Absztrakt

Bár a sebészi reszekció, a platina-alapú kemoterápiás kombinációk és a sugárterápia javítottak a túlélési eredményeken, a nem kissejtes tüdőrák (NSCLC) túlélésének növekedési görbéje plató fázisához érkezett. Az új terápiás lehetőségek közé tartoznak a molekuláris célzott terápiák, ezeken belül a tumorok érhálózatára ható szerek. Jelenleg a bevacizumab – mely egy a vaszkuláris endotheliális növekedési faktor (VEGF) elleni rekombináns, monoklonális antitest – a klinikai fejlesztések legelőrehaladottabb stádiumban lévő gyógyszere. Ugyanakkor más célzott érellenes szerek is – beleértve a VDA-kat (vascular disrupting agents) és különféle kis molekulájú tirozinkináz-inhibitorokat – reménykeltők voltak a preklinikai és klinikai vizsgálatokban. Jelen közleményünkben áttekintjük az NSCLC-ben önmagukban vagy kemoterápiával kombináltan alkalmazható antivaszkuláris terápiás stratégiákat.

Absztrakt

Az utóbbi években a nem-kissejtes tüdőrák (NSCLC) kezelésében vitathatatlan előrelépés figyelhető meg. A citotoxikus kemoterápia esetében a pemetrexed első- és másodvonalbeli alkalmazhatósága, a célzott terápia mind szélesebb körben, első- és másodvonalban történő bevethetősége (bevacizumab, gefitinib, erlotinib), az adjuváns terápiás lehetőségek bővülése mind-mind a fejlődést reprezentálják. Újabb lehetőség a fenntartó (maintenance) terápia. A pemetrexed fenntartó terápia nem laphámsejtes túlsúlyú patológiai típus esetén bizonyított hatékonyságú. Az erlotinib fenntartó monoterápia, és nem laphámsejtes túlsúlyú betegnél a bevacizumab + erlotinib fenntartó terápia fázis négyes vizsgálatok alapján szintén előnyös hatásúak, statisztikailag szignifikáns túlélési előnnyel járnak. A célzott kezelési lehetőségek különböző terápiás vonalakba való beépülése felborítja a hagyományos citotoxikus kemoterápia kezelési vonalait, módosítva ezzel e szerek törzskönyvi előírásait. E változások irányelvekben való rögzítése és a finanszírozóval való egyeztetése sürgős, elengedhetetlen feladat. Célunk, hogy összefoglaljuk az utóbbi évben az NSCLC diagnosztikájában és kezelésében kialakult változásokat, bemutassuk a megváltozott terápiás algoritmust.

Összefoglaló. Bevezetés: Az öngyilkosság fő rizikófaktorának a pszichiátriai zavarokat tekintjük. A COVID–19 többek között neuropszichiátriai kórképek kialakulásához is vezethet. Ezen túl a pandémia egyéb velejárói, mint például az izoláció vagy a munkahelyvesztés, a társadalom egészséges tagjaiban is stresszhez, végül pszichiátriai zavarokhoz vezethetnek. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja annak a teóriának a tesztelése volt, hogy a fenti tényezők miatt együtt járt-e a járvány a hazai suicid halálozás csökkenő trendjének irányváltásával. Módszer: Vizsgálatunkban a megszakított idősorok elemzésének módszerét használtuk, a becslésekhez kvázi-Poisson-regressziót alkalmazva, hogy összehasonlítsuk a 2010 és 2020 közötti időszak havi bontású adataiból kirajzolódó trendek alapján a járvány időszakában (2020. március–december) „elvárt” öngyilkossági esetszámokat a ténylegesen bekövetkezett esetek számával. Eredmények: A COVID–19-hónapok alatt a férfiak által elkövetett öngyilkosságok száma szignifikánsan, 18%-kal nőtt, ahhoz a trendhez képest, amely a COVID–19 hiányában állt volna elő. A teljes populációban szintén szignifikáns, 16%-os emelkedést lehetett megfigyelni, míg a nők által elkövetett öngyilkosságok száma nem tért el szignifikánsan a pre-COVID–19-időszak trendje alapján elvárt értéktől. Megbeszélés és következtetés: A járvány kitörése utáni időszakban a magyar férfiak szignifikánsan gyakrabban követtek el öngyilkosságot, míg a nőknél az adatok nem tükröztek lényegi változást. A más országokban kivitelezett vizsgálatok eredményei érdekes módon inkább csökkenést vagy nem szignifikáns változást jeleztek, amikor a COVID–19-éra suicid számait az azt megelőző időszakok számaival hasonlították össze. A hazai és a nemzetközi eredmények közti eltérések magyarázata egyelőre még nem ismert, így a téma mindenképpen további vizsgálatokat igényel. Orv Hetil. 2021; 162(41): 1631–1636.

Summary. Introduction: Psychiatric disorders are the main risk factors for suicide. COVID-19 may result in the appearance of neuropsychiatric syndromes. Moreover, other corollaries of the pandemic (e.g., isolation, job loss) may lead to increasing stress and, ultimately, psychiatric disorders even among the non-infected population. Objective: We aimed to test the theory of whether the pandemic, due to the aforementioned factors, was associated with the reversal of the declining suicide rate trend in Hungary. Method: To compare the observed number of suicides during the COVID-19 months (March–December 2020) with the expected numbers, we used an interrupted time series model and, for the estimations, quasi-Poisson regression. Expected numbers were calculated based on trends derived from monthly data between 2010 and 2020. Results: During the months of the pandemic, the number of suicides among males rose significantly by 18% compared to the hypothetical trend that would have occurred in the absence of COVID-19. A significant increase (16%) was also observed in the total population. By contrast, the number of female suicides did not differ significantly from the number expected based on the pre-COVID-19 trend. Discussion and conclusion: After the outbreak of the epidemic, Hungarian males committed significantly more suicides, while no relevant changes were observed among females. Interestingly, studies from other countries found either no change or decrease when comparing suicide numbers from the COVID-19 period with the corresponding numbers from the pre-COVID-19 period. The explanation for this discrepancy is still lacking, so further investigations are needed. Orv Hetil. 2021; 162(41): 1631–1636.

Bevezetés: Míg a legtöbb országban jobbára nem változtak (esetleg csökkentek) a szuicid ráták az első járványévben (azaz 2020-ban), addig hazánkban a befejezett öngyilkosságok száma szignifikánsan emelkedett. Célkitűzés: Tanulmányunkban azt vizsgáltuk, hogy a hazai szuicid rátának a pandémia kitörése utáni kedvezőtlen fordulata folytatódott-e a második járványévben is. Módszer: Prais–Winsten-regresszió segítségével megszakított idősorelemzést alkalmaztunk, kontrollálva az autoregresszív hatás mellett az idő- és a szezonális hatásokat is, hogy megbecsüljük a pandémia hatását a 2020-as és 2021-es hazai férfi-, női és a teljes népesség szuicid rátájára. Eredmények: A járvány első évében az öngyilkossági ráta szignifikáns növekedését tapasztaltuk a férfiaknál és a népesség egészénél. 2021-ben a férfi- és a teljes népességben megfigyelt esetszámok meghaladták ugyan a járvány előtti év esetszámait, ám a regressziós becslés szerint a ráta növekedése a férfiaknál nem tért el szignifikánsan a járvány előtti évek szintjétől, és csak 10%-on bizonyult szignifikánsnak a teljes populáció esetében. Megbeszélés és következtetés: Az első két járványév adatainak vizsgálata alapján megállapítható, hogy a pandémiának az öngyilkosságra gyakorolt kedvezőtlen hatása 2021-re a teljes populáción belül mérséklődött, míg a férfiaknál eltűnt. Nyitott kérdés, hogy ez a kedvező fordulat tartósnak bizonyul-e a jövőben. Orv Hetil. 2022; 163(48): 1895–1901.

Bevezetés: A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Onkoradiológiai Osztályán 2021 szeptemberétől új, modern komputertomográf-szimulátor áll rendelkezésre. A komputertomográf-szimulátor nemcsak megkönnyíti a szakdolgozók munkáját az automata kontúrozóeszközzel, hanem képes négydimenziós komputertomográf-felvételek készítésére is. Ez az opció elengedhetetlen a tüdő- és emlődaganatos betegek sugárkezeléséhez. Célkitűzés: A jelen tanulmányban röviden áttekintjük a tüdődaganatok nagy pontosságot igénylő sugárterápiáját. Összefoglaljuk a betegkiválasztás szempontjait, a tervezési és kezelési minőségbiztosítási folyamatokat, illetve a betegek kezelése során szerzett tapasztalatokat. Módszer: Kutatásunkba 5 beteget választottunk be. Betegségük az alábbi kritériumoknak felelt meg: 1 góc, a tumor átmérője nem haladta meg az 5 centimétert, a beteg nem volt műthető, vagy nem fogadta el a műtétet. A tervezési komputertomográf-felvételt Siemens Somatom go.Sim készülékkel végeztük. Minden légzési fázisban megrajzoltuk a tumor kontúrját, majd ezeket integrált térfogatként összesítettük, és erre készítettük el a besugárzási tervet. A kezeléseket Varian TrueBeam gyorsítón végeztük. Eredmények: A tumor mozgását milliméteres nagyságrendű pontossággal tudtuk követni. Minden kezelés előtt beállító komputertomográf-felvétel készült. A nagyobb dózisú (4 × 12 Gy) kezelés az utolsó beállítófelvételen már tumorméret-csökkenést okozott. Megbeszélés: A stereotaxiás kezelés, amely már Szombathelyen is elérhető, jó alternatíva lehet a nem műthető tüdődaganatos betegek kezelésében. A módszer a betegek számára nem megterhelő: kevesebb alkalom, rövid kezelési idő. Következtetés: Jól tudtuk kompenzálni a légzésből adódó eltéréseket. A későbbiekben szeretnénk a gyorsítót fejleszteni légzéskapuzó rendszerrel, amely még pontosabb kezelést tesz lehetővé. Orv Hetil. 2022; 163(52): 2079–2087.

Bevezetés: Az emlődaganat a nőket érintő egyik leggyakoribb rosszindulatú daganatos megbetegedés. A kezelés során alkalmazott gyógyszeres és sugárterápiás eljárások növelik a késői cardiovascularis megbetegedések előfordulását. Ezért különösen fontos a szív sugárterheléssel szembeni védelme. Módszer: 45 bal oldali emlődaganatos beteg besugárzási tervét készítettük el mély belégzéses és normál légzéses technika alkalmazásával. Az elkészült terveket összehasonlítottuk, elemeztük. A besugárzási tervek a Philips Pinnacle v. 16 tervezőrendszerben készültek. Eredmények: Azonos céltérfogat-lefedettség mellett a mély belégzéses technika alkalmazása a szív és a bal elülső leszálló coronariaág dózisterhelésének csökkenéséhez vezet, mérsékelve így a késői cardiovascularis szövődmények előfordulását. Megbeszélés: A kapott eredmények azt mutatják, hogy a mély belégzéses technika alkalmazása bal oldali emlődaganatos betegek adjuváns sugárkezelése során kedvezően hat a szív sugárterhelésére. Eredményeink jól illeszkednek a hazai centrumok hasonló adataihoz. A céltérfogat lefedettségét nemcsak, hogy meg tudtuk őrizni, hanem még 1%-os javulást is sikerült elérni. Szignifikáns különbség a szívet és a coronariát ért dózisban van. Mély belégzéses technikával közel a felére sikerült csökkenteni az átlagszívdózist (mély belégzés: 2,87 Gy, normállégzés: 5,4 Gy). A coronaria sugárterhelését 19,5 Gy-ről 10,98 Gy-re redukáltuk. Következtetés: A kezelés pontossága légzéskapuzó rendszerrel, felületvezérelt sugárterápiás rendszerrel tovább javítható. A mély belégzéses technika sikeres alkalmazásához szükséges a kezelőszemélyzet szakmai felkészültsége, a beteg jó kooperációja. Kevésbé eszközigényes, mint a légzésvezérelt rendszer. A mély belégzéses technika már nem számít a legkorszerűbb módszernek a légzéskapuzás korában, mégis érdemesnek tartottuk ismertetni az osztályunkon szerzett tapasztalatokat onkokardiológiai aktualitásuk miatt. Orv Hetil. 2023; 164(11): 420–425.

Bevezetés: A SARS-CoV-2 által okozott fertőzés az elmúlt három évben meghatározta mindennapi életünket, és nem várt terhet rótt az egészségügyi ellátórendszerre, többek között azáltal, hogy komoly kockázati tényezőt jelenthet a már meglévő, különböző légzőszervi megbetegedésekkel küzdő betegek számára is. Célkitűzés: A COVID–19 és a fertőzéskor már fennálló légzőszervi megbetegedések, elsősorban a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), valamint az asztma összefüggéseinek feltárása. Módszer: Hazai vizsgálatunkban közel 29 000 beteg adatait dolgoztuk fel retrospektíven. Eredmények: Eredményeink alapján elmondható, hogy a COPD mint társbetegség megléte a nemzetközi megállapítással egybehangzóan összefüggést mutat a COVID–19-fertőzés súlyosságával, illetve enyhén növeli az intenzív osztályos kezelés és a gépi lélegeztetés szükségességének kockázatát a SARS-CoV-2 okozta megbetegedés során. Asztma esetében mindezt nem sikerült kimutatnunk, vagyis sem a SARS-CoV-2-fertőzés súlyosságát, sem az intenzív osztályos kezelés és a gépi lélegeztetés szükségességét nem befolyásolta jelentősen az asztma mint társbetegség megléte. Megbeszélés: Ahogy nemzetközi tanulmányokban is olvasható, a COPD mint társbetegség megléte nem növeli jelentős mértékben a SARS-CoV-2-fertőzés kockázatát. Ugyanakkor kijelenthető, hogy a COPD növeli a COVID–19-pozitív betegek kórházba kerülésének esélyét, és emeli a megbetegedés súlyosabb lefolyásának valószínűségét. Tekintettel a COPD-betegekben a tüdő károsodása során végbemenő szerkezeti átépülésre és rendellenes regenerálódási folyamatokra, e betegek a vírusfertőzés lezajlása után fokozott odafigyelést, valamint személyre szabott rehabilitációt igényelnek. Következtetés: Összességében elmondható, hogy a jövőben a személyre szabott terápiás megközelítés bevezetéséhez elengedhetetlen a különböző COPD-s fenotípusok (valamint egyéb krónikus tüdőbetegségek) és a SARS-CoV-2-fertőzés klinikai megnyilvánulásainak mélyreható vizsgálata. Orv Hetil. 2023; 164(2): 51–56.