Search Results

You are looking at 31 - 40 of 45 items for

  • Author or Editor: József Tóth x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: Bálint Posta, János András Jarabin, Ádám Perényi, Zsófia Bere, Adriana Neagos, Ferenc Tóth, József Géza Kiss, and László Rovó

Absztrakt:

Bevezetés: A Baha® Attract egy új, implantálható transcutan csontvezetéses hallásjavító rendszer, amely fiatalkorban is előnyösebb lehet a klasszikus percutan eszközökkel szemben. Célkitűzés: Az eszköz alkalmazási lehetőségeinek bemutatása a fiatalkori hallásrehabilitációs műtéteknél. Módszer: Klinikánkon ez idáig nyolc esetben végeztünk fiatalkorban implantációt (átlag 13,2 ± 3,2 év) az általunk módosított „posterosuperior” feltárásos technikával, 5 mm-es implantátummal. Az életkori sajátságok indokolták, hogy kiegészítő tanulmányként 72 fő, 1–8 éves gyermek koponya-CT-felvételét elemezve megmérjük a koponyacsont vastagságát az implantátum beültetésének ideális lokalizációjában. Eredmények: Az implantációk átlag 30 perces műtéti idővel történtek. Intra- és posztoperatív szövődményt nem észleltünk. A beszédprocesszorokat a negyedik héten illesztettük. Audiológiai eredményekben 51,58 ± 11,22 SD dBHL hallásteljesítmény, valamint 43,3 ± 16,02 SD dB beszédhallásküszöb-javulást értünk el. A koponyacsont-vastagság átlagosan 3,39 ± 1,05 SDmm-nek adódott. Következtetés: A Baha® Attract új lehetőség a fiatalkori hallásrehabilitációban. Az implantációt megelőzően javasolt a koponyáról CT-vizsgálatot végezni, amellyel megállapítható a csont vastagsága és megtervezhető az implantátum beültetésének optimális helye. Orv. Hetil., 2017, 158(8), 304–310.

Restricted access

A tüdő nekrotizáló sarcoid granulomatosisa

Pulmonary necrotizing sarcoid granulomatosis

Orvosi Hetilap
Authors: Noémi Zombori-Tóth, Katalin Ugocsai, Árpád Vincze, József Furák, László Tiszlavicz, Béla Iványi, and Tamás Zombori

Összefoglaló. A nekrotizáló sarcoid granulomatosis a granulomatosus pulmonalis angitisek közé tartozó, ritka kórkép. Egyesek a sarcoidosis variánsának, mások primer pulmonalis vasculitisnek tartják. A kórkép klinikai és patológiai jellegzetességeit két eset bemutatásával ismertetjük. A 20 éves nőbeteg sürgősséggel került pulmonológiai osztályra száraz köhögés, jobb oldali, mély belégzéssel összefüggő mellkasi fájdalom és láz miatt, a 63 éves férfi beteget pedig pneumoniát követő kontroll-mellkasröntgenfelvételen látott elváltozás kivizsgálása során észlelték. Az autoimmun panel vizsgálata, a mikrobiológiai tesztek mindkét betegnél negatívnak bizonyultak, a légzésfunkciós vizsgálat és a bronchoszkópos vizsgálat nem talált eltérést. A mellkas-CT-felvételen lágyrész-denzitású nodulusok látszottak egyoldali dominanciával, a folyamatot nem kísérte a hilusi nyirokcsomók szimmetrikus megnagyobbodása. A nodulusok szövettani vizsgálata vált indokolttá, melyet videoasszisztált torakoszkópos tüdőreszekciós mintavétellel biztosítottak. Mikroszkóposan a tüdőparenchymában gócos nekrózisokat, a környezetükben el nem sajtosodó epitheloid sejtes granulomatosus gócokat, az átfutó artériákban pedig granulomatosus arteritist láttak; a klinikai adatok figyelembevételével a tüdő nekrotizáló sarcoid granulomatosisa diagnózisát állították fel. A tüdőbetegség mindkét betegnél egy év alatt spontán regrediált. Az irodalom adatait és az eseteket összegezve, a tüdő nekrotizáló sarcoid granulomatosisában mikrobiológiai vizsgálatokkal nem igazolható tüdőfertőzés, és az immunológiai kivizsgálás sem tár fel szisztémás autoimmun betegséget; a diagnózis a klinikai kép és a képalkotó vizsgálatok alapján indikált szövettani vizsgálattal állítható fel. A betegség szteroidkezelésre jól reagál, de előfordul spontán regresszió is, az utóbbira láttunk példát. Bár az entitás átmenetet képez a nekrotizáló vasculitisek és a sarcoidosis között, egyre több érv szól amellett, hogy a sarcoidosis spektrumába tartozik. Orv Hetil. 2021; 162(38): 1541–1547.

Summary. Necrotizing sarcoid granulomatosis is a rare entity currently classified as a subtype of granulomatous pulmonary angiitis. It is considered to be either a variant of sarcoidosis or a primary pulmonary angiitis. Two cases are demonstrated to present its clinical and pathological features. A 20-year-old female patient was admitted to the department of pulmonology with dry cough, right-sided chest pain during hyperventilation and fever. A 63-year-old male patient was observed with a right-sided lesion on chest X-ray after pneumonia. In both cases, autoimmune panel examination, microbiology tests, spirometry function test and bronchoscopy were unremarkable. Chest CT scans have revealed nodules with soft-tissue density without bilateral hilar lymphadenopathy. In order to clarify the diagnosis, video-assisted thoracoscopic resection (biopsy) was performed. Microscopically, parenchymal focal necrosis with adjacent to non-caseating granulomas and granulomatous angiitis were detected. In both cases, spontaneous remission occurred within a year. Histological examination – integrated with clinical data and radiological tests’ results – is the gold standard form of evaluation to confirm necrotizing sarcoid granulomatosis; furthermore, exclusion of pneumonia and autoimmune diseases are also required. The disease responds well to corticosteroids; moreover, spontaneous remission is often reported, as it happened in both cases. Necrotizing sarcoid granulomatosis is a transition between necrotizing vasculitides and sarcoidosis; although more and more evidence appears supporting the fact that necrotizing sarcoid granulomatosis may belong to the spectrum of sarcoidosis. Orv Hetil. 2021; 162(38): 1541–1547.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Schneider, Erika Tóth, József Lővey, Zsuzsanna Molnár, Beáta Deák, Erika Várady, Judit Csomor, András Matolcsy, Zsolt Lengyel, Klára Petri, István Gaudi, and András Rosta

A primer mediastinalis lymphoma (PMBCL) az agresszív diffúz nagy B-sejtes lymphomák (DLBCL) közé tartozó, ritka, jellegzetes klinikai képpel járó megbetegedés. A betegségre a mediastinalis lokalizáció, a gyors növekedési tendencia, a környező szövetekbe, szervekbe való infiltratív terjedés jellemző. A betegek kétharmada fiatal nő. Retrospektív vizsgálatok alapján az úgynevezett harmadik generációs kezelések (procarbazin-prednisolon-doxorubicin-cyclophosphamid-etoposid-cytosin-arabinosid-bleomycin-vincristin-methotrexat [ProMACE-CytaBOM], methotrexat-doxorubicin-cyclophosphamid-vincristin-prednisolon-bleomycin [MACOP-B], etoposid-doxorubicin-cyclophosphamid-vincristin-prednisolon-bleomycin [VACOP-B]) a korábbi standard cyclophosphamid-doxorubicin-vincristin-prednisolon (CHOP) kezelésnél hatékonyabbnak bizonyultak. Célok: A szerzők célja annak megállapítása, hogy a standard CHOP-kezeléshez adott anti-CD20 monoklonális antitest, a rituximab, javítja-e a kezelés hatékonyságát, a korábban általuk alkalmazott CHOP és harmadik generációs kezeléssel összevetve. Módszerek: 2002. október és 2004. december között 20 újonnan diagnosztizált, kezeletlen PMBCL-s beteg rituximab-CHOP (R-CHOP) kezelését kezdték. Az eredményeket a korábbi években CHOP (n = 9), illetve ProMACE-CytaBOM kombinációval (n = 15) kezelt 24 beteg eredményével hasonlították össze. Eredmények: Az átlag 64,6 hónapos követési idő során az ötéves teljes túlélés (OS) az R-CHOP-csoportban a CHOP-vel kezeltekéhez képest szignifikánsan kedvezőbbnek bizonyult (79,4% vs. 33,3%; p = 0,026). A kis esetszám miatt azonban az ötéves eseménymentes (EFS: 70,0% vs. 33,3%; p>0,05), betegségmentes (DFS: 70,0% vs. 33,3%; p>0,05) és relapsusmentes túlélésben (RFS: 93,0% vs. 100%; p>0,05) statisztikai különbség a nagy számszerű eltérés ellenére sem volt kimutatható. Az R-CHOP- és a ProMACE-CytaBOM kezelés adatait összevetve, hasonló eredményeket kaptak, statisztikai különbség közöttük nem volt kimutatható (OS: 79,4% vs. 80%; EFS: 70,0% vs. 60,0%; DFS: 70,0% vs. 60,0%; RFS: 93,0% vs. 82,0%; a p-érték minden esetben >0,05). Következtetések: A szerzők PMBCL-ben korábban nem kellő hatékonyságúnak tartott standard CHOP-kezelés rituximabbal történő kiegészítésével igen jó terápiás hatást értek el. A betegek az R-CHOP-kezeléseket jelentősebb mellékhatások és szövődmények nélkül, döntően „járó betegként” kapták. A DLBCL kezelésében standard R-CHOP-kezelés így a toxikusabb kezeléseket a PMBCL-ben is kiválthatja. Az eredmények a nemzetközi irodalmi adatokkal összevethetők. Orv. Hetil., 2011, 152, 735–742.

Open access
Journal of Behavioral Addictions
Authors: Éva Erzsébet Magyar, Dalma Tényi, Ashley Gearhardt, Sára Jeges, Gallusz Abaligeti, Ákos Levente Tóth, József Janszky, Dénes Molnár, Tamás Tényi, and Györgyi Csábi

Background

Childhood obesity proves to be an important public health issue, since it serves as a potential risk factor for multiple diseases. Food addiction could also serve as an important etiological factor. As childhood obesity plays a serious issue also in Hungary, we aimed to adapt and validate the Hungarian version of the Yale Food Addiction Scale for Children (H-YFAS-C).

Methods

A total of 191 children were assessed with the H-YFAS-C and the Eating Disorder Inventory (EDI). The following psychometric properties were analyzed: internal consistency, construct validity, convergent, and discriminant validity.

Results

A good construct validity was revealed by confirmatory factor analysis (RMSEA = 0.0528, CFI = 0.896, χ2 value = 279.06). Question 25 proved to have no significant effect on its group and was removed from further analyses. The Kuder–Richardson 20 coefficient indicated good internal consistency (K20 = 0.82). With the use of the eight EDI subscales, a good convergent and discriminant validity could be determined. Food addiction was diagnosed in 8.9% of children. The mean symptom count was 1.7 ± 1.2 (range: 0–7). Females were more often diagnosed with food addiction than males (p = .016; OR = 3.6, 95% CI: 1.2–10.6). BMI percentiles were significantly higher in children with diagnosed food addiction (p = .003). There proved to be no correlation between age and the occurrence of food addiction.

Discussion and conclusion

Our results show that H-YFAS-C is a good and reliable tool for addictive-like behavior assessment.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Schneider, Zsuzsanna Molnár, Beáta Deák, Erika Várady, Erika Tóth, Judit Csomor, András Matolcsy, József Lővey, Zsolt Lengyel, Klára Petri, István Gaudi, and András Rosta

A cyclophosphamid-doxorubicin-vincristin-prednisolon (CHOP-) kezelés több mint 20 éven át standard kezelésnek számított a diffúz nagy B-sejtes lymphomák (DLBCL) elsődleges kezelésében. A CHOP-kezelést célzott immunterápiával, rituximabbal kiegészítve (R-CHOP) jelentős javulás volt elérhető e betegcsoport kezelésében. Magyar betegcsoporton még nem ismert olyan adat, amely a kezelés túlélésre kifejtett hatását vizsgálná. A szerzők célja az R-CHOP és az R-CHOP-like kezelés hatékonyságának elemzése volt. 2002. szeptember és 2005. április között 140 újonnan diagnosztizált, kezeletlen DLBCL-es beteg R-CHOP-kezelését kezdték. A vizsgálatba beválasztás előfeltétele az előrehaladott III–IV. klinikai stádium, vagy I–II. klinikai stádium esetén nagy tumor (>7 cm), és/vagy „B” tünet, illetve extranodalis manifesztáció voltak. Az eredményeket a korábbi években CHOP- és CHOP-like kezelésben részesült 130 beteg adataival vetették össze. A terápiás eredmények minden paramétert tekintve kedvezőbbnek bizonyultak az R-CHOP-kezeltek körében. Az átlagos 44, illetve 52 hónapos követési idő során a teljes remissziós arány 73,6% volt szemben a CHOP-csoportban észlelt 47,7%-kal. Az ötéves teljes túlélés 68,6% vs. 41,0% (RR: 0,4293, CI: 0,2963–0,6221; p < 0,0001), az eseménymentes túlélés 59,8% vs. 33,5% (RR: 0,5038, CI: 0,36,6–0,7038; p < 0,0001), míg a progressziómentes túlélés 64,4% vs. 37,6% (RR: 0,4915, CI: 0,3442–0,7019; p < 0,0001) volt. Mivel a prognosztikus paraméterek az R-CHOP-csoportban valamelyest kedvezőbbek voltak, ezért a Sehn által ajánlott módosított international prognostic index score beosztása alapján képzett betegcsoportok eredményeit is összevetették. Az alcsoportelemzés itt is szignifikáns különbségeket adott. Az ötéves teljes túlélés a jó prognózisú csoportban 74,4% vs. 47,9% (RR: 0,4475, CI: 0,2418–0,8285; p = 0,0084), a rossz prognózisú csoportban 52,0% vs. 28,8% (RR: 0,4989, CI: 0,3098–0,8035; p = 0,003) volt. A nagyon jó prognózisú csoportban a két csoport között statisztikai különbség az ötéves túlélési paraméterekben a már eleve igen nagy terápiás hatás és a kicsi esetszám miatt nem észlelhető (OS és EFS: CHOP: 100% és 62,5% vs. R-CHOP: 90,9% és 87,0%; p = 0,3873 és p = 0,1702). Rituximab hozzáadása a standard CHOP-kezeléshez a terápiás eredmények jelentős javulását eredményezte prognosztikus csoportoktól függetlenül. Az eredmények a nemzetközi irodalmi adatokkal összevethetők.

Open access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Miklós Pál Dunay, Zsuzsanna Lipcsey, Attila Arany-Tóth, Tibor Németh, Norbert Solymosi, László Venczel, Enikő Nagy, and József Pap-Szekeres

Abstract

Three electrosurgical tissue-sealing devices (EnSeal ETSDRC-01, LigaSure LS1500 and Thunderbeat TB-0535PC) were compared regarding sealing time (ST), maximum working temperature (WTmax) and the total (MTZtotal) as well as the collateral microscopic thermal injury zone (MTZcollat) using laparoscopic handpieces 5 mm in diameter on four types of tissue (liver, mesentery, cross striated muscle and spleen) in an in vivo porcine model. LigaSure had the lowest mean ST in spleen, mesentery, muscle and liver, followed by Thunderbeat and EnSeal with significant differences between all types of tissues and devices. The significantly lowest mean WTmax was obtained for EnSeal in mesentery, muscle and liver. LigaSure and EnSeal operated at the lowest temperature in spleen without a significant difference between them. Thunderbeat produced significantly higher temperature peaks in all cases. The lowest mean MTZtotal was caused by LigaSure and EnSeal in spleen, mesentery and muscle without significant differences between them, followed by the significantly higher values of Thunderbeat. Nevertheless, Thunderbeat produced the significantly lowest mean MTZtotal in the liver. EnSeal produced the lowest mean MTZcollat in the liver, followed by LigaSure and Thunderbeat showing significant differences. EnSeal and LigaSure produced the lowest mean MTZcollat in the spleen, mesentery and muscle without significant differences between them, followed by the significantly higher values of Thunderbeat. Based on the results of this study, Thunderbeat seems to be more invasive to tissue integrity (even without the activation of the ultrasonic scissor function) than EnSeal or LigaSure, that operate at lower temperatures and were found to cause negligible collateral thermal damage.

Open access
Magyar Sebészet
Authors: Orsolya Huszár, József Baracs, Mariann Tóth, László Damjanovich, Róbert Kotán, György Lázár, Eszter Mán, Gellért Baradnai, Attila Oláh, Zoltán Benedek-Tóth, Sándor Bogdán-Rajcs, Péter Zemanek, Tibor Oláh, Krisztián Somodi, Mihály Svébis, Tamás Molnár, and Örs Péter Horváth

Absztrakt

Bevezetés: A sebészeti sebgyógyulási zavar (Surgical Site Infection, SSI) a harmadik leggyakoribb nosocomialis fertőzés, az összes infekciót tekintve megközelíti a 14–16%-ot. A jelentős költségvonzattal is járó magas infekciós ráta javítása, valamint a triclosannal bevont varrófonalakról szóló pozitív nemzetközi tanulmányok arra ösztönöztek, hogy randomizált vizsgálat keretében győződjünk meg a triclosan hatásosságáról – a magas infekciós rátájú – colorectalis műtétek kapcsán. Módszer: Hét sebészeti osztály bevonásával indítottuk prospektív, randomizált, multicentrikus vizs-gálatunkat, mely során triclosannal bevont (PDS plus®), valamint azonos anyagból készült, nem bevont varróanyag (PDS II®) hasfali varratként való összehasonlítását végeztük a sebfertőzés gyakoriságát illetően elektív colorectalis műtéteket követően. A vizsgálat alapvető célja a posztoperatív sebinfekció jelenlétének, az azt kiváltó kórokozók törzseinek, valamint az SSI okozta többletköltségeknek a meghatározása volt. Eredmények: 485 beteget randomizáltunk, ebből 47 (12,5%) esetben fordult elő SSI, 23 (12,23%) beteg a triclosanos csoportból (n = 188), 24 (12,18%) beteg pedig a nem bevont csoportból (n = 197) került ki (p = 0,982). 13 (27,66%) betegnél alakult ki késői sebgyógyulási zavar, ebből 4 (8,51%) esetben a triclosanos fonalat és 9 (19,15%) esetben a nem bevont fonalat (p = 0,041) alkalmaztuk. Nem találtunk különbséget a colon- és a rectumműtéteket követő SSI aránya között. Következtetések: A triclosan Gram-pozitív baktériumok elleni, korábbi tanulmányokban bizonyított hatását – a kis esetszám miatt – nem tudtuk bizonyítani. Szintén nem tudtunk igazolni a triclosan hatékonyságát a Gram-negatív colonflóra esetében sem. A retrospektív vizs-gálatunkhoz viszonyítva sebinfekciós eredményeink 50%-os javulást mutattak, függetlenül attól, hogy a PDS loop be volt-e vonva triclosannal, vagy sem. Az SSI előfordulásának szempontjából az operatív faktorok lényegesebbnek bizonyultak, mint a beteg rizikófaktorai/kísérőbetegségei. Tanulmányunk igazolta, hogy az SSI megnyújtja a hospitalizációt, és jelentősen növeli a kezelési költségeket.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Brigitta László, Edina Czellár, Judit Deák, Ágnes Juhász, Julianna Kovács, József Kónya, Júlia Mészáros, Zsófia Mészner, Ilona Mihály, Péter Molnár, Zoltán Nyúl, László Pátri, Erzsébet Puskás, Ferenc Schneider, Csaba Siffel, András Tóth, Erzsébet Tóth, György Szűcs, and Krisztián Bányai

A rotavírusok okozta gyermekkori akut gastroenteritisek megelőzésében a vakcináció játssza a főszerepet. Az új generációjú rotavírus-vakcinák bevezetése, illetve piaci megjelenése óta a vadvírus-surveillance világszerte még fontosabbá vált. Jelen tanulmányban a magyarországi posztvakcinációs törzsmonitorozás első évének eredményeit ismertetik a szerzők. A 2007-ben gyűjtött, rotavírust tartalmazó székletmintákból kivont virális RNS genotipizálása multiplex PCR segítségével történt. A szerzők a VP7 gén esetében G1–G4, G6, G8–G10 és G12 típusokra, a VP4 gén esetében pedig P[4], P[6], és P[8]–P[11] típusokra specifikus primereket alkalmaztak. A 482 betegtől származó 489 rotavírus-pozitív székletmintából 466 esetében sikerült a G típust, és 474 mintában a P típust azonosítani. Összesen 457 törzs esetében volt sikeres mindkét felszíni antigén genotípusának meghatározása. A vizsgált időszakban a G4P[8] törzsek voltak túlsúlyban (31,5%), ezeket követték a G1P[8] (28,3%), G2P[4] (19,3%) és G9P[8] (10,2%) genotípusok. A gyakori törzstípusok mellett ritka antigén-kombinációkat is sikerült azonosítani: G1P[4] (0,4%), G2P[8] (1,3%), G3P[9] (0,2%), G4P[6] (0,7%), G6P[9] (0,4%) és G12P[8] (0,4%). A G8P[8] (0,2%), G9P[4] (0,2%) és G9P[6] (0,8%) genotípusok 2007-ben első alkalommal kerültek felismerésre hazánkban. A minták kis hányadában (1,2%) kevert fertőzést lehetett igazolni. A nem tipizálható törzsek aránya 4,9% volt. A Magyarországon cirkuláló, klinikailag fontos rotavírustörzsek a vizsgálat adatai szerint szinte teljes átfedést mutatnak a vakcinákban is megtalálható antigéntípusokkal. A következő évek surveillance-eredményei számos nyitott kérdésre adhatnak választ, köztük tisztázhatják a máig ellentmondásos szerotípus-specifikus (homotípusos) vagy a heterotípus-specifikus védettség elsődlegességét.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Katalin Nóra Lőrincz, Beáta Bóné, Márton Tóth, Réka Horváth, Norbert Kovács, Sámuel Komoly, Kázmér Karádi, Péter Barsi, Hajnalka Ábrahám, László Seress, Zsolt Horváth, Tamás Dóczi, József Janszky, and Csilla Gyimesi

Absztrakt:

Bevezetés: Az epilepszia krónikus, súlyos neurológiai betegség, mely jelentősen befolyásolja az életminőséget. A megfelelő indikációval végzett epilepsziasebészeti beavatkozás rohammentességet eredményezhet, mely önmagában vagy rehabilitációt követően jelentősen javíthatja az életminőséget. Célkitűzés: Jelen tanulmányunk célkitűzése a Pécsi Epilepszia Centrumban 2005 és 2016 között epilepsziasebészeti beavatkozáson átesett betegek posztoperatív eredményeinek felmérése. Módszer: Az adatgyűjtés a betegek klinikai anyagának áttekintésén túlmenően kérdőívek alkalmazásával történt, a rohamállapot értékelésén kívül a foglalkoztatottsági státuszra mint az életminőség egyik fontos indikátorára is fókuszálva. Eredmények: Reszektív epilepsziasebészeti beavatkozás 72 esetben történt. A betegek 76%-a tartósan rohammentessé vált. A betegek 10%-ánál műtét után csak igen ritkán lépett fel roham, 7%-uknak jelentősen csökkent a rohamszáma, míg 7%-ban nem változott érdemben a rohamállapot. A rohammentes és a nem rohammentes betegek csoportjainak foglalkoztatottsági adatait vizsgálva azt találtuk, hogy a rohammentesség befolyásolja a páciensek elhelyezkedési lehetőségeit. A rohammentes betegek 67%-a állt foglalkoztatottság alatt, míg a nem rohammenteseknek mindössze a 19%-a (p<0,01, Fisher-féle egzakt teszt). Következtetés: Eredményeink a nemzetközi adatoknak megfelelve alátámasztják az epilepszia reszektív sebészi kezelésének klinikai és szociális eredményességét. Orv Hetil. 2019; 160(7): 270–278.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tímea Rengeiné Kiss, Anikó Smudla, Elek Dinya, László Kóbori, László Piros, József Szabó, Zoltán Máthé, Sándor Illés, Tamás Mándli, Tamás Szabó, Mónika Szabó, Szabolcs Tóth, Gellért Tőzsér, Csaba Túri, Balázs Füle, Péter Kanizsai, and János Fazakas

Absztrakt:

Bevezetés: A májtranszplantáció során a haemostasis a hagyományos alvadásifaktor-szintekkel és a viszkoelasztikus tesztekkel monitorizálható, nem szokványos megközelítése a coagulatiósfaktor-specifikus vérveszteség dinamikus követése. Célkitűzés: Kutatásunk célja az alvadásifaktor-specifikus vérveszteség alapján kiszámolt térfogati tartalékok vizsgálata, a vér- és faktorkészítmény-mentes májtranszplantáció első 48 órájában a Child–Pugh-score tükrében is. Módszer: 59, vér- és faktorkészítményt nem igénylő, májtranszplantált beteg hagyományos alvadásifaktor-szintjeit, viszkoelasztikus paramétereit és faktorspecifikus vérveszteségeit elemeztük Gross-metódus segítségével, kiindulási és „coagulopathiás” triggerszintek alapján. A haemostasistartalékokat Child–Pugh-osztályozás szerint is összehasonlítottuk. A hagyományos laboratóriumi vizsgálatok és a faktorspecifikus térfogati tartalékok kiszámítása a májtranszplantáció előtt (T1), végén (T2) és 12–24–48 órával utána (T3–T4–T5) történt. A viszkoelasztikus tesztek eredményeit a májtranszplantáció előtt (T1) és végén (T2) rögzítettük. Eredmények: A műtét végére az alapszintről a fibrinogén 1,2 g/l-rel, míg a protrombin és az V-ös, a VII-es és a X-es faktor 26–40%-kal csökkent. A posztoperatív időszakban a fibrinogénszint 0,9 g/l-rel (T2–T4, p<0,001), míg a II-es, az V-ös, a VII-es és a X-es faktor szintje 12–30%-kal emelkedett (T3–T5, p<0,001). A viszkoelasztikus tesztek paraméterei a normáltartományban maradtak a műtét végén is (T1–T2). A haemostasis-össztartalék 61%-os csökkenést mutatott az operáció végére (p<0,001), azonban a posztoperatív második napra elérte a kiindulási érték 88%-át. A kiindulási tartalékok a Child–Pugh A csoporthoz viszonyítva a dekompenzált Child–Pugh B és C csoportnál 36–41%-kal alacsonyabbak voltak, a 48. órára azonban a különbség már nem volt szignifikáns. Következtetés: A haemostasis térfogatalapú megközelítése kiegészíti a hagyományos laboratóriumi vizsgálatokat és a viszkoelasztikus teszteket, mivel dinamikusan jelzi a haemostasis aktuális tartalékát faktoronként, és a „leggyengébb láncszemet” mutatja meg a rendszerben. Orv Hetil. 2020; 161(7): 252–262.

Open access