Search Results
You are looking at 81 - 90 of 161 items for :
- Author or Editor: László Kiss x
- Medical and Health Sciences x
- Refine by Access: All Content x
A polycystás ovarium szindróma a leggyakoribb heterogén endokrin rendellenesség reproduktív korú nőkben. A szindróma továbbra is rejtélyes rendellenesség, amelynek etiológiája még nem tisztázott. Családi előfordulása viszonylag gyakori polycystás ovarium szindrómában szenvedő betegek körében, ami jelentős genetikai komponensre utal, jóllehet, az öröklődés módja nem tisztázott. A szerzők orvosi irodalmi adatok alapján áttekintették a genetikai és környezeti tényezők szerepét a polycystás ovarium szindróma kialakulásában. A mai napig még nem azonosítottak olyan gént, ami okozza vagy jelentős mértékben hozzájárul a kórkép fenotípusának kialakításához. A polycystás ovarium szindrómát olyan genetikai rendellenességnek kell tekinteni, amelyben számos genetikai és környezeti tényező kölcsönhatása határozza meg a heterogén klinikai és biokémiai fenotípust. Összefoglalva a jelenlegi bizonyítékokat, a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a környezeti tényezők azonosítása és módosítása lehetségessé teszi azon személyek egészségének hatékonyabb védelmét, akiknél a genotípus vagy korábbi környezeti hatások hajlamosítanak a betegség kifejlődésére. Orv. Hetil., 2013, 154, 650–657.
A Crohn-betegség (CD) és a colitis ulcerosa (UC) klinikai megjelenése igen változatos lehet a betegség megjelenésekor és a betegség lefolyása során. A legtöbb Crohn-betegnél a betegség lefolyása során különböző szövődmények jelennek meg, szűkület alakulhat ki, illetve perforáció jelentkezhet. A szövődmények miatt a betegek egy része végül sebészi kezelésre szorul. Az utóbbi években éppen ezért a kutatások egyik középpontjába került a betegség progresszióját előrejelző faktorok vizsgálata. Mivel a potenciálisan súlyos lefolyású betegekben a korai immunmodulátor és/vagy biológiai kezelés indokolt, fontos a prediktív faktorok ismerete és minél korábbi meghatározása. Ebben az összefoglaló közleményben a szerzők az irodalomban elérhető azon klinikai, endoszkópiás, laboratóriumi és genetikai faktorokra vonatkozó adatokat szeretnék áttekinteni, amelyek segítséget nyújthatnak a mindennapi gyakorlatban a klinikusok számára a megfelelő kezelési stratégia kiválasztásához.
Absztrakt:
A pubertas az ember életében az a fejlődési szakasz, amikor a hypothalamus–hypophysis–gonád-tengely újból aktiválódik a nyugalmi állapot után. Az emberiséget régóta foglalkoztatja az a gondolat, hogy vajon melyek azok az exogén és endogén tényezők és mechanizmusok, amelyek befolyásolják a pubertas neuroendokrin eseményeinek időbeli lefolyását. A közelmúlt felfedezései segítettek a neuroendokrin rendszer működésének megértésében. Tisztázódott, hogy a kisspeptin kulcsszerepet játszik a pubertas kialakulásában és a fertilitás szabályozásában. A GnRH-pulzációs szekréció működésében azonban a kisspeptin, a neurokinin B és a dinorfin neuronokon kívül más pozitív és negatív jelzések is részt vesznek, irányítva a hypophysis gonadotropin hormonjainak felszabadulását. Ezen idegek ismerete tovább erősítette a GnRH-pulzáció endokrin, metabolikus és környezeti hatások általi modulációjának megértését. A szerzők kitérnek az endokrin diszruptorok veszélyére a pubertas fiziológiás lefolyásában. Az áttekintés célja, hogy átfogó képet adjunk a kisspeptin fiziológiájával kapcsolatos eddigi kutatási eredményekről, mivel a kisspeptin-jelátvitel manipulációja új terápiás lehetőségekkel járhat a patológiásan alacsony vagy magas luteinizálóhormon (LH)-pulzációval rendelkező betegeknél. Orv Hetil. 2018; 159(29): 1175–1182.
Absztrakt
Bevezetés: Az elhízás társadalmi problémát jelent világszerte, amely elvezet több betegséghez, beleértve a metabolikus szindrómát, hypertoniát és a cardiovascularis betegségeket. Ismert tény, hogy a hyperurikaemia felnőttkorban összekapcsolódhat e betegségekkel. Célkitűzés: A metabolikus szindróma és a hyperurikaemia gyakoriságának és ezek összefüggésének vizsgálata elhízott serdülők körében. Módszer: A szerzők keresztmetszeti tanulmányukban 162 (100 fiú, 62 lány) túlsúlyos vagy elhízott serdülő adatait elemezték, akiket korábban a gyermekgyógyászati endokrinológiakonzultáción kivizsgáltak. Antropológiai és metabolikus paramétereket értékeltek valamennyi személynél. Kontrollként egészséges, azonos életkorú, nem elhízott 20 leány és 26 fiú adatait használták. A betegek életkora fiúknál 12±2,1 év, lányoknál 11±2,5 év, a kontrollfiúk életkora 12,9±2,5 év, a lány kontrollcsoport életkora 13,2±1,6 év volt. A szerzők lineáris regressziót alkalmaztak a húgysavszint és a metabolikus szindróma egyes klinikai és laboratóriumi eredményei közötti összefüggések vizsgálatára. Eredmények: Az elhízott személyeknél nagyobb volt a BMI-SDS (fiúknál 3,4±1,3 vs. 0,05±0,4, p<0,0001; lányoknál 3,75±1,4 vs. 0,72±0,9, p = 0,0001), a derékbőség (fiúknál 90,1±9,2 vs. 82,3±6,4 cm; lányoknál 90,2±8,6 vs. 78,1±7,2 cm, p<0,001), a szisztolés vérnyomás (fiúknál 125±14,3 vs. 118,2±10,8 Hgmm, p = 0,02; lányoknál 125,8±11,8 vs. 119,8±8,8 Hgmm, p<0,01), a diasztolés vérnyomás (fiúknál 78,4±9,1 vs. 71,2±8,0 Hgmm, p = 0,0003; lányoknál: 76,45±7,2 vs. 73,2±6,3 Hgmm, p = 0,0453), mint a kontrolloknál. A metabolikus szindróma prevalenciája 45/162 (27,8%), a hyperurikaemia prevalenciája 62/162 (38,3%) volt. A metabolikus szindrómás betegek között 30 esetben (66,7%-ban) igazoltak hyperurikaemiát. Következtetések: Megállapították, hogy a hyperurikaemia szoros összefüggésben van a metabolikus szindrómával. A húgysav magas koncentrációja előre jelzi a cardiovascularis kockázatot felnőttkorban. Fontos a gyermekgyógyászok számára, hogy meghatározzák és értékeljék a húgysavszinteket a túlsúlyos és elhízott gyermekeknél. Orv. Hetil., 2015, 156(22), 888–895.
Az egyenes hasizom (musculus rectus abdominis) hüvelyében keletkező haematoma egy ritkán előforduló, sokszor diagnosztikai nehézséget okozó kórkép. A szerzők három, véralvadásgátló kezelésben részesült betegüknél észlelték a kórkép előfordulását. Mindhárom beteg nőbeteg volt, közülük ketten károsodott vesefunkciójúak voltak. Mindegyik beteg thrombocytaaggregáció-gátló kezelésben is részesült. Az antikoaguláns szer (két esetben alacsony molekulatömegű heparin, egy esetben warfarin) túlzott véralvadásgátlást eredményezett. A fizikális vizsgálattal sejthető diagnózist két esetben hasi ultrahang, egy esetben komputertomográfia igazolta. Két beteg került műtétre, egy konzervatív kezelés mellett gyógyult. A rectushüvely-haematoma megelőzése érdekében a szerzők javasolják az antikoaguláns kezelés különösen gondos alkalmazását idősebb nőbetegeknél, valamint károsodott vesefunkció esetén, főképpen, ha a beteg thrombocytaaggregáció-gátlót is kap.
A cardiovascularis prevenció egyik legnagyobb feladata a szív- és érrendszeri események rizikójának minimalizálása a lipidcélértékek elérésével. Ennek fontosságát sugallják a nagy betegszámú klinikai vizsgálatok összefoglaló értékelésével készült metaanalízisek és a mindennapi orvosi tevékenységet meghatározó terápiás irányelvek. A célértékek elérésének jelentőségét gyakran hangsúlyozzuk, mégis nagy a távolság az elmélet és a napi gyakorlat között. A szerzők irodalmi adatok és saját vizsgálati eredményeik alapján hasonlítják össze a célértékek elérésének arányát és elemzik a továbblépés lehetőségeit.A CÉL program 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban mérte fel az összkoleszterin-célértékek elérésének arányát a családorvosok több mint 10 ezer betegében. Az arány 3 év alatt 12%-ról 30%-ra nőtt. A REALITY vizsgálat magyar eredményei szerint 2004-ben az összkoleszterin-célértéket elérők aránya 21% volt, és 3 év alatt 27%-ra nőtt. Ezen önmagában igen alacsony javulási arányhoz hozzátartozik az is, hogy 2007-ben, amikor a betegek alig több mint egynegyede volt célértéken, a családorvosok 87%-a és a szakorvosok 56%-a beletörődött ebbe, és nem tervezett további változtatást a célértéket el nem érők kezelésében.A gyulai megyei kórház kardiológiai profilú belgyógyászati osztályán végzett felmérések azt igazolják, hogy az ismerten érbetegek életkilátásait bizonyítottan javító aszpirin, béta-blokkolók, ACE-gátlók és statinok alkalmazási gyakorisága az irányelvek következetes alkalmazásának és az odafigyelésnek köszönhetően 7 év alatt javult, és ma már mind a négy csoportban 90% fölött van. Ugyanakkor az LDL-koleszterin-célértékeket 2007 decemberében, illetve 2008 januárjában a nagy kockázatú betegek 37%-a, az igen nagy kockázatúak 18%-a érte el. Az, hogy az utóbbi csoportban csak a betegek 21%-a részesült kombinált lipidcsökkentő kezelésben, jelzi, hogy ezen arány javítása lehet a továbblépés egyik útja. Nagy hangsúlyt kell helyezni a célértékek elérésének vizsgálatára és az alkalmazott terápia folyamatos újraértékelésére, különösen a nagy és az igen nagy cardiovascularis kockázatú betegek esetében, mert ők nyerhetnek ezzel a legtöbbet.
Phenylketonuriában szenvedő várandós anya vérének emelkedett phenylalanin-koncentrációja a magzatra teratogén hatással van, embryo-foetopathiát okoz. Élveszülés esetén a kórkép jellemzői az intrauterin sorvadás, az általában jelentős fokú pszichomotoros retardáció és a gyakori fejlődési rendellenességek. Az így kialakuló tünetcsoportot maternális phenylketonuria szindrómának nevezzük. Azoknak a fogamzóképes korba került nőknek, akik vérében a phenylalanin-koncentráció a normálisnál magasabb, akár a phenylketonuria bármely formája, akár az egyébként ke zelést nem igénylő enyhe variáns, a hyperphenylalaninaemia esetén, még a gyermek vállalása előtt részletes felvilágosításban kell részesülniük arról a potenciális veszélyforrásról, amit állapotuk/betegségük a magzatra nézve jelenthet. A maternális phenylketonuria megelőzésének legbiztosabb módja, ha a fogamzás előtt és mindvégig a terhesség alatt az anyai vér phenylalanin-koncentrációja a normális tartományban van. A szerzők a Budapesti Anyagcsere Szűrő és Gondozó Központban a megelőzés érdekében tett intézkedéseket, valamint a gondozás gyakorlati kérdéseit ismer tetik, és áttekintik a budapesti központhoz tartozó phenylketonuriás anyák várandósságainak kimenetelét a hazai phenylketonuria-szűrés bevezetésétől napjainkig. Orv. Hetil., 2013, 154, 683–687.
Absztrakt
Célkitűzés: A szerzők a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Mellkassebészeti Osztályán vizsgálták az általuk operált betegek postoperativ fájdalmának mértékét, és egyes fájdalomcsillapítási módszerek összehasonlítását végezték el. Betegek és módszer: A vizsgálat 10 hónapig tartott, 268 thoracotomizált beteg adatait dolgozták fel. A betegeket két csoportba osztották: egyik csoport transdermalisan felszívódó fentanyltapaszt kapott és intraoperativ intercostalis blokád is történt. A másik betegcsoport epiduralis anaesthesiában (EDA) részesült. A műtét napján és további két napig vizuális analóg skála (VAS) felhasználásával mérték a postoperativ fájdalmakat. A vizsgálók feljegyezték a premedikáció és a műtét megkezdése közötti időt, a műtétek idejét, az intraoperativ és postoperativ időben adott gyógyszereket, azok hatóanyagait, valamint dózisait, a beadás idejét. Külön jegyezték azokat az eseteket, amikor intraoperative bordatörés történt. Feljegyezték a törött bordák számát és az operáló orvos személyét is. Eredmények: A szerzők az összegyűjtött adatok elemzése során egyváltozós varianciaanalízist, valamint lineárisregresszió-vizsgálatot végeztek. Az elemzések kapcsán megismert eredmények közül a szignifikáns, illetve az úgynevezett szignifikanciaközeli összefüggéseket közlik. Függő változóként a 0., az 1. és a 2. postoperativ napi fájdalom (f0, f1, f2) szerepelt. Az eredményeket – azok sokszínűsége miatt – a részletes részben mutatják be. Következtetések: A szerzők megállapítják, hogy az általuk bevezetett módszer, a perioperativ transdermalis fentanyltapasz intraoperativ intercostalis blokáddal kiegészítve, kellő hatékonyságú fájdalomcsillapítást ért el, amely – az állandó szérumfentanylszint miatt – úgy a betegek, mint az ápolószemélyzet részére megfelelőnek bizonyult. A módszer alternatívát nyújthat a mellkassebészetben elterjedt epiduralis anaesthesiával szemben.
