Search Results
You are looking at 31 - 40 of 57 items for :
- Author or Editor: Balázs Nemes x
- Medical and Health Sciences x
- Refine by Access: All Content x
Abstract
In chronic liver rejection lymphocyte mediated processes lead to chronic inflammation, necrosis and repair mechanisms. The aim of the present study was to investigate the expression of apoptosis related proteins (FAS/APO-1, FAS-L, Bcl-2, Bax, TNF-α, and INF-γ). ApopTag reaction and immunohistochemistry were performed on liver samples of chronically rejected allografts and compared with normal donor livers. In chronic rejection, apoptosis was detected in pericentral hepatocytes and in the biliary epithelium. Bcl-2 was strongly expressed on lymphocytes around the bile ducts, but not on the biliary epithelium itself. Bax, FAS, TNF-α and INF-γ were present in pericentral areas. T-cells showed up around bile ducts, whereas macrophages around pericentral areas. In pericentral areas apoptosis seems to be fostered through TNF-α and INF-γ and by the lack of Bcl-2. Based on these results both downregulation and upregulation of apoptotic proteins can be observed in chronic liver allograft rejection: FAS is upregulated in biliary epithelium and zone 2, protein levels of FASL remain unchanged, BAX is upregulated in zone 3, BCL2 is downregulated in both biliary epithelium and zone 1 and both TNFa and IFN are upregulated in zone 3. Our results suggest that the balance between pro- and antiapoptotic patterns was shifted to the proapoptotic side, mainly in the centrilobular area of the hepatic lobule, and in the bile ducts. According to these findings in chronic rejection the predictive sites of apoptosis are the biliary epithelium and the pericentral areas.
Abstract
Adult-onset Still's disease is a rare systemic non-infectious inflammatory disease of unknown aetiology. It is characterized by high spiking fever, sore throat, arthralgia, transient maculopapular rash, hepatosplenomegaly, liver cytolysis, weight loss, leukocytosis, neutrophilia, lymphadenopathy, myopathia and polyserositis. Mild or moderate liver involvement is common but fulminate liver failure is a rare manifestation. We report a 41-year-old male with undiagnosed adult Still's disease who underwent liver transplantation due to acute fulminate liver failure. He died 6 months after the liver transplantation in a septic condition. To date, six patients with adult Still's disease-related liver failure have been reported who required liver transplantation. We emphasize that adult Still's disease should be considered in the differential diagnosis of fulminate liver failure, especially in young adults with fever of unknown aetiology or typical features in the history.
Abstract
Introduction
Percutaneous interventional procedures in the renal arteries are usually performed using a femoral or brachial vascular access. The transradial approach is becoming more popular for peripheral interventions, but limited data exists for renal artery angioplasty and stenting.
Methods
We have analyzed the clinical, angiographic and technical results of renal artery stenting performed from radial artery access between 2012 and 2013. The radial artery anatomy was identified with aortography using 100 cm pig tail catheter. After engagement of the renal artery ostium with a 6F Multipurpose or 6F JR5 guiding catheter, the stenosis was passed with a 0.014″ guidewire followed by angioplasty and stent implantation.
Results
In 27 patients (mean age: 65.4 ± 9.17) with hemodynamically relevant renal artery stenosis (mean diameter stenosis: 77.7 ± 10.6%; right, n = 7; left, n = 20), interventional treatment with angioplasty and stenting was performed using a left (n = 3) or right (n = 24) radial artery access. Direct stenting was successfully performed in 13 (48%) cases, and predilatations were required in ten cases 10 (37%). Primary technical success (residual stenosis <30%) could be achieved in all cases. The mean contrast consumption was 119 ± 65 ml and the mean procedure time was 30 ± 8.2 min. There were no major periprocedural vascular complications and in one patient transient creatinine level elevation was observed (3.7%). In one patient asymptomatic radial artery occlusion was detected (3.7%).
Conclusion
Transradial renal artery angioplasty and stenting is technically feasible and safe procedure.
Women with renal disease, besides many dysfunctions, face increasing infertility and high-risk pregnancy due to uremia and changes of the hormonal functions. After renal transplantation, sexual dysfunction improves, providing the possibility of successful pregnancy for women of childbearing age. However, kidney transplanted patients are high-risk pregnant patients with increased maternal and fetal risks, and the graft also may be compromised during pregnancy; most studies report on several successive deliveries due to multidisciplinary team management. In clinical practice, the graft is rarely affected during the period of gestation. Fetal development disorders are also rare although preterm delivery and intrauterine growth retardation are common. For now, several studies and clinical investigations proved that, under multidisciplinary control, kidney transplanted female patients are also possible to have safe pregnancy and successful delivery. There are conflicting data in the literature about the prevention of complications and the timing of pregnancy. Herein, we would like to present some experience of our centre. A total of 847 kidney transplantations have been performed between June 1993 and December 2013 with 163 childbearing aged females (18–45 years) in our center. We report on three kidney transplanted patients who have given birth to healthy newborns. In our practice, severe complications have not been observed.
Absztrakt
Esetismertetések: Első beteg: A 77 éves férfi, multimorbid anamnézissel, egy 5,6 cm legnagyobb átmérőjű juxtarenalis aneurysma megoldására jelentkezett. A jobb vese korábban elpusztult, a mesenterica superior már nem volt érintve. Az egyedüli működő bal arteria renalis megmentése érdekében fenesztrált stent-graft beültetést határoztunk el. A gyártó céggel történt egyeztetés után megtörtént a szövődménymentes beültetés. Az egy hónapos kontroll-CT-vizsgálat korrekt keringési viszonyokat mutatott endoleak nélkül. Négy hónap múlva a bal arteria renalis elzáródott akut uraemiát okozva. Újabb stentbehelyezéssel a vese keringése helyreállt. Második beteg: A 71 éves multimorbid anamnézisű férfi 80 mm-es maximális átmérőjű juxtarenalis aneurysmával került felvételre. Kardiális ok miatt a nyitott műtét nem jött szóba, ezért fenesztrált stent-graft beültetés (FEVAR) mellett döntöttünk. A mesenterica superior és mindkét arteria renalis stentelésére is szükség volt. A 2014. december 4-én történt beavatkozás szövődménymentes volt, az egy hónapos kontroll-CT-vizsgálat kielégítő keringési viszonyokat ábrázolt endoleak nélkül. Megbeszélés: A fenesztrált stent-graft beültetés az aorta oldalágakkal rendelkező szakaszainak aneurysmaticus elváltozása esetén alkalmazható eljárás. Magyarországon az első fenesztrált stent-graft beültetés 2013. szeptember 24-én történt a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. A mintegy 15 évre visszatekintő módszer rövid és középtávú eredményei biztatóak, a hosszú távú eredmények azonban az eltelt idő rövidsége miatt még váratnak magukra.
Absztrakt
Bevezetés: A mélyvénás thrombosis (MVT) életminőséget hosszú távon rontó szövődménye a postthromboticus szindróma (PTS). Az alsó végtagi proximális MVT hagyományos antikoaguláns terápiája mellett a betegek közel felénél jelentkeznek a PTS tünetei. Közleményünk célja a 2009 és 2014 között intézetünkben iliofemoralis thrombosis miatt lokális katéteres thrombolysissel (CDT), mechanikus thrombusaspirációval (AngioJet), illetve stenteléssel kezelt esetek és azok kétéves követésének összefoglalása. Módszerek: Az említett időszakban 24 betegnél alkalmaztuk a fenti módszereket. Az átlagéletkor 35,83 ± 15,9 év, a nő:férfi arány pedig közel 2:1 volt. A tünetek megjelenését követő 11 napon belül a 24 betegből nyolcnál lokális lysisre, 16-nál lysisre plusz thrombusaspirációs beavatkozásra került sor; stentet 19 betegnél ültettünk be. A rekanalizációt a nyitó és záró angiográfiás képek alapján értékeltük, a követés során félévente ultrahangvizsgálatot végeztünk és Villalta-score-t számoltunk. Eredmények: AngioJet használatával mind a lysis időtartama, mind a szükséges rekombináns szöveti plazminogénaktivátor mennyisége jelentősen csökkent. Major vérzés, illetve pulmonalis embolia nem fordult elő. Betegeink több mint 90%-ánál PTS nem jelentkezett. Következtetések: Az akut szakban végzett lokális mechanokémiai thrombectomia megfelelő kezelési alternatíva lehet az iliofemoralis MVT-k kezelésében.
A májátültetések számát korlátozza a beültetésre alkalmas donorszervek mennyisége. A szervhiány megoldására az egyik lehetőség az úgynevezett marginális donorok (extended donor criteria) elfogadása a májátültetési programban. Célkitűzés: A magyar májátültetési program szervdonációs jellemzőinek vizsgálata, különös tekintettel a marginális donorokra. Módszer: Donor- és recipiensadatok retrospektív feldolgozása 2003. január és 2008. december között. A marginálisdonor-kritériumrendszert nemzetközi ajánlások alapján állítottuk fel. Eredmények: A vizsgált periódus alatt összesen 1078 donort jelentettek a klinikán. Nyolcszázharmincöt esetben (77,4%) alkalmatlannak ítélték a donormájat a transzplantációra, 243 esetben (22,6%) volt beültetésre alkalmas a donormáj. A beültetett májgraftok közül 40 (16%) származott marginális, 203 (84%) nem marginális donorból. Marginális májgraftok beültetése esetén nem volt különbség a beteg- és grafttúlélésben, a posztoperatív graftfunkciót jelző paraméterekben és az általános szövődmények gyakoriságában. A korai hepatitis C-rekurrencia gyakoribb volt marginális graft beültetése esetén. Következtetések: A májátültetésre váró betegek száma hazánkban is folyamatosan növekszik. Marginális májgraftok alkalmazása esetén a betegek morbiditása és mortalitása nem különbözik számottevően a standard donorokból származó májgraftok beültetése után tapasztalt eredményektől. Hepatitis C-vírus esetén nem javasolt marginális májgraft beültetése. A donorok felső életkori határának kiterjesztése megfontolandó.
A májátültetés rutinszerűen, jó eredménnyel alkalmazott eljárás a végstádiumú májelégtelenség kezelésében. A transzplantáció után kialakuló éreredetű szövődmények közül a legritkább a májkapuér-szűkület. Ennek intervenciós radiológiai megoldását mutatjuk be három eset kapcsán. Célkitűzés: A portalis véna szűkületének sebészi kezelése kockázatos, különösen a korai poszttranszplantációs időszakban. Az intervenciós radiológiai beavatkozások általában kis megterheléssel, kevés szövődménnyel alkalmazhatók. Célunk bemutatni a percutan transhepaticus fémstentbehelyezés biztonságosságát, eredményességét. Módszer: Háromszázkilencvenhat májátültetés után összesen három esetben (0,07%) észleltük az anasztomózis korai beszűkülését. Ezekben az esetekben ultrahangvezérelt percutan transhepaticus venaportae-punkciót végeztünk vékony tűvel, majd koaxiális tágítókatétert alkalmazva stent behelyezésére alkalmas introducert vezettünk át a májszöveten. A szűk anasztomózisba nitinol (2 esetben), illetve acél (1 esetben) öntáguló fémstentet helyeztünk. Az introducer eltávolítása közben a parenchymás járatot egy alkalommal embolizációs spirállal, egyszer pedig sebészi szivacsrészecskékkel embolizáltuk. A harmadik esetben embolizáció nem történt. Eredmények: A kezelés mindhárom esetben sikeres volt. A beavatkozással kapcsolatban szövődményt nem észleltünk. Két esetben az indikációt jelentő hasi folyadék mennyiségének csökkenése, egy esetben a nyelőcső-varicositas visszafejlődése jelentette a klinikai kép javulását. Mindhárom esetben ultrahangos és komputeres rétegvizsgálat is igazolta a szűkületek sikeres kezelését. Két beteg a beavatkozás után 10, illetve 39 hónappal jól van. Egy beteget a beavatkozás után egy hónappal többszervi elégtelenség miatt elvesztettünk. Következtetés: A venaportae-anasztomózis szűkületeinek kezelésére a percutan transhepaticus kanülálás és öntáguló fémstent behelyezése biztonságosan és sikeresen alkalmazható.
A világszerte fennálló szervdonorhiány csökkentésének egyik lehetősége az élő donoros májtranszplantáció. A szerzők beszámolnak a Magyarországon először végzett felnőttkori élő donoros májtranszplantációval szerzett tapasztalataikról. Az átültetés testvérek között történt, 2007. november 19-én. A 33 éves egészséges férfi donor májának jobb lebenye (V–VIII. szegmentum) került eltávolításra és beültetésre az autoimmun hepatitis talaján kialakult cirrhosisban szenvedő, egy éve májtranszplantációs várólistán levő, 23 éves nőbetegbe. A jobb májlebeny beültetése saját hepatectomia után orthotopicus helyzetben történt. A májfunkció gyorsan javult a transzplantációt követően. A donort szövődménymentes posztoperatív szak után, stabil májfunkciós paraméterekkel, a 10. napon otthonába bocsátottuk. Dolgozik, aktív életet él, a kontrollvizsgálatok a máj jelentős regenerációját mutatták. A recipiens két évvel a májátültetés után, kompenzált májfunkcióval szintén aktív életet él és rendszeres ellenőrzés alatt áll. A felnőttkori élő donoros májtranszplantáció előnye a lerövidíthető várakozási idő és a tervezhető műtét. Az eljárás a donor biztonságának maximális előtérbe helyezésével, jól szelektált esetekben, alkalmas lehet a szervhiány csökkentésére.
Háttér: A vastagbéldaganatok kialakulásának és progressziójának molekuláris folyamata, valamint az ennek hátterében álló fehérjeszintű változások nem ismertek. A microarray-rendszerek alkalmazása több száz vagy ezer fehérjekomponens párhuzamos vizsgálatával újabb információkat adhat ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához. Célkitűzés: A daganatkialakulás és -progresszió fehérjeszintű markereinek azonosítása ellenanyagcsipekkel, valamint validálása szöveti microarray-rendszerrel. Célunk továbbá olyan fehérjeszintű markerkombinációk azonosítása, amelyek lehetővé teszik a korai és kései vastagbéldaganatok molekuláris módszerekkel történő elkülönítését és diagnosztizálását. Anyag és módszer: Tíz Dukes B, valamint 6 Dukes D stádiumú beteg sebészi úton eltávolított, friss fagyasztott daganatos és ép mintáit vizsgáltuk meg. A homogenizált mintákból nyert nyers fehérjepreparátumokat Clontech AB500 array-re hibridizáltuk. Tizenkét kiválasztott gén validálása szöveti microarray (TMA) -technológiával történt. Eredmények: A makroszkóposan ép és daganatos területek között 67 szignifikáns, fehérjeszinten eltérő expressziót mutató gént azonosítottunk (p < 0,05), amelyek az apoptózis (5), sejtciklus-szabályozás (7), transzkripciószabályozás (4) és DNS-replikáció (6), illetve más olyan, mint transzport, sejtadhézió (45) sejtfunkcióiban vesznek részt. Immunohisztokémiai alapú TMA-val igazoltuk 12 marker: a CYCA1, HSP60, TOP1, APC, CBP, ERK, EGFR, C-myc, Cald, DARPP32, MRE11A, AR, EPS8 génekben kapott eltéréseket morfológiai szinten is. Megbeszélés: Eredményeink szerint a tumoros kialakulás fehérjecsippel meghatározott, morfológiai szinten ellenőrzött markerei a sejtfunkció széles spektrumát érintik. A daganat progressziós markerei az apoptózis, sejtciklus szabályozása és a jelátviteli utak sejtfunkcióit érintik. Sikerült egy olyan 6 fehérjéből álló markerkombinációt meghatároznunk, amely lehetővé teszi a korai és késői daganatok elkülönítését.
