Search Results

Bevezetés: A kritikus állapotú betegek mesterséges táplálásának jelentősége jól ismert, hiányában a folyamatos fehérjelebontás miatt romlik a sebgyógyulás, valamint emelkedik a lélegeztetőgépen töltött napok száma. Célkitűzés: A korábban publikált EuroPN nemzetközi vizsgálat célja az volt, hogy európai összehasonlításban felmérje a részt vevő intenzív osztályok aktuális táplálási gyakorlatát, és megvizsgálja a kalória-, illetve fehérjebevitel hatását a lélegeztetőgépről való leszoktatásban és a 90 napos halálozásban. A jelen kézirat a vizsgálatban részt vevő magyarországi osztályok eredményeit elemzi. Módszer: Vizsgálatunkba azokat a betegeket vontuk be, akiket legalább 5 napja kezeltek az intenzív osztályon. A klinikai és a táplálási adatokat napokra bontva gyűjtöttük az intenzív osztályos felvételt követő első 5 napban retrospektíven, majd azt követően maximum 15 napon át (vagy az elbocsátás/elhalálozás napjáig) prospektíven. A betegkimeneteli adatokat a 15., a 30. és a 90. napon rögzítettük. Eredmények: Magyarországról 6 intenzív osztályról összesen 111 beteget vontunk be a vizsgálatba. A kumulatív kalória- és fehérjebevitel tekintetében a magyarországi betegek nagyobb arányban kapták meg az ESPEN-célértékeket: kalória esetében az előírt kalória 92%-át (95% CI 68; 118) sikerült biztosítani (vs. 83% Európában [95% CI 59; 107]); fehérje esetében pedig még jelentősebb a különbség: Magyarországon 83% (95%CI 57; 121), ezzel szemben Európában 65% (95% CI 41; 91) volt a bevitel és az ESPEN-célérték aránya. Megbeszélés és következtetés: A nemzetközi EuroPN-adatelemzésben a nagyobb kumulatív kalória- és fehérjebevitel csökkentette a lélegeztetőgépről való leszoktatás időtartamát. A magyarországi betegek esetében gyorsabban értük el ezeket a célértékeket, köszönhetően annak, hogy a kiegészítő parenteralis táplálást nagyobb arányban alkalmaztuk. Orv Hetil. 2024; 165(14): 531–537.

Absztrakt:

A súlyos akut légzési elégtelenség (ARDS) mortalitása elérheti a 60%-ot. A lélegeztetéssel összefüggő további tüdőkárosodás mértéke csökkenthető alacsony légúti nyomások és térfogatok alkalmazásával. A korszerű lélegeztetés ellenére fennálló hypoxaemia esetében felmerül az extracorporalis membránoxigenizáció lehetősége. A respirációs indikációval végzett kezelések száma világszerte nő, bár hatékonyságuk még nem egyértelműen bizonyított. Beszámolunk az Intézetünkben végzett sikeres, első venovenosus ECMO (VV ECMO-) kezeléssel ellátott ARDS-ről. Hatvanhét éves férfi közösségben szerzett tüdőgyulladásának hátterében Legionellát igazoltak. Empirikus, majd célzott antibiotikumterápia ellenére súlyos ARDS, szepszis alakult ki. Respiráltatással nem sikerült kielégítő oxigenizációt elérni, a hasra fordítás is csak átmeneti javulást hozott. A beteget áthelyezték Intézetünkbe potenciális extracorporalis ’life support’ (ECLS-) terápia céljából. A felvételi vérgáz súlyos hypoxaemiát, enyhe hypercapniát mutatott, PaO₂/FiO₂: 60, PaCO₂: 53 Hgmm, PEEP: 14 Hgmm, PIP: 45 Hgmm respirációs paraméterek mellett. A mellkasröntgenen kétoldali gócos infiltrátumot, a szívultrahangon csökkent balkamra-funkciót (45%), tágabb jobb kamrát láttunk, emelkedett pulmonalis artériás nyomást mértünk (mPAP: 41 Hgmm). Femorojugularis venovenosus ECMO-kezelést indítottunk. Tüdőprotektív (FiO₂: 0,5, TV: 3–4 ml/ttkg) lélegeztetés mellett a vérgázértékek az alkalmazott VV ECMO-technika elvárásainak megfelelően alakultak. 8 nap VV ECMO-kezelés után, további 5 nap alatt leszoktattuk a beteget a lélegeztetőgépről. Összességében 21 nap intenzív terápiát követően visszahelyeztük a küldő intézetbe, ahonnan rehabilitációt követően otthonába távozott. A fenti eset ismertetésével szeretnénk felhívni a figyelmet a respirációs indikációjú ECMO-kezelések jelentőségére, hogy ezek a kezelések a külföldi gyakorlathoz hasonlóan nagyobb teret nyerhessenek a hazai intenzív terápiás gyakorlatban. Orv Hetil. 2019; 160(6): 235–240.

Abstract

Allogeneic hematopoietic stem cell transplantation (HSCT) and coronavirus disease 2019 (COVID-19) infection can both lead to severe cytokine release syndrome (sCRS) resulting in critical illness and death. In this single institution, preliminary comparative case-series study we compared clinical and laboratory co-variates as well as response to tocilizumab (TCZ)-based therapy of 15 allogeneic-HSCT- and 17 COVID-19-associated sCRS patients. Reaction to a TCZ plus posttransplant cyclophosphamide (PTCY) consolidation therapy in the allogeneic-HSCT-associated sCRS group yielded significantly inferior long-term outcome as compared to TCZ-based therapy in the COVID-19-associated group (P = 0.003). We report that a TCZ followed by consolidation therapy with a Janus kinase/signal transducer and activator of transcription (JAK/STAT) inhibitor given to 4 out of 8 critically ill COVID-19 patients resulted in their complete recovery. Non-selective JAK/STAT inhibitors influencing the action of several cytokines exhibit a broader effect than TCZ alone in calming down sCRS. Serum levels of cytokines and chemokines show similar changes in allogeneic-HSCT- and COVID-19-associated sCRS with marked elevation of interleukin-6 (IL-6), regulated upon activation normal T-cell expressed and secreted (RANTES), monocyte chemoattractant protein-1 (MCP-1) and interferon γ-induced protein 10 kDa (IP-10) levels. In addition, levels of IL-5, IL-10, IL-15 were also elevated in allogeneic-HSCT-associated sCRS. Our multi-cytokine expression data indicate that the pathophysiology of allogeneic-HSCT and COVID-19-associated sCRS are similar therefore the same clinical grading system and TCZ-based treatment approaches can be applied. TCZ with JAK/STAT inhibitor consolidation therapy might be highly effective in COVID-19 sCRS patients.

A mára ritkán előforduló tuberkulózis (tbc) extrapulmonális manifesztációi előrehaladott rosszindulatú daganatok képét utánozhatják, jelentős diagnosztikus dilemmákat okozva. A tbc igazolása gyakorta bonyolult, komplex vizsgálatokat igényel. Egy fiatal vietnámi nőbeteg esetét ismertetjük, aki idült hasi fájdalom, fogyás, fejfájás, bal oldali hemiparesis miatt jelentkezett kórházunkban. Az urgens vizsgálatok hasi folyadékgyülemek, lymphadenopathia és peritonealis carcinosis képe mellett az uterushoz asszociált ökölnyi kismedencei térfoglaló képletet, intracranialisan agyödémát és metastaticusnak tűnő gócokat ábrázoltak. Neurológiai, belgyógyászati, majd pulmonológiai klinikai vizsgálatok és kezelések során először disszeminált gynaecologiai tumor, majd meningealis-, miliaris tüdő- és kiterjedt hasüregi-kismedencei érintettséggel járó tbc gyanúja fogalmazódott meg. Bár mycobactérium jelenléte nem volt igazolható, antituberculoticus- és komplex antibiotikus terápiát alkalmaztak. Ennek szövődményeként Clostridium difficile okozta enterocolitis alakult ki. Átmeneti állapotrosszabbodás miatti intenzív osztályos kezelést követően a beteget visszahelyezték kórházunk belgyógyászatára. Itt toxicus megacolon, acut peritonitis alakult ki, emiatt sürgős műtétet végeztünk.

A hasüregben granulomatosus peritonitis encapsulans, extrém tágult, megrepedt taeniájú colon, hyperaemiás vékonybéltraktus, tuboovarialis tályogok voltak láthatók. Oncotomiát követően salpingo-oophorectomiát és subtotalis colectomiát végeztünk, Brooke szerinti ileostomát készítettünk. Az intenzív osztályos, majd infektológiai kezelésnek köszönhetően a beteg reconvalescentiája sikeres volt, kielégítő állapotban emittálták. A specimenek valós idejű PCR-vizsgálata során Mycobacterium DNS nem volt detektálható, végül a hasüregi váladék és granulomák mikroszkópos vizsgálatával sikerült saválló pálcákat identifikálni.

Az eset kapcsán áttekintjük az extrapulmonális tbc diagnosztikus lehetőségeit és terápiás nehézségeit.

Absztrakt

A Streptococcus pneumoniae (pneumococcus) által okozott infekciók világszerte, így Magyarországon is, tartósan magas morbiditási és mortalitási mutatókkal rendelkeznek a gyermek- és felnőttpopulációban egyaránt. A felnőttkori, hospitalizációt igénylő, otthon szerzett tüdőgyulladások 35–40%-ában a pneumococcus kóroki szerepe igazolható, az S. pneumoniae-pneumoniák 25–30%-a bacteraemiával jár. Az összes fertőzés 5–7%-a fatális kimenetelű, idősek és rizikóbetegek körében az arány meredeken növekedik. A súlyos, invazív formában zajló infekciók esetében a mortalitás elérheti a 20%-ot, a szövődményráta adekvát antibiotikus terápia mellett is jelentős. A szerzők összefoglalják a pneumococcalis betegségek epidemiológiáját, a noninvazív és invazív fertőzések patogenezisét, valamint prezentálják a legfontosabb klinikai aspektusokat esetbemutatásokon keresztül. A betegek rizikóstratifikációja, a hemokultúrák vétele és a korai antibiotikum-kezelés mellett az aktív immunizáció széles körű alkalmazása segíthet csökkenteni az invazív fertőzések mortalitását. A pneumococcus elleni vakcináció javasolt minden 50 év feletti felnőttnek, illetve minden 18 év feletti krónikus betegnek, aki alapbetegsége miatt fogékony a pneumococcalis infekcióra. Orv. Hetil., 2015, 156(44), 1769–1777.

Abstract

Large randomized clinical trials in severe Coronavirus Disease 2019 (COVID-19) patients have proven efficacy of intravenous tocilizumab. Our aim was to describe the laboratory parameters predicting in-hospital mortality of patients with tocilizumab administration in COVID-19 associated cytokine release syndrome (CRS).

We evaluated high-dose (8 mg/kg) intravenous tocilizumab administration in severe and critically ill COVID-19 adult patients fulfilling predefined strict CRS criteria. A single-centre, prospective, observational cohort study was carried out among consecutive adult (≥18 years of age) in-patients with COVID-19 between April 1 and December 31, 2020. The primary endpoint was 28-day all-cause mortality. The changes in laboratory parameters from baseline on day 7 and 14 after administration of tocilizumab were analysed.

In total, 1801 patients were admitted to our centre during the study period. One hundred and six patients received tocilizumab, and among them 62 (58.5%) required intensive care unit admittance while 25 (23.6%) deceased. At day 7 after tocilizumab administration, inflammatory markers (CRP, IL-6, ferritin) and lactate dehydrogenase (LDH) values were significantly lower among survivors. Subsequently, at day 14, differences of IL-6 and LDH levels has become more pronounced between subgroups. Restoration of absolute lymphocyte count (ALC) by day 7 and 14 was insufficient among patients who died.

In our cohort, administration of high-dose tocilizumab for COVID-19 patients with CRS demonstrated clinical and sustained biochemical parameter improvement in 76.4%. In this patient population high and increasing LDH, IL-6, and low ALC levels had a predictive role for mortality.

Absztrakt:

A COVID–19 a SARS-CoV-2 vírus által okozott, járványosan terjedő, légúti kiindulású betegség. A kórokozó magas patogenitású, zoonotikus eredetű humán coronavírus, mely hatékonyan terjed emberről emberre cseppfertőzéssel és közeli kontaktussal. A medián lappangási idő 5 nap, a maximum 14 nap. A COVID–19 kardinális tünetei a láz, dyspnoe és száraz köhögés. Az esetek 80%-a enyhe lefolyású, 5%-ban azonban intenzív terápiás ellátás és gépi lélegeztetés válik szükségessé. A COVID–19 akár súlyos, az egész szervezetre kiterjedő citokinvihart is kiválthat, mely gyors beavatkozás nélkül végzetes kimenetelű lehet. Jelen összefoglaló – melyet a diagnosztikai és terápiás szempontokat tárgyaló társközlemény követ – a betegséggel kapcsolatban 2020. május 25-ig elérhető legfőbb nemzetközi és hazai irodalmi eredményeket ismerteti; elsősorban, de nem kizárólag hematológus kollégák számára.

Absztrakt:

A COVID–19 a SARS-CoV-2 vírus által okozott, járványosan terjedő, légúti kiindulású betegség. A kórokozó magas patogenitású, zoonotikus eredetű humán coronavírus, mely hatékonyan terjed emberről emberre cseppfertőzéssel és közeli kontaktussal. A vírusdiagnosztika a légutakból vett minta PCR-vizsgálatán alapul, melynek ismétlésére szükség lehet a fertőzés kizárására. A PCR-eredményt a klinikummal egybe kell vetni, mivel a preszimptomatikus beteg már vírust üríthet, a gyógyultak PCR-pozitivitása pedig hetekig elhúzódik. A terápiás stratégiák két ágát az antivirális gyógyszerek, valamint a hiperinflammációt gátló immunmodulánsok adják. Jelen összefoglalásunk a második azon két társközlemény közül, melyek célja a 2020. május 25-ig elérhető legfőbb nemzetközi és hazai betegséggel kapcsolatos eredmények ismertetése, elsősorban, de nem kizárólag hematológus kollégák számára.

Absztrakt:

Az elmúlt hónapokban pandémiához vezető, Kínából induló, új koronavírus okozta megbetegedés (COVID–19) rámutatott az emberiség kiszolgáltatottságára. Aktuálisan a COVID–19 kezelésére randomizált kontrollált vizsgálattal igazolt hatékonyságú, törzskönyvezett gyógyszer nem áll rendelkezésre. A súlyos akut légúti tünetegyüttest okozó koronavírus-2 (SARS-CoV-2) a jelen munka írásáig – a legóvatosabb becslések szerint is – közel 4 millió fertőzésért és megközelítőleg 300 000 halálesetért felelős. A patomechanizmus mélyebb megismerése fedte fel, hogy a fatális esetek hátterében az immunválasz diszregulációja, a citokinvihar-szindróma (CRS) áll. Eddigi ismereteink alapján a COVID–19-ben kialakuló citokinvihar sarkalatos szereplője az interleukin-6 (IL6). Esetleírások és kis betegcsoportokon végzett vizsgálatok eredményei alapján az IL6 monoklonális antitest gátló terápia (tocilizumab) eredményesnek mutatkozik a citokinvihar kezelésében. A szerzők egy eset leírása kapcsán foglalják össze a legfrissebb ismereteket a COVID–19 terápiájával kapcsolatosan. A jelen esetismertetés súlyos COVID–19-ben szenvedő betegben kialakult CRS sikeres terápiáját mutatja be, melynek során – a szerzők tudomása szerint – hazánkban elsőként került sor tocilizumab alkalmazására infektológiai osztályon. Orv Hetil. 2020; 161(26): 1070–1077.

Absztrakt:

Bevezetés: Jelenleg nem áll rendelkezésünkre specifikus kuratív kezelés vagy vakcina az új koronavírus-2 (COVID–19, SARS-CoV-2) kezelésére. A súlyos citokinvihar-szindrómával társuló COVID–19-fertőzés kezelésére sürgősen szükséges alternatív kezelési megoldást találni. Célkitűzés: A convalescens plazmaterápia alkalmazása más, súlyos vírusfertőzések kezelésében a túlélés javulását eredményezte, és ígéretes terápiás megközelítés lehet súlyos COVID–19-betegek számára. Módszer: Két kritikus állapotú, COVID–19-fertőzött beteg convalescens friss fagyasztott plazmával történő kezelését mutatjuk be. Eredmények: A plazmaterápia megkezdésekor mindkét beteg gépi lélegeztetésre szorult, és antivirális kezelésben, valamint maximális szupportív ellátásban részesült. A COVID–19-fertőzésből nemrég felépült és a súlyos akut légúti distressz szindrómát okozó koronavírus-2 elleni immunglobulin-G-t termelő donorokból 3 × 200 ml convalescens plazma transzfúzióját alkalmaztuk. A convalescens plazma transzfúzióját követően mindkét betegnél javult az oxigénszaturáció, és a gyulladásos értékeket jelző paraméterek csökkenést mutattak. A convalescens plazma adását megelőző paraméterekhez viszonyítva növekedett a lymphocytaszám, és csökkent az interleukin-6-szint. Mindkét betegnél 2 héten belül megszüntethető volt a gépi lélegeztetés. Nem észleltünk a convalescens plazma adása során súlyos mellékhatást. Következtetések: Megfigyelésünk alapján a convalescens plazmával történő terápia jól tolerálható volt, és javíthatja a betegek gyógyulási arányát. A convalescens plazmával való kezelés optimális dózisának, időpontjának és klinikai előnyeinek meghatározására további nagy, kontrollált vizsgálatok szükségesek. Közleményünk megírásának célja az első két, hazánkban convalescens plazmával sikeresen kezelt, kritikus állapotú COVID–19-fertőzött beteg kórtörténetének bemutatása. Orv Hetil. 2020; 161(27): 1111–1121.