Összefoglaló. Bevezetés, célkitűzés: Az influenzaszezonban fellépő, elsősorban virális megbetegedések jelentős morbiditási és mortalitási teherrel rendelkeznek. Célunk volt az influenzaszerű betegséggel (ILI) és akut légúti betegséggel (ARI) kórházba felvett felnőtt betegek mikrobiológiai és klinikai karakterisztikájának leírása. Módszerek: Egycentrumos, obszervációs kohorszvizsgálatunk során a 2018/2019. évi légúti szezonban a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Infektológiai Osztályára ILI/ARI diagnózissal felvett betegek eseteit dolgoztuk fel a kórház elektronikus adatbázisának segítségével. Bevonásra azon betegek kerültek, akiknél légúti PCR-vizsgálat történt. A bevont betegeket alcsoportokra osztottuk: klinikai ILI/ARI, PCR-pozitív ILI/ARI influezavírussal, PCR-pozitív ILI/ARI más vírussal. Elsődleges kimenetelnek a komplikált betegséglefolyást, másodlagos kimenetelnek a kórházi összhalálozást, az intenzív osztályos (ICU-) felvételt, az osztályos ápolás hosszát (LOS) és az ICU LOS-t választottuk. Statisztikai összehasonlításra a Mann–Whitney-féle U-próbát, a Fisher-féle egzakt tesztet használtuk. Eredmények: A bevont 112 eset 42,8%-ában igazolódott influenza A- vagy B-vírus, 7,1%-ban egyéb légúti vírus, második leggyakrabban az RSV etiológiai szerepe. Megelőző kórházi ellátás szignifikánsan gyakrabban fordult elő PCR-pozitív ILI/ARI esetekben (23,2% vs. 42,8%; p = 0,04); ugyanezen betegek körében a panaszok kezdetétől a diagnózisig eltelt idő kb. 1 nappal rövidebb volt (3,0 ± 4,0 vs. 4,0 ± 5,0 nap; p = 0,02). A komplikációk gyakoriságát hasonló nagyságúnak találtuk (46,4% vs. 51,8%; p = 0,72), a leggyakoribb szövődmény a tüdőgyulladás volt (45,5%). ICU-felvételre az esetek 5,4%-ában volt szükség, a kórházi összhalálozás 3,6%-nak adódott. A medián LOS 8,5 ± 8,0 nap, a medián ICU LOS ideje 20,5 ± 30,5 nap volt. Következtetés: A vizsgált légúti szezonban ILI/ARI diagnózissal felvett betegek jelentős részében influenza-, kisebb hányadban egyéb légúti vírusok voltak felelősek a klinikumért. A leggyakoribb szövődmény a pneumonia volt. A légúti PCR-vizsgálat lehetőséget nyújthat az etiológia tisztázására. Orv Hetil. 2020; 161(52): 2179–2187.

Summary. Introduction, objectives: A significant burden of morbidity and mortality is caused by seasonal outbreaks of respiratory viruses. Our aim was to identify clinical and microbiological differences among adult patients hospitalized with acute respiratory infection (ARI) or influenza-like illness (ILI). Methods: A single-center observational cohort study was conducted at South Pest Central Hospital, National Institute of Hematology and Infectious Diseases during the 2018/2019 influenza season. Patients were identified using the hospital database, and included in the study if respiratory PCR sampling was done during hospital stay. Subgroups were created according to the identified etiology: clinical ILI/ARI (no PCR positivity), PCR positive ILI/ARI with influenza, PCR positive ILI/ARI with other virus(es). Primary outcome was the occurrence of any complication, secondary outcomes were in-hospital all-cause mortality, intensive care unit (ICU) admission, length of stay (LOS) and ICU LOS. For statistical analysis, Mann–Whitney and Fisher’s tests were used. Results: From 112 identified cases, 42.8% were caused by influenza A or B, 7.1% by other viruses, notably RSV. PCR positivity frequently associated with prior hospitalization (23.2% vs. 42.8%; p = 0.04), and shorter time from symptom onset to diagnosis (3.0 ± 4.0 vs. 4.0 ±5.0 days, p = 0.02). Complication rates were similar among subgroups (46.4% vs. 51.8%; p = 0.72), with pneumonia as a leading complication (45.5%). ICU admission was necessary in 5.4%, in-hospital all-cause mortality was 3.6%. Median LOS and ICU LOS were 8.5 ± 8.0 and 20.5 ± 30.5 days, respectively. Conclusion: During the 2018/2019 season, most ILI/ARI cases were caused by influenza, but other respiratory viruses could also be detected in lower rates. Pneumonia was the most common complication. Respiratory PCR sampling might provide a feasible way of etiology identification. Orv Hetil. 2020; 161(52): 2179–2187.

Bevezetés és célkitűzés: A közösségben szerzett szepszis fertőzésre adott életveszélyes válaszreakció, mely a kórházi felvételt követő 72 órán belül kezdődik. Kutatásunk célja a C-reaktívprotein (CRP)- és prokalcitonin (PCT)-szintek kinetikájának vizsgálata volt ezen kóroki entitásban. Módszerek: A centrumunkban 2016-ban közösségben szerzett szepszis miatt hospitalizált felnőtt betegek adatainak elemzését végeztük el. A szepszis definiálására az ACCP/SCCM definícióit használtuk, a közösségi eredetet a priori exklúziós kritériumokkal biztosítottuk. Valamennyi betegnél követtük az 1–14. kórházi napokon elérhető CRP- és PCT-értékeket. Elsődleges kimenetelnek a kórházi összhalálozást, az intenzív terápiás osztályra való felvétel igényét, másodlagos kimenetelnek a szepszis gócának és kórokozójának azonosítottságát választottuk. A diagnózis időpontjában (CRP₀, PCT₀) és az empirikus antimikrobiális terápia megkezdését követő 24 órán belül mért CRP- és PCT-értékek segítségével abszolút (Δ_absCRP, Δ_absPCT) és relatív (Δ_%CRP, Δ_%PCT) változásokat számítottunk a változás irányának megtartásával. Eredmények: Összesen 193 beteget vontunk be, a kórházi összhalálozás 13,9%, az intenzív terápiás osztályra történő felvételi arány 25,9% volt. A kórházban elhunytak kisebb medián Δ_%PCT-csökkenést mutattak a túléltekhez viszonyítva (–7,7 ± 127,9% vs. –45,7 ± 88,8%, p = 0,01). Az elhunytak napi abszolút PCT-értékei a 2–14. napokon, CRP-értékei az 5–14. napokon voltak statisztikailag szignifikánsan magasabbak. Az intenzív terápiás osztályra átvett betegek körében szintén szignifikánsan kisebb medián Δ_%PCT-csökkenést rögzítettünk (–19,6 ± 72,5% vs. –49,8 ± 100,8%, p = 0,01). A számított paraméterek a szepszis azonosított fókuszával, illetve kórokozójával nem mutattak statisztikai összefüggést. Megbeszélés, következtetés: Vizsgálatunk alapján az elsődleges kimenetelekre megfigyelhető specifikus CRP- és PCT-kinetika, és különösképpen a Δ_%PCT lehet hasznos paraméter a negatív kimenetelek előjelzésére felnőtt betegek közösségben szerzett szepszise esetén. Orv Hetil. 2022; 163(43): 1713–1720.

A SARS-CoV-2 megjelenésével a myeloma multiplexben szenvedők leggyakoribb halálozási okának számító fertőző ágensek köre tovább bővült. Az absztrakt szövegezésekor világszerte domináló SARS-CoV-2 omikron variáns (PANGO B.1.1.529) bár kisebb valószínűséggel okoz fatális kimenetelű fertőzést immunkompetensekben a korábbi delta variánshoz (PANGO B.1.617.2) képest, hatékonyabb transzmissziós képessége miatt az átfertőzöttek incidenciája valószínűleg nem alacsony. A COVID–19 súlyos vagy kritikus lefolyásának valószínűségét növeli a myeloma multiplexben szenvedő betegek esetén az alapbetegség, annak célzott hematológiai kezelése, valamint a betegséghez társuló egyéb komorbiditások (például veseelégtelenség) okozta komplex humorális és celluláris immunszuppresszió. A minél korábban megkezdett antivirális terápiák, a pre- vagy posztexpozíciós profilaxisként alkalmazott monoklonális antitestkészítmények, valamint a rekonvaleszcensplazma-terápia megakadályozhatja a fertőzés klinikai progresszióját. Míg az átlagpopulációban a COVID–19-et kísérő, közösségben szerzett koinfekciók incidenciája nem magas, myeloma multiplex esetén a légúti vírusbetegségeket követő Streptococcus pneumoniae fertőzés kb. 150-szer nagyobb eséllyel okozhat invazív betegséget. A modern onkohematológiai kezelések hatására a myeloma multiplex mára krónikus, többszöri relapsussal kísért entitássá vált, az ebben szenvedőket a fenti két kórokozóval szemben immunizálni szükséges. Cikkünkben citokinviharral komplikált COVID–19-ben, valamint invazív Streptococcus pneumoniae betegségben szenvedő, majd kórházi ellátása során de novo myeloma multiplexszel diagnosztizált felnőtt beteg esetét ismertetjük, végül röviden áttekintjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb irodalmi adatokat. Orv Hetil. 2023; 164(20): 763–769.

Absztrakt:

A streptococcalis toxikus sokk szindróma hiperakut, életet veszélyeztető betegség, invazív (a leggyakrabban A-, kisebb arányban B-, G- és C-csoportú) Streptococcus-fertőzés szövődménye. A bevezető tünetek – láz, influenzára emlékeztető panaszok és a hipotenzió – szegényesek és aspecifikusak. A betegség gyors progressziója és rossz prognózisa miatt a diagnosztika feltétele a gyakran jellegtelen tünettanra (néha csupán láz és sokkállapot) támaszkodó korai klinikai gyanú. Az ellátás hárompillérű – antistreptococcalis terápia (és bizonyos esetekben intravénás immunglobulin) mellett a kórképhez társuló sokszervi elégtelenség intenzív szupportációja, valamint az infektív góc radikális sebészi megoldása elengedhetetlen. Közleményünkben infekciós góc nélküli (primer) S. pyogenes bacteriaemiához társuló streptococcalis toxikus sokk szindrómában meghalt betegünk esetét mutatjuk be, és összefoglaljuk a kórképpel kapcsolatos legfőbb irodalmi ismereteket. Orv Hetil. 2019; 160(48): 1887–1893.

A COVID–19 kapcsán tapasztalható jelenség a szérummájenzim-aktivitásnak a laboratóriumi vizsgálat során észlelt emelkedése. Ezen változások hátterében feltehetően három patomechanizmus áll: 1) a SARS-CoV-2 direkt citotoxikus és indirekt sejtszintű és szisztémás következményei, 2) a COVID–19-ben alkalmazott gyógyszeres kezeléseknek (remdesivir, favipiravir, tocilizumab, baricitinib, szisztémás kortikoszteroid) a farmakológiai hatásai, illetve 3) a betegekben korábban fennálló krónikus májbetegség(ek) progressziója. A májenzim-emelkedés kiváltó okának differenciáldiagnosztikája és a terápiával kapcsolatos döntéshozatal kihívást jelenthet a klinikus számára, mivel a nem megfelelő kezelés a COVID–19 vagy a májkárosodás progresszióját okozhatja. A jelen összefoglaló a COVID–19-betegeket ellátó klinikusok számára kíván alapvető támpontot nyújtani a helyes döntéshez. Orv Hetil. 2022; 163(36): 1415–1421.

Absztrakt

A Streptococcus pneumoniae (pneumococcus) által okozott infekciók világszerte, így Magyarországon is, tartósan magas morbiditási és mortalitási mutatókkal rendelkeznek a gyermek- és felnőttpopulációban egyaránt. A felnőttkori, hospitalizációt igénylő, otthon szerzett tüdőgyulladások 35–40%-ában a pneumococcus kóroki szerepe igazolható, az S. pneumoniae-pneumoniák 25–30%-a bacteraemiával jár. Az összes fertőzés 5–7%-a fatális kimenetelű, idősek és rizikóbetegek körében az arány meredeken növekedik. A súlyos, invazív formában zajló infekciók esetében a mortalitás elérheti a 20%-ot, a szövődményráta adekvát antibiotikus terápia mellett is jelentős. A szerzők összefoglalják a pneumococcalis betegségek epidemiológiáját, a noninvazív és invazív fertőzések patogenezisét, valamint prezentálják a legfontosabb klinikai aspektusokat esetbemutatásokon keresztül. A betegek rizikóstratifikációja, a hemokultúrák vétele és a korai antibiotikum-kezelés mellett az aktív immunizáció széles körű alkalmazása segíthet csökkenteni az invazív fertőzések mortalitását. A pneumococcus elleni vakcináció javasolt minden 50 év feletti felnőttnek, illetve minden 18 év feletti krónikus betegnek, aki alapbetegsége miatt fogékony a pneumococcalis infekcióra. Orv. Hetil., 2015, 156(44), 1769–1777.

Absztrakt:

Vizes hasmenés és izomfájdalmak miatt vettünk fel infektológiai osztályunkra egy 41 éves nőbeteget a téli évszakban, aki a panaszok kezdete előtt családi disznótoron vett részt, ahol mások is megbetegedtek. Fizikális vizsgálattal periorbitalis ödémát és myalgiát tapasztaltunk. Laboratóriumi vizsgálattal eosinophiliát, hypalbuminaemiát, kreatin-kináz- és laktát-dehidrogenáz-emelkedést észleltünk. A fizikális és laboratóriumi vizsgálati eredmények az epidemiológiai adatok ismeretében trichinellosisra utaltak, ezért albendazol adását kezdtük. A 22. napon post infectionem levett savó szerológiai vizsgálata trichinellosis irányába kétes pozitív eredményt adott, ezért és a kezelés ellenére fennálló tartós láz miatt izombiopsziát végeztünk. A szövettan által leírt granulomatosus myositis és a 62. napon post infectionem megismételt szerológiai vizsgálat végül igazolta a trichinellosist. A kórlefolyás során szívizom-érintettségre utaló troponin-I-kiáramlást tapasztaltunk, amit myocarditisre jellemző klinikai tünet, illetve EKG-eltérés nem kísért. Közel száz évvel ezelőtt hasonló kezdetű esetleírással találkozhatunk, a trichinellosis akkor öt halálos áldozatot követelt. Orv Hetil. 2019; 160(24): 952–957.

Abstract

Large randomized clinical trials in severe Coronavirus Disease 2019 (COVID-19) patients have proven efficacy of intravenous tocilizumab. Our aim was to describe the laboratory parameters predicting in-hospital mortality of patients with tocilizumab administration in COVID-19 associated cytokine release syndrome (CRS).

We evaluated high-dose (8 mg/kg) intravenous tocilizumab administration in severe and critically ill COVID-19 adult patients fulfilling predefined strict CRS criteria. A single-centre, prospective, observational cohort study was carried out among consecutive adult (≥18 years of age) in-patients with COVID-19 between April 1 and December 31, 2020. The primary endpoint was 28-day all-cause mortality. The changes in laboratory parameters from baseline on day 7 and 14 after administration of tocilizumab were analysed.

In total, 1801 patients were admitted to our centre during the study period. One hundred and six patients received tocilizumab, and among them 62 (58.5%) required intensive care unit admittance while 25 (23.6%) deceased. At day 7 after tocilizumab administration, inflammatory markers (CRP, IL-6, ferritin) and lactate dehydrogenase (LDH) values were significantly lower among survivors. Subsequently, at day 14, differences of IL-6 and LDH levels has become more pronounced between subgroups. Restoration of absolute lymphocyte count (ALC) by day 7 and 14 was insufficient among patients who died.

In our cohort, administration of high-dose tocilizumab for COVID-19 patients with CRS demonstrated clinical and sustained biochemical parameter improvement in 76.4%. In this patient population high and increasing LDH, IL-6, and low ALC levels had a predictive role for mortality.