Search Results

You are looking at 21 - 24 of 24 items for

  • Author or Editor: Enikő Tóth x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Interventional Medicine and Applied Science
Authors:
Enikő Sárváry
,
Zs. Gerlei
,
E. Dinya
,
E. Tóth
,
M. Varga
,
R. Chmel
,
M. Molnar
,
A. Remport
,
B. Nemes
,
L. Kobori
,
D. Görög
,
J. Fazakas
,
I. Gaal
,
J. Járay
,
F. Perner
, and
R. Langer

Abstract

Patients on hemodialysis (HD) and renal transplant recipients (RT) have a high prevalence of HCV infection. The aim of our study was to determine the prevalence of HCV-RNA in the anti-HCV positive patients and to compare the biochemical parameters of PCR(+) and PCR(−) subgroups. Methods: The 525 sera were screened for anti-HCV. HCV-RNA was detected by polymerase chain reaction (PCR) and liver enzymes [SGOT, SGPT, GGT, α-glutathione S-transferase (GST)] were measured. Results: Active viraemia was found only in 187 of 289 (65%) seropositive HD patients in contrast to 53 of 53 (100%) of seropositive RT patients. Significantly increased (p<0.05) GST values (9.9 μg/l) were found in the PCR(+) subgroups compared to GST levels (2.7 μg/l) of the PCR(−) subgroups. Elevated GST concentration was found in 80% (208/251) of PCR(+) patients. The measured enzymes were not elevated in HCV infected patients. Six percent of HD and 11% of RT patients were screened before seroconversion. Diagnostic sensitivity (80%) and specificity (79%) of GST were calculated as good for early liver damage caused by HCV. In contrast, the sensitivity of the measurement of other liver enzymes were very weak (SGOT: 8%; SGPT: 10%; GGT: 42%). Conclusion: The significantly higher viraemia of the RT subgroup could be related to the immunosuppressive therapy. Increased GST level may be a useful indicator of tissue damage during HCV infection. If HCV infection is suspected, PCR and GST measurement should be performed, even if anti-HCV result is negative.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
László Kóbori
,
Zoltán Máthé
,
János Fazakas
,
Zsuzsanna Gerlei
,
Attila Doros
,
Imre Fehérvári
,
Enikő Sárváry
,
Erika Hartmann
,
Andrea Németh
,
Tamás Mándli
,
Szabolcs Tóth
,
László Szőnyi
,
Zsuzsanna Korponay
,
Mátyás Kiss
,
Dénes Görög
, and
Jenő Járay

A májátültetés jelenti a gyermekkori végstádiumú májbetegségek egyetlen kezelési módját. A split, majd az ezt követően kifejlesztett élő donoros májátültetés ma már rutinbeavatkozásnak számít, és a gyermekkori átültetések alapját jelentik. Az átlagos Kaplan–Meier-féle meghatározás szerinti 1, illetve 5 éves túlélés 80–90% feletti. A donormáj splittelése során két májbetegen segíthetünk. A bal oldali laterális szegmenteket általában gyermekeknek, a nagyobb jobb oldalt felnőtteknek ültetjük át. Természetesen többféle kombináció jön szóba attól függően, hogy élő donoros vagy split-, vagy redukált májátültetésről van szó. Az átültetéshez szükséges májszövet mennyisége a testsúly minimum 1%-át jelenti. A hazai több mint 340 májátültetés során 27 gyermek (14 parciális graft) májátültetéséről számolhatunk be, és elindult az élődonor-program is. Az alkalmazott technikák eredményeit és szövődményeit is figyelembe véve elmondható, hogy megfelelően szigorú kivizsgálási protokollok betartásával, a sebészi, aneszteziológiai és intenzív osztályos kezelés megfelelő szintű fejlesztésével a hazai átültetések eredményei nemzetközi szintre emelkedtek. Az utolsó 5 év átlagos túlélése 80% feletti volt.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Balázs Nemes
,
Gergely Zádori
,
Erika Hartmann
,
Andrea Németh
,
Imre Fehérvári
,
Dénes Görög
,
Zoltán Máthé
,
Andrea Dávid
,
Katalin Jakab
,
Enikő Sárváry
,
László Piros
,
Szabolcs Tóth
,
János Fazakas
,
Zsuzsa Gerlei
,
Jenő Járay
, and
Attila Doros

A szerzők összefoglalják a magyar májátültetési program epeúti szövődményeinek jellemzőit. Feltárják az epeúti szövődmények előfordulási gyakoriságát. Elemzik az epeúti szövődmények típusait és azok megoszlását, valamint hatásukat a beteg-, illetve graftvesztésre. Elemzik az irodalomban már ismert rizikófaktorokat a hazai betegpopulációban. Ismertetik az epeúti szövődmények kezelési lehetőségeit. Retrospektív vizsgálat során a betegeket két csoportba osztották aszerint, hogy a májátültetés után kialakult-e epeúti szövődmény, vagy nem, majd a két csoportot összehasonlították számos vizsgált paraméter, valamint a túlélések szempontjából. Az epeúti szövődményes betegeket tovább csoportosították annak alapján, hogy a szövődmény a májátültetés után három hónapon belül vagy később alakult ki. Ezt a két csoportot szintén összehasonlították a fentebb említett kontrollcsoporttal. Egyvariációs összehasonlítások esetén a folytonos adatokat a populáció homogenitásának vizsgálata után (Levene-teszt) kétmintás t -próbával, illetve Mann–Whitney-féle U-teszttel, a kategorikus adatokat χ 2 -próbával, illetve Kaplan–Meier-analízissel vizsgálták. A túlélést Kaplan–Meier-metodikával vizsgálták. Az eredményeket valamennyi statisztikai próbánál akkor tekintették szignifikánsnak, ha a p < 0,05 volt. Eredmények: Epeúti szövődmény a betegek 26%-ában jelent meg, 290 vizsgált beteg közül 76 esetben. A leggyakoribb a szűkület (18%), majd az epecsorgás (9%), a necrosis (6%), végül az ischaemiás típusú epeúti károsodás (3%). Epeúti szövődmények esetén az 5 éves kumulatív túlélés rosszabb (55%), mint ezek hiányában (66%), és a retranszplantációk aránya is magasabb (15%) volt. A leggyakoribb kezelési típusok: intervenciós radiológiai (69%), sebészi (17%), ERCP (14%). Következtetések: Az epeúti szövődmények aránya megfelel a nemzetközi közléseknek, 2002 óta arányuk csökkent. Epeúti szövődmények kialakulásának rizikófaktorai: cholangitis, az arteria hepatica thrombosisa és stenosisa, magas bevitt intraoperatív volumen, valamint az akut rejectio. Korai epeúti szövődmények gyakran társultak a beültetett májgraft kezdeti gyenge működésével (ún. „initial poor function”). A korai epeúti szövődmények felelősek a túlélés csökkenéséért, a késői szövődmények inkább az életminőséget rontják. Az epeúti szövődményes betegeket döntően intervenciós radiológiai módszerekkel kezelték.

Restricted access

Halálozásikockázat-becslő pontrendszerek alkalmazhatóságának előzetes vizsgálata újraélesztett betegek körében

Pilot analysis of the usefulness of mortality risk score systems at resuscitated patients

Orvosi Hetilap
Authors:
Boldizsár Kiss
,
Alexandra Fekete-Győr
,
Zsófia Szakál-Tóth
,
Anna Párkányi
,
Zsigmond Jenei
,
Péter Nyéki
,
Dávid Becker
,
Levente Molnár
,
Zoltán Ruzsa
,
Gábor Dér
,
Enikő Kovács
,
Dávid Pilecky
,
László Gellér
,
Harjola Veli-Pekka
,
Béla Merkely
, and
Endre Zima

Összefoglaló. Bevezetés: A cardiovascularis halálokok közül világszerte nagy jelentőségű a hirtelen szívhalál. Annak ellenére, hogy a cardiopulmonalis resuscitatio és a postresuscitatiós intenzív osztályos kezelés is komoly metodikai és technikai fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban, kevés az olyan validált pontrendszer, amely jól becsülné a beteg intenzív osztályra kerülésekor a mortalitási rizikót. Célkitűzés: A sikeres újraélesztést követő intenzív osztályos kezelés kezdetekor felmért, a cardiogen shock rizikóstratifikációjára alkalmazott CardShock Risk Score (CSRS) és az általunk hozzáadott, specifikus súlyozófaktorokkal (iniciális ritmus, inotropigény) módosított CardShock Risk Score (mCSRS) összevetése a mortalitás előrejelzésében post-cardiac arrest szindrómás betegeknél. Módszerek: Retrospektív vizsgálatunk során 172, kórházon kívül sikeresen újraélesztett és klinikánkon ellátott consecutiv betegből a CSRS- és mCSRS-pontrendszerek segítségével végül 123 beteg adatait elemeztük. A CSRS- és mCSRS-változók és a korai/késői mortalitás közötti összefüggést Cox-regressziós analízissel vizsgáltuk. A pontszámok alapján 3 csoportba (1–3, 4–6, 7+) soroltuk a betegeket. Az összevont csoportok túlélését log-rank teszttel hasonlítottuk össze. Eredmények: A betegpopuláció átlagéletkora 63,6 év volt (69% férfi), és a hirtelen szívhalál hátterében 80%-ban akut coronaria szindróma állt. A korai/késői mortalitást leginkább a felvétel utáni neurológiai állapot, a szérumlaktátszint, a vesefunkció, az iniciális ritmus és a beteg katecholaminigénye határozta meg. A mCSRS alkalmazását követően mind az „1–3” és a „4–6” (p≤0,001), mind a „4–6” és a „7+” (p = 0,006) csoportok között szignifikáns különbséget találtunk a túlélésben. Következtetés: A felvételkori pontok alapján a mCSRS pontosabban definiálja és differenciálja egymástól az általunk beválasztott két extra súlyozófaktorral az enyhe, a közepes és a magas mortalitási rizikóval bíró betegpopulációkat, mint a CSRS. Orv Hetil. 2021; 162(2): 52–60.

Summary. Introduction: Sudden cardiac death is one of the most significant cardiovascular causes of death worldwide. Although there have been immense methodological and technical advances in the field of cardiopulmonary resuscitation and following intensive care in the last decade, currently there are only a few validated risk-stratification scoring systems for the quick and reliable estimation of the mortality risk of these patients at the time of admission to the intensive care unit. Objective: Our aim was to correlate the mortality prediction risk points calculated by CardShock Risk Score (CSRS) and modified (m) CSRS based on the admission data of the post-cardiac arrest syndrome (PCAS) patients. Methods: The medical records of 172 out-of-hospital resuscitated cardiac arrest patients, who were admitted at the Heart and Vascular Centre of Semmelweis University, were screened retrospectively. Out of the 172 selected patients, 123 were eligible for inclusion to calculate CSRS and mCSRS. Based on CSRS score, we generated three different groups of patients, with scores 1 to 3, 4 to 6, and 7+, respectively. Mortality data of the groups were compared by log-rank test. Results: Mean age of the patients was 63.6 years (69% male), the cause of sudden cardiac death was acut coronary syndrome in 80% of the cases. The early and late mortality was predicted by neurological status, serum lactate level, renal function, initial rhythm, and the need of catecholamines. Using mCSRS, a significant survival difference was proven in between the groups “1–3” vs “4–6” (p≤0.001), “4–6” vs “7+” (p = 0.006). Conclusion: Compared to the CSRS, the mCSRS expanded with the 2 additional weighting points differentiates more specifically the low-moderate and high survival groups in the PCAS patient population treated in our institute. Orv Hetil. 2021; 162(2): 52–60.

Open access