Search Results

You are looking at 71 - 80 of 168 items for

  • Author or Editor: László Csaba x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Acta Veterinaria Hungarica
Authors:
László Makrai
,
Csaba Nemes
,
Anna Simon
,
Éva Ivanics
,
Zoltán Dudás
,
László Fodor
, and
Róbert Glávits

Enterococcus cecorum is the most frequently occurring enterococcal species in the intestine of chickens of over 12 weeks of age, and there are few reports on its isolation from the skeleton of broiler parent chicks. In the present study, observations on vertebral osteomyelitis and spondylolisthesis (‘kinky back syndrome’) showing high incidence in 8 broiler parent flocks in different parts of Hungary are summarised. Clinical signs were seen only in roosters between 5 and 13 weeks of age. Diseased birds were alert and remained sitting on their hocks with their feet slightly raised off the ground. Incidence of the disease among male birds ranged from 8% to 30% depending on flocks. Enlargement and distortion of the body of the 6th vertebra were seen as the main pathological lesions. The cavity of the spinal canal was constricted by the distorted vertebral bodies. Resorption of bone tissue and sequestrum formation, signs of increased osteoclast activity, proliferation of fibrotic tissues, infiltration with heterophils and formation of sclerotic layers were detected in the vertebral bodies. From all 24 samples collected from the vertebral lesions, Enterococcus cecorum was isolated and identified using metabolic fingerprinting as well as 16S rRNA gene sequencing. Demonstration of E. cecorum from the vertebral lesions in all examined broiler breeder roosters showing the same clinical and pathological findings in different flocks suggested the pathogenic role of this microorganism for the first time in Hungary.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors:
Károly Kovács
,
Csaba Oláh
,
László Füstös
,
Zoltán Fülep
,
Gábor Cserni
, and
László Sikorszki

Absztrakt:

Bevezetés: Közleményünkben ismertetjük a 2013–2019 közötti időszakban osztályunkon minimálisan invazív módszerrel (video-assisted thoracic surgery – VATS) elvégzett tüdőlobectomiák során szerzett tapasztalatainkat, eredményeinket. Betegek és módszer: 2013. november 1. és 2019. június 30. közötti időszakban osztályunkon 112 VATS lobectomiát végeztünk. A műtéteket izolált intubációval altatott betegeken elülső behatolás technikával végeztük. 98 betegnél malignus, 9 betegnél benignus elváltozás miatt történtek a műtétek. 10 esetben a műtét utáni szövettani diagnózis metasztázis volt. 78 férfi és 34 nőbetegen végeztük a műtéteket. A betegek átlagéletkora 60,5 (42–63) év volt. Az eltávolított lebenyek megoszlása a következő volt: bal felső: 5, bal alsó: 36, Jobb felső: 15, középső: 11, jobb alsó: 44, pulmonectomia: 1. Eredmények: Műtéti halálozás nem volt. Konverzióra 3 alkalommal kényszerültünk. Az átlagos műtéti idő 150 (70–215) perc volt. Reoperációt 2 betegnél végeztünk, vérzés, légáteresztés miatt. A 112 műtét során 88 betegnél primer tüdőrák, 9 betegnél jóindulatú elváltozás/gyulladás miatt történt a műtét. 10 esetben más szerv tumora miatti metasztázis miatt végeztük a beavatkozásokat. A primer tüdőrák miatt végzett műtétek stádium szerinti megoszlása a szövettani eredmények alapján a következő volt: I.a: 57, I.b: 22, II.a: 6, II.b: 3. A szövettani típus szerinti megoszlás: adenocarcinoma: 52, laphámrák: 23, kissejtes carcinoma: 2, nagysejtes carcinoma: 5, carcinoid: 6 volt. Következtetés: Osztályunkon a szükséges tanuló időszak után a VATS lobectomia megfelelő indikáció szerint rutin műtéti eljárássá vált. Jelenleg mellkasi műtéteink 65%-a, a lobectomiák több mint 50%-a VATS technikával történik. Eredményeink az országos és az irodalmi adatoknak megfelelnek.

Restricted access
Magyar Onkológia
Authors:
Csaba Polgár
,
András Csejtei
,
Gabriella Gábor
,
László Landherr
,
László Mangel
,
Árpád Mayer
,
György Németh
, and
János Fodor
Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
János László Iványi
,
Éva Marton
,
Márk Plander
,
Gabriella Gyánó
,
László Czumbil
, and
Csaba Tóth

A primer központi idegrendszeri lymphoma külön entitás, amelyet az agy-gerincvelő, szem kizárólagos lymphomás érintettsége és a szisztémás betegség egyidejű hiánya jellemez. Az extranodalis lymphomák között is ritka, emiatt az optimális kezelés nehezen definiálható. Célkitűzések: Retrospektív elemzésben vizsgálták osztályukon 1998–2009 között kórismézett, kezelt primer és/vagy relabált központi idegrendszeri lymphomás betegeik kombinált (kemo-, radioterápia) kezelésével nyert adatait. Betegek és módszer: Ezen időszak alatt (átlagos követési idő: 13,2 hó) 427 újonnan kórismézett non-Hodgkin-lymphomás beteg közül 22-nél diagnosztizáltak központi idegrendszeri lymphomát (5,15%, 16 agyi és hat gerincvelőt érintő/epiduralis eset). Szignifikáns férfitúlsúlyt (14:8) találtak, az életkori megoszlás 34–77 (átlag: 60,7; medián 64 év) volt. Intraocularis lymphomás esetük nem volt, szerzett immundeficientiát nem mutattak ki. A központi idegrendszeri lymphomát idegsebészi reszekcióval vagy stereotaxiás biopsziával nyert minták szövettani vizsgálatával igazolták. Az agyi lymphomások minden esetben B-sejtes diffúz nagysejtes, míg a gerincvelőt komprimálók alacsony malignitású szövettani csoportba tartoztak. Kezelés: Az epiduralis lymphomás betegek – a follicularis csoport kivételével – lokális radioterápiát, utóbbiak sugárkezelésük előtt rituximabot tartalmazó polikemoterápiát kaptak. Agyi lymphomában nagy dózisú methotrexatot (3 g/m 2 4 órás cseppinfúzióban) adtak, amelyet 4 hetenként legalább három alkalommal megismételtek. A methotrexatinfúzió után 24 órával leukovorint adtak. A szisztémás kezelés után intrathecalis citosztatikus kombinációt (cytosin-arabinosid, methotrexat, dexamethason) alkalmaztak. A terápiás válasz felmérése (agyi NMR, koponya-CT, PET/CT) után teljes koponyairradiáció (30 Gy), residualis lymphománál a tumorágyra még kiegészítő sugárkezelés történt. Relapsus/rezisztens állapot esetén salvage-kezelésként a methotrexatkúrát cytosin-arabinosiddal kombinálták (3 g/m 2 naponta 2×4 órás cseppinfúzióban 4 hetente megismételve). Eredmények: Komplett remissziót kilenc agyi és négy epiduralis lymphomásnál értek el (13/22; 59,0%), közülük egy relabált, salvage-kezelésre sem reagált, elhunyt. Kilenc betegnél elégtelen terápiás választ láttak, öt beteg mellékhatások miatt csak egy-két methotrexatciklust kapott, négy másik beteg pedig a betegség progressziója miatt halt meg. Az összesített túlélés agyi lymphomásoknál 19,5, az epiduralis csoportban 14,1 hónap volt, a betegség progressziójáig eltelt átlagos idő pedig 4,5 hónap (2–6,5; medián 4 hónap) volt. A kétéves túlélés 50%. Kognitív funkciók javulását nyolc esetben észlelték. A kemoterápia mellékhatásai nagyrészt a vérképzést érintették, nyolc betegben károsodott veseműködést, illetve szepszist észleltek. A radioterápia mellékhatásai elhanyagolhatóak voltak. Konklúzió: A kombinált, először szisztémás-intrathecalis polikemoterápia, gondos szupportív kezelés, majd az ezt követő gócdózisú koponyairradiáció hatásosnak tartható, relapsus/progresszió esetén nagy adagú cytosin-arabinosid és methotrexat kombinációja javíthatja a kezelés sikerességét. A kezelés befejezése után a PET/CT negatív lett öt betegüknél, akik azóta is betegségmentesek.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Ivett Hegedűs
,
Csaba Csizmadia
,
Zoltán Lomb
,
László Cseke
,
Yadamsuren Enkh-Amar
,
László Pajor
, and
Barna Bogner

Közleményünkben egy protonpumpagátló kezeléssel összefüggésben kialakult, táplálkozási nehezítettség miatt teljes gastrectomiához vezető, továbbá egy passzázszavart még nem okozó masszív fundusmirigy-polyposis esetét mutatjuk be, emellett irodalmi áttekintést adunk az elváltozás gyakoriságáról és kialakulásának hátteréről, és ennek kapcsán röviden összefoglaljuk a protonpumpagátló kezelés és egyéb makro- és mikromorfológiai gastricus eltérések esetleges kapcsolatát vizsgáló tanulmányok eredményeit. A gastrectomiához vezető masszív fundusmirigy-polyposis a tartós protonpumpagátló kezelés ritka szövődménye, saját esetünk a második közölt a világon, de a terápia elterjedtsége miatt ennek gyakoribbá válása várható. Orv. Hetil., 2012, 153, 351–356.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Csaba Dzsinich
,
László Entz
,
Péter Berek
,
Gábor Vallus
,
László Barta
,
Gabriella Nagy
, and
Gabriella Nyiri

Absztrakt

Bevezetés: Az aortacoarctatio a leggyakoribb congenitalis cardiovascularis elváltozások egyike, azok 5–8%-ában fordul elő. Típusos előfordulási helye az isthmicus szakasz. Atípusos helyen kialakuló coarctatio az esetek mintegy 1%-ában fordul elő és többnyire súlyos hypertoniával szövődik. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki a kórkép sebészi kezelési lehetőségeinek és azok hosszú távú eredményeinek ismertetését 27 beteg műtéti kezelésével szerzett tapasztalataik alapján. Módszer: A 35 évet felölelő utánkövetés során a diagnosztika és a kezelési módszerek változtak. Napjainkban a morfológiai diagnózis legáltalánosabb módszerei a komputertomográfiás angiográfia és a mágneses rezonanciás angiográfia. Az aortarekonstrukció lehetőségei az endovascularis technikák bevezetésével gazdagodtak, de atípusos aortacoartatio esetében a szerzők ma is túlnyomóan változatos sebészi megoldásokat alkalmaznak. Eredmények: A műtétek után nem veszítettek el beteget. A hypertonia minden esetben jelentősen csökkent. Gyermekkorban operált esetekben a növekedés okozta testméretváltozások 3 esetben újabb rekonstrukciós műtétet indokoltak. Következtetések: Az atípusos aortacoarctatio individuális sebészi módszerekkel eredményesen kezelhető. Gyermekkorban operált esetekben a testméret-növekedés a rekonstruált aortaszakasz revízióját teheti szükségessé. Orv. Hetil., 2016, 157(26), 1043–1051.

Open access
Hungarian Medical Journal
Authors:
István Mészáros
,
József Mórocz
,
József Szlávi
,
László Nagy
,
Csaba Kató
,
László Tornóci
, and
Elek Stark

Study and Objectives: Nearly one third of patients with aortic dissection die outside an institute, mostly suddenly. The history of such non-hospitalized patients is not sufficiently known. Investigation of the natural history of non-hospitalized patients with acute aortic dissection, and reporting on the results. Design, Setting, and Participants: In a population of nearly 106,500 persons, we found 85 cases of aortic dissection (45 men and 40 women) during a period of 23 years from 1984 to 2006. They included 60 hospitalized (32 male and 28 female) and 25 non-hospitalized (13 male, 12 female) patients. Main Outcome Measures: Clinico-pathological analysis of the 25 non-hospitalized cases. Comparison between hospitalized and non-hospitalized cases and examination of their differences. Results: The incidence of the 25 non-hospitalized cases observed during 23 years was 1.02/100,000/year. These 25 patients were 38 to 80 years old, on average 63.1 years. The 13 male patients were 40 to 80 years old, on average 63.2 years and the 12 female patients were 38 to 75 years old with an average age of 63.0 years. The average age of non-hospitalized women was less by 10.7 years than the average age of 73.8 years of hospitalized women. The time of the fatalities was within one hour (sudden cardiac death) in 21 patients. Two patients died between 7–9 hours, and further two patients after 10 and 22 hours. The immediate causes of death were hemopericardium and hemothorax in 23 and 2 cases, respectively. Hypertension was a major predisposing factor in 23 cases. Syncope as the initial symptom of dissection and death was known in 14 cases. There were significant differences between non-hospitalized and hospitalized cases relating to death within one hour, syncope, Type II and distal dissections, external ruptures and the ‘silent period’. Sudden cardiac death caused by acute aortic dissection is an independent pathological phenomenon. Conclusion: Non-hospitalized aortic dissections constitute nearly one third of all cases. Their incidence can be reduced by careful treatment of the risk factors, particularly hypertension, prompt identification of the condition, and immediate referral to an appropriate institute.

Restricted access

Biotransformation of l-phenylalanine (l-1a) and five unnatural substrates (rac-1bf) by phenylalanine ammonia-lyase (PAL) was investigated in a novel microfluidic device (Magne-Chip) that comprises microliter volume reaction cells filled with PAL-coated magnetic nanoparticles (MNPs). Experiments proved the excellent reproducibility of enzymecatalyzed biotransformation in the chip and the excellent reusability of the enzyme layer during 14 h continuous measurement (>98% over 7 repetitive measurements with l-1a). The platform also enabled fully automatic multiparameter measurements with a single biocatalyst loading of about 1 mg PAL-MNP. Computational fluid dynamics (CFD) calculations were used to study the flow field in the chambers and the effect of unintended bubble formation. Optimal flow rate for l-1a reaction and specific activities for rac-1bf under these conditions were determined.

Restricted access

Sebészi megoldások krónikus multivisceralis arteriás elzáródások esetében

Surgical solutions in multivisceral arterial occlusions

Magyar Sebészet
Authors:
Csaba Dzsinich
,
László Barta
,
Klaudia Bogdány
,
Tamás Tóth
,
Tibor Pataki
, and
Gabriella Nagy

Összefoglaló. Bevezetés: A zsigeri artériák akut elzáródása fulmináns klinikai képpel társul, és az esetek jelentős százalékában gyorsan halálhoz vezet. Ha ezen artériák obliteratív folyamata lassan alakul ki, a zsigeri artériák gazdag kollaterális kapacitása a klinikai tüneteket sokáig elfedi. Az esetek egy részében az anatómiailag közel fekvő renalis artériák obliteratív folyamata, illetve a társuló aortoiliacalis szűkületek és/vagy elzáródások rendkívül szerteágazó klinikai képet okozhatnak. Az átfedések más hasi betegségekkel félrevezetők lehetnek, emiatt késedelmes felismerésük súlyos következményekkel járhat. Előfordulásuk nem gyakori, ismeretük azonban nélkülözhetetlen mind a diagnosztika, mind a megoldás szempontjából. Dolgozatunkban e bonyolult kórkép eseteit tárgyaljuk, és ismertetjük a megoldások lehetőségeit.

Summary. Introduction: Acute occlusions of the visceral arteries result in fulminant clinical consequences and without fast and appropriate treatment may lead to fatal outcome. If the obliterative disease has slow progression the huge capacity of the collateral circulation of the visceral arteries may remain free of symptoms at long run. By progression of the obliterative disease and extension to both, the renal arteries and the aortoiliac segment the clinical picture becomes more colourful. Symptoms mimicking other abdominal disorders may easily lead to misdiagnosis and/or unnecessary delay of adequate treatment – finally to organ or life threatening condition. In the present paper we deal with this infrequent, but severe disease in order to recognize it in time, to recommend proper diagnostic workup and propose adequate treatment.

Open access
Cereal Research Communications
Authors:
Tamás Spitkó
,
László Sági
,
L. Csaba
,
Marton
, and
Beáta Barnabás
Restricted access