Search Results

You are looking at 21 - 27 of 27 items for

  • Author or Editor: István Tornai x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors:
Gábor Horváth
,
Zsuzsanna Gerlei
,
Judit Gervain
,
Gabriella Lengyel
,
Mihály Makara
,
Alajos Pár
,
László Rókusz
,
Ferenc Szalay
,
István Tornai
,
Klára Werling
, and
Béla Hunyady

Absztrakt

A hepatitis B- és a hepatitis D-vírus-fertőzés időben történő felfedezése és kezelése a beteg szempontjából a munkaképesség megőrzését, az életminőség javulását, rákmegelőzést, valamint a betegségmentes várható élettartam meghosszabbodását, a beteg környezete és a társadalom szempontjából a továbbfertőzés veszélyének megállítását és a kezelés révén a későbbi súlyos májbetegségekből adódó jelentős egészségügyi ráfordításigény-csökkenést jelenti. Az irányelv célja a 2017. évre érvényes, a kezelőorvosok konszenzusán alapuló kezelési rend rögzítése. A magyar lakosság 0,5–0,7%-át sújtó HBV kezelésének indikációja a vírusdiagnosztikán (benne vírusnukleinsav kimutatása), a májbetegség aktivitásának és stádiumának értékelésén (beleértve a biokémiai, patológiai és/vagy nem invazív vizsgálómódszereket), valamint az ellenjavallatok kizárásán alapul. Az ajánlás hangsúlyozza a kivizsgálás során a gyors és részletes virológiai vizsgálatok jelentőségét, a biopszia mellett az elasztográfia, illetve egyéb, validált, noninvazív tesztek alkalmazhatóságát csakúgy, mint a terápia vezetésében a vírusnukleinsav-titer követésének nélkülözhetetlenségét mind a mellékhatások elkerülése, mind a költséghatékonyság szempontjából. Az idült hepatitis B-vírus-fertőzés kezelésében egyaránt első választás lehet a határozott – egyéves – időtartamú pegiláltinterferon- vagy a folyamatos entecavir-, vagy tenofovirkezelés, amelyet a hepatitis B felszíni antigén szerokonverziója után még legalább 12 hónapig kell folytatni. Az adefovir leginkább kombinációban javasolható. Nem megfelelő első választás a lamivudin, a már ezt szedő betegeket hatástalanság esetén másik szerre kell átállítani. Fontos az immunszuppresszív kezelésben és/vagy biológiai terápiában részesülő betegek megfelelő antivirális kezelése. Egyidejű hepatitis D-vírus-fertőzés esetén pegiláltinterferon-kezelés szükséges. Orv. Hetil., 2017, 158(Suppl. 1), 23–35.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Béla Hunyady
,
Zsuzsanna Gerlei
,
Judit Gervain
,
Gábor Horváth
,
Gabriella Lengyel
,
Alajos Pár
,
Zoltán Péter
,
László Rókusz
,
Ferenc Schneider
,
Ferenc Szalay
,
István Tornai
,
Klára Werling
, and
Mihály Makara

Absztrakt

A hepatitis C-vírus-fertőzés kezelése a rendelkezésre álló gyógyszereken és finanszírozási lehetőségeken alapuló, félévenként megújított hazai konszenzusajánlás alapján, átláthatóságot biztosító szervezeti körülmények között zajlik Magyarországon. Ebben az aktualizált ajánlásban új, speciális szempontok jelennek meg, egyebek között a szűrés, a diagnosztika, a legújabban elfogadott terápiák és allokációjuk vonatkozásában. A kezelés indikációja (ellenjavallat hiányában) a vírusszaporodás és az ezzel kapcsolatos májsejtkárosodás és/vagy fibrosis kimutatásán alapul, amelyre a nem invazív (elasztográfiás vagy biokémiai) fibrosismeghatározási módszerek kerültek előtérbe. A betegség kezelésére interferonalapú és interferonmentes kombinációk állnak rendelkezésre. Az alacsonyabb hatékonyság és az ismert (és gyakran súlyos) mellékhatások miatt a szakma képviselői nem értenek egyet a kötelező elsődleges interferonalapú kezeléssel – ugyanakkor azt enyhe betegség esetén a korábban nem kezelt betegeknél opcionálisan választható kezelésnek tekintik. A kezelésbe vonás sorrendjét a fibrosis stádiumán alapuló prioritási pontrendszer határozza meg, amely figyelembe veszi a májelégtelenséget vagy az egyéb komplikációkat, illetve ezek közvetlen veszélyét, a májkárosodás aktivitását és progresszióját, az átvitel kockázatát, valamint más meghatározott speciális szempontokat is. A kezelést végzők, a finanszírozó Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő és a betegszervezetek konszenzusával a betegcsoportonként választható gyógyszereket azok költséghatékonysága határozza meg, az egy vírusmentessé vált betegre jutó gyógyszerköltség és a vírusmentessé nem vált betegekre fordítandó várható többletköltség mérlegelésével. Szakmai szempontból előnyt élveznek az interferonmentes kezelések, valamint a rövidebb ideig tartó, biztonságosabb terápiák. Orv Hetil. 2018; 159(Suppl 1): 3–23.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Gábor Horváth
,
Zsuzsanna Gerlei
,
Judit Gervain
,
Gabriella Lengyel
,
Mihály Makara
,
Alajos Pár
,
László Rókusz
,
Ferenc Szalay
,
István Tornai
,
Klára Werling
, and
Béla Hunyady

Absztrakt

A hepatitis B-vírus- (HBV-) és a hepatitis D-vírus-fertőzés időben történő felfedezése és kezelése a beteg szempontjából a munkaképesség megőrzését, az életminőség javulását, a rákmegelőzést, valamint a betegségmentes várható élettartam meghosszabbodását, a beteg környezete és a társadalom szempontjából a továbbfertőzés veszélyének megállítását és a kezelés révén a későbbi súlyos májbetegségekből adódó jelentős egészségügyi ráfordításigény-csökkenést jelenti. Az irányelv célja a 2017. szeptember 22-től érvényes, a kezelőorvosok konszenzusán alapuló kezelési rend rögzítése. A magyar lakosság 0,5–0,7%-át sújtó HBV kezelésének indikációja a vírusdiagnosztikán (benne vírusnukleinsav kimutatása), a májbetegség aktivitásának és stádiumának értékelésén (beleértve a biokémiai, patológiai és/vagy nem invazív vizsgálómódszereket), valamint az ellenjavallatok kizárásán alapul. Az ajánlás hangsúlyozza a kivizsgálás során a gyors és részletes virológiai vizsgálatok jelentőségét, a biopszia mellett a tranziens elasztográfia, illetve egyéb, validált, noninvazív tesztek alkalmazhatóságát csakúgy, mint a terápia vezetésében a vírusnukleinsav-titer követésének nélkülözhetetlenségét mind a mellékhatások elkerülése, mind a költséghatékonyság szempontjából. Az idült HBV-fertőzés kezelésében egyaránt első választás lehet a határozott – 48 hetes – időtartamú pegiláltinterferon- vagy a folyamatos entecavir- vagy tenofovirkezelés, melyet a hepatitis B-felszíni antigén szerokonverziója után még legalább 12 hónapig kell folytatni. Nem megfelelő első választás a lamivudin, az ezt már szedő betegeket hatástalanság esetén másik szerre kell átállítani. Fontos az immunszuppresszív kezelésben és/vagy biológiai terápiában részesülő betegek megfelelő antivirális kezelése. Egyidejű hepatitis D-vírus-fertőzés esetén pegiláltinterferon-kezelés szükséges. Orv Hetil. 2018; 159(Suppl 1): 24–37.

Open access
Clinical and Experimental Medical Journal
Authors:
Alajos Pár
,
Péter Kisfali
,
Béla Melegh
,
István Tornai
,
Judit Gervain
,
Ferenc Szalay
,
Márta Varga
,
Mária Papp
,
János Schuller
,
Anna Tusnádi
,
János Fehér
,
Gabriella Lengyel
,
Zsuzsanna Nemes
,
Zoltán Péterfi
,
Béla Hunyady
,
Áron Vincze
, and
Gabriella Pár

Abstract

Background

Since the clearance of hepatitis C virus (HCV) infection depends on the cytokines which are under genetic control, we have studied genetic polymorphisms of two pro-inflammatory interleukin-28B (IL-28B) (also named as interferon λ-3) and lymphotoxin-A (LT-A) as well as of one anti-inflammatory cytokine interleukin-10 (IL-10) genes in patients with HCV infection. We examined the allele frequencies of these genes in HCV patients as compared with healthy controls, and determined their association with sustained virological response (SVR) on PEG-IFN α-2a + ribavirin (RBV) (P/R) treatment, to assess the predictive value of these genetic variants. A total of 292 chronic HCV genotype 1 infected patients and 104 healthy controls have been studied. The samples were genotyped using PCR-RFLP and ABI Taqman genotyping assay.

Results

IL-28B — The C/C genotype in HCV patients occurred with lower frequency than in healthy controls (28.11% vs. 51.92%, p = 0.0001, OD 2.76), suggesting a protective role of this variant. At the same time, P/R treated patients with this C/C genotype achieved SVR at a higher rate, than those who have TT genotype (54.34% vs. 29.16%, p = 0.0447, OD 2.86). LT-A A252G — The frequency of A/A genotype did not differ between HCV patients and controls, but G/G homozygosity was found at a reduced rate in non-treated subgroup of HCV patients as compared to controls (2.91% vs. 9.90%, p = 0.041, OR 3.66). The G/G genotype seemed to be a predictor of SVR versus A/A genotype: SVR occurred in G/G pts 54.54% versus 44.94% in AA cases (not significant, NS). IL-10R 1087 — The G/G genotype in HCV patients occurred with lower frequency than in controls (37.15% vs. 52.74%, p = 0.00957, OD 1.89). G/G harboring patients showed higher SVR than patients with A/A genotypes (41.26% vs. 28.57%) (NS).

Conclusion

We have found that IL-28B C/C genotype was a protective genetic variant and a predictor of SVR in chronic HCV infection. Furthermore, our data suggest that presumable predictors may also be both IL-10 and LT-A gene polymorphisms; however, that needs to be confirmed by studies with a larger number of HCV patients.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Béla Hunyady
,
Margit Abonyi
,
Klára Csefkó
,
Judit Gervain
,
Attila Haragh
,
Gábor Horváth
,
Viktor Jancsik
,
Erzsébet Makkai
,
Zsófia Müller
,
Pál Ribiczey
,
Béla Sipos
,
Olga Szabó
,
Ferenc Szalay
,
László Szentgyörgyi
,
István Tornai
,
Eszter Újhelyi
,
Márta Varga
,
György Weisz
, and
Mihály Makara

Absztrakt

Bevezetés: Magyarországon 2011 és 2013 között korai hozzáférési program keretében a forgalmazó jóvoltából 155, döntően előrehaladott fibrosis stádiumú, hepatitis C-vírus 1-es genotípussal fertőzött beteg kezdhetett el az akkor számára egyedüli gyógyulási esélyt jelentő boceprevir + pegilált interferon + ribavirin hármas kezelést. Célkitűzés és módszer: A szerzők a terápia eredményességének és biztonságosságának retrospektív értékelését végezték el egyrészt a kezelés alatti és utáni virológiai válasz, másrészt a súlyos nemkívánatos, illetve terápialeállítást eredményező mellékhatások alapján. Eredmények: Intent-to-treat analízis szerint a 155 betegből 61 beteg vált tartósan vírusmentessé (39,4%). A korábbi kettős kezelésre relabáló, parciálisan reagáló, illetve nullreagáló betegek esetében sorrendben 59,5%, 41,4%, illetve 22,9% (p<0,05 a másik két kategóriához képest), míg cirrhosis nélkül 52,5%, cirrhosis esetén 31,3% (p<0,05 a nem cirrhosisosokhoz képest) volt a tartós virológiai válasz. A legnehezebben kezelhető cirrhosisos és korábban nullreagáló 33 betegből 6 vált tartósan vírusmentessé (18,2%). A kezelés idő előtti leállítására elégtelen virológiai válasz miatt a betegek 31,1%-ánál, mellékhatás miatt 10,3%-ánál került sor. A súlyos nemkívánatos események gyakorisága 9,8% volt. Ezek okai: anaemia, hasmenés, depresszió, agranulocytosis, jelentős aminotranszferáz-emelkedés, generalizált dermatitis és súlyos gingivitis fogvesztéssel, QT-szakasz-megnyúlás az EKG-n, generalizált oedemák és fulladás, uroinfekció, Crohn-betegség fellángolása, Campylobacter pylori-fertőzés és a beteg által nem tolerálható gyengeség/fáradékonyság. Nyolc betegnél volt szükséges transzfúzió, 4 beteg eritropoetin-, 1 pedig granulocytakolónia-stimuláló faktor kezelésben részesült. A programban halálesetet nem jelentettek. Következtetések: A 2011–2013-ban hazánkban elérhető, legkorszerűbbek közé tartozó bocepreviralapú hármas kezeléssel a betegek jelentős része ért el véglegesnek tekinthető vírusmentességet. A kezelések a törzskönyvezési vizsgálatokból megismert eredményességgel és – esetenként súlyos – mellékhatásokkal jártak, amely utóbbiak jelentősen korlátozták a terápia sikerességét. Orv. Hetil., 2016, 157(34), 1366–1374.

Open access
Magyar Sebészet
Authors:
István Tas Gurdon
,
Erika Ligeti
,
György Réti
,
Myroslav Horzov
,
Gábor Bognár
,
Tamás Kovács
,
Csaba Berki
,
Zoltán Jánó
,
József Mohay
,
Erzsébet Krisztina Bene
,
Petra Mohos
,
Gábor Tornai
,
Gábor Sándor
,
Péter Szenkovits
,
Tibor Sándor Nagy
,
Csaba Orbán
,
Vivien Herpai
, and
Elemér Mohos

Absztrakt:

Bevezetés: Osztályunkon 2017-ben két esetben is a végleges szövettani feldolgozást követően idiopátiás granulomatózus mastitis diagnózisa született. Az idiopátiás granulomatózus mastitis az emlő ritka, jóindulatú, gyulladásos elváltozása, mely klinikai képében malignitást utánozhat.

Osztályunkon előforduló esetek kapcsán szeretnénk felhívni a figyelmet erre a differenciáldiagnosztikai problémát jelentő kórképre.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Alajos Pár
,
Gabriella Pár
,
István Tornai
,
Ferenc Szalay
,
Dalma Várszegi
,
Edit Fráter
,
Mária Papp
,
Gabriella Lengyel
,
János †Fehér
,
Márta Varga
,
Judit Gervain
,
János Schuller
,
Zsuzsanna Nemes
,
Zoltán Péterfi
,
Anna Tusnádi
,
Béla Hunyady
,
Attila Haragh
,
Zsolt Szinku
,
László Pálinkás
,
Tímea Berki
,
Áron Vincze
,
Péter Kisfali
, and
Béla Melegh

Bevezetés: Krónikus hepatitis C-vírus-fertőzésben a citokineket kódoló génvariánsok szerepének kutatása az érdeklődés előterébe került. Célkitűzés: A szerzők krónikus hepatitis C-vírus-fertőzöttekben vizsgálták az IL28B-polimorfizmusok előfordulását és az egyes variánsok hatását az interferonalapú antivirális kezelés kimenetelére. Meghatározták az összefüggést az IL28B genotípusok és a betegek perifériás vérében az aktivált monocyták és lymphocyták Th1/Th2 citokin termelése között. Módszer: A genetikai tanulmányba 748 krónikus hepatitis C-vírus-fertőzött egyént vontak be. Közülük 420 beteget kezeltek pegilált interferon alfa 2a/2b injekcióval és per os ribavirinnel 24–72 héten át. A kezelés utáni követési időszak tartama 24 hét volt. A peginterferonnal és ribavirinnel kezelt betegek közül 195 (46,4%) ért el tartós virológiai választ, vagyis 24 héttel a kezelés befejezése után hepatitis C-vírus-RNS-negativitást. Kontrollként 105 egészséges egyén szolgált, normális májpróbákkal és negatív hepatitis B- és C-vírus, valamint humán immundeficientiavírus-szerológiával. Genotipizáltak még 475 egészséges roma egyént (230 férfi, 245 nő, átlagéletkor 47±8 év). Az IL28B rs12979860 polimorfizmust Custom Taqman SNP Genotyping Assays (Applied Biosystems, Life Technologies, Foster, CA, USA) segítségével határozták meg. A Th1/Th2 citokinszint-vizsgálatokhoz 40 hepatitis C-vírus-fertőzött beteg TLR-4 ligand lipopoliszacharidával aktivált perifériás vér monocytáinak, valamint PMA+Ionomycin stimulált lymphocytáinak tumornekrózis-faktor-α-, interleukin-2-, interferon-γ-, interleukin-2- és interleukin-4-termelését mérték a sejtek felülúszójában FACS-CBA, Becton–Dickinson-teszttel. Eredmények: Az IL28B rs12979860 CC genotípus hepatitis C-vírus-fertőzött betegekben kisebb gyakorisággal fordult elő, mint a kontrollban (26,1% vs. 51,4%, OR 0,333, p<0,001), míg a T-allél a betegekben volt gyakoribb (73,9% vs. 48,6%, OR 3,003, p<0,001). Az IL28B CC genotípusú peginterferonnal és ribavirinnel kezelt betegekben a tartós virológiai válasz aránya 58,6%, a CT genotípusúakban 40,8% (OR 2,057, p = 0,002), míg a T-allélt hordozókban 41,8% volt (OR 1,976, p = 0,002). Az aktivált monocyták tumornekrózis-faktor-α-termelése magasabb volt IL28B CC genotípusú betegekben, mint a nem CC genotípusúak esetében (p<0,01). Hasonlóképpen, az aktivált lymphocyták tumornekrózis-faktor-α-, interleukin-2- és interferon-γ-termelése is szignifikánsan magasabb volt IL28B CC-hordozó egyénekben (p<0,01). Következtetések: Az IL28B CC protektív hatású krónikus hepatitis C-vírus-fertőzéssel szemben, és pozitív prediktora a tartós virológiai válasznak az interferonalapú antivirális terápia során. Hepatitis C-vírus-fertőzött betegekben IL28B CC genotípus esetén fokozott Th1 citokin termelése indukálható a perifériás vér monocytáiban és lymphocytáiban, ami szerepet játszhat a vírus gyors immunológiai kontrolljában és a tartós virológiai válasz létrejöttében. Orv. Hetil., 2013, 154, 1261–1268.

Open access