Abstract

Fluctuating prices can cause unintended redistribution of income and wealth, which may be particularly painful to lower income households. Our study examines the indirect effects of this redistribution in an empirical way: it focuses on the capital market distortions of inflation and the disparities in wealth and income. Consumer Price Index (CPI) measures average inflation. However, households feel different inflation rates because their expenditure patterns are different from the ‘average’ patterns. We used the Kruskal – Wallis H test to determine if there are statistically significant differences between low- and high-income households. We calculated alternative inflation rates based on income deciles' different consumption basket. The study finds that households with low income often feel higher inflation than in the actual price indices published by the statistical offices. As our research shows, individuals in different wealth deciles perceive significantly different inflation. Our results also provide important information for economic policymakers, because if social groups perceive different inflation, it modifies the expected behaviour of the population, thereby weakening the economic policy effectiveness of different decisions.

Absztrakt

Bevezetés: A gyulladásos bélbetegségek következménye a citokinek közvetítésével kialakuló súlyos lokális szöveti károsodás. Kutatásunk célja az volt, hogy megvizsgáljuk a trinitro-benzol-szulfonsavval (TNBS) kiváltott kísérletes colitis subacut fázisára jellemző gyulladásos válasz és a morfológiai elváltozások befolyásolhatóságát oralis foszfatidil-kolin (PC) és N-metil-D-aszpartát (NMDA) receptor-antagonista kinurénsav-terápia után. Módszerek: Kísérleteinket Sprague–Dawley-patkányok kontroll-, kezeletlen colitis (ic TNBS), 2%-os PC-vel dúsított táppal kezelt colitis (3 nap előkezelés + 3 nap TNBS indukció utáni kezelés) és a 6. napon kinurénsavval kezelt colitis csoportjain végeztük (n = 7). A gyulladás mértékét a colon-mieloperoxidáz- és a plazma-TNF-α-szintek mérésével jellemeztük. A szöveti károsodást hagyományos szövettani (haematoxylin-eosin) vizsgálattal, valamint in vivo konfokális laser scanning endomikroszkóppal (Optiscan Five1, Australia) vizsgáltuk. Meghatároztuk a microvascularis reakciót (FITC-dextrán-festés) és a nyálkahártya-struktúra változásait (akridin orange-festés) a colitis 6. napján. Eredmények: A kezeletlen colitises állatokban szignifikáns mieloperoxidáz- és TNF-α-emelkedést, valamint az epithelialis struktúra jelentős károsodását figyeltük meg. Mindkét kezelési mód jelentősen csökkentette a gyulladásos markerek szintjét, azonban az epithelialis struktúra megőrzésére csak a PC-előkezelés volt alkalmas: szignifikánsan csökkentette a kapillárisok és kripták károsodását, és növelte a kehelysejtek számát. A kinurénsav-kezelés nem befolyásolta a morfológiai elváltozásokat. Következtetés: Oralis PC-előkezeléssel a gyulladásos reakció csökkenthető a vastagbélben. A kehelysejtek számának növelése révén ez ígéretes lehetőség lehet a gyulladásos bélbetegségek kezelésére.

A sebészi kezelés az egyetlen bizonyított kuratív eljárás a vesesejtes rák gyógyításában. A szervmegtartó veseműtétek megfelelő indikáció mellett végezve hasonlóan jó recidívamentes és hosszú távú túlélési arányokat biztosítanak, mint a radikális műtétek. Célkitűzés: Közleményünkben az elmúlt 9 év során végzett szervmegtartó veseműtétekkel szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be, meghatározzuk az egyes műtéti indikációk típusát és arányát, a malignus vesedaganatok szövettani megoszlását, a szövődmények és a daganatmentes túlélési arányokat. Módszer: Retrospektív vizsgálattal 1999 és 2008 között, 33, szervmegtartó veseműtéten átesett T1 stádiumú vesedaganatos beteg adatait elemeztük. Az utolsó betegállapot-felmérést 2009 márciusában végeztük. Az átlagos utánkövetési idő 4,64 év volt. Eredmények: A betegek 82%-ánál elektív, 3%-ánál relatív és 15%-ánál abszolút indikációval végeztük a műtétet. Az átlagos vesetumorméret 2,86 cm volt. A malignus szövettani elváltozások közül világos sejtes veserák 94%-ban, papilláris veserák 6%-ban igazolódott. Az 1 és 5 éves daganatspecifikus túlélés esélyét 93,8%-nak találtuk. Posztoperatív szövődmény miatt 3 esetben kellett nephrectomiát végeznünk (vérzés, urinoma). Következtetés: Megállapításunk szerint a szervmegtartó veseműtét aT1a stádiumú vesedaganatok esetében biztonsággal alkalmazható, kiváló hosszú távú daganatspecifikus túlélést biztosít.

Absztrakt

A mucosalis melanomák csoportjába tartozó primer gastrointestinalis (GI) melanomák előfordulása igen ritka. Az összes malignus melanomát tekintve – azok mintegy 5%-át teszik ki – legnagyobb részük (3%) a rectumban található. A prognózis rossz, az átlagos 5 éves túlélés rectalis melanoma esetén 10–20%. Közleményünkben három esetet mutatunk be. 1. A 68 éves férfi kórszövettanilag igazolt rectummelanoma miatt került műtétre. Radikális műtéti és onkológiai kezelés után a műtétet követően három évvel a primer tumor áttétes manifesztációját igazolták a gyomorban. Radikális gyomorkiirtást követően onkológiai kezelés történt. 2. Az 59 éves férfi betegnél appendicitisre utaló tünetek miatt appendectomiát végeztünk. A kórszövettani vizsgálat az appendix melanomáját véleményezte. A kivizsgálás során a primer tumor a gyomorban volt, és áttéteket igazoltak a tüdőben is. 3. A 82 éves nőbeteg végbélfájdalom, nyákos, gyakori székürítés, széklettartási nehézség miatt jelentkezett ambulanciánkon. A rectum alsó harmadában primer melanoma malignum igazolódott multiplex hepaticus áttétekkel. Bemutatásra szánt eseteink leginkább azért igen figyelemreméltóak, mert a malignus melanoma rendkívül ritka lokalizációiról van szó, különösen igaz ez a háromból két esetben, melyekben a primer GI melanoma metastasisa is a GI traktusban volt fellelhető.

Bevezetés: A COVID–19-fertőzés vagy a védőoltás hatását vizsgáltuk a csecsemőmirigyben zajló T-sejtek differenciálódására, illetve hogy a T-sejtek számának a fertőzöttek vérében észlelhető csökkenése a thymusban is észlelhető-e. Módszer: Összesen 55, thymectomián átesett beteg adatainak feldolgozása során három csoportot alakítottunk ki: 1) a pre-COVID–19 (PC)-csoportban szerepel 22 beteg, 12 nő és 10 férfi, akiknél 2008 és 2013 között történt thymectomia; a 2) no-COVID–19 (NC)-csoportban (védőoltást nem kapott, fertőzésen át nem esett) 20 betegnél (11 nő és 9 férfi) 2020–2021-ben, a 3) COVID–19-védőoltást kapott vagy -infekción átesett (VIC-) csoportban 13 betegnél (4 nő és 9 férfi) szintén 2020–2021-ben történt thymectomia. A patológiai mintákon CD4, CD8, CD25 és FOXP3 immunhisztokémiai vizsgálatok történtek a ’helper’, a citotoxikus és a regulációs T-sejtek igazolására. Eredmények: A VIC-csoportban a CD4-sejtek előfordulása szignifikánsan alacsonyabb volt a PC- és az NC-csoporthoz képest. A FOXP3 a VIC- és az NC-csoportban szignifikánsan kisebb előfordulást mutatott a PC-csoporthoz képest. A CD8, CD25 esetében szignifikáns különbséget a vizsgált csoportok között nem találtunk. Megbeszélés: A COVID–19-fertőzés vagy a védőoltás hatással van a thymus T-sejtes összetételére. A VIC-csoportban észlelt CD4-expresszió-csökkenés igazolja a T-sejtek számának a thymusban is bekövetkező csökkenését. A COVID–19-éra alatt az NC-csoportban a PC-csoporthoz képest észlelt alacsony FOXP3-szint a tünetmentes COVID–19-fertőzés nagy arányára utalhat, és az immuntolerancia romlását jelzi. Következtetés: Az általunk hozzáférhető irodalomban először igazoltuk, hogy a COVID–19-fertőzés hatására a csecsemőmirigyben csökken a ’helper’ T-sejtek előfordulása, és tünetmentes betegeknél is csökken az immunvédekezés. Orv Hetil. 2022; 163(52): 2062–2066.

Absztrakt

Az előrehaladott rectumcarcinoma méretének, stádiumának csökkentése, a reszekabilitás arányának növelése céljából vezettük be az ún. hosszúidejű neoadjuváns radio-kemoterápiát. 2005. VI. 1. és 2008. VII. 31. között 67 előrehaladott rectum-adenocarcinomás (T_2–4N_1–2M₀) beteg neoadjuváns és műtéti kezelését végeztük. A 44 férfi/23 nő átlagéletkora 61,3 év (46–84 év) volt. A neoadjuváns sugárkezelés 25 alkalommal összesen 45 Gy, valamint az első és az utolsó héten, 5–5 napon át 350 mg/m²/nap 5-FU és 20 mg/m²/nap leucovorin kemoterápia, az utóbbi időben kiegészítve célzottan a makroszkópos tumorra biztonsági zónával 3x1,8 Gy előrehozott boost besugárzással. Restaging vizsgálatokat követően átlagosan 8 héttel az onkológiai kezelés után végeztük a műtéteket. 38 (57%) elülső rectumreszekció történt kettős stapler technikával, 18 (27%) abdominoperinealis rectumexstirpációt, 7 Hartmann-műtétet, illetve 4 per anum excíziót végeztünk. A patológiai feldolgozás a preoperatív staginghez képest 6 esetben (11%) teljes (_PT₀N₀) remissziót, 43%-ban parciális remissziót mutatott. A regressziós gradiens alapján TRG 1 11%, TRG 2 25%, TRG 3 32,2%, TRG 4 26,8%, TRG 5 5% volt. Reoperációt igénylő morbiditás 5,9% volt. Varratelégtelenség nem fordult elő. Az onkológiai és sebészi kezelésnek mortalitása nem volt. A hosszúidejű neoadjuváns onkológiai kezelés az esetek többségében a rectumdaganat stádiumát csökkenti, ezzel emeli a reszekabilitást és a jobb életminőséget jelentő reszekciós műtétek arányát.

Bevezetés: Súlyos rövidbél-szindrómában, a természetes adaptáció következtében, a megmaradt vékonybél annyira kitágul, hogy a béltartalmat nem képes továbbítani, ez stasishoz, bacterialis translocatióhoz, majd sepsishez vezethet. A passzázs javítására jelenleg alkalmazott műtétek közül a Bianchi-műtét igen bonyolult, a serial transverse enteroplasty (STEP) lényegesen egyszerűbb, de az izomrostok orientációját drámaian megváltoztatva afiziológiás állapotot teremt. Célunk egy új, egyszerű és kevéssé kockázatos bélhosszabbító műtéti technika kifejlesztése volt, amely nem változtatja meg jelentősen a bél mikroszkópos anatómiáját. Anyag és módszer: Az ötlet a bél spirális vonal mentén történő incisióján és kisebb kaliberen történő retubularisatióján alapul. A műtétet spiral intestinal lengthening and tailoringnek (SILT) neveztük el. Elsőként a műtét kivitelezhetőségét és az izomrostok orientációjára gyakorolt hatását vizsgáltuk bélszimulátoron és sertésbélen. Az intramuralis keringésváltozásokat in vivo mikroszkópia segítségével elemeztük, majd műtétet túlélő sertésmodellen (n = 6) teszteltük, csak ezek után került sor a klinikai alkalmazásra. Eredmények: A SILT könnyen kivitelezhetőnek bizonyult, az izomrostok orientációja nem változott lényegesen. A műtét nem okozott kritikus változást a bélfal keringésében, és amennyiben a lumen szűkítése nem haladta meg a 75%-ot, nem észleltünk sebészi komplikációt vagy krónikus szöveti ischaemiát sem. Az első klinikai alkalmazás is sikeres volt. Következtetés: A SILT-műtét nem változtatja meg a bél izomstruktúráját, biztonságos és ajánlható módszer a bélhosszabbításra.

Absztrakt:

A mellhártya ritkának számító szoliter fibrosus tumora néhány százalékban hypoglykaemiával társul, amit első két leírójukról Doege–Potter-szindrómának neveztek el. Hatvanhárom éves férfi betegünk egy évvel korábban már pulmonológiai kezelés alatt állt bal oldali mellüregi folyadékgyülemmel, bal alsó lebenyi daganat CT-képével. Ismét fokozódó terhelési dyspnoe miatt végzett újabb vizsgálatok során a most már óriásira nőtt tumor vastagtű-biopsziája low grade sarkomát igazolt. Onkológiai konzílium műtéti elbírálás mérlegelését javasolta. A beteg nyugalmi dyspnoe és ismétlődő hypoglykaemiás rosszullétek miatt gyorsan romló állapotban az intenzív osztályról került a műtőbe. A tumor eltávolítása és bal oldali pneumonectomia történt szövődménymentes gyógyulással. A szövettan szoliter fibrosus pleuratumort igazolt a Doege–Potter-szindrómának megfelelően. A műtét alatt észlelt pleuralis szóródás miatt adjuváns kemoterápiában részesült. Egy évvel a műtét után helyileg kiújult tumort távolítottunk el. A folytatódó kemoterápia ellenére lokális és ellenoldali pulmonalis progressziót észleltünk. A beteg első műtétjétől számított túlélése három év. Orv Hetil. 2018; 159(4): 149–153.

Absztrakt:

Bevezetés: A segítő szakmákban dolgozó szakembereket veszélyeztető kiégésnek széles körű negatív hatásai lehetnek, ami a betegellátás minőségét és az egészségügyi rendszer hatékonyságát is befolyásolhatja. Célkitűzés: A kutatás célja volt feltárni, hogy a magyarországi radiológiai osztályon dolgozó szakdolgozókat milyen mértékben veszélyezteti a kiégés. Módszer: Kvantitatív, keresztmetszeti, leíró kutatás keretében az adatgyűjtésre 2018. június–szeptember intervallumban online felületen megosztott kérdőív segítségével, radiológiai osztályon dolgozó szakdolgozók körében került sor egyszerű, nem véletlenszerű mintavétel alkalmazásával, anonim módon. A saját szerkesztésű kérdőív a szociodemográfiai és a munkavégzés jellegével kapcsolatos jellemzők mellett a Maslach Burnout Inventory (MBI) nemzetközileg validált kérdőívet is tartalmazta. Eredmények: Az adatok tisztítását követően összesen 404 fő válaszait vontuk be a statisztikai elemzésbe. A többségében megyei kórházakban alkalmazott szakdolgozók átlagosan 18,3 éve (SD 13,7) dolgoznak az egészségügyi ellátórendszerben. A kiégésnek a deperszonalizáció és emocionális kimerülés dimenziójában a minta enyhén emelkedett értékű kiégést mutat. Az iskolai végzettség, az életkor és az egészségügyben eltöltött évek száma szignifikánsan befolyásolta mindhárom, kiégéssel kapcsolatos dimenziót (p≤0,05). A 31–35 éves korcsoport és a 16–20 éve a pályán lévő válaszadók tekinthetők a legveszélyeztetettebb csoportnak a kiégés mindhárom dimenziójában. Az MSc-végzettséggel rendelkezők emocionális kimerülési értéke szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyult társaikéhoz viszonyítva. Következtetés: A deperszonalizáció és az emocionális kimerülés emelkedett értéke jelző értékkel bírhat a munkáltatók számára. A kapott eredmények a nemzetközi szakirodalomban leírtakkal jól korrelálnak. Orv Hetil. 2019; 160(27): 1070–1077.