Search Results

You are looking at 41 - 49 of 49 items for

  • Author or Editor: Tibor Tóth x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Virág Somogyi, Tamás L. Horváth, István Tóth, Tibor Bartha, László Vilmos Frenyó, Dávid Sándor Kiss, Gergely Jócsák, Annamária Kerti, Frederick Naftolin, and Attila Zsarnovszky

Thyroid hormones (THs) and oestrogens are crucial in the regulation of cerebellar development. TH receptors (TRs) mediate these hormone effects and are regulated by both hormone families. We reported earlier that THs and oestradiol (E2) determine TR levels in cerebellar cell culture. Here we demonstrate the effects of low concentrations (10–10 M) of the endocrine disruptor (ED) bisphenol A (BPA) on the hormonal (THs, E2) regulation of TRα,β in rat cerebellar cell culture. Primary cerebellar cell cultures, glia-containing and glia-destroyed, were treated with BPA or a combination of BPA and E2 and/or THs. Oestrogen receptor and TH receptor mRNA and protein levels were determined by real-time qPCR and Western blot techniques. The results show that BPA alone decreases, while BPA in combination with THs and/or E2 increases TR mRNA expression. In contrast, BPA alone increased receptor protein expressions, but did not further increase them in combination with THs and/or E2. The modulatory effects of BPA were mediated by the glia; however, the degree of changes also depended on the specific hormone ligand used. The results signify the importance of the regulatory mechanisms interposed between transcription and translation and raise the possibility that BPA could act to influence nuclear hormone receptor levels independently of ligand–receptor interaction.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Valcz, Tibor Krenács, Ferenc Sipos, Barnabás Wichmann, Kinga Tóth, Katalin Leiszter, Zsófia Balogh, Annamária Csizmadia, Krisztina Hagymási, Györgyi Műzes, Tamás Masszi, Béla Molnár, and Zsolt Tulassay

A vastagbél gyulladásos folyamataiban kialakuló regenerációban csontvelői eredetű mesenchymalis őssejtek (MSC) is részt vehetnek. Ezek a sejtek a vastagbél hámrétegébe vándorolnak, ahol hámsejtté érnek, vagy megtartva őssejttulajdonságaikat, utódsejteket hoznak létre. Az MSC-sejtek feltehetően a lymphoid aggregátumok területén lépnek ki az erekből, majd innen vándorolnak a környező cryptákba. Vándorlásuk során a szöveti mikrokörnyezet hatására megváltoznak. Célkitűzés: Munkánkban a csontvelői őssejtek vastagbélhámba épülésének jellegzetességeit vizsgáltuk egészséges és gyulladásos mintákban. Megvizsgáltuk a lymphoid aggregátumok szerepét is a hámréteg regenerációjában. Anyagok és módszerek: Tanulmányunkhoz férfi donor csontvelővel átültetett nők vastagbeléből származó biopsziás mintákat használtunk fel. A mintákon először nemi kromoszómákat mutattunk ki fluoreszcens in situ hibridizációval (FISH), majd a metszeteket digitálisan archiváltuk, ez után CD45 és cytokeratin (CK) kettős fluoreszcens immunhisztokémiai (IF) jelölést végeztünk. A metszeteket ismételten digitalizáltuk, a mintákat virtuális mikroszkóp (Mirax Viewer) segítségével párhuzamosan értékeltük. Eredmények: A crypták hámrétegébe beépülő Y-FISH-pozitív, CD45-negatív potenciális MSC-sejtek száma lényegességi szintet meghaladó (szignifikáns) emelkedést (p = 0,002; p = 0,003) mutatott (1,075%) a lymphoid aggregátumok környezetében, mind a normális vastagbélszövet (0,027%), mind az enyhe gyulladásos (0,045%) mintákhoz képest. Következtetés: Adataink arra utalnak, hogy a szöveti őssejtek kapacitása elégséges a kisfokú gyulladásos folyamatok regenerációjához. Az aspecifikus gyulladás esetében azonban a hámrétegbe beépülő MSC-sejtek száma megnő, ezek funkcionáló hámsejtté érése gyakoribb, mint az utódsejtek létrehozása. Eredményeink azt mutatják, hogy a lymphoid aggregátumok részt vesznek a hám regenerációs folyamataiban.

Open access
Acta Veterinaria Hungarica
Authors: Miklós Pál Dunay, Zsuzsanna Lipcsey, Attila Arany-Tóth, Tibor Németh, Norbert Solymosi, László Venczel, Enikő Nagy, and József Pap-Szekeres

Abstract

Three electrosurgical tissue-sealing devices (EnSeal ETSDRC-01, LigaSure LS1500 and Thunderbeat TB-0535PC) were compared regarding sealing time (ST), maximum working temperature (WTmax) and the total (MTZtotal) as well as the collateral microscopic thermal injury zone (MTZcollat) using laparoscopic handpieces 5 mm in diameter on four types of tissue (liver, mesentery, cross striated muscle and spleen) in an in vivo porcine model. LigaSure had the lowest mean ST in spleen, mesentery, muscle and liver, followed by Thunderbeat and EnSeal with significant differences between all types of tissues and devices. The significantly lowest mean WTmax was obtained for EnSeal in mesentery, muscle and liver. LigaSure and EnSeal operated at the lowest temperature in spleen without a significant difference between them. Thunderbeat produced significantly higher temperature peaks in all cases. The lowest mean MTZtotal was caused by LigaSure and EnSeal in spleen, mesentery and muscle without significant differences between them, followed by the significantly higher values of Thunderbeat. Nevertheless, Thunderbeat produced the significantly lowest mean MTZtotal in the liver. EnSeal produced the lowest mean MTZcollat in the liver, followed by LigaSure and Thunderbeat showing significant differences. EnSeal and LigaSure produced the lowest mean MTZcollat in the spleen, mesentery and muscle without significant differences between them, followed by the significantly higher values of Thunderbeat. Based on the results of this study, Thunderbeat seems to be more invasive to tissue integrity (even without the activation of the ultrasonic scissor function) than EnSeal or LigaSure, that operate at lower temperatures and were found to cause negligible collateral thermal damage.

Open access

Az epesavmérés szerepe a súlyos terhességi cholestasis szülészeti ellátásában

The role of bile acid measurement in the management of intrahepatic cholestasis of pregnancy

Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Deli, Judit Tóth, Lea Csépes-Ruzicska, Olga Török, Zoárd Tibor Krasznai, Ágnes Mosolygó-Lukács, János Kappelmayer, and Rudolf Lampé

Bevezetés: A terhességi cholestasis a terhességek 1%-ában előforduló kórkép. Fennállása nagymértékben növeli a súlyos magzati szövődmények kialakulásának, így a koraszülésnek és a terminusközelben váratlanul bekövetkező, méhen belüli magzati elhalásnak a rizikóját. Célkitűzés: A hazánkban a klinikum számára a közelmúltban elérhetővé vált szérumösszepesavszint-méréssel kapcsolatos eddigi tapasztalataink összegzése és a terhességi cholestasis ellátása debreceni gyakorlatának bemutatása. Betegek és módszer: Retrospektív esetsorozatban vizsgáltuk a debreceni Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán 2020. szeptember és 2021. szeptember között kezelt súlyos cholestasisos várandósok adatait. Meghatároztuk az epesav-, a májenzim- és a bilirubinszintek statisztikai korrelációját is. Eredmények: 758 várandós 1258 szérummintájából történt epesav-meghatározás. 5 esetben (az összes eset 0,7%-a, a cholestasisos esetek 6,4%-a) súlyos (epesav 40–99 μmol/l), 7 esetben (0,9%, illetve 9,0%) igen súlyos (epesav ≥100 μmol/l) epepangás volt igazolható. A 12 súlyos cholestasisos várandós átlagéletkora 30,6 (21–43) év volt, közülük 7 volt primigravida. A betegek közül 5-nél állt fenn cholestasisra hajlamosító előzményi betegség. 6 beteg részesült urzodezoxikólsav-kezelésben, amely az epesavszintek jelentős csökkenését eredményezte. Súlyos cholestasisban az epesav–GOT (R2 = 0,14) és az epesav–GPT (R2 = 0,17) korreláció gyengének bizonyult (n = 45). Az epesavszintek postpartum hamar szignifikánsan javultak. A 12 beteg közül eddig 11 szült meg, és 13 újszülött született, 2/12 volt ikerterhesség. Az átlagos gestatiós kor a szüléskor 37 (33–40) hét volt. 3/11 koraszülés történt (27%). A terminusközeli szülések közül 7/8 (88%) szülésindukciót követően zajlott. Egyszer sem volt szükség elektív császármetszésre, és a vajúdás során mindössze 2/11 esetben kellett császármetszést végezni (18%). Intrauterin magzati elhalás nem következett be. Következtetés: A szérumepesav-mérés hatékony eszköz a terhességi cholestasis diagnosztikájában és követésében, a protokollalapú szülészeti ellátáshoz pedig nélkülözhetetlen. A közleményben bemutatjuk klinikánk epesavszinten alapuló terhességi cholestasis ellátásának gyakorlatát is. Orv Hetil. 2022; 163(20): 797–805.

Open access
Magyar Sebészet
Authors: Orsolya Huszár, József Baracs, Mariann Tóth, László Damjanovich, Róbert Kotán, György Lázár, Eszter Mán, Gellért Baradnai, Attila Oláh, Zoltán Benedek-Tóth, Sándor Bogdán-Rajcs, Péter Zemanek, Tibor Oláh, Krisztián Somodi, Mihály Svébis, Tamás Molnár, and Örs Péter Horváth

Absztrakt

Bevezetés: A sebészeti sebgyógyulási zavar (Surgical Site Infection, SSI) a harmadik leggyakoribb nosocomialis fertőzés, az összes infekciót tekintve megközelíti a 14–16%-ot. A jelentős költségvonzattal is járó magas infekciós ráta javítása, valamint a triclosannal bevont varrófonalakról szóló pozitív nemzetközi tanulmányok arra ösztönöztek, hogy randomizált vizsgálat keretében győződjünk meg a triclosan hatásosságáról – a magas infekciós rátájú – colorectalis műtétek kapcsán. Módszer: Hét sebészeti osztály bevonásával indítottuk prospektív, randomizált, multicentrikus vizs-gálatunkat, mely során triclosannal bevont (PDS plus®), valamint azonos anyagból készült, nem bevont varróanyag (PDS II®) hasfali varratként való összehasonlítását végeztük a sebfertőzés gyakoriságát illetően elektív colorectalis műtéteket követően. A vizsgálat alapvető célja a posztoperatív sebinfekció jelenlétének, az azt kiváltó kórokozók törzseinek, valamint az SSI okozta többletköltségeknek a meghatározása volt. Eredmények: 485 beteget randomizáltunk, ebből 47 (12,5%) esetben fordult elő SSI, 23 (12,23%) beteg a triclosanos csoportból (n = 188), 24 (12,18%) beteg pedig a nem bevont csoportból (n = 197) került ki (p = 0,982). 13 (27,66%) betegnél alakult ki késői sebgyógyulási zavar, ebből 4 (8,51%) esetben a triclosanos fonalat és 9 (19,15%) esetben a nem bevont fonalat (p = 0,041) alkalmaztuk. Nem találtunk különbséget a colon- és a rectumműtéteket követő SSI aránya között. Következtetések: A triclosan Gram-pozitív baktériumok elleni, korábbi tanulmányokban bizonyított hatását – a kis esetszám miatt – nem tudtuk bizonyítani. Szintén nem tudtunk igazolni a triclosan hatékonyságát a Gram-negatív colonflóra esetében sem. A retrospektív vizs-gálatunkhoz viszonyítva sebinfekciós eredményeink 50%-os javulást mutattak, függetlenül attól, hogy a PDS loop be volt-e vonva triclosannal, vagy sem. Az SSI előfordulásának szempontjából az operatív faktorok lényegesebbnek bizonyultak, mint a beteg rizikófaktorai/kísérőbetegségei. Tanulmányunk igazolta, hogy az SSI megnyújtja a hospitalizációt, és jelentősen növeli a kezelési költségeket.

Restricted access

Veseátültetés utáni sebészeti szövődmények előfordulása a Clavien-beosztás szerint, különös tekintettel a húgyvezeték-anastomosis típusára

Surgical complications after kidney transplantation based on the Clavien classification, especially with regard to the types of ureteral anastomoses

Orvosi Hetilap
Authors: Lóránt Illésy, Roland Fedor, Dávid Ágoston Kovács, Zsolt Kanyári, Gergely Zádori, Gergő József Szőllősi, Márton Kovács, Tibor Flaskó, Judit Tóth, Richárd Veisz, Ivett Belán, and Balázs Nemes

Összefoglaló. Bevezetés: Veseátültetést követően a graft és a beteg túlélésére hatással lehetnek a posztoperatív intervenciót igénylő szövődmények. Fontos szempont a műtéttechnikai eredményesség monitorozása. Többek között az irodalomban számos lehetőség ismert a veseátültetés sarokpontjának számító ureteranastomosis elkészítésére is, de az éranastomosisok technikája szintén döntő lehet. Célkitűzés és módszer: Retrospektíven vizsgáltuk a 2010 és 2020 között végzett veseátültetéseket a Debreceni Egyetem Sebészeti Klinikáján. Célul tűztük ki a sebészeti szövődmények vizsgálatát, melyeket rendszereztünk, a módosított Clavien-féle beosztás alapján. A legnagyobb figyelmet az ureteranastomosisokra fordítottuk. Minden betegnél az adott kategóriában legsúlyosabb szövődményt vettük alapul a beosztáshoz. A minimális utánkövetési idő 1 év volt. Az adatokat az SPSS statisztikai program segítségével elemeztük. Eredmények: A vizsgált periódusban 406 veseátültetés történt, melyből 24,4% (n = 99) vesetranszplantáltnál alakult ki intervenciós (sebészeti, radiológiai, urológiai) szövődmény. A betegek átlagéletkora 49,5 ± 13,7 év, 60,8% férfi volt. A kumulatív mortalitás 10,1% volt. Grade 4-es szövődmény a betegek 6,9%-ánál (n = 28), Grade 3-as a 6,7%-ánál (n = 27), Grade 2-es a 3%-ánál (n = 12), Grade 1-es a 7,9%-ánál (n = 32) jelentkezett. A veseátültetés után 20,4%-ban (n = 83) alakult ki későn induló graftfunkció. Következtetés: A legenyhébb kategóriába (Grade 1.) került a legtöbb beteg, a szövődmények jelentős része sebészi, intervenciós radiológiai és urológiai közreműködéssel megoldható volt. Az ureteranastomosisok műtéti technikája és a releváns szövődmények kialakulása között nincs szignifikáns összefüggés. Megfelelő és időben alkalmazott korrekciós kezelés mellett a graft- és betegtúlélést nem rontja szignifikánsan az enyhe és középsúlyos (Grade 1–3.) szövődmények kialakulása. Orv Hetil. 2021; 162(26): 1038–1051.

Summary. Introduction: Complications associated with postoperative intervention may affect graft and patient survival after kidney transplantation. Monitoring the effectiveness of surgery is an important aspect. Ureter anastomosis can be the pivot of kidney transplant, the same as vascular anastomosis, so efficiency of the surgical technique is important to follow up. Objective and method: We retrospectively examined kidney transplants performed between 2010 and 2020 at the Department of Surgery of the University of Debrecen. Data were analyzed by the SPSS statistical program. We aimed to investigate surgical complications, which were systematized based on the modified Clavien classification. In one patient, the most severe complication was used as the basis for the schedule. The minimum follow-up time was 1 year. Results: 406 kidney transplants were performed in the examined period, of which 24.4% (n = 99) developed renal transplant complications (surgical, radiological, urological). The mean age of the patients was 49.5 ± 13.7 years, and 60.8% were male. The cumulative mortality was 10.1%. Grade 4 complication developed in 6.9% (n = 28) of the recipients, Grade 3 in 6.7% (n = 27), Grade 2 in 3% (n = 12), and Grade 1 in 7.9% (n = 32). 20.4% of the recipients had delayed graft function. Conclusion: The Grade 1 group had the biggest case number, so a significant part of the complications could be solved with the help of interventional radiology and urologists. There is no significant association between the surgical technique of ureteral anastomoses and the development of related complications. With appropriate therapy, graft and patient survival are not significantly impaired by the development of Grade 1–3 complications. Orv Hetil. 2021; 162(26): 1038–1051.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Bacsur, Soma Skribanek, Ágnes Milassin, Klaudia Farkas, Renáta Bor, Anna Fábián, Mariann Rutka, Anita Bálint, Kata Judit Szántó, Tibor Tóth, Ferenc Nagy, Zoltán Szepes, Krisztina Boda, and Tamás Molnár

Összefoglaló. Bevezetés: A gyulladásos bélbetegségek kezelésében a tumornekrózisfaktor-alfa-ellenes (anti-TNFα) antitestek elsődleges választási lehetőséget jelentenek a kortikoszteroid- és immunmoduláns kezelésre refrakter páciensek kezelési stratégiájában. Ezek a hatóanyagok hatékonyak, ám hosszú távú hatásosságukkal kapcsolatban sok az ellentmondás. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja megvizsgálni az anti-TNFα-terápia (infliximab [IFX], adalimumab [ADA]) hosszú távú hatékonyságát gyulladásos bélbetegek körében. Módszerek: Retrospektív, adatgyűjtéses vizsgálatunkba a Szegedi Tudományegyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikáján gondozott, 18–65 év közötti gyulladásos bélbetegeket vontunk be. Az adatgyűjtést a Klinika informatikai rendszeréből végeztük a betegek ambuláns megjelenéseinek kezelőlapjaiból, illetve a zárójelentésekből. Eredmények: 102 beteg adatait elemeztük (Crohn-beteg: 67 fő, colitis ulcerosás: 35 fő). A Crohn-betegség diagnózisát követően átlagosan 7,84 év, a colitis ulcerosa diagnózisát követően átlagosan 9,86 év telt el az első anti-TNFα-terápia elkezdéséig. Az első kezelési ciklus átlagosan 2,64 évig tartott, a ciklus végén az IFX-t kapó betegek 50%-ánál, az ADA-t kapó betegek 46%-ánál volt remisszióban a betegség. A második kezelési ciklus átlagosan 4,67 évig tartott, a ciklus végén az IFX-t kapó betegek 36%-a, az ADA-t kapó betegek 40%-a volt remisszióban. Az első, illetve a második kezelési ciklus alatt az allergiás reakciók gyakorisága IFX esetében 13% és 18%, ADA esetében 4% és 3% volt. A primer hatástalanság és a másodlagos hatásvesztés az első ciklusban IFX esetében 4% és 10,5%, ADA esetében 11,5% és 19% volt. A második kezelési ciklusban IFX esetében 9%-ban és 18%-ban, ADA esetében 23%-ban és 10%-ban jelentették a ciklus végét. Következtetés: Az anti-TNFα-terápiák eredményeink alapján hosszú távon is hatékonynak és biztonságosnak bizonyultak. Másodlagos hatásvesztés kisebb arányban fordult elő a vizsgált populációban az irodalmi adatokhoz képest. Orv Hetil. 2020; 161(47): 1989–1994.

Summary. Introduction: Anti-tumor necrosis factor-alpha (anti-TNFα) treatment is reserved for steroid-dependent or steroid/immunomodulator-refractory inflammatory bowel diseases patients. These agents are effective, however, their long-term safety is still questionable. Objective: We aimed to assess the long-term efficacy and safety of two anti-TNFα therapies. Methods: In our retrospective study, we reviewed medical records via the administration system of the First Department of Medicine, University of Szeged. Female and male patients, aged between 18–65 years who received anti-TNFα therapy between 2010–2019 were enrolled. Results: 102 patients with inflammatory bowel disease were enrolled (Crohn’s disease: 67, ulcerative colitis: 35). The first anti-TNFα therapy was introduced after an average 7.84 and 9.86 years from diagnosis of Crohn’s disease and ulcerative colitis. The first treatment period lasted for 2.64 years; 50% of patients receiving IFX and 46% of patients receiving ADA were in remission at the end of the period. The second treatment period lasted for 4.67 years, 36% of IFX-treated patients and 40% of ADA-treated patients were in remission at the end of the period. 13% and 18% of patients treated by IFX and 4% and 3% of patients treated by ADA experienced infusion reaction during the first and the second treatment period. Primary non-response and loss of response rates were 4% and 10.5% (IFX) and 11.5% and 19% (ADA) during the first treatment period. These rates were 9% and 18% (IFX) and 23% and 10% (ADA) during the second treatment period. Conclusion: Our study confirmed the long-term efficacy and safety of the anti-TNFα therapies. Loss of response rate is lower in our population compared to the literature. Orv Hetil. 2020; 161(47): 1989–1994.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Gieszer, Péter Radeczky, Áron Ghimessy, Attila Farkas, Kristóf Csende, Levente Bogyó, Levente Fazekas, Nóra Kovács, Ildikó Madurka, Ákos Kocsis, László Agócs, Klára Török, Tibor Bartók, Tamás Dancs, Nóra Schönauer, Krisztina Tóth, József Szabó, Noémi Eszes, Anikó Bohács, Krisztina Czebe, Eszter Csiszér, Sándor Mihály, Lajos Kovács, Veronika Müller, Jenő Elek, Ferenc Rényi-Vámos, and György Lang

Absztrakt:

Magyarországon az első tüdőtranszplantációt 2015. 12. 12-én végeztük el az Országos Onkológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem együttműködésével. Cikkünkben az elmúlt két és fél év eredményeit összegezzük. 2018 augusztusáig 55 tüdőtranszplantációra került sor. Az adatfeldolgozást retrospektív módszerrel végeztük. A várólistára helyezés a Tüdő Transzplantációs Bizottság javaslatára történt. A donortüdők agyhalott donorokból származtak. A posztoperatív gondozás a Semmelweis Egyetemen folytatódott. 2015. 12. 12. és 2018. 07. 31. között 76 szervkivételen vettünk részt: 45 magyar, 23 Eurotransplant-, 8 Eurotransplanton kívüli országban, ezekből 54 kétoldali és 1 egyoldali tüdőtranszplantáció valósult meg. A műtéteket egyoldali (n = 1), kétoldali thoracotomiából (n = 1) vagy ’clamshell’ betolásból (n = 53), venoarterialis extrakorporális membránoxigenizáció-támogatással végeztük. Három esetben az extrakorporális membránoxigenizáció-támogatást a posztoperatív szakban prolongáltuk, másik két betegnél extrakorporális membránoxigenizáció-bridge terápiát követően végeztük el a transzplantációt. Egy kombinált tüdő-vese transzplantáció is történt. A recipiensek alapbetegsége krónikus obstruktív tüdőbetegség (n = 28); fibrotizáló tüdőbetegség (n = 8); cystás fibrosis (n = 12); elsődleges pulmonalis hypertonia (n = 2); histiocytosis-X (n = 1); bronchiectasia (n = 2); lymphangioleiomyomatosis (n = 1) és bronchiolitis obliterans szindróma miatti retranszplantáció (n = 1) volt. Átlagéletkoruk 47,5 ± 15,18 év volt. A legfiatalabb beteg 13 éves volt. A várólistán 12 beteg hunyt el. A betegek átlagosan 24,6 ± 18,18 napot töltöttek az intenzív osztályon. A korai posztoperatív időszakban 2 beteget vesztettünk el. Tartós lélegeztetési igény miatt tracheostomát 13 esetben készítettünk. A betegek 1 éves túlélése 82,96% volt. A hazai tüdőtranszplantációs programban gyorsan emelkednek az esetszámok, ami más centrumok indulásához képest kivételes eredmény. A szövődmények és halálozások aránya más, nagy esetszámú centrumok számainak megfelel. A jövőben a várólista bővítését, az esetszámok további növelését, és az ’ex vivo lung perfusion’ (EVLP-) rendszer használatának bevezetését szeretnénk megvalósítani. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1859–1868.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: , Budapest, Üllői út 78., 1082, Csilla András, Péter Bartek, István Battyáni, János Bezsilla, György Bodoky, Barna Bogner, Attila Bursics, Tibor Csőszi, László Damjanovich, Magdolna Dank, Zsófia Dankovics, Pál Ákos Deák, Kristóf Dede, Attila Doros, Ibolyka Dudás, Tamás Györke, Oszkár Hahn, Erika Hartmann, Erika Hitre, Zsolt Horváth, Marianna Imre, Károly Kalmár Nagy, Zsolt Káposztás, László Kóbori, Péter Kupcsulik, László Landherr, Zoltán Lóderer, László Mangel, Zoltán Máthé, Tamás Mersich, Klára Mezei, Elemér Mohos, Attila Oláh, Péter Pajor, András Palkó, Zsuzsanna Pápai, András Papp, Mihály Patyánik, András Petri, János Révész, Ágnes Ruzsa, Krisztina Schlachter, László Sikorszki, István Sipőcz, Eszter Székely, Attila Szijártó, László Torday, Lajos Barna Tóth, Edit Dósa, László Harsányi, Gábor István, György Lázár, József Lövey, Zsuzsa Schaff, Ákos Szűcs, and András Vereczkei
Open access