Search Results

Összefoglaló. A neurológiai betegek körében a dysphagia előfordulása gyakori, és több oka van. Az utóbbi évek kutatásai a közvetlen neurológiai kórokok (beleértve a gyakori stroke) szerepét is részletesen feltárták. Felismerték az ún. néma aspiráció jelentőségét: ez gyakran áll az (aspirációs) pneumonia hátterében, amely sokszor halálos szövődmény lehet. Az ún. poststroke pneumonia fogalma gyökeresen más értelmezésbe helyezte a stroke-ot követő tüdőgyulladások megítélését, jellegzetessége alapján egyértelműen a stroke közvetlen cerebralis hatásaként alakul ki. Egyértelművé vált a nyelészavar korai felismerésének és ellátásának szükségessége. A stroke-betegek megfelelő tápláltsági állapota az eredményes rehabilitációnak, a szövődményszám csökkentésének, a rövidebb kórházi kezelésnek, az alacsonyabb mortalitásnak a záloga. A dysphagia a betegség kimenetelének független előrejelzője lehet, különösen az első három hónapban. A nyelészavar malnutritióval, kiszáradással és a kórházi tartózkodás hosszabb időtartamával jár együtt, emeli a gyógyszerköltségeket. A stroke-beteg ellátásának egyik első eleme a dysphagia szűrése. Táplálásterápiára akkor szorul a stroke-beteg, amikor magas a kóros tápláltsági állapot kialakulásának kockázata, és per os táplálással nem fedezhető biztonságosan a megfelelő energia-, tápanyag- és folyadékbevitel. A táplálásterápia módját, eszközeit, az energia- és tápanyagbeviteli célértékeket az orvos határozza meg, az alapbetegség súlyosságától, a társbetegségektől és a laborértékektől függően. Az étrend minden esetben individuális és progresszív, azaz alkalmazkodik a beteg állapotához és annak változásához. A dietetikus feladata a megfelelő diéta összeállítása mellett a beteg, a hozzátartozó és a kezelőszemélyzet oktatása, az állapot követése, a beteg tápláltsági állapotának, tápanyagbeviteli értékeinek gyakori elemzése, szükség esetén tápszerek ajánlása. Orv Hetil. 2021; 162(40): 1601–1609.

Summary. Among neurological patients, the incidence of dysphagia is common and has several causes. Research in recent years has explored the role of direct neurological pathogens (including frequent strokes). The frequency of ’silent aspiration’, which often underlies (aspirational) pneumonia and can be a fatal complication, has been recently discovered. The concept of ’post-stroke pneumonia’ has drastically changed the assessment of post-stroke pneumonia. Based on its characteristics, it clearly develops as a direct cerebral effect of stroke. The need for early detection and early care of swallowing disorder has become clear. Adequate nutritional status of stroke patients is the key to successful rehabilitation, reduction of complications, shorter hospitalization, and lower mortality. Dysphagia can be an independent predictor of disease outcome, especially in the first three months. Swallowing disorder is associated with malnutrition, dehydration and longer lengths of hospital stay, increasing drug costs. One of the first elements in the care of a stroke patient is screening for dysphagia. The stroke patient needs nutritional therapy when the risk for abnormal nutritional condition is high or if the condition is already present, or when oral nutrition does not safely cover adequate energy, nutrient and fluid intake. The method and means of nutritional therapy, the goals of energy and nutrient intake are determined by the doctor, depending on the severity of the underlying disease, comorbidities and laboratory values.The diet is individual and progressive in each case. The dietitian’s task is not only to compile a proper diet, but also to educate the patients and relatives. The dietitian is responsible for monitoring the patient’s nutritional status. Orv Hetil. 2021; 162(40): 1601–1609.

Absztrakt

A mellkas nagy részét tömegükkel elfoglaló, gyakran benignus jellegű óriástumorok sebészi kezelése különös kihívást jelent. A feladat nagyságát a műtéttechnikai nehézségek, a narkózis vezetése és a postoperativ intenzív ellátás gondjai együttesen adják. Esetünk további sajátosságát az egyébként magától értetődőnek vélhető műtéti javallat végletes ellentmondásossága adja. A 64 éves férfi másfél éve fokozódó, terhelésre jelentkező fulladása ellenére más okból végzett mellkas-röntgenvizsgálatán derült ki a mellkas jobb felének óriási térfoglaló elváltozása. A pulmonológiai kivizsgálás során végzett vastagtű-biopszia solitaer fibrosus pleuratumort igazolt. Az onkológiai konzílium műtéti megoldás mérlegelését javasolta. A beteg állapota a megelőző vizsgálatok közben rohamosan romlott, majd nyugalmi dyspnoe és pitvari fibrilláció miatt intenzív osztályra került, ahol másnap légzési elégtelenség következett be, és respirátorkezelés vált szükségessé. Az igen magas kockázat ellenére műtét mellett döntöttünk, mert a daganat eltávolítása volt a beteg egyetlen esélye a túlélésre. A műtét sikerült, a beteg szövődményekkel terhes postoperativ szak után gyógyultan hagyta el az intézményt. Munkaképes állapotban egy évvel később recidívamentes.

Absztrakt:

Bevezetés: A jóindulatú pajzsmirigygöbök gyakori elváltozások, kezelést azonban ritkán igényelnek. Panaszokat okozó, gyorsan növekvő, túlműködő göbök kezelésére a rádiófrekvenciás ablatio mint hőablatiós módszer hatékony alternatív lehetőség, melyet ezen indikációban hazánkban elsőként alkalmaztunk. Célkitűzés: Ismertetjük a jóindulatú pajzsmirigygöbök rádiófrekvenciás ablatiós kezelési sajátosságait, fontosságát, és értékeljük saját klinikai eredményeinket. Módszer: 2016. június és 2019. szeptember között 140 páciens 186 pajzsmirigygöbét kezeltük a páciensek kiválasztását követően. A beavatkozások előtt és után meghatároztuk a kezelt göbök térfogatát, legnagyobb átmérőjét és a térfogatcsökkenést a vizsgált időszakban. Betegeinket legalább fél évig utánkövettük, az átlagos követési idő 12,5 ± 5,9 hónap volt. Eredmények: A kontrollvizsgálatok során kapott eredmények alapján az elváltozások mérete és erezettsége csökkent. Az átlagos térfogatcsökkenés 44,7 ± 17,6% volt az első hónap végére és 72,9 ± 17,9% a hatodik hónap után. Összesen 3 minor szövődményt észleltünk. Következtetés: A rádiófrekvenciás ablatio a jóindulatú pajzsmirigygöbök kezelésére jól használható, hatékony eljárás, mely válogatott esetekben a sebészi kezelés értékes alternatívája. Orv Hetil. 2020; 161(27): 1131–1136.

Az implantátumbehelyezéssel történő emlőnagyobbítás évtizedek óta az egyik leggyakrabban végzett esztétikai plasztikai sebészeti beavatkozás. Az életkor előrehaladtával a több millió implantált egyre nagyobb arányban kerül az emlőrákra veszélyeztetett korcsoportba, így a jövőben az implantált emlőben kialakuló rosszindulatú daganat klinikai megjelenése gyakoribbá válik. Bár az implantátum nem áll összefüggésben a tumor kialakulásával, az ilyen esetek számos különleges megfontolást igényelnek a diagnosztikában, a terápiában és az utánkövetésben. Az implantátummal megnagyobbított emlő daganatainak szakszerű, a modern onkoplasztikus elveknek megfelelő multidiszciplináris ellátása csak a megfelelő onkológiai, emlő- és plasztikai sebészeti ismeretek alapján lehetséges. Közleményünkben a hazánkban is várhatóan gyakrabban előforduló speciális onkológiai és esztétikai állapot szakirodalmának széles körű áttekintését folytatjuk, először magyar nyelven. Orv. Hetil., 2011, 152, 1679–1691.

Az összes emlőtumor 5–20%-a centrális elhelyezkedésű. Évtizedeken át, tradicionálisan ezen daganatok sebészi kezelése a mastectomiát jelentette. Az emlőbimbó nagy arányú tumoros érintettsége az emlőbimbó-komplexum radikális sebészi eltávolítását teszi szükségessé. Az onkoplasztikus sebészi technikák jól szelektált esetekben lehetővé teszik, hogy az emlőbimbóval együtt történő radikális centrális quadrantectomiát követően megfelelő esztétikai eredményt érjünk el. Közleményünkben összefoglaljuk a centrális tumorok emlőmegtartó műtéteinek indikációit, technikáit és eredményeit. Orv. Hetil., 151, 2105–2112.

Absztrakt:

Rekurráló rhabdomyolysis miatt kezelt 46 éves nő esetét ismertetjük. Betegünknél a metabolikus myopathia hátterében a zsírsav-oxidáció veleszületett zavarát, hosszú szénláncú acil-koenzim A-dehidrogenáz-hiányt diagnosztizáltunk, miután kóros acil-karnitin- és vizeletszervessav-profilt, valamint alacsony residualis enzimaktivitást detektáltunk, végül genetikai vizsgálattal patogén eltérést igazoltunk. A dietoterápia bevezetése után sem kórházi kezelést igénylő metabolikus krízis nem fordult elő, sem myopathia nem alakult ki. Az eset kapcsán áttekintjük a rhabdomyolysis és a terhelés utáni izompanaszok differenciáldiagnosztikáját, különös tekintettel a metabolikus myopathiákra. Kiemeljük a zsírsav-oxidációs zavarok jellegzetességeit, illetve a hosszú szénláncú zsírsav-oxidációs zavarok akut ellátásának és gondozásának alapelveit. A metabolikus myopathiák csoportjába tartozó betegségek jól kezelhetőek, és a betegek számára megfelelő életminőséget biztosíthatunk, azonban az elsősorban zsírsav-oxidációs zavarokra jellemző, gyorsan kialakuló metabolikus krízis súlyos, akár halálos kimenetelű is lehet. Több, ebbe a csoportba tartozó betegség szerepel az újszülöttkorban szűrt anyagcsere-betegségek között, azonban esetünk ismertetésével is szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy egyes esetekben az első tünetek csak felnőttkorban jelentkeznek. Ismétlődő rhabdomyolysis esetén bármely korú betegnél fel kell vetni az öröklődő anyagcserezavar lehetőségét. Orv Hetil. 2017; 158(47): 1873–1882.

Absztrakt

Bevezetés: Napjainkban a súlyos panaszos aortastenosis kezelésében a transzkatéteres billentyűimplantáció a sebészi billentyűcsere elérhető alternatíváját jelenti sebészi kontraindikáció és elfogadhatatlanul magas műtéti kockázat esetén. A szerzők intézetében ez a beavatkozás ma már a mindennapi rutin részének számít. Célkitűzés: A szerzők az első 200, transzkatéteres billentyűimplantációban részesült beteg eredményeit tárgyalják. Módszer: 2016. januárig 200 sikeres implantáció történt. A betegek 55%-a nő, átlagéletkoruk 79,9 év volt, az átlagos EuroSCORE: 19,3%, az átlagos ejekciós frakció: 54%, az aortabillentyűn mérhető csúcsgradiens 81,2 Hgmm, az átlaggradiens: 50,9 Hgmm volt. Eredmények: A beavatkozásokat 99%-os sikeraránnyal végezték, a szövődmények feldolgozása a VARC-2 kritériumrendszer alapján történt. Az egy hónapos mortalitás 5%, az egyéves pedig 17,4% volt, utóbbiból a kardiális mortalitás 13,6% volt. Az egyéves cerebrovascularis történések előfordulása 5% volt. Az egyéves kontroll során a betegek 95%-a NYHA I vagy II funkcionális állapotban volt. Következtetés: Az eredmények nem térnek el lényegesen a nemzetközi vizsgálatok eredményeitől. Orv. Hetil., 2016, 157(45), 1786–1792.

Összefoglaló. Bevezetés: A SARS-CoV-2 koronavírus okozta COVID–19 általános egészségügyi és gazdasági krízist idézett elő. Célkitűzés: A megfigyeléses vizsgálat célja a BNT162b2 mRNS-Pfizer–BioNTech-vakcina hatásosságának, biztonságosságának és immunogenitásának igazolása a Budai Irgalmasrendi Kórház dolgozóin. Módszer: A vakcina adása után elemeztük a COVID–19-fertőzés előfordulását, az oltások utáni reakciókat, valamint a „spike” (S-) protein és a nukleokapszid (N)-protein elleni ellenanyag szintjének változását. Eredmények: A felmérésben részt vevő 295 dolgozó közül az oltást megelőzően 36 dolgozó esett át COVID–19-fertőzésen (COVID–19-pozitív csoport). A második oltás után a megfigyelési időszak három hónapjában COVID–19-fertőzés nem alakult ki a felmérésben részt vevő oltott dolgozók körében. Az oltási reakciók enyhék voltak. A COVID–19-pozitív csoportban az N-antitestek medián küszöbértékindexe az első vakcina után 4 héttel mérve szignifikánsan magasabb volt (28,37), mint a COVID–19-negatív (0,085) csoportban (p<0,0001). Az első vakcina után 4 héttel az S-antitestek medián értéke (8015 U/ml) a COVID–19-pozitív csoportban szignifikánsan magasabb volt (p<0,0001), mint a COVID–19-negatív csoportban (23,18 U/ml). A COVID–19-negatív csoport S-antitest-középértéke a második vakcina után szignifikáns (p<0,0001), mintegy 500×-os emelkedést mutatott (23,18 U/ml ről 1173 U/ml-re). Egy vakcina hatásosságát a fertőzések terjedésének megakadályozása igazolja. Következtetések: A második vakcina utáni megfigyelési időszakban új COVID–19-fertőzés nem volt az oltott dolgozók körében. A fertőzésen át nem esett COVID–19-negatív egyének esetén az S-antitest emelkedése mérsékelt az első oltás után, míg a második oltás után lényegesen emelkedik. A COVID–19-fertőzésen átesett egyének csoportjában már az első vakcina is jelentős S-antitest-termelődést vált ki. Orv Hetil. 2021; 162(39): 1551–1557.

Summary. Introduction: The coronavirus disease 2019 (COVID-19) pandemic caused global public health and economic crises. Objective: The aim of this observation study was to estimate the effectiveness, safety and elicited immune response of the BNT162b2 mRNA Pfizer–BioNTech vaccine in healthcare workers of the Buda Hospital of the Hospitaller Order of St. John of God. Method: After vaccination, the infection rate, adverse events and the kinetics of anti-SARS-CoV-2 spike (S) protein and anti-SARS-CoV-2 nucleocapsid (N) protein antibodies were evaluated. Results: Before vaccination, from the 295 healthcare workers 36 recovered from prior COVID-19 infection (COVID-19-positive group). After the second vaccination, there was no COVID-19 infection during the three-month follow-up period. The adverse events were mild. In the COVID-19-positive group, the median cut-off index of anti-N antibodies measured at 4 weeks after the first vaccination were significantly (p<0.0001) higher (28.37) than in the COVID-19-negative group (0.085). After the first vaccine, the median titer of anti-S antibodies was significantly higher (p<0.0001) in the COVID-19-positive group (8015 U/ml) compared to the COVID-19-negative group (23.18 U/ml). In the COVID-19-negative group, the median titer of anti-S antibodies increased significantly (p<0.0001) after the second vaccine (from 23.18 U/ml to 1173 U/ml), showing an increase of 500×. Conclusions: After the second vaccination, there was no COVID-19 infection during the follow-up. In the COVID-19-negative group, the anti-S antibody titer is moderate after the first vaccination and increases significantly after the second vaccine. In the COVID-19-positive group, the first vaccine induces significant anti-S antibody production. Orv Hetil. 2021; 162(39): 1551–1557.

Absztrakt

Bevezetés: Magyarországon 2011 és 2013 között korai hozzáférési program keretében a forgalmazó jóvoltából 155, döntően előrehaladott fibrosis stádiumú, hepatitis C-vírus 1-es genotípussal fertőzött beteg kezdhetett el az akkor számára egyedüli gyógyulási esélyt jelentő boceprevir + pegilált interferon + ribavirin hármas kezelést. Célkitűzés és módszer: A szerzők a terápia eredményességének és biztonságosságának retrospektív értékelését végezték el egyrészt a kezelés alatti és utáni virológiai válasz, másrészt a súlyos nemkívánatos, illetve terápialeállítást eredményező mellékhatások alapján. Eredmények: Intent-to-treat analízis szerint a 155 betegből 61 beteg vált tartósan vírusmentessé (39,4%). A korábbi kettős kezelésre relabáló, parciálisan reagáló, illetve nullreagáló betegek esetében sorrendben 59,5%, 41,4%, illetve 22,9% (p<0,05 a másik két kategóriához képest), míg cirrhosis nélkül 52,5%, cirrhosis esetén 31,3% (p<0,05 a nem cirrhosisosokhoz képest) volt a tartós virológiai válasz. A legnehezebben kezelhető cirrhosisos és korábban nullreagáló 33 betegből 6 vált tartósan vírusmentessé (18,2%). A kezelés idő előtti leállítására elégtelen virológiai válasz miatt a betegek 31,1%-ánál, mellékhatás miatt 10,3%-ánál került sor. A súlyos nemkívánatos események gyakorisága 9,8% volt. Ezek okai: anaemia, hasmenés, depresszió, agranulocytosis, jelentős aminotranszferáz-emelkedés, generalizált dermatitis és súlyos gingivitis fogvesztéssel, QT-szakasz-megnyúlás az EKG-n, generalizált oedemák és fulladás, uroinfekció, Crohn-betegség fellángolása, Campylobacter pylori-fertőzés és a beteg által nem tolerálható gyengeség/fáradékonyság. Nyolc betegnél volt szükséges transzfúzió, 4 beteg eritropoetin-, 1 pedig granulocytakolónia-stimuláló faktor kezelésben részesült. A programban halálesetet nem jelentettek. Következtetések: A 2011–2013-ban hazánkban elérhető, legkorszerűbbek közé tartozó bocepreviralapú hármas kezeléssel a betegek jelentős része ért el véglegesnek tekinthető vírusmentességet. A kezelések a törzskönyvezési vizsgálatokból megismert eredményességgel és – esetenként súlyos – mellékhatásokkal jártak, amely utóbbiak jelentősen korlátozták a terápia sikerességét. Orv. Hetil., 2016, 157(34), 1366–1374.

Absztrakt

Bevezetés: Európában 2012 óta engedélyezett adalimumab alkalmazása terápiarefrakter colitis ulcerosa kezelésére. Célkitűzés: A szerzők célja volt, hogy colitis ulcerosás betegek körében országos szinten felmérjék az adalimumab hatásosságát és biztonságosságát. Módszer: Prospektív tanulmányban felmérték a tartós klinikai válasz, a teljes remisszió, illetve elsődleges vagy másodlagos hatásvesztés arányát a kezelés 12., 30. és 52. hetében. Értékelték az 52. héten a nyálkahártya-gyógyulás megoszlását. Eredmények: A vizsgálatba 73 aktív colitis ulcerosás beteget vontak be. Rövid távú klinikai válasz a betegek 75,3%-ában alakult ki a 12. hétre. Az adalimumabkezelés fenntarthatóságának valószínűsége az 52. hétig 48,6% volt, amelyet tartós klinikai válasz kísért a betegek 92%-ánál. Nyálkahártya-gyógyulás a betegek 48,1%-ában volt kimutatható az 52. héten. A betegek 17,6%-ánál terápiamódosításra, 5,4%-ánál colectomia elvégzésére került sor az egyéves időszak alatt. Következtetések: A colitis ulcerosa a kezdetektől hatékony kezelést igényel, ezzel megelőzve a szövődményeket. Az eredmények alapján az adalimumab kedvező rövid és hosszú távú hatást mutat colitis ulcerosás betegeknél. Orv. Hetil., 2016, 157(18), 706–711.