Search Results

You are looking at 71 - 80 of 240 items for :

  • Author or Editor: László Péter x
  • Medical and Health Sciences x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Magyar Sebészet
Authors: László Sikorszki, Örs Péter Horváth, András Papp, László Cseke, and Gábor Pavlovics

Absztrakt

Esetismertetés: A szerzők a PTE KK Sebészeti Klinikán korrozív nyelőcsősérülés után 44 évvel a bőrcső-colon anastomosis területén, a nyakon kialakult vastagbél-adenocarcinoma operatív megoldását ismertetik. Megbeszélés: Betegüknél ezen műtétet megelőzően 44 évvel sósav ivását követően kialakult középsúlyos nyelőcső-, gyomor- és gégesérülés után sorozatos gégeplasztikák, majd végleges tracheostomia, illetve nyelőcső-eltávolítás történt, pylorus plasztikával, két ülésben végzett ileocolon transzpozíciójával. A műtét során antethoracalis nyelőcsőképzést végeztek ileocolonnal és bőrcső-kiegészítéssel. A felvitt colonban 44 évvel később kifekélyesedett adenocarcinoma igazolódott, melyet resecáltak és mikro-éranastomosisok alkalmazásával izolált jejunumszegmentum átültetésével állították helyre a beteg nyelésképességét.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Károly Gábor Szabó, Zsolt Szentkereszty, László András Tóth, László Damjanovich, and Péter Sápy

Absztrakt

Esetismertetés: A vesetumorok áttétet általában a májba és a tüdőbe adnak. Más hasüregi szervben (duodenum, másik oldali vese, mellékvese, colon-transversum) való előfordulásuk ritka, a pancreasba történő áttétképződés irodalmi ritkaságnak számít. A szerzők sikeresen operált 82 éves férfi beteg esetét ismertetik, akinek világos sejtes vesetumor pancreas-metastasisát távolították el. A beteg anamnaesisében 8 évvel korábban bal oldali vesetumor miatt nephrectomia szerepel. Magas subileusra utaló tünetek miatt kezelt és kivizsgált betegnél a hasi CT-vizsgálat a pancreasfarok területén térfoglalást igazolt. Az elváltozást splenectomiával kiegészített distalis pancreasresectióval távolították el. A szövettani vizsgálat a világos sejtes vesetumor metastasisát igazolta. Megbeszélés: A pancreas szekunder daganata ritka. Bár a vesetumorok túlnyomórészt máj- és tüdőáttétet képeznek, a világos sejtes vesetumor a pancreasba is adhat áttétet, ezért a hasnyálmirigyben megjelenő térfoglalás esetén gondolni kell az áttétképződésre.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Zsolt Káposztás, Katalin Kalmár, László Cseke, László Illényi, Dezső Kelemen, and Örs Péter Horváth

Abstract

Background: In spite of the increase in radicality and extended resections, the prognosis of gastric cancer is very poor. Surgical resection is the only effective therapy. The morbidity and mortality of surgical interventions decreased during the last years.

Method: The aim of this study was to evaluate the prognostic effect of different factors on survival of gastric cancer. A retrospective study of 483 patients with gastric cancer was performed. Data were collected from January 1993 to December 2002. There were 380 resections, 267 (70,2%) total gastrectomies, 93 (24.8%) distal resections and 20 (5.2%) proximal resections. Epidemiological factors, tumour and treatment related parameters were analysed. Kaplan-Meier method was used to assess survival and Cox regression analysis to evaluate the effect of prognostic factors on survival.

Results: The rate of R0 resections was 73.4% for total gastrectomy, and 73% for distal gastrectomy. The five-year overall survival of the entire population was 26.08%, 36.2% of the resected patients and 69.05% of curative resections. In concordance with literature findings, radicality of resection, depth of tumour invasion and lymph node metastases proved to be the most powerful independent prognostic factors.

Conclusion: Prognosis of gastric cancer can be remarkably improved by a complete resection of the tumour and its lymphatic drainage, even if extension of the resection is needed.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: László Zubek, Léna Szabó, János Gál, Péter László Lakatos, János Papp, and Gábor Élő

A kettős ballonos enteroszkópia elvégzéséhez megfelelő mélységű anesztézia szükséges a vizsgálat hossza és kellemetlensége miatt. A szakirodalom alapján a vizsgálatoknál leggyakrabban éber szedációt alkalmaznak világszerte. Célkitűzés: A szerzők vizsgálták, hogy a beavatkozás biztonságosan elvégezhető-e intubációs narkózisban, illetve bizonyítani kívánták, hogy az általános érzéstelenítés választható szedálási módszer kettősballon-enteroszkópiákhoz a páciens fizikális állapotától függetlenül. Módszer: Retrospektív vizsgálatot végeztek a Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinikáján intubációs narkózisban kettősballon-enteroszkópián átesett betegek körében. A betegeket csoportosították nem, kor és fizikális státus alapján. Az altatási jegyzőkönyvben rögzítették az altatás hosszát, a felhasznált gyógyszerek mennyiségét és az előforduló aneszteziológiai szövődményeket. Eredmények: Száznyolc intubációs narkózis adatait összesítették. Maradandó aneszteziológiai szövődmény nem történt, a leggyakoribb altatási mellékhatások a hipotenzió (30,55%), a deszaturáció (21,29%) és az apnoe (17,59%) voltak. Ezek a szövődmények szignifikánsan gyakoribbak voltak a több társbetegséggel rendelkező csoportban, viszont gyakoriságuk nem nőtt a gyógyszerek mennyiségének növekedésével vagy a vizsgálat hosszával. Következtetések: Vizsgálatuk megerősíti, hogy az intubációs narkózis legfontosabb előnye más altatási módszerekhez képest a stabil légút biztosítása, a gyakori szövődménynek számító deszaturáció és apnoe könnyű elháríthatósága, illetve az aspiráció megakadályozása. A több társbetegséggel rendelkező betegcsoportban az észlelt altatási szövődmények száma ugyan meredeken növekedett, de ezek intubációs narkózisban könnyen elháríthatóak voltak, ezért ebben a csoportban fokozottan ajánlott ez az altatási mód. A jó egészségi állapotú betegcsoportokban a betegek választása alapján az éber szedáció mellett alternatíva lehet az intubációs narkózis. Orv. Hetil., 2010, 48, 1976–1982.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: István Pregun, László Herszényi, Tamás Bakucz, János Banai, László Molnár, István Altorjay, Péter Orosz, László Csernay, and Zsolt Tulassay

A gastrooesophagealis refluxbetegség (GERD) kialakulásában az alsó nyelőcsősphincter (LES) elernyedése és a csökkent LES-tónus mellett a fokozott hasűri nyomás is szerepet játszhat. Célkitűzés: Annak vizsgálata, hogy az éveken át tartó, foglalkozással járó fokozott hasűri nyomás, hasprés, erőlködés növeli-e a GERD kialakulásának kockázatát. Módszer: A refluxtüneteket kérdőív segítségével kontrollcsoporthoz viszonyítva hivatásos énekesek, fúvós hangszeren játszó művészek és üvegfúvók között értékelték. Eredmények: A hivatásos énekesek között a gyomorégés, a regurgitatio és a rekedtség a lényegességi szintet meghaladóan gyakrabban fordult elő ( p <0,001), mint a kontrollcsoportban. A fúvós hangszeren játszók között a gyomorégés ( p <0,05) és a regurgitatio ( p <0,01), míg az üvegfúvóknál a regurgitatio ( p <0,01) gyakoribb volt, mint a kontrollcsoportban. A refluxos tünetek összefüggtek a foglalkozással eltöltött idővel ( p <0,05). Következtetések: Eredményeik arra utalnak, hogy azon foglalkozások esetén, ahol tartósan fokozott a hasűri nyomás, a refluxtünetek gyakrabban fordulnak elő. Ilyen szempontból a GERD foglalkozási ártalomnak is tekinthető.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Beáta Csiszár, Álmos Németh, Zsolt Márton, János Riba, Péter Csécsei, Tihamér Molnár, László Deres, Róbert Halmosi, Kálmán Tóth, and Péter Kenyeres

Absztrakt:

Bevezetés: Citokeratin-18 (CK-18) az újraélesztés kapcsán kialakuló ischaemiás-reperfúziós károsodás kiváltotta teljes sejthalál során kerül a véráramba. Kaszpázok által hasított formája specifikus az apoptózis folyamatára. A markerek számos kórképben prognosztikus értékűnek bizonyultak. Tanulmányunkban elsőként vizsgáltuk prognosztikus értéküket reanimált betegpopulációban. Módszer: 40, sikeresen újraélesztett betegnél határoztuk meg a sejthalálmarkerek szintjét 6 órán belül, 24 és 72 óra múlva. Ezeket összevetettük a 30 napos túléléssel, a neurológiai kimenetellel, a szervfunkciós károsodást jellemző laboratóriumi, fizikális és terápiás jellemzőkkel, valamint a reanimáció körülményeivel. Eredmények: A reanimált betegek CK-18-plazmakoncentrációja a szakirodalomban leírt egészséges, posztoperatív és szeptikus populáció értékeinek a többszöröse volt (3842 vs. 242; 559; 1644 ng/l); a hasított és intakt CK-18 aránya alacsonyabb volt (0,14 vs. 0,58; 0,22; 0,24), ami jelentős sejtkárosodásra és a nekrózis dominanciájára utal. A markerek szintje azonban nem mutatott összefüggést a túléléssel, a neurológiai statusszal és a reanimáció körülményeivel sem. Veseelégtelenség esetén a CK-18 szintjének csökkenése elmaradt. Szignifikáns negatív korrelációt figyeltünk meg a 6 órás hemoglobin- és CK-18-szint között (r = –0,400, p<0,01), a 30 napos túlélésnek mégis az alacsonyabb hemoglobinértékek kedveztek. Következtetés: Várakozásunkkal ellentétben a vizsgált markerek nem bírtak prognosztikus értékkel újraélesztett betegpopulációban. A kimenetelt valószínűleg nem a teljes sejtkárosodás, hanem egy kisebb, a fenti markerekkel szenzitíven nem vizsgálható kritikus szerepű sejtpopuláció károsodása, valamint a beteg tartalékkapacitásai befolyásolják. Orv Hetil. 2020; 161(1): 26–32.

Open access
Magyar Sebészet
Authors: László Entz, Balázs Nemes, Zoltán Szeberin, Gábor Viktor Szabó, Péter Sótonyi, Péter Banga, Csaba Csobay-Novák, Katalin Széphelyi, and Kálmán Hüttl

Absztrakt

Esetismertetések: Első beteg: A 77 éves férfi, multimorbid anamnézissel, egy 5,6 cm legnagyobb átmérőjű juxtarenalis aneurysma megoldására jelentkezett. A jobb vese korábban elpusztult, a mesenterica superior már nem volt érintve. Az egyedüli működő bal arteria renalis megmentése érdekében fenesztrált stent-graft beültetést határoztunk el. A gyártó céggel történt egyeztetés után megtörtént a szövődménymentes beültetés. Az egy hónapos kontroll-CT-vizsgálat korrekt keringési viszonyokat mutatott endoleak nélkül. Négy hónap múlva a bal arteria renalis elzáródott akut uraemiát okozva. Újabb stentbehelyezéssel a vese keringése helyreállt. Második beteg: A 71 éves multimorbid anamnézisű férfi 80 mm-es maximális átmérőjű juxtarenalis aneurysmával került felvételre. Kardiális ok miatt a nyitott műtét nem jött szóba, ezért fenesztrált stent-graft beültetés (FEVAR) mellett döntöttünk. A mesenterica superior és mindkét arteria renalis stentelésére is szükség volt. A 2014. december 4-én történt beavatkozás szövődménymentes volt, az egy hónapos kontroll-CT-vizsgálat kielégítő keringési viszonyokat ábrázolt endoleak nélkül. Megbeszélés: A fenesztrált stent-graft beültetés az aorta oldalágakkal rendelkező szakaszainak aneurysmaticus elváltozása esetén alkalmazható eljárás. Magyarországon az első fenesztrált stent-graft beültetés 2013. szeptember 24-én történt a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. A mintegy 15 évre visszatekintő módszer rövid és középtávú eredményei biztatóak, a hosszú távú eredmények azonban az eltelt idő rövidsége miatt még váratnak magukra.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Ajándék Eőry, János Szabó, Ivett Csik, Dezső Csupor, Csaba Sőti, László Kalabay, Péter Varsányi, Ildikó Komsa, Ajándok Eőry, and Péter Torzsa

Absztrakt:

Az integratív medicina a XXI. századi egészségügyi ellátás egészség- és személyközpontú irányvonala, mely az evidenciákon alapuló, biztonságos és hatékony komplementer eljárásokat és a konvencionális orvoslást egységes biomedicinába integrálja. Orvosok és komplementer terapeuták partnerként együtt dolgoznak a betegekkel azon, hogy az utóbbiak visszanyerjék egészségüket, és teljes életet élhessenek. Ezzel egyenrangú cél az egészség fenntartása és kiteljesítése, ebben az orvosok példaképpé válnak. Közleményükben a szerzők a szakorvosok számára tervezett kétéves magyarországi képzés koncepcióját és főbb tartalmi elemeit mutatják be, és összefoglalják a nemzetközi orvosképzésben ezen a téren elért eredményeket. Orv Hetil. 2020; 161(27): 1122–1130.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Zoltán Bogár, Luca Tóth, Szilárd Rendeki, László Mátyus, Norbert Németh, Mihály Boros, Bálint Nagy, Miklós Nyitrai, and Péter Maróti

Absztrakt:

Az egészségügyi, orvosi szimulációs oktatás alapja, hogy klinikai szituációkat, gyakorlati feladatokat modellez szimulátorok, számítástechnikai megoldások, esetleg humán szereplők segítségével. Így az oktatott a legvalósághűbb környezetben sajátíthatja el a készségeket. A közleményben bemutatjuk a szimulációs oktatás múltját, technológiai hátterét, valamint a szimulációs oktatás jelenlegi helyzetét Magyarországon, melynek megkérdőjelezhetetlen szerepe van az egészségügyi felsőoktatásban. Számos pozitív hatása van hallgatók és oktatók számára, továbbá az intézetek számára is számtalan előnyt tartogat. Az egységek feladata, hogy hidat teremtsen az elméleti és a gyakorlati képzés között, felkészítve a hallgatókat a valódi orvosegészségügyi életpálya kihívásaira. Bár a terület több évszázada ismert módszertan az orvos- és egészségtudományi képzésben, csak a XXI. században indult jelentős fejlődésnek a technológia robbanásszerű előrehaladásának köszönhetően. Az innovatív megoldások révén egyre élethűbben lehet modellezni bonyolultabb orvosi feladatokat is. Már hazánkban is használják az oktatás során a 3D nyomtatott segédeszközöket, virtuális- és kiterjesztettvalóság-megoldásokat. A magyarországi „Skill Labor Hálózat” fejlesztése mellett a szimulációs oktatás hazai módszertanának kialakítása is megkezdődött, ennek sikerességét jelzi több, oktatást segítő kézikönyv megjelenése is. A hálózat négy egyetemi skillközpontot és 16 oktató kórházat foglal magában. A skill-laborok eddig hiányzó láncszemek voltak az elméleti és a klinikai oktatás között, melyekben magas szakmai színvonalú gyakorlati készségeket sajátíthatnak el a hallgatók mind a graduális, mind a posztgraduális képzés során. A kezdeti fejlesztések sikeresnek tekinthetők, ezt tükrözi a nagy érdeklődés, a résztvevők száma és a hallgatók pozitív visszajelzései is. Közleményünk átfogó jelleggel betekintést ad a magyarországi egészségügyi szimulációs oktatás jelenlegi helyzetébe, illetve felveti a potenciális fejlesztési irányokat, gyakorlati példákkal szemléltetve. Orv Hetil. 2020; 161(26): 1078–1087.

Open access

A valproátterápia túlélésre gyakorolt hatása gliomás betegekben

Alternatív terápiás lehetőség a radiokemoterápia eredményességének javítására

Supplementary valproate therapy for glioma patients

An alternative opportunity to enhance the efficiency of radio-chemotherapy
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Mezei, Dávid Mészáros, Péter Pollner, Attila Bagó, Imre Fedorcsák, Péter Banczerowski, and László Sipos

Összefoglaló. Bevezetés: A gliomák, ezen belül a glioblastoma kezelése továbbra is megoldatlan onkológiai problémát jelent. A szekunder szimptómás epilepsziabetegség megjelenése pozitív prognosztikai faktornak tekinthető a korai diagnosztizálás és az antiepileptikumok potenciális tumorellenes hatásának köszönhetően. A valproát túlélést hosszabbító hatása már több mint 20 éve az alap- és klinikai kutatások tárgyát képezi. Napjainkban ismert citotoxikus, proapoptotikus, antiangiogenetikus és hiszton-deacetiláz-gátló hatásmechanizmusa. Célkitűzés: Kutatásunk célja a valproát túlélést hosszabbító hatásának vizsgálata egy hazai gliomás betegcsoportban. Módszer: Egycentrumos, retrospektív klinikai vizsgálatot végeztünk. A vizsgálatba 122 felnőtt beteget vontunk be, akiknél 2000 januárja és 2018 januárja között supratentorialis glioma miatt műtét történt, és rohamtevékenység miatt antiepileptikumot (valproát, levetiracetám, karbamazepin) szedtek. Egyúttal gyógyszert nem szedő kontrollcsoportot is kialakítottunk. A populációt vizsgálati és kontrollcsoportokra osztottuk 28 : 52 arányban. Leíró statisztikai, Kaplan–Meier- és log-rank analízist végeztünk. Eredmények: A vizsgált szövettani kategóriák túlélési analízise az irodalmi adatokkal megegyező értékeket mutatott. A progressziómentes (PFS: p = 0,031) és a teljes (OS: p = 0,027) túlélés tekintetében is szignifikáns eltérés mutatkozott a különböző antiepileptikumot szedő betegcsoportok között, amely még kifejezettebbé vált a valproátot és az egyéb antiepileptikumot szedő betegek túlélési idejének összehasonlítása során (PFS: p = 0,006; OS: p = 0,015). Következtetés: Vizsgálatunkban a valproát betegeink PFS- és OS-idejének meghosszabbodását eredményezte. Az irodalmi adatok és kutatásunk alapján megfontolandónak tartjuk a valproát első vonalban történő alkalmazását onkoterápiában részesülő, epilepsziás, agyi gliomás betegekben. Orv Hetil. 2021; 162(24): 960–967.

Summary. Introduction: Gliomas still prove to be a serious oncological problem. The presence of epilepsy may present a favorable prognosis due to early diagnosis and the potential antitumor effects of antiepileptic drugs. The survival prolongation effect of valproate has been studied for more than 20 years, nowadays its proapoptotic, anti-angiogenetic, cytotoxic and histone deacetylase inhibitory effects are well known. Objective: Our goal was to investigate the survival-enhancing effects of valproate in a Hungarian patient cohort of primary brain tumors. Method: A single-center based retrospective clinical trial was designed. In our study, we included 122 patients harboring supratentorial glioma who underwent surgery and experienced seizures between 2000 January and 2018 January. The patients were grouped by the antiepileptic therapies and survival analysis was performed. Results: The Kaplan–Meier curves of the histological categories showed the survival values consistent with the data of the literature. The progression-free (PFS: p = 0.031) and the overall (OS: p = 0.027) survival of the antiepileptic drug categories were significantly different. It was performed by comparing the valproate group and the population formed by the other groups which also showed a significant increase in the survival values (PFS: p = 0.006; OS: p = 0.015). Conclusion: Our results show that valproate increases the PFS and OS period of glioma patients in comparison to other antiepileptic drugs. Our data suggest that the use of valproic acid should be considered as a first-line antiepileptic agent in certain well-selected epileptic patients with glioma as a supplement to the oncotherapy. Orv Hetil. 2021; 162(24): 960–967.

Open access