Search Results

You are looking at 31 - 39 of 39 items for

  • Author or Editor: Csaba Balázs x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Magyar Sebészet
Authors: László Entz, Balázs Nemes, Zoltán Szeberin, Gábor Viktor Szabó, Péter Sótonyi, Péter Banga, Csaba Csobay-Novák, Katalin Széphelyi, and Kálmán Hüttl

Absztrakt

Esetismertetések: Első beteg: A 77 éves férfi, multimorbid anamnézissel, egy 5,6 cm legnagyobb átmérőjű juxtarenalis aneurysma megoldására jelentkezett. A jobb vese korábban elpusztult, a mesenterica superior már nem volt érintve. Az egyedüli működő bal arteria renalis megmentése érdekében fenesztrált stent-graft beültetést határoztunk el. A gyártó céggel történt egyeztetés után megtörtént a szövődménymentes beültetés. Az egy hónapos kontroll-CT-vizsgálat korrekt keringési viszonyokat mutatott endoleak nélkül. Négy hónap múlva a bal arteria renalis elzáródott akut uraemiát okozva. Újabb stentbehelyezéssel a vese keringése helyreállt. Második beteg: A 71 éves multimorbid anamnézisű férfi 80 mm-es maximális átmérőjű juxtarenalis aneurysmával került felvételre. Kardiális ok miatt a nyitott műtét nem jött szóba, ezért fenesztrált stent-graft beültetés (FEVAR) mellett döntöttünk. A mesenterica superior és mindkét arteria renalis stentelésére is szükség volt. A 2014. december 4-én történt beavatkozás szövődménymentes volt, az egy hónapos kontroll-CT-vizsgálat kielégítő keringési viszonyokat ábrázolt endoleak nélkül. Megbeszélés: A fenesztrált stent-graft beültetés az aorta oldalágakkal rendelkező szakaszainak aneurysmaticus elváltozása esetén alkalmazható eljárás. Magyarországon az első fenesztrált stent-graft beültetés 2013. szeptember 24-én történt a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. A mintegy 15 évre visszatekintő módszer rövid és középtávú eredményei biztatóak, a hosszú távú eredmények azonban az eltelt idő rövidsége miatt még váratnak magukra.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Csaba Dózsa, Zoltán Szeberin, Péter Sótonyi, Balázs Nemes, Zsombor Tóth-Vajna, Rita Kövi, Petra Fadgyas-Freyler, Gyula Korponai, and Adrienn Herczeg

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A perifériás artériás betegségek legnagyobb alcsoportját az alsó végtagi verőérbetegségek képezik, melyek a népesség mintegy 4–6%-ában fordulnak elő. Magyarországon a vizsgált időszakban összesen 6798 major amputációra került sor. Az időben és megfelelő módszerrel elvégzett kezeléssel az alsó végtagi amputációk (melyek 30 napos mortalitása 20%, 2 éves mortalitása pedig 40–60% közötti) száma hatékonyan csökkenthető. Tanulmányunk célja feltárni az ellátásban rejlő területi különbségeket. Módszer: A perifériás erek kezelése finanszírozási adatainak bemutatása során retrospektív adatelemzést végeztünk a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő 2015–2017. évi finanszírozási adatainak felhasználásával. A halálozási arány területi különbségeit leíró statisztikával vizsgáltuk, elemezve a halálozási arányszám és egyéb faktorok közötti esetleges összefüggéseket. Eredmények: A kistérségi – járási szintű – elemzés (n = 174) nagy különbségeket tárt fel az országon belül az amputációk 10 ezer lakosra jutó arányát tekintve. Igazolta, hogy az amputációk döntő többségét a járások 30%-ában végzik, vagyis a kiemelkedő rossz hazai amputációs arányszámot a járások mintegy 30%-ának nagyon kedvezőtlen adata okozza. Regressziós elemzés támasztotta alá a járási szintű, akár négyszeres területi különbségek mögött meghúzódó kapcsolatot az amputációs ráta és az egyes szocioökonómiai tényezők, illetve az endovascularis radiológiai ellátás elérhetősége között. A rétegzett többszörös regressziós elemzés rávilágított arra, hogy azokban a járásokban, ahol nem érhető el az endovascularis ellátás (n = 159), az egyetemi végzettségűek aránya sokkal alacsonyabb (β1 = –0,13, 95% CI: –0,18 – –0,09) és a 65 év felettiek aránya magasabb (β1 = 0,14, 95% CI: 0,03–0,24), ami egymás hatásától függetlenül szignifikánsan befolyásolja az amputációs rátát. Azokban a járásokban viszont, ahol elérhető volt az intervenciós radiológiai ellátás (n = 14), a lakosság életkori megoszlása hatott a leginkább (β1 = 0,7, 95% CI: 0,42–0,98) az amputációk gyakoriságára. Következtetés: Területi és szociális alapon jelentős különbségek tapasztalhatók az országban incidenciában, prevalenciában és halálozási rátában is. A betegség kialakulásában, előrehaladásában erőteljesen megjelennek a szociális, képzettségbeli és jövedelmi különbségek, illetve a lakóhelyközeli ellátóhelyi kapacitások hatása is. Orv Hetil. 2020; 161(18): 747–755.

Open access

A vesetranszplantáció korai posztoperatív hatásai a szív- és érrendszeri betegségekre klinikai gyakorlatunkban

Early postoperative effects of kidney transplantation on the cardiovascular system in our clinical practice

Orvosi Hetilap
Authors: Andrea Daragó, Gerda Schwegler, Eszter Szabó, Dorina Barkó, Réka P. Szabó, Attila Csaba Nagy, Gergő József Szőllősi, and Balázs Nemes

Összefoglaló. Bevezetés: Mind a dializált, mind a veseátültetett betegek körében vezető haláloknak számít a cardiovascularis megbetegedés. E mögött főképp bal kamrai hypertrophia, volumenterheltség, következményes szívritmuszavar, szívbillentyű-elégtelenség, fokozott atherosclerosis állhat. Célkitűzés: Célunk a vesetranszplantáció hatásának vizsgálata a bal kamra pumpafunkciójára, a szívritmuszavarokat kiváltó és meghatározó tényezőkre és a vitiumokra nézve. Módszerek: A 2014. december 20. és 2018. június 21. közti időintervallumban, a Debreceni Egyetem Szervtranszplantációs Tanszékén felnőtt betegeken végzett veseátültetéseket vizsgáltuk retrospektív analízissel (n = 184). Vesetranszplantációt megelőzően, illetve azt követően 6 és 12 hónappal az echokardiográfiás, a laboratóriumi és a gyógyszeres terápiás értékeket tanulmányoztuk. A statisztikai elemzéseket khi-négyzet-próbával, Fisher-féle egzakt teszttel és Kruskal–Wallis-féle varianciaanalízissel (ANOVA) végeztük (szignifikancia: p<0,05). Eredmények: A bal kamra végsystolés tágassága az átültetés előtt 34,67 mm volt, míg a 6 hónapos eredmény 31,82 mm, a 12 hónapos 32,68 mm volt (p = 0,01). Átültetés előtt a stroke prevalenciája 7,87% volt, míg a beavatkozás után nem fordult elő szélütés (p<0,001). Transzplantáció hatására a bal pitvari átmérő (43,68 mm; 41,59 mm; 41,00 mm; p = 0,0417) és a káliumszint (4,98 mmol/l; 4,49 mmol/l; 4,49 mmol/l; p = 0,01) szignifikáns változást igazolt. Műtét előtt II. fokú mitralis regurgitatiót észleltünk 10,7%-nál, mely 4,3%-ra, majd 2,1%-ra csökkent (p = 0,03). Transzplantációt megelőzően a billentyűmeszesedés előfordulása diabetesesek között 45% (p = 0,20), 6 hónap múlva 46,7% (p = 0,018), 12 hónap múlva 60,0% (p = 0,024) volt. Következtetés: Transzplantáció után a bal pitvari átmérő, a végsystolés bal kamrai átmérő regrediál, csökken a pitvari ritmuszavarok kialakulásának gyakorisága. A mitralis regurgitatio közepesen súlyos fokainál szignifikáns javulást, a diabeteses populáción belül szignifikáns emelkedést tapasztaltunk a meszes billentyűk számát tekintve. Orv Hetil. 2021; 162(26): 1052–1062.

Summary. Introduction: Among the population suffering from end-stage renal failure and the population after kidney transplantation, the leading reason of death is cardiovascular triggered by left ventricular hypertrophy, volume overload, consecutive arrhythmias, valvular insufficiency and increased artherosclerosis. Objective: This study was aimed at examining the effect of kidney transplantation on pump function of the left ventricle, arrhythmic substrates and valvular heart diseases. Methods: At the Division of Organ Transplantation, University of Debrecen, we carried out a retrospective data analysis of adult patients (n = 184) who had kidney transplantation in the period between December 2014 and June 2018. Preoperatively and, then, postoperatively (at 6 and 12 months) we studied the echocardiographic parameters, the laboratory results. Statistical analyses were performed using the chi-square/Fisher’s exact test and Kruskal–Wallis analysis of variance (ANOVA) test. The results were regarded significant if p<0.05 was found. Results: Preoperatively the end-systolic diameter of the left ventricle was 34.67 mm, whereas 6 and 12 months later these values were 31.82 mm and 32.68 mm (p = 0.01). The prevalence of stroke was 7.87% preoperatively; there was no stroke detected postoperatively (p<0.001). The impact of transplantation on the left atrial diameter (43.68 mm; 41.59 mm; 41.00 mm; p = 0.04) and seral potassium level (4.98 mmol/l; 4.49 mmol/l; 4.49 mmol/l; p<0.01) showed significant improvement. Before transplantation, grade 2 mitral regurgitation was observed in 10.7% of the patients, whereas it reduced to 4.3%, then to 2.1% 6 and 12 months postoperatively (p = 0.03). Preoperative valvular calcification was detected in 45% of the diabetic study population (p = 0.20), 6 and 12 months later, in 46.7% (p = 0.018) and 60.0% (p = 0.024). Conclusion: After transplantation, the left atrial and the end-systolic diameter of the left ventricle regrediated, decreasing the frequency of arrhythmic episodes. The number of the middle grade mitral valve regurgitation decreased and the calcification among diabetic population increased significantly. Orv Hetil. 2021; 162(26): 1052–1062.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Fruzsina Tóth, Gergely Zádori, Roland Fedor, Dávid Ágoston Kovács, Zsolt Kanyári, Zsolt Kincses, Csaba Ötvös, László Damjanovich, László Asztalos, and Balázs Nemes

Absztrakt

Bevezetés: A graftectomia indikációja és pontos időzítése bizonyos esetekben vita tárgya, elsősorban a tüneteket nem okozó, már nem működő graftok esetén. Célkitűzés: A szerzők átfogó képet kívántak adni a debreceni veseátültetési programban elvégzett graftectomiákról. Módszer: Retrospektív vizsgálattal elemezték a 2004. január 1. és 2015. december 31. között veseátültetett betegek adatait. Áttekintették a graftectomiák indikációit, időzítését, szövődményeit, továbbá összehasonlították a korai és késői graftectomiákat. Eredmények: A vizsgált időszakban 480 veseátültetés történt. Közülük 55 betegnél (11%) történt graftectomia. A gyakoribb indikációk a következők voltak: krónikus allograft-nephropathia (47%), artériás keringési zavar (13%), ureterszövődmények (9%). A grafteltávolítás 22 betegnél (40%) akut, 33-nál (60%) tervezett volt. A graftectomiák 24%-a a transzplantáció után 30 napon belüli, 76%-a késői volt. Korai graftectomiát túlnyomórészt artériás keringészavar (31%), a későiek többségét (62%) krónikus allograft-nephropathia miatt végezték. Következtetések: A vizsgált időszakban a graftectomiák leggyakoribb oka krónikus allograft-nephropathia volt. Az esetek döntő többségében elektív műtét történt. A szakirodalomban közöltekhez hasonlóan a szerzők a korai és késői graftectomiák jellemzőit eltérőnek találták. Orv. Hetil., 2016, 157(24), 964–970.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Gergely Dávid Pelsőczi, Dániel Kári, Balázs Kesserű, Zoltán Lovay, Csaba Polányi, Ágnes Bohák, Judit Baráth, Ferenc Ender, Gábor Ecsedy, and Attila Vörös

Absztrakt

A felnőttkori necrotizáló enterocolitis (adult necrotizing enterocolitis – ANEC) gyakran fatális kimenetelű, fulmináns lefolyást mutató tünetegyüttes, amelyet segmentalisan kialakuló bélelhalás jellemez. A Bell-féle súlyossági beosztás alapján hármas stádiumba tartozó betegüknél a szerzők necrotizáló enterocolitis miatt ismételt műtéteket és vékonybél resectiókat végeztek. Az eltávolított bél szövettani vizsgálata a mucosából kiinduló intestinalis necrosist mutatott, a mesenterialis erek obstructiója nélkül. Az ötödik beavatkozás után a tápcsatorna folytonosságát a megmaradt 30 cm-es terminalis ileum és a duodenum leszálló szára között készített anastomosissal állították helyre. A fent ismertetett, irodalmi ritkaságnak számító kórképben szenvedő súlyos beteg minden várakozást felülmúlva 30 cm-es vékonybéllel szinte teljes életet él gastroenterologiai gondozás mellett.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Bálint Tóbiás, Bernadett Balla, János Kósa P., János Horányi, István Takács, Eszter Bölöny, Csaba Halászlaki, Zsolt Nagy, Gábor Speer, Balázs Járay, Eszter Székely, Roland Istók, and Péter Lakatos

Az elmúlt években több munkacsoportnak sikerült olyan szomatikus mutációkat (BRAF, NRAS, HRAS, KRAS génekben) és génátrendeződéseket (RET/PTC, PAX8/PPAR-gamma) azonosítani, amelyek összefüggést mutatnak a pajzsmirigydaganatok kialakulásával. Jelen vizsgálatban 11 személy 22 (11 kóros és 11 betegségmentes) intraoperatív pajzsmirigy-szövetmintáit elemezték. A RAS géncsalád és a BRAF gének szomatikus egypontos nukleotid polimorfizmusait LigthCycler olvadáspontanalízis-módszerrel, míg a génátrendeződéseket valós idejű polimeráz láncreakció módszerével vizsgálták. A daganatos mintákban 3 BRAF-, 2 NRAS-, 1 HRAS-mutációt, valamint 1 RET/PTC1 átrendeződést találtak. Az eredmények megerősítik a nemzetközi adatokat, miszerint ezek az egypontos nukleotidpolimorfizmusok és génátrendeződések megtalálhatók a daganatos pajzsmirigyszövetekben. Valószínűsíthető, hogy ezen genetikai vizsgálatokkal kiegészült citológiai vizsgálat segítheti a malignus göbök azonosítását, illetve elképzelhető, hogy prognosztikai faktorként előre jelezhetik a későbbi daganatos átalakulást. Orv. Hetil., 2011, 152, 672–677.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Tahin, Justin Cooke, Magdolna Grasselly, János László Iványi, Barna Szima, Mátyás Bobest, Erika Ligeti, Ferenc Brittig, Ferenc Garzuly, and Csaba Tóth

A hétköznapi klinikai gyakorlatban a központi idegrendszer gombás fertőzései gyakoribbá váltak. Ennek leginkább ismert okai a kortikoszteroidok, immunszuppresszív gyógyszerek, citosztatikumok, antibiotikumok egyre szélesebb körű alkalmazása, az AIDS elterjedése, az életben tartható koraszülöttek mind nagyobb száma. A szerzők a diagnosztikus problémák illusztrálására eseteket mutatnak be. Esetismertetés: 1. Multifokális haemorrhagiás agyi infarktus generalizált aspergillosis következtében, köpenysejtes malignus lymphomában. 2. Éretlen koraszülöttben kialakult cerebralis microabscessusok szisztémás candidiasis talaján. 3. A comb térfoglaló daganatát utánzó, az agyban radiológiailag metasztázisnak tűnő tályogot, a tüdőben gyulladást okozó lethalis actinomycosis. 4. Idegsebészeti szövetmintából diagnosztizált nocardiosis. A visszatérő, migráló pneumonia, majd agyi tályogok miatt hosszasan kezelt beteg a megfelelő terápiára gyógyult. Megbeszélés: Fel kell készülnünk a veszélyeztetett betegek gombás infekciójának kialakulására – elsősorban aspergillosisra és candidiasisra –, ezek jelentős része a központi idegrendszerre is ráterjed. Az actinomycosis és a nocardiosis kezelésre jobban reagál, felismerésük, kezelésük életmentő. Következtetések: Terápiás kilátásaink javulnak, ha a nagy rizikójú betegek jelentős mortalitást okozó mycosisainak lehetőségével számolva, azokat időben – még az idegrendszeri részvétel előtt – kórismézzük és kezeljük.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tímea Rengeiné Kiss, Anikó Smudla, Elek Dinya, László Kóbori, László Piros, József Szabó, Zoltán Máthé, Sándor Illés, Tamás Mándli, Tamás Szabó, Mónika Szabó, Szabolcs Tóth, Gellért Tőzsér, Csaba Túri, Balázs Füle, Péter Kanizsai, and János Fazakas

Absztrakt:

Bevezetés: A májtranszplantáció során a haemostasis a hagyományos alvadásifaktor-szintekkel és a viszkoelasztikus tesztekkel monitorizálható, nem szokványos megközelítése a coagulatiósfaktor-specifikus vérveszteség dinamikus követése. Célkitűzés: Kutatásunk célja az alvadásifaktor-specifikus vérveszteség alapján kiszámolt térfogati tartalékok vizsgálata, a vér- és faktorkészítmény-mentes májtranszplantáció első 48 órájában a Child–Pugh-score tükrében is. Módszer: 59, vér- és faktorkészítményt nem igénylő, májtranszplantált beteg hagyományos alvadásifaktor-szintjeit, viszkoelasztikus paramétereit és faktorspecifikus vérveszteségeit elemeztük Gross-metódus segítségével, kiindulási és „coagulopathiás” triggerszintek alapján. A haemostasistartalékokat Child–Pugh-osztályozás szerint is összehasonlítottuk. A hagyományos laboratóriumi vizsgálatok és a faktorspecifikus térfogati tartalékok kiszámítása a májtranszplantáció előtt (T1), végén (T2) és 12–24–48 órával utána (T3–T4–T5) történt. A viszkoelasztikus tesztek eredményeit a májtranszplantáció előtt (T1) és végén (T2) rögzítettük. Eredmények: A műtét végére az alapszintről a fibrinogén 1,2 g/l-rel, míg a protrombin és az V-ös, a VII-es és a X-es faktor 26–40%-kal csökkent. A posztoperatív időszakban a fibrinogénszint 0,9 g/l-rel (T2–T4, p<0,001), míg a II-es, az V-ös, a VII-es és a X-es faktor szintje 12–30%-kal emelkedett (T3–T5, p<0,001). A viszkoelasztikus tesztek paraméterei a normáltartományban maradtak a műtét végén is (T1–T2). A haemostasis-össztartalék 61%-os csökkenést mutatott az operáció végére (p<0,001), azonban a posztoperatív második napra elérte a kiindulási érték 88%-át. A kiindulási tartalékok a Child–Pugh A csoporthoz viszonyítva a dekompenzált Child–Pugh B és C csoportnál 36–41%-kal alacsonyabbak voltak, a 48. órára azonban a különbség már nem volt szignifikáns. Következtetés: A haemostasis térfogatalapú megközelítése kiegészíti a hagyományos laboratóriumi vizsgálatokat és a viszkoelasztikus teszteket, mivel dinamikusan jelzi a haemostasis aktuális tartalékát faktoronként, és a „leggyengébb láncszemet” mutatja meg a rendszerben. Orv Hetil. 2020; 161(7): 252–262.

Open access

Jobb oldali videoasszisztált thoracoscopos thymectomia a thymoma nélküli, felnőttkori myasthenia gravis sebészi kezelésében

Application of video-assisted thoracoscopy in the surgical treatment of myasthenia gravis in adults without thymoma

Magyar Sebészet
Authors: József Kas, Levente Bogyó, Attila Farkas, Csaba Fehér, Áron Ghimessy, Balázs Gieszer, Luca Karskó, Lóránt Kecskés, Viktor Lungu, László Mészáros, Miklós Molnár, Petra Németh, Ágoston Pataki, Péter Radeczky, Róbert Szegedi, Bernadett Tallósy, Klára Török, Attila Vágvölgyi, Csilla Rózsa, Katalin Török, Sámuel Komoly, Jenő Elek, János Fillinger, László Agócs, Ferenc Rényi-Vámos, and Ákos Kocsis

Összefoglaló. Bevezetés: A myasthenia gravis javallatával végzett csecsemőmirigy-eltávolítás sebésztechnikai szempontból lényegesen megváltozott az elmúlt közel 30 évben. A standard műtétnek számító transsternalis és transcervicalis thymectomia mellett elterjedt a videoasszisztált thoracoscopos sebészeti (VATS), később pedig a robot sebészeti megoldás is. Két intézetünkben 2011–2012-ben vezettük be a VATS thymectomiát. Módszer: A többféle technikai megoldás közül a mediastinumot a jobb mellüreg felől megközelítő utat választottuk. Eleinte 3, később 2 pontos perimammaris portot készítettünk a thymus elérésére a beteg háton fekvő helyzetében. Minden esetben ultrahangos vágóeszközt alkalmaztunk. Kiterjesztett thymectomiára törekedve a perithymikus zsírszövetet is eltávolítottuk, szélesen megnyitva a bal oldali mellüreget is. A betegek kiválasztásában az átlagos testsúlyú vagy soványabb betegeket részesítettük előnyben. Eredmények: 8 év és 4 hónap alatt 92 beteget műtöttünk a fenti módszerrel thymoma nélküli myasthenia gravis alapbetegséggel. 20 férfi és 72 nő. Átlagéletkor 33,1 év (19–75 év). A műtéti idő 35–160 percig terjedt, átlagosan 82,3 perc volt. A tömegesebb mediastinalis zsírszövet néhány betegnél nehezítette a tájékozódást és a maradéktalan eltávolítást. Műtét alatt 4 esetben érsérülés és 3 ellenoldali tüdősérülés következett be. Két konverziót végeztünk (1-1 sternotomia és thoracotomia). Idegsérülés nem történt. Tíz beteg igényelt néhány órás művi lélegeztetést a műtét után, a többi beteget a műtőasztalon extubáltuk. Reintubáció, tracheostomia, légzési elégtelenség, műtéti halálozás nem volt. Az intenzív ápolási idő átlaga: 1,1 (0–11) nap. A teljes kórházi ápolási idő átlaga: 4,8 (3–15) nap. A drenázsidő 1–4 nap, átlagosan 1,16 nap. Két beteg (2,41%) halt meg a műtétet követően 1 és 5 éven belül. További 81 beteg 12–108 (átlag: 48) hónapos követése során a myastheniás állapotban 21 (25,3%) betegnél komplett, 4 (4,82%) betegnél gyógyszeres remisszió, 20 (24,1%) betegnél minimális manifesztáció, 28 (33,73%) betegnél egyéb javulás volt megállapítható. 4 (4,82%) beteg állapota változatlan maradt, 4 (4,82%) betegé pedig romlott. Következtetés: A VATS thymectomia teljesen új utat jelent a transsternalis módszerben járatos sebészek számára. A tömegesebb mediastinalis zsírszövet nagyon megnehezíti a műtétet. A perioperatív szak nagyon kedvező a betegek számára, és a késői eredmények is elfogadhatóak. Kérdéses, hogy a thymus minden esetben maradéktalanul eltávolítható-e ezzel a módszerrel.

Summary. Introduction: Surgical technique of thymectomy performed for treatment of myasthenia gravis has considerably changed in the last almost 30 years. In addition to standard interventions – transsternal and transcervical thymectomy –, video-assisted thoracoscopic interventions (VATS), later on robotic surgery came into general use. In our two institutions, we apply VATS thymectomy since 2011. Methods: There are several different surgical techniques for this purpose; we approached the mediastinum through the right thoracic cavity. We prepared initially 3, later on 2 perimammal ports for the access of the thymus; the patients were in supine position during surgery. We used an ultrasonic cutting device in all cases. In order to perform extended thymectomy, we removed the fatty tissue around the thymus and opened widely the left thoracic cavity, too. During patient enrollment, we preferred patients with normal or lower body weight. Results: During 8 years and 4 months, we operated on 92 patients using this method for myasthenia gravis without thymoma; there were 20 male and 72 female patients at the age of 33 years on average (19–75 years). Duration of surgery was 35–160 minutes, 82.3 minutes on average. The bulky fatty tissue around the thymus made the orientation and the complete removal more difficult in a few patients. We experienced vascular injury in 4 cases and injury of the contralateral lung in 3 cases. Conversion was necessary in 2 cases (1 sternotomy and 1 thoracotomy), there were no nerve injuries. Assisted ventilation was necessary in case of ten patients in the postoperative period for a few hours; all other patients were extubated on the operating table. There was no need for repeated intubation and tracheostomy; there was no respiratory insufficiency and perioperative mortality. Duration of ICU care was 1.1 days on the average (0–11 days), that of the total hospital care 4.8 days on average (3–15 days). Duration of thoracic drainage was 1.16 days on average (1–4 days). Two patients (2.41%) died within one and five years after surgery. During 12–108 months (48 months on average) follow-up of 81 patients, 21 patients (25.3%) suffering from myasthenia total recovery was observed, pharmacologic remission was achieved in 4 patients (5.3%), minimal manifestation remained in 23 patients (24.1%), while in 28 patients (33.73%) other improvement was observed. The status of 4 patients (4.82%) remained unchanged and that of 4 patients (5.3%) worsened. Conclusion: VATS thymectomy represents a completely new surgical method for surgeons having experience in transsternal surgical technique. Bulky mediastinal fatty tissue makes surgery very difficult. The perioperative period is advantageous for the patients and also the long term follow-up results are acceptable. It is questionable that the thymus can be completely removed with this method in all cases.

Restricted access