Search Results

You are looking at 41 - 50 of 75 items for

  • Author or Editor: Farkas Zoltan x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Molnár, Klaudia Farkas, Tibor Nyári, Zoltán Szepes, Ferenc Nagy, Tamás Kiss, and Tibor Wittmann

A gyulladásos bélbetegségek biológiai kezelése során gyakori a másodlagos hatástalanság, illetve hatásvesztés, amikor a rendszeresen alkalmazott biológiai kezelés ellenére a kezelés folyamán a kezdeti hatékonyság elveszik és a betegség fellángol. Célkitűzés: A szerzők célja jelen tanulmányban az volt, hogy számítógépes adatnyilvántartásuk alapján felmérjék, hogy az infliximab, illetve adalimumab indukciós kezelésre kedvezően reagáló betegeik között egyéves időtartam alatt milyen gyakorisággal fordult elő dózisemelést, illetve dózissűrítést indokló hatásvesztés, és melyek azok a klinikai és laboratóriumi paraméterek, amelyek ezt előre jelezték, és vajon van-e különbség a dózisintenzifikálás gyakoriságában a két szer esetén. Betegek és módszerek: Hatvanegy Crohn-betegük volt, akiknél az indukciós kezelés sikeres volt, és ezt követően rendszeres fenntartó kezelést kaptak. Közülük 35 beteg infliximabkezelésben, míg 26 adalimumabkezelésben részesült. Az infliximabcsoportban egyetlen beteg sem kapott korábban biológiai kezelést, míg az adalimumabbal kezelt betegek között 10 volt naiv, korábban biológiai szerrel nem kezelt beteg. Összehasonlították a fellángolást mutató és a tartósan remisszióban lévő csoport adatait, valamint az infliximabbal kezelt betegek jellemzőit is összevetették az adalimumabbal kezelt naiv betegekével. A statisztikai analízist χ2-próbával végezték, a hatásvesztés bekövetkeztének idejét Kaplan–Meier-görbével ábrázolták. Eredmények: Az indukciós kezelés a betegek 70,5%-ában remissziót, a maradék 29,5%-ában pedig legalább 100 pontos Crohn-betegség-aktivitásiindex-csökkenéssel jellemezhető klinikai választ eredményezett. Hatásvesztés a vizsgált egyéves periódusban a 61 betegből 22-nél fordult elő. A hatásvesztő csoportban szignifikánsan alacsonyabb volt az indukciós kezelésre remisszióba kerülő betegek aránya, míg szignifikánsan több beteg részesült immunszuppresszív kezelésben a biológia terápia kezdetén és alatta a remissziós csoportban. A hatásvesztés szignifikánsan gyakoribb volt és hamarabb következett be az adalimumabbal kezelt naiv csoportban az infliximabbal kezeltekhez képest. Következtetések: A biológiai kezelés finanszírozásának tervezésekor számolni kell a dózis korrekciójának szükségessé válásával jelentősen emelkedő költségekre a betegek jelentős hányadában, különösen adalimumabkezelés kapcsán. Orv. Hetil., 2011, 152, 951–957.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: István Farkas, Zsuzsanna Besenyi, Anikó Maráz, Zoltán Bajory, András Palkó, Gábor Sipka, and László Pávics

Absztrakt:

Bevezetés: A prosztataspecifikus membránantigén (PSMA) egy transzmembránfehérje, amely a prosztatarákos sejtek felszínén fokozott mértékben van jelen. Az utóbbi években számos PSMA-specifikus ligandot fejlesztettek ki, melyek az eddigi adatok alapján eredményesen használhatók mind a primer prosztatarák, mind a recidívák és metasztázisok kimutatására. Célkitűzés: Munkánk célja egy, a rutindiagnosztikában alkalmazható 99mtechnéciummal jelölt radiofarmakon klinikai gyakorlatban történő alkalmazásának vizsgálata volt. Módszer: 15 férfi beteget vizsgáltunk, akiknél szövettanilag prosztataadenocarcinomát igazoltak, és a klinikai adatok alapján a betegség progressziójának vagy recidívájának gyanúja vetődött fel. Egy héten belül egésztest-PSMA-SPECT/CT-t, valamint a prosztata- és kismedence-régióról multiparametrikus MR-leképezést végeztünk. A SPECT-vizsgálatokhoz 99mTc-mas3-y-nal-k(Sub-KuE) radiofarmakont használtunk. A képeket egymástól függetlenül vizuálisan értékeltük. Az eredményeket a betegek követése során készült csontszcintigráfiás képekkel is összevetettük. Eredmények: Összesen 22 PSMA-pozitív laesiót találtunk. Ezek közül 9 az MR látóterén kívül, 13 azon belül volt. Az MR látómezejébe eső 13 laesióból 7 esetben egyezett az MR és a SPECT/CT eredménye, 5 esetben az MR-vizsgálaton nem volt kóros eltérés a PSMA-dúsulásnak megfelelően. Egy esetben az MR felvetette a metasztázis gyanúját, de azon a helyen nem volt kimutatható kóros radiofarmakonhalmozás. Két betegnél egyik vizsgálat során sem találtunk prosztataeredetű malignitásra utaló jelet. Négy betegnél mutattunk ki PSMA-pozitív csontmetasztázist. Közülük egy esetben egyezett a PSMA-SPECT és a csontszcintigráfia eredménye, egy esetben a negatív csontszcintigráfia ellenére a PSMA-SPECT/CT vizsgálat áttétet mutatott. Következtetés: Az általunk vizsgált radiofarmakon a prosztatarákok vizsgálatában jól használható ígéretes diagnosztikum, amely a csontmetasztázisok specifikus ábrázolása mellett a lokális recidívák és visceralis áttétek megjelenítésére is alkalmas. Orv Hetil. 2018; 159(35): 1433–1440.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Piroska Orosi, Anikó Farkas, Ibolya Berkes, Gyöngyi Salné Nagy, Zoltán Szentkereszty, Katalin Mályi, and Anikó Dán

Irodalmi adatok szerint az intenzív osztályokon a nosocomialis fertőzések száma többszöröse a nem intenzív osztályos betegekének. Az életmentő technológia fejlődése növelte a kórházi fertőzések kialakulásának veszélyét az elmúlt évtizedekben. Széles körben elfogadott, hogy epidemiológiai módszert szükséges alkalmazni a kórházi fertőzések felderítésére, az előfordulási arány megállapítására, a járvány korai felismerésére és az infekciókontroll-intézkedések hatékonyságának lemérésére. Cél: Nosocomialis surveillance alkalmazása a nosocomialis fertőzések epidemiológiájának megismerése a Kenézy Gyula Kórház Intenzív Osztályán. Módszerek: A Kenézy Gyula Kórház 1637 ágyas megyei kórház, 16 ágyas Központi Intenzív osztállyal. A vizsgált időszak alatt (2004. április 1.–2006. március 31.) az interdiszciplináris intenzív osztályon 1490 beteget ápoltak, az összes ápolási nap száma 8058 volt. Az ápoltak leggyakrabban légzési elégtelenség, politraumatizáció vagy fejsérülés diagnózisokkal kerültek felvételre. A klinikai adatokat epidemiológus szakápoló gyűjtötte, előzetesen összeállított infekciókontroll-adatlap alapján. A kórházi fertőzések azonosítására CDC-definíciókat alkalmaztak. Eredmények: A vizsgált időszakban 194 nosocomialis infekciót detektáltak 134 betegnél. Az incidencia 13,0 száz betegre vonatkoztatva, az incidenciasűrűség pedig 24,0 ezer ápolási napra vonatkoztatva. A leggyakoribb kórházi fertőzés a légúti infekció volt (44,3%) majd azt követték a húgyúti (21,1%) és a véráramfertőzések (20,1%). Következtetések: A nosocomialis fertőzések felkutatására nosocomialis surveillance-t kell folytatni az intenzív osztályokon. A nosocomialis surveillance interdiszciplináris megközelítést és orvos-nővér szakmai együttműködést kíván. A beteg-nővér arány független rizikófaktor. Az egészségügyi intézmények létszám-racionalizálásánál figyelembe kell venni, hogy az intenzív osztályokon a beteg-nővér arány csökkentése a kórházi fertőzések számának növekedéséhez vezet.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Mátrai, Gusztáv Gulyás, Csaba Kunos, Ákos Sávolt, Emil Farkas, András Szollár, and Miklós Kásler

Az orvostudomány és az ipari technológiák fejlődésével az emlő jó- és rosszindulatú daganatainak sebészetében is megjelentek a minimálisan invazív eljárások. Az ilyen beavatkozásokról általánosságban elmondható, hogy jelentősen csökkentik az emlő és a mellkasfal hegeit, rövidebb hospitalizációval, kisebb fájdalommal járnak, de speciális, drága eszközigénnyel bírnak, a nyitott műtétekhez képest hosszabb műtéti időt igényelnek és jelenleg még pontos indikációs körük, onkológiai megbízhatóságuk nem igazolt. Az biztos, hogy a minimálisan invazív műtétek – akárcsak az egyéb sebészi szakterületeken – a „high-tech” eszközök révén fokozatosan elterjednek és idővel a rutin emlősebészet részét fogják képezni. A vákuumasszisztált hengerbiopszia terápiás indikációval képes az általában fiatalokat érintő benignus fibroadenomák szinte látható heg nélküli eltávolítására, míg az endoszkóposan asszisztált emlőműtétek során a bőrtakarékos, illetve emlőbimbó-megtartó mastectomia, az axillaris staging és a latissimus dorsi izomlebennyel történő rekonstrukció egyazon rövid hónalji behatolásból valósítható meg. Az egyre gyakoribb implantátumalapú emlő-helyreállító műtétek intrakapszuláris szövődményeinek (implantátum körüli folyadék, ruptura, kapszuláris kontraktúra) diagnosztikájára és kezelésére, valamint a bizonytalan szövettanú intrakapszuláris növedékek biopsziájára kiválóan alkalmasak az endoszkópos technikák. A rádiófrekvenciás tumorablatio szerepének megítélése az emlőben további tapasztalatszerzést szükségeltet, de a funkcionális képalkotó diagnosztika, valamint a tumorellenes gyógyszerek fejlődésével valószínű, hogy a jövőben a primer tumorok egy részénél a sebészi tumoreltávolítás kiváltására szolgálhat. A duktoszkópok árának csökkenésével a ductalis ágrendszer rutinszerű vizsgálata, az irányított microdochectomia, valamint a daganatos terminális ductolobularis egységek, illetve a „beteg lebeny” anatómiai egységként való célzott sebészi eltávolítása válhat kivihetővé. Jelen közleményükben a szerzők saját tapasztalataik ismertetése mellett a téma irodalmi áttekintését végzik, először magyar nyelven. Orv. Hetil., 2014, 155(5), 162–169.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Orsolya Balogh, Márta Péntek, László Gulácsi, Katalin Farkas, Zoltán Járai, Anna Landi, Zsolt Pécsvárady, and Valentin Brodszky

Bevezetés: A magas vérnyomásban szenvedők 14%-ánál fordulhat elő perifériás verőérbetegség, közülük 1–3% a krónikus kritikus végtagischaemiában szenvedők aránya. Kevés szakirodalmi adat áll rendelkezésre a Fontaine-stádiumok szerinti életminőségről. Cél: A kutatás célja a magyarországi Fontaine II–IV. stádiumba tartozó betegek életminőségének felmérése. Módszer: A szerzők négy angiológiai centrumban keresztmetszeti kérdőíves felmérést végeztek. A vizsgálatban 102 beteg (43% nő) vett részt, átlagéletkoruk 70 (SD = 10) év volt. Eredmények: A betegek életminősége az EQ-5D index alapján stádiumonként átlagosan 0,66; 0,35; 0,18, az EQ-5D értékek alacsonyabbak a korra illesztett átlaglakosság értékeinél. A fájdalom vizuális analóg skála eredménye 38, 65, 71 mm, az EQ-5D-vel szoros korrelációt mutat (R = –0,68). A Fontaine IV betegek között szignifikánsan rosszabb azok életminősége, akiknél nyugalmi fájdalom és ulcus egyaránt fennáll. Következtetések: A betegség jelentős életminőség-csökkenéssel jár, EQ-5D-vel jól mérhető, a Fontaine-stádiumok mentén rosszabbodik. A Fontaine IV. stádiumban az egészségnyereség mérésekor célszerű figyelembe venni a nyugalmi fájdalom csökkenéséből és az ulcus részleges gyógyulásából származó nyereséget. Orv. Hetil., 2013, 154, 464–470.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Fruzsina Benyó, Alexandra Farkas, Hajnalka Horváth, Zoltán Zsolt Nagy, and Zsuzsanna Szepessy

Absztrakt:

Közleményünkben a nem fertőzéses eredetű uveitises, szisztémás biológiai terápiában részesülő betegeink kórtörténetét ismertetjük, ahol a szemészeti panaszok első/vezető tünetként jelentkeztek és hívták fel a figyelmet a háttérben rejlő autoimmun, több szervet érintő betegségre. Első esetünkben a panuveitis hátterében Vogt–Koyanagi–Harada-betegség, második esetünkben a panuveitis hátterében sarcoidosis, míg harmadik esetünkben az intermedier uveitis hátterében gyulladásos bélbetegség állt. A betegek a szemészetben újonnan bevezetett biológiai terápiában (adalimumab) részesültek, amely nemcsak az intraocularis gyulladás megszűnését, hanem a háttérbetegség aktivitásmentességét is eredményezte. A szemészetben új, szisztémás biológiai terápia, az adalimumab alkalmazása a háttérben álló autoimmun betegségek kezelése mellett a látóélesség megőrzése szempontjából is döntő jelentőségű. Orv Hetil. 2019; 160(44): 1744–1750.

Open access

A nagyérvasculitisek képalkotó vizsgálatának lehetőségei és azok jelentősége

The potentials and importance of imaging in large-vessel vasculitis

Orvosi Hetilap
Authors: Endre Kolossváry, György Balázs, Edit Dósa, Mónika Moravszki, Zoltán Járai, and Katalin Farkas

Absztrakt:

A Chapel Hill-i Konszenzuskonferencia által megfogalmazott beosztás szerint az óriássejtes arteritis és a Takayasu-arteritis tartozik a nagyérvasculitisek csoportjába. E kórállapotok felismerése döntően a klinikai kép értékelésén, valamint a különböző vascularis képalkotó módszerek alkalmazásán alapul. Az utóbbi lehetőséggel kapcsolatban az elmúlt években jelentős technológiai fejlődés figyelhető meg, amely már nemcsak a diagnózis felállítását, hanem a betegség kiterjedtségének és az érfali gyulladás fokának a megítélését is lehetővé teszi. Ezenfelül az érfali gyulladás későbbi szövődményeinek felismerése is lehetővé válik. Az ultrahang, a komputertomográfia és a mágnesesrezonancia-vizsgálat, valamint a pozitronemissziós tomográfia képviselik azokat a képalkotó modalitásokat, amelyek a bennük rejlő lehetőségek miatt elengedhetetlenek az érintett betegek felismeréséhez, valamint hatékony kezelésük és követésük tervezéséhez. Az ismeretek összefoglalása számos, az érintett betegek gondozásában potenciálisan érintett szakterület érdeklődésére tarthat számot. Orv Hetil. 2020; 161(23): 939–950.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Pál Szűcs, János Farkas, Péter Schimert, Zsolt Baranyai, and Elek Dinya

Absztrakt:

Bevezetés: Az általános anesztézia szerves része a légútbiztosítás, melynek helytelen végzése súlyos rövid és hosszú távú szövődményekhez vezethet. Célkitűzés: Azt mértük fel, hogy a légútbiztosítás lépéseit ellenőrző lista alkalmazása csökkenti-e a szövődmények számát intézetünkben. Módszer: Obszervációs, prospektív, kontrollált vizsgálatunk keretében ellenőrző listát és adatgyűjtő lapot készítettünk. Egy hónapig ellenőrző lista nélkül, egy hónapig az ellenőrző lista birtokában történt az összes légútbiztosítás. A légútbiztosítási manőverek kimenetelét és az ehhez köthető korai szövődmények előfordulását értékeltük az ellenőrző lista bevezetése előtt és után. Elsődleges végpont: a váratlan nehéz légút incidenciája. Másodlagos végpontok: a nehéz intubáció, a sikeres első intubáció, az aspiráció, a keringésleállás, a posztindukciós hipotenzió és deszaturáció, a lágy részek, fogak sérülései. Eredményeinket a szövődmények kockázatát ismerten befolyásoló tényezőkre (a beavatkozások sürgőssége, az orvosok tapasztalata) is korrigáltuk. Eredmények: Az ellenőrző lista bevezetése előtti (n = 439) és az azt követő (n = 423) időszak eseteit értékelve az akut szövődmények gyakoriságában nem találtunk különbséget. Az elsődleges végpontban (7,29% és 6,14%) nem volt érdemi differencia (1,15%, 95% CI: –2,26%–4,56%, p = 0,5). A másodlagos, illetve járulékos végpontok tekintetében sem találtunk különbséget. A kockázati tényezőkre való korrekció után sem volt hatása az ellenőrző listának a szövődmények gyakoriságára. Következtetés: Intézetünkben az ellenőrző lista bevezetése önmagában nem eredményezett érdemi változást a légútbiztosítás rövid távú szövődményeinek kockázatában. Orv Hetil. 2019; 160(26): 1025–1035.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Szepes, Tamás Molnár, Klaudia Farkas, Gábor Horváth, Ferenc Nagy, Tibor Nyári, and Tibor Wittmann

A colitis ulcerosa (CU) krónikus lefolyása során jelentősen befolyásolja a betegek életminőségét. Kevés adat áll rendelkezésre arról, hogy a CU hatására kialakult rosszabb életminőséget a sebészeti beavatkozás milyen mértékben képes javítani. Cél: Mivel hazai adatok egyáltalán nem ismertek ezzel kapcsolatban, célul tűztük ki, hogy operált CU-s betegeink körében megvizsgáljuk a műtét kimenetelét és annak az életminőségre gyakorolt hatását. Betegek és módszerek: 1998–2009 között 183 CU-s beteget [átlagéletkor a diagnózis idejében: 33,23 év (12–69 év); 95 nő, 88 férfi] hospitalizáltunk, akik legalább egy alkalommal parenteralis szteroidkezelésben részesültek. Annál a 46 betegnél [átlagéletkor a diagnózis idejében: 31 év (12–60 év); 29 nő, 17 férfi), akiknél colectomia történt ez idő alatt, feldolgoztuk a sebészi beavatkozások kimenetelét, szövődményeit, a rokkantsági besorolásban, a keresetben, a gyógyszerszedésben, valamint az orvosi ellátások számában történt változásokat a műtétet követően, ezenkívül minden beteg kitöltött egy általunk kidolgozott kérdőívet a műtét előtti és utáni életminőségük összehasonlítására. Az utánkövetés átlagidőtartama: 3,3 év (0–10 év) volt. Statisztikai analízisként kétmintás T-próbát és egy szempontos varianciaanalízist alkalmaztunk, a p<0,05 értéket fogadtuk el szignifikánsnak. Eredmények: A betegek 74%-a ileum-pouch anális anastomosis (IPAA) műtéten esett át, 11 betegnél végleges ileostoma és 1 betegnél ileorectalis anastomosis került kialakításra. Huszonnégy betegnél igazolódott korai, 23 esetben késői posztoperatív szövődmény (13 esetben a pouch gyulladása). A fekvőbeteg-ellátás igénye és az alkalmazott gyógyszeres kezelések száma szignifikánsan csökkent, a betegek életminősége pedig jelentősen javult a colectomia után a műtét előtti állapothoz képest. A betegek 32%-ának nem változott a rokkantsági besorolása; 64,5%-uknak nem okozott keresetbeli kiesést a colectomia. Megbeszélés: Adataink azt mutatják, hogy egy jól elvégzett műtétsorozat jelentős életminőség-javulást eredményez a betegek többségénél, azonban a késői posztoperatív szövődmények miatt további belgyógyászati kezelésre lehet szükség.

Restricted access

A hímvessző bőrének helyreállítása szklerotizáló lipogranuloma okozta deformitás miatt

Staged penile skin reconstruction for sclerosing lipogranuloma

Orvosi Hetilap
Authors: Mihály Murányi, Antal Farkas, Zoltán Kiss, Gyula Drabik, and Tibor Flaskó

Összefoglaló. Bevezetés: A hímtag körméretének növelése érdekében, az annak bőre alá bejuttatott zsírnemű anyag szklerotizáló lipogranulomát okoz. Hazánkban a szklerotizáló lipogranuloma okozta hímvessző-deformitások kezelésének legelterjedtebb módszere a két ülésben végzett bőrpótlás. Ennek ellenére a magyar nyelvű szakirodalomban kevés adat áll rendelkezésre a kétüléses műtét eredményességéről és várható szövődményeiről. Célkitűzés: Tanulmányunkban a szklerotizáló lipogranuloma okozta deformitások miatti – két ülésben végzett – hímvesszőbőr-helyreállítással szerzett tapasztalatainkról, a műtét után kialakuló szövődményekről számolunk be retrospektív adatgyűjtés alapján. Módszer: 2008. március 1. és 2020. március 1. között a Debreceni Egyetem Urológiai Klinikáján 17 betegen végeztünk kétüléses hímvesszőbőr-helyreállító műtétet. A szklerotizáló lipogranuloma által érintett bőrt teljes mértékben eltávolítottuk, majd a lecsupaszított hímtagot a herezacskó elülső felszínén kialakított subcutan csatornába helyeztük. A második ülés során a herezacskó bőre alá ültetett hímvesszőt felszabadítottuk. Eredmények: A Clavien–Dindo-beosztás szerint az első ülés után három, a második ülés után egy I. gradusú szövődmény alakult ki; II–V. gradusú szövődményt nem figyeltünk meg. Azon 9 beteg közül, akik mindkét ülésen átestek, 7 beteg elégedett volt a beavatkozás eredményével, 2 beteg korrekciós műtéten esett át fél és 9 évvel a második ülés után. A 8 beteg közül, akik csak ez első ülést vállalták, egy korrekciós műtét történt 4 hónappal a műtét után. Következtetés: A hímvessző szklerotizáló lipogranulomája esetén az érintett bőrterület kimetszése után hímvesszőbőr-helyreállítás szükséges. A herezacskó-bőrlebeny alkalmazásának előnye, hogy a herezacskó színe és elaszticitása a hímvesszőbőréhez hasonló, a tapintás- és erogén érzet megmarad. A kétüléses hímvesszőbőr-helyreállítás kevés szövődménnyel, plasztikai sebészeti jártasság nélkül elvégezhető. Orv Hetil. 2021; 162(35): 1413–1417.

Summary. Introduction: Subcutaneous injection of liquid fatty materials to enhance penile girth induce sclerosing lipogranuloma of the penis. In spite of its well known severe consequences there has been a persistent use of this practice in non-medical circumstances. Objective: The aim of this paper is to present our observations with staged penile skin reconstruction for sclerosing lipogranuloma and to evaluate postoperative complications in a retrospective manner. Method: Between 2008 and 2020, 17 patients underwent surgery to treat sclerosing lipogranuloma of the penis by staged penile skin reconstruction at our department. Complete exscision of the involved tissue was performed, then the denuded penile shaft was inserted into a subcutaneous channel on the anterior side of the scrotum during the first stage. The second stage of reconstruction consisted of releasing the penile shaft from the scrotum. The second stage was performed merely on 9 in 17 patients. Results: According to the Clavien–Dindo classification system, 3 grade I and 1 grade I complications occurred in the postoperative period after the first and second stage, respectively. Grade II–V complications were not observed. 7 of 9 patients who underwent both stages were satisfied with the final result, 2 patients had minor correction surgery 6 months and 9 years following the second stage. 1 of 8 patients who underwent only the first stage had minor correction surgery 4 months following the operation. Conclusion: In case of sclerosing lipogranuloma of the penis, excision of the affected tissue and reconstruction of the penile skin are indicated. Advantages of using scrotal skin flaps are that colour and elasticity of the scrotal skin are similar to penile skin, erogenous sensation of the scrotal flap remains intact. Applying staged penile skin reconstruction with scrotal skin flap has the advantage of few postoperative complications and it is easy to perform. Orv Hetil. 2021; 162(35): 1413–1417.

Open access