It is difficult to define the optimal timing of the antiviral treatment in women infected with hepatitis C virus, who have child-bearing potential. Antiviral treatment is strictly contraindicated during the pregnancy and breast-feeding period. Data are conflicting about the question of treatment with modern drugs (peginterferon and ribavirin) before or after pregnancy. The risk of vertical transmission from mother to child is estimated about 5%. The mother’s viraemia seems to be the main transmission factor. There is a worse prognosis in nulliparous and postmenopausal women in the natural history of viral hepatitis C. Poor outcome in gestational age, maturity and Apgar score was not associated with hepatitis C virus infection. Combined antiviral treatment has frequent gynecological and other side-effects. The timing of the antiviral therapy in women in the child-bearing period is recommended individually.

Az antivirális kezelés időzítése nehéz feladat a fogamzóképes korú, hepatitis C-vírus által fertőzött nők esetében. Bár a női nem jobb prognosztikai faktor a betegség lefolyását illetően, az egyes esetek aktivitása és a fertőzöttségi periódus jelentősen különbözhet egymástól, ami befolyásolhatja a reproduktív korúakban a terápia időzítését. Terhesség, szoptatás alatt az antivirális kezelés szigorúan ellenjavallt. Az irodalmi adatok megoszlanak azon a téren, hogy a gyermeket tervezők kezelése a modern kezelési formákkal (peginterferon + ribavirin) a terhesség(ek) előtt vagy azt követően történjen-e meg. A szülés kapcsán a fertőzés anyáról gyermekre való átvitelének valószínűsége mintegy 5% körüli, amit a leginkább az anyai viraemia befolyásol. Nem szült nők és menopauza kapcsán a prognózis a C-vírus-hepatitis lefolyását illetően rosszabb. A magzati fejlettséget, a koraszülések arányát nagy betegszámú vizsgálatokban sem befolyásolta a hepatitis C-vírus-fertőzöttség. A kombinált kezelés több nőgyógyászati és egyéb mellékhatással is járhat (vérzészavarok, libidó csökkenése, depresszió). A leginkább az ajánlható, hogy egyedi mérlegeléssel döntsünk még nem szült hepatitis C-vírus-fertőzött, gyermeket akaró nőbetegeink antivirális kezelésének időpontjáról.

Absztrakt:

Bevezetés: Az idült hepatitis C-vírus (HCV)-fertőzés gyakori szövődményei a májzsugor (20–25%) és a májrák (1,5–3%), valamint az inzulinrezisztencia (30–40%) és a 2-es típusú diabetes mellitus (25–30%); az utóbbiakról kevés magyar adat érhető el. Célkitűzés: A kórképek gyakoriságát, az interferonalapú terápiával kapcsolatos metabolikus változásokat és a virológiai válaszkészséget értékeltük magyar betegekben, akiket tartósan követtünk a májrák korai felismerésére. Módszer: Vizsgálatunkban 150 HCV-beteg (átlagéletkor: 48,55 ± 8,55 év, férfi/nő: 45/55%) kezelés előtti, alatti és utáni adatait elemeztük, majd 5 éves követést végeztünk (2012–2017). Eredmények: A vizsgálatba bevont betegek 35,3%-a inzulinrezisztensnek, míg 27,3%-a diabetesesnek bizonyult; e két vizsgálati alcsoportban a vérminták levételének napján a kiindulásihoz képest szignifikánsan csökkent éhgyomri vércukorértékek mutatkoztak a kezelést követően fél évvel (5,47 ± 0,66 vs. 5,08 ± 0,60, p<0,001; 7,90 ± 2,67 vs. 7,04 ± 2,75, p = 0,006). Észlelésünk független volt az antivirális kezelés sikerétől, mely a cukorbetegekben jelentősen kisebbnek bizonyult az inzulinszenzitív és az inzulinrezisztens csoportétól (17% vs. 46% és 40%). A tartós vírusmentesség elérésében nem volt előny az inzulinszenzitivitás. Az 5 éves követés alatt három cukorbetegben jelent meg májrák, amelyek felismerése rendszeres ultrahang-szűrővizsgálat révén történt. Következtetés: Az inzulinrezisztencia és a 2-es típusú diabetes az irodalmi adatokkal egyezően gyakori volt idült HCV-fertőzött betegeinkben. Az antivirális kezelés kedvező szénhidrátanyagcsere-változásokat eredményezett. Adataink megerősítik, hogy a korai májrák felfedezésére a májzsugorban és cukorbetegségben szenvedő HCV-betegekben is félévenként hasi ultrahangvizsgálat végzése szükséges. Orv Hetil. 2019; 160(40): 1591–1602.

Több mint két évtizede bizonyított, hogy a gonadotropin releasing analóg terápia az egyedüli választandó kezelés idiopathiás centrális korai pubertásban. Sok tekintetben felmerült és vitatott a gonadotropin releasing analóg terápia végleges hatása a magasságnyerésre, súlygyarapodásra, a csontásványianyag-sűrűségre és a petefészek-funkcióra. Cél: A szerzők célja, hogy felmérjék idiopathiás centrális pubertas praecoxos leányokban a gonadotropin releasing hormon analóg kezelés hosszú távú hatását a végmagasságra, a testtömegre, a csontásványianyag-denzitásra és a petefészek működésére. Módszerek: Idiopathiás pubertas praecox miatt gonadotropin releasing hormon analóggal kezelt 15 leánynál elemezték a végmagasság elérése után a terápia nélkül becsült végmagasságot, a célmagasságot és a terápiával elért magasságnyerést. A leányok életkora a kezelés elkezdésekor: 7,0±0,8 év (átlag±SD), a kezelés befejezésekor 12±0,8 év volt. A gonadotropin releasing hormon analóg kezelés időtartama 4,48±0,8 év volt. A végmagasság elérésekor a betegek életkora 18,2±2,0 év és magasságuk 160,4±7,1 cm volt. A végmagasság elérésekor a szerzők értékelték a csontásványianyag-denzitás Z-score-értékeit, a csontanyagcsere-markerek szintjét és vizsgálták a hypothalamus-hypophysis-gonád tengely működését. Az eredményeket 15 azonos praepubertaskorú, 15 pubertáskorú és 15 végmagasságot elért egészséges leány paramétereivel hasonlították össze. Eredmények: A gonadotropin releasing hormon analóg kezelésben részesült leányok többsége a szülők testmagassága alapján várható magasságot elérte vagy megközelítette, de a terápiának mérsékelt haszna volt a magasságnyerésben. Annak ellenére, hogy a kezelés alatt a betegek testsúlya emelkedett, a végmagasság elérésekor a testtömegindex SDS-értéke a kontrollcsoporthoz hasonlítva nem mutatott szignifikáns eltérést. A csontásványianyag-denzitás a végmagasság elérésekor csökkent a kontrollokéhoz képest (2–4 lumbális csigolya Z-score –0,27±1,2 vs. 0,5±0,7, p = 0,0377), amely a kezelés előtt is fennálló túlsúllyal, a mozgás hiányával és elégtelen kalciumfelvétellel magyarázható. A menarche a kezelés után 12±4,6 hónappal jelentkezett. Következtetés: A gonadotropin releasing hormon analóg terápiának mérsékelt jótékony hatása van a végmagasságnyerésre. Nincs káros hatása a testtömegindexre, a csontsűrűségre és a petefészek-funkcióra. Mellékhatások nem számottevőek és elfogadhatóak. Orv. Hetil., 2012, 153, 418–424.

Bevezetés: A polycystás ovarium szindrómához metabolikus rendellenességek társulnak (dyslipidaemia, elhízás, glükózintolerancia), amelyek a metabolikus szindrómának is összetevői. A centrális elhízás és az inzulinrezisztencia úgy tűnik, hogy fontos szerepet játszik a polycystás ovarium szindróma patogenezisében, talán a következményes szteroidogenezis diszregulációja miatt. Célkitűzés: A metabolikus és hormonális rendellenességek felmérése a polycystás ovarium szindrómás serdülőkorú leányoknál. Módszer: 52, polycystás ovarium szindrómában szenvedő serdülőt a rotterdami kritériumok alapján diagnosztizáltak. Antropometriai, hormonális és metabolikus paramétereket értékeltek valamennyi személynél. Kontrollként 20 egészséges, azonos életkorú, nem elhízott, szabályosan menstruáló leányok adatait használták. Az 52 beteg között a kis súllyal születettek száma 15, az érett súllyal születettek száma 37 volt. Minden betegnél és kontrollszemélynél orális glükóztolerancia-tesztet végeztek. A betegek életkora 16,8±3,1 év, a kontrollok életkora 16,95±2,1 év volt. Eredmények: A szerzők vizsgálatai alapján a túlsúly és elhízás prevalenciája a polycystás ovarium szindrómában szenvedő serdülőknél 35% volt (18 személy). A betegeknél emelkedett éhomi vércukor egy esetben, csökkent glükóztolerancia nyolc esetben, inzulinrezisztencia 25 esetben és metabolikus szindróma 12 esetben fordult elő. A szérumtriglicerid-szint a betegek körében 1,4±0,8 mmol/l, a kontrollcsoportban 0,9±0,3 mmol/l volt (szignifikáns különbség.) Az éhomi vércukor-, teljeskoleszterin-, HDL- és LDL-koleszterin-értékek között nem találtak szignifikáns különbséget. A kis súllyal születettek csoportjában a metabolikus zavarok és elhízás súlyosabb volt és gyakrabban fordult elő, mint a normális súllyal születettek csoportjában. A kis súllyal születettek csoportjában a születési súly és a testtömegindex SDS-értékek között negatív (r = –0,67) szignifikáns, míg az éhomi inzulinszintek és a testtömegindex SDS-értékek között pozitív (r = 0,37) szignifikáns összefüggést találtak. Következtetések: A szénhidrátanyagcsere-zavarok gyakoriak polycystás ovarium szindrómában szenvedő serdülők körében. A serdülőkori polycystás ovarium szindróma korai diagnózisa megelőzheti a szindrómához kapcsolódó néhány hosszú távú komplikációt. Orv. Hetil., 2013, 154, 1226–1234.

Bevezetés és célkitűzés: Az Európai Unióban a hepatitis C-vírussal (HCV) fertőzött betegek kétharmada nem tud a fertőzöttségéről. A WHO célja 2030-ra az új krónikus hepatitises esetek számának 90%-os csökkentése. A börtönökben a HCV-fertőzöttek aránya a lakosságénak a tízszeresét is elérheti. A cikk a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben 2007 és 2017 között zajlott HCV-szűrő vizsgálat eredményeinek összefoglalása. Módszer: Az önkéntes alapú anti-HCV-szűrő vizsgálatot követően a pozitív eseteknél HCV-PCR- és -genotípus-meghatározás történt. A betegek írásos beleegyezése után kezdődött el az interferonalapú kezelés, mely a hepatológusok irányításával és a büntetés-végrehajtási intézetek egészségügyi személyzetének együttműködésével történt. Eredmények: A magyar börtönök 84%-ában folyik HCV-szűrő program és -kezelés. Összesen 25 384 betegnél történt meg ezen időszak alatt az anti-HCV-szűrő vizsgálat. A betegek 6,6%-ában anti-HCV-pozitivitást és 3,8%-ában HCV-PCR-pozitivitást találtunk. A HCV-PCR-pozitív betegek 55,2%-ában kezdődött el a kezelés. Teljes időtartamú volt a kezelés 143 betegnél, idő előtt fejeződött be 162 betegnél (42,6%), míg 75 betegnél nem ismert a kezelés időtartama. A rendelkezésre álló, a kezelés vége utáni 24. heti eredmény alapján a tartós terápiás válasz 88% volt. Megbeszélés: A büntetés-végrehajtási intézetekben folyó HCV-szűrő és -kezelési program egy jól működő rendszer. A sikeres kezelésben nagy szerepe van a betegek felvilágosításának, a hepatológus kollégák és a börtönök egészségügyi dolgozói közötti együttműködésnek. Következtetés: Eredményeink azt mutatják, hogy a „test and treat” gyakorlat a HCV mikroeliminációjának kivitelezhető módja a börtönökben. Orv Hetil. 2022; 163(22): 871–878.

Bevezetés: A COVID–19-pandémia jelentősen befolyásolta az endoszkópos laboratóriumok működését. Az endoszkópos vizsgálatok nagy vírusátviteli rizikójúnak számítanak. Célkitűzés: A koronavírus-járványnak a magyarországi endoszkópos laborok működésére kifejtett hatásának és az endoszkópos személyzet SARS-CoV-2-fertőzésben való érintettségének felmérése a 2020-as évben. Módszerek: Országos szintű, keresztmetszeti, kérdőíves tanulmányunk során magyarországi endoszkópos laboratóriumok vezetőit kerestük meg online formában. Vizsgáltuk a 2020-ban elvégzett felső és alsó tápcsatornai endoszkópiák számát a 2019-es referenciaévhez viszonyítva (átlag [95%-os konfidenciaintervallum]), továbbá a SARS-CoV-2-fertőzéssel érintett dolgozók számát és fertőződésük potenciális forrását. Eredmények: A megkeresett intézmények 30%-ából érkeztek válaszok (33/111). A referenciaévhez képest sem a felső (1593 [743–1514] vs. 1129 [1020–2166], p = 0,053), sem az alsó tápcsatornai endoszkópos vizsgálatok száma (1181 [823–1538] vs. 871 [591–1150], p = 0,072) nem csökkent, bár a vírushullámoknak megfelelően mindkét vizsgálattípus esetén 80%-ot meghaladó vizsgálatszám-csökkenést tapasztaltunk. Dedikáltan fertőző betegek vizsgálatára kialakított helyiség az intézetek 12%-ában állt rendelkezésre. A védőfelszerelések az első és a második hullám alatt 70%-ban, illetve 82%-ban voltak mennyiségileg és minőségileg megfelelőek. A vizsgálat előtt fertőzöttségirizikó-stratifikáció az intézetek 85%-ában, míg PCR-vizsgálat csupán 42%-ukban történt minden esetben. Az első és második járványhullám alatt a dolgozói létszám az orvosoknál 33%-kal, illetve 26%-kal, az asszisztenseknél 19%-kal, illetve 21%-kal csökkent, elsősorban életkori korlátozás, COVID-ellátásba való áthelyezés miatt. Az asszisztensek 32%-a, az orvosok 41%-a esett át COVID-fertőzésen, 16%-ban, illetve 18%-ban nem megfelelő védőfelszerelés-használattal összefüggésben. Következtetés: A járványhullámok alatti restrikciók feloldását követően a vizsgálati terhelés emelkedik. A SARS-CoV-2-vakcinák elérhetősége előtt az endoszkópos laborok dolgozóit érintő COVID-fertőzések 15%-a nem megfelelő védőfelszerelés-használattal volt összefüggésbe hozható. Orv Hetil. 2022; 163(46): 1814–1822.