Search Results

You are looking at 81 - 90 of 126 items for

  • Author or Editor: László Horváth x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors:
Mihály Makara
,
Gábor Horváth
,
Judit Gervain
,
Alajos Pár
,
Ferenc Szalay
,
László Telegdy
,
István Tornai
,
Eszter Újhelyi
, and
Béla Hunyady

Magyarország lakosságának több mint 1%-a fertőzött hepatitis B-, C- vagy D-vírusokkal. A betegek kivizsgálását és kezelését 2006 óta szakmai, míg 2010 óta finanszírozási protokollok alapján centrumokban végzik. A közlemény a 2012. évre érvényes, a kezelőorvosok konszenzusán alapuló kezelési ajánlásokat foglalja össze. Az ajánlások hangsúlyozzák a kivizsgálás során a gyors és részletes virológiai vizsgálatok jelentőségét, a májbiopsziát e vonatkozásban helyettesítő tranziens elasztográfia alkalmazhatóságát, csakúgy, mint a terápia vezetésében a vírusnukleinsav-titer követésének nélkülözhetetlenségét. Az idült hepatitis B kezelésében az első választás az egyéves időtartamú pegiláltinterferon- vagy a folyamatos entecavirkezelés, utóbbit a hepatitis B felszíni antigén (HBsAg-) szerokonverzió után még legalább hat hónapig kell folytatni. A tenofovir disoproxil fumarat jelenleg hazánkban még nem OEP-támogatott. Az adefovir dipivoxil leginkább kombinációban javasolható. Nem megfelelő első választás a lamivudin, az ezt már szedő betegeket hatástalanság esetén másik szerre kell átállítani. Fontos az immunszuppresszív kezelésben részesülő betegek megfelelő antivirális kezelése. Egyidejű hepatitis D esetén pegiláltinterferon-alapú kezelés szükséges. Az idült hepatitis C-fertőzésben a korábban még nem kezelt betegek kezelését pegilált interferon és ribavirin kombinációval kezdjük. Ennek hatástalansága esetén az igazoltan 1-es genotípussal fertőzötteknél a kezelést a negyedik vagy 12. hét után a két új, direkt ható proteázgátló antivirális szer egyikével (boceprevir vagy telaprevir) egészítjük ki. A kezelés időtartama általában 48 hét; korai perzisztáló vírusnegativitás esetén rövidebb kezelési sémák alkalmazhatók. A korábban sikertelenül kezelt 1-es genotípussal fertőzöttek 48 hétig proteázgátló alapú hármas kombinációval kezelendők. Relabálóknál cirrhosis hiányában és perzisztáló korai vírusválasz mellett rövidebb telapreviralapú séma is elegendő. Külön figyelmet kell fordítani a kölcsönhatásokra és a rezisztencia megjelenésére. A 2-es és 3-as genotípus mellett általában 24 hetes, míg 4-es genotípusban a 24, 48 vagy 72 hetes pegilált interferon plusz ribavirin kezelés javasolt. Jelen ajánlás az Egészségügyi Közlönyben történő megjelenést követően válik szakmai protokollá. Orv. Hetil., 2012, 153, 375–394.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Tamara Horváth
,
András Papp
,
Mónika Kiricsi
,
Nóra Igaz
,
Vivien Trenka
,
Gábor Kozma
,
László Tiszlavicz
,
Zsolt Rázga
, and
Tünde Vezér

Absztrakt:

Bevezetés: Napjainkban a nanotechnológia intenzív terjedésével nő a munkahelyi és lakossági nanorészecske-expozíció veszélye. Jelenleg azonban kevés tudományosan megalapozott, ellentmondásmentes ismeret áll rendelkezésre a nehézfém nanorészecskék toxicitásáról és potenciális egészségkárosító hatásairól. Célkitűzés: Szubakut, intratrachealisan instillált, pálcika alakú titán-dioxid (TiO2)-nanorészecskék indukálta tüdőszövet-károsodás vizsgálata morfológiai, kémiai és biokémiai módszerekkel, patkánymodellben. Módszer: Az általános toxicitást (test- és szervtömegváltozás), a lokális (alveolaris üregekben/epithelben, hilusi nyirokcsomóban zajló) akut és krónikus celluláris toxicitást (gyulladás, sejtpusztulás), továbbá az oxidatív stresszt fény- és elektronmikroszkópiával, valamint biokémiai (lipidperoxidáció, reaktívoxigén-gyök, proinflammatoricus citokin expressziója) úton mértük. Eredmények: A kezelt csoportok testtömegében dózis- és időfüggő eltérés nem volt, azonban a tüdők tömege és Ti-tartalma a dózissal arányosan nőtt. A tüdőszövet fény- és elektronmikroszkópos vizsgálata igazolta a nanorészecskék jelenlétét az alveolaris térben szabadon és az alveolaris epitheltől független macrophagok phagosomáiban. A lokális akut alveolitis krónikussá válását alátámasztotta az alveolaris régió macrophagszámának dózisfüggő növekedése, az interstitium ödémája és megvastagodása, valamint egyes proinflammatoricus citokinek (interleukin-1a, LIX, L-szelektin, vascularis endothelialis növekedési faktor) fokozott expressziója. A kezelt állatok tüdőszövetében az oxidatív stressz és a lipidperoxidáció jelentősen fokozódott. A kezelt tüdők tömege, Ti-tartalma és a lipidperoxidáció mértéke között korrelációt találtunk. Az alveolaris epithel-capillaris endothel barrier elégtelenségére utaltak a nanorészecskékkel telt falósejtek a hilusi nyirokcsomóban, ami felveti a nanorészecskék szisztémás keringésbe és távolabbi szervekbe jutásának és akut szisztémás gyulladás kialakulásának lehetőségét. Következtetés: Az alsó légutakba jutott TiO2-nanorészecskék etiológiai tényezőként szerepelhetnek az akut, illetve idült légúti gyulladással és/vagy progrediáló fibrosissal és obstrukcióval járó légzőszervi betegségek (például idült obstruktív tüdőbetegség, asztma) kialakulásában és/vagy progressziójában, melyben jelentősége lehet az autophagiának és az immunválasz (lymphocytaműködés) károsodásának. Orv Hetil. 2019; 160(2): 57–66.

Open access
Magyar Sebészet
Authors:
Zoltán Farsang
,
Ádám Nagygyörgy
,
László Horváth
,
Zsuzsanna Baranyák
,
Gábor Forrai
,
Erika Riedl
,
Éva Cserepes
,
Adrienne Benedek
, and
Boldizsár Bakity

Absztrakt

Az emlődiagnosztika fejlődése, a szűrővizsgálatok elterjedése miatt egyre gyakrabban kerülnek felfedezésre nem tapintható emlődaganatok. Az elmúlt öt évben 830 emlőműtét kapcsán szerzett tapasztalatainkról számolunk be. A praeoperativ pontos diagnosztika (mammographia, emlő-ultrahangvizsgálat, MRI, aspiratiós cytologia, core-biopsia, vacuumasszisztált core-biopsia) során igazolt emlődaganat, valamint malignitásgyanú (microcalcificatio, szerkezeti torzulás) miatt végzett műtétek során az előzetes jelölés utáni excisio kiemelkedő jelentőségűvé vált. Retrospektív feldolgozás során megállapítottuk, hogy az emlőműtétek 36,9%-a ma már úgynevezett nem tapintható elváltozás miatt történik. A nem tapintható elváltozások esetén is törekszünk pontos praeoperativ hisztológiai mintavétel elvégzésére, amely segíti a korrekt műtéti terv felállítását. Anyagunkban nem tapintható elváltozás esetén az elváltozások 78%-ában sikerült biztos szövettani diagnózishoz jutni. Vacuumasszisztált core-biopsia megjelenésével kevesebb lett az indeterminált képletek miatti sebészeti beavatkozás. Várhatóan a később benignusnak bizonyuló elváltozások miatt elvégzett excisiók száma további csökkenést fog mutatni. A resectiós szélek intraoperativ radiológiai vizsgálata segíti a definitív műtét végzését. Specimen-mammographia, specimen-ultrahangvizsgálat a mindennapi gyakorlatunk részét képezi. Végleges szövettani vizsgálat után kiemelkedő jelentőségű a megfelelő ép resectiós szél megléte, amelynek hiánya esetén reexcisiót, szükség esetén a műtét kiterjesztését tartjuk indokoltnak. A sebészi resectiós szél elégtelensége miatt mintegy 5,5%-ban végeztünk reoperációt. T1 tumorméret esetén, illetve a T2 tumornagyságú esetek nagy részében sentinelnyirokcsomó-vizsgálatot végzünk, hogy a felesleges axillaris blokkdissectiót elkerüljük.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors:
Rita Temesi
,
László Sikorszki
,
János Bezsilla
,
Ákos Botos
,
Attila Berencsi
,
András Papp
,
Örs Péter Horváth
, and
András Vereczkei

Absztrakt

Bevezetés/célkitűzés: A sebészi technika és tapasztalat jelentősen meghatározza a rectosigmoidealis tumorok kezelését. Anyag és módszerek: 2005 és 2009 között 200 rectum- és rectosigmoidealis tumor miatt operált betegünket prospektíve 39,8 hónapig követtük. Recidív tumor és távoli áttét kizáró ok volt. Elsődleges célunk volt összevetni az átlagos túlélést a két csoport közt; a másodlagos célunk volt összehasonlítani a stádiumfüggő túlélést, a helyi kiújulás és távoli áttétek incidenciáját. Kielemeztük az intra- és postoperativ szövődményeket, műtéti időt, a specimen oncopathologiai minőségét és az ápolási időket. Eredmények: A hároméves követés alatt a túlélési és kiújulási adatok nem mutattak szignifikáns különbségeket. Az ápolási idő a laparoscopos csoportban szignifikánsan rövidebb volt, valamint a középtávú túlélési adatok is az előrehaladottabb stádiumú eseteknél jobbnak mutatkoztak. Az incisionalis sérvek aránya is szignifikánsan kevesebb a laparoscopos csoportban. Következtetések: A laparoscopos rectum- és rectosigmoidealis resectiók eredményei nem rosszabbak, sőt jobbak, mint a nyitott műtétek esetén. Hozzáadva a minimálisan invasiv technika előnyeit, elsőként választandó módszer lehet.

Restricted access
Acta Biologica Hungarica
Authors:
Károly Elekes
,
László Hiripi
,
Gábor Balog
,
Gábor Maász
,
Izabella Battonyai
,
Marina Yu. Khabarova
,
Réka Horváth
, and
Elena E. Voronezhskaya

Hatching is an important phase of the development of pulmonate gastropods followed by the adult-like extracapsular foraging life. Right before hatching the juveniles start to display a rhythmic radula movement, executed by the buccal complex, consisting of the buccal musculature (mass) and a pair of the buccal ganglia. In order to have a detailed insight into this process, we investigated the serotonergic regulation of the buccal (feeding) rhythm in 100% stage embryos of the pond snail, Lymnaea stagnalis, applying quantitative immunohistochemistry combined with the pharmacological manipulation of the serotonin (5-HT) synthesis, by either stimulating (by the 5-HT precursor 5-hydroxytryptophan, 5-HTP) or inhibiting (by the 5-HT synthesis blocker para-chlorophenylalanine, pCPA) it. Corresponding to the direction of the drug effect, significant changes of the fluorescence intensity could be detected both in the cerebral ganglia and the buccal complex. HPLC-MS assay demonstrated that 5-HTP increased meanwhile pCPA decreased the 5-HT content both of the central ganglia and the buccal complex. As to the feeding activity, 5-HTP induced only a slight (20%) increase, whereas the pCPA resulted in a 20% decrease of the radula protrusion frequency. Inhibition of 5-HT re-uptake by clomipramine reduced the frequency by 75%. The results prove the role of both central and peripheral 5-HTergic processes in the regulation of feeding activity. Application of specific receptor agonists and antagonists revealed that activation of a 5-HT1-like receptor depressed the feeding activity, meanwhile activation of a 5-HT6,7-like receptor enhanced it. Saturation binding plot of [3H]-5-HT to receptor and binding experiments performed on membrane pellets prepared from the buccal mass indicated the presence of a 5-HT6-like receptor positively coupled to cAMP. The results suggest that 5-HT influences the buccal (feeding) rhythmic activity in two ways: an inhibitory action is probably exerted via 5-HT1-like receptors, while an excitatory action is realized through 5-HT6,7-like receptors.

Restricted access
Magyar Onkológia
Authors:
Edit Rápolti
,
András Szigeti
,
Róbert Farkas
,
Szabolcs Bellyei
,
Árpád Boronkai
,
András Papp
,
Éva Gömöri
,
Örs Péter Horváth
, and
László Mangel

Neoadjuváns, szimultán radiokemoterápiával elérhető terápiás választ és a kezelési mellékhatásokat vizsgáltuk lokoregionálisan előrehaladott rectumtumoros betegeknél. A pécsi Onkoterápiás Intézetben 2005 és 2007 között 112 klinikailag II–III. stádiumú rectumtumoros beteg részesült neoadjuváns radiokemoterápiában. A kezelést megelőző staging részeként hasi-kismedencei CT (112), transzrektális UH (49), kismedencei MR (10), és PET-CT (1) vizsgálat történt. A sugárkezelés hason fekvő pozícióban, belly-board vékonybél-védelemmel, 18 MV fotonenergiával, 3D-CRT technikával, 45 Gy összdózissal (napi 1,8 Gy) történt, az irradiáció 1. és 5. hetében 5-FU és Ca-folinát kezeléssel. A radiokemoterápiát követő negyedik héten készült CT-t a RECIST-kritériumok alapján értékeltük. A radiokemoterápia után 6–9 héttel sebészeti beavatkozás történt, és a szövettant a Mandard-féle regressziós beosztás szerint értékeltük. Mellékhatásokat CTCAE v 3,0 szerint rögzítettük. Akut grade 1, 2 és 3-as gasztrointesztinális mellékhatás a betegek 12%-ánál, hematológiai toxicitás 9,5%-ban jelentkezett. A kontroll CT-vizsgálatok 64,85%-os válaszrátát mutattak. A Mandard-féle grádus 15%-ban TRG1, 30,4%-ban TRG2, 28%-ban TRG3, 24%-ban TRG4 volt, míg TRG5 2,6%-ban fordult elő. Műtéti megoldásra 89 betegnél került sor, 72 esetben R0 reszekcióval. Szövettanilag 46%-ban T, 34,5%-ban N kategóriában tapasztaltunk downstaginget. Fokozott műtéti szövődményrátáról nincs tudomásunk. A neoadjuváns kezelést követően 86 beteg követését végeztük el. 2009 márciusáig követett betegeink közül 48-an jelenleg is progressziómentesek (55,8%). Lokális recidíva 3 esetben fordult elő, 25 esetben pedig távoli áttét miatt progrediált a betegség, bár a lokális kontroll megtartott volt. 10 esetben lokális recidívát és távoli áttétet is diagnosztizáltunk. A betegek közül 17 hunyt el. A II–III. stádiumú rectumtumoros betegek neoadjuváns radiokemoterápiája alacsony toxicitású kezelés, mely eredményes és magas R0 reszekciós arányt tesz lehetővé.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Dávid László Tárnoki
,
Ádám Domonkos Tárnoki
,
Zsófia Lázár
,
Kinga Karlinger
,
Andrea Ágnes Molnár
,
Zsolt Garami
,
Viktor Bérczi
, and
Ildikó Horváth

Bevezetés: A zigozitásbeli különbségek dohányfüst-expozíció terén még ismeretlenek ikrekben. Cél: Az aktív és passzív dohányzásbeli tulajdonságok felmérése ikrekben. Módszer: A vizsgálatban 151 egypetéjű és 62 kétpetéjű magyar és amerikai felnőtt ikerpár (életkor 43,8±16,5 év, átlag±SD) vett részt. Eredmények: Az egypetéjű ikrek 1,8 évvel korábban kezdtek dohányozni, mint a kétpetéjűek (p = 0,08). A kétpetéjűek hosszabb ideig dohányoztak (p<0,01) és több szülői dohányfüst-expozíciót szenvedtek el gyerekkorukban (p<0,05). Az egypetéjű ikrek szigorúbb dohányzási szabályokról számoltak be otthonukban és munkahelyükön (p<0,005), s kevesebb dohányfüst érte őket a beltéri közhelyeken (p<0,01). Az egypetéjű ikrek 85,7%-a dohányzott vagy dohányzik, míg a kétpetéjűek csupán 69,5%-a (p<0,01). Az egypetéjű ikrek kevésbé érzékenyek az éttermi és kávézóbeli dohányfüst-szennyezettségre egy önbecslő kérdőív szerint, mint a kétpetéjűek (p<0,05), amely különbség nem volt megfigyelhető a bárokkal, kocsmákkal és közlekedési eszközökkel kapcsolatosan. Következtetések: Eltérő pszichológiai családi orientáció lehet jelen az ikrek zigozitásától függően. Preventív szülői gondviselés szükséges a dohányfüstnek kitett ikercsaládokban. Orv. Hetil., 2012, 153, 1552–1559.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Hajnalka Horváth
,
Mónika Ecsedy
,
Illés Kovács
,
Gábor László Sándor
,
Klaudia Mallár
,
Cecília Czakó
,
Zoltán Zsolt Nagy
, and
Anikó Somogyi

Absztrakt:

Bevezetés: A swept source optikaikoherencia-tomográfia egy új, noninvazív eszköz, amely lehetővé teszi a retina mellett a chorioidea vizsgálatát, és segítséget nyújthat a diabeteses chorioidopathia patogenezisének megismerésében. Célkitűzés: Diabeteses retinopathia különböző súlyosságú stádiumaiban a chorioideavastagság meghatározása, valamint a különböző terápiás lehetőségek és a jól ismert általános rizikófaktorok (a diabetes fennállási ideje, típusa, hemoglobin-A1c-szint, hypertonia) chorioideavastagsággal való korrelációjának meghatározása. Módszer: Prospektív keresztmetszeti vizsgálat Swept Source DRI Triton optikaikoherencia-tomográfia segítségével. Macula- és chorioideavastagság-térképet készítettünk 60 diabeteses beteg 117 szeméről. Kontrollcsoportként 24 fő 45 szemét vizsgáltuk. A chorioideavastagság változásának a cukorbetegséggel, valamint a szisztémás rizikófaktorokkal való összefüggését elemeztük. A chorioideavastagság és a diabeteses retinopathia súlyossága (nincs, nonproliferatív/proliferatív stádium) közötti kapcsolatot, valamint a panretinalis lézerkezelés hatását is vizsgáltuk. Eredmények: Cukorbetegekben szignifikánsan alacsonyabb chorioideavastagságot találtunk egészséges kontrollcsoporttal összehasonlítva (p<0,05). Az egész beteganyagot vizsgálva az életkor (p<0,001) és a hypertonia jelenléte (p<0,05) szignifikáns korrelációt mutatott a chorioidea elvékonyodásával. A cukorbetegség fennállási ideje és a chorioidea elvékonyodása között szignifikáns összefüggést mutattunk ki (p<0,05). A szisztémás rizikófaktorokat többváltozós modellben vizsgálva a betegség fennállási ideje a chorioideavastagság-csökkenés szignifikáns prediktora maradt (β –0,18, p = 0,02). Szignifikánsan alacsonyabbnak találtuk a chorioideavastagságot a proliferatív retinopathiában szenvedő és a panretinalis lézerkezelésen átesett betegekben a nonproliferatív csoporttal összehasonlítva (p<0,05). Következtetés: Vizsgálatunk igazolta, hogy a szisztémás rizikófaktorok (életkor, hypertonia, a diabetes fennállási ideje) mellett a diabetes jelenléte és a diabeteses retinopathia progressziója is hatással van a chorioidea elvékonyodására. A továbbiakban kimutattuk, hogy panretinalis lézerkezelés hatására a chorioideavastagság szignifikáns csökkenése figyelhető meg. Orv Hetil. 2020; 161(35): 1475–1482.

Open access

A colorectalis tumorok tüdő metastasisainak sebészi kezelése

Surgical treatment of pulmonary metastases of colorectal cancers

Magyar Sebészet
Authors:
István Zapf
,
F Tamás Molnár
,
István Benkő
,
Károly Kalmár Nagy
,
Zalán Szántó
,
László Pótó
, and
Örs Péter Horváth

Absztrakt

A szerzők az utóbbi 5 évben operált colorectalis eredetű tüdő metastasisok sebészi kezelésének retrospektiv értékeléséről számolnak be. Megvizsgálják a colorectalis tumorok pulmonalis áttétképzésének sajátságait és a túlélést befolyásoló prognosztikus faktorokat, valamint összevetik saját tapasztalataikat a nemzetközi szakirodalommal.

2001 és 2005 között 33 betegen 37 műtétet végeztek. A betegek között 14 nő és 19 férfi volt, átlagéletkoruk 61.3 év (49–76 év). A műtéti típust, a betegségmentes időszakot (Disease Free Interval, DFI), az oldaliságot, az áttétszámot, a lokalizációt, a nyirokcsomó érintettséget, valamint a máj metastasisok jelenlétét vizsgálták lehetséges prognosztikus faktorként. A 37 műtét közül 20 szoliter, 17 multiplex elváltozás miatt történt. 25 esetben atypusos resectiot, 12 lobectomiát (melyből 1 sleeve resectio) és 1 esetben pulmonectomiát végeztek. 18 betegnél jobb, 9 betegnél bal oldali, és 6 betegnél kétoldali folyamatot operáltak. Hat páciensnél synchron ill. metachron hepaticus metastasis miatt máj resectio is történt.

A túlélést Kaplan–Meier módszerrel, a tüdő resectio időpontjától kezdődően számították. Az átlagos betegségmentes időszak 27.6 hónap volt. A teljes beteganyagra vonatkoztatott átlagos túlélés 28 hónap volt. Ha csak tüdő metastasis jelentkezett, a 3 éves túlélés 52% volt.

A colorectalis tumor utáni tüdőáttétek resectioja kedvezően befolyásolja a túlélést. A várakozással szemben, az operált szoliter ill. multiplex metastasisok (max. 7 metastasis) túlélési eredményei között nem találtak szignifikáns eltérést. A vizsgált beteganyagban a regionális nyirokcsomó áttétes betegek túlélése átlagosan 12 hónappal rövidebb, mint a nyirokcsomó negatív eseteké. A relatíve alacsony esetszám miatt a statisztikai következtetés korlátozott. A szakirodalom megfigyeléseivel ellentétben nem észlelték, hogy a 24 hónapnál hosszabb DFI után szignifikánsan hosszabb lenne a túlélés. A synchron ill. metachron májáttéttel rendelkező 6 beteg átlagos túlélése 10 hónappal rövidebb a többi betegénél, de az alacsony esetszám miatt ez nem bizonyító erejű. A vizsgált többi faktornak (lokalizáció, áttétszám, oldaliság) analízisük szerint nincs prediktiv értéke.

Restricted access

Status epilepticus 2020

Status epilepticus 2020

Orvosi Hetilap
Authors:
József Janszky
,
Beáta Bóné
,
Réka Horváth
,
Zsófia Sütő
,
László Szapáry
,
Vera Juhos
,
Sámuel Komoly
, and
Norbert Kovács

Abstract:

Status epilepticus is the second most common neurological emergency with 15–25% mortality rate. The principle of “time is brain” is also true for the treatment of status epilepticus: the earlier we start an adequate treatment, the more likely we are to stop progression. With treatment protocols based on high-level evidence, the progression of status epilepticus can be prevented in 75–90% of cases: we can avoid the induced coma or death. At the beginning of status epilepticus, parenteral benzodiazepine should be given immediately: intramuscular midazolam (0.2 mg/kg, max. 10 mg). In the case of easy veinous access, benzodiazepines can also be given intravenously. If the first benzodiazepine bolus does not stop the status epilepticus, we speak about established (benzodiazepine refractory) status epilepticus. In this case, a fast-acting non-benzodiazepine antiepileptic drug should be given: intravenous valproate (40 mg/kg, max. 3000 mg, within 10 minutes) or levetiracetam (60 mg/kg, max. 4500 mg, within 10 minutes). Refractory status epilepticus that persists for more than 1 hour and does not respond to either benzodiazepines or antiepileptics should be treated with general anesthesia (full narcosis). Induced coma can be achieved with fast-acting anesthetics, a combination of propofol with midazolam is the most frequently used one. Orv Hetil. 2020; 161(42): 1779–1786.

Open access