Search Results

A női egészség, a reprodukció és a megszületett gyermekek egészsége az egészségügyi ellátórendszer első számú prioritásai közé tartozik. A meddőségkezelés, a nagy rizikójú újszülöttek intenzív ellátása a jövő generációk egészségének meghatározó tényezői, mindemellett eredményességük demográfiai jelentőséggel bír. Az ellátórendszer hatékony működésének feltétele a korszerű, átlátható adatgyűjtés és -feldolgozás, valamint szakmai értékelő és elemző munka. Az informatika fejlődésével lehetővé vált az eddiginél pontosabb, strukturáltabb adatok gyűjtése és a különböző regiszterekből származó adatok egy adatbázisban történő összekapcsolása. A Nemzeti In Vitro Fertilizációs, Szülészeti és Perinatális Regiszter a Humán Reprodukciós Regiszter, a Tauffer–Csákány Statisztika és a Peri- és Neonatális Regiszter összekapcsolásával olyan szakmai egységet alkot a jövőben, amely alkalmas arra, hogy hazai viszonylatokban mérve az egyik legrészletesebb adatkezelés és -kiértékelés alapjául szolgáljon, amely a legcélravezetőbb mód a rendszer hatékonyságának növelésére, és alapját képezi az ellátórendszer folyamatos fejlesztésének. Orv Hetil. 2024; 165(24–25): 973–980.

A növekedési hormon–inzulinszerű növekedési faktor-1 (GH–IGF-1-) tengely jelentős szerepet tölt be a cardiovascularis rendszer fiziológiás működésének fenntartásában. Az elmúlt évtizedek kutatási eredményei alapján a GH–IGF-1-tengely részt vesz a perifériás ellenállás szabályozásában, és hozzájárul a normális szívizomtömeg és balkamra-funkció megtartásához. A GH–IGF-1-tengely érfalprotektív funkciói az atherosclerosis ellenében hatnak. Ellentétben a gyermekkori GH-hiánnyal, amelynél a betegség egyértelmű biológiai következménye a gyermek növekedésbeli visszamaradása, a felnőttkori növekedésihormon-hiánynak (adult growth hormone deficiency – AGHD) nincsenek specifikus tünetei. Az AGHD klinikai megjelenését a cardiovascularis rizikótényezők halmozódása jellemzi, amely miatt a klinikai kép leginkább a metabolicus szindrómához hasonlítható. Újabb kutatások AGHD esetében a tradicionális rizikótényezők mellett krónikus kisfokú gyulladás, prothromboticus állapot és oxidatív stressz jelenlétére is rámutattak, amelyek szintén közrejátszhatnak a fokozott kardiometabolikus rizikó kialakulásában. A tartós GH-szubsztitúció AGHD-betegek esetében a lipidprofil jelentős javulását eredményezi, és kedvező hatással van a testösszetételre, a szívizomtömegre, az endothelfunkcióra, valamint az újonnan felismert, nem tradicionális rizikótényezőkre is. A betegséggel összefüggő fokozott mortalitás a mai felfogás szerint multikauzális, és nem vezethető vissza csupán a GH hiányára. A kedvezőtlen mortalitásért az etiológia, az alkalmazott kezelés és az egyéb hypophysishormon-hiányok kezelésének nehézsége is felelős lehet. Mindazonáltal hypopituitarismus esetében optimális, a GH-pótlást is magában foglaló hormonszubsztitúcióval az átlagpopulációéhoz közelítő mortalitás érhető el. Orv Hetil. 2023; 164(41): 1616–1627.

Bevezetés: A béta-laktám antibiotikumok a leggyakrabban alkalmazott antibiotikumok közé tartoznak. Effektivitásuk időfüggő, adagolásuk így akkor optimális, ha az antibiotikum plazmakoncentrációja az idő 100%-ában meghaladja a baktérium minimális gátló koncentrációját (100%fT>MIC). Az Európai Klinikai Mikrobiológiai és Infektológiai Társaság (European Society of Clinical Microbiology and Infectious Diseases – ESCMID) ezt a célértéket javasolja a béta-laktámok terápiás gyógyszerszint-monitorozása esetén. Számos vizsgálat alapján azonban úgy tűnik, hogy kritikus állapotú betegek esetében a béta-laktámok plazmakoncentrációja szuboptimális. Célkitűzés: Kutatásunk célja volt egy hazai súlyponti kórház intenzív osztályán legnagyobb gyakorisággal alkalmazott béta-laktám antibiotikumok szérumkoncentrációinak meghatározása és a terápiás céltartomány elérésének vizsgálata pilotjelleggel a kritikus állapotú betegek körében. Módszer: Prospektív, obszervációs egycentrumos vizsgálatunkba intenzív osztályon fekvő, meropenem, piperacillin/tazobaktám vagy ceftriaxon antibiotikummal kezelt betegeket vontunk be. A gyógyszerek völgykoncentrációját mértük szérumban, nagy hatékonyságú folyadékkromatográfiás (HPLC) módszerrel és folyadékkromatográffal kapcsolt tandem tömegspektrométerrel (LC–MS/MS) a 100%fT>MIC farmakodinámiás cél elérésének megítéléséhez. A célkoncentrációt kórokozótól függően az Európai Antimikrobiális Érzékenységi Bizottság (European Committee on Antimicrobial Susceptibility Testing – EUCAST) definíciói alapján határoztuk meg. Elsődleges végpontként a terápiás szérumkoncentrációt el nem érő betegek arányát vizsgáltuk. Eredmények: Vizsgálatunkban 28 beteg esetében összesen 60 antibiotikumszint-mérés történt. A betegek medián életkora 64,5 ± 28,7 év volt, 80,0%-uk (n = 22) férfi; 35,7%-uk (n = 10) belgyógyászati, 53,5%-uk (n = 15) sebészeti/traumatológiai okkal, míg 10,7%-uk (n = 3) égési sérülés miatt került intenzív osztályra. A betegek 39,3%-ánál (n = 11) volt detektálható a terápiás célt el nem érő antibiotikum-szérumkoncentráció. A meropenemkezelésben részesülő betegek közül 6 (66,6%), a piperacillin esetében 5 (41,6%), míg a ceftriaxon esetében 1 (12,5%) betegnél volt szubterápiás a mért koncentráció. Megbeszélés: Kutatásunk alapján a béta-laktám antibiotikumokkal kezelt, kritikus állapotú felnőtt betegek releváns része nem érte el a kívánt farmakodinámiás célt, különösen a piperacillin és a meropenem esetében. Következtetés: Pilotvizsgálatunk kisszámú hazai mintán reprodukálja a nemzetközi eredményeket, és megerősíti a terápiás gyógyszerszint-monitorozás szükségességét a béta-laktám-terápiában részesülő kritikus állapotú betegek körében. Orv Hetil. 2023; 164(48): 1904–1911.

Abstract

Összefoglaló. Bevezetés: Az adhézióképződés egy komplex eseménysor, amely olyan sejtes és molekuláris folyamatok következménye, ahol a normál esettől eltérően az adhéziógenezist támogató történések dominálnak az adhéziólízissel szemben. Kiváltásában szerepet játszik többek között a szöveti sérülés, vérzés, szöveti deszikkáció, illetve a gyulladásos folyamatok. Mivel az adhézió jelenléte számos negatív szövődménnyel járhat, elsődleges cél a kialakulásának megakadályozása. Számos prevenciós célpontja van a folyamatnak, azonban a terápia sok esetben csak közvetlenül a beavatkozás után történik.

A jelen tanulmányban egy adhéziós kísérleti patkány modellt mutatunk be, ahol az adhézió stabilizálódási időszakának megismerése a cél. Minden állaton ugyanaz a műtéti beavatkozás történt, szöveti sérülés, kisebb vérzés és szöveti deszikkáció előidézésével, különbség csak a reoperációk, mintavételek időpontjában volt. 1–7. posztoperatív napon makroszkóposan és szövettanilag értékeltük a kialakult adhéziók típusát, az összetapadó szöveteket, az adhézió stabilitását.

Megállapítottuk, hogy a stabilizálódás egy több napig tartó folyamat, a 4. posztoperatív napig az instabil és mérsékelten stabil adhéziók domináltak. Ennek ismerete lehetővé teszi a terápiás ablak kibővítését, a korai posztoperatív időszakban célzottan, a legmegfelelőbb időszakot kiválasztva, esetleg a kezelések kombinálásával még hatékonyabbá tehető az adhézióprevenció.

Summary. Introduction: Adhesion formation is a complex series of events that results from cellular and molecular processes where, in contrast to the normal case, events that support adhesion genesis dominate over adhesion lysis. Tissue injury, haemorrhage, tissue desiccation and inflammatory processes, among others, play a role in its induction. Since the presence of adhesions can be associated with a number of negative complications, the primary aim is to prevent their development. There are several preventive targets for the process, but in many cases therapy is only provided immediately after the procedure.

In this study, we present an experimental rat model of adhesion, where the aim is to understand the stabilization period of adhesion. All animals underwent the same surgical procedure, inducing tissue injury, minor haemorrhage and tissue desiccation, differing only in the timing of reoperations and sampling. On postoperative days 1–7, we assessed macroscopically and histopathologically the type of adhesions formed, the adhesive tissue, the stability of the adhesion.

We found that stabilization was a process lasting several days, with unstable and moderately stable adhesions predominating by postoperative day 4. Knowing this allows to broaden the therapeutic window, targeting the most appropriate period in the early postoperative period, possibly combining treatments, to make adhesion prevention even more effective.

Absztrakt

Bevezetés: A vékonybél ischaemia-reperfusióval szembeni fokozott érzékenysége a szerv transzplantációjakor is jelen lévő probléma. Ismert a hypophysis adenilát-cikláz aktiváló polipeptid (PACAP) sejtvédő hatása. Munkánkban azt vizsgáltuk, hogy PACAP-38-at tartalmazó University of Wisconsin (UW) oldatban történő konzerválás hogyan befolyásolja a szöveti PACAP- és citokinszinteket. Anyag és módszer: Wistar-patkányokon (n = 56) vékonybél-autotranszplantációt végeztünk. A graftokat 4 °C-os UW oldatban tároltuk 1 (I. csoport), 3 (II.) és 6 órán (III.), illetve 100 μg PACAP-38-at tartalmazó UW oldatban 1 (IV.), 3 (V.) és 6 órán (VI.) át. A reperfusio 3 óra volt. Bélmintákból a PACAP-38- és PACAP-27-szinteket radioimmunassayjel határoztuk meg, míg a citokinexpressiót kemilumineszcens módszerrel és Luminex Multiplex Immunoassayjel mértük. Eredmények: A szöveti PACAP-38-szint a kontrollhoz (57,32 ± 3,5 fmol/mg) képest a konzerválás idejével csökkent, és 6 óra után szignifikáns volt (III.: 32,6 ± 3,9 fmol/mg, p < 0,05), míg a IV–VI. csoportoknál szignifikánsan nőtt. A PACAP-27 szöveti értéke is hasonló tendenciával változott. Az sICAM-1, L-selectin és a metalloproteáz-1 szöveti inhibitorának emelkedett expressióját mértük a III. csoportban, és jelentős csökkenés volt a VI. csoportban. Következtetés: UW oldathoz adott PACAP-38 növelte a szöveti PACAP-38- és PACAP-27-szinteket, és csökkentette a citokinexpressiót. Mindez a PACAP-38 citoprotektív és anti-inflammatórikus hatását jelzi bél-autotranszplantációs modellben. Támogatta: OTKA (PD77474, 104984, CNK78480), MTA Bolyai-ösztöndíj és Lendület program.

Absztrakt

A hasüregi sebészeti beavatkozásokat követő adhaesio kialakulását számos műtéti körülmény segíti elő – pl. vérzés, idegen anyag bejutása, szövetsérülés, -roncsolódás, ischaemia, hypoxia. Képződése műtéti típustól függően akár 95%-os is lehet. Az adhaesio sok esetben elősegíti további posztoperatív szövődmények kialakulását. Ez lehet krónikus hasi fájdalom, a szervek megfelelő motilitásának akadályozása, de nőknél akár infertilitást is okozhat. Éppen ezért fontos a képződés mechanizmusának pontos ismerete, illetve a megfelelő állatmodell kidolgozása, amely lehetővé teszi a különböző prevenciós módszerek vizsgálatait. Az adhaesioképződésben kulcsszerepet játszó molekulákat, működésük és egymásra hatásuk mechanizmusát szakirodalmi adatok összefoglalásával állítottuk össze. Az adhaesiós állatmodell kidolgozásához hím Wistar-patkányokat használtunk. Az adhaesio kialakításához a következő módszereket alkalmaztuk: pontszerű vérzés előidézése, különböző idegen anyagok beültetése, ischaemizált terület létrehozása, kisebb és jelentősebb szöveti roncsolás. Modelljeinkben a pontszerű vérzések és ischaemizált hasfali területek esetén nem látható adhaesio. Idegen anyagok használatánál a behelyezett anyag felületétől függő méretű adhaesio képződött. Kisebb sérülés esetén szintén jól működött az adhaesio képződését gátló mechanizmus. Az adhaesiós kísérleteink közül a durva szövetsérülést okozó típus a legmegbízhatóbb, az adhaesioképződés minden állatban megfigyelhető, ezért további vizsgálatainkhoz jól használható modell. A bonyolult mechanizmusban a kulcsszereplők megismerése és a megfelelő modell kialakítása elengedhetetlen feltétele a megfelelő prevenciós módszerek kidolgozásának.

Absztrakt

Bevezetés/célkitűzés: 1968-ban R. E. Fear először közölt tanulmányt a laparoscopos „Port site” herniáról (Trocar site hernia, TSH), jelenlegi előfordulási gyakorisága eléri a 0,65–2,80%-ot. A sebészi laparoscopia elterjedésével a beavatkozások során szokássá vált, hogy a 10 mm-nél kisebb trokársebeket nem zárják be. Ugyanakkor egyre több közlemény foglalkozik az 5–6 mm-es trokár (továbbiakban: KT) helyén keletkező sérvek elzáródásával. Anyag és módszer: A szerzők oktatási célból 60 kutyán végzett laparoscopos cholecystectomia műtét után 2 és 4 héttel relaparoscopiát végeztek, és posztoperatív adhaesiók után kutatva azt is figyelték, hogy a laparoscopos trokárok intraabdominalis behatolási helyein vannak-e sérvek, különös tekintettel a KT-ra. Eredmények: A 60 kísérleti állat 20%-ában volt látható intraabdominalis sérv, és a sérvek 70%-a a KT helyein helyezkedett el. Következtetések: A megszokott gyakorlattal ellentétben az irodalomban egyre többen hangoztatják a nagy trokárok és a KT ejtette teljes vastagságú hasfali sebek zárásának szükségességét, megelőzendő a sérvek kialakulását és kizáródásuk lehetőségét. Tanulmányunkban a technikai és klinikai lehetőségeket mutatjuk be.

Absztrakt:

Bevezetés: A nemzetközi szakirodalmi adatok alapján az SNRPN génlocus promoter régiójának DNS-metilációs vizsgálata jelenleg a legérzékenyebb és leghatékonyabb kezdeti lépés a Prader–Willi-szindróma-gyanús betegek genetikai vizsgálatakor. Célkitűzés: Célunk egy egyszerű, megbízható, könnyen hozzáférhető, elsődlegesen diagnosztikus, DNS-metiláción alapuló eljárás kidolgozása volt Prader–Willi-szindróma igazolására. Módszer: Vizsgálatunk során az általunk módosított, költséghatékony, metilációszenzitív, nagy felbontású olvadáspont-elemzéses technikát hasonlítottuk össze a leginkább elterjedt, költséges metilációspecifikus multiplex ligatiofüggő próbaamplifikációs technikával. Klinikailag a Prader–Willi-szindróma több tünetét mutató 17 gyermek DNS-metilációs vizsgálatát végeztük el saját tervezésű primerekkel: biszulfitszekvenáló polimeráz-láncreakció, metilációszenzitív nagy felbontású olvadáspont-elemzés és kontrollként metilációspecifikus multiplex ligatiofüggő próbaamplifikáció történt. Eredmények: A metilációszenzitív nagy felbontású olvadáspont-elemzés és a metilációspecifikus multiplex ligatiofüggő próbaamplifikáció eredményei minden esetben megegyeztek. A 17 esetből 6 esetben igazolódott a Prader–Willi-szindróma. Következtetés: Az általunk használt DNS-metiláción alapuló módszer, amelyben együttesen alkalmaztunk egyedi tervezésű primereket és módosított biszulfitszekvenáló polimeráz-láncreakciót, egyszerű, gyors, megbízható és hatékony vizsgálatnak bizonyult a Prader–Willi-szindróma elsődleges igazolására. Orv Hetil. 2018; 159(2): 64–69.