulectomiát és Heller–Dor-műtétet, míg 63 esetben achalasia cardiae miatt Heller–Dor-műtétet végeztünk. Elemeztük a perioperatív eredményeket, valamint közép- és hosszú távon a műtétek életminőségre kifejtett hatásait.
Eredmények/következtetések
A műtétek minimális vérvesztéssel, alacsony morbiditással, mortalitás nélkül voltak kivitelezhetők. Vizsgálatunk szerint mind a Zenker-diverticulumok mindkét megközelítésből végzett műtéte, mind az achalasia cardiae és az epiphrenalis gurdély kezelésében alkalmazott laparoscopos Heller–Dor-eljárás biztonságos és hatékony sebészi módszerek. A minimálisan invazív technikával operált betegek tüneti kontrollja hosszú távon is megfelelő, és csak a betegek alacsony százalékánál jelentkeznek recidív panaszok, amelyek kiegészítő gyógyszeres és/vagy korrekciós műtétet is igényelhetnek.
Stress sensitivity of three related phytopathogenic Fusarium species (Fusarium graminearum, Fusarium oxysporum and Fusarium verticillioides) to different oxidative, osmotic, cell wall, membrane, fungicide stressors and an antifungal protein (PAF) were studied in vitro. The most prominent and significant differences were found in oxidative stress tolerance: all the three F. graminearum strains showed much higher sensitivity to hydrogen peroxide and, to a lesser extent, to menadione than the other two species. High sensitivity of F. verticillioides strains was also detectable to an azole drug, Ketoconazole. Surprisingly, no or limited differences were observed in response to other oxidative, osmotic and cell wall stressors. These results indicate that fungal oxidative stress response and especially the response to hydrogen peroxide (this compound is involved in a wide range of plant-fungus interactions) might be modified on niche-specific manner in these phylogenetically related Fusarium species depending on their pathogenic strategy. Supporting the increased hydrogen peroxide sensitivity of F. graminearum, genome-wide analysis of stress signal transduction pathways revealed the absence one CatC-type catalase gene in F. graminearum in comparison to the other two species.
Összefoglaló. A mellékvese-haemangiomák ritkán előforduló, nehezen diagnosztizálható elváltozások, melyek sebészi eltávolítása gyakran nagy fokú technikai jártasságot igényel. Vizsgálatunkban egy 69 éves nőbeteg esetét ismertetjük, akinél fogyás és hypertonia miatt végzett kivizsgálás mellékvesecisztát feltételezett, valamint felvetette adrenocorticalis carcinoma jelenlétét. A preoperatív kivizsgálás során (CT és MRI) a felmerülő malignitás miatt sebészi eltávolítás vált szükségessé. A kezdeti laparoszkópos transperitonealis technikát követően a bonyolult elhelyezkedés, illetve vérzés miatt kis méretű, paramedián metszésből konvertáltunk, és bal oldali nyitott adrenalectomiát végeztünk, valamint a vese caudalis részéről egy folyadéktartalmú képletet távolítottunk el. A szövettani feldolgozás a vese középső harmadának magasságából reszekált cisztát, valamint a cranialis lokalizációról eltávolított, ritka előfordulású mellékvese-haemangiomát igazolt. A ritkán előforduló és többnyire bizonytalan preoperatív diagnózissal bíró mellékvese-haemangiomák sebészi eltávolítása nagy méretük, kompresszióra való hajlamuk, valamint malignitást utánzó megjelenésük miatt is indokolt. A laparoszkópos transperitonealis adrenalectomia extra nagy méretű (>10 cm ) és malignus tumorok, illetve nagy méretű haemangiomák eltávolítására is alkalmas eljárás. A mellékvese-haemangiomák sebészi reszekciója nagyfokú körültekintést igényel, megnövekedett vérzéshajlamuk, valamint a gyakori, nagyerekhez való közeli elhelyezkedés miatt a konverzió veszélye is jelentősen növekszik. Orv Heti. 2020; 161(47): 2006–2010.
Summary. Adrenal hemangiomas are rare. Their preoperative diagnosis is usually vague, and often require advanced surgical skills for resection. We herein describe the case of a 69-year-old female patient initially presented with weight loss and hypertension. Preoperative Computed Tomography (CT) and magnetic resonance imaging (MRI) confirmed the presence of an adrenal cyst and possible adrenocortical carcinoma requiring surgical intervention. After initial laparoscopic transperitoneal approach, conversion to open surgery through a small paramedian incision was carried out due to the lesion’s problematic location and continuous intraoperative bleeding. Open adrenalectomy along with the removal of a fluid-bearing lesion from the caudal pole of the kidney was performed. Histology confirmed a cyst removed from the mid-third, and a rare occurring adrenal hemangioma from the cranial part of the kidney. Adrenal hemangiomas usually bear uncertain preoperative diagnosis. Surgical removal becomes necessary in case of increasing size, potential to compress neighbouring structures and possible malignancy. Laparoscopic transperitoneal adrenalectomy is a feasible approach for the removal of extra large (>10 cm) and even malignant lesions as well as for large hemangiomas. Surgery of adrenal hemangiomas require a high level of caution, moreover, their potential for bleeding and frequent vicinity to nearby vascular structures may increase the need for open surgery. Orv Hetil. 2020; 161(47): 2006–2010.
Szerzők a vas- és a szénhidrátanyagcsere kapcsolatait vizsgálták saját és irodalmi eredmények tükrében. Különös hangsúlyt fektettek a szabad gyökös folyamatok ismertetésére, mivel a hereditaer haemochromatosis és a diabetes mellitus is, mint a vas- és a szénhidrátanyagcsere-zavarok leggyakoribbjai oxidatív stressz keltése révén vezetnek szövődményekhez. A nagy vér és szöveti glükózkoncentráció elektronfelesleget eredményez. Ez redukálhatja a redox ciklusban részt vevő, transzport- vagy raktárfehérjéhez nem kötött vasat, és ez vezet az oxidatív stresszhez. A hereditaer haemochromatosis mind a válogatás nélküli, mind pedig a diabeteses populációban a szöveti redox-aktív vas szintjének emelkedését okozhatja. A hereditaer haemochromatosis leggyakoribb mutációit hordozók aránya hazánkban, szelekció nélküli népességben 30,4%-ot és diabetesben 35,8%-ot tesz ki. Az irodalom adatai szerint feltételezhető, hogy már a hereditaer haemochromatosis leggyakoribb mutációi (HFE-C282Y és HFE-H63D) szempontjából heterozigotákban is megemelkedik a szöveti vasszint, bár a fenotípusban a hereditaer haemochromatosis ilyenkor általában nem jelenik meg, mivel penetranciája alacsony. Mégis, ez a megemelkedett vas-ellátottság a már más okból – például diabetes mellitus miatt – károsodott szövetek betegségének progresszóját okozhatja. Másrészt a hereditaer haemochromatosis olyan endothelkárosodáshoz vezethet, ami miatt – a diabetes mellitus manifesztálódását megelőzően – hypertonia alakulhat ki. Feltételezhető, hogy a vérnyomásemelkedés a hereditaer haemochromatosis egyik legkorábbi klinikai jele. Nehezen beállítható hypertonia és szénhidrátanyagcsere-zavar esetén érdemes gondolni a hereditaer haemochromatosis lehetőségére.
Bevezetés: A primer herelymphoma ritkán előforduló extranodalis non-Hodgkin-lymphoma-entitás. Legtöbbször idős férfiakban fordul elő, nagy malignitású szövettani képpel és kedvezőtlen kórlefolyással. Az érintett here eltávolítása után alkalmazott immunkemoterápia ellenére a betegek kezelési eredményei elmaradnak más extranodalis lymphomásokétól. Célkitűzés: Retrospektív felmérésben a szerzők célul tűzték ki 2000 és 2012 között kórismézett és kezelt herelymphomás betegeik klinikopatológiai és kezelési eredményeinek felmérését. Módszer: Ezen időszak alatt 334 agresszív non-Hodgkin-lymphomás betegből nyolc esetben (8/334, 2,39%) kórisméztek primer herelymphomát (diffúz nagysejtes B-sejtes hét esetben, Burkitt-típusú egy esetben). A betegek medián életkora 60 év (23 és 86 év között) volt. Korai I–IIE hét betegben, előrehaladott stádium egy betegben fordult elő. Egy beteg kivételével (csak radioterápia) minden beteg kemoterápiát kapott (rituximab+CHOP, hat–nyolc ciklus 21 vagy 28 naponként). Mindössze egy beteg részesült központi idegrendszeri kemoterápiás profilaxisban, preventív ellenoldali hereirradiációt nem alkalmaztak. Eredmények: Ötven hónapos medián követés alatt semicastratiót követő rituximab- és CHOP-kúra után hét beteg került komplett remisszióba, két beteg elhunyt (egy beteg a lymphoma progressziója következtében, a remisszióban levő másik beteg szekunder tüdőtumor miatt). Komplett remissziót a betegek 87,5%-ában értek el. A betegségmentes túlélés 13–152 hónap között (medián 38 hónap), az összesített túlélés 17–156 hónap között (medián 43 hónap), az ötéves betegségmentes és összesített túlélés pedig egyaránt 37,5% volt. Következtetések: A viszonylag kedvező kezelési eredmények hátterében a korai stádium túlsúlya, a lymphoma urológiai sebészi eltávolítása, az immunkemoterápia hatásossága, illetve a közeli és távoli (idegrendszeri) relapsus hiánya állhat. Orv. Hetil., 2013, 154, 1666–1673.
An in vitro model has been developed for study of cariogenic potential of different Candida species. Slices were prepared from the root of extracted healthy teeth. These disks were covered with inert material, only the central hole, i.e. the root canal dentin surface remained uncovered. These preparates with free root dentin surfaces were incubated in Sabouraud medium in the presence of six-six Candida albicans, Candida glabrata, Candida tropicalis, Candida krusei, Candida inconspicua and Candida norvegensis strains. The calcium release was detected for 15 days. Two types of release could be distinguished. C. albicans deliberated calcium more aggressively (type “A” curve), while other Candidas were characterized by less expressed calcium releasing capacity (type “B” curve). Curves type “A” and “B” were divided into four steps in order to characterize more precisely the different dynamics of calcium release. Analyses of the different steps also suggested the more aggressive behaviour of C. albicans. Our results indicate that in addition to cariogenic role of different bacteria, fungi may also actively take part in the dentinal caries progress.
Cerebrovascularis betegekben gyakoriak a haemorrheologiai és haemostaseologiai paraméterek kóros eltérései. A statinok az ischaemiás stroke prevenciójában hatékonyan alkalmazható szerek, kedvező hatásuk hátterében a lipidszint csökkentése mellett egyéb tényezők is igazolhatók. Célok: Tanulmányukban a szerzők áttekintik az atorvastatin stroke-prevencióval, haemorrheologiai és haemostaseologiai hatásaival kapcsolatos irodalmi adatokat, hivatkozva egy korábbi vizsgálatuk eredményeire, mely kis dózisú atorvastatinkezelés rövid távú haemorrheologiai, valamint endothel-diszfunkcióra és a thrombocytaaggregációra gyakorolt effektusait vizsgálta. Módszerek: 27 krónikus, hyperlipidaemiás agyérbetegnél (átlagéletkor: 61 ± 8 év) meghatározták a szérumlipidszinteket, a haemorrheologiai paramétereket (haematocrit, plazmafibrinogén-koncentráció, plazma- és teljesvér-viszkozitás, vörösvértest-aggregáció és -deformabilitás), a thrombocytaaggregációt kiinduláskor, majd 1 és 3 hónappal napi 10 mg atorvastatinkezelést követően. Az endothel-diszfunkciót jelző von Willebrand-faktor aktivitását a kezelés előtt, majd 1 hónap múlva mérték meg. Eredmények: A plazmakoleszterin-szint átlagos csökkenése 1, illetve 3 hónap múlva egyaránt 28% volt ( p < 0,001), az LDL-koleszterin-szint 40%-kal, illetve 38%-kal ( p < 0,001) csökkent a kiindulási értékhez képest. Az atorvastatinkezelés a teljesvér-viszkozitást a 3. hónap végére, míg a vvt-deformabilitást már az első hónap végére szignifikánsan csökkentette ( p < 0,05). A kollagén indukálta thrombocytaaggregáció a kiindulási értékhez képest szignifikánsan csökkent ( p < 0,001) változatlan antiaggregációs kezelés mellett. Szintén szignifikánsan javult a von Willebrand-faktor-aktivitás már 1 hónapos kezelést követően ( p < 0,05). Következtetések: Mind az irodalmi, mind a szerzők saját eredményei az atorvastatin komplex, kedvező hatására utalnak. A lipidcsökkentő effektus mellett a kis dózisban és rövid ideig alkalmazott atorvastatin javítja a haemorrheologiai paramétereket, a thrombocytaaggregációt és az endothel-diszfunkciót.
Abstract
The authors aimed to investigate eight strains of Escherichia coli (E. coli) strains from Hungarian layer flocks for antimicrobial resistance genes (ARG), using metagenomic methods. The strains were isolated from cloacal swabs of healthy adult layers. This study employed shotgun sequencing-based genetic and bioinformatic analysis along with determining phenotypic minimum inhibitory concentrations. A total of 59 ARGs were identified in the eight E. coli isolates, carrying ARGs against 15 groups of antibiotics. Among these, 28 ARGs were identified as transferable. Specifically, four ARGs were plasmid-derived, 18 ARGs were phage-derived and an additional six ARGs were predicted to be mobile, contributing to their mobility and potential spread between bacteria.
A súlyos akut légzőszervi szindrómát okozó koronavírus-2 elleni immunválasz
Immune response against the severe acute respiratory syndrome coronavirus 2
A koronavírus-betegség (COVID–19) lefolyása rendkívül sokféle lehet. Az érintettek egy része gyakorlatilag tünetmentes marad, míg másoknál súlyos, esetenként halálos kimenetelű komplikációk alakulnak ki. Ennek a variabilitásnak a hátterében – bár kétségtelenül szükség van további kutatásokra is – minden jel szerint az immunrendszer egyes alkotóelemeinek eltérő, néha kifejezetten kóros működése áll. Összefoglalónkban azt szeretnénk bemutatni, hogy milyen kölcsönhatás alakul ki a természetes és az adaptív immunrendszer, valamint a súlyos akut légzőszervi szindrómát okozó koronavírus-2 (SARS-CoV-2) között az emberi szervezetben. Megvizsgáljuk, hogyan befolyásolja a betegség lefolyását az I-es típusú interferonoknak a genetikai hibákra vagy az antiinterferon-autoantitestek jelenlétére visszavezethető elégtelen aktivitása, a myeloid rendszer zavara, a hipergyulladásos állapot kialakulása, a lymphopenia és az adaptív immunrendszer egyénenként eltérő működése. Kitérünk azokra a kulcsfontosságú megfigyelésekre is, amelyek segítettek körvonalazni a SARS-CoV-2-specifikus humorális és sejtközvetített immunmemória legfontosabb jellemzőit. Orv Hetil. 2022; 163(20): 774–787.
