Search Results
You are looking at 21 - 30 of 41 items for
- Author or Editor: Gabriella Nagy x
- Refine by Access: All Content x
Az elmúlt másfél évtizedben a biológiai válaszmódosító szerek, különösképpen a TNF-α-gátlók jelentős áttörést hoztak számos immunmediált reumatológiai, gasztroenterológiai és bőrgyógyászati betegség kezelésében. Egyre szélesebb körű alkalmazásuk során mellékhatásaikat is mind jobban megismerjük. Cél: Jelen munkánk célja az volt, hogy biológiai terápiában részesülő reumatológiai és bőrgyógyászati betegeink kezelése során, 3 éves nyomon követési periódus tapasztalatait összefoglalva elemezzük az előforduló mellékhatásokat, különös tekintettel a bőrgyógyászati szövődményekre. Módszer: A vizsgált 3 éves időszak alatt 324 beteget kezeltünk biológiai válaszmódosítókkal (adalimumab: 92, etanercept: 107, infliximab: 125 beteg). A kezelés alapjául szolgáló diagnózis rheumatoid arthritis volt 174 esetben, spondylarthritis ankylopoetica 60 betegnél, míg arthritis psoriatica 11 és psoriasis vulgaris 79 esetben. Eredmények: Hiperszenzitivitást 11 betegnél tapasztaltunk (3,4%), közülük 5 volt súlyos, a kezelés elhagyását igénylő eset. A mellékhatások legnagyobb részét az infekciók tették ki, közülük 10 (3,1%) érintette a bőrt, míg 9 (2,8%) a légzőtraktusra lokalizálódott. A fertőzések többsége enyhe vagy középsúlyos lefolyású volt. Malignus bőrtumor kialakulását csupán 1 esetben (0,3%) észleltük. Ritka mellékhatásként néhány betegnél gyógyszer indukálta gyulladásos reakciót figyeltünk meg: egy betegnél psoriasis jelentkezett a kezelés alatt, háromnál a már meglévő pikkelysömör jelent meg új, palmoplantaris lokalizációban. Egy esetben lichenoid exanthema kialakulását észleltük (n = 5; 1,5%). Megállapítások: A TNF-α-blokkolók alkalmazása során relatíve gyakoriak a bőrgyógyászati jellegű mellékhatások. Tapasztalataink alapján a túlérzékenységi reakciók mellett ezek döntő többsége bőrinfekció vagy gyulladásos dermatosis, mint például gyógyszer indukálta psoriasis. Jelen anyagunkban csak elenyészően kis számban tapasztaltuk malignus bőrtumor keletkezését. Orv. Hetil., 2011, 152, 212–220.
Az első két sikeres, convalescens friss fagyasztott plazmával történő terápia hazai alkalmazása intenzív osztályon kezelt, kritikus állapotú, COVID–19-fertőzésben szenvedő betegekben.
(A COVID–19-pandémia orvosszakmai kérdései)
Successful administration of convalescent plasma in critically ill COVID-19 patients in Hungary: the first two cases
Absztrakt:
Bevezetés: Jelenleg nem áll rendelkezésünkre specifikus kuratív kezelés vagy vakcina az új koronavírus-2 (COVID–19, SARS-CoV-2) kezelésére. A súlyos citokinvihar-szindrómával társuló COVID–19-fertőzés kezelésére sürgősen szükséges alternatív kezelési megoldást találni. Célkitűzés: A convalescens plazmaterápia alkalmazása más, súlyos vírusfertőzések kezelésében a túlélés javulását eredményezte, és ígéretes terápiás megközelítés lehet súlyos COVID–19-betegek számára. Módszer: Két kritikus állapotú, COVID–19-fertőzött beteg convalescens friss fagyasztott plazmával történő kezelését mutatjuk be. Eredmények: A plazmaterápia megkezdésekor mindkét beteg gépi lélegeztetésre szorult, és antivirális kezelésben, valamint maximális szupportív ellátásban részesült. A COVID–19-fertőzésből nemrég felépült és a súlyos akut légúti distressz szindrómát okozó koronavírus-2 elleni immunglobulin-G-t termelő donorokból 3 × 200 ml convalescens plazma transzfúzióját alkalmaztuk. A convalescens plazma transzfúzióját követően mindkét betegnél javult az oxigénszaturáció, és a gyulladásos értékeket jelző paraméterek csökkenést mutattak. A convalescens plazma adását megelőző paraméterekhez viszonyítva növekedett a lymphocytaszám, és csökkent az interleukin-6-szint. Mindkét betegnél 2 héten belül megszüntethető volt a gépi lélegeztetés. Nem észleltünk a convalescens plazma adása során súlyos mellékhatást. Következtetések: Megfigyelésünk alapján a convalescens plazmával történő terápia jól tolerálható volt, és javíthatja a betegek gyógyulási arányát. A convalescens plazmával való kezelés optimális dózisának, időpontjának és klinikai előnyeinek meghatározására további nagy, kontrollált vizsgálatok szükségesek. Közleményünk megírásának célja az első két, hazánkban convalescens plazmával sikeresen kezelt, kritikus állapotú COVID–19-fertőzött beteg kórtörténetének bemutatása. Orv Hetil. 2020; 161(27): 1111–1121.
Abstract
Purpose
The objective of this pilot study was to compare the effects of two parallel balance trainings on postural sway and balance confidence. The study was performed in different contexts with stable vs. unstable base of support and balance confidence was measured with a scale modified for young adults with higher functional level.
Materials/methods
Twenty healthy female physiotherapist students volunteered for the study and took part in a six-week balance training intervention. They were randomly assigned to two groups training on different support surfaces. Postural sway was recorded under various conditions: on different surfaces (firm, foam) and with different visual conditions (eyes open (EO), eyes closed (EC)). Modified Activities-specific Balance Confidence (mABC) scale was self-evaluated.
Results
Both types of training caused a significant improvement in the mABC scores. The sway path increased after the training in the less challenging balance situations. We found a tendency of decreasing sway path only in the more challenging balance situations, that is standing on foam mounted on force plate with EC.
Conclusions
Considering the improved balance confidence in the case of both groups, we suggest that an increase in sway path after balance training may be the behavioural sign of the higher confidence in the less challenging balance situations.
Abstract
The case of an 8-year-old, sexually active but infertile Przewalski’s stallion (Equus ferus przewalskii) was studied. Besides the infertility, the stallion also showed permanent problems with its body condition, being obviously weaker than all the other group members. The horse was kept in a separate place for two years with 12 mares in its harem group (six mares had foals earlier); however, none of the mares covered got pregnant. Andrological and cytogenetic investigations revealed underdeveloped testes, arrested spermatogenesis, azoospermia, and XY/XXY/X0 mosaicism. We classify the case as a mosaic Klinefelter syndrome, the first reported case in Przewalski’s horse.
Abstract
Previous results show that halothane gas anaesthesia has a suppressive effect on the visually evoked single-cell activities in the feline caudate nucleus (CN). In this study, we asked whether the low-frequency neuronal signals, the local field potentials (LFP) are also suppressed in the CN of anaesthetized animals.
To answer this question, we compared the LFPs recorded from the CN of two halothane-anaesthetized (1.0%), paralyzed, and two awake, behaving cats during static and dynamic visual stimulation. The behaving animals were trained to perform a visual fixation task.
Our results denoted a lower proportion of significant power changes to visual stimulation in the CN of the anesthetized cats in each frequency range (from delta to beta) of the LFPs, except gamma. These differences in power changes were more obvious in static visual stimulation, but still, remarkable differences were found in dynamic stimulation, too. The largest differences were found in the alpha and beta frequency bands for static stimulation. Concerning dynamic stimulation, the differences were the biggest in the theta, alpha and beta bands.
Similar to the single-cell activities, remarkable differences were found between the visually evoked LFP changes in the CN of the anaesthetized, paralyzed and awake, behaving cats. The halothane gas anaesthesia and the immobilization suppressed the significant LFP power alterations in the CN to both static and dynamic stimulation. These results suggest the priority of the application of behaving animals even in the analysis of the visually evoked low-frequency electric signals, the LFPs recorded from the CN.
Citokinellenes terápia az új típusú koronavírus okozta megbetegedés (COVID–19) kezelésében – tocilizumab elsőként való alkalmazása egy hazai infektológiai osztályon
(A COVID–19-pandémia orvosszakmai kérdései)
Absztrakt:
Az elmúlt hónapokban pandémiához vezető, Kínából induló, új koronavírus okozta megbetegedés (COVID–19) rámutatott az emberiség kiszolgáltatottságára. Aktuálisan a COVID–19 kezelésére randomizált kontrollált vizsgálattal igazolt hatékonyságú, törzskönyvezett gyógyszer nem áll rendelkezésre. A súlyos akut légúti tünetegyüttest okozó koronavírus-2 (SARS-CoV-2) a jelen munka írásáig – a legóvatosabb becslések szerint is – közel 4 millió fertőzésért és megközelítőleg 300 000 halálesetért felelős. A patomechanizmus mélyebb megismerése fedte fel, hogy a fatális esetek hátterében az immunválasz diszregulációja, a citokinvihar-szindróma (CRS) áll. Eddigi ismereteink alapján a COVID–19-ben kialakuló citokinvihar sarkalatos szereplője az interleukin-6 (IL6). Esetleírások és kis betegcsoportokon végzett vizsgálatok eredményei alapján az IL6 monoklonális antitest gátló terápia (tocilizumab) eredményesnek mutatkozik a citokinvihar kezelésében. A szerzők egy eset leírása kapcsán foglalják össze a legfrissebb ismereteket a COVID–19 terápiájával kapcsolatosan. A jelen esetismertetés súlyos COVID–19-ben szenvedő betegben kialakult CRS sikeres terápiáját mutatja be, melynek során – a szerzők tudomása szerint – hazánkban elsőként került sor tocilizumab alkalmazására infektológiai osztályon. Orv Hetil. 2020; 161(26): 1070–1077.
Abstract
Allogeneic hematopoietic stem cell transplantation (HSCT) and coronavirus disease 2019 (COVID-19) infection can both lead to severe cytokine release syndrome (sCRS) resulting in critical illness and death. In this single institution, preliminary comparative case-series study we compared clinical and laboratory co-variates as well as response to tocilizumab (TCZ)-based therapy of 15 allogeneic-HSCT- and 17 COVID-19-associated sCRS patients. Reaction to a TCZ plus posttransplant cyclophosphamide (PTCY) consolidation therapy in the allogeneic-HSCT-associated sCRS group yielded significantly inferior long-term outcome as compared to TCZ-based therapy in the COVID-19-associated group (P = 0.003). We report that a TCZ followed by consolidation therapy with a Janus kinase/signal transducer and activator of transcription (JAK/STAT) inhibitor given to 4 out of 8 critically ill COVID-19 patients resulted in their complete recovery. Non-selective JAK/STAT inhibitors influencing the action of several cytokines exhibit a broader effect than TCZ alone in calming down sCRS. Serum levels of cytokines and chemokines show similar changes in allogeneic-HSCT- and COVID-19-associated sCRS with marked elevation of interleukin-6 (IL-6), regulated upon activation normal T-cell expressed and secreted (RANTES), monocyte chemoattractant protein-1 (MCP-1) and interferon γ-induced protein 10 kDa (IP-10) levels. In addition, levels of IL-5, IL-10, IL-15 were also elevated in allogeneic-HSCT-associated sCRS. Our multi-cytokine expression data indicate that the pathophysiology of allogeneic-HSCT and COVID-19-associated sCRS are similar therefore the same clinical grading system and TCZ-based treatment approaches can be applied. TCZ with JAK/STAT inhibitor consolidation therapy might be highly effective in COVID-19 sCRS patients.
Abstract
Background: Although liver biopsy (LB) is the gold standard for the morphological diagnosis of diseases of the liver, recent noninvasive tests may also help in the evaluation of liver fibrosis. We have studied blood fibrosis markers and liver stiffness (LS) measurement to assess fibrosis in different forms of chronic hepatitis C virus (HCV) infection. Patients and methods: Out of 119 HCV-infected patients, 75 had biopsy-proven chronic hepatitis C, 24 had HCV cirrhosis, 20 individuals were symptom-free HCV carriers with persistently normal alanine aminotransferase (PNA), and 30 healthy blood donors served as controls. Wai's aspartate-aminotransferase (AST) to platelet ratio index (APRI) was calculated from serum AST and blood platelet number. Serum HCV-RNA (hepatitis C virus ribonucleic acid), procollagen-III-peptide (P-III-P) and hyaluronic acid (HA), plasma transforming growth factor β-1 (TGFβ-1), Knodell's histological activity index (HAI), and METAVIR fibrosis score were determined, and for LS measurement transient elastography (TE) (FibroScan) was applied. Results: In chronic hepatitis C patients, all fibrosis markers were significantly elevated compared to normal controls. HA, APRI, and LS values were highest in HCV cirrhosis and nonresponders to PEG-IFN + ribavirin (P/R) therapy. High P-III-P values occurred only in advanced fibrosis. Serum HA correlated with the fibrosis stage. Plasma TGFβ-1 was significantly higher in patients with chronic hepatitis C than in symptom-free HCV carriers, and it correlated with HAI. After 3–6 months of P/R therapy, both HA and TGFβ-1 levels significantly decreased even in virological nonresponders. APRI was 0.21 ± 0.05 in normal controls, 0.20 ± 0.08 in symptom-free HCV carriers, 0.70 ± 0.40 in patients with chronic hepatitis C, and 3.21 ± 2.3 in HCV cirrhosis cases. LS values were 5.10 ± 1.19 kPa in controls, 5.38 ± 1.37 kPa in HCV carriers with PNA, 9.67 ± 4.11 kPa in chronic hepatitis C patients, 6.56 ± 2.61 kPa in patients with sustained virological response, 18.55 ± 11.65 kPa in nonresponders to P/R, and 37.40 ± 16.85 kPa in HCV cirrhosis cases. On the basis of a novel sequential algorithm that comprises APRI and LS for assessment of fibrosis, 47% of our HCV patients did not need biopsy for diagnosing significant (F ≥ 2) fibrosis. Conclusion: Both blood fibrosis markers and LS, particularly in combination, represent an advance in the noninvasive assessment of fibrosis in HCV infection. P/R treatment may inhibit fibrosis progression even independently of virological response.
A súlyos akut légzőszervi szindrómát okozó koronavírus-2 elleni immunválasz
Immune response against the severe acute respiratory syndrome coronavirus 2
A koronavírus-betegség (COVID–19) lefolyása rendkívül sokféle lehet. Az érintettek egy része gyakorlatilag tünetmentes marad, míg másoknál súlyos, esetenként halálos kimenetelű komplikációk alakulnak ki. Ennek a variabilitásnak a hátterében – bár kétségtelenül szükség van további kutatásokra is – minden jel szerint az immunrendszer egyes alkotóelemeinek eltérő, néha kifejezetten kóros működése áll. Összefoglalónkban azt szeretnénk bemutatni, hogy milyen kölcsönhatás alakul ki a természetes és az adaptív immunrendszer, valamint a súlyos akut légzőszervi szindrómát okozó koronavírus-2 (SARS-CoV-2) között az emberi szervezetben. Megvizsgáljuk, hogyan befolyásolja a betegség lefolyását az I-es típusú interferonoknak a genetikai hibákra vagy az antiinterferon-autoantitestek jelenlétére visszavezethető elégtelen aktivitása, a myeloid rendszer zavara, a hipergyulladásos állapot kialakulása, a lymphopenia és az adaptív immunrendszer egyénenként eltérő működése. Kitérünk azokra a kulcsfontosságú megfigyelésekre is, amelyek segítettek körvonalazni a SARS-CoV-2-specifikus humorális és sejtközvetített immunmemória legfontosabb jellemzőit. Orv Hetil. 2022; 163(20): 774–787.
A Központi Statisztikai Hivatal halálozási adatainak összevetése a Nemzeti Rákregiszter adatbázisával.
Egy adat-összekapcsolás tanulságai
Comparison of Hungarian Central Statistical Office’s causes of death data with the database of the Hungarian National Cancer Registry.
Lessons from a record linkage
Bevezetés: Nemzetközi összehasonlításban a rosszindulatú daganatos incidencia és mortalitás tekintetében Magyarország az élvonalba tartozik. A halálozási statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal a hatpéldányos Halottvizsgálati bizonyítványok feldolgozása alapján készíti el, míg az új daganatos betegségek előfordulásának populációalapú mérését a Nemzeti Rákregiszter végzi. Célkitűzés: A Központi Statisztikai Hivatal és a Nemzeti Rákregiszter független adatbázisainak összekapcsolása rávilágíthat egymás gyengeségeire, emellett lehetőséget teremt az adatok verifikációjára, pontosítására, kiegészítésére, valamint a jelenlegi adatcsere bővítésének szükségességére. Módszer: A Központi Statisztikai Hivatal 2012 és 2020 közötti halálozási adatait a társadalombiztosítási azonosító jel alapján kötöttük össze a Nemzeti Rákregiszter 2001 és 2020 közötti adatbázisával. A 2018-ra vonatkozó – főképpen tüdőrákos – haláleseteket mélyebb vizsgálatnak vetettük alá, mellyel az adatbevitel hiányosságai mellett a két állomány közötti eltéréseket is demonstráltuk. Eredmények: A Központi Statisztikai Hivatal 2018-ra vonatkozó halálozási adatbázisában 32 586 esetben rosszindulatú daganat volt a statisztikai közlésre kiválasztott elsődleges halálok, melyből a Nemzeti Rákregiszterben 29 970-et azonosítottunk. A Központi Statisztikai Hivatal adatai között 8716, statisztikai közlésre kiválasztott tüdőrákos halálesetből 7957 személyt találtunk meg a Regiszterben. A 7957 egyezésből a Nemzeti Rákregiszterben 7381-hez tartozott tüdőrákos diagnózis. A fennmaradó 576 esetet a Regiszter más daganattal rögzítette, a leggyakrabban, 69 esetben tüdőáttét szerepelt. Megbeszélés: A két adatbázis közötti eltérés adódhat az adatfelvételek metodikai különbségeiből, a jelentési fegyelem problémáiból, a hiányos, pontatlan kitöltésből és a feldolgozási algoritmusok különbözőségéből. Mindazonáltal a vizsgált adatbázisok tartalmának döntő hányada értékes információt tartalmaz, ezért alkalmasak adattudományi vizsgálatokra. Következtetés: A jelen elemzés tapasztalatai alapján a két intézmény közötti adatátadás felülvizsgálata várható. Emellett az elektronikus Halottvizsgálati bizonyítvány bevezetése vélhetően javítani fogja a társadalombiztosítási azonosító jel kitöltöttség megbízhatóságát, ráadásul a rendszerbe épített ellenőrzéseknek köszönhetően a kitöltés minősége javulhat, a feldolgozás ideje lerövidülhet. Orv Hetil. 2022; 163(37): 1481–1489.