Search Results

You are looking at 51 - 60 of 110 items for

  • Author or Editor: Péter Horváth x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Magyar Sebészet
Authors:
Zsolt Káposztás
,
Katalin Kalmár
,
László Cseke
,
László Illényi
,
Dezső Kelemen
, and
Örs Péter Horváth

Abstract

Background: In spite of the increase in radicality and extended resections, the prognosis of gastric cancer is very poor. Surgical resection is the only effective therapy. The morbidity and mortality of surgical interventions decreased during the last years.

Method: The aim of this study was to evaluate the prognostic effect of different factors on survival of gastric cancer. A retrospective study of 483 patients with gastric cancer was performed. Data were collected from January 1993 to December 2002. There were 380 resections, 267 (70,2%) total gastrectomies, 93 (24.8%) distal resections and 20 (5.2%) proximal resections. Epidemiological factors, tumour and treatment related parameters were analysed. Kaplan-Meier method was used to assess survival and Cox regression analysis to evaluate the effect of prognostic factors on survival.

Results: The rate of R0 resections was 73.4% for total gastrectomy, and 73% for distal gastrectomy. The five-year overall survival of the entire population was 26.08%, 36.2% of the resected patients and 69.05% of curative resections. In concordance with literature findings, radicality of resection, depth of tumour invasion and lymph node metastases proved to be the most powerful independent prognostic factors.

Conclusion: Prognosis of gastric cancer can be remarkably improved by a complete resection of the tumour and its lymphatic drainage, even if extension of the resection is needed.

Restricted access

A műtét szerepe az időskori tüdőrák kezelésében

Surgery for lung cancer in elderly patients

Magyar Sebészet
Authors:
István Benkő
,
Örs Péter Horváth
,
Klára Nagy
,
Veronika Sárosi
,
Zoltán Balikó
,
László Potó
, and
Tamás Molnár F.

Absztrakt

A világszerte vezető halálokként szereplő tüdőrák komplex kezelésében jelentős szerep jut a sebészi resectiónak, mely az átlagéletkor kitolódásával egyre idősebb embereken történik. Dolgozatunkban a 75 év feletti korosztály speciális problémáira szeretnénk rávilágítani az eredmények tükrében. Az 1995–2005 közötti 10 évben klinikánkon 908 beteget operáltunk meg nem kissejtes tüdőrák miatt, és 884 resectiós műtétre került sor. Ezen 75 év feletti betegcsoport adatainak retrospektív analízisét végeztük el. A betegeink közül 75 év feletti 54 volt, és közülük 80 év feletti pedig 12, átlagéletkoruk 77,5 év (75–85). Műtéti típusok: pneumonectomia (2), bilobectomia (2), lobectomia (41), segmentectomia (2), wedge resectio (5), lobectomia + mellkasfali resectio (2). Az átlagos ápolási idő 11,4 (8–36) nap. A 30 napon belüli mortalitás: 4 (7,4%). Posztoperatív szövődményt 28 betegnél (52%) észleltünk, melyek az alábbiak: váladékretentio 23 (43%), arrythmia 18 (33%), tágulási zavarok 8 (15%), hörgőcsonkkinyílás 2 (4%), reoperatio 3 (5%). Átlagos követés 32 hónap. Az 5 éves túlélés 33,7% (átlag 43 hónap). Többváltozós analízissel a kiterjesztett resectio, a férfinem és a 80 év feletti életkor adódott predilectiós tényezőnek a halálozásra. A hosszabb túlélést elősegítette a női nem, az IA stádium és a lobectomia. Mindezekből arra következtetünk, hogy a megfelelő betegkiválasztás (ASA 3 alatti, IA–IIA stádium) és a gondosan kivitelezett posztoperatív kezelés (monitorozás, fizioterápia) mellett megfelelő eredménnyel operálhattak egyre idősebb korú betegeink is.

Restricted access

Pancreas- és periampullaris tumorok kezelése az elmúlt 10 évben klinikánkon

Treatment of pancreatic and periampullary tumours in our department in the last 10 years

Magyar Sebészet
Authors:
Dezső Kelemen
,
Róbert Papp
,
József Baracs
,
Zsolt Káposztás
,
Yousuf Al-Farhat
, and
Örs Péter Horváth

Absztrakt

A szerzők 10 év során operált és kezelt 363 pancreas- vagy periampullaris tumoros beteg kórtörténetét elemzik. 175 esetben a folyamat operábilis, míg 188 esetben inoperábilis volt. Ismertetik a preoperatív adatokat (kor, nem, daganat kiindulási helye, főbb klinikai tünetek), valamint a választott műtéti típusokat. A leggyakoribb kuratív beavatkozás a pancreatoduodenectomia volt, míg palliatiónál főleg kettős bypass történt. Részletezik a posztoperatív szövődményeket, különös tekintettel a pancreasfistulára, mely összefüggött az alkalmazott anastomosistechnikával. A reoperációs és korai posztoperatív mortalitási ráta az operábilis esetekben 5,7%, illetve 4,5% volt, míg palliatiókor 1,6%, illetve 6,9%. A radikális műtét után onkológiai konzíliumra került sor, a kezelés eredményeit is taglalják a szerzők. Összefoglalva megállapítják, hogy törekedni kell a kuratív műtétre és a posztoperatív onkológiai kezelésre, mert csak így van esély a hoszszú távú túlélésre.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors:
Örs Péter Horváth
,
Gábor Varga
,
Zsanett Biró
,
András Papp
,
Laura Bognár
, and
András Vereczkei

Absztrakt

A belgyógyászati módszerekkel panasz- és tünetmentessé nem tehető gastrooesophagealis refluxbetegségben szenvedő betegek kezelésére bevált módszer a laparoszkópos antireflux-sebészet. Gyakorlatot szerzett sebészek nagy biztonsággal végzik a műtétet, mégis fellépnek intraoperativ, korai postoperativ és késői szövődmények, amelyek reoperációt tehetnek szükségessé. A Pécsi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján 1998 és 2015 között 407 laparoszkópos antirefluxműtétet végeztünk. A periódust két szakaszra osztottuk. Az elsőben 1998 és 2006 között 241 beteget operáltunk és a vizsgálat prospektív volt; minden diagnosztikus eljárást magunk végeztünk. A második periódusban 166 beteget kezeltünk minimálisan invazív módszerrel és az eredményeket retrospektíve elemeztük. Az összbeteganyagban a férfi/nő arány 161/246 volt. A betegek átlagéletkora 53,1 év volt. A 407 műtétet kiegészítettük 27 esetben ligamentum teres plasztikával, 28 esetben hálóbeültetéssel és négy esetben fascia lata plasztikával, mert a hiatus direkt zárását nem tartottuk megbízhatónak. 16 esetben (4%) végeztünk konverziót, a halálozás 0,5% volt. 39 esetben végeztünk laparoszkópos reoperációt és hat esetben thoracolaparotomiás reoperációt (12%). Ehhez még öt reoperáció járul, amelynél a primer műtét nem klinikánkon történt. A 4%-os konverziós ráta, a 12%-os reoperációs arány, valamint a 0,5%-os halálozás megfelel az irodalomban talált arányoknak. Összességében megállapíthatjuk, hogy a laparoszkópos antirefluxműtét biztonsággal és nagyon jó eredménnyel végezhető beavatkozás. A tartós szövődmények (elsősorban reflux- és sérvkiújulás), illetve a reoperációk szinte kizárólag csak a nagyméretű hiatusherniák sebészi kezelése kapcsán fordultak elő.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors:
Adrián Róbert Gál
,
Károly Kalmár-Nagy
,
András Fincsur
,
Örs Péter Horváth
, and
András Vereczkei

Absztrakt:

A szerzők egy 67 éves férfi beteg esetét ismertetik, akinél előzőleg a máj II. szegmentumában képalkotó vizsgálatokkal igazolt térfoglalás miatt II, III szegment teljes és a IV. szegment részleges eltávolítását végezték. Műtét utáni icterus jelent meg, emelkedő tendenciát mutató szérum bilirubin koncentrációval. Képalkotó vizsgálatok elvégzése után reoperatiora került sor. A műtét alatt derült fény a ritka epeúti variánsra. A primér műtétnél a rezekció során lekötésre került a jobb oldali ductus hepaticus, ami intraparenchimálisan ömlött a bal oldali ductus hepaticusba. Az érintetlenül hagyott hílusban nem tűnt fel a jobb extrahepaticus epeút hiánya. Az epeelvezetés Roux-Y-kaccsal végzett hepatico jejunostomiával került megoldásra.

Restricted access

Krónikus pancreatitis miatt végzett pancreasfej-resectiós műtéteink elemzése

Analysis of pancreatic head resections for chronic pancreatitis

Magyar Sebészet
Authors:
Dezső Kelemen
,
Rita Deák
,
Sándor Ferencz
,
Nelli Farkas
,
Örs Péter Horváth
, and
András Vereczkei

Bevezetés

A krónikus pancreatitisnek gyulladásos pancreasfej-megnagyobbodással járó formájában a sebészi kezelésre többféle beavatkozás is kínálkozik, úgymint a Beger-, Frey-, Whipple-műtét és a berni módosítás. Jelen tanulmány az ezekkel elért eredményeket hasonlítja össze, továbbá a pancreatojejunalis és biliodigesztív anastomosis terén végzett innovációkat is ismerteti.

Anyag és módszerek

1991 és 2021 között összesen 231 pancreasfej resectiót végeztünk. Az adatokat retrospektíven elemeztük. Kérdőívek útján vizsgáltuk a késői eredményeket is. Eredmények: A statisztikai feldolgozás alapján a berni módosítás és a Frey-műtét előnyösebbnek bizonyult a Whipple- és a Beger-műtétnél az operáció időtartama és a transzfúziós igény (P < 0,001) tekintetében, míg az intenzív osztályos és teljes posztoperatív ápolási idő (P < 0,001) terén a Whipple-műtéthez viszonyítva voltak kedvezőbbek. A korai morbiditás gyakorisága a Whipple-műtétet követően volt a legnagyobb (P = 0,004). Ezek a különbségek szignifikánsak voltak. A reoperáció és a mortalitás aránya hasonló volt a csoportokban. A betegek életminősége elfogadható volt, annak ellenére, hogy az esetek zömében az alkohol és nikotin abúzus megmaradt.

Következtetés

A Frey-műtét és a berni módosítás volt a legkedvezőbb a korai posztoperatív kimenetel szempontjából, technikailag egyszerűbb volta miatt viszont inkább az utóbbi beavatkozást részesítjük előnyben. Mindkét műtét során a pancreatojejunalis anastomosis készítésére egyrétegű tovafutó varratot, és epepangás esetén annak megoldására egy extrapancreaticusan végzett biliodigesztív összeköttetés létesítését ajánljuk a kedvező tapasztalatok alapján.

Open access
Magyar Sebészet
Authors:
Katalin Kalmár
,
József Baracs
,
Anita Illés
,
József Czimmer
,
Csaba Weninger
, and
Örs Péter Horváth

Absztrakt

Bevezetés: A Pécsi Tudományegyetemen kb. 15 éve vezették be a funkcionális proktológiai vizsgálatokat, és alakították meg a Medencefenék Multidiszciplináris Csoportot, mely több év szünetelés után másfél éve újraalakult. Ennek tárgykörében a szerzők elsősorban a székletinkontinencia és a kimeneti obstructiós székrekedés gyógyításával kapcsolatos tapasztalataikról számolnak be. Beteganyag: Az elmúlt három évben inkontinencia tárgykörében sebészi kezelésre 9 beteg került. Az elmúlt másfél évben 31 olyan beteget kezeltünk, akinél constipatio miatt sebészi kezelés merült fel. Részletes kivizsgálás után 10 beteg került műtétre, a többiek konzervatív kezelésben részesültek. Hét betegnél perinealis rekonstrukció történt hálóbeültetéssel. Három betegnél laparoscopos anterior recto- és levatoropexiát végeztünk. Eredmények: Az inkontinencia miatt operált betegek 78%-a teljes kontinenciáról számol be, 88%-uk javulásról. A kimeneti obstructiós székrekedésben szenvedő betegeink panaszainak objektivizálására egy új funkcionális pontrendszert alkottunk. A maximálisan 20 pontos score-t a műtét előtt és után kikérdezve a 7 perinealis rekonstrukción átesett betegünknél preoperatíve 14 ± 2,83, posztoperatíve 5,4 ± 4,62 pontot találtunk. A különbség szignifikáns (p = 0,0075). Konklúzió: A funkcionális proktológiai betegek szakértelmet igényelnek az anamnaesis felvételétől kezdve a speciális műszeres vizsgálatokon keresztül a kezelésig. A betegek túlnyomó része kellően profitál a konzervatív kezelésből. A sikeres sebészi kezelés fontos előfeltétele a megfelelő betegszelekció. Tüneti pontrendszerek alkalmazásával, megfelelő betegválasztással jó eredmények érhetők el.

Restricted access

Összefoglalás

Az 1960 és 2000 között beállított hazai szabadföldi trágyázási tartamkísérletek adatbázisából származó összefüggésekre alapozva egy új, költség- és környezetkímélő trágyázási szaktanácsadási rendszert hoztunk létre. Az új rendszer célja, hogy a lehető legkisebb műtrágyahasználat mellett érjünk el nagy terméseket, és a területegységre jutó nettó jövedelem a lehető legnagyobb legyen. A Nemzetközi Foszfor Intézet (IMPHOS) anyagi finanszírozásával a különböző hazai trágyázási szaktanácsadási rendszerek tesztelését (az új MTA TAKI - MTA MGKI költség-, és környezetkímélő rendszer, a ‘Talajerőgazdálkodás’ integrált rendszer és az intenzív MÉM NAK rendszer) egy hároméves program keretében őszi búza, kukorica és tavaszi árpa növényekkel, három jellegzetes talajon (barna erdőtalaj, csernozjom, réti talaj) végeztük el. A kísérletek első öt kezelése egy klasszikus trágyázási hiánykísérletet reprezentált, amelynek célja a trágyázási szaktanácsadási rendszerek talaj NPK ellátottsági határértéke helyes voltának ellenőrzése volt. Az IMPHOS tesztkísérletek mindhárom talajon, valamennyi növénynél igazolták az MTA TAKI - MTA MGKI költség- és környezetkímélő szaktanácsadási rendszer alapelveinek, műtrágya adag számítási módszerének helyes voltát: Az új MTA TAKI - MTA MGKI rendszer a MÉM NAK intenzív ajánlásával azonos, nagy terméseket eredményezett a MÉM NAK rendszer által javasolt adagok esetenként 40–60%-ának kijuttatása mellett is. Mindezek eredményeképpen, a területegységre jutó legnagyobb jövedelmeket is az új költség- és környezetkímélő rendszer ajánlásaival kaptuk. A szemtermés eredményekről, és a gazdaságossági számításainkról korábbi közleményeinkben számoltunk be. Jelen dolgozatban a diagnosztikai célú növényvizsgálati, talajvizsgálati és NPK mérleg eredményekről számolunk be. Legtöbb esetben, mind a hat szaktanácsadási kezelésben, a búza és tavaszi árpa hajtás, valamint a kukorica levél NPK tartalmak meghaladták a jó ellátottság alsó határát. A növényi NPK tartalmak a ‘Talajerőgazdálkodás’ és a ‘MÉM NAK’ kezelésekben (amelyek nagyobb NPK adagokat javasoltak) legtöbbször nagyobbak voltak, mint az MTA TAKI - MTA MGKI rendszer 4 szintjén kapottak, ugyanakkor a jobb növényi NPK ellátottság a korábbi kezelésekben nem eredményeztek szignifikáns szemtermés többletet. Figyelembe véve, hogy hasonlóan nagy terméseket sokkal kisebb NPK adagokkal lehetett elérni az MTA TAKI - MTA MGKI rendszer és a Talajerőgazdálkodás rendszer ajánlásaival, mint az intenzív MÉM NAK rendszerével, előbbiek mind agronómiai, mind környezetvédelmi, mind gazdaságossági szempontból kedvezőbbek voltak az utóbbinál. A kísérletek 3. éve után a PK mérlegértékekben kimutatott különbségek jó összefüggést mutattak a talajok AL-PK tartalmában megnyilvánuló eltérésekkel.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Krisztián Bácsi
,
János Kósa
,
Áron Lazáry
,
Henrik Horváth
,
Bernadett Balla
,
Péter Lakatos
, and
Gábor Speer

A dehidroepiandroszteron és szulfatált származéka androgén és ösztrogén hormonok előanyaga, a gonádok szexuálszteroid termeléséhez járul hozzá. A dehidroepiandroszteron-szulfát csak deszulfatálódása után képes részt venni a folyamatban. A harmadik dekádtól kezdve a szérumszintjük fokozatosan csökken, idősebb korban a maximális érték csupán 10–20%-a. Az alacsonyabb koncentráció különböző kórállapotokhoz vezethet, mint a csontritkulás, a lipidmetabolizmus romlása, szív-érrendszeri betegségek, 2-es típusú cukorbetegség. Autoimmun betegségben, szexuális diszfunkciók esetén szintén alacsonyabb szintet találtak. Az intrakrinológia az endokrinológia speciális ága, jelentése, hogy a hormonszintézis és hatás ugyanazon szövetben, szekréció nélkül jön létre. A magasabb helyi androgén- és/vagy ösztrogénkoncentráció a hirsutismus, acne, seborrhea, az emlő és prosztatadaganatok patomechanizmusában jelentős tényező lehet. A dehidroepiandroszteron-pótlás kedvező hatását látták posztmenopauzás csontritkulásban, lupus erythematosisban, pszichiátriai megbetegedésekben, a lipid- és szénhidrát-anyagcserében és szexuális diszfunkció esetén. Csökkentette a zsírszövet mennyiségét. A szerzők a dehidroepiandroszteron és szulfatált származékának metabolizmusát és klinikai szerepét mutatják be.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Gábor Horváth
,
Gabriella Koroknai
,
Barnabás Ács
,
Péter Than
,
Árpád Bellyei
, and
Tamás Illés

A szerzők korábbi közleményükben beszámoltak reprezentatív magyarországi mintán végzett felmérésükről, amelyben a degeneratív ízületi panaszok, így a térdpanaszok gyakoriságát vizsgálták. Célkitűzés: ezt követően, e közlemény tárgyát képezve, céljuk ambuláns klinikai és radiológiai vizsgálat keretén belül, nemzetközileg elfogadott standard pontrendszerek felhasználásával a betegek panaszainak objektivizálása, és a térdízületi arthrosis előfordulási gyakoriságának meghatározása. Módszer: korábbi kérdőíves felmérésük mozgásszervi panaszokkal bíró és felülvizsgálatba beleegyezését adó 2422 fős beteganyagot alapul véve megkeresésükre 682-en (244 férfi, 438 nő) jelentek meg klinikai felülvizsgálatra. Az anamnézis, az antropometriai paraméterek és a mozgásszervi státus felmérésen túlmenően a térdízületre vonatkozóan a szerzők meghatározták a knee society score-t, a vizuális analóg fájdalomskála értékét, a kétirányú térdröntgenfelvételeken az ízületi rés szélességét mérték, Kellgren–Lawrence szerinti radiológiai kiértékelést végeztek, majd ennek kritériumrendszerét figyelembe véve meghatározták a térdízületi arthrosis előfordulási gyakoriságát. Eredmények: a fent említett 682 főnél 676 esetben volt radiológiai kiértékelés lehetséges. Térdízületi arthrosist 91 esetben (13,3%), előrehaladott arthrosist 20 esetben (2,9%) állapítottak meg. Ezt követően a negatív és az arthrosis által érintett betegek funkcionális paramétereit hasonlították össze. Mind a knee society score, mind a vizuális analóg fájdalomskála értékei szignifikánsan rosszabb értékeket mutattak ez utóbbi csoportban (p<0,05). A testtömegindexet vizsgálva szintén szignifikánsan magasabb értékeket találtak az arthrosisos csoportban. Következtetések: a szerzők a hazai irodalomban első alkalommal számolnak be radiológiailag is igazolt térdízületi arthrosisprevalenciáról. Az életkor és az emelkedett BMI térdízületi arthrosisban játszott szerepe vizsgálataik alapján bizonyított. A felmerés részleteinek ismertetésen túl a szerzők áttekintik a téma hazai és nemzetközi irodalmát.

Restricted access