Search Results

You are looking at 21 - 30 of 38 items for

  • Author or Editor: Péter Igaz x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Hungarian Medical Journal
Authors: Peter Igaz, Nikolette Szücs, Tibor Retteghy, Katalin Leiszter, Krisztina Hagymási, Károly Rácz, and Zsolt Tulassay

Hepatic encephalopathy is the most frequent cause of altered mental status and coma in cirrhotic patients. In this report we describe an interesting case of a differential diagnostic pitfall, where a cirrhotic patient with compromised mental status initially supposed to suffer from hepatic encephalopathy turned out to have a non-traumatic chronic subdural hematoma. The major points leading to diagnosis were almost normal ammonia, hypertension and deteriorating overall condition despite targeted therapy of hepatic encephalopathy. In comatose cirrhotic patients with normal ammonia and hypertension intracranial hemorrhage should be excluded.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: Egyre több irodalmi adat utal a thrombocyták és a metasztatikus tumorsejtek kapcsolatára, illetve a pre- és posztoperatív thrombocytosis prediktív markerként való alkalmazhatóságára. Mind colorectalis daganatokban, mind 2-es típusú diabetesben jellemzőek a thrombocyták mennyiségi és/vagy minőségi károsodásai. 2-es típusú diabetesben a colorectalis tumorok emelkedett incidenciája ismert. Célkitűzés: Retrospektív vizsgálatunk célja a Semmelweis Egyetem II. Belgyógyászati Klinikájának Onkológiai Ambulanciáján az elmúlt három évben kezelt colorectalis tumoros betegekben a 2-es típusú diabetes gyakoriságának meghatározása, illetve a daganatos betegség felismerésekor és a primer daganat műtéti eltávolítását követően a thrombocytaszámok, valamint további laboratóriumi és anamnesztikus adatok felmérése, továbbá statisztikai modellek segítségével vizsgálni a cukorbetegség túlélést befolyásoló hatását. Módszer: 86, random kiválasztott colorectalis tumoros beteg pre- (86 fő) és posztoperatív (66 fő, műtétre alkalmas, párosított) adatait dolgoztuk fel. A betegeket legkésőbb 2017. szeptember 30-ig vagy haláluk bekövetkeztéig követtük. Eredmények: Emelkedett (400 giga/l feletti) thrombocytaszámokat figyeltünk meg a betegek 22,1%-ában (323,5 ± 128,63 giga/l, átlag ± SD), melyek a primer tumor műtéti eltávolítását követően 10,6%-ra csökkentek (χ2-teszt: p = 0,0351; 289,2 ± 82,45 giga/l, p = 0,0232). Az emelkedett thrombocytaszámokhoz rövidebb túlélési idők tartoztak (R: –0,35, p = 0,0085). Diabetes a betegek harmadában volt igazolható. A diabeteses és a nem diabeteses személyek vizsgált laboratóriumi paraméterei (például vérkép, vesefunkció, májenzimek) nem különböztek. A primer tumor sebészi eltávolítását követően a diabetes ötszörös kockázati tényezője a rövidebb túlélésnek (relatív kockázat: 5,1612, p = 0,0165). Az átlagos túlélési idő 30,6 ± 26,78 hónap. Következtetés: A következményes, tartósan fennálló thrombocytosis a műtét után kedvezőtlen túlélési időre utal. Megfigyeléseink alapján a colorectalis daganatok felismerésekor az emelkedett thrombocytaszám és a 2-es típusú diabetes prognosztikai markerek lehetnek. Orv Hetil. 2018; 159(19): 756–767.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Igaz, Zoltán Nagy, Barna Vásárhelyi, Edit Buzás, András Falus, and Károly Rácz

A génexpresszió poszttranszkripciós szintű szabályozásában alapvető jelentőségű mikroRNS-ek jelenlétét nemcsak intracellulárisan, hanem testfolyadékokban is kimutatták. A keringő mikroRNS-ek hormonszerű hatásokat fejthetnek ki, aminek révén távoli sejteket is befolyásolhatnak, így az intercelluláris kommunikáció mediátorainak tekinthetők. A szérumban, vizeletben, székletben, nyálban előforduló mikroRNS-ek szóba jöhetnek betegségek biomarkereiként, és intenzív kutatások folynak ezek hasznosítására. Érdekes következtetésekre adhat okot, hogy az anyatej is tartalmaz mikroRNS-eket, és nem zárható ki ezek alapján, hogy ezek a csecsemőre hatva az epigenetikai információ egyének közötti áramlását tehetik lehetővé. Még megdöbbentőbb az a nemrégiben született felismerés, hogy a táplálékban található mikroRNS-ek, így növényi mikroRNS-ek mutathatók ki a keringésben, és ezek az emberi/állati szervezetben is aktívak lehetnek. Mindezek alapján a mikroRNS-ek az egyének közötti, sőt fajok közötti génexpressziós/epigenetikai információáramlásban szerepet játszhatnak, ami a mikroRNS-ek jelentőségét és talán az egész természet működéséről, a betegségek kialakulásáról alkotott felfogásunkat is alapvetően módosíthatja. Orv. Hetil., 2012, 153, 1647–1650.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Ábel Decmann, Pál Perge, Zoltán Nagy, Henriett Butz, Attila Patócs, and Péter Igaz

Absztrakt:

A mikroRNS-ek (miRNS, miR) rövid – 19–25 nukleotidból álló – érett formájukban egyszálú, nem kódoló RNS-molekulák, amelyek a génexpressziót főként poszttranszkripcionális szinten befolyásolják. A mikroRNS-ek szerepet játszanak élettani folyamatokban, például a sejtdifferenciálódás és -proliferáció szabályozásában, egyedfejlődésben, vérképzésben, sejthalálban, míg aberráns expressziójuk számos betegség, köztük autoimmun betegségek, gyulladások, vascularis betegségek vagy daganatok kialakulása során megfigyelhető. A mikroRNS-ek szövetspecifikus módon fejeződnek ki. Szöveti megjelenésük mellett különböző testfolyadékokban is megtalálhatóak. Így például a vérben, az anyatejben, az ondóban, nyálban, vizeletben stb. A testfolyadékokban megjelenő mikroRNS-ek, így különösen a vér keringő mikroRNS-ei, a daganatok kórisméjében mint minimálisan invazív diagnosztikai eszközök jöhetnek szóba. Az endokrin daganatokra jellemző leírt keringő mikroRNS-kifejeződések száma eddig alacsony, főként a papillaris pajzsmirigy-carcinomára, mellékvesekéreg-carcinomára, petefészekrákra, illetve egyes neuroendokrin tumorokra szorítkozik. Tekintettel arra, hogy e daganatok egy részének szövettani diagnózisa, a malignitás megállapítása nehéz, a keringő mikroRNS-ek kutatásában jelentős távlatok rejlenek. Orv. Hetil., 2017, 158(13), 483–490.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Nagy, Diána Rita Szabó, Adrienn Zsippai, András Falus, Károly Rácz, and Péter Igaz

Az utóbbi évek molekuláris biológiai kutatásainak egyik legjelentősebb fejleménye a nem kódoló RNS-molekulák biológiai jelentőségének felismerése volt. Kiderült, hogy a genom 98%-át kitevő nem kódoló rész jelentékeny része átíródik. A kisméretű RNS-ek (például mikroRNS-ek) mellett mind több adat ismert a 200 nukleotidtól 100 kilobázisig terjedő méretű hosszú, nem kódoló RNS-ekről, amelyek számos alapvető molekuláris folyamat (sejtosztódás, kromatinműködés, mikroRNS-hatás stb.) szabályozásában játszanak szerepet. E hosszú, nem kódoló RNS-ek közül többet kapcsolatba hoztak humán daganatok kialakulásával, így a H19, HOTAIR, MALAT1 stb. eltérő kifejeződését észlelték daganatokban az egészséges szövetekhez képest. A hosszú, nem kódoló RNS-ek a molekuláris diagnosztika új lehetőségeit képviselhetik, és akár a jövőben a terápiás beavatkozás célpontjai is lehetnek. Orv. Hetil., 2012, 153, 1494–1501.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Ágnes Bencze, Nikolette Szücs, Péter Igaz, Katalin Leiszter, Zsolt Nagy, Attila Patócs, and Károly Rácz

A carcinoid tumorok neuroendokrin sejtekből származó ritka daganatok. E daganatok jelentős része szerotonint és más biológiailag aktív hormonokat termel, amelyek liláspiros bőrpírral, hasmenéssel és bronchospasmussal járó tünetegyüttest, carcinoid szindrómát okoznak. A carcinoid szindróma ritka szövődménye a carcinoid szívbetegség, ami önmagában lényegesen befolyásolja a carcinoid tumoros betegek életkilátásait. A szerzők carcinoid szívbetegségben szenvedő férfi kórtörténetét ismertetik és áttekintik e ritka szövődmény jellegzetességeit. Orv. Hetil., 2013, 154, 546–550.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Attila Szabó, Péter Igaz, Róbert Kiss, Gergely Lakatos, Ibolya Varga, and Károly Rácz

A szerzők súlyos hypercortisolismussal, hypokalaemiával, diabetes mellitusszal és osteoporosissal járó ectopiás ACTH-szindrómás esetüket ismertetik. Az ACTH-elválasztó tumorszövet a tüdőben helyezkedett el, amelynek szegmentális eltávolítását követő szövettani vizsgálat ACTH-termelő neuroendokrin daganatot igazolt. Az első műtétet követően a plazmakortizol- és -ACTH-szintek nem csökkentek szignifikánsan, ennek hátterében a tumor szubtotális eltávolítása állt. Tartós hatású szomatosztatinanalóg-terápia bevezetését követően mind a kortizol-, mind az ACTH-szintek számottevően csökkentek, és a beteg általános állapota szignifikánsan javult. Reoperációt követően a beteg véglegesen meggyógyult és jelenleg is panasz- és tünetmentes. Orv. Hetil., 2011, 152, 403–406.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Judit Nádas, Sándor Czirják, Péter Igaz, Erika Vörös, György Jermendy, Károly Rácz, and Miklós Tóth

A nyúltvelő bal ventrolateralis részének kompressziója a terápiarezisztens hypertonia okaként ritkán diagnosztizált eltérés. A neurovascularis kompresszió okozta hypertonia gyógyszerre nem reagáló eseteiben dekompressziós műtét végzése jön szóba. A 20 éves férfi betegnél a hypertonia hátterében meghúzódó okot a szekunder hypertonia egyéb lehetőségeinek kizárása, a MR-angiográfiával igazolt neurovascularis kompresszió és a vérnyomáskiugrások alatt jelentkező fokozott szimpatikus aktivitás (sinus tachycardia) bizonyította. Ismételten jelentkező hypertoniás kríziseket követően műtétre került sor, amely során a bal arteria vertebralis és az agytörzs közé izomgraft behelyezése történt. A beteg a műtét után hat hónapig panaszmentes volt, a vérnyomáscsökkentő gyógyszereket jelentősen csökkenteni lehetett, a koponya MR-angiográfia is a nyúltvelői kompresszió megszűnését mutatta. Hat hónap után a vérnyomáskiugrások újra jelentkeztek, bár ritkábban és kisebb mértékben. A műtét után 22 hónappal készült koponya MR-angiográfia lelete alapján a betegnek reoperációt javasoltak. Szakirodalmi adatok alapján dekompressziós műtét után hosszú távon fennmaradó kedvező hatás csak az esetek harmadában várható. A betegek nagyobbik hányadában a műtét a vérnyomás csökkenéséhez, a vérnyomáscsökkentő terápia kifejezettebb hatásához, a vérnyomáskiugrással járó rosszullétek ritkulásához és ezzel a betegek életminőségének javulásához vezethet. A beteg története ez utóbbi kórlefolyást példázza. Orv. Hetil., 2014, 155(21), 838–842.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Barbara Kinga Barták, Zsófia Brigitta Nagy, Sándor Spisák, Zsolt Tulassay, Magdolna Dank, Péter Igaz, and Béla Molnár

Absztrakt:

Bevezetés: A sejten kívüli szabad DNS-t már az 1940-es években kimutatták. Eredetéről több elmélet is létezik: lehetséges folyamat a tumoros sejtekből, valamint ezzel párhuzamosan az egészséges sejtekből történő felszabadulás is. Célkitűzés: Munkánk célja a szabad DNS felszabadulási ütemének vizsgálata volt SHO-egér/HT-29 humán colorectalis adenocarcinoma sejtvonal xenograftmodellben, valamint célul tűztük ki egészséges és C38 tumorral oltott C57BL/6-os egerek véráramába juttatott mesterségesen fölszaporított metilált és nem metilált DNS-szakaszok lebomlásának nyomon követését. Módszer: SHO-egerekre HT-29 sejteket oltottunk subcutan, majd vért vettünk 8 héten keresztül. A plazma szeparálása után DNS-t izoláltunk, majd mitokondriális és genomiális RT-PCR-próbákkal megállapítottuk a humán/egér DNS-arányt. A szabad DNS lebomlásának vizsgálatához egészséges és C38 tumorsejttel oltott C57BL/6-os állatok vérébe 3000 bázispár (bp) méretű in vitro metilált és nem metilált DNS-fragmentumot juttattunk. Az amplikonok degradációját 19 valós idejű PCR-próbával mértük, a bomlás ütemére a relatív amplikonkoncentrációk alapján következtettünk. Eredmények: A tumorból származó humán DNS mennyisége a 2. hétig a kimutathatósági határ alatt volt, majd a 3. héttől folyamatos emelkedést tapasztaltunk, amely a 8. hétre 18,26%-ot ért el. A véráramba juttatott DNS-szakaszok lebomlásának sebességében különbséget mutattunk ki a nem metilált és a metilált fragmentumok között. Az egészséges állatokban a nem metilált DNS 6 óra után eltűnt a vérplazmából, míg a metilált fragmentum szakaszai 24 óra múlva is kimutathatók voltak. Tumoros állatokban a degradáció mértéke lelassult, és mindkét forma kimutathatóvá vált 24 óra elteltével. Következtetés: A szabad DNS szerepének és hatásmechanizmusának vizsgálatát egyre nagyobb érdeklődés övezi. Munkánk segítséget nyújthat a DNS felszabadulásának és degradációjának pontosabb megismeréséhez. Orv Hetil. 2018; 159(6): 223–233.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Gergics, Judit Tőke, Ágnes Szilágyi, Ágnes Szappanos, Zoltán Kender, György Barta, Miklós Tóth, Péter Igaz, Károly Rácz, and Attila Patócs

Számos monogénesen öröklődő kórképben a betegséget okozó gén teljes vagy részleges deletiója, illetve kópiaszámának megváltozása patogenetikai tényezőként jön számításba. A direkt DNS-szekvenálás nem alkalmas a gén nagy deletiójának, illetve kópiaszám-változásának kimutatására. Az összefoglalóban a szerzők áttekintik a nagy géndeletio vizsgálómódszereit, és két, monogénesen öröklődő betegségben végzett saját vizsgálataik példáján keresztül bemutatják a módszerek gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit. Vázolják a géndeletio-vizsgálat hagyományos (kromoszóma-sávtechnika, Southern-blot, fluoreszcens in situ hibridizáció) és polimeráz láncreakcióra alapozott módszereit (denaturáló nagy felbontóképességű folyadékkromatográfia, kvantitatív valós idejű polimeráz láncreakció, mikroszatellitamarker-analízis, multiplex amplifikálhatópróba-hibridizáció, multiplex ligatióspróba-analízis), valamint a technikai és informatikai haladás legújabb vívmányait (komparatív genomhibridizálás, „array” analízis). Saját vizsgálataikban von Hippel–Lindau-szindrómában szenvedő betegekben kvantitatív valós idejű polimeráz láncreakció és multiplex ligatióspróba-amplifikálás alkalmazásával bemutatják a VHL, illetve congenitalis adrenalis hyperplasiás betegekben a CYP21A2 géndeletio-vizsgálat eredményeit és ezek klinikai jelentőségét.

Open access