Search Results

Abstract

Innovations created by teachers, teacher communities and schools in their daily practice play a key role in improving the quality and effectiveness of education. As protocols, central regulations, ready-made teaching materials do not provide solutions to all problems emerging in daily practice the invention of new, original solutions are necessary to respond the challenges teachers and schools encounter in their everyday work. Similarly to other knowledge intensive professions creativity and innovativeness are necessary skills for teachers and teacher communities to work effectively. In many countries schools are encouraged to support innovative work behaviour and they are expected to manage effectively change and innovation processes. The increasing importance of innovations and innovation processes in education raises the question of how to measure innovation in this sector and how decision makers can use innovation data. This article presents some of the outcomes of an education sector innovation survey conducted in Hungary in 2018. It demonstrates the possibility to design data collection instruments that allow capturing school/department level innovation processes. The article focuses on one specific problem area: the relationship between organisational characteristics and innovation activity/behaviour.

Összefoglaló. E tanulmány témája az OECD hatása az oktatás globális és magyarországi fejlődésére. A nemzetközi kapcsolatok és a kormányközi szervezetek elméletének keretei között értelmezi az OECD szerepét, reflektálva a kritikai irodalom ezzel kapcsolatos megállapításaira. Elemzi, hogy a szervezet milyen módon alkalmazza az indikátorokat a nemzeti oktatáspolitikák befolyásolása érdekében, továbbá azokat az intézményi mechanizmusokat, melyek a hatásait közvetítik. Külön kitér arra, hogy Magyarország milyen módon használja az OECD által létrehozott tudást, és ennek milyen korlátjai vannak. Megállapításait a szerző részben az OECD-ben szerzett két és fél évtizedes személyes tapasztalataira alapozza.

Summary. This paper focuses on the impact of OECD on the global and Hungarian development of education. He interprets the role of the OECD in the context of the theory of international relations and intergovernmental organizations, with reflections on the findings of the critical literature in this regard. It analyses how the organization uses indicators to influence national education policies, as well as the institutional mechanisms that mediate its effects. It specifically discusses how Hungary uses the knowledge created by the OECD and what its limitations are. The author bases his findings in part on his two and a half decades of personal experience in the OECD.

Ez az esszé jellegű tanulmány három perspektívából tekint a globalizálódás és az oktatás kapcsolatának problémavilágára. Az első a globális nevelés pedagógiai perspektívája, a második az oktatási ágazati szakpolitika globalizálódásáé, a harmadik a globalizálódás és oktatáskutatás vagy neveléstudományi kutatás közötti kapcsolaté. A tanulmány elsősorban nem Magyarországra fókuszál, de tartalmaz több utalást a magyarországi viszonyokra, és záró részében kifejezetten a magyarországi oktatáspolitika szempontjából releváns gondolatokat fogalmaz meg. A tanulmány döntően az alap- és középfokú oktatás szintjére fókuszál.

The literature dealing with the life of Bódog Somló (1873–1920), one of the most outstanding authors of jurisprudence in Hungary in the last century, does not pay special attention to his study-tour in Germany. Somló spent the fall semester of academic year 1896/97 at the faculty of humanities of the Leipzig University, while the spring semester int the law school at the Heidelberg University. Somló’s peregrinatio academica, which is equally remarkable for both historical and cultural aspects, can be reconstructed on the basis of his correspodence. He was influenced by the lectures and seminars of K. G. Lamprecht and W. Wundt in Leipzig, and later by O. Karlowa and E. E. Bekker in Heidelberg. Because of the preparations of his acceptance as a lecturer in 1899 at the University of Cluj, the grand tour in Germany had a great importance in Somló’s life.

Absztrakt:

Az innovációs politikák kiemelt és növekvő szerepet kapnak a nemzeti fejlesztési stratégiákban, és az egyes ágazatok maguk is létrehozhatnak a sajátosságaikat tükröző ágazati innovációs stratégiákat. Az oktatási ágazat általában kettős szerepet kap a nemzeti innovációs stratégiákban: egyfelől a gazdasági és társadalmi fejlődés egyik legfontosabb motorjaként jelentik meg, másfelől az ágazaton belül zajló, belső innovációkat is támogatnia kell. Egyéb ágazatokhoz hasonlóan az oktatás ágazat innovációs stratégiájának is egyik meghatározó eleme az innovációk mérhetővé tétele. A tanulmány szerzői 2016-ban indítottak egy olyan kutatást (Innova kutatás), melynek keretei között az innovációs folyamatok megragadását és mérését célzó munka is folyik.

Jelen tanulmány az Innova kutatás első adatgyűjtésére támaszkodva mutatja be, milyen innovációs aktivitás jellemzi a magyar oktatási rendszert, illetve konkrét esettanulmányokon keresztül elemzi a hazai oktatási innovációs gyakorlat természetét. Az elemzésekből kiderül, hogy az oktatási ágazat innovációkban igen gazdag, és képes az innovációs folyamatok menedzselésére. Megállapítható, hogy az innovációs folyamatok elemzése egyaránt igényel kvantitatív és kvalitatív eszközöket, illetve – a vizsgált jelenség összetettsége miatt – többféle perspektíva párhuzamos alkalmazását. A tanulmány indirekt módon alátámasztja, hogy a nemzeti innovációs stratégiát érdemes és lehetséges kibővíteni ágazatspecifikus, ezen belül az oktatási ágazatra vonatkozó elemekkel.

Abstract

The choice between the subject and the object approaches and their combination is one of the challenges designers of innovation surveys face. Although it is encouraged by the Oslo manual, the combined use of these two approaches is rare. The paper presents a large scale education sector innovation survey using these approaches simultaneously in a matched employer/employee data collection with a special focus on small innovations initiated at grassroots level.

The first choice and most efficient therapy for chronic hepatitis C is pegylated interferon + ribavirin treatment. The introduction and application of the STOP rule (pegylated interferon + ribavirin treatment should be stopped in cases without sufficient virological response to therapy at Week 12 or 24) is motivated by the very high cost of this treatment. The application of the STOP rule has the disadvantage of ‘dropping out’ these patients from the proven benefits of one year interferon treatment (it arrests or decreases inflammation, delays or prevents progression to cirrhosis, and reduces the risk of a developing hepatocellular carcinoma), observed even in virologically slow, partial, or non-responder patients who received one year interferon therapy. Based on these data, the official Hungarian treatment protocol allows and recommends the continuation of antiviral treatment by natural interferon for patients whose pegylated interferon + ribavirin treatment should have been stopped because of the STOP rule. In 15 patients whose pegylated interferon + ribavirin treatment should have been stopped because of the STOP rule (8 men, 7 women, age: 35 to 63 years, mean: 48.8 years; HCV genotype: 1b; HAI: mean: 6.7; SD: ±5.03; stage: mean: 1.75; SD: ±0.9), the treatment was continued with natural interferon for further 16 to 36 (mean: 23.7) weeks. The total duration of treatment was 48 to 52 weeks, and the duration of follow-up was at least 6 months. The control group consisted of 18 patients whose pegylated interferon + ribavirin treatment had to be stopped because of the STOP rule (7 men, 11 women, age: 32 to 63 years, mean: 48.7 years; HCV genotype: 1b; HAI: mean: 10.1; SD: ±4.8; stage: mean: 2.0; SD: ±0.6). The duration of follow-up was at least 6 months. There was no significant difference between the two groups. Due to the treatment with pegylated interferon + ribavirin, ALT levels showed a marked decrease (73.4 U/L; SD: ±25.5 versus 45.9 U/L; SD: ±22.1) and this reduction remained unchanged also during the treatment with natural interferon and the follow-up period (45.7 U/L; SD: ±15.1 and 49.3 U/L; SD: ±19.4; p < 0.001). The difference is significant. In the control group, ALT levels decreased (108.5 U/L; SD: ±69.8 versus 86.0 U/L; SD: ±82.8) due to the treatment with pegylated interferon + ribavirin, but increased after cessation of the therapy (99.7 U/L; SD: ±60.9). The biochemical response (significant reduction of ALT level) which was detected during the pegylated interferon + ribavirin treatment remained permanent during the continuation and after the cessation of the therapy in the natural interferon treated group, while relapse occurred in every case in the control group. The viral load increased at least 1 log ₁₀ after cessation of the therapy in pegylated interferon + ribavirin treatment non-responder patients. Natural interferon therapy was able to control viral replication (it prevents the increase of viral load), but after the withdrawal of natural interferon dosage, similar elevation of viral load was observed. The subjective side effects of natural interferon treatment were milder. Leukopenia and thrombocytopenia occurred more rarely and to a lesser extent than during the combined antiviral therapy. Patients have no difficulty in the application of natural interferon; probably the positive psychic effect of not being debarred from treatment compensated for the technical hardness (three injections weekly). The authors suggest widespread application of this therapeutic possibility and further studies with larger a number of patients.

A krónikus C-hepatitis leghatékonyabb, és így elsőként választandó terápiája a pegilált interferon- + ribavirinkezelés. A kezelés igen magas költsége miatt, döntően anyagi megfontolások alapján született a stopszabály, melynek lényege, hogy a nem kellő virológiai választ mutató betegek kezelését félbe kell szakítani; hátránya, hogy „kiejti” azokat a betegeket, akiken a kezelés hatására a májbetegség aktivitása megszűnik, vagy igen jelentősen csökken („biokémiai válasz”), bár víruspozitívak maradnak. Célkitűzés: Több irodalmi adat is alátámasztja, hogy az interferonkezelés még a relapser, illetve nonresponder esetekben is csökkenti a fibrosis progresszióját, lassítja, vagy meg is előzheti a cirrhosis kifejlődését, valamint csökkenti a hepatocellularis carcinoma kialakulásának a kockázatát. E megfontolások alapján a hazai szakmai protokoll lehetővé teszi a stopszabály alapján a kombinált kezelésből kizárt betegek kezelésének folytatását természetes interferonnal. Betegek és módszer: A szerzők 15, a pegilált interferon- + ribavirinkezelésből kizárt beteg (8 férfi, 7 nő, életkor 35–63, átlag: 48,8 év; HCV-genotípus: 1b minden esetben; HAI-átlag: 6,7, SD: ±5,03; stage-átlag: 1,75 SD: ±0,9) kezelését folytatták természetes interferonnal 16–36 (átlag: 23,7) hétig. Az összes kezelési idő 48–52 hét, az utánkövetési idő legalább 6 hónap volt. A kontrollcsoport 18 pegilált interferon- + ribavirinkezelésből kizárt beteg (7 férfi, 11 nő, életkor: 32–63, átlag: 48,7 év, HCV-genotypus: 1b, HAI-átlag: 10,1, SD: ±4,8; stage-átlag: 2,0 SD: ±0,6). Az utánkövetési idő legalább 6 hónap volt. Eredmények: A két csoport adatai között szignifikáns különbség nem volt. A pegilált interferon- + ribavirinkezelés hatására az ALT-érték kifejezetten csökkent (73,4 U/l SD: ±25,5 versus 45,9 U/l SD: ±22,1), és ez a csökkenés a természetes interferonkezelés és az utánkövetési idő alatt is változatlan maradt (45,7 U/l SD: ±15,1, illetve 49,3 U/l SD: ±19,4 U/l; p < 0,001). A kontrollcsoportban az ALT-szint csökkent (108,5 U/l SD: ±69,8 versus 86,0 U/l SD: ±82,8) a pegilált interferon- + ribavirinkezelés hatására, de a kezelés elhagyása után relapsus következett be (ALT: 99,7 U/l SD: ±60,9). A pegilált interferon- + ribavirinkezelésre virológiailag nonresponder (↓ < 2 log ₁₀ ) betegeken a kezelés elhagyására a vírusszám a kiindulási értékhez képest nagyságrenddel nőtt. A természetes interferonkezelés a vírusreplikációt képes kontrollálni (ezt a vírustiter-emelkedést megakadályozza), de a természetes interferonkezelés elhagyását e betegeken is hasonló vírustiter-emelkedés követi. A természetes interferonkezelés alatt a szubjektív mellékhatásokat a betegek enyhébbnek ítélték. Leukopenia, thrombocytopenia ritkábban és kisebb mértékben fordult elő, mint a kombinált antivirális kezelés során. A betegek számára a természetes interferonkezelés technikai nehézségei (heti háromszori injekciózás, im. adagolás stb.) nem jelentettek komoly problémát, amiben nyilván jelentős része volt annak, hogy e kényelmetlenségeket ellensúlyozta az a pozitív pszichés hatás, hogy nem maradnak kezelés nélkül. Következtetés: A szerzők a kis esetszám miatt messzemenő következtetések levonására nem vállalkozhatnak. A természetes interferonkezelés kedvező hatása e betegcsoportban további bizonyításra szorul. Nagyobb betegcsoporton, hosszabb utánkövetési idővel végzett klinikai vizsgálat szükséges, melynek értékét jelentősen növelné, ha kontroll-májbiopszia is történne. Tapasztalataik alapján e szakmai protokoll által kínált lehetőség széles körű alkalmazását és az említett vizsgálat megszervezését ajánlják.

Absztrakt

A krónikus C-vírus hepatitis kezelés nélkül 15–25 év alatt májzsugort, májelégtelenséget, májrákot okozhat. A krónikus C hepatitis kezelésében túlzás nélkül forradalminak nevezhető változást hozott a telaprevir és a boceprevir után a simeprevir, majd a második generációs direkt antivirális szerek, a nukleotidanalóg polimerázgátló sofosbuvir, az újabb proteázgátlók, az asunaprevir és a paritaprevir, az NS5A-gátlók, mint a daclatasvir, a ledipasvir és az ombitasvir, továbbá a nem nukleotidanalóg polimerázgátló, a dasabuvir elérhetővé válása. E készítmények kombinációival még a legnehezebben kezelhető betegcsoportokban is – a korábbi kezelésekhez képest rövidebb idő alatt és sokkal kevesebb mellékhatással – 90% feletti gyógyulás érhető el. Kizárólag szakmai szempontokat figyelembe véve minden, hepatitis C-vírus-fertőzött beteg antivirális kezelése indokolt, és biztonságosságuk miatt valamennyi, kezelésre szoruló betegnél egyértelműen az interferonmentes kezelés az optimális. A szerzők áttekintik a legújabb kezelési lehetőségeket, amelyekkel már a hepatitis C-vírus teljes eradikációja sem utópia, ez azonban jól megtervezett, megszervezett szűrőprogramok nélkül nem lehetséges. Orv. Hetil., 2015, 156(21), 841–848.

Absztrakt

Bevezetés: A háló alkalmazásával végzett rekonstrukciók egyre gyakoribbak a különféle sérvek ellátásánál, beleértve a posztoperatív sérveket is. A hálós sérvműtétek esetén a leggyakoribb szövődmény a seroma-, haematoma- és abscessusképződés. Korábban irodalmi ritkaságnak számított a késői posztoperatív időszakban megjelenő fibrosus cystás elváltozás, azonban több klinikai tanulmány, valamint saját tapasztalatunk is arra enged következtetni, hogy ez gyakoribb elváltozás, és esetleges jelentkezésével számolnunk kell.

Beteganyag: 2001. január 01. és 2005. december 31. között 148 esetben végeztünk háló beültetésével hasfali rekonstrukciót hegsérv miatt. Késői szövődményként 4–25 hónap után 5 esetben észleltük pseudocysta kialakulását onlay behelyezett polipropilén hálót követően. A cystafal széles excisióját követően betegeink szövődménymentesen gyógyultak.

Megbeszélés: A pseudocysta-képződés etiológiája nem tisztázott, de valószínűsíthető az összefüggés seroma, illetve haematoma kialakulásával, annak ellenére, hogy ezeket az elváltozásokat a közvetlen posztoperatív szakban betegeinknél nem észleltük. Nem bizonyítható az sem, hogy a háló tulajdonsága, illetve beültetésének módja hatással van-e a fibrosus cysta kialakulására. Kiemelendő, hogy az onlay hálós sérvrekonstrukcióknak ezen késői szövődménye csak egy ismételt műtéttel gyógyítható. A pseudocysta-képződés megelőzhetőnek tűnik a sublay és minimálisan invazív technikák szélesebb körű alkalmazásával.