Absztrakt

A minimálisan invazív technika – a módszer vitathatatlan előnyei révén – teljesen elfogadottá vált a legtöbb jóindulatú és funkcionális megbetegedés sebészi kezelésében. Napjainkra az is bebizonyosodott, hogy a laparoscopos technika a colorectalis daganatok sebészi kezelésében is biztonsággal alkalmazható. A szerzők saját és a nemzetközi tapasztalatok elemzésével mutatják be a colorectalis daganatok laparoscopos sebészi kezelését. A Szegedi Tudományegyetem ÁOK Sebészeti Klinikáján 2005. január 1. és 2008. december 31. között 74 betegen végeztek laparoscopos/laparoscoposan asszisztált colorectalis bélresectiót. A műtéti indikációt 40 esetben neoplasticus eredetű colorectalis laesio képezte. A betegek átlagos életkora 64 év volt (36–89 év). A betegek közül 4 ASA I, 11 ASA II, 24 ASA III és 1 ASA IV rizikócsoportba tartozott. 26 esetben rectosigmoidealis resectio, 2 esetben rectumexstirpatio, 9 esetben jobb, 1 esetben bal oldali hemicolectomia történt. Sem műtéti, sem posztoperatív szövődmény nem volt. 4 konverzió és egy esetben adhesiós ileus miatt reoperáció történt. A passage megindulása (átlagosan 2,4 nap) és a per os táplálhatóság jelentősen lerövidült. A specimenek hisztológiai feldolgozása minden esetben tumormentes oralis, aboralis és circumferentialis resectiót igazolt. Saját és a nemzetközi eredmények áttekintése alapján megállapítható, hogy colorectalis daganatok miatt végzett laparoscopos műtétek biztonságosak, sebészi és onkológiai szempontból is megfelelőek. Számos előnyt jelentenek a betegek számára elsősorban a korai posztoperatív időszakban (gyorsabb felépülés, rövidebb kórházi tartózkodás) és a hosszú távú túlélési eredmények is megfelelőek.

Absztrakt

Esetismertetés: A szerzők egy 45 éves férfi betegük esetét ismertetik, akinél nyelőcső-resectiót követő második poszt-operatív napon jelentkezett a csőgyomor pepticus fekélyének perforatiója. A beteg a sürgősségi sebészeti beavatkozást (Graham-sutura) és intenzív osztályos kezelést követően a 19. posztoperatív napon otthonába távozott. Megbeszélés: A nyelőcső-resectiót követő csőgyomorpótlás világszerte elterjedt és széles körben alkalmazott módszer az emésztőrendszer folytonosságának helyreállítására. Számos különböző korai és késői szövődménye ismert azonban, úgymint: necrosis, gastritis, pepticus fekély, anastomosisszűkület és jó-, valamint rosszindulatú tumorok. A csőgyomor pepticus fekélyének etiológiája nem teljesen tisztázott, megjelenhet a korai, de a késői posztoperatív időszakban is.

Absztrakt

Esetismertetés: A 25 éves primipara, terhességének 32. hetében, önvizsgálat során a bal emlő külső-felső negyedében csomót észlelt. A komplex emlővizsgálat 4 cm átmérőjű területen meszesedést írt le. A finomtű-biopsia malignus ductalis karakterű sejteket, „C5” kategóriát, a core-biopsia III-as gradusú, invasiv ductalis carcinomát véleményezett („B5b”), távoli disseminatio nem igazolódott. A terhesség terminálását követően az elváltozás széles excisióját végeztük sentinelnyirokcsomó-biopsiával, amelynek pozitivitása miatt axillaris blockdissectio történt. A sebészi kezelést adjuváns onkológiai kezelés követte. A későbbiekben a jobb inguinalis régióban lévő angiomyxoma jelent meg, amelyet in toto excindaltunk. Megbeszélés: A terhességgel összefüggő malignus betegségek incidenciája emelkedik, amelyek közül az emlődaganatok kitüntetett helyen állnak. Terhességasszociált emlődaganatról akkor beszélünk, amennyiben annak diagnózisa a graviditas alatt vagy az azt követő első évben történik. A terhességgel járó élettani változások miatt a betegség felismerése nehezebbé válik, s ennek következtében sokszor ezek a betegek elkésve kerülnek látókörünkbe. A betegség terápiája összetett, mivel az anya kezelése mellett a magzat biztonságára is nagy hangsúlyt kell fektetni – mindez a társszakmák fokozott együttműködését igényli. A kezelési stratégia az egyes trimeszterekben eltérő. Sebészi kezelés a terhesség bármely szakában végezhető. A sugárkezelésről, magzatkárosító hatása miatt, megoszlanak a vélemények. A kemoterápia a terhesség második és harmadik harmadában megengedett. Betegünk közel három évvel a műtétet követően panaszmentes, fiúgyermeke egészséges.

Absztrakt

Bevezetés/Célkitűzés: A hagyományos műtéti eljárásokat a minimálisan invazív sebészeti módszerek fokozatosan felváltják a lép sebészetében is. A SZTE Sebészeti Klinikán a laparoscopos splenectomia bevezetését követő tíz évben szerzett tapasztalatainkat összegezzük, összehasonlítva a nyitott és a minimálisan invazív technikát. Betegek és módszerek: 2002. január 1. és 2011. december 1. között klinikánkon 141 splenectomiát végeztünk, melyek közül 17 acut műtét volt. A 124 elektív műtétből 54 laparoscopos, 70 nyitott műtétet végeztünk. A nyitott műtétek közül 40 esetben multivisceralis műtét során távolítottuk el a lépet, mely eseteket a későbbi analízisből kizártunk. A vizsgálat során a laparoscopos, illetve az elektív nyitott műtéten átesett betegek csoportjait hasonlítottuk össze retrospektív módon. Eredmények: A laparoscopos műtétek átlagos hossza kissé meghaladta a nyitott műtétekét (133 vs. 122 perc, p = 0,074). A tanulási periódust követően a laparoscopos műtétek hossza csökkent (az első öt évben 147 vs. a második öt évben 118 perc, p = 0,003), nagyobb lépeket (220 vs. 450 gramm, p = 0,063) távolítottunk el, valamint kevesebb konverziót végeztünk. A laparoscopos csoportban kevesebb reoperáció (1,5% vs. 6%, p = 0,718), korábbi passage-megindulás (2 vs. 3 nap, p = 0,002) és rövidebb hospitalizáció (5 vs. 8 nap, p ≤ 0,001) volt jellemző a nyitott csoporthoz képest. Következtetések: Vizsgálatunk alátámasztja, hogy a laparoscopos lépeltávolítás biztonságos, és számos előnnyel jár. Eredményeink korrelálnak a nemzetközi irodalmi adatokkal.

Absztrakt

Bevezetés/Célkitűzés: A klinikai gyakorlatban az epeúti obstructio gyakran társul a mortalitás/morbiditás fokozódásával járó septicus szövődményekkel, melyek során a májban szisztémás gyulladásos válaszreakciók mellett jelentős mikrocirculatiós változások is létrejönnek. Ebben a folyamatban kiemelkedő kóroki szerepet töltenek be a máj Kupffer-sejtjei (KS). Kísérleteinkben a KS-ek és az epeútlekötés hatásait vizsgáltuk endotoxaemiában.  Anyag és módszerek: Kísérletünk első részében hím Wistar-patkányok túlélését vizsgáltuk 48 órás endotoxaemiában, epeútlekötés mellett vagy anélkül. Monitorizáltuk a pro-inflammatorikus TNF-α és IL-6 szérumszintek időbeni változását. Vizsgálataink második részében fluoreszcens intravitális mikroszkóp segítségével a máj mikrokeringési paramétereit vizsgáltuk, a kapilláris perfusiót, a leukocyta-endothelsejt interakciókat és a KS-aktivitás változásait. A KS-ek gátlását gadolínium-klorid- (GdCl₃) előkezeléssel idéztük elő. Eredmények: A korai endotoxaemia jelentősen emelte az IL-6 és a TNF-α szérumszintjét. Ha az endotoxaemiát epeúti obstructióval kombináltuk, romlott a túlélés, emelkedett a TNF-α és az IL-6 szérumszintje, károsodott a máj perfusiója, fokozódott a KS-aktivitás és a leukocytakitapadások száma is. A KS-gátlás kedvezően befolyásolta a túlélést, mérsékelte a TNF-α és az IL-6 termelődést és a leukocyta-aktivitás fokozódását, a perfusio befolyásolása nélkül. Következtetések: Az epeútlekötés mellett az endotoxin által kiváltott gyulladásos és mikrokeringési válaszreakciók fokozódnak. A KS-gátlás gyulladásos reakciókat mérséklő hatása felveti a Kupffer-sejtek kiemelkedő kóroki szerepét a fenti mechanizmusokban.

Absztrakt

Háttér: A laparoscopos splenectomia (LS) során extrém lépméret esetén gyakori technikai probléma a specimen hasüregből való eltávolítása. Általában a specimen EndoBagbe helyezése és morcellatiót követő eltávolítása terjedt el. Masszív splenomegalia, 1000–2000 grammos lépek esetén ez a módszer olykor nem kivitelezhető, mivel a lép mérete meghaladja a legnagyobb EndoBag űrtartalmát. Ebben az esetben, irodalmi adatok szerint, vagy a hasüregen belüli morcellatiót végezhetünk (splenosis veszélye), vagy laparotomiából távolíthatjuk el a speciment. Munkacsoportunk a problémára megoldásként 2009 óta Pfannenstiel-metszést alkalmaz a specimen eltávolítására. Módszer: A 2002. január 1. és 2014. szeptember 30. között klinikánkon végzett 74 LS eredményeit elemeztük. A speciment 56 esetben a szokásos módon a lateralis port helyén morcellatióval, míg nagyméretű lépek esetén 12 esetben 10–12 cm-es Pfannenstiel-metszésből távolítottuk el. Eredmények: A műtétek átlagos hossza 121 (50–220) perc volt. Pfannenstiel-metszésből történő specimeneltávolítás esetén szignifikánsan rövidebb műtéti időt tapasztaltunk (108 vs. 125 perc; p = 0,05) és nagyobb méretű lépeket tudtunk eltávolítani (1032 vs. 338 gramm; p = 0,0001), mint a hagyományos morcellatiós technikával. A módszer a kórházi benntartózkodás hosszát nem nyújtotta meg (4,7 vs. 5,2 nap; p = 0,178). Következtetések: Vizsgálatunk alátámasztja, hogy a laparoscopos lépeltávolítás biztonságos és számos előnnyel jár masszív splenomegalia esetében is. A specimen Pfannenstiel-metszésből történő eltávolítását biztonságos és kozmetikailag is elfogadható alternatívának tartjuk.

Absztrakt:

A laparoszkópos adrenalectomia fejlődésével a benignus, kisméretű elváltozásokra korlátozódó indikációs kör mára nagyobb malignus mellékvesetumorok eltávolítására is kiterjed. Három esetben vizsgáltuk óriás (>10 cm) mellékvese-daganatok laparoszkópos eltávolításának eredményeit. Módszer: Három betegnél (két nő, egy férfi; átlagéletkor 49,33 év, BMI 31) végeztünk óriás méretű (>10 cm) mellékvese-elváltozás miatt laparoszkópos transperitonealis adrenalectomiát, kisméretű kiegészítő Pfannenstiel-metszésből. Az átlagos műtéti idő 126,66 perc volt, 150 ml átlagos intraoperatív vérveszteséggel. A végleges szövettani vizsgálat két esetben adrenocorticalis carcinomát, egy esetben neurofibromát igazolt. Az átlagos kórházi tartózkodás négy nap volt, perioperatív szövődmény nélkül. Mindhárom esetben R0 reszekció történt. Az átlagos 24 hónapos utánkövetés során sem lokális recidívát, sem távoli metasztázisképződést nem észleltünk. Megfelelő feltételek esetén, nagyméretű malignus mellékvesetumorok laparoszkópos transperitonealis technikával történő eltávolítása biztonságos és az onkológiai irányelveket maradéktalanul kielégítő eljárás. Orv Hetil. 2017; 158(45): 1802–1807.

Összefoglaló. A mellékvese-haemangiomák ritkán előforduló, nehezen diagnosztizálható elváltozások, melyek sebészi eltávolítása gyakran nagy fokú technikai jártasságot igényel. Vizsgálatunkban egy 69 éves nőbeteg esetét ismertetjük, akinél fogyás és hypertonia miatt végzett kivizsgálás mellékvesecisztát feltételezett, valamint felvetette adrenocorticalis carcinoma jelenlétét. A preoperatív kivizsgálás során (CT és MRI) a felmerülő malignitás miatt sebészi eltávolítás vált szükségessé. A kezdeti laparoszkópos transperitonealis technikát követően a bonyolult elhelyezkedés, illetve vérzés miatt kis méretű, paramedián metszésből konvertáltunk, és bal oldali nyitott adrenalectomiát végeztünk, valamint a vese caudalis részéről egy folyadéktartalmú képletet távolítottunk el. A szövettani feldolgozás a vese középső harmadának magasságából reszekált cisztát, valamint a cranialis lokalizációról eltávolított, ritka előfordulású mellékvese-haemangiomát igazolt. A ritkán előforduló és többnyire bizonytalan preoperatív diagnózissal bíró mellékvese-haemangiomák sebészi eltávolítása nagy méretük, kompresszióra való hajlamuk, valamint malignitást utánzó megjelenésük miatt is indokolt. A laparoszkópos transperitonealis adrenalectomia extra nagy méretű (>10 cm ) és malignus tumorok, illetve nagy méretű haemangiomák eltávolítására is alkalmas eljárás. A mellékvese-haemangiomák sebészi reszekciója nagyfokú körültekintést igényel, megnövekedett vérzéshajlamuk, valamint a gyakori, nagyerekhez való közeli elhelyezkedés miatt a konverzió veszélye is jelentősen növekszik. Orv Heti. 2020; 161(47): 2006–2010.

Summary. Adrenal hemangiomas are rare. Their preoperative diagnosis is usually vague, and often require advanced surgical skills for resection. We herein describe the case of a 69-year-old female patient initially presented with weight loss and hypertension. Preoperative Computed Tomography (CT) and magnetic resonance imaging (MRI) confirmed the presence of an adrenal cyst and possible adrenocortical carcinoma requiring surgical intervention. After initial laparoscopic transperitoneal approach, conversion to open surgery through a small paramedian incision was carried out due to the lesion’s problematic location and continuous intraoperative bleeding. Open adrenalectomy along with the removal of a fluid-bearing lesion from the caudal pole of the kidney was performed. Histology confirmed a cyst removed from the mid-third, and a rare occurring adrenal hemangioma from the cranial part of the kidney. Adrenal hemangiomas usually bear uncertain preoperative diagnosis. Surgical removal becomes necessary in case of increasing size, potential to compress neighbouring structures and possible malignancy. Laparoscopic transperitoneal adrenalectomy is a feasible approach for the removal of extra large (>10 cm) and even malignant lesions as well as for large hemangiomas. Surgery of adrenal hemangiomas require a high level of caution, moreover, their potential for bleeding and frequent vicinity to nearby vascular structures may increase the need for open surgery. Orv Hetil. 2020; 161(47): 2006–2010.

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: Vizsgálatunkban a Zenker-diverticulum nyitott (transcervicalis diverticulectomia, cricomyotomia) és transoralis (transoralis stapler diverticulostomia) műtéti kezelésével szerzett tapasztalatainkat mutatjuk be. Módszer: 2006. január 1. és 2016. december 31. között 29 beteget kezeltünk panaszokat okozó Zenker-diverticulummal. Összesen 29 műtét történt, 13 esetben transcervicalis, 16 alkalommal transoralis műtétet végeztünk. Összehasonlítottuk az eltérő megközelítésű sebészi kezelések perioperatív és hosszú távú eredményeit. Eredmények: A betegek átlagosan 31 hónapos panaszos időszakot követően kerültek műtétre. A vezető tünet mindkét csoportban a súlyos dysphagia és a súlyos regurgitatio volt. Intraoperatív szövődményt nem észleltünk. Egy beteg vérzés miatt reoperációra került a transoralis csoportban, míg egy esetben igazoltunk pneumoniát a transcervicalis csoportban. Az átlagos műtéti idő (42,5 versus [vs.] 98 perc, p<0,001), a per os táplálásig eltelt idő (2,9 vs. 4,6 nap, p<0,001) és az ápolási napok száma (7,3 vs. 9,7 nap, p<0,001) is szignifikánsan rövidebb volt a transoralis csoportban, mint a transcervicalis csoportban. A kontrollvizsgálatok során 15 beteg teljesen panaszmentes volt. Transcervicalis eljárást követően két esetben maradtak vissza panaszok (mérsékelt dysphagia, illetve tartós rekedtség). Transoralis műtét után 6 betegnél recidív tünetek jelentkeztek, 4 betegnél súlyos regurgitatio miatt transcervicalis műtétet végeztünk. Következtetés: A transoralis stapler diverticulostomia gyors, rövid kórházi ápolást biztosító beavatkozás, mely elsősorban idős, komorbid betegeknél és közepes diverticulumméret esetében választandó. Hosszú távon a tartós regurgitatio miatt a betegek egy részénél ismételt beavatkozásra lehet szükség. A transcervicalis feltárás magasabb perioperatív morbiditással járó műtéti beavatkozás, melyet elsősorban a 3 cm alatti és nagy diverticulumméret fennállásakor javasolt végezni. Orv Hetil. 2019; 160(16): 629–635.