Search Results
You are looking at 51 - 60 of 394 items for
- Author or Editor: Károly x
- Refine by Access: All Content x
A bélrendszer nyálkahártya-integritását összetett és jól szabályozott mechanikai, biokémiai és immunológiai mechanizmusok tartják fenn. A védekezésben első vonalat jelentenek a bélnyálkahártya specializált (Paneth-sejtek) és nem specializált hámsejtjei által termelt különböző antimikrobiális peptidek (AMP), amelyek összefüggő biofilmréteget képeznek a nyálkahártya felszínén. Az AMP-k egyrészt baktériumok, gombák, vírusok és protozoák elleni aktivitással, másrészt immunmodulátor hatással rendelkeznek. A következő védelmi vonal a sajáttól az idegen mikrobákat megkülönböztető mintázatfelismerő receptorok (pattern recognition receptor, PRR), amelyek a patogének konzerváltan megőrzött antigénmintázatait ismerik fel, és génexpressziós stimuláláson keresztül antimikrobiális és gyulladásos aktivitásokat mozgósítanak. Közleményünkben összefoglaljuk a fenti mechanizmusok kutatásainak legújabb eredményeit.
Emberben az antimikrobiális peptidek három fő csoportját a defensinek, a cathelicidinek és a histatinok képezik. Ezek biokémiai sajátságaikban és antimikrobiális hatásuk spektruma tekintetében igen különbözőek, de valamennyi hasznosan szolgálja a szervezet mikrobiális fertőzésekkel szembeni védelmét. Ezeket a peptideket jó ideig csupán új típusú antimikrobiális ágenseknek tekintették, újabb tanulmányok során azonban feltárták, hogy antimikrobiális aktivitásuk mellett sok más – ugyancsak a gazdavédelmet szolgáló – biológiai aktivitással rendelkeznek. A veleszületett immunitás fontos komponenseinek bizonyultak, továbbá azt is kimutatták róluk, hogy az éretlen dendritikus sejteken és lymphocytákon lévő különböző receptorokkal való kölcsönhatás révén tulajdonképpen ezek a peptidek indítják be az adaptív immunválasz-reakciókat is, amelyekben aztán további immunmodulátori szerepet játszanak. Az LL-37-tel kapcsolatban pedig egyenesen azt állítják, hogy annak immunmoduláló aktivitása erősebb az antimikrobiális aktivitásnál. A humán α-defensinekről pedig azt is kimutatták, hogy más fajban is megőrzik aktivitásukat, egerekben ugyanis immunadjuváns hatást fejtettek ki. Újabban egyre több közleményben arról számolnak be, hogy számos emberi betegséggel társultan e gazdavédő kis peptidek termelődésének károsodása és/vagy funkcióinak zavarai figyelhetők meg. E peptidek multifunkcionális szerepének felismerése pedig a gyógyszeripar irántuk való fokozott érdeklődését eredményezte.
Az antimikrobiális peptidek kicsiny kationos, amfofil molekulák, amelyek széles spektrumú antimikrobiális aktivitással rendelkeznek, és az élő szervezetek fontos, ősi védekezési eszközei. E peptidek elsősorban a neutrofilekben, más fehérvérsejtekben és a szervrendszerek környezeti behatásoknak kitett nyálkahártyájának hámjában termelődnek. Egy részük konstitutív módon, más részük csak indukciós behatásokra (baktériumtermékek, gyulladáskeltő citokinek) jön létre. Biokémiai sajátságaikban e peptidek igen eltérőek, de típusosan a mikrobaölő hatásukat azok membránjának direkt szétszakítása révén fejtik ki, ami a sejttartalom kiürüléséhez és sejthalálhoz vezet. Emberben e peptidek fő csoportjait a defensinek, a cathelicidinek és a histatinok képezik. Újabb vizsgálatok feltárták, hogy e peptidek antimikrobiális hatásukon kívül sok más, a gazda védelmét szolgáló aktivitással is rendelkeznek. Képesek a baktériumtoxinok neutralizálására és a veleszületett és szerzett immunfolyamatok modulálására. Mivel e peptidek közül számos az antibiotikumokkal szemben rezisztenssé vált baktériumok ellen is hatásosnak bizonyult, azok modellként szolgálnak új antimikrobiális ágensek tervezéséhez.
Az előrehaladott tüdőrákban szenvedők 74%-a panaszkodik fájdalomról, e betegek 82%-a az alkalmazott fájdalomcsillapítást nem tartotta megfelelőnek. A kezelés alapja a WHO ajánlása, a fájdalom erőssége alapján összeállított háromfokú fájdalomcsillapító lépcső (létra) szerint végzett terápia, szükség esetén – mintegy negyedik lépcsőként – invazív beavatkozásokkal kiegészítve. Az első lépcső gyógyszerei a nem szteroid gyulladásgátlók, a másodiké a gyenge, a harmadiké az erős opioidok. Invazív beavatkozásként idegblokádok, műtétek jönnek szóba. A leghatásosabb analgetikus terápia az alapbetegség teljes körű onkológiai és sebészi kezelése, a komplex fájdalomcsillapító eljárásokkal (onkológiai kezelés, besugárzás, műtét, gyógyszer, idegblokád) párhuzamosan alkalmazva. A dolgozat a gyógyszeres kezelés és az idegblokádok nyújtotta lehetőségeket tárgyalja. Orv. Hetil., 2011, 152, 1184–1191.
A Crohn-betegség a terminális ileumot és/vagy a colont érintő krónikus gyulladással járó senyvesztő betegség. Patogenezisében genetikai és környezeti tényezők játszanak szerepet. Újabban a molekuláris genetika, genotipizálási technológia, bioinformatika terén történt előrehaladás eredményeit kombináltan alkalmazzák az egész genomra kiterjedő analízis során. Az így feltárt genetikai alterációk betegséggel történő társulásának vizsgálata több mint 30, a Crohn-betegséggel társult fogékonysági gén és locus beazonosítását és korábban nem sejtett folyamatok Crohn-betegség patogenezisében játszott szerepének feltárását eredményezte. A betegség szorosan társul a mikrobiális molekuláris mintázatot felismerő receptorokat, főként a NOD2 proteint, valamint a Vnt jelút Tcf4 transzkripciós faktorát (más néven TCFL2) és az autophagiát szabályozó ATG16L1 proteint kódoló géneket érintő polimorfizmusokkal. A szóban forgó polimorfizmusok csökkent defenzintermeléssel (defenzinelégtelenséggel) járnak, amely viszont a commensalis flóra összetételében változásokhoz, az intestinalis barrierfunkciók defektusához és a nyálkahártya bakteriális inváziójához vezet. A NOD2 és ATG16L1 proteineket kódoló géneket érintő polimorfizmusoknak másik, újabban felismert következménye, hogy a csonkolt NOD2 protein képtelen az autophagia indukálására, továbbá ez a protein csakúgy, mint a mutáns ATG16L1T300A protein, képtelen megcélozni és autophagosomába zárva feldolgozni, majd a sejtből kitakarítani a sejtekbe jutott mikrobákat. Következményesen a tartósan fennmaradó alacsony szintű infekció miatt fellépő adaptív immunválasz-reakció révén krónikus gyulladás, szövetkárosodás és a betegség klinikai tünetei alakulnak ki. Ezek fényében úgy tekinthető, hogy a Crohn-betegség kialakulását a genetikailag fogékony egyedekben a veleszületett immunvédekezés defektusa okozza vagy legalábbis az indítja el, amelyhez a bélhámsejtekbe jutott és ott perzisztáló intestinalis mikrobákkal szemben fellépő felfokozott adaptív immunválasz-reakcióval kapcsolatos gyulladás társul. Ilyen körülmények között a terápiás célú intervenciónak feltehetően inkább a veleszületett immunválasz erősítésére, mintsem csak az adaptív immunválasz-reakciók elnyomására kellene irányulnia. Orv. Hetil., 2010, 40, 1645–1655.
