Search Results

Bevezetés: A halláscsökkenés olyan érzékszervi károsodás, mely a beszédértést, a kommunikációt, így az életminőséget is rontja. Előfordul, hogy a beteg által megélt funkcióvesztés túlzó, a mérések során a szubjektív és az objektív vizsgálati eredmények ellentmondásosak, a szubjektíven jelzett halláscsökkenés mértéke jelentősebb; ezen esetekben felmerül a funkcionális halláscsökkenés véleményezése. Célkitűzés: Célul tűztük ki funkcionális halláscsökkenés diagnózisú eseteink összegyűjtését és retrospektív elemzését, melyek alapján következtetéseket vonhatunk le a funkcionális halláscsökkenés jellemzőiről, a figyelemfelhívó jelekről, állapotokról és a megfelelő rehabilitáció mérlegeléséről. Módszerek: A szubjektív vizsgálatok a tisztahang-hallásküszöb, a beszédértés és a kommunikáció vizsgálatával történtek, majd ezeket összevetettük az objektív impedanciaméréssel, a stapediusreflex-vizsgálattal, az otoakusztikus emisszió mérésével, az agytörzsi kiváltott válaszok regisztrálásával nyert eredményekkel. Képalkotó vizsgálatok, pszichológus, pszichiáter, szurdopedagógus, neurológus, illetve további társszakmák bevonása történt szükség szerint. Kizártuk a szándékosan anyagi vagy egyéb előnyszerzésre irányuló megtévesztés eseteit. Eredmények: 2007 és 2022 között 19 beteg esetében diagnosztizáltunk funkcionális halláscsökkenést. A betegségben többségében (17 eset) nők érintettek, jellemzőek a fiatal életkorban (10–41 év) jelentkező panaszok; az átlagéletkor a vizsgált beteganyagban 19,6 év, az érintett páciensek nagyobb része (13 eset) 10–17 év közötti gyermek volt. Organikus okot 11 esetben nem találtunk, a többi esetben kimutatható organikus eltérés sem magyarázza a beteg által megélt halláscsökkenés mértékét. A funkcionális hallásveszteség mértéke különböző (35–120 dB) volt, átlagosan 60,2 dB. Következtetés: A funkcionális halláscsökkenés felismerése és diagnosztikája nagyon nehéz, komplex vizsgálati sort, szakmai együttműködést igényel. Felismerés nélkül a beteg indokolatlan, akár számára káros, anyagilag is megterhelő ellátásban részesülhet, mely állapotának romlását is okozhatja. Orv Hetil. 2023; 164(8): 283–292.

Bevezetés: A szemüreg daganatai ritka kórképekként kevés centrumban gyűlnek össze számottevő mennyiségben, így saját adataink statisztikai feldolgozása reprezentálhatja az érintett betegcsoport hazai arányait, jellegzetességeit. Célkitűzés: A Semmelweis Egyetem „Orbita-munkacsoportjának” első három és fél éve során (2019. februártól 2022. augusztusig) végzett 94 tumorsebészeti beavatkozás elemzése. Módszer: Retrospektív tanulmányunk során három és fél év teljes ambuláns és műtéti beteganyagát tekintettük át a Semmelweis Egyetemen használt MedSol informatikai rendszerben. Csak a Semmelweis Egyetem Orbita-munkacsoportja által 2019. február és 2022. szeptember között végzett, szövettanilag igazolt daganatos betegség miatt operált páciensek adatai kerültek bele gyűjtésünkbe. A csupán a dermist és a subcutist érintő bőrelváltozások excisióját, a körülírt conjunctivalis elváltozások eltávolítását és az enucleatiókat kizártuk a vizsgált betegcsoportból. Így jártunk el azzal a jelentékeny számú orbitaműtéttel, amelyeknél a mintavétel után nem bizonyosodott be daganatos sejtszaporulat jelenléte. Eredmények: A közleményünk által feldolgozott három és fél éves periódus alatt 94 műtétet végeztünk intraorbitalis tumor miatt. Mintavétel 38,3%-ban (n = 36), a tumor lehetőség szerinti megkisebbítése 18,1%-ban (n = 17) vagy in toto eltávolítása 43,6%-ban (n = 41) történt. A szövettani leletek alapján a tumorok 53,2%-a (n = 50) benignusnak és 46,8%-a (n = 44) malignusnak bizonyult. A rosszindulatú betegségben érintettek átlagéletkora 60,5 év, a jóindulatú szövetszaporulattal operáltaké 39,5 év volt. A leggyakoribb benignus daganat a cavernosus haemangioma volt 13,8%-ban (n = 13), a leggyakoribb malignus daganat pedig a lymphoma 31,9%-ban (n = 30). Megbeszélés: A jóindulatú daganatokat többnyire in toto, maradványtünet nélkül távolíthatjuk el. A szemüreg rosszindulatú daganatai esetében gyakran csak a tumor megkisebbítése érhető el, számottevő esetben pedig már morfológiai jellegzetességeik és kórlefolyásuk alapján mintavételt tervezünk. Így járunk el lymphoma esetén, melynek terápiája konzervatív. Következtetés: A rosszindulatú daganatok aránya az életkor előrehaladtával nőtt, messze a leggyakoribb ezek között a lymphoma. A jóindulatú daganatok 70,0%-át az ér- és nyirokér-, illetve a perifériásideg-eredetű daganatok és a dermoid cysta alkotta. A benignus daganatok az esetek 76,0%-ában egészben eltávolíthatónak bizonyultak. A leggyakoribb, általunk alkalmazott műtéti feltárás a lateralis orbitotomia. Orv Hetil. 2023; 164(49): 1947–1953.

Bevezetés: A cardialis implantálható elektromos eszközökhöz kapcsolódó egyes komplikációk időnként részleges vagy teljes rendszereltávolítást, azaz transzvénás elektróda extrakciót igényelnek. A beavatkozások komplexitására és kimenetelére vonatkozó megfigyelések nemzetközi regiszterekből származnak, a kezelt betegcsoportok jellemzői azonban jelentős eltéréseket mutatnak. Célkitűzés: Az intézetünkben 2012 óta szisztematikusan működő extrakciós program eredményeinek összefoglalása és nemzetközi adatokkal való összehasonlítása. Módszerek: Retrospektív módon elemeztük a 2012 és 2022 között extrakcióban részesült betegek klinikai jellemzőit, a beavatkozások indikációit, technikáit és kimenetelét, összevetve ezeket a legnagyobb átfogó európai regiszter (ELECTRa) adataival. Vizsgáltuk továbbá a sikerarányt a „lépcsőzetes eszközbevetés” különböző szintjein. Eredmények: A vizsgálatba 200 beteget (65 ± 14,3 év, 74,5% férfi) vontunk be. Az extrakció indikációja dominálóan infekció volt, melynek aránya jóval meghaladta az ELECTRa-ban közöltet (87,5% vs. 52,8%, p<0,001). Az elektródák implantációs ideje szintén magasabb tendenciát mutatott tanulmányunkban (7,8 ± 6,2 vs. 6,4 ± 5,4 év), továbbá a passzív fixációs elektródák száma is szignifikánsan nagyobbnak bizonyult (62,2% vs. 46,6%, p<0,001). Betegeink egyötöde előzőleg már átesett egy sikertelen extrakciós kísérleten. A beavatkozások alatt nagyobb arányban volt szükség „locking styletek” (81,9% vs. 71,1%, p<0,001) és aktív extrakciós hüvelyek (71,8% vs. 27,1%, p<0,001) használatára. Major komplikáció 4,5%-ban, beavatkozáshoz köthető halál 4 esetben (2%) fordult elő. Procedurális sikert 88,2%-ban értünk el, mely alacsonyabbnak bizonyult az ELECTRa-ban közölt 95,7%-hoz képest. A lépcsőzetes eszközbevetés vizsgálata során a kumulatív klinikai sikerarány 24,8% volt „locki-ng stylettel” végzett húzással, 74,2% a primer aktív hüvellyel, 91,3% magas szintű extrakciós technikákkal (módozatváltás, femoralis extrakció), valamint 96,6%-ban nem sürgősségi szívsebészeti extrakcióval. Megbeszélés és következtetés: A Szegedi Tudományegyetem Elektrofiziológiai Részlegén sikeres, korszerű technikákon alapuló elektróda extrakciós program épült fel az elmúlt 10 évben. A kezelt betegek rizikóstatusa, valamint a beavatkozások komplexitása jóval meghaladja a nemzetközi regiszterek ilyen irányú jellemzőit. Az optimális sikerarány érdekében elengedhetetlen a különböző extrakciós technikák elérhetősége és az azokban való jártasság, valamint az implantálócentrumokkal folytatott szoros oktatási és referálási együttműködés. Orv Hetil. 2023; 164(49): 1954–1964.

Absztrakt

Cél: Összehasonlítani a preoperatív alkalmazott kemo-radioterápia (CRT) segítségével elért eredményeinket különböző lokalizáciojú nyelőcső laphámrákok esetében.

Módszer: 1997 és 2005 között klinikánkon 102 előrehaladott stádiumban lévő nyelőcsőrákos beteg részesült preoperatív kezelésben. 40 esetben a daganat a nyelőcső felső harmadában (I. csoport), 62 esetben a középső harmadában (II. csoport) helyezkedett el. A túlélési eredményeket történelmi kontrollcsoporttal vetettük össze, majd a kombinált kezelésben részesült betegeknél a különböző lokalizációjú csoportokat hasonlítottuk össze.

Eredmények: A történelmi kontrollcsoporttal történt összevetés szignifikáns túlélésbeni javulást igazolt a neoadjuváns kezelés hatására (p:0,0042). Az I-es csoportban 70%-ban került sor reszekcióra, ezek 50%-ában komplett patológiai remisszió (pCR) volt megfigyelhető. A perioperatív morbiditás 43%-os, a perioperatív mortalitás 14%-os volt. A II-es csoportban 69%-ban végeztünk reszekciót, pCR-t 7%-ban észleltünk. A perioperatív morbiditásunk 62%, a perioperatív mortalitásunk 18%-nak adódott. Az R0 reszekciók aránya (82% vs. 84%) és az átlagos túlélés (21 vs. 22 hónap) hasonló volt a két csoportban, azonban a pCR szignifikánsan jobb túlélést jelentett.

Következtetés: A multimodális kezelés alkalmazása javítja a túlélést lokálisan előrehaladott nyelőcső laphámrákok esetén. Az I. csoportban észlelt szignifikánsan több komplett patológiai remisszió alapján úgy tűnik, hogy a felső harmadi lokalizációjú nyelőcső laphámrákok jobban reagálnak a multimodális kezelésre, mely új prognosztikai tényezőként szerepelhet a lokálisan előrehaladott nyelőcsőrákok kezelésében.

Absztrakt

Bevezetés: A nyaki elhelyezkedésű nyelőcsőlaphámrák kritikus lokalizációjú, mert gyakran csak kiterjesztett műtéttel távolítható el (laryngo-pharyngo-oesophagectomia). Az utóbbi évtizedben a neoadjuváns kemo-radioterápia bevezetése azonban hatásosnak bizonyult az előrehaladott nyelőcsőlaphámrákok kezelésében. Beteganyag és módszer: Klinikánkon 1997 novembere és 2012 januárja között összesen 55 beteg részesült preoperatív kemo-radioterápiában lokálisan előrehaladott, felső harmadi nyelőcsőlaphámrák miatt. A kezelés során 3960 cGy összdózisú sugárterápiát kaptak 180 cGy frakciókban, valamint szimultán Cisplatin és 5-FU kemoterápiában részesültek. A kezelést követően 4–6 héttel az ismételt vizsgálatok eredményétől függően döntöttünk a műtétről. Eredmények: A nyaki elhelyezkedésű nyelőcsőtumoros betegeknél összesen 35 esetben (64%) végeztünk nyelőcső-resectiót vagy laryngo-pharyngectomiát. A műtéti resecatum hisztopatológiai vizsgálata 16 betegnél (16/35, 46%) komplett remissiót (pCR) igazolt. A perioperatív mortalitásunk és az anastomosiselégtelenség ugyanolyan számban fordult elő 5/35 (14%). Az R0 resectiók aránya 82% volt, a 2 és 5 éves túlélés 41%, illetve 18% lett. 19 esetben gégemegtartó pharyngo-oesophagectomiát, 11 esetben laryngo-pharyngectomiát végeztünk, utóbbi esetben a rekonstrukció szabad jejunum-transzplantációval történt. Következtetés: A magas arányú pCR (46%) igazolja, hogy a felső harmadi nyelőcsőtumorok jobban reagálnak a multimodális kezelésre. 30 esetben a neoadjuváns kezelés eredményezte tumorregressio lehetővé tette a laryngo-pharyngo-oesophagectomia elkerülését.

Absztrakt:

Az új koronavírus okozta COVID–19-járvány kihívást jelent a szervátültetett betegek ellátását illetően is, ezért lényegesnek tartjuk az ezzel kapcsolatos friss ismeretek megosztását a hazai ellátásban dolgozók számára. Nagyobb esetszámmal májátültetettekről még nincsenek adatok az irodalomban, vesetranszplantáltak esetén azonban a spanyol és a francia adatbázisok 18,6%-os és 13%-os halálozásról számoltak be, ami kissé magasabb az ottani átlagpopulációénál. Tünetmentes esetekben SARS-CoV-2-pozitív PCR-eredmény birtokában nem szükséges a transzplantáltak immunszuppresszív terápiáján változtatni, azonban láz, gastrointestinalis vagy légúti tünetek kialakulását követően a mikofenolsav és mTOR-gátló készítmények elhagyása javasolt, és a kalcineurininhibitorok vérszintjét a legalacsonyabb effektív szintre kell csökkenteni. Tüdőkárosodás észlelését követően vesetranszplantáltak esetében a kalcineurininhibitorokat is le kell állítani, míg a májtranszplantáltak esetében a dózis csökkentése szükséges a fenntartó kortikoszteroid mellett. Ez utóbbi dózisának emelése szükséges hyperinflammatiós szindróma (HIS) kialakulásakor. A HIS terápiás befolyásolására transzplantáltakban is sikerrel lehet alkalmazni az IL1- és IL6-gátló monoklonális antitesteket. Célzott vírusellenes készítmény nem áll rendelkezésre, a legszerencsésebb, ha a beteg bevonható a remdesivir vagy a favipiravir klinikai vizsgálatába. A hidroxiklorokin transzplantáltaknak is adható, bár hatékonysága és biztonságossága kérdésessé vált. A lopinavir/ritonavir kombináció a kalcineurininhibitorokkal fennálló súlyos gyógyszerkölcsönhatás miatt nem adható. A SARS-CoV-2 cytopathiás hatása endotheldiszfunkciót okoz, amely prokoaguláns állapot kialakulásához vezet, emellett megváltozik a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer egyensúlya is. Fontos ezért a betegek kezelése során a thrombosisprofilaxis korai elkezdése alacsony molekulasúlyú heparinnal és alacsony dózisú acetilszalicilsavval. Az angiotenzinkonvertálóenzim-gátló (ACEI) és az angiotenzin-II-receptor-antagonista (ARB) terápiára beállított betegek kezelését a COVID–19 miatt nem szabad abbahagyni. Orv Hetil. 2020; 161(32): 1310–1321.

Bevezetés: Heveny myeloid leukaemiában a fiatal felnőttek (<60 év) kétharmada, az idősek (≥60 év) mintegy 90%-a hal meg a betegség következtében. Célkitűzés: A szerzők heveny myeloid leukaemiás betegeik kezelésével szerzett tapasztalataik elemzését tűzték ki célul. Módszer: 2007–2013 között 173 heveny myeloid leukaemiás beteget kezeltek. A betegeket a European LeukemiaNet javaslata alapján osztályozták. Vizsgálták az életkor, a „de novo” vagy „szekunder” betegség, a daunoblastin dózisa, a bortezomib, a minimális residualis betegség és a betegség lefolyása közötti összefüggést. Eredmények: A fiatal betegek ötéves túlélése 25%, az időseké 2% volt. A túlélést a prognosztikai tényezők jelentősen befolyásolták: a fiatal, jó prognózisú betegek túlélése 50% volt. Fiataloknál a 90 mg/m² daunoblastin előnyös volt, míg a 45 mg/m² és 60 mg/m² hatékonysága között nem volt jelentős különbség. A bortezomibbal kiegészített standard indukciós kezelés ígéretesnek tűnt, de ennek megítéléséhez nagyobb számú beteg vizsgálata szükséges. Következtetések: A remisszió kialakulásának gyorsasága és mélysége, valamint a kiindulási fehérvérsejtszám jelentősen befolyásolhatják a betegség lefolyását a European LeukemiaNet osztályozás szerinti azonos csoportokon belül is. Orv. Hetil., 2014, 155(17), 653–658.

Seasonal differences in the resumption of postpartum ovarian activity, milk production and periparturient metabolic status were investigated in lactating non-suckling dairy Awassi sheep in two consecutive experiments. In Experiment 1, autumn-lambing (AL, n = 27) and spring-lambing (SL, n = 37) ewes were investigated. Ovarian activity was monitored by means of individual progesterone (P4) profiles from day 5 to day 100 post partum. Most of the AL dams (89%) ovulated till day 35 after parturition and became cyclic thereafter. Incidence of persistent corpus luteum (CLP) and short luteal phases (sCL) was frequent (18% and 29%, respectively) among non-conceiving dams. In contrast, only 24% of the SL ewes ovulated before day 35. P4 levels during the luteal phase were lower in cyclic animals, and the cycle was longer in SL than in AL animals. No CLP or sCL was detected in the spring-lambing group, and 61% of SL ewes remained acyclic till the end of the trial. Lactation length was significantly longer in SL dams than in AL ewes (P = 0.008). According to the plasma metabolites (BHB, NEFA) and metabolic hormones (insulin, IGF-I, thyroxine) examined, negative energy balance did not appear in any of the animals. However, seasonal differences were seen in IGF-I and thyroxine levels, which were higher in the SL dams. In Experiment 2, influence of additional lighting was studied in autumn-lambing ewes. The long-day photoperiod (LD, n = 23) group was exposed to artificial light from sunset till midnight (approx. 16 h light/8 h dark) from some weeks before the expected date of delivery in mid-September until the end of December. The control group (n = 25) experienced only natural daylength. The first postpartum ovulation tended to occur later in the LD animals than in the controls (P = 0.047). The lactation of the LD group tended to be longer (P = 0.061). NEFA, BHB, insulin, IGF-I and thyroxine levels did not differ between the groups. Conclusions: (i) The ovarian function of the Awassi population is seasonal under temperate continental climate conditions. (ii) The first postpartum ovulation of non-suckling, autumn-lambing dams may occur very early, even before the completion of uterine involution. (iii) Additional artificial lighting may delay the time of first postpartum ovulation in AL ewes. (iv) Postpartum negative energy balance is unlikely to occur in dairy Awassi ewes even in high-producing intensive systems.

Absztrakt:

Bevezetés: Az extranodalis nasalis típusú natural killer/T (NK/T) sejtes lymphoma (ENKTL) a T-sejtes lymphomák egyik ritka agresszív megjelenésű formája, amely elsősorban sinonasalis és nasopharynx kiindulású. Bár előfordulása ritka a fejlett nyugati országokban, kezelése a hagyományos, agresszív lymphomákban alkalmazott antraciklintartalmú kemoterápiával csekély hatékonyságú. Célkitűzés: ENKTL-esetek előfordulása hazai hematológiai centrumok által gondozott non-Hodgkin-lymphomás betegek között. Módszer: A szerzők négy magyarországi hematológiai centrumban 2003–2015 között kezelt 20 ENKTL-beteg klinikai adatait elemezték. A betegek között 12 férfi és 8 nő volt, medián életkor 49,5 év (22–84 év). Eredmények: Tíz esetben a betegség lokalizált (I–II. stádiumban) volt a diagnózis idején. Kemoterápiás kezelésben részesült 17 beteg (11 CHOP, CHOP-szerű, kettő hyper-CVAD, egy ProMACECytaBom, egy SMILE, kettő egyéb), amelyet hat esetben érintett mezős besugárzással (IFRT) egészítettek ki (40–46 Gy). Az első vonalbeli kezelésre kilenc beteg komplett (CR), három parciális remisszióba (PR) került, három progrediált, két esetben stabil volt a betegség. A medián követési idő 32 (3–113) hónap volt. Öt beteg progresszió, recidíva miatt második vonalban újabb kezelésben részesült (kettő DHAP, egy VIM, egy hyper-CVAD, egy ProMACECytaBom). Második vonalbeli kezelésre CR nem jött létre egy betegben sem. Két esetben első CR-ben autológ őssejt-transzplantáció történt. Következtetés: Az ENKTL kezelésében hatékonyabbak a nem antraciklintartalmú kemoterápiás kezelések. Elsősorban L-aszparagináz-alapú kombinált kemoterápia és egyidejű vagy szekvenciális kemo-radioterápia alkalmazásával a túlélés és CR aránya javítható. Orv Hetil. 2017; 158(41): 1635–1641.