Search Results

Összefoglaló. Bevezetés: Az idegrendszeri károsodás az egyik leggyakrabban kialakuló komplikáció a cukorbetegek körében, mely az egyénnek és a finanszírozónak is jelentős terhet jelent. Célkitűzés: Elemzésünk célja volt a diabeteses polyneuropathia okozta epidemiológiai és egészségbiztosítási betegségteher elemzése. Adatok és módszerek: Az adatok a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) finanszírozási adatbázisából származnak, és a 2018. évet fedik le. Meghatároztuk az éves betegszámokat és a 100 000 lakosra jutó igénybevételi prevalenciát, továbbá az éves egészségbiztosítási kiadásokat korcsoportos és nemenkénti bontásban és ellátási típusonként. A vizsgált kórképet a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (10. revízió) szerinti G6320-as kóddal azonosítottuk. Eredmények: A diabeteses polyneuropathia kezelésére a NEAK 6,63 milliárd Ft (24,52 millió USD; 20,78 millió EUR) egészségbiztosítási kiadást fordított 2018-ban. E költségek legnagyobb hányadát a gyógyszerek ártámogatása adta (78,29%). A teljes népességre számolt, 100 000 főre vetített prevalencia 862/100 000 fő volt a férfiak, 981/100 000 fő a nők esetében, együtt 924/100 000 fő a járóbeteg-szakellátásban. A 65–74 évesek jelentek meg a legnagyobb számban az egyes ellátási szinteken. A nemek eloszlása között a legtöbb vizsgált korcsoport tekintetében számottevő különbség nem tapasztalható, 65 év felett azonban már jóval magasabb a nők aránya. Következtetés: A betegség előfordulási gyakorisága a nők esetében 15,6%-kal magasabb. Idősebb korban jelentősen magasabb betegszámot figyeltünk meg. A neuropathiás szövődmények elkerülése érdekében a terápiás kezelésen túl a megelőzésre is sokkal nagyobb figyelmet javasolunk fordítani. Orv Hetil. 2021; 162(Suppl 1): 38–45.

Summary. Introduction: Neurological complications are the most common type of complications among type 2 diabetes mellitus patients, which put a heavy burden on both individuals and health insurance organizations. Objective: The aim of our study was to determine the epidemiological and health insurance disease burden of non-insulin-dependent diabetes with neurological complications. Data and methods: Data were derived from the financial database of the National Health Insurance Fund Administration (NHIFA) of Hungary for the year 2018. Data analysed included annual patient numbers and prevalence of care utilisation per 100 000 population according to age groups and sex. Patients were identified with the following code of the International Classification of Diseases, 10th revision: G6320. Results: In 2018, NHIFA spent 6.63 billion HUF (24.52 million USD; 20.78 million EUR) on treating diabetic polyneuropathy. Reimbursement of pharmaceuticals was the main cost driver (78.29% of total expenditure). Based on patient numbers in outpatient care, prevalence in 100 000 population was 862 men, 981 women, together 924 people based on outpatient-care utilization. Most patients were aged between 65–74 years in all forms of care. Regarding sex, no significant differences were found among most age groups, however, the ratio of women tends to be higher above 65 years of age. Conclusion: Prevalence was found to be by 15.6% higher among women. Significantly higher patient numbers were found in old age. Besides therapeutic interventions, prevention should gain considerably more attention to avoid polyneuropathic complications. Orv Hetil. 2021; 162(Suppl 1): 38–45.

Szerzők a vas- és a szénhidrátanyagcsere kapcsolatait vizsgálták saját és irodalmi eredmények tükrében. Különös hangsúlyt fektettek a szabad gyökös folyamatok ismertetésére, mivel a hereditaer haemochromatosis és a diabetes mellitus is, mint a vas- és a szénhidrátanyagcsere-zavarok leggyakoribbjai oxidatív stressz keltése révén vezetnek szövődményekhez. A nagy vér és szöveti glükózkoncentráció elektronfelesleget eredményez. Ez redukálhatja a redox ciklusban részt vevő, transzport- vagy raktárfehérjéhez nem kötött vasat, és ez vezet az oxidatív stresszhez. A hereditaer haemochromatosis mind a válogatás nélküli, mind pedig a diabeteses populációban a szöveti redox-aktív vas szintjének emelkedését okozhatja. A hereditaer haemochromatosis leggyakoribb mutációit hordozók aránya hazánkban, szelekció nélküli népességben 30,4%-ot és diabetesben 35,8%-ot tesz ki. Az irodalom adatai szerint feltételezhető, hogy már a hereditaer haemochromatosis leggyakoribb mutációi (HFE-C282Y és HFE-H63D) szempontjából heterozigotákban is megemelkedik a szöveti vasszint, bár a fenotípusban a hereditaer haemochromatosis ilyenkor általában nem jelenik meg, mivel penetranciája alacsony. Mégis, ez a megemelkedett vas-ellátottság a már más okból – például diabetes mellitus miatt – károsodott szövetek betegségének progresszóját okozhatja. Másrészt a hereditaer haemochromatosis olyan endothelkárosodáshoz vezethet, ami miatt – a diabetes mellitus manifesztálódását megelőzően – hypertonia alakulhat ki. Feltételezhető, hogy a vérnyomásemelkedés a hereditaer haemochromatosis egyik legkorábbi klinikai jele. Nehezen beállítható hypertonia és szénhidrátanyagcsere-zavar esetén érdemes gondolni a hereditaer haemochromatosis lehetőségére.

A szisztémás amyloidosis gyakran érinti a gastrointestinalis rendszert fekély vagy polypoid elváltozás formájában, a vastagbelet körkörösen szűkítő folyamat azonban különösen ritka. Amyloidosis előfordulása a λ-könnyűláncot termelő myeloma multiplexes betegek kb. 10%-ában várható, szövettanilag AL típusú. A hematológiai betegség diagnózisa azonban szinte minden esetben megelőzi a gastrointestinalis tünetek jelentkezését. Esetismertetés: Egy 73 éves nőbeteget anémia, hasi fájdalom, haematochesia miatt vizsgáltunk. A kolonoszkópia során körkörös sigmabélstenosis igazolódott, mely neoplasia gyanúját vetette fel. A szűkület megoldására sigmaresectio történt rectosigmoidealis anastomosissal. A resecatum szövettani vizsgálata AA-amyloidosist állapított meg. A kivizsgálás során a subcutan zsírszöveti biopszia szisztémás amyloidosis lehetőségét vetette fel. Az immunelektroforézis emelkedett gamma-globulin-frakciót, ezen belül IgG-λ-monoclonalis komponenst és egy másik λ-típusú könnyűlánckomponenst állapított meg. Ezért Jamshidi-biopszia történt, mely myeloma multiplexet igazolt. Következtetések: Betegünknél a ritka, vastagbelet obstruáló, tumort utánzó bélfali amyloidosis vezetett el a myeloma multiplex diagnózisához. A hematológiai kórkép célzott kezelése mellett ilyen esetben szükséges lehet a körülírt szűkület endoszkópos stentelése vagy a sebészi terápia.

Az IgA-nephropathia a leggyakoribb primer krónikus glomerulonephritis-forma világszerte. Az úgynevezett primer, ismeretlen eredetű IgA-nephropathia mellett egyre nő azon esetek száma, melyeket másik szerv megbetegedésével együtt észleltek. Bár az ok-okozati összefüggés sokszor nem egyértelmű, ezeket a formákat szekunder IgA-nephropathiának hívják. Jelen összeállítás csak a tágabb értelemben vett, azaz a májat is magába foglaló gasztroenterológiai vonatkozású szekunder IgA-nephropathiával foglalkozik. A szerzők a figyelmet annak szükségességére, hogy IgA-nephropathiás betegekben gasztrointesztinális betegségek (elsősorban májbetegségek, coeliakia, Crohn-betegség, colitis ulcerosa) társuló előfordulását is vizsgálni kell, valamint célszerűnek tartanák egy országos klinikai vizsgálat megszervezését, mely a fenti gasztrointesztinális kórképekben az IgA-nephropathia előfordulásának gyakoriságát vizsgálná.

Absztrakt:

A 2-es típusú diabetes mellitus (2TDM) kezelése terén új antidiabetikumok váltak elérhetőkké. A vizsgálat célja az volt, hogy felmérjük a 2TDM gyógyszeres kezelési szokásainak változását 2001–2014 között. A vizsgálatot az Országos Egészségügyi Pénztár adatbázisának elemzésével végeztük. Az újonnan felismert 2TDM éves előfordulása 75 700 esetről 33 700 esetre csökkent. A 2TDM prevalenciája fokozatosan emelkedett, majd később stagnáló jellegűvé vált (2014-ben 727 000 eset). A szulfonilurea-monoterápia gyakorisága 64%-ról 35%-ra csökkent, a metformin-monoterápia gyakorisága 19%-ról 42%-ra nőtt. Gyógyszeres kezelés szükségessége esetén 2014-ben a metformin volt a leggyakrabban választott első készítmény (66%), ezt követte a szulfonilureák választása (16%). Első alkalommal DPP-4-gátlót 20 362 beteg, GLP-1-mimetikumot pedig 4996 beteg kapott 2014-ben. Öt évvel a szulfonilureakezelés megkezdése után (2010–2014 között) metforminra gyakrabban volt szükség második szerként (39,0%), mint a szulfonilureára öt évvel a metforminkezelés megkezdése után (22,9%). Az antidiabetikumok felírási szokásai az évek során megváltoztak, követve a szakmai irányelvek ajánlásait. Várható, hogy a terápiás szokások a közeljövőben tovább módosulnak. Orv Hetil. 2017; 158(20): 770–778.

Mind a hipertónia, mind a 2-es típusú diabetes mellitus jelentős tényező a népesség halálozásában. Mindkét betegség károsítja az endothelt, aminek korai jele a microalbuminuria, amelyet szűrővizsgálatként tesztcsíkkal, diagnosztikus vizsgálatként immunológiai alapú módszerekkel, illetve nagy teljesítményű folyadékkromatográfiával lehet mérni. Ez utóbbi segítségével az ún. nem immunreaktív albuminforma is kimutatható. Célkitűzés: A szerzők célkitűzése immunnefelometriával microalbuminuriára negatív, diabéteszes és hipertóniás, illetve nem diabéteszes hipertóniás betegek albuminürítésének vizsgálata volt nagy teljesítményű folyadékkromatográfiával. Továbbá célul tűzték ki a microalbuminuria megállapításához használt jelenlegi kritériumok (albumin-kreatinin hányados: férfiaknál ≥2,5 mg/mmol, nőknél ≥3,5 mg/mmol) és a közelmúltban megjelent Heart Outcomes Prevention Evaluation tanulmány által javasolt új kritériumok (nem diabéteszesekben, immunológiai módszerrel ≥0,7 mg/mmol, nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás módszerrel ≥3,1 mg/mmol, diabéteszesekben immunológiai módszerrel ≥1,4 mg/mmol, nagy teljesítményű folyadékkromatográfiával ≥5,2 mg/mmol) használhatóságának vizsgálatát is. Módszer: Szűrővizsgálattal microalbuminuriára negatív 469 egyén vizeletének vizsgálata történt meg immunnefelometriás módszerrel. Az így is negatívakat vizsgálták tovább nagy teljesítményű folyadékkromatográfián alapuló, a méretkizárásos kromatográfia elvén működő Accumin™ Kit-tel. Eredmények: Nagy teljesítményű folyadékkromatográfiával átlagosan háromszor nagyobb albuminürítést mértek, mint immunnefelometriával. Az intraindividuális variációs koefficiens a két módszerrel nem különbözött (37 ± 31% és 40 ± 31%, p = 0,869; immunnefelometria és nagy teljesítményű folyadékkromatográfia; átlag ± szórás). A jelenlegi albumin-kreatinin hányadoson alapuló kritériumokat használva, az immunológiai módszerrel negatív egyének nagy teljesítményű folyadékkromatográfiával 43%-ban bizonyultak pozitívnak. Ha a Heart Outcomes Prevention Evaluation tanulmány új kritériumait használták, 14,5%-ra csökkent az immunnefelometriával negatív, nagy teljesítményű folyadékkromatográfiával pozitívak aránya; nagy teljesítményű folyadékkromatográfiával microalbuminuria-pozitívak száma elsősorban a diabéteszes és hipertóniás csoportban csökkent (49% és 7,5%), míg a nem diabéteszes hipertóniás csoportban kevésbé (37% és 26,5%). A hagyományos kritériumrendszerben logisztikus regressziós vizsgálat során a legerősebb kockázati faktornak a férfinem bizonyult. Az immunnefelometriával microalbuminuriára negatív egyének 28%-ában nagy teljesítményű folyadékkromatográfiával kimondható a microalbuminuria diagnózisa a jelen szakmai szabályok szerint. Következtetések: Az immunológiai módszerekkel microalbuminuriára negatív egyének közel harmadában nagy teljesítményű folyadékkromatográfiával kimondható a microalbuminuria diagnózisa, amihez továbbra is szükséges a háromszori vizeletvizsgálat. A Heart Outcomes Prevention Evaluation tanulmány által megállapított új kritériumok sem a diabéteszes és hipertóniás betegekre, sem a nem diabéteszes hipertóniás betegekre nem alkalmazhatók jól. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a microalbuminuria-pozitivitás legjelentősebb prediktorát, a nemet.

Absztrakt:

Rekurráló rhabdomyolysis miatt kezelt 46 éves nő esetét ismertetjük. Betegünknél a metabolikus myopathia hátterében a zsírsav-oxidáció veleszületett zavarát, hosszú szénláncú acil-koenzim A-dehidrogenáz-hiányt diagnosztizáltunk, miután kóros acil-karnitin- és vizeletszervessav-profilt, valamint alacsony residualis enzimaktivitást detektáltunk, végül genetikai vizsgálattal patogén eltérést igazoltunk. A dietoterápia bevezetése után sem kórházi kezelést igénylő metabolikus krízis nem fordult elő, sem myopathia nem alakult ki. Az eset kapcsán áttekintjük a rhabdomyolysis és a terhelés utáni izompanaszok differenciáldiagnosztikáját, különös tekintettel a metabolikus myopathiákra. Kiemeljük a zsírsav-oxidációs zavarok jellegzetességeit, illetve a hosszú szénláncú zsírsav-oxidációs zavarok akut ellátásának és gondozásának alapelveit. A metabolikus myopathiák csoportjába tartozó betegségek jól kezelhetőek, és a betegek számára megfelelő életminőséget biztosíthatunk, azonban az elsősorban zsírsav-oxidációs zavarokra jellemző, gyorsan kialakuló metabolikus krízis súlyos, akár halálos kimenetelű is lehet. Több, ebbe a csoportba tartozó betegség szerepel az újszülöttkorban szűrt anyagcsere-betegségek között, azonban esetünk ismertetésével is szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy egyes esetekben az első tünetek csak felnőttkorban jelentkeznek. Ismétlődő rhabdomyolysis esetén bármely korú betegnél fel kell vetni az öröklődő anyagcserezavar lehetőségét. Orv Hetil. 2017; 158(47): 1873–1882.

A gyulladásos bélbetegségben érintett betegek növekvő száma és az új terápiás lehetőségek miatt jelentősen megnőtt az igény a standardizált adatok vizsgálatára. Magyarországon évek óta működik olyan betegregiszter, amelyben lehetőség van a gyulladásos bélbetegek adatainak prospektív gyűjtésére. Cél: Jelen dolgozatban a szerzők colitis ulcerosában szenvedő betegek jellemző adatait ismertetik. Módszerek: A regiszter a Microsoft Access adatbázis-kezelő programján működik. Az adatokat központi szerveren tárolják. Eredmények: Hazánkban is nő a gyulladásos bélbetegség gyakorisága – egyelőre az alacsony előfordulási gyakoriságú országok közé tartozunk. Míg az immunszupprimáló kezelésben nem részesülő betegek aktivitásának megbecslésében szerepe lehet a laboratóriumi paramétereknek és a C-reaktív fehérjének, addig az immunszupprimáló kezelés az aktivitás becslését rontja. Következtetések: 1. Hasznos lenne, ha az ország összes jelentős, gyulladásos bélbeteget gondozó munkahelye csatlakozna az adatközösséghez, és a folyamatos regisztrálással országos képet kaphatnánk. 2. A laboratóriumi paraméterek értékelésekor figyelembe kell venni a beteg aktuális kezelését. Orv. Hetil., 2012, 153, 702–712.

Bevezetés: A Barrett-nyelőcső (BE) az alsó harmadi nyelőcső adenocarcinomájának egyetlen ismert prekurzora. Több megfigyelés szerint a gastrooesophagealis refluxbetegség (GERB) súlyossága és fennállásának ideje fontos patogenetikai tényező a Barrett-nyelőcső kialakulásában. Betegek és módszer: Retrospektív vizsgálatunkban 2001–2008 között laparoscopos Nissen szerinti antireflux műtéten átesett 176 refluxbeteg és 78 BE-vel szövődött beteg praeoperativ kivizsgálási eredményeit (tünetek, 24 órás pH-metria, nyelőcső-manometria, Bilitec) és kezelésük hatékonyságát hasonlítottuk össze. Eredmények: A betegcsoportok nem különböztek demográfiai jellemzőikben, és refluxos tüneteik időtartama is azonos hosszúságú volt. A betegek mindkét csoportban átlagosan másfél éves (19,87 vs. 19,20 hónap) eredménytelen gyógyszeres (protonpumpagátló) kezelés után kerültek műtétre. A praeoperativ functionalis vizsgálatok a BE-csoportban súlyosabb savas reflux meglétét igazolták (DeMeester-score 18,9 vs. 41,9, p < 0,001). Ugyanakkor a manometria – bár alátámasztotta az alsó nyelőcsősphincter (LES) károsodását – nem mutatott különbséget a két csoport között (12,10 vs. 12,57 Hgmm, p = 0,892). A laparoscopos antireflux műtéteknek halálozása nem volt, két esetben történt conversio súlyos adhaesiók, illetve lépsérülés miatt. Három hónappal a műtétet követően a Visick-score alapján mindkét csoportban jelentősen csökkentek vagy megszűntek a refluxos tünetek (az I. csoportban a betegek 73%-ánál, a II. csoportban a betegek 81%-ánál), javult a LES működése (17,58 és 18,70 Hgmm), és csökkent a savas reflux gyakorisága és expositiója (DeMeester-score 7,73 és 12,72). Következtetés: A károsodott LES incompetens működésével párhuzamosan jelentkező kóros savas reflux súlyossága potencírozza a gastrooesophagealis junctióban (GEJ) megjelenő gyulladáson túl a metaplasticus folyamatok elindulását, a Barrett-nyelőcső kialakulását. A konzervatív kezelésre nem reagáló refluxbetegek csoportjában a megfelelően kivitelezett Nissen szerinti laparoscopos antireflux műtét további javulást képes biztosítani.

A kardiometabolikus kockázati tényezők csökkentésével visszaszoríthatók a cardiovascularis események. A kardiometabolikus kockázati tényezők befolyásolásának eredményességéről 1-es típusú diabetes mellitusban szenvedő felnőtt cukorbetegek körében csak kevés adat áll rendelkezésre. Célkitűzés: Diabetes-szakrendelésen ellenőrzés céljából megjelenő, 1-es típusú diabetes mellitusban szenvedő felnőtt (életkor ≥ 18 év) cukorbetegek körében adatokat gyűjtöttünk a kardiometabolikus kockázati tényezők előfordulásáról és kezelésük eredményességéről. Módszerek: Fél év alatt az ország 11 diabetescentrumában egymást követően megjelent 1-es típusú cukorbetegségben szenvedők (n = 533; 256 férfi, 277 nő; életkor 35,6 ± 11,6 év; diabetestartam 18,0 ± 11,1 év; x ± SD) ellenőrzésekor, az előzményi adatok felvételén túl, antropometriai és laboratóriumi adatokat regisztráltunk. A kardiometabolikus kockázati tényezők kezelési célértékeként a III. Magyar Cardiovascularis Konszenzuskonferencia ajánlásában szereplő adatokat tekintettük mérvadónak. Eredmények: A testtömegindex célértékét (< 25 kg/m ² ) a betegek 55,3%-a (férfi: 45,7%, nő: 64,3%) érte el. A haskörfogat nők körében megkívánt értékét (< 80 cm) a betegek 50,5%-a, a férfiak esetében mérvadó értéket (< 94 cm) 63,7% érte el. A HbA _1c értéke a betegek 8,4%-ában volt 6,5% alatt (20,5%-ban 7,0% alatt). Lipidcsökkentő kezelésben részesült 130 beteg (24,4%), e csoportban a betegek 53,1%-a érte el a triglicerid, 71,5% a HDL-koleszterin és 27,8% az LDL-koleszterin kezelési célértékét. A lipidek szintjére vonatkozó célérték együttes elérése a betegek 17,7%-ában volt sikeres. Hypertonia miatt kezelésben részesült 173 beteg (32,5%), e betegcsoportban a < 130 Hgmm-es szisztolés vérnyomást a betegek 29,5%-a, a diasztolés célértéket (< 80 Hgmm) pedig 34,7% érte el. A betegek 17,7%-a a vizsgálat időpontjában dohányzónak vallotta magát, 19,2% leszokott a dohányzásról, és 63,2% sohasem dohányzott. Következtetések: Felnőtt, 1-es típusú diabetes mellitusban szenvedők körében a kardiometabolikus kockázati tényezők napjainkban ajánlott kezelési célértékeit a cukorbeteg-gondozás keretein belül nehéz elérni. További erőfeszítéseket kell tenni a cukorbetegek kardiometabolikus kockázati tényezőinek hatékonyabb csökkentése érdekében.