Search Results

You are looking at 61 - 70 of 110 items for

  • Author or Editor: Péter Horváth x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors:
Dezső Ribli
,
Richárd Zsuppán
,
Péter Pollner
,
Anna Horváth
,
Zoltán Bánsághi
,
István Csabai
,
Viktor Bérczi
, and
Zsuzsa Unger

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A számítógépes ’mélytanulás’ (deep learning) az elmúlt két évtized számítástechnikai fejlődésének legjelentősebb ajándéka. A számítógépes mélytanulásban rejlő – egyelőre még beláthatatlan – lehetőségek megértése, befogadása és alkalmazása a medicina megkerülhetetlen feladata. Módszer: Ajándék és feladat, hiszen az exponenciálisan növekvő adatok (képalkotó vizsgálati, laboratóriumi, terápiaválasztási lehetőségek, terápia-kölcsönhatások stb.) „bitjeinek” tengerében minden vágyunk és deklarációnk ellenére mind kevésbé tudjuk a személyre és állapotra, a tumorra és környezetére szabott individuális ellátást megvalósítani. Eredmények: A jelen pillanatban felelős ellátóként – és nem kevésbé felelős finanszírozóként – azt élhetjük meg, hogy egyéni és közösségi szinten is szuboptimális folyamatokat tartunk fenn, aminek oka egyszerre az adatok bősége, ugyanakkor az ellátáshoz individuálisan fontos adatok hiánya. A számítógépes mélytanulás, a medicina lényegét adó ember–ember közti találkozás gyógyító erejét nem csorbítva – hanem inkább kiterjesztve –, ebben kínál fényt az alagútban. Következtetés: Belátva tehát saját adatintegrációs és ismereti korlátainkat, nekünk, orvosoknak és ellátásfinanszírozóknak – sajátos előítéleteinket és félelmeinket feladva – kell megtanulni a számítógépes mélytanulásban rejlő különleges lehetőségeket, melyek nemcsak a képalkotó diagnosztikában, hanem már napi realitásként a terápia területén is használhatók (immunterápia). A közlemény ehhez igyekszik kedvet csinálni. Orv Hetil. 2019; 160(4): 138–143.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Viktor József Horváth
,
Gy. Ádám Tabák
,
Gergely Szabó
,
Zsuzsanna Putz
,
Csaba Géza Koós
, and
Péter Lakatos

A nem szteroid gyulladásgátló készítmények jótékony hatásaik mellett számos, az alkalmazott gyógyszer típusától és dózisától is függő mellékhatással rendelkeznek. A leggyakoribb gastrointestinalis mellékhatások a terápia megkezdését követően már rövid időn belül jelentkezhetnek, de más nem kívánt hatások, mint a cardiovascularis események kockázatának fokozódása (amelyek a gastrointestinalis mellékhatásokhoz képest lényegesen ritkábbak) is előfordulhatnak a gyógyszerek alkalmazásának megkezdését követően, latenciaperiódus nélkül. Fontos megemlíteni, hogy fájdalomcsillapítás céljából nem szteroid gyulladásgátló kezelést leggyakrabban az idősebb, cardiovascularis szempontból fokozott kockázatú populáción alkalmazzák hosszabb ideig, ahol más gyógyszerek – például a kis dózisú acetilszalicilsav – kölcsönhatásba léphetnek az alkalmazott fájdalomcsillapító készítményekkel; ebben a tekintetben a diclofenac alkalmazása kevesebb kockázatot rejthet magában. Összefoglaló közleményükben a szerzők a nem szteroid gyulladásgátlók cardiovascularis mellékhatásainak előfordulását, azok kialakulását befolyásoló tényezőket és terápiás konzekvenciáit, valamint e készítmények acetilszalicilsavval történő interakcióit elemzik. Orv. Hetil., 2015, 156(13), 516–520.

Open access

Alsóvégtag-amputált érbetegek új protetizációs lehetősége: kezdeti tapasztalataink az osszeointegrációs technikával

A new method for prothetisation of vascular patients with lower limb amputation: initial experiences with osseointegration technique

Magyar Sebészet
Authors:
Sándor Ferencz
,
Viktória Mangold
,
Katalin Dérczy
,
Ildikó Takács
,
Borbála Balatonyi
,
Szabolcs Horváth
,
Szaniszló Jávor
,
Rickard Brånemark
,
Örs Péter Horváth
,
Erzsébet Rőth
, and
György Wéber

Absztrakt

Bevezetés/célkitűzés: Az alsóvégtag-amputált betegek nagy része a művégtagját nehezen tudja használni. A panaszok legtöbbször a művégtag tokjával hozhatók összefüggésbe, ezért javulást a tokot nem igénylő osszeointegrációs technika bevezetésétől várhatunk. Célunk a módszer hazai bevezetése, illetve az indikációs terület érbetegekre való kiterjesztésének vizsgálata volt. Anyag és módszerek: A technika két műtéti és egy rehabilitációs fázisból áll. Az első műtét során titániumcsavar kerül beültetésre a combcsont velőüregébe, majd ehhez rögzül a második műtét után egy, a csonk bőrén is keresztülhaladó, a protézist a combcsonthoz közvetlenül rögzítő fémtoldalék. Ezután a beteg a rehabilitációs fázis során csonterősítő gyakorlatokat végez, és járni tanul új művégtagjával. Eredmények: 2005-ben két combamputált nőbeteg operációjával kezdtük a módszer első magyarországi alkalmazását, majd a második műtét 2006 januárjában történt (ekkor két férfibetegnél csavarbeültető műtétet is végeztünk). A titániumcsavar valamennyi betegnél maradéktalanul beépült a csont velőüregébe, első betegeink rehabilitációja is sikeresen végződött, a betegek az új végtagjukat könnyebben használják. Egyik férfibetegünk nyolc hónappal az első műtét után szívinfarktus következtében meghalt. Következtetések: Tapasztalataink alapján osszeointegrációs technikával protetizált betegeink művégtagjukat könnyebben használják. Tapasztalataink szerint az érbetegség önmagában nem képezi az osszeointegrációs technika ellenjavallatát, de a szigorú kritériumok meghatározásához további klinikai vizsgálat indokolt.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors:
Tamás Fekecs
,
Zsolt Kádár
,
Zita Battyáni
,
Károly Kalmár-Nagy
,
Péter Szakály
,
György Wéber
,
Örs Péter Horváth
, and
Andrea Ferencz

Absztrakt

Bevezetés: Transzplantációt követően kialakuló leggyakoribb tumorok a non-melanoma bőrtumorok (Non-Melanoma Skin Cancer, NMSC). Klinikai kollaboráció keretein belül – Magyarországon elsőként – bevezettük a transzplantált betegek rendszeres bőrgyógyászati szűrővizsgálatát, valamint vizsgáltuk kialakulásuk gyakoriságát és kiváltó tényezőit. Betegek és módszerek: A pécsi Sebészeti Klinika gondozásában álló vese- és hasnyálmirigy-vese transzplantáción átesett betegek közül 2008 szeptemberétől 116 beteget (70 férfi, 46 nő) vontunk be. Ez a beteg teljes testfelületének bőrgyógyászati vizsgálatából és a rizikófaktorokat felmérő kérdőív kitöltéséből állt. Eredmények: A szűrővizsgálat során 11 betegnél 16 NMSC-t találtunk (13,8%, átlagéletkor: 49,3 év, férfi : nő = 1 : 1), melyek kialakulásának átlagideje a transzplantációt követően 4,1 év volt. A szövettani vizsgálat 13 basocellularis carcinomát (BCC) és 3 squamocellularis carcinomát (SCC) igazolt. A tumorok BCC : SCC aránya 4 : 1 volt. A NMSC-ok előfordulása szignifikánsan magasabb volt azoknál a betegeknél, akik cyclosporint szedtek, valamint akiknek életük során 2-nél több napégésük volt, vagy tartósan kültéri munkát végeztek (p < 0,05). Következtetések: Eddigi adataink igazolják a transzplantált betegek rendszeres bőrgyógyászati szűrésének jelentőségét, valamint a szorosabb együttműködés fontosságát a transzplantációs sebészek és bőrgyógyászok között. Eredményeink a nemzetközi adatoknak megfelelnek, kivéve a BCC : SCC arányt. Ennek a különbségnek a tisztázásához további vizsgálatokat tervezünk.

Restricted access

Bortezomib-thalidomid-dexametazon-terápiára refrakter myeloma multiplexes esetek elemzése két budapesti centrum adatai alapján

Evaluation of bortezomib-thalidomide-dexamethason refractory cases of multiple myeloma treated in two centers in Budapest

Hematológia–Transzfuziológia
Authors:
András Dávid Tóth
,
Gergely Varga
,
Nikolett Wohner
,
Péter Farkas
,
Laura Horváth
,
Gergely Szombath
,
Andrea Ceglédi
,
András Kozma
,
Péter Reményi
,
Tamás Masszi
, and
Gábor Mikala

Absztrakt:

A bortezomib-thalidomid-dexametazon- (VTD-) alapú rezsim az egyik leggyakrabban alkalmazott kemoterápiás protokoll a myeloma multiplex első vonalbeli kezelésében Magyarországon. A válaszarány jelentős, de előfordulnak refrakter esetek is. Sokszor ekkor is hatásosak lehetnek az új, de jelentős költségű másodvonalbeli szerek, ezért a VTD-refrakteritás mihamarabbi felismerése fontos feladat. Nem ismert, hogy mely esetekben számíthatunk VTD-terápiára elégtelen válaszra. Ennek vizsgálatára 16, a Dél-pesti Centrum Kórházban és a Semmelweis Egyetem III. sz. Belgyógyászati Klinikáján 2009 és 2019 között kezelt VTD-refrakter beteg adatait elemeztük retrospektíven. Meglepő módon a refrakter betegek többsége nem rendelkezett az ismert kedvezőtlen prognosztikai faktorokkal. A szérum β2-mikroglobulin-, albumin-, LDH-szintekben a kiugró eltérések nem voltak jellemzőek, továbbá csak két esetben találtunk magas kockázattal járó citogenetikai (del(17p), illetve t(4;14)) elváltozást. A másodvonalbeli kezelésig medián 89 nap telt el, és amennyiben lehetséges volt, a terápia során törekedtünk autológ őssejt-transzplantáció végzésére. A másodvonalbeli kezelésre a betegek többsége már jól reagált, 16-ból 10 esetben nagyon jó részleges válasz vagy komplett remisszió lépett fel. A VTD-refrakter betegek medián túlélése 47 hónap volt, ami összevethető a nem VTD-refrakterek túlélési adataival.

Következtetésként elmondható, hogy az eddig használt prognosztikai faktorok nem alkalmasak a VTD-refrakteritás előrejelzésére myeloma multiplexben. Az adatok felhívják a figyelmet új markerek szükségességére, melyek segítségével korábban juthatna ez a betegpopuláció hatékony terápiához, valamint a kezelés során végzett szoros kontroll fontosságára, hogy mielőbb felismerjük a terápiaváltás szükségességét.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Nikolett Wohner
,
Gergely Varga
,
Péter Szloboda
,
Péter Farkas
,
András Masszi
,
Laura Horváth
,
Gergely Szombath
,
Judit Várkonyi
,
Szabolcs Benedek
, and
Tamás Masszi

Absztrakt:

A diffúz nagy B-sejtes lymphoma (DLBCL) a leggyakoribb malignus lymphomatípus, amely a non-Hodgkin-lymphomák (NHL) 31%-át teszi ki. A standard kemoterápiás protokollok jelentős toxicitásuk miatt nem vagy nehezen alkalmazhatóak az idősebb betegpopulációban, különösen a relabált esetekben, ahol kuratív lehetőséget leginkább a nagy dózisú kezelés és a vér-őssejtátültetés jelenthetne. Egyre több adat lát napvilágot a thalidomid és az újabb IMiD-ek (lenalidomid, pomalidomid) kedvező hatásairól az NHL kezelésében, amelyek részei a standard kezelésnek myeloma multiplexben és myelodysplasiás szindrómában. Az IMiD-ek kiterjedt anti-angiogenetikus, immunmoduláns és gyulladásellenes hatásuknak köszönhetik az egyre széleskörűbb alkalmazást. 2010-ben azonosították az E3-ubiquitin-ligáz-komplex egyik komponensét, a cereblont, amely a thalidomid molekuláris támadási pontja. Az irodalomban közölt eredmények alapján thalidomidkezelést indítottunk három relabált, idős DLBCL-es betegünknél. Két esetben központi idegrendszeri, egy esetben abdominalis érintettség volt jelen. A betegek napi 100 mg thalidomidterápiában részesültek kortikoszteroidkezeléssel kiegészítve. Két beteg kiválóan reagált a kezelésre, tartós remisszióba került, amit képalkotó vizsgálattal is igazoltunk, és ezek a betegek 12, illetve 20 hónappal a kezelés elindítása után is remisszióban vannak. Egy beteg KIR-érintettséggel a kezelés ellenére progrediált és elhunyt. Az irodalmi adatoknak megfelelően a thalidomid és analógjai szignifikáns aktivitást mutatnak relabált DLBCL-ben. Esettanulmányunk egy olyan betegpopulációban elért ígéretes eredményeket mutat be, amelyben a túlélési esély igen alacsony. Emiatt, valamint költséghatékonysága és alacsony toxicitása miatt a thalidomidkezelést érdemes idős betegeknél terápiarefrakter és relabált malignus DLBCL esetében megfontolni. Orv Hetil. 2017; 158(41): 1642–1648.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Balázs Szabó
,
Miklós Szűcs
,
András Horváth
,
Eszter Székely
,
Gitta Pánczél
,
Gabriella Liszkay
,
Péter Holló
,
Norbert Wikonkál
, and
Péter Nyirády

Absztrakt:

Bevezetés: Az urogenitalis lokalizációban előforduló mucosamelanomáknak mind a primer, mind az áttétes esetei ritka daganatok. A primer melanomás esetek mindössze 4–5%-a extracutan eredetű, melyek általában későn kerülnek felismerésre, ezért prognózisuk rossz. Betegek és módszer: Intézetünkben az elmúlt években húgy-ivar szervi melanomát 7 esetben észleltünk. Egy amelanoticus húgycső, egy húgyhólyag, két hímvessző melanomás esetet és három metasztatikus daganatot. A megjelenésről, a kezelésről és a klinikai kimenetelről rendelkezésre álló adatokat retrospektív módon értékeltük. Eredmények: Három inoperábilis áttétes esetben palliatív, urológiai-sebészeti beavatkozás és szisztémás daganatellenes terápia történt. Négy primer urogenitalis tumorból kettő lokalizálódott a péniszre. Az egyik esetben helyi recidíva alakult ki műtéti ellátás után, azonban radikális, ismételt műtéttel a beteg másfél éve tünetmentes. A másik, igen elhanyagolt hímvessző-melanoma radikális műtét és inguinalis blokkdissectio után két évvel disszeminálódott. A nőbeteg primer húgycsőmelanomájánál az első szövettani vizsgálat primer mesenchymalis tumort írt le, a másfél évvel később kialakult recidív tumorból igazolódott a melanoma diagnózisa. A húgycsőérintettség miatt elvégzett radikális műtét 5 év tünetmentességet eredményezett, ezt követően alakult ki helyi recidíva és távoli áttét. A negyedik, először primer húgyhólyag eredetű melanomának tartott esetben a rapid progressziót mutató kórlefolyás és a tumor BRAF-pozitivitása alapján felmerült, hogy nem az elsőként húgyhólyagban diagnosztizált melanoma volt a primer tumor. Következtetés: A húgy-ivar szervi melanoma előfordulása igen ritka. Felfedezése sokszor már disszeminált állapotban történik, ezért az esetek várható prognózisa is rossz. A terápiás hatékonyságot növelő legfontosabb tényezők a korai diagnózis és a radikális műtéti beavatkozás. A cutan melanomához képest prognózisuk rosszabb, aminek hátterében a klinikai és patológiai diagnosztikus nehézség állhat. A legújabb célzott és immunterápiás szerek az áttétes betegek túlélését lényegesen javíthatják. Orv Hetil. 2019; 160(10): 378–385.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Gyöngyi Kirschner
,
Bernadett Balla
,
János Kósa
,
Péter Horváth
,
Andrea Kövesdi
,
Gergely Lakatos
,
István Takács
,
Zsolt Nagy
,
Bálint Tóbiás
,
Kristóf Árvai
, and
Péter Lakatos

Absztrakt

A tirozinkináz-gátlók bizonyos onkohematológiai betegségek kezelésében elterjedten használt gyógyszerek. Több klinikai tanulmány igazolta, hogy a BCR-ABL specifikus tirozinkináz-gátlók alkalmazása komplex és még nem egyértelműen azonosított módon változtatja meg a csontszövet élettani folyamatait. Mivel a kezelések egyre több beteget érintenek, illetve hosszú évtizedekig vagy akár élethosszig is tarthatnak, indokolt ezen mechanizmusok molekuláris hátterének részletesebb megismerése. A szerzők összefoglalják az imatinibbel és a nilotinibbel végzett, csontanyagcseréhez kapcsolódó alapkutatási eredményeket, humán klinikai megfigyeléseket, kiegészítve in vitro osteoblast-sejtkultúrákon végzett saját kísérleteik eredményeivel. Az összefoglalt kutatási eredmények alapján az imatinib és a nilotinib csontsejtekre gyakorolt hatása függ az alkalmazott hatóanyag-koncentrációtól, a sejtek érettségi állapotától, illetve az általuk kötött receptor-tirozinkináz útvonalak megoszlási arányától. Jelen közleményben elsőként készítettek a hazai szakirodalomban hiánypótló, átfogó irodalmi áttekintést a tirozinkináz-gátlók csontanyagcserét befolyásoló hatásaival kapcsolatban és végeztek teljes transzkriptom-analízist osteoblastokon a sejtszintű hatásmechanizmus jobb megértését szolgálva. Orv. Hetil., 2016, 157(36), 1429–1437.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Katalin Nóra Lőrincz
,
Beáta Bóné
,
Márton Tóth
,
Réka Horváth
,
Norbert Kovács
,
Sámuel Komoly
,
Kázmér Karádi
,
Péter Barsi
,
Hajnalka Ábrahám
,
László Seress
,
Zsolt Horváth
,
Tamás Dóczi
,
József Janszky
, and
Csilla Gyimesi

Absztrakt:

Bevezetés: Az epilepszia krónikus, súlyos neurológiai betegség, mely jelentősen befolyásolja az életminőséget. A megfelelő indikációval végzett epilepsziasebészeti beavatkozás rohammentességet eredményezhet, mely önmagában vagy rehabilitációt követően jelentősen javíthatja az életminőséget. Célkitűzés: Jelen tanulmányunk célkitűzése a Pécsi Epilepszia Centrumban 2005 és 2016 között epilepsziasebészeti beavatkozáson átesett betegek posztoperatív eredményeinek felmérése. Módszer: Az adatgyűjtés a betegek klinikai anyagának áttekintésén túlmenően kérdőívek alkalmazásával történt, a rohamállapot értékelésén kívül a foglalkoztatottsági státuszra mint az életminőség egyik fontos indikátorára is fókuszálva. Eredmények: Reszektív epilepsziasebészeti beavatkozás 72 esetben történt. A betegek 76%-a tartósan rohammentessé vált. A betegek 10%-ánál műtét után csak igen ritkán lépett fel roham, 7%-uknak jelentősen csökkent a rohamszáma, míg 7%-ban nem változott érdemben a rohamállapot. A rohammentes és a nem rohammentes betegek csoportjainak foglalkoztatottsági adatait vizsgálva azt találtuk, hogy a rohammentesség befolyásolja a páciensek elhelyezkedési lehetőségeit. A rohammentes betegek 67%-a állt foglalkoztatottság alatt, míg a nem rohammenteseknek mindössze a 19%-a (p<0,01, Fisher-féle egzakt teszt). Következtetés: Eredményeink a nemzetközi adatoknak megfelelve alátámasztják az epilepszia reszektív sebészi kezelésének klinikai és szociális eredményességét. Orv Hetil. 2019; 160(7): 270–278.

Open access
Magyar Sebészet
Authors:
F. Tamás Molnár
,
Örs Péter Horváth
,
László Farkas
,
Imre Gerlinger
,
László Pajor
,
Dezső Kelemen
,
Károly Kalmár Nagy
,
György Tizedes
,
Gábor Pavlovics
,
József Bódis
,
Péter Gőcze
, and
György Szekeres

Absztrakt

A modern onkológiai sebészetben elengedhetetlen a lokoregionális nyirokcsomók műtéti eltávolítása szövettani vizsgálatra stádiummeghatározás végett, mely a pTNM besorolás egyik feltétele is. Az egyes nyirokcsomók eltávolításának terápiás és/vagy prognosztikus értéke ellentmondásokkal teli, a protokollok pedig szervenként, szubspecialitásonként különböznek. Nemzetközi jelenség, hogy a műtéti területről a mikroszkópig vezető út számos csapdával terhes, az információvesztés veszélye nagy, melynek kiküszöbölése közös érdek. A felhasi, retroperitonealis (urológiai, nőgyógyászati), emlő- és nyaki dissectio során eltávolítandó nyirokcsomók azonosítására dolgoztunk ki egy közös elvű integrált rendszert, az adott régiók anatómiai jellegzetességeinek figyelembevételével.

Restricted access