Search Results

Absztrakt:

Bevezetés: A segítő szakmákban dolgozó szakembereket veszélyeztető kiégésnek széles körű negatív hatásai lehetnek, ami a betegellátás minőségét és az egészségügyi rendszer hatékonyságát is befolyásolhatja. Célkitűzés: A kutatás célja volt feltárni, hogy a magyarországi radiológiai osztályon dolgozó szakdolgozókat milyen mértékben veszélyezteti a kiégés. Módszer: Kvantitatív, keresztmetszeti, leíró kutatás keretében az adatgyűjtésre 2018. június–szeptember intervallumban online felületen megosztott kérdőív segítségével, radiológiai osztályon dolgozó szakdolgozók körében került sor egyszerű, nem véletlenszerű mintavétel alkalmazásával, anonim módon. A saját szerkesztésű kérdőív a szociodemográfiai és a munkavégzés jellegével kapcsolatos jellemzők mellett a Maslach Burnout Inventory (MBI) nemzetközileg validált kérdőívet is tartalmazta. Eredmények: Az adatok tisztítását követően összesen 404 fő válaszait vontuk be a statisztikai elemzésbe. A többségében megyei kórházakban alkalmazott szakdolgozók átlagosan 18,3 éve (SD 13,7) dolgoznak az egészségügyi ellátórendszerben. A kiégésnek a deperszonalizáció és emocionális kimerülés dimenziójában a minta enyhén emelkedett értékű kiégést mutat. Az iskolai végzettség, az életkor és az egészségügyben eltöltött évek száma szignifikánsan befolyásolta mindhárom, kiégéssel kapcsolatos dimenziót (p≤0,05). A 31–35 éves korcsoport és a 16–20 éve a pályán lévő válaszadók tekinthetők a legveszélyeztetettebb csoportnak a kiégés mindhárom dimenziójában. Az MSc-végzettséggel rendelkezők emocionális kimerülési értéke szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyult társaikéhoz viszonyítva. Következtetés: A deperszonalizáció és az emocionális kimerülés emelkedett értéke jelző értékkel bírhat a munkáltatók számára. A kapott eredmények a nemzetközi szakirodalomban leírtakkal jól korrelálnak. Orv Hetil. 2019; 160(27): 1070–1077.

A sebészi kezelés az egyetlen bizonyított kuratív eljárás a vesesejtes rák gyógyításában. A szervmegtartó veseműtétek megfelelő indikáció mellett végezve hasonlóan jó recidívamentes és hosszú távú túlélési arányokat biztosítanak, mint a radikális műtétek. Célkitűzés: Közleményünkben az elmúlt 9 év során végzett szervmegtartó veseműtétekkel szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be, meghatározzuk az egyes műtéti indikációk típusát és arányát, a malignus vesedaganatok szövettani megoszlását, a szövődmények és a daganatmentes túlélési arányokat. Módszer: Retrospektív vizsgálattal 1999 és 2008 között, 33, szervmegtartó veseműtéten átesett T1 stádiumú vesedaganatos beteg adatait elemeztük. Az utolsó betegállapot-felmérést 2009 márciusában végeztük. Az átlagos utánkövetési idő 4,64 év volt. Eredmények: A betegek 82%-ánál elektív, 3%-ánál relatív és 15%-ánál abszolút indikációval végeztük a műtétet. Az átlagos vesetumorméret 2,86 cm volt. A malignus szövettani elváltozások közül világos sejtes veserák 94%-ban, papilláris veserák 6%-ban igazolódott. Az 1 és 5 éves daganatspecifikus túlélés esélyét 93,8%-nak találtuk. Posztoperatív szövődmény miatt 3 esetben kellett nephrectomiát végeznünk (vérzés, urinoma). Következtetés: Megállapításunk szerint a szervmegtartó veseműtét aT1a stádiumú vesedaganatok esetében biztonsággal alkalmazható, kiváló hosszú távú daganatspecifikus túlélést biztosít.

Bevezetés: A Barrett-nyelőcső (BE) az alsó harmadi nyelőcső adenocarcinomájának egyetlen ismert prekurzora. Több megfigyelés szerint a gastrooesophagealis refluxbetegség (GERB) súlyossága és fennállásának ideje fontos patogenetikai tényező a Barrett-nyelőcső kialakulásában. Betegek és módszer: Retrospektív vizsgálatunkban 2001–2008 között laparoscopos Nissen szerinti antireflux műtéten átesett 176 refluxbeteg és 78 BE-vel szövődött beteg praeoperativ kivizsgálási eredményeit (tünetek, 24 órás pH-metria, nyelőcső-manometria, Bilitec) és kezelésük hatékonyságát hasonlítottuk össze. Eredmények: A betegcsoportok nem különböztek demográfiai jellemzőikben, és refluxos tüneteik időtartama is azonos hosszúságú volt. A betegek mindkét csoportban átlagosan másfél éves (19,87 vs. 19,20 hónap) eredménytelen gyógyszeres (protonpumpagátló) kezelés után kerültek műtétre. A praeoperativ functionalis vizsgálatok a BE-csoportban súlyosabb savas reflux meglétét igazolták (DeMeester-score 18,9 vs. 41,9, p < 0,001). Ugyanakkor a manometria – bár alátámasztotta az alsó nyelőcsősphincter (LES) károsodását – nem mutatott különbséget a két csoport között (12,10 vs. 12,57 Hgmm, p = 0,892). A laparoscopos antireflux műtéteknek halálozása nem volt, két esetben történt conversio súlyos adhaesiók, illetve lépsérülés miatt. Három hónappal a műtétet követően a Visick-score alapján mindkét csoportban jelentősen csökkentek vagy megszűntek a refluxos tünetek (az I. csoportban a betegek 73%-ánál, a II. csoportban a betegek 81%-ánál), javult a LES működése (17,58 és 18,70 Hgmm), és csökkent a savas reflux gyakorisága és expositiója (DeMeester-score 7,73 és 12,72). Következtetés: A károsodott LES incompetens működésével párhuzamosan jelentkező kóros savas reflux súlyossága potencírozza a gastrooesophagealis junctióban (GEJ) megjelenő gyulladáson túl a metaplasticus folyamatok elindulását, a Barrett-nyelőcső kialakulását. A konzervatív kezelésre nem reagáló refluxbetegek csoportjában a megfelelően kivitelezett Nissen szerinti laparoscopos antireflux műtét további javulást képes biztosítani.

A 3. Országos Táplálkozási Vizsgálatban az adatgyűjtésre 2003-ban, az eredmények értékelésére 2004–2005-ben került sor. A 19 éven felüli lakosság 1179 főből álló mintájának energia- és tápanyagbeviteléről az Orvosi Hetilap 2005. év 34. számában jelent meg beszámoló, a jelen közlemény a mikrotápanyagok közül az ásványi sók beviteléről szól. Az eredményeket a szerzők elsősorban a két korábbi hazai táplálkozási vizsgálat adataival összehasonlítva, valamint magyar és nemzetközi ajánlásokhoz viszonyítva értékelték. Az ásványi anyagokat illetően kedvezőnek ítélhető a mindkét nemben megfelelő átlagos magnézium-, valamint a férfiak esetében az ajánlást kielégítő vas-, cink- és rézbevitel. Kedvezőtlen a mindkét nemben elégtelen kalcium- és a túlzott foszforbevitel, valamint a kalcium- és foszforbevitel aránytalansága. A kedvezőtlen eredmények közé tartozik a nők elégtelen vas-, cink- és rézbevitele, valamint a mindkét nemben rendkívül nagy nátriumbevitel. A szerzők hangsúlyozzák az egészséges táplálkozás elterjesztésének és az élelmiszeriparral való együttműködésnek a fontosságát az ásványianyag-hiányok megelőzése érdekében.

Absztrakt:

Bevezetés: A komplettáló pneumonectomia (KP) a maradék tüdőszövet teljes eltávolítása az azonos oldali korábbi tüdőreszekciót követően. A standard pneumonectomiához viszonyítva magasabb mortalitással és morbiditással jár. Közleményünkben e műtéti típus javallatát és a perioperatív eredményeit tekintjük át. Módszer: 15 év alatt végzett KP‑műtéteink perioperatív eredményeit visszatekintően vizsgáltuk kórlapi adatok, műtéti leírás és szövettani leletek alapján, a javallatot három csoportra osztva: a korai posztoperatív szak szövődményét elhárító (mentő: mKP), szövettani lelettel igazolt inkomplett (patológiai: pKP) és a késői posztoperatív szakban végzett (konvencionális: kKP) műtétek. A szövődmények besorolását nemzetközi skála alapján végeztük. Eredmények: 102 beteg összegzett műtéti morbiditása 70,5% (minor: 36,27%, major: 34,23%), mortalitása 16,6%. Műtét alatti halálozás nem fordult elő. mKP: 24 beteg (18 férfi, 6 nő, 46–77 év, átlag 61,7 év). Időintervallum: 10,87 nap (0–32 nap). Javallatok: széteső vagy tályogos tüdő (8 eset), hörgősipoly (5 eset), anasztomózis-elégtelenség vagy -elzáródás (3 eset), masszív vérköpés (3 eset), mellüregi vérzés (2 eset), tüdőtágulási képtelenség (3 eset). Teljes morbiditás: 79,19%. Kilenc beteget vesztettünk el (37,5%). pKP: 7 beteg (5 férfi, 2 nő), 45–66 év (átlag: 56,3 év). Első műtét: 6 lobectomia, 1 bilobectomia. Időintervallum: 1–5 hónap (átlag: 2,84 hónap). Három beteg szövődmény nélküli, négy anaemia transzfúzióval, egy empyema fenesztrációval, egy exitus (14,28%) mellüregi elvérzés miatt. Négy betegnél nem volt tumor a kivett tüdőszövetben. kKP: 71 beteg (27 nő, 44 férfi, 29–79 év (átlag: 60,3 év). Időintervallum: 34 nap és 40 év között (átlag: 6,7 év). A korábbi műtét szövettana: primer tüdőtumor (64 beteg), más szervi daganat tüdőáttéte (1 beteg), bronchiectasia (1 beteg), tuberkulózis (5 beteg). A kKP javallata: késői hörgősipoly (2 beteg), igazolt daganat vagy gyanúja (65 beteg), egyéb (4 beteg). Szövettani leletek primer tüdőtumor-előzménnyel: 32 új tumor, 15 helyi recidiva, 9 áttét, 2 áttét vagy recidiva, 7 nem malignus. Szövettani leletek nem malignus előzménnyel: 3 új daganat, 1 tbc, 2 krónikus gyulladás. Teljes morbiditás (76,2%), 30 napon belüli és kórházi mortalitás (9,8%). Következtetések: Az mKP jár a legnagyobb morbiditással és halálozással, de a betegnek többnyire nincs más esélye a gyógyulásra. Az inkomplett tumorreszekció javallatával 10 éve már nem végzünk reoperációt. A kKP-műtéteink morbiditása nemzetközi összehasonlításban magasnak, a halálozás átlagosnak értékelhető.