Search Results

You are looking at 21 - 30 of 99 items for

  • Author or Editor: János Fehér x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Abstract

In the treatment of chronic liver diseases an adequate therapy can be chosen only in the knowledge of the pathogenetic processes. In liver diseases caused by oxidative stress (alcoholic and non-alcoholic fatty liver and steatohepatitis, drug- and chemical-induced hepatic toxicity) the antioxidant medicines such as silymarin, in chronic hepatitis caused by hepatitis B and hepatitis C virus the combined pegylated interferon and nucleoside analogue treatments are the primary therapeutic modalities of choice. The main effects of silymarin: it exerts membrane-stabilising and antioxidant activity, it promotes hepatocyte regeneration, it reduces inflammatory reaction, and it inhibits fibrinogenesis in the liver. These results have been established by experimental and clinical trials. According to open studies the long-term administration of silymarin significantly increased survival time of patients with alcoholinduced liver cirrhosis. Recently it has been demonstrated that high-dose silibinin infusion treatment could significantly reduce viral load of hepatitis C viruses following four weeks of application. Based on the results of studies using methods of molecular biology, silymarin can significantly reduce tumour cell proliferation, angiogenesis as well as insulin resistance. These results support the administration of silymarin preparations in the treatment of patients with chronic liver diseases, especially alcoholic and non-alcoholic steatohepatitis in the current clinical practice and, as it can be expected, also in the future. In some neoplastic diseases they can be administered as adjuvant therapy as well.

Restricted access
Restricted access

Abstract

Recently, an increasing amount of data on the connection between neuro-endocrine and immune systems has been gathered. Results of molecular genetic research have provided evidence for a common language of these systems including neurotransmitters, hormones and cytokines. It has been proved that the immune system is capable of producing neurotransmitters and hormones and even the endocrine system can prepare cytokines. This integrative (holistic) approach makes possible the investigation of physiological and pathological events as interactions of psychoneuro-endocrine-immune systems. The associations of autoimmune diseases and the autoimmune polyendocrine syndromes constitute a heterogeneous group of disorders characterised by decreased or lost immune tolerance against self-antigens. Molecular genetic research has explored the mechanism of the associations of diseases that are called organ-specific. Autoimmune polyendocrine syndrome type 1 is characterised by the presence of at least two of the three cardinal diseases: Addison's disease, autoimmune hypoparathyroidism and mucocutaneous candidiasis. This rare autosomal recessive syndrome is induced by mutations of the autoimmune regulator (AIRE) gene. Autoimmune polyendocrine syndrome type 2 that occurs at a much higher frequency is observed and defined as the coexistence of Addison's disease, autoimmune thyroid disease and/or type 1 diabetes mellitus. Autoimmune polyendocrine syndrome type 3 is characterised by an association of autoimmune thyroid disease and type 1 diabetes mellitus. In contrast to autoimmune polyendocrine syndrome type 1, HLA and other antigens have proved to be important in types 2 and 3 of the syndrome. Identification of genetic factors predisposing to these syndromes contributes to our understanding of the common mechanisms involved in autoimmunity and offers a possibility for early treatment and prevention as well.

Restricted access

Abstract

Abstract

Due to its antioxidant capacity, the essential trace element selenium exerts complex effects on the endocrine and immune systems. Selenium may have an important role in autoimmune thyroid diseases because levels of free oxygen radicals are elevated during physiological thyroid hormone synthesis.

Objective

To determine whether selenium therapy can influence anti-thyroid peroxidase and anti-thyroglobulin antibody levels or if there is a correlation between antioxidant capacity and autoantibody titres.

Method

132 patients with autoimmune thyroiditis were investigated in a prospective, blinded and placebo controlled study. L-thyroxine substitution therapy was administered in both groups and TSH levels remained in the normal range. The selenium treated group (70 patients, 68 female, mean age 41.4 ± 9.5 years) was compared with the placebo treated group (62 patients, 61 female, mean age 42.7 ± 8.3 years). Selenium therapy included oral administration of 100 μg L-seleno-methionine tablets twice a day for a year. Determinations of TSH, fT4 and fT3 as well as antibody levels were carried out by chemoluminescent method. Total antioxidant capacity was determined by Randox kit, and serum selenium levels were measured by atomic absorption technique. In the course of the study patients were controlled every third month and at the end of the one year long observation period.

Results

Selenium levels in untreated patients were significantly lower than those in treated patients and controls. The fT3/fT4 ratio proved to be higher in patients after selenium therapy. Titres of antithyroid antibodies (mostly antithyroid peroxidase) significantly decreased at the end of the study. An inverse correlation was found between antioxidant capacity and antithyroid peroxidase levels. The volume of thyroid gland slightly diminished in treated patients. No adverse reactions were observed.

Conclusion

Selenium completed with L-thyroxine is a suitable therapy of patients with autoimmune thyroiditis.

Restricted access
Restricted access

Az interferonok heterogén összetételű glycoproteinek, melyeket a vírusfertőzés hatására, az immunválasz során, az élő sejtek termelnek. Felfedezésük éppen fél évszázaddal ezelőtt történt. Daganatellenes, antivirális és immunmoduláns hatásúak. A terápiában használatos interferonok görög betűkkel jelölt formái utalnak az eredetre: az interferon-alfa leukocita-eredetű, az interferon-béta fibroblastokból származó, az interferon-gamma pedig lymphocyta-eredetű immuninterferon. A humán gyógyászatban a természetes és rekombináns interferonokat egyaránt alkalmazzák. A polietilén-glikollal történő összekapcsolás az interferonkészítmény tartós hatását biztosítja. Jelenleg a klinikumban leginkább hepatitis B és C vírus okozta krónikus hepatitisben a vírus eliminálására, valamint az onkológiában daganatprogresszió gátlására alkalmazzák.

Restricted access

A cardiovascularis halálozás világszerte növekszik. A halálos kimenetelnek egyik legfontosabb kóroki tényezője a diabetes mellitus. E megbetegedés kezelésére alkalmazható gyógyszerek közé tartoznak az inzulin kiválasztását fokozó szerek (insulinsecretagog készítmények), az inzulin hatását növelő (inzulinszenzitizálók) és glükózfelszívódást gátló készítmények. Mindezek alkalmazhatók monoterápiában és különféle kombinációban is. A gyakorlatban nagyon hasznosnak tűnik a roziglitazon és a glimepirid kombinációja. Mivel alkotóik különböző támadáspontokon fejtik ki hatásukat, jól kiegészítik egymást. A glimepirid a béta-sejtek inzulinszekrécióját fokozza, csökkenti a vércukorszintet, a roziglitazon pedig az így megtermelt inzulin iránti érzékenységet fokozza a célszervekben. A két szer additív módon jelentősen javítja a vércukorszintet. A glimepirid és roziglitazon kombinációját a betegek általában jól tolerálják, és a fix kombináció javítja a terápiás adherenciát is.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Ádám Eiszrich
and
János Fehér

A parenchimás szervek – mint például a máj – abnormális zsírfelhalmozódását zsíros átalakulásnak nevezzük. A máj elzsírosodásának hátterében a májsejtek zsírfelvevő és zsírleadó folyamatainak egyensúlyzavara áll, miáltal a felesleges triglicerid felhalmozódik a hepatocytákban. Normál esetben a sejtek kb. 5%-a tartalmaz trigliceridet, zsírmáj esetén ez az érték 50% fölé is emelkedhet. 50% alatt májelzsírosodásról, 50% felett zsírmájról beszélünk. Enyhébb esetben nem feltétlenül okoz sejtműködési zavart, súlyosabb formánál azonban igen, sokszor a sejthalál előfutára. A zsírmáj olyan kórállapotnak tekinthető, mely érzékennyé teszi a májat egyéb toxikus hatásokkal szemben. Nem önálló betegség, legtöbbször valamilyen ártalom, egyéb kórfolyamat kísérő jelensége. Önmagában – bizonyos súlyossági fokig (a fibrosis megjelenéséig) – reverzíbilis károsodást jelent, a kiváltó ok megszűnésekor a máj a felesleges triglicerid-tartalmát leadja. Kezelni az alapfolyamatot kell; még nem ismert olyan specifikus gyógyszer, amely a hepatocytákban lerakódott zsírt csökkenti.

Restricted access

A hepatocellularis carcinoma (HCC) világviszonylatban a halálhoz vezető rosszindulatú daganatos betegségek között a harmadik leggyakoribb megbetegedés. Az esetek döntő részében (80–90%) májcirrhosis talaján alakul ki. A cirrhosis fő oka a krónikus B- és C-vírus-fertőzés, valamint a tartós alkoholfogyasztás. Alkoholos eredetű májcirrhosisos betegekben a hepatocellularis carcinoma előfordulási gyakorisága 3–15% körül van. Egyéb kiváltó okok lehetnek továbbá a nem alkoholos steatohepatitis (NASH), az obesitas, diabetes mellitus, autoimmun hepatitis, májon belüli epeútgyulladás (primer biliaris cirrhosis, primer sclerotizáló cholangitis), réz- és vasanyagcsere-betegségek (Wilson-kór, haemochromatosis), veleszületett alfa-1-antitripszin-hiány. További kóroki tényezőként a dohányzás és különböző kémiai anyagok jöhetnek számításba. Míg korábban a HCC-s betegek csak szupportív, palliatív kezelésben részesülhettek, manapság a terápia széles skálája ismert. A sebészeti beavatkozások (reszekció, májtranszplantáció) mellett az invazív radioterápia is széles körben elterjedt. Újabban bizonyították a monoklonális antitestekkel végzett célzott terápia hatásosságát, valamint a kis molekulájú kinázinhibitorok eredményességét. 2007-ben került forgalomba a több területen ható kinázinhibitor, a sorafenib, amely jelentős mértékben növelte az előrehaladott HCC-s betegek túlélési idejét.

Open access